Tartalomjegyzék

Legutóbbi módosítás: 2024. december 12.

Aki most jár itt először, előbb kattintson a bevezetőre, aztán vissza ide, mert akkor már érteni fogja, miről is szól ez az egész website. Rendszeres látogatók pedig nyugodtan könyvjelzőzzék az Újdonságok oldalt, és akkor mindig rögtön a legfrissebb tartalomból válogathatnak.

Megjegyzés, 2024. augusztus: Nem tudom, böngészik-e még bárki tartalomjegyzékeket, hogy olvasnivalót keressen magának, de remélem, hogy igen, mert irtózatos mennyiségű anyag gyűlt itt össze az évtizedek alatt. Sajnos a Google keresője még évekkel ezelőtt úgy döntött, hogy az évek óta nem bővülő angol verziót tekinti az eredetinek, és főleg azt indexeli, az eredeti, folyamatosan bővülő magyart nem nagyon, ezért a keresés funkció nem igazán megbízható. Igazából az egész internet eléggé ergya lett az utóbbi húsz évben, szóval ez az oldal egyfajta időkapszula azokból az időkből, amikor az emberek fél percnél tovább oda tudtak figyelni valamire :)

Budapesti életképek

Budapest, 2000 nyara

Mit csinál egy egészséges fiatalember andalítóan fülledt vagy frissítően zivataros nyári napokon egy kedves lány társaságában? Fogja magát, és villamosokat fényképez! Nosztalgia kocsikat, próbameneteket - mindegy, csak sárga legyen!

Életképek I.

Random fényképek: UV-vontatás a Keleti előtt, az utolsó 23-as üzemnap, 2A a Hungárián... .

Életképek II.

További random képek: műszaki hiba gyanús 6-os a Mester utcában, az 1031-es sörvillamos utolsó napjai Kőbánya-Kispest metróállomásnál, és az elsők a Száva utcánál, no meg egy érdekes UV-vezetőfülke...

Életképek III.

Hannoveri "banánok" Kőbányán, Tátra a Fehér úton, tanuló ICS a Határ úton, valamint felszedett vágányok hűlt helyeiről készült képek.

Életképek IV.

A "-166+-1"-es busz, Bobó és Tátra csúcstalálkozó a Kőbányai Sörgyárnál...

2001. szeptember 20: egy csendes nap délutánja... [2001.09.24.]

280T-k a 70-esen, az Örs vezér tere átépítésének utolsó munkálatai, egy lerobbant UV, és egy szedőkiugrás...

Életképek a nagy "UV-irtás" előtti napokból... [2001.09.26.]

A cím lehet, hogy túldramatizálja a várható történéseket, ezért gyorsan hozzátenném, hogy a Gellért téren készült képek mellett főleg az új 3-as villamosvonal mentén folyó munkákat örökítettem meg.

2001. október 2.: A 3-as villamos indulása előtt egy nappal... [2001.10.04.]

Az említett napon volt mit nézni az Örs vezér terén!

2001. október 3.: _Aznap_ [2001.10.04.]

Ezen a napon indultak el a hannoveri Banánok a 3-as villamoson, ezen az oldalon ennek ellenére egyetlen TW6000 se látható :-)

A 3261-es UV motorkocsi új élete [2001.10.15.]

A 3261-es, melyet tavasszal még a 19-es vonalon fotóztam, ahol a 3257-el csatolva járt, az első olyan UV, mely új életet kezdett: a BKV Rt. a Vakok és Gyengénlátók Intézetének adományozta, hogy a világtalanok biztonságban gyakorolhassák rajta a fel- és leszállást.

A 9-es villamos (még) nem elvesztett sínei [2001.11.05.]

2001. november 1-én egy rendhagyó UV-szerelvény közlekedett a Batthyány tér és a budafoki Városháza tér közt. Munkatársaink természetesen a helyszínről tudósítanak a történtekről!

Életképek 2001 novemberéből [2001.11.27.]

Lehet, hogy frusztráltnak tűnhetnek eme oldal sorai, ez valószínűleg azért lehet, mert az is voltam, amikor leírtam őket. És szerintem bárki frusztrált lehet, aki ebben a városban közlekedik.. .

Egy hideg nap éjszakája, avagy a Moszkva téri villamosok sötétben [2001.12.03.]

Ez most nem annyira közlekedési téma, inkább csak próbálkozás, hogy megörökítsem a Moszkva téri villamosok életét sötétedés után

December eleji életképek [2001.12.17.]

További bontásra váró UV-k, pótkocsis szerelvények a 19-esen, illetve havazás a XI. kerületben...

A Móricz Zsigmond körtér villamosai este [2002.01.19.]

A Móricz mindig vonzza a fotózó kedvű villamosbarátot a rengeteg (5 db) viszonylat miatt, most viszont a ködös, párás levegőn megtörő nátriumlámpák fénye volt az, ami arra késztetett, hogy állvány nélkül megpróbáljam örökíteni a tér esti életét!

Életképek 2002 februárjából, avagy cinikus gondolatok egy cinikus városban [2002.02.04.]

Közvágóhíd, Pesterzsébet... megszüntetett és megszüntetéssel fenyegetett villamosok, és egyéb anomáliák...

Banán a rákospataki hurokban [2001.02.14.]

Az 1500-as villamosok mindig is szerettek Zuglóban járni, így a 44-es Rákospataknál levő hurokvágányát se kerülték el. A mai 1500-asok, azaz az ex-hannoveri Banánok azonban már ritkább vendégek itt - már csak azért is, mert a hurkot nem használják forgalmi célokra.. .

Újabb életképek 2002. februárjából [2002.02.21.]

Kocsiszíni kiállások, és egyéb hétköznapi (és hétvégi:) pillanatok

Az új életet kezdő 3827-es UV [2002.02.22.]

Sajnos ennek a megőrzésre félretett UV-nak a szállításáról semmit nem tudtam; egy nappal a képek készülte előtt érkezett a hír, hogy az újpesti Berda József utcai Autóklub-telepen bukkant fel. Hogyan is fest hát egy UV egy közlekedési parkban? Stuka "működött" már hasonló szerepben, de nem sokáig, remélem, hogy ez a kedves ismerős, "akivel" annyit utaztam a 47-esen, tovább megmarad!

Életképek 9. [2002.03.21.]

A 29-es villamos hűlt helye, és a mégsem utolsó 62-es a főbb témák ezúttal, kiegészítve a 37-essel, és a 82-es troli hosszabbításával kapcsolatos felsővezeték-építéssel.

Árvíz, villamosok, meg ilyesmi... [2002.03.26.]

Általában nem szoktam ilyen hamar újabb "életképes" oldalt kirakni, de most volt mit fotózni: a Duna megáradt, lezárták az alsó rakpartot, és a 2-es villamos vízalattivá minősült át a Lánchídnál levő aluljárójában. Persze más is található itt, például UV-k, HÉV-ek és a tanuló ICS (7671).

Szeszélyes áprilisi villamosok [2002.04.05.]

Tátra a Nagykörúton, csatolt 37-es, szóló 6-os, és egyéb optikai csalódások :-)

Egy újabb "túlélő" UV: a 3871 [2002.04.30.]

Teljesen véletlenül fedeztem fel, hogy a Vakok Intézetében elhelyezett 3261, és az újpesti Autólub-telepre szállított 3827 után egy újabb UV kezdett második életet: a 3871-ből valószínűleg büfé lesz az Állatkerti körút mellett. Amikor lefényképeztem, még nem volt rajta az áramszedő, másnap már igen, tehát valószínűleg tényleg néhány órával az odaszállítása után sikerült rálelnem.

Életképek "mintegy véletlenül" [2002.05.16.]

Az itt látható képek akkor születtek, amikor az "elvesztett sínek" oldalakhoz készítettem fotókat. Sok minden történik ebben a városban...

"Éjszakai vadak" [2002.07.10.]

Muki az Árpád hídon, Kamaraerdőben, UV-k Farkasréten és a Moszkva téren, mindez egyetlen éjszak alatt lekapva!

Életképek 12. [2002.07.16.]

Újabb adag vegyesfelvágott: Haller utca, csepeli gyorsvasút, a Róbert Károly úti felüljáró felújítása... És persze a nagyágyúk: vágánykivetődés a Flórián téren, MÁV mozdony a szentendrei HÉV vonalán, és villamospótló buszt pótló villamos az Erzsébet híd alatt, avagy UV5 a rövid 19-esen!

Árvíz Budapest belvárosában, 2002. augusztus [2002.08.18.]

Nem kimondottan villamosos téma, bár a fényképeken láthatók víz alatt álló sínek és elterelt HÉV szerelvények is. Három oldalnyi kép a Duna áradásáról, mely elmosta az augusztus huszadikai vizi- és légiparádét, illetve a tüzijátékot...

Téli rege, avagy Budapest villamosai a 2003. januári havazásban [2003.01.13.]

Behavazott villamosok, elterelt járatok és hóseprő "Mukik" ennek az oldalnak a főszereplői. Bár fotózás közben többször majdnem megfagytam, nagyon élveztem ezt a fajta élménygyűjtést!

Ismét havazás I-II. [2003.02.09.]

Idén már volt egy komolyabb havazás, de ez nem volt elég az időjárásnak: februárban újrakezdte. Természetesen Budapest közlekedése azonnal lebénult félig, és a még mozgó fél is elég kacska képet mutatott. Én mindenesetre fotóztam pár érdekes dolgot, eltömődött váltóktól, eltévedt 69-estől kezdve hósöprő villamosokig és a behavazott Kőéerberek mellett suhanó 41-esig bezárólag.

Életképek 13. I-V. [2003.03.07.]

Az utóbbi hónapokban elmaradtak a szokásos "életképes" beszámolóim, most ezt próbálom pótolni, 2002 augusztusától kezdve. A menü: az Ikarus 412-es trolik forgalomba állása, a 69-es villamos Kolozsvár utcai szakasza felújítás előtt és után, UV-val és TW6000-el, kettévágott 1-es, a Thököly út-Hungária körút kereszteződésében történt forgalmi változások és villamosmegálló-eltűnések, "Szépírók villamosa", az 56-os villamos lent és fent, gőzös a Gyermekvasúton, naplemente felsővezetékek hátterében, éjszakai fotók, TW6000-esek, két pillanat a 17-esről, hatásvadász felvételek a 6-os Móricz Zsigmond körtéri hurokvégállomásáról, a Krisztina körútról, illetve a Kiskörútról. Ezen túl láthatunk némi mozgalmasságot a Hungária kocsiszín környékéről, illetve a 36-os villamos kiépített Liget téri kitérőjét is...

Életképek 14. I-II: villamos-szállítások városon belül és kívül [2003.04.02.]

Véletlenül sikerült az első pár Mukis képet csinálnom, még február folyamán, aztán rászoktam, és már direkt kerestem a lehetőséget. A tortán a habot a szentendrei múzeumba irányuló, HÉV- és MÁV vonalakon egyaránt átmenő vontatások jelentették...

Életképek 15. I-II-III. [2003.05.07.]

Hatvanegy kép a budapesti villamosok mindennapos dolgairól...

A 2003. évi villamosvezető-verseny a Hofherr Albert utcában [2003.05.20.]

Évek óta rendszeresen megpróbálok ott lenni a BKV villamosvezetőversenyein (új szabvány: vvv). Az ideit két fordulóban rendezték meg a 42-es és 50-es villamosvonalakat összekötő vágányon, és én mindkét forduló alkalmával ott voltam!

Budapesti életképek 16. I-II-III. [2003.07.31.]

Zárójeles összeadási művelet (aminek halvány emlékeim szerint naaaaagyon sok értelme van) mint viszonylatjelzés, leaszfaltozott Thököly úti sínek, MUV-ok selejtezés után, de még bontás előtt, remizmacska és az 1303-as kísérleti villamos, valamint Tátrák Kelenföldön.

Életképek 17. I-V. [2003.10.01.]

2003 nyarának szerintem legérdekesebb képei: teljes kocsiszekrényes hirdetések a Nagykörúton, UV és MUV selejtezések, Bobó és Muki a Sörgyárnál, a Haller utca felújítása a lerövidített 24-essel és kettévágott 30-assal, Csufi a 24-esen, T5C5K a 61-esen, pesterzsébeti pillanatok, elvesztett síndarab a folyómederben, a 118-as villamos első üzemórái, MÁV-vonat HÉV-vágányokon a Nemzeti Színháznál, és még néhány apróság. Jó szórakozást!

Budapesti életképek 18. I-II-III. [2003.12.21.]

"Rám lett szólva", hogy már több, mint egy hónapja nem nyúltam az oldalakhoz. Most kénytelen vagyok azzal bebizonyítani, hogy nem lettem hűtlen a villamosokhoz, hogy felpakolok hetvenvalahány fotót az elmúlt hónapok történéseiről. Például a Haller utca újra megnyitásáról, a lánchidi baleset utózöngéiről, a meghosszabbított útvonalon közlekedő 41-esről, az újra és újra fennakadó nagykörúti forgalomról. És persze egy csomó "csak úgy" kép is közéjük keveredett. Jó szórakozást!

Az idei hó: 2004 január, február, március [2004.03.13.]

Nem mondhatni, hogy el lennénk kényeztetve hó-ügyileg idén. Meg kell becsülni azt, ami nagy ritkán leesik; én ezt részmről úgy tettem, hogy villamosokat fotóztam a fehérség közepette...

Budapesti életképek 19. I-IV. [2004.06.09.]

Az elmúlt öt hónap történéseiből: a 41-es lassú átalakulása, múzeumi villamosok filmforgatáson, a 24-es a Népszínház utcában, UV a 18-ason, az óbudai kocsiszín bontása, teljesreklámos tuják, villamosvezető-verseny a Hofherr Albert utcában, a fogaskerekű felújítás alatt álló múzeumi szerelvénye, május elsejei terelések, a kettévágott 59-es, illetve ZIU a monszunban...

Budapesti életképek, 20. folytatás, I-VII. rész [2004.12.10.]

Az elmúlt hónapokban százharmincvalahány életkép halmozódott fel az erre nyitott könyvtáramban. Mivel úgy érzem, hogy ennyit egyszerre úgy sem fog senki végignézni, úgy döntöttem, kisebb adagokban adom le. Jó szórakozást!

Budapesti életképek 21. I-II-III. [2005.04.27.]

Életképek decembertől áprilisig, sok hóval, HÉV-vel, átalakuló városi helyszínekkel, és meglepő módon néhány trolibusszal :-)

Életképek 22. [2005.06.10.]

A szokásos. Akit érdekel, mi minden van benne, nézze végig! :-)

Életképek, 23. kiadás, I-VI. rész [2005.09.07.]

A szokásos gyűjtemény, oldalakra darabolva. Az első főleg a 2005 nyári metrópótlással foglalkozik, utána a villamosok kapják a főszerepet. Pesterzsébet, Rákospalota, és további kedvenc helyszíneim, kedvenc sárga síndöcögényeimmel. Ezután: troli-buli - típuscsere, útfelbontás, kietlenné vált Király utca, és egyéb érdekességek a piros csáposbuszok világából. Majd: pénteki kánikulás villamos üzemkimaradás a Nagykörúton, beszakadt úttest Pesterzsébeten, a külső Bartók Béla út megújulás előtt, Kőérberek megújulás közben, és ilyesmik. Utána ronggyá ázás trolifotózásból kifolyólag, csoszogó zöld döcögények, meg még pár tuja is, tisztességből-becsületből. A végére két Muki, egy virágfal mögé bújt ICS, és a Váci úton, dróttól messze utasokat szállító Solaris jutott.

Életképek, 24. kiadás, I-II. rész [2005.09.28.]

41-es Savoya Parkban, 49-es Albertfalván és a Nagykörúton, túrás, de főleg fúrás a Baross téren, az újpesti Szilágyi utca átalakulás előtt, és néhány egyéb pillanatfelvétel a tuják világából

Életképek 25. I-II-III. [2005.10.27.]

Van itt minden, mint a búcsúban: az UV siklás utóélete a Szilágyi Erzsébet fasorban, királyréti gőzösözés, esti Kamaraerdő és nappali Alkotás utca, angol villamosbarátokkal tömött nosztalgiavillamos, nyirkos őszi délutánok és napsütéses reggelek, no és persze a Szilágyi utcai új "szlalompálya"

Életképek 26: Őszi (villamos-menti) séták I-II. [2005.11.18.]

Mostani "életképes" oldalaim témája az ősz lesz. Ezzel együtt, ha valaki villamosokat is felfedez a képeken, ne csodálkozzon ;)

A tavalyi hó: 2005 decembere [2006.01.04.]

Nem tudni még, milyen lesz a 2005/2006-os tél összességében, de december hószempontból elég jó volt. Ezt az autósok persze biztosan másképp gondolják, de én imádok hóban-havazásban sétálgatni, és persze fényképezni.

Életképek 27. I-II. [2006.03.13.]

Torlódások, egyre fogyatkozó UV-állomány, Józsefvárosi pu., esti és havas képek, Csufi, Muki, no meg néhány troli...

A 2005/2006-os tél második fele [2006.03.20.]

Ez a mostani tél volt az első évek óta, amelyik valamennyire hasonlított arra, amilyennek a télnek lennie kellene. Ezt persze sokan teherként élték meg, sőt: sorscsapásként. Például a tévés időjárásmondók szinte mind kétségbeesetten jajongtak az odavetített térképek előtt, mondván, hogy "szokatlan hideg", illetve "szokatlan mennyiségű csapadék" lesz. Persze tényleg volt ilyen is - Svájcban, Németországban. Nálunk csak arról volt szó, hogy végre esett egy kis hó, és nem olvadt el azonnal.

Árvíz a Dunán I-II. [2006.04.10.]

"Sárga tengeralattjáró", vízben tocsogó kerekű UV-k a Batthyány téren, rövidített HÉV, ideiglenes visszafogó a Március 15 téren, és hasonló jeleneletek a Duna áradásáról.

Életképek 28. I-II-III. [2006.05.13.]

Március idusa napsütötte UV-kkal, csatolt és nemcsatolt TW6000 Dorfbahnwagen, 18-as a Moszkva téri hurokban, Desirózás, az 56-os felső része napsütésben, Kiskörút, hóseprő-tanmenet, két kép a szombathelyi villamosról csak úgy (végül is részben ő is budapesti:), Combino-hegyek itt, ott és amott, szintbeli kereszteződés lovakkal, meg még ami kezem ügyébe került...

Dél-pesti UV búcsú [2006.08.18.]

2006 júliusának utolsó napján a 42-es és 52-es vonalon elcsattogtak az utolsó menetrend szerinti UV-k. Ezen eseményen annyi lelkes villamosmániás vett részt, hogy ünnepi hangulat lett az utolsó kocsikon...

Budapesti életképek 29. I-III. [2006.09.07.]

A megszokott szokatlan/szokásos pillanatok az elmúlt hónapokból: 2, 2A, 24, 37, szóló Tátra, próbajárat és persze Combino az 1-es vonalán, napsütés és árnyék az 56-os alsó szakasza mentén, kék, sárga és piros buszok a Nagykörúton, csendéletek innen-onnan, a 47-es utolsó (UV-s) napjai a Szabadság hídon és a Kiskörúton, további búcsúzóban levő (vagy annak látszó?) UV-konfigurációk a budai rakparton, sorbanálló TW6000-esek a Kőbányai úton, és persze Ipari Csattogósok a 42-esen.

Budapesti életképek 30. I-III. [2006.10.25.]

Őszi alkony a 41-esen, Design-UV, furcsaságok, huroktalan 42-es, naplemente fényében fürdőző 52-es, tanuló és vonali Combinók, baleset miatt használhatatlanná vált 4/6-os, helytelenben (igazából persze egyvágányúan) közlekedő 56-os, a 3200-as UV a Nyugatinál és Szentendrén, megdőlt oszlop miatti felfordulás a Moszkváson, letapadt sínfék miatt (?) süvöltő UV a Fehérvárin, esti csendéletek (főleg UV-val és Combinóval), ismét alkonyat - ezúttal Kápmegyeren, Forradalmi Villamos, és némi Muki.

Búcsú az UV-któl a 19-esen I-II. [2006.11.18.]

Igyekszem nem túlreagálni a dolgot, de számomra szomorú változás, hogy 2006. november 13-tól a jó öreg UV-k helyett Ganz "ipari csuklósok" közlekednek a 19-es villamosvonalon. Az életnek már csak az a rendje, hogy az öreg járgányok helyét átveszik azok... nos, amelyek előttük ott közlekedtek. Az UV típus ugyanis csak '78-ban vette át a helyet az akkor a Nagykörútra kerülő csuklósoktól! Mindazonáltal én nem emlékszem utóbbiak előző szereplésükre, úgyhogy a 19-es számomra mindig UV-vonal volt. Az öreg döcögény nagyon jól néz ki a Várkert rakpart fái, vagy a Bem rakpart bérházai előtt, és a pótkocsik csikorogása is hozzákapcsolódott az emlékeimben a Lánchíd alatti alagúthoz.

UV: búcsú a 49-es villamosvonaltól [2007.04.09.]

A 19-es után a 49-es villamosnál is eljött a típusváltás ideje: a jó öreg, pótkocsit rángató UV-k helyett Ganz csuklósokat helyeztek üzembe. Az utolsó UV-s napok hangulatát igyekszem felidézni, képekkel és kisvideókkal.

Kőérberek, Kamaraerdő - no és persze a 41-es villamos [2007.05.09.]

Pár hatásvadász kép és videó kedvenc villamosvonalam kedvenc szakaszáról, természetesen kedvenc villamosaimmal :)

Életképek 31. [2007.05.15.]

Már megint elkövettem azt a hibát, hogy nem akartam az előző életképes sorozat után túl hamar feltölteni az új képeket, és ehhez a döntéshez olyannyira ragaszkodtam, hogy azóta csendben eltelt fél év.

Éjszakai Combino-futás [2007.07.19.]

A cím csalóka, hiszen nem a Combinók futottak, hanem a BKV Előre sportolói - a Combinókon, de a főszereplők valahol mégiscsak az 54 méter hosszú tuják voltak, melyek ezúttal nem csak egyenként, hanem sorban állva is rekordot akartak dönteni.

Búcsú az UV-któl a 41-esen [2007.08.27.]

Kedvenc vonal, kedvenc típus, ezért a szokásosnál is személyesebb stílusban...

Búcsú az utolsó UV-któl is [2007.09.06.]

És eljött az a nap is, amire azt mondták, hogy az utolsó forgalmi nap lesz az utolsó UV-k életében...

Budapesti közlekedési életképek 32. rész I-II. [2007.09.10.]

Típusváltások, gumikerekű vendégek, gumikerekű nem-vendégek, minitüzijátékot tartó tuják és tüzijáték alatt mozgolódó tuják. Meg még ez+az.

Életképek 33. I-II. [2007.12.04.]

Hosszú 18-as, 56-os és 41A, árvíz fátlanított Bem rakparttal, piros és még pirosabb buszok, a busztáblák ismételt előrenyomulása az elektronikus kijelzők ellenében, 37B, az "északi 2-es" hazaútja Tolnán-Baranyán át Kelenföldre, Citadis-makett az Akadémia előtt, hótól fehér orrú Combinók, no meg még ez+az...

Budapesti közösségi közlekedési életképek 34. I-II. [2008.03.24.]

Mukik, Csufik (na jó: csak egy), siklott TW6000, LED-es TW6000, megdöbbentő mennyiségű Tátra, HÉV, MÁV, meg még ez+az.

Visszafogott havazások: a 2007/08-as tél [2008.04.10.]

Mit mondjak, ez a tél nem volt az a kimondott szibériai típus, legalábbis ami a havat illeti: csak pár alkalommal esett, és legtöbbször másnapra már alig maradt belőle valami. Én azért megpróbáltam a fehér csodát minél többször sárga, piros és szürke csodák kíséretében megörökíteni...

(majdnem) Totális BKV-sztrájk [2008.04.26.]

2008. április 18. egyrészt úgy vonul be Budapest történetébe, mint az első egész napos BKV sztrájk , másrészt pedig a rendszerváltás óta eltelt idők egyik legrelaxosabb napja. Sok tömegközlekedést értelemszerűen nem tudtam fotózni , de azért igyekeztem pár tipikus pillanatot megörökíteni.

Budapesti közösségi közlekedési életképek 35. I-II [2008.05.30.]

Mukik és egyéb reggeli vadak, építészet a HÉV-ek árnyékában (esetleg fordítva), UV a Nagykörúton, kocsiszíni menetek, és egy kis ez+az, KöKitől kezdve Kőbányán és Zuglón át Ferencvárosig...

Százakárhány életkép valahonnan 2008 közepéről I-II-III. [2008.09.10.]

Az új paraméterkönyv néhány vizuális megnyilvánulása; életképek és fotóakadályok; Múzeumok Éjszakája; Buszok és buszok; MÁV a HÉV-en; felújítások és ideiglenes rövidítések. Huh, jó hosszú lett :)

Csapongó életképek 2008 őszéről és 2009 elejéről [2009.01.15.]

Újra villamosok a Szabadság hídon és a Kiskörúton, Tátrák a 37-esen, troliszülinap, felújítások, pótlások és terelések, plusz a szokásos ez+az.

Életképek 2009 tavaszáról [2009.04.27.]

Vágányépítés a budai felső rakparton, csatolt ipari csuklós a Tabánban, 41-es a Deák Ferenc téren, sárga pótlóbuszok, forgalom a Gellért-hegy sziklái tövében, plusz a szokásos ez+az...

2009 tele [2009.05.04.]

Ha nem is túl sokszor vagy túl sokáig, de egy kis hó azért esett 2009 elején ahhoz, hogy fehér környezetben lehessen a sárga villamosokat fotóznom.

Életképek 2009 nyaráról [2009.08.23.]

Üzemi mozgások a Hofherr Albert utcában, Duna-áradás, UV-k, UV-k, UV-k és egyéb különjáratok, budai rakpart és egyéb vágányzárak.

2009 őszi-téli életképek [2010.01.21.]

Vágányzár a Nagykörúton, UV, Halottak napi villamosforgalom, ködös és/vagy esti életképek, különmenet és karácsonyi UV, meg még ez-az...

BKV-sztrájk, 2010. január 12-17. [2010.01.27.]

Buszt pótló buszok, villamost pótló buszok, villamost pótló villamosok, és egyéb furcsaságok a hideg januári szürkeségből

A 2009/10-es tél a budapesti tömegközlekedésben [2010.04.29.]

Végre téli időjárás volt télen! Ódivatúnak tűnhet, de nekem tetszett ;)

Tömegközlekedési életképek 2010 első feléből I-II [2010.07.05.]

Különmenetek, fennakadások, áradás és pótlás, önjáró trolibuszok, és persze kúszóváltózás ezerrel. Nem unatkoztunk!

Tömegközlekedési életképek 2010 késő nyaráról - kora őszéről [2010.10.26.]

Combino a 2-esen, TW6000 a Lánchíd alatt és a Deák téren, Dallamos UV, Kis- és Nagykörúti vágányzárak, városnéző kocsiszíni menetek, kicsi HÉV, sok villamos...

Tömegközlekedési életképek: 2010 ősze, 2010/11 tele I-II. [2011.03.01.]

Halottak napi forgalom, Combino a Frankel Leó utcában, esti hangulatok, fogaskerekű, meg még ez+az...

2010/11 tele villamosos képekben [2011.03.16.]

Villamosmikulás Mukik vontatta kéttengelyes szánon, fehér áldás a Hegyvidéken, első találkozásom a T5C5K2-vel, és persze egy kis Karácsonyi UV

Tömegközlekedési életképek 2011 első feléből I-II. [2011.06.25.]

Helytelenben közlekedő Combinók, trolik zsinór nélkül és átpakolás közben, nosztalgiák föld alatt és felett, új táblák és bemondások, zöldövezet a Károly körúton, Mukik és zöld hannoveri az éjszakában, tengelytörött fogas, meg még ez-az

Életképek 45: 2011 közepe I-II. [2011.10.27.]

A Gellért rakparti pálya újjáépítése, Muki, HÉV, Várbusz és kúszóváltózó Combino, Villamos- és Trolinap, Dallamos Villamos, Ikarus 620 és 630 kabrió Hűvösvölgyben, építkezések és vágányzárak, esti idill a Károly körúton, "Miért nehéz a Nagykörúton villamost fotózni", meg még ez-az - a szokásos sok képen túl még sok videóval és linkkel, no meg némi kéretlen véleménnyel.

Életképek 46: 2011 őszétől 2012 tavaszáig [2012.03.30.]

9-es emlékvillamos, a felújított Salgótarjáni utca, nyílt nap a cinkotai HÉV kocsiszínben, Mikulás- és Karácsonyi UV, hó és köd, retrófestésű szerelvény a csepeli HÉV-en, meg még ez+az.

Budapesti tömköz életképek 47: 2012 tavaszától télig, I. rész [2013.01.12.]

TW6000-esek a Hofherr Albert utcában, kúszóváltózás az Éles saroknál, használt és teszt buszok, terelések és rövidítések, és persze a szokásos vegyesfelvágott...

Budapesti tömköz életképek 47: 2012 tavaszától télig, II. rész [2013.01.16.]

Olimpiai Villamos, "új" és régi trolik, villamosmentés nagyvasúton át -, és persze a szokásos vegyesfelvágott

Budapesti tömköz életképek 47: 2012 tavaszától télig, III. rész [2013.01.19.]

Halottak napi forgalom, nosztalgia-özön a 125. születésnapon (de ez még csak az előzetes), az Alstom metrók első napja, és néhány mindennapi jelenet

Budapesti tömköz életképek 47: 2012 tavaszától télig, IV. rész [2013.01.19.]

Nosztalgiavonatok a budapesti HÉV 125. születésnapja alkalmából, őszi hangulatok köddel és kis napfénnyel, illetve troli. Meglepően sok troli.

Budapesti tél, avagy sárga villamosok fehér alapon 2012 decemberéről 2013 március végéig I-II. [2013.05.09.]

Érdekes egy tél volt: azt hittem, nem lesz belőle semmi, aztán több tartós hó esett, mint az utóbbi években együttvéve. Hómukit ugyan most se sikerült munkában látni, de sok minden mást igen :)

Életképek 48: Első oldal [2013.11.03.]

Régen csináltam már életképes oldalt. Igaz, annak ellenére, hogy idén eléggé hanyagoltam a budapesti tömegközlekedést, még így is lett annyi kép, hogy egy csapásra nem tudom feldolgozni. Az első részben: az év első nosztalgia menete, HÉV-fordítás a nagyiccei deltavágányon, Ikarus 180-assal Szentendrére és szomorú pályaállapotok

Életképek 48: második oldal [2013.11.18.]

A Ferenciek tere felújítása és Combino próbamenet a Szabadság hídon és a Kiskörúton

Életképek 48: harmadik oldal [2013.11.30.]

A Kossuth Lajos tér felújítása miatt rövidített 2-es, sínkivetődés miatt forduló 1-es villamos, és sok busz...

Életképek 48: negyedik oldal [2013.12.07.]

Újra troli a Vámház körúton, egyvágányozó 41-es, nyílt nap egy áramátalakítóban, nosztalgiavillamosokkal

A budapesti ZiU-9-esek búcsúja [2013.12.17.]

Képek, videók és emlékek 2012 decemberéből, a budapesti ZiU-9-esek utolsó napjairól

Generációváltás a kettes metrón: búcsú a szovjet szerelvényektől [2013.12.27.]

A ZiU-9-esek búcsúztatásával foglalkozóhoz hasonlóan ez az oldal is hosszú vajúdás után született meg. Pedig az alap itt is egyszerűnek tűnt: tudható volt, mikor állnak üzembe az Alstom szerelvények, úgyhogy 2012-es nyári szabadságom alatt egyhetes fotó- és videóengedélyt kértem a BKV-tól az akkor még tisztán szovjet kocsikkal üzemelő 2-es és 3-as vonalakra, hogy megörökítsem őket. Igen ám, de az Alstomok próbázása, üzemelése, majd az új biztosítóberendezés beüzemelése sem ment (megy) csont nélkül, úgyhogy 2013 végére előállt az az állapot, hogy a foci helyett immár a metróhoz ért mindenki, és emiatt nehezen lehet úgy a leváltott generációról írni, hogy a dolog ne fulladna azonnal politizálásba, de legalábbis annak mantrázásába, hogy ezeknek kellett volna maradnia, hiszen mindent kibírnak gond nélkül (amire egyébként a hármas metró némileg rácáfolni látszik). Emiatt azt hiszem, célszerű, ha az elején leszögezem, hogy ez az oldal a kettes metró régi szerelvényeiról szól, semmi többről. A témával kapcsolatos kiegészítéseknek viszont értelemszerűen örülnék, hiszen a metró történetébe és műszaki részleteibe soha nem ástam bele magam annyira, mint a villamosokéba!

Életképek 49: első és második oldal [2014.10.26.]

Fényvillamos, fénytroli, kényszerű csuklósítás az 1-esen, az új Kossuth Lajos tér villamosai, búcsú a 17-estől, 48-as, meg még ez+az

Életképek 49: harmadik oldal [2014.11.07.]

Az 1-es villamos északi része felújítás után, 2624, Ferenciek tere, kettévágott Fehérvári út, egyvágányozó 41-es villamos, és búcsú a ráncajtós buszoktól

A 2013-as nyári árvíz hatása a budapesti tömegközlekedésre [2014.11.22.]

Pontosan az, ami a címből sejthető :)

Életképek - a jubileumi, 50. fejezet I-II-III. [2015.11.15.]

A jubileumi 50. "epizód" első három része: Fényvillamos és Fénytroli, hideg téli esték a városban, selejtmenet és villamospótlás, viharkár, a felújított 1-es villamos, vágánycsere a Szent István körúton, elkezdődött az "Osztyapenkó" átépítése, és változások a budai felső rakparton

Életképek - a jubileumi, 50. fejezet IV-V-VI. [2015.11.28.]

A jubileumi 50. "epizód" további három része: újabb özönvíz, csavargás a 3-as mentén, feltámadt "elvesztett sínekkel", az "SZTK Rendező" bővítése, nosztalgiázás UV-val, illetve még ez+az

Életképek - 51. rész, első két oldal [2017.03.04.]

Amennyire lelkes voltam az ötvenedik életképes beszámoló elkészültekor, olyannyira nem volt kedvem nekivágni az ötvenegyediknek. Igazából mostanában eleve csak tizedannyit fotózok, mint a régi szép időkben, ráadásul más dolgom is akad... aztán persze csak nekiálltam, mert miért pont 17 év után hagyjam abba?

Életképek - 51. rész, III-IV-V-VI. [2017.04.15.]

Halál volt végigcsinálni a maradék képeket és videókat, rászánni magam is alig volt erőm. Mindenki alaposan olvassa végig, mert jövő héten zárthelyi lesz belőle ;)

Életképek - 52. rész, I-II. [2018.03.03.]

Megint nekiálltam feldolgozni az elmúlt majdnem egy év fotóit. Nem csak villamos, mert van HÉV, busz, de még hajó is, de azért főleg az :)

Életképek - 52. rész, III-IV. [2018.03.24.]

Itt a folytatás: gőzös a HÉV-en, trolik a Ligetben, nosztalgia buszok Ferihegyen, Fényvillamos.

Életképek - 53. rész, I-II. [2018.12.21.]

Egy kis fogas, egy kis villamos, aztán még több villamos, némi troli, és még egy hajó is van benne...!

Életképek - 54. rész, I-III. [2020.06.12.]

A mindennapokat nem nagyon fotóztam 2019-ben, különlegességeket viszont annál inkább, hiszen volt mit: járt nagyvasúti dízel motorvonat a csömöri HÉV-en, újabb és újabb járművek kapcsolódtak be a menetrend szerinti nosztalgia közlekedésbe (villamosok is, meg egy busz), illetve az Etele térig hosszabbodott az 1-es villamos. Összességében ez egy elég jó év volt a tömegközlekedés rajongói számára!

A Budai Fonódó első napjai [2021.01.16.]

Az ezen sorok írásakor öt éves budai fonódó villamos első napjai, illetve az azokkal kapcsolatos gondolataim és emlékeim. Nem feltétlenül abszolút igazságok, csak ezt hozták ki belőlem ezek a képek...

Életképek - 55. rész, I-II. [2022.03.31.]

Utoljára majdnem két éve készítettem tömegközlekedési életképes weboldalt, akkor is 2019-ese fotókból. Közben volt egy járvány, lezárással, meg rá is untam a villamosfotózásra, szóval másfél évre kiestem a műfajból. Mivel egy ideig azt hittem, hogy ez már így is marad, aztán mégse úgy lett, az oldal enyhe önéletrajzi felütéssel indul, de senki ne ijedjen meg ettől, ezután villamosok tömkelege következik :) És ez most még csak az első kettő az öt oldalból, amire szétszortíroztam a kétszázhuszonvalahány fotót!

Életképek - 55. rész, III-V. [2022.04.06.]

És itt a folytatás: nosztalgiavillamosok, terelések és rövidítések, kijelzősítés és egyéb modernizálások, illetve teljesen mindennapi pillanatképek 2022 tavaszáig!

A BKV Ikarus 260-asainak és 280-asainak utolsó hetei [2022.12.16.]

2022 szeptemberében egy közlekedésbarát ismerősöm "egyébként azt hallottad, hogy...?" jelleggel említette, hogy ha 260-as és 280-as Ikarusokat akarok fotózni, akkor most tegyem meg, mert a BKV még az ősszel kivonja őket a forgalomból. Igazából már évek óta alig találkoztam ezekkel a klasszikus magaspadlósokkal, mégis furcsa volt azt hallani, hogy végleg eltűnnek. Annak ellenére, hogy a buszok kisgyerekként fogtak meg utoljára, a rákövetkező heteket azzal töltöttem, hogy minél többet megörökítsek a még működő kocsikból - képeken és videókon is. Szerintem életemben összesen nem fotóztam annyi buszt, mint október-novemberben, most pedig weboldalt csináltam belőle.

A svábhegyi fogaskerekű 2022 márciusában [2023.05.05.]

Shakespeare-t kiforgatva: dicsérni jöttem a Fogast, nem temetni, de jelenleg ez az a közlekedési eszköz Budapesten, amit jelentősen kevesebben használnak, mint ahányan szeretik. Én a "Nagy Piros Teheneket" is kedvelem (bár elég zajosak, igaz, hogy már nem annyira, mint 10-15 éve, amikor elég elkeserítő állapotban volt az egész üzem), azért jó lenne, ha kicsit többen utaznának vele, még pontosabban, ha jó okuk lenne az embereknek arra, hogy felszálljanak rá, nem az egyik félreeső helyről egy másik félreeső helyre vinné őket. Amíg viszont ez bekövetkezik, itt vannak egy tavaly tavaszi séta képei :)

Életképek - 56. rész: 2022 tavaszától decemberig, első oldal [2023.09.15.]

Ez már az 56. tömegközlekedési életképes oldalam, pontosabban annak első része. Abból már kiöregedtem, hogy mindig elrohanjak mindent megörökíteni, de azért a fontosabb dolgokat igyekeztem elkapni 2022-ben is. Ezen az oldalon főleg villamosokat láthatunk, némi vasúti témával megspékelve, a következőn majd lesznek buszok és trolik is. De azt majd csak akkor csinálom meg, ha ezt mindenki megnézte :)

Életképek - 56. rész: 2022 tavaszától decemberig, második oldal [2023.09.23.]

Akinek az előző résztől busz-elvonási tünetei lettek, az kattintson gyorsan a fenti linkre, mert ezen az oldalon annyi van belőlük, hogy világoskék lett a monitor belső oldala a sok scrollozás közben :) Persze a szokásos villamosok mellett időnként beficcen egy-egy HÉV vagy szárnyashajó is, szóval elég színes az összkép!

A budapesti magaspadlós Ikarusok búcsúhétvégéje [2023.10.05.]

Mint az közismert, nem vagyok buszrajongó, úgyhogy nem volt egyszerű rávenni magam, hogy tavaly november egy nyirkos péntekje, azaz a BKV Ikarus 280-asainak búcsúja után másnap és harmadnap is kimenjek a hidegbe buszokat fotózni. Végül azért megtettem, mert utólag sajnáltam volna, ha nem vagyok ott...

A 400-as Ikarusok búcsúja: 415, 435, 405 [2023.11.07.]

A 200-asok utódjául szánt 400-as típuscsalád tagjai finoman szólva nem voltak olyan sikeresek, mint elődeik; ebben valószínűleg része volt a rendszerváltásnak is, de magát a konstrukciót se találták annyira el. Száz szónak is egy a vége: az ő távozásuk nem kavart fel lelkileg... de azért egy kicsit velük is foglalkoztam az utolsó napjaikban.

Életképek, 57. rész: 2022 decemberétől 2023 decemberéig I. [2024.02.09.]

2023 gyorsan eltelt. Rettentő érdekességek nem történtek: nem nyitottak meg új vonalat, de még csak nem is kezdtek építeni ilyesmit. Elindult az új 23-as villamos, két balesetezett Combinóból építettek egyet, és végre CAF-ok is felmehetnek Hűvösvölgybe. Ezen felül megnézzük az elég kopott Váralagutat, és a MOL-toronyból az 1-es villamosra és vasútvonalra eső kilátást is. És ez még csak az első oldala az 57. életképes fejezetnek, folyt. köv.!

Életképek, 57. rész: 2022 decemberétől 2023 decemberéig II. [2024.02.17.]

Nem csak a nagy eseményeket - átadásokat és első üzemnapokat - kell megörökíteni, hanem a sima pillanatokat is: tereléseket, a véletlenül elkapott nosztalgiavillamost, a Vár kupolájából fényképezett 2-est. Meg a fényvillamosokat, mert 2023 csúcsa számomra a fényvillamosok kirajzása volt. Nem tudom, miért, mert az előző években nem fogtak meg, most viszont a TW6000-es kivételével mindet kipróbáltam, a Fénytatrát meg konkrétan nagyon megszerettem. Persze azért a FényUV-zás is megvolt.

2023 tavaszától 2024 tavaszáig a svábhegyi fogaskerekűn [ÚJ: 2024.09.07.]

Időnként felmegyek fotózgatni, de nehéz úgy szöveget írni a képek alá, hogy a legérdekesebb dolog, amit itt történik, az az, hogy az üzem abban az évben is megúszta a megszüntetést...

"Gévéem" [ÚJ: 2024.09.21.]

Nem tudom, hogy miért, de a trolik sose mozgatták meg a fantáziámat. Jópofák a csápjaikkal, meg jó, hogy vannak, mert mégiscsak tisztábbak, mint a dízelek, de inkább csak akkor fotóztam őket, amikor valami más fotótémára vártam. Az itt látható képeket például a dízeles Ikarus 200-asok búcsúkörei közben készítettem 2022 őszén. Akkor azt lehetett hallani, hogy ők is el fognak tűnni a következő tavaszig... ami aztán nem történt meg: néhány példány manapság is jár. A képek viszont itt maradtak feltöltve, úgyhogy írtam hozzájuk-köréjük pár bekezdést, ne romoljanak rám :)

[Vissza az oldal elejére]


Építkezések, beruházások

2001. augusztus 8., avagy az Örs vezér terének átépítésének pár pillanata

Szép hosszú cím egy ilyen rövid weboldalnak, de ez az, ami jól leírja a lényeget :-)

A Bartók Béla út felújításának pillanatai 1-7 [2002.07.10.]

Hetek óta járkálok a Gellért tér és a Kosztolányi Dezső tér közti részre fotózni, megörökíteni, hogy éppen hol tartanak a bontási és építési munkálatok. A befejezésétől még elég messze vagyunk, de azért már összegyűlt pár érdekes fénykép, többek közt az utolsó, még a "gombaépület" körül forduló menetrend szerinti 41-esről, az utolsó UV-ról, ami a vágányzár előtt végigment a régi pályán, a budafoki remiznél deltázó 41-esről, illetve a "bútorváltó" reinkarnációjáról! Persze az eredeti állapotokról is vannak itt képek, azaz láthatunk megsüllyedt kockakövet, kopott nagypanelt és egyéb szörnyűségeket is...

A Bartók Béla út felújításának pillanatai 8-10 [2002.07.30.]

A sorozat folytatódik, többek közt képekkel a Móricz Zsigmond körtéri aluljáró betonozásáról, a kibontott csatorna-alagútról, a villamospótló buszokról, illetve a villamospótló buszokat pótló villamosról, valamint a Gellért tér átalakulásáról.

A Bartók Béla út felújításának pillanatai 11-13 [2002.08.18.]

A sorozat folytatódik, mint ahogy az építkezés is. A Gellért tér már szinte készen van, a Móricz Zsigmond körtéri aluljárónak a födémjét viszont még csak most kezdték zsaluzni. Majd kiderül, készen lesz-e időre...

A Bartók Béla út felújításának pillanatai 14-15 [2002.08.30.]

Ezeket a mondatokat három nappal a Bartók Béla úti villamosforgalom újraindítása előtt írom, amikor már lehet látni, hogy mit kaptunk a DBR Metro4 igazgatóságtól, de azt még nem, hogy vajon működni fog-e. Én igyekszem optimista lenni, bár nem egyszerű...

A Bartók Béla út felújítása 16-21. [2003.01.25.]

A XI. kerület eme fontos főútvonalának felújítása akkor se állt le, ha én nem tudósítottam róla ezeken az oldalakon. Sőt: az, hogy nem tudósítottam róla, nem jelentette azt, hogy nem figyeltem a dolgok alakulását. A sorozat folytatásában a villamosok újraindításától a 2003 január eleji nagy havazásig bezárólag mutatok be néhány (százegynéhány!) képet a kockaköves, öreg út átalakulásáról... mivé is?

A túrás folytatódik: a Fehérvári út I-II-III.[2003.06.20.]

Ha nem is olyan nagy horderejű építkezések kezdődtek ezekben a hetekben a Bocskai útnál, illetve az albertfalvai vasúti felüljárónál, mint tavaly a Bartók Béla úton, de legalább annyi embernek a mindennapjait nehezítik meg a lezárások és vágányzárak, ezért úgy érzem, érdemes az itteni fejleményeket is nyomon követni...

A Fehérvári úti túrás-fúrás IV-V. [2003.09.15.]

Azt hiszem, az ehhez a képsorozathoz tartozó kommentárokra aligha lehetne azt mondani, hogy objektívek. De nem is baj: amikor egy térre állítólag a gyalogosok kedvéért nem viszik be a villamosvégállomást, de az autókat igen, amikor szinte már mást se lehet látni, csak követ és aszfaltot, amikor kiderül, hogy a Körtértől kétszáz méterre, félúton a Bocskai út felé is még mindig a Körtér van, akkor talán nekem is lehet pár keresetlen szavam az egészhez...

A túrás folytatódik: Fehérvári út VI-VII. [2004.02.11.]

Ezúttal a szokásosnál is abszurdabbnak éreztem az építkezés keretében történő dolgokat, és ez a szöveg hangulatán is érződik. Ízelítőnek: nemfedezőjelző, állatorvosi villamospótló, összevisszafogás, és persze a virtuális aluljáró...

A túrás folytatódik: Fehérvári út VIII-IX. [2005.02.03.]

Valahol 2004 januárjában hagytuk abba a történések figyelését. Akkor a Móricz Zsigmond körtér és a Bocskai út közti részt néztük meg alaposabban - most lássuk a másik "végletet"! Főleg a 18-as villamos új szakaszának kiépítését a Savoya Park bevásárlóközpontig; de azért láthatunk itt rövidítéseket, vágányfelújítást, illetve fűthető "térkavicsokat! is.

A külső Bartók Béla út felújítása I-II. [2005.11.26.]

A fentebbi link mögött található képsorozat előzménye meglehetősen részletesen mutatta be a kopott, kockaköves út átváltozását valami modernebbé, de nem lehetett teljes, mivel a XI. kerület egyik legfontosabb tömegközlekedési útvonalának kevésbé forgalmas külső szakasza akkor kimaradt a felújításból. Három évvel később aztán mégis nekifogtak (a nagyjából) a Tétényi út és a Somogyi út közti rész újjáépítésének, vélhetően a környéken lakók nagy örömére.

A Baross tér nem-tündöklése és bukása I-II. [2006.06.08]

A Baross tér egykor egyszerre volt fákkal beültett közepű városi dísztér és a villamosjáratok hálózatának egyik gócpontja. E funkciója az évtizedek során lassan megszűnt, és a XXI. század már úgy köszöntött be, hogy csak egy villamosjárat ment viszonylag közel hozzá: a 24-es. De az is hogy'!

A Nagykörúti történések I-IV. [2006.08.22.]

A Nagykörút aktuális felújítását főleg a Combino miatt akartam megörökíteni. Mert nagyon örültem, hogy végre generációváltás következik be a budapesti villamosoknál. Nem is kicsi. A nem modernizálódó villamoshálózatok ugyanis óhatatlanul kikopnak és eltűnnek. Ha Budapest új villamosokat vesz, az azt jelenti, hogy hosszabb időre prolongálja eme szívemnek kedves közlekedési ág fennmaradását. Fotózgattam hát, és reméltem, hogy hamar túlleszünk rajta. Nos, azóta mindenki tudja, hogy nem lettünk, és én továbbra is úgy gondolom, hogy nem a Combino villamos hibájából. Még most sem vagyunk a sztori végén, de nekem elegem lett az erre a célra fenntartott könyvtárban halmozódó képekből. Kiszortírozgattam, felpakoltam, és minimális kommentárokkal elláttam őket, hogy végre ezen is túl legyek :)

A nagy túrás: a négyes metró kapcsán történt változások [2006.11.22.]

Előrebocsátom, hogy ez egy elég paprikás hangulatú oldal lesz. Az talán már lejött az eddigi oldalakról, hogy nem vagyok nagy híve a négyes metró jelenleg tervezett formában történő megvalósításának, de amikor láttam, hogyan vágták ketté a Fehérvári úti villamosokat azért, hogy spóroljanak az amúgy zavarosan kiszámolt költségeken, nem figyelve arra, hogy ezzel hány embernek nehezítik meg a mindennapjait, eléggé felhúztam magam. Egy átlagos közlekedésbarát lehet, hogy örül a metróépítésnek, de nem csak a látványos fényképekről, jópofa terelésekről és a beépített beton mennyiségéről szól egy beruházás, hanem arról is, hogy az milyen hatással van az emberekre, akiknek építenek. És nem érzem, hogy itt nagyon odafigyeltek volna erre. Szóval: kettévágott 18-as, derékba vágott 41-es és 47-es, sok villamospótló busz, és az, ami erről az eszembe jutott. Szubjektív riport.

A nagy túrás: a négyes metró kapcsán történt változások II. [2007.10.08.]

A történet folytatódik, bár én leginkább már csak a felszíni tömegközlekedést érintő részeket figyelem. Abból is van elég: rövidített villamosvonalak, húszéves pótlóbuszok, a Fővám téri aluljáró elbontása, ideiglenes vágányok a Körtéren, és még annyi minden!

A Kiskörút felújítása I-II. [2010.02.27.]

Kicsit furcsa lett volna, ha a Bartók Béla út felújításának elég bő lére eresztett bemutatása után a Kiskörút átalakulását nem dokumentáltam volna...

A Margit híd felújítása [2010.03.10.]

A kiindulási állapottól a hosszában kettévágott híd északi felének lassan láthatóvá váló átalakulásáig

A Kiskörút felújítása III-IV. [2011.07.12.]

A rövid életű 89-es troli a még mindig feltúrt Kálvin téren, a kaotikus, majd szépen beparkosított Fővám tér, és főszerepben a Deák téri végállomás, illetve a Károly körút (igen jól sikerült) felújítása

A Margit híd felújítása II-III. [2012.01.21.]

A Margit híd felújításán történtek 2011 nyarának elejétől: átterelés a déliről az északi oldalra, majd a két fél híd összeillesztése, a végleges villamospálya megépítése és beüzemelése, díszek és díszkivilágítás. No meg némi kritika az ún. műemléki részekkel kapcsolatban..

A nagy túrás: a négyes metró építése III, első oldal [2014.02.19.]

A túrás-fúrás folytatása: képek, panorámaképek és videók a Budaörsi úttól Újbuda-központig

A nagy túrás: a négyes metró építése III, második oldal [2014.03.06.]

Képek, panorámaképek és videók a Szent Gellért tértől a Rákóczi térig

Egy síntelen-szagtalan városi térség átalakulása: a Baross tér II. [2014.05.26.]

A négy hónap, ami hat évig tartott...

A Körtér átalakulása, 2006-14, I. rész [2014.06.30.]

A tér, amit átadtak, majd újra szétszedtek...

A Körtér átalakulása, 2006-14, II. rész [2014.07.06.]

És nagy nehezen újra összerakták.

Az 1-es villamos meghosszabbítása Újbudára, I-II. [2015.04.16.]

Nem akarom eljátszani, hogy objektív vagyok a témával kapcsolatban, hiszen évek óta vártam, hogy végre megépítsék ezt a szakaszt, az építkezést pedig elég közelről végigszenvedtem: az első két oldalon a hosszabbítás előzményeit, az "előtte" állapotot, és az építkezés néhány pillanatát mutatom be. Folytatása következik!

Az 1-es villamos meghosszabbítása Újbudára, III-IV. [2015.04.27.]

A második adag videó és kép: az első próbamenettől az első üzemnapig

A budai fonódó villamos építése I-IV. [2016.01.15.]

2016. január 16-án elindul végre a budai fonódó villamos, még ha a lánchídi aluljáró felújítása miatt egyik ágán csak részlegesen is. Az esemény örömére válogattam össze százhuszonvalahány képet az elmúlt másfél év terméséből az építkezés fő helyszíneiről, (laikus) leírással, magyarázó linkekkel. Láthatunk alagutat felülről, láthatjuk a villamospálya krémes tortához hasonlóan rétegekből összerakását, régi sínek és nem használt aluljáró elbontását, és az első nappali próbamenetet.

A Márnemmoszkva tér átépítése I-II-III. [2016.10.20.]

A 2010-es évek közepén a Fonódó építésével párhuzamosan átépült végre Buda legforgalmasabb városi térsége is. A változás nem akkora, mint amekkoráról évekkel korábban álmodoztam - hogy ez jól van-e így, azt mindenki beszélje meg saját magával, én csupán az építkezés másfél évének pár pillanatát szeretném felvillantani képek, videók, és néha linkek segítségével.

A Márnemmoszkva tér átépítése IV-V-VI. [2016.11.19.]

Az első képeken még csak a betont pumpálják a vágányok köré, az utolsókon már az elkészült teret láthatjuk...

[Vissza az oldal elejére]


Kocsiszínek

Látogatás a kelenföldi villamos kocsiszínben

Sok szép UV-t, egy hóseprőt, egy tanuló-UV-t, és néhány selejtezés előtt álló kocsit láthattam egy szürke nyári estén Kelenföldön

Látogatás a zuglói villamos kocsiszínben

A sorozat folytatódik, ezúttal a Bosnyák tér melletti remizbe látogattam el egy esti fotózásra

Egy este a budafoki kocsiszínben, első és második rész...

A budafoki remízre már egy teljes estét rászántam, igaz, közben rövid időre elszólítottak teendőim, mivel egy rádióriportot készítettek velem a villamosok szeretetéről, stílszerűen a 41-es vonalon utazva...

Látogatás a Száva villamos kocsiszínben

Ide mindenképpen el akartam még jutni a várható UV selejtezés előtt, mivel ez lesz az a kocsiszín, ahova a hannoveri "banánok" kerülnek, azaz itt várhatók talán a legnagyobb változások

Látogatás a Ferencvárosi villamos kocsiszínben

2001 augusztusi remizlátogatási túrám utolsó állomása, UV-kkal, Csufival, normális és korszerűsített Ganz csuklósokkal, Mukikkal és lowry-kkal...

Látogatás a Fehér úti Vasúti Javító Főműhelyben

A Fehér út mindig is kicsit misztikus helynek tűnt számomra: ha ide bemennek a járművek, néha nem is jönnek ki többé, néha annyira megváltoznak, hogy alig lehet rájuk ismerni... Most elsősorban a 3710-es UZ "alumíniumvillamos" miatt látogattam meg a műhelyt, de természetesen alaposan körülnéztem, hiszen volt itt UV, ICS, Tátra, hannoveri "banán", és metrókocsi is!

Újabb képek a Fehér úti főműhelyből [2001.09.24.]

Az előző látogatáskor nem mindenre tudtam odafigyelni, most ezt igyekszem bepótolni...

Látogatás Angyalföld villamos üzemegységben [2002.04.15.]

Aki eddig úgy érezte, hogy háttérbe szorultak a Tatra villamosok az oldalaimon, az most örülhet, hiszen a volt BÚR-telep csak úgy hemzseg tőlük! Aki viszont UV-kat szeretne látni, szintén megkapja, amit vár, hiszen ebből a típusból is félreállítottak párat ide...

Látogatás a Hungária kocsiszínben I-II-III. [2002.04.16.]

Ezúttal a nagykörúti Ganz csuklósok birodalmába kirándultam UV-t fotózni :)

Látogatás a "kisföldalatti" kocsiszínben I-II-III. [2002.04.17.]

A Milleniumi Földalatti Vasút Mexikói úti telepére már kis korom óta el akartam jutni, most végre sikerült, így fotózhattam Ganz "kiscsuklóst" és nosztalgiakocsit is!

Látogatás a Fehér úti főműhelyben [2002.11.05.]

Helybenmaradós időutazás volt ez a látogatásom: a főműhely egyik sarkában a Tatra T5C5 típus korszerűsítése folyt, míg a másikban hóseprőket, UV-kat javítgattak, illetve az udvaron két Füzesi-féle acélvázas kocsiszekrényű nosztalgiavillamos várt arra, hogy működőképessé tegyék őket. Sajnáltam volna, ha nem láthatom mindezt így!

Ferencváros kocsiszín kincsei I-II. [2005.10.04.]

Mukik, hóseprők, csuklósok és persze "Csufi"...

Száva kocsiszín [2005.10.12.]

Modernizált csarnok, UV lámpás TW6000, napon sütkérező UV szerelvény, szétépített DÜWAG forgóváz, és hasonló érdekességek.

Angyalföld kocsiszín [2005.10.19.]

A Tátrák fellegvára bővítés közben, apróbb életképekkel....

Hungária kocsiszín [2005.10.21.]

A leendő nagykörúti alacsonypadlós tuják otthona átalakítás/korszerűsítés előtt.

A Baross kocsiszín 2005-ben [2005.10.25.]

Ebben a remizben korában nem jártam, úgyhogy most egyértelműen felkerült úticéljaim közé. Történelmi hely ez: az 1889-ben megnyitott normál nyomtávú villamos megindításához épült, és funkciója azóta sem változott.

A Szépilona kocsiszín 2005-ben [2005.10.27.]

A Budakeszi út mellett levő, "hegyvidéki" villamos kocsiszín mellett kiskoromban gyakran elautóztunk-elbuszoztunk kirándulások alkalmával. Mivel a vágányok az út egyik oldaláról jöttek, a remiz pedig a másikon volt, mindig az az érzésem volt, hogy az egésznek a közepén megyünk át, és ez persze tetszett. Most még beljebbről is megnéztem :)

A Combinók leendő otthona [2006.04.18.]

Maguk a BKV illetékesei hívtak meg közelebbről megnézni a leendő nagykörúti villamosokat, ezzel egy ki nem mondott kivánságomat teljesítve. Nos, így néz ki a Hungária kocsiszín, melyet éppen a Combinók fogadására alkalmas állapotba hoznak.

Látogatás a Svábhegyi Fogaskerekű Vasút városmajori telepén [2007.12.12.]

Túl azon, hogy kedvenc halfajtámat (már úgy értve, hogy tálon a kedvencem, főleg kapros szósszal:) így hívják, van egy másik fogas is, mely kiskorom óta kedves nekem: a svábhegyi. Akkor ugyan még Szabadság-hegyinek hívták, de azóta visszakapta leánykori nevét. Egy érdekes közlekedési eszközről van szó, mely sajnos sosem találta meg igazi helyét a város közlekedési hálózatában, és mely jelenleg - részben emiatt is - elég lepukkant képet mutat. Viszont szigetüzem lévén van egy sajátos hangulata, melyet a 2007 szeptemberi Kultúrális Örökség Napjain közelebbről is meg lehetett tapasztalni.

[Vissza az oldal elejére]


Különmenetek, rendezvények

Villamoskirándulás, avagy ki tud többet Budapest vágánykapcsolatairól?

2001 júliusában a Városi és Elővárosi Közlekedés Egyesület égisze alatt bebarangoltuk a fővárost a 3200-3800-as pályaszámú UV kocsikból összeállított szerelvénnyel.

2001. augusztus 13., avagy német közlekedésbarátok Budapesten

A BKVT 611-es villamos a 2-es vonalán, nosztalgiafogas és ICS az Szilágyi Erzsébet fasorban...

Az ötvenéves UV villamosok dicsérete [2006.04.25]

Kedvenc villamostípusom úgy meg lett ünnepelve ötvenedik szülinapján, hogy ennél szebbet aligha lehetett volna kívánni!

A VTTE UV-kirándulása, 2007 január 13. [2007.05.30.]

2006 az UV éve volt, de sokaknak (sokunknak;) ez nem volt elég, így a Városi Tömegközlekedés-történeti Egyesület 2007 januárjában újabb UV-s kirándulást szervezett tagjainak. Azaz inkább: tagjainak is - mivel gyakorlatilag majdnem annyi nem-tag volt jelen, mint tag. Ez persze nem volt baj, sőt, a legjobb lett volna, ha teljesen nyilvános lehetett volna az út, hiszen egy ilyen kirándulás hatalmas élmény mindenkinek (most erre sajnos nem volt lehetőség).

A budapesti villamosvasút 120. szülinapja [2007.11.28.]

2007 november 17. és 25. között sokunk számára szinte minden a budapesti villamosról szólt. Szerencsére a BKV is átvette a lelkesedést, így volt városnéző UV, színházi ICS, és nosztalgiamenetek a 436-os és 611-es pályaszámú kéttengelyesekkel.

UV-különmenet, 2007. szeptember 29. [2008.04.10.]

Mivel kedvenc UV-imról a típus forgalomból való kivonása óta nem tudok elég képet készíteni, most visszanyúlok egy kivonás utáni, de azért már nem épp tegnapi eseményhez. 2007. szeptember 29-én a MaViTE és a BKV közösen szervezett különvillamosozást, a Lágymányos ltp. - Mester utca - Orczy tér - Őrház - Mézeskalács tér - Kőbánya-hízlaló - Kispest, Határ út - Hofherr Albert utcai kanyar - Kispest, Határ út - Nagykőrösi út - Élessarok - Akna utca - Blaha Lujza tér - Lágymányos ltp. útvonalon, a 3816+5940+3836 szerelvénnyel.

"Budapesti Villamosnap 2009" [2009.11.24.]

Bécsnek évtizedek óta van Tramwaytag-ja, 2009-ben végre nekünk is lett Villamosnapunk. Nem nevezték így, de tulajdonképpen erről volt szó, és ha engem kérdeztek, a program jobb volt, mint odakint szokott lenni :)

2012: nosztalgia tavasztól-őszig I-V. [2012.10.26.]

Elég jó közelítésnek tűnik, hogy Budapesten még soha nem volt annyi nosztalgia- és különmenet, mint 2012-ben. Időarányosan egész biztosan így van, de lehet, hogy a régi villamosok idei futásteljesítménye önmagában is magasabb, mint előtte harminc éven át összesen, hiszen most nem csak menetből volt több, hanem járműből is! Ez a teljesítmény szerintem megérdemli, hogy külön oldalon emlékezzek meg róla!

A budapesti villamosközlekedés 125. születésnapja [2013.12.25.]

2013 decemberének második felében jártunk, amikor rácsodálkoztam, hogy bár azokban a napokban több német és angol levlistát, illetve fórumot telepakoltam az esemény képeivel, magyar weboldalt nem készítettem a budapest villamosközlekedés egy és negyed százados évfordulójának ünnepségsorozatáról, ami akkor már több mint egy éve véget ért. Ideje pótolni!

Budapesti Villamosnap 2013 [2014.09.16.]

A patakfal megerősítési munkái miatt Kamaraerdő helyett Budafok kocsiszínben rendezték az immár hagyományosnak mondható ünnepélyt, sok nosztalgia menettel és kocsiszíni nyílt nappal.

Budapesti Villamosnap 2014 [2015.07.16.]

Ebben az évben kevesebbet foglalkoztam az aktuális villamosünneppel, mint az előzőben: se a kora reggeli kiállások nem vonzottak, se a kocsiszíni nyílt nap - ugyanakkor túl szépen sütött a nap ahhoz, hogy ne ugorjak ki :)

A BKV 50. születésnapi bulija [2020.11.01.]

A nosztalgia villamosozás és buszozás 2020-ben - legalábbis Budapesten - gyakorlatilag megszűnt a koronavírus miatt. Egyszer ugyan járt UV a 47-esen, de hirtelen nem is jut eszembe másik alkalom (a személyzet gyakorlatban tartására szolgáló tanulómenetek nem számítanak). Hogy azért ne maradjunk teljesen régi járművek nélkül, itt van a közel két évvel korábbi "50 éves a BKV" felvonulás beszámolója.

2022: nosztalgiaözön [2022.12.09.]

Tíz éve azt írtam, hogy még soha nem volt annyi nosztalgiamenet, mint akkor, és most 2022-ről is elmondhatom ugyanezt: fantasztikus mennyiségű nosztalgiamenet volt meglepően sok járművel, mindenfelé a városban. Villamosok, trolik, buszok, fogaskerekű... bárcsak mindenben ilyen jó lett volna ez az év!

Villamosparádé az Európai Mobilitási Hét(vége) alkalmából [2023.02.22.]

A rengeteg nosztalgiamenet mellett 2022 szeptemberében egy hétvégére a villamosoké lett a Szabadság híd és a Vámház körút. Régieké, újaké, mindenféléké.

135 éves lett a budapesti HÉV [2023.07.28.]

Ennek az oldalnak az elkészítésével kicsit megcsúsztam, de azért még sikerült az egyéves jubileum előtt megcsinálnom :) Már biztosan leírtam korábban, hogy "már biztosan leírtam korábban"... meg azt is, hogy a HÉV messze nem foglalkoztat annyira, mint a villamosok vagy a nagyvasút. Nem tudom, miért alakult ez így, de most egyfajta pótlásként itt egy oldal a 2022. augusztus 6-i nosztalgiamenetekről...

2023: ismét nosztalgiaözön! [2024.01.18.]

2023 során is kapkodhatták a fejüket a közlekedésbarátok (meg a kisgyerekes szülők), hogy mindenfelé régi villamosok és buszok szaladgáltak. A tényleg régitől a közelmúltban eltűntig mindenki találhatott valami neki valót. És ha minden jól megy, jövőre talán még több régiség fel fog bukkanni!

Villamosparádé az Európai Mobilitási Hét(vége) alkalmából, 2023-ban is [2024.01.23.]

Lassan már hagyománynak tekinthető, hogy egy őszi hétvégén teljesen a villamosoké lesz a Szabadság híd és a Vámház körút, és 2023 szeptemberében is ez történt. A "fellépők" ismerősek voltak, egy favázas pótkocsit leszámítva, amivel még nem találkoztam azóta, hogy felújították.

Gőzösök és régi villamosok Pozsonyban [ÚJ: 2024.03.19.]

Nem igazán tudom, hogy ezt az oldalt hova kellene tennem a tartalomjegyzékben. Egyrészt vasúti parádéval kezdődik a beszámoló, másrészt villamosokkal folytatódik. Egyrészt Szlovákia fővárosában járunk, másrészt láthatunk 424-es gőzöst, MÁV-os Nohabot, Ganz villamost és Ikarus buszt is! Mindenesetre csodálatos nap volt: utaztunk gőzmozdony vontatta régi emeletes vonattal, láttunk sok gőzöst és dízelt, régi villamosokat és buszokat, bónuszként pedig néhány hajót. Ráadásul még egy jó sztrapacskát is ettem, bár azt nem fotóztam le :)

[Vissza az oldal elejére]


Bemutatók, első alkalmak

A hannoveri villamosok bemutatkozása

Képek a sok vitát kiváltó hannoveri járművek sajtó előtti bemutatkozásáról

A hannoveri "banánok" első publikus útja

Az 1501-as villamos az 50-es villamos vonalán mutatkozott be az utazóközönségnek...

Combino Supra Budapest: az első "óriáshernyó" bevonulása [BŐVÜLT: 2006.03.16.]

Megérkezett az első alacsonypadlós budapesti villamos!

A Combino Supra Budapest első próbaútja a városban [2006.03.28]

Először saját erőből az utcákon - és rögtön a Nagykörúton is!

Combino pillanatok [2006.04.27]

Az első nyilvános szereplés a Moszkva téren, és "duplahernyó"...

Combino-premier, 2006. július 1. [2006.07.02.]

Munkába álltak Budapest első alacsonypadlós villamosai.

Amikor a budapesti CAF-ok járni tanultak :) [2015.09.16.]

2015. szeptember 17-én kora délután forgalomba áll az első két rövid CAF villamos a budapesti 3-ason. Mivel sajnos nem tudok ott lenni, úgy döntöttem, az eseményt az előzmények néhány mozzanatának bemutatásával ünneplem meg...

Fonódó: kezdődik! [2016.01.03.]

2015. november 22.: nátriumlámpák sárgájában ázó próbajáratok a Bem rakparton

A rövid CAF-ok bemutatkozása [2016.04.04.]

Budapest második alacsonypadlós villamosgenerációjának bemutatkozása 2015 őszén

A hosszú CAF-ok üzembe állása [2016.04.28.]

Vagy a világ leghosszabb villamosa, vagy nem - tényleg ennyire fontos ez?

A 2018-as Innotrans I. [2018.10.28.]

Az Innotrans egy Berlinben kétévente megrendezésre kerülő közlekedési szakkiállítás, elsősorban a kötöttpályás járműipar szereplői számára. Hétközben - a szakmai napokon - 95 euro a napijegy (elővételben "csak" 50), a tulajdonképpeni rendezvény utáni hétvégén viszont már 3 euróért be lehet jutni, bár ekkor már csak a kültéren kiállított járműveket lehet megnézni - de ez is elég vonzerővel bírt ahhoz, hogy kiugorjak a német fővárosba Ícé társaságában.

A 2018-as Innotrans II. [2018.01.25.]

A nagy globalizációban a vasúti járművek totális egyformasága előtt álló egyik utolsó akadály, hogy nem mindenütt ugyanazon adottságoknak kell megfelelniük. Például van, ahol a magasperon alap, viszont szűkebb az űrszelvény. Vagy éppen a metróalagút alig tágasabb, mint egy vidámparki szellemvasúté. Mindezen túl láthatunk pár elég látványos munkagépet is, mert az ilyenek gyártói elég komolyan képviseltették magukat a berlini szakkiállításon...

Ilyen volt a négyes metró első üzemnapja 2014. március 28-án [ÚJ: 2024.03.28.]

Ha a berlini U5-ös hosszabbításához, pláne a kölni földalatti Stadtbahn észak-déli vonalához hasonlítjuk, nem épült sokáig a budapesti négyes metró, mégis soknak tűnt átélni. De most nem ezen akarok lamentálni, inkább csak megmutatnám, milyen volt a megnyitó napja. Azóta eltelt tíz év - ki mit lát, mi változott azóta?

[Vissza az oldal elejére]


Kirándulások: hazai kitekintés

Szeged, avagy a Bengálik földjén...

2000. augusztus 26-án az Index Fórumos "döcögénybarátokkal"  látogatást tettünk Szegeden, természetesen nem kevés fénykép is készült...

Debreceni életképek

... avagy mi a különbség _az_ 500-as és a többi 500-as Ganz közt, valamint a gyorshajtó Bengáli esete az új pályával!

SZKT júniális, 2001.

... avagy pár Bengáli, egy Tátra, egy SZ6 és egy BCmot szerelvény képe, némi szöveggel körítve

Újabb szegedi látogatás

Bengáliból és a 313-314 nosztalgiaszerelvényből sose elég!

Topic-látogatás Debrecenben [2001.10.29.]

Az Index.hu közlekedéses topicjainak látogatóival elzarándokoltunk Debrecenbe, megnéztük a remizt, és fényképeztünk sokmindent. Nem volt túl meleg, de kellemes kirándulás volt!

Miskolc [2001.12.17.]

Az oldalaimat érő kritikák közt a leggyakoribb, hogy megfeledkeztem a borsodi megyeszékhelyről. Nos, ez nem szándékos, egyszerűen arról van szó, hogy tizensok éve nem játam ott. Most ennek ellenére képeket mutatok be Miskolc villamosairól, Baracsy Ákos jóvoltából.

Ismét Szeged... I-II. [2002.03.12]

Idei első Bengális hétvégém...

Bécsi E1-es villamosok Miskolcon [2002.12.17.]

Miskolc már korábban is vett használt villamosokat külföldről (a kassai és mosti KT8D5-ösöket), most azonban "nyugatról", Bécsből vásárolt 8+1 darab E1 típusú motorkocsit. Mindez természetesen csak átmeneti megoldás, amíg nem tudnak korszerű, alacsonypadlós kocsikat venni, de mindenképpen azt jelenti, hogy a második világháború utáni idők Nyugat-Európájának legmeghatározóbb villamosa, a Düwag "Grossraumwagen" ezzel hozzánk is eljutott. A régi-új kocsik ugyan viszonylag késeiek (a hatvanas évek végén készültek), és licenszek (az osztrák Simmering-Graz-Paukernél készültek), de ez akkor is egy legenda honosítása...

Miskolc villamosai: a remiztől Diósgyőrig [2003.01.03.]

Természetesen nem csak az E1-eseket fotózgattam miskolci látogatásomkor, hanem a remizben és a város két vonalán látható többi járművet is!

A 40 éves szegedi 609-es [2003.01.04.]

Akinek ez a fentebbi cím nem mond eleget, annak elmondom, hogy egy FVV csuklósról, azaz Bengáliról van szó, melynek eme szép évfordulóját népes csapatunk méltón ünnepelte meg. Vagy lehet, hogy nem méltón, mindenesetre elég jól éreztük magunkat.

Miskolc: az E1-esek premierje [2003.03.16.]

Három hónappal előző látogatásunk után a volt bécsi csuklósokat immár forgalomban is ki lehetett próbálni. Ez a hetem valahogy így jött ki: szerdán Bécsben fotóztam az E1-eseket, szombaton Miskolcon... Persze a képeken nem csak ők vannak, hanem Bengálik és Tátrák is!

Miskolc - az elvesztett acél városa [2004.01.24.]

Ezúttal nem csak a villamosokat fotózni mentem az "Acélvárosba", hanem Perlaki Attila barátom unszolására a megszüntetett villamos- és kisvasúti vonalaknak is utánanéztünk kicsit. Persze azért az egész végén néhány esti fotót is csináltam a karácsonyi díszkivilágításban tündöklő Széchenyi utcában!

Szeged, ahol most a régi és az "új" is megújul [2004.07.05.]

Szegeden fellendülőben van a kötöttpályás elektromos közlekedés ügye: saját trolit építenek, új vonalat nyitnak, átépítik a Tisza Lajos körút eddig egyvágányos részét, új kocsikat vesznek használtan a Bengálik helyett, és még arra is jut energia, hogy a nosztalgiavillamost felújítsák. Csak drukkolni tudok, hogy ez a lendület a jövőben is megmaradjon!

Egy újabb szegedi kirándulás... [2004.12.07.]

Vágányzár miatt Bengáli-hegyek az 1-esen, a felújított nosztalgiavillamos, felújítás alatt álló KT4-esek, trolik, és egyéb finomságok a Napfény Városából, a Boci otthonából!

Búcsú a birodalmi vágányrombolóktól... [2004.12.08.]

2004. november 25-én eldöcögött az utolsó, hivatalos menetrend szerinti FVV csuklós Miskolcon. Ennek alkalmából a helyiek búcsmenetet szerveztek, a rengeteg érdeklődő nagy örömére. Mindezeken túl persze fotóztam a többi járművet is, sőt, Perlaki Attilával és Ícével megnéztük, hogyan lehetne nyugat felé meghosszabbítani az 1-es villamost (ami egyébként tényleg tervbe van véve).

Debrecen meglevő és elvesztett sínei... [2005.01.31.]

Többen hiányolták az oldalamról a debreceni képeket mostanában. Nos, tényleg nem járok arra eleget, így csak közel egy éves képeket tudok "weboldalra rendezni" (illetve rendezni sem kellett, már már hónapok óta majdnem készen várakozott ez az oldal), viszont annyi érdekessége van a dolognak, hogy nagy hobbimnak megfelelően megpróbáltam néhány "elvesztett sínes" képet csinálni a megszüntetett villamosvonalak helyén. Némileg visszatartott ebben, hogy kevés régi képem van Debrecenről, illetve, hogy amerre jártunk, kevés tárgyi emléket találtunk - de azért remélem tetszik ez a próbálkozás! Eredetileg folytatni szerettem volna, és kibővítve prezentálni, de nem volt rá időm és erőm. Talán egyszer majd...

Ismét Szegeden... [2005.02.18.]

A Napfény Városa szép lassan a Tátrák városa is lesz, legalábbis aktuális látogatásom során rengeteg új Tatra villamost láttam. Némelyik  Prágából érkezett, frissen felújítva, mások Berlinből, illetve Rostockból.

Sétavillamosozás a behavazott Szegeden [2005.03.17.]

Újabb látogatás, ezúttal azt kipróbálandó, hogy milyen érzés kilométerszámra tolatni a KT4-essel. Mert hát a 3-as és 4-es vonalak végén ekkor még nem volt fordítási lehetőség! Ezen felül még pár kép a Prágában felújult kocsikról, Bengálikról és további Tátrákról a vizsgálóaknából...

Nyílt nap Szegeden [2005.04.05.]

A "Felújított KT4D villamosok Szegeden" című konferencia, és az elődcég bejegyzésének 120. évfordulója alkalmából nyílt napot rendezett az SZKT április első két napján. Én a másodikon voltam ott, és a nosztalgiavillamoson kívül kivételesen a trolitelepen is sokat fotóztam.

Debreceni látogatás, esőfelhők kíséretében [2005.05.18.]

Érdekes fotó-látogatás volt: megnéztük az Amszterdamból hazahozott 2964-es nosztalgiavillamost, az ideiglenesen két részre vágott 1-es villamosvonalat (némi egyvágányozással), és persze a vadonat új Solaris/Ganz trolibuszokat is. Ezen felül még átgyalogoltunk a teljes városon, és ittunk egy jó forró csokit a belvárosban, de ezekről senki ne keressen itt képeket :-)

Német "rendes" és budapesti különleges villamosok Szegeden [2005.08.15.]

Sok év után végre teljesült az a vágyam, hogy utazhassak az SZKT budapesti, egészen pontosan Beszkárt F1A eredetű, SZ5 pályaszámú munkavillamosával. Sok más érdekességet is láttunk még a MAVITE által szervezett különvillamosozás alkalmával, de számomra ez jelentette a csúcsot!

Szeged késő ősszel I-II. [2005.12.01.]

Felújítás előtt/alatt/után álló Tátrák, az ex-budapesti 1055 - szintén "műtét" közben -, egy kis meglepetés, no meg persze képek Tarjánról, a hurok építésének legesleg-kezdetéről, és a már elkészült kecskési deltáról.

Miskolc megbecsült régiségei [2005.12.02.]

A VTTE-ben betöltött bizottságvezetői tisztségem kapcsán jártam megint Miskolcon, és ha már ott voltam, fotóztam is: régi tuját, régi buszt, természetesen mindkettőt működőképesen. És még egy kis Bengáli-csikorgás hangot is felvettem! :)

2005 utolsóelőtti és 2006 első napja Pécsett [2006.01.03.]

Kicsit rendhagyó módon kezdem a 2006-os esztendőt: egy olyan városról mutogatok képeket, ahol nincs villamos. Persze nem is a közlekedést nézegetni mentünk párommal Pécsre, hanem azért, mert imádom ezt a várost - az viszont más kérdés, hogy ha már ott voltam, ilyen jellegű dolgokat is fotóztam :)

Szeged, SZKT Nyílt Nap 2006 I-II. [2006.06.05.]

Szinte már elvonási tüneteim voltak, olyan régen jártam legutóbb Szegeden. Már-már úgy tűnt, hogy a közlekedési vállalatnál május elején immár szokványosan megrendezett nyílt napról is le fogok maradni, amikor sikerült rábeszélnem egy barátomat, hogy ugorjunk le pénteken meló után, kocsival.

Ismét Szeged, ismét "Hamster-weather" [2006.06.22.]

Nagy jódolgom ismét Szegedre vezetett, és bár az ott tapasztalt időjárást még viccből se mertem volna jónak, vagy legalább fotózásra alkalmasnak nevezni, azért most is elindultam a sínek mentén. Elnézést kérek, ha ez a beszámoló kicsit kötetlenebb lesz a korábbiaknál, de ennyire szerintem még életemben nem áztam szét esőben, és ez az élmény még így visszamlékezés közben is magával ragad ;)

Nagy esők jönnek, nagy esők mennek - megint Szeged [ 2006.07.01.]

Aki a szegedi 4-es villamosvonalon július elsejétől közlekedő Tátra villamosokat keresi, rossz helyen jár. Van viszont itt egy csomó egyéb finomság!

Szeged télen-nyáron... [2007.01.30.]

... azaz inkább "nyáron-télen", de a fentebbi verzió jobban hangzik :) 2006 első kétharmadában elég sokat jártam a Napfény Városába, aztán hirtelen abbamaradt a sorozat. Augusztusban azt hittem, hogy pár hét múlva csinálok még pár képet, és elkészülhet ez az oldal, de a "pár hét" hónapokkal később lett. Sebaj, annál nagyobb a kontraszt!

Kötöttpályán Debrecenben és környékén [2007.03.12.]

Almár Ákos barátommal idén úgy döntöttünk, hogy a névnapunkat síndöcögényezéssel ünnepeljük meg. Mivel Ákos (már hogy nem én, hanem "a másik") nagy kedvencei a Bengáli becenévre hallgató villamosok, ezek utolsó lakhelyei közül pedig én Debrecenben jártam a legrégebben, így hát arra vettük az irányt.

Újabb szegedi pillanatok [2007.05.29.]

Nyílt nap a szegedi közlekedési vállalatnál, Bengálik az 1-esen, és pár további életkép a Napfény Városából.

Nyílt nap a Debreceni Közlekedési Vállalat Zrt-nél [2007.11.11.]

A DKV első nyílt napja, mely a rossz idő ellenére is sikeres volt.

Pár kép Debrecenből [2008.02.27.]

Különvillamosozás a 260-as favázas kocsival, gőzös a Zsuzsivasúton - és teljesen használhatatlan időjárás. Utóbbi miatt aztán nem is túl hosszú ez az oldal...

Hó nélküli januári látogatás Szegeden [2008.03.04.]

Sajnos nem csak hó nem volt, de normális fények se. Pedig Szeged továbbra is érdekes hely egy közlekedésbarátnak!

Miskolc, ismét Bengálival... is [2008.07.23.]

Már-már úgy tűnt számomra, hogy évezredek óta nem jártam Miskolcon, úgyhogy amikor Almár Ákos megemlítette, hogy az Operafesztivál kapcsán közlekedni fog a 100-as Bengáli, akkor lecsaptam a lehetőségre. Hisz a Bengálik (szerencsére) már évek óta nem közlekednek rendszeresen itt, így az említett hétvégén valami különlegeshez is szerencsénk lehetett a normál villamosok mellett!

Szeged feltúrás előtt és alatt [2008.08.20.]

Az Anna-kút átépítése előtti hetekben, és a túrás kezdetekor jártam a napfény városában...

Esőisten szabotálni próbálja a szegedi villamos centenáriumát [2008.12.17.]

Régi és új nosztalgiavillamosok, átépülő Anna-kút, meg még ami szembejött...

Debrecen fehérben [2009.05.09.]

Hóban bővelkedő látogatás sok Bengálival és fészerben megújuló UV-val.

"Acélváros, nehéz, szürke nappalok..." [2009.05.15.]

Miskolc villamosai, az általam megszokottnál is nagyobb szürkeségben

Nyílt nap a Miskolci Városi Közlekedés Zrt-nél [2009.10.01.]

Míg legutóbb elég barátságtalan időjárás közepette sikerült Miskolcra látogatnom, az MVK Zrt nyílt napja ragyogó napsütéssel várt bennünket.

Szeged, a napfényhiány városa [2010.03.01.]

Nagyon nem sikerült eltalálnunk a napot, hogy mikor kellett volna lemennünk, de Szeged persze sötétben-hidegben-loccspoccsban is jó hely :)

Pécs - kellemes vonatozás, csalódást okozó város [2010.05.05.]

Annak idején a blogban már szomorkodtam egy sort azon, hogy milyen állapotban találtuk Pécset, amikor az "Európa Kulturális Fővárosa 2010" program keretében oda közlekedő élményvonattal meglátogattuk. Lehet lakkozni, de elég szomorúban. Összességében persze kellemes kirándulás volt, de erről az igénybe vett sínhez kötött közlekedési eszközök, illetve Pécs iránti vonzalmam tehet; ha külföldi turista lettem volna, lehet, hogy elkérem a panaszkönyvet a várostól :(

Szeged, 2010 júniusa [2010.07.27.]

Amikor legutóbb Szegeden jártunk, a remiz el volt vágva mindentől, a villamosok nagy része a szabad ég alatt pihent. Azóta változott ez-az, például újra jár az 1-es, a remiz felújított része már használható, trolifronton is építkeznek, illetve nekiláttak az új 2-es villamosvonalnak (azért így írom, mert régen is volt 2-es villamos Szegeden, de teljesen másfelé járt).

Miskolc - vasárnapi villámlátogatás [2011.02.14.]

Bécsi villamosok kicsit napsütésben, Tátrák szinte csak szürkeségben, hibrid kisvasúti mozdony és "mintamegálló"

Nosztalgianap Debrecenben [2011.07.15.]

Egy jó hangulatú szombati kirándulás - az időjárás szeszélyei ellenére :) Favázas kéttengelyes, Füzesi acélvázas iker, Bengáli - és még egy kis UV is!

Szeged, építési terület [2011.07.29.]

Szeged az utóbbi években hatalmas tempóban korszerűsíti tömegközlekedését; úgy a járműveket, mint az infrastruktúrát. 2011 nyarán az 3-as és 4-es villamosok közös szakaszának felújítása miatt egy kicsit visszatértek a Bengálik, melyek amúgy már eltűntek a normál menetrendből, és a 2-es villamos építése is befejezéséhez közeledik.

Szeged 2011 őszén [2012.01.05.]

Sajnos nem járok már olyan gyakran Szegeden, mint pár éve, de azért mindig próbálok időt szakítani erre a városra, és általában van is ok a látogatásra: mindig van valami változás - mindig épül valami, mindig van valami új. Most például megérkezett az első alacsonypadlós villamosuk.

Szeged 2012 legelején [2012.02.16.]

Tanulózó PESA, újjáépítés után átadott belvárosi 1-es, nemsokára átadandó 2-es, pár busz, troli és Tatra, illetve sok visszatekintő link a szövegben.

Miskolc: vonalhosszabbítás előtt [2012.02.19.]

Útibeszámoló még vonalhosszabbítás előtt, de már tanulójárattal, majdan kiváltandó buszokkal, illetve panorámaképekkel a régi és az új végállomásról.

Debrecen: elkezdődött a 2-es villamos építése [2012.03.08.]

Csillaggarázs, ideiglenes ráhajlításon visszafogó (ez egyébként magyarul van, csak jól álcázom) kék villamosok, kiágazás (még) a semmibe, bontás és építés, sok busz alakú fényfolttal a leendő sínek környékén...

Szeged, derékig hóban [2012.04.22.]

Valószínűleg az évtized havazásának közepébe csöppentünk Szegeden, de én speciel rettentően élveztem. Meseország volt, ráadásul a közúti forgalom alig zavarta a villamosok, buszok, trolik fotózását-videózását...

Szeged, 2012. március 3. [2012.05.30.]

Úgy gondolom, hogy az elmúlt tíz évben Magyarországon csak Szeged tömegközlekedése fejlődött példaértékűen. Új, alacsonypadlós villamosok az új, füvesített pályájú villamosvonalon, felújított trolik az új és felújított trolivonalakon, modernizált és bővített kocsiszín, plusz egy rakás nosztalgia jármű... a szegediek valószínűleg nem is tudják, hogy mennyire pozitív irányba lógnak ki a káeurópai átlagból! Persze ott se ment minden elsőre, gond nélkül, de azért ha körülnézünk... hát... Március 3-án a 2-es villamos megnyitójára mentem le, de ezen túl kocsiszín- és troligarázs látogatás is volt, szóval most van pár mutogatnivaló képem. Aki pedig végigkattintgatja a szövegben levő linkeket, az elmúlt 10-12 év változásait is végignézheti - szerintem látható a pozitív változás!

Debrecen - a célegyenes előtt [2014.02.25.]

2014. február 26-án új korszak kezdődik Debrecenben a 2-es villamos elindulásával, de tavaly novemberben még csak dolgoztak az új vonalon, és a tuják csak egyetlen viszonylaton pörögtek - mi meg pont ezt megörökíteni mentünk oda Jazzcoollal. Bengáliztunk, illetve megnéztük az egyik új alacsonypadlós érkezését is, plusz belestünk a remizbe.

Szeged - tényleg a napfény városa! [2014.10.14.]

Két évvel ezelőttig kimondottan gyakran jártam Szegedre. Megörökítettem a nagyprojekt előtti állapotokat, az első vágányzárat, majd az igazán nagy építkezést és átépítést, az újjávarázsolt kocsiszínt, az új villamosokat, az új villamosok első üzemnapját... aztán viszont valahogy sose sikerült lejutnom a Tisza mellé. Már tényleg nagyon hiányzott, úgyhogy egészen addig féltem, hogy megint közbejön valami, amíg a vonat be nem gördült a vasútállomásra. A jelek szerint ráadásul nem csak én örültem a viszontlátásnak, de Szeged is, mert olyan klassz napsütéses idő volt, ami nem is tudom hirtelen, mikor fogadott utoljára itt. Na jó, szerintem mondjuk a 2012 februári nagy hó is jó idő volt, de a "napfény városa" címet túlzásnak éreztem az elmúlt 6-8 évben tett látogatásaim során ;)

Miskolc, generációváltás előtt [2014.11.17.]

2012. január eleje óta nem jártam Miskolcon, tehát nem láttam még utasforgalomban a felső-majláthi hosszabbítást, pláne nem láttam az egyre nagyobb számban megérkező Skoda 26T-ket, melyekből 31-et rendelt a város. Májusban aztán pár órára sikerült a borsodi megyeszékhely villamosainak közelébe jutnom. Nem volt sok időm, úgyhogy gyakorlatilag mindenre kattintottam, ami a sínen mozgott :)

A debreceni 2-es villamos első üzemnapja [2015.02.08.]

A világszerte hódító villamosreneszánsz Magyarországnak eddig nem hozott új üzemet, illetve már bezártat se támasztott fel, de legalább a még meglevők elég szépen megújultak. Pályafelújítások, új járművek, és hálózatbővítés: ez történt Miskolcon, Szegeden, és 2014 elején végre Debrecenben is.

Miskolc - a Tatrák utolsó hetei [2015.06.14.]

Gyorsan sötétedett, és még gyorsabban lett hideg - de túl ritkán vagyok ahhoz Miskolcon, hogy mínusz egy-két fok miatt elbújjak a melegbe, úgyhogy inkább videóztam és fényképeztem. A legutóbbi látogatásomkor még csak egyetlen Skoda alacsonypadlós szállított utasokat, most viszont már ők voltak többségben: SGP-t ("bécsi villamos") egyátalán nem is láttam, és Tatrából is csak néhányat.

Búcsú Miskolc bécsi villamosaitól [2015.12.27.]

Eredetileg átmeneti megoldásként érkeztek a piros-fehér tuják Miskolcra, aztán mégis 12 évig maradtak, míg 2015 tavaszán végleg leváltották őket a Skodák. Mivel az országban ők álltak a legközelebb kedvenc villamosaimhoz, a gömbölyű DÜWAG csuklósokhoz, kicsit hiányozni fognak...

Debreceni és miskolci portyázások 2016-ban [2018.01.21.]

A vidéki villamosüzemeket minden jel szerint elkezdtem hanyagolni, amikor véget értek a nagyprojektek. Mióta új vonal nyílt Szegeden, új vonal nyílt Debrecenben, illetve hosszabbítottak Miskolcon, gyakorlatilag csak különlegesebb alkalmakkor jártam náluk, mint amilyen az E1-es típus kivonása volt a borsodi megyeszékhelyen. 2016-ban megpróbáltam egy picit tenni ez ellen...

A Szeged - Hódmezővásárhely tram-train [2022.05.17.]

Annak idején írtam blogbejegyzést a Hódmezővásárhelyen először végigmenő szegedi munkavillamosról, az első Stadler tram-train jármű Szentesre érkezéséről, az első városi próbamenetről, és az utasforgalmi próbaüzem elindulásáról, de mindig másoktól elkért képek felhasználásával. Most viszont végre én is eljutottam oda, hogy kipróbáljam :)

Szeged villamosai 2022 júniusában, no meg némi tram-trainezés [2022.07.30.]

2022 áprilisában lementem ugyan Szegedre tram-trainezni, de a város sima tömegközlekedésével nem nagyon foglalkoztam. Júniusban aztán Jazzcoollal megint lementem, pótolni ezt (is).

Szegedi látogatás 2018 márciusában [2023.01.27.]

2014 után néhány évig nem jártam Szegeden. A következő ottani oldalt 2022-ben készítettem, de azért ekkora kihagyás nem volt: 2018-ban meglátogattam a Napfény Városát, csak eddig nem raktam fel az akkor készült képeket. Eddig.

Miskolc 2003 őszén: már van bécsi villamos, de még vannak Bengálik [2023.03.14.]

2003. március 15-én az ország hagyományosan az Habsburg birodalom elleni felkelést ünnepelte - a borsodi megyeszékhelyen viszont pont ekkor indultak el a császárvárosból használtan vásárolt villamosok. A premierről már akkor írtam, úgyhogy most kicsit későbbi, 2003 őszi fotók következnek, amikor a motorkocsikhoz már megérkeztek a hozzájuk passzoló pótkocsik. Aznap sajnos csak egyetlen teljes szerelvényt sikerül elkapnom, fotóztam viszont sok Bengálit!

115 éves volt a szegedi villamosközlekedés [2023.12.02.]

Mintha csak most lett volna a szegedi villamosok 100. születésnapja... de nem most volt, hanem 15 évvel ezelőtt! Az évfordulót két régi jármű közlekedtetésével ünnepelték meg: járt a volt budapesti ikerkocsi, és járt a nosztalgia Bengáli is. Mivel az elmúlt pár alkalommal állandóan leragadtam a tram-trainnél, most igyekeztem csak a villamosokra koncentrálni, de egy kis vízibuszozás így is becsúszott. Jól sikerült a kirándulás: sikerült összehozni, hogy nem utaztam mással, csak az ikerrel, a Bengálival, és kétszer pár megállót Tatrával - tisztára olyan volt, mintha 2012 márciusa előtt jártunk volna!

Néhány tramtrain kép 2022-ből [2024.03.09.]

2022-es utazgatásaimat egy szegedi túrával zártam, jó társaságban, finom ebéddel, de a végére kicsit átfázva. Elsősorban vonali fotókat akartunk csinálni, legalábbis én, mert imádom a kétvágányos, de villamosítatlan vasútvonalak látványát. Valahogy olyan régimódiak. Ez itt persze pont nem, hiszen a tramtrain elég progresszív dolog :)

Megint szülinapoztak a szegedi villamosok [ÚJ: 2024.12.12.]

Egy évvel korábban is lementem ikerkocsizni és Bengálizni, most is így tettem, csak az idő volt sokkal rosszabb :)

[Vissza az oldal elejére]


Kirándulások: külföldi kitekintés

Müncheni tapasztalatok...

... avagy a müncheniek állítólag elavult elvek szerint villamosoznak, de azért jó nekik!

Bécsi villamosok 2001-ből...

... csak úgy.

Bécs villamosai sötétben [2001.12.12.]

Úgy látszik agyamra ment az esti sötétben való fényképezés, mert Bécsben is megpróbálkoztam vele: esett a hó, mínusz fokok voltak, nem volt állványom, de ez mind nem tántorított el!

München villamosai [2001.12.13.]

Megszűntetett vonalak nyomai és egy karácsonyi villamos, avagy hogy kerül a plüssmaci az utastérbe...

Prága villamosai I-II-III. [2002.05.14.]

Nem jellemző, hogy az oldalaimon Tátra villamosok láthatók, most mégis ez következik, hiszen Prágában jártam, az említett típus szülőföldjén. De szerintem nem is csak a különböző típusok képei az érdekesek az utibeszámolóban, hanem az, hogy a cseh főváros közlekedése mennyivel jobban működik a budapestinél! Ennek okain el lehet vitatkozni, az viszony tény, hogy Prága sok örömet tud okozni a villamosok kedvelőinek (is)...

Graz villamosai [2002.07.18.]

Azért, mert a tengerpartra megy az ember nyaralni, még megállhat másutt is, villamosokat fényképezni, nem? És Grazban van mit fotózni, hiszen bár a város nem túl nagy, azért van közlekedési kultúrája! Ami különösen tetszett: az alacsonypadlós Cityrunner, ami szerintem jobb belső elrendezésű, mint a bécsi vagy müncheni alacsonypadlósok!

Milánó villamosai [2002.07.18.]

A tengerpartról visszafele jövet megálltunk egy másik "villamosos városban" is. Milánónak is megvan a saját alacsonypadlós "szupertujája", de mégis az igazi veteránok, az 1928-as Peter Witt kocsik azok, amelyeket érdemes kipróbálni! Mozgó technikatörténet, ráadásul kifejezetten aranyosak is!

Blackpool villamosai [2002.07.28.]

Ismét külföld, ezúttal Anglia: emeletes villamosok a tengerparton! Ráadásul nem is csak egy típus, hiszen láttunk forgóvázas modernebbet (ami a negyvenes évek színvonalát jelenti), kéttengelyes régebbit, faszekrényes maximum forgóvázas nagyonrégit. Valamint "földszintes" szivar alakút. Valamint buszból átalakítottat. Szóval volt mit nézni...

Croydon Tramlink, avagy a villamos visszatérése Londonba [2002.07.31.]

Londonból 1952-re teljesen eltűntek a villamosok, de szerencsére nem véglegesen, hiszen 1999-ben az egyik külvárosban, Croydonban ismét útjukra indultak a közúti síndöcögények. Jelenleg három vonal van, ebből kettőt végig kipróbáltunk barátnőmmel ottjártunkkor. És persze fényképeztem is.

L.Gyula athéni képei [2002.08.03.]

Ismét más képeit mutatném be: L.Gyula Athénban járt, és fotózott nekünk ár trolit, metrót és buszt!

Docklands Light Railway [2002.08.03.]

London vezetőnélküli metrója, ha úgy tetszik!

London: helyiérdekű vasút, metró és emeletes buszok [2002.08.04.]

... no meg ami még lencsevégre került! Az angliai sorozat utolsó része.

Ajándékba kapott képek [2002.08.28.]

Ismerősöktől és ismeretlenektől kaptam ezeket a képeket római, mallorcai, pozsonyi, brnoi, nagyváradi és isztambuli villamosokról.

Köln villamosai [2002.09.30.]

Köln gyerekkorom egyik kedvenc helyszíne, családi okok miatt. Most is alapvetően nosztalgiakirándulni mentünk oda, de azért szakítottam időt némi villamosozásra és fotózásra is :-) Azoknak, akik csak a hannoveri "Stadtbahn" hálózatot ismerik: itt van valami hasonló Észak-Rajna-Vesztfáliából!

Prága metrópótló villamosai [2002.10.06.]

Ez a nyár szörnyű pusztítást végzett Csehország fővárosában, többek közt a tömegközlekedés is megsínylette. Sajnos én nem tudtam elmenni megnézni, hogy milyenek a víz által megrongált metróvonalakat pótló villamosok, de czzf50 igen. Az ő képei láthatók ezen az oldalon.

Antwerpen villamosai [2002.10.07.]

Antwerpenben már jártam korábban is, de a villamosok akkor elkerülték a figyelmemet. Most bepótoltam azt, amit akkor kihagytam, és utaztam egy sor az 1000 mm-es nyomtavú PCC-kel. És persze fotóztam is!

München villamosai [2002.10.13.]

Újabb látogatás az 1972-es olimpia egykori helyszínén, ahol négytengelyes városnéző csuklósoktól a legmodernebb alacsonypadlósokig annyi mindennel lehet találkozni...

Bécsi villamosok az őszi szürkeségben [2002.10.16.]

Nem, ezek még nem a közeljövőben Miskolcra érkező régi bécsi csuklósok: néhány hasonló érdeklődésű ismerősömmel tettünk látogatást Ausztria fővárosában, hogy megnézzünk egy remizt, hogy villamosozzunk és metrózzunk egyet, illetve, hogy bőrig ázzunk. Na és persze, hogy fotózzunk, sokat...

A bécsi közlekedési vállalat főműhelye [2002.11.05.]

Eredetileg a Miskolc által megvásárolandó E1-es villamosokat akartuk megnézni Ícé barátommal, de tulajdonképpen mindenre kíváncsiak voltunk. Volt is mit nézni a Wiener Linien főműhelyében: átalakított munkavillamosok, a szuper-alacsonypadlós ULF szétszedve, E1 és E2 alkatrészek, buszok, metrókocsik, és még két kölni villamost is láttunk, melyek a bécsi Bombardier gyárból érkeztek ide tesztelésre.

Krakkó villamosai [2002.11.14.]

Levélben kaptam Lassányi Tamástól egy képes élménybeszámolót a lengyel város villamosairól, ezt osztom meg mindenkivel nagyjából úgy, ahogy volt, eredetiben :-)

Bécs egy esős nyári napon [2003.01.15.]

Ezeket a képeket tavaly megcsináltam, kiválogattam, átméreteztem, feltettem egy külön könyvtárba, aztán szépen elfelejtettem belinkelni őket. Most rájuk bukkantam, és mivel kicsit pazarlásnak éreztem, hogy senki nem láthatta őket, gyorsan kiteszem a világ színe elé a sorozatot...

Tramwaytag 2003: a bécsi villamosok napja [2003.06.16.]

Osztrák és magyar "villamosos ismerőseim" már hetekkel június tizennegyedike előtt nem hagytak békét nekem azt a kérdést illetően, hogy vajon mit is fogok aznap csinálni. Mit is csináltam volna, elindultam Bécs irányába NZA-val, hiszen a világ egyik "villamosfővárosának" éves ünnepélyéről nem maradhattam le! Persze igazából már egy nappal hamarabb elindultunk kifelé, hiszen "normális" villamosforgalmat is akartunk fényképezni, de arról majd máskor lesz szó!

Bécs, megint "csak úgy" I-II. [2003.06.17.]

Szerintem már más is észrevette, hogy szeretek Bécsbe járni, és nem csak azért, mert közel van! Ott valahogy mindig lehet olyat fotózni, amire nálunk azt mondanák, hogy nem lehet megvalósítani. Hogy most szűk utcákban kanyargó villamosokról, vagy peron-egyik-oldala-peron-másik-oldala típusú átszállásokról beszélünk, az szinte részletkérdés...

A szomszéd füve mindig zöldebb: még egy kis adag Bécs [2003.06.26.]

Földalatti villamos elágazással, széthúzott kitérő, villamos a sétálóutcában. Ezek nálunk a sci-fi témakörébe tartoznak (van ami csak újabban), máshol viszont természetesek...

Linz-Gmunden-Innsbruck I-II-III-IV. [2003.07.10.]

Három nap, három osztrák villamosüzem: 900 mm nyomtávú Lohner-ek és Bombardier-k Linzben, Gmunden méteres villamosvonalán vendégszereplő Siemens Combino, és sok-sok DÜWAG az Alpok közepén, Innsbuckban. Körítésként pedig némi vonat, csipetnyi troli, és ínyenc-öntetként függővasút és sikló!

Tour de Trams: a Naaaaagy Villamosos Körutazás I-X. [2003.09.11.]

2003 augusztusának utolsó hetét Németországban töltöttem, Ícé és NZA társaságában. Még felsorolni is sok, hány helyen fényképeztünk villamost: München, Augsburg, Ulm, Stuttgart, Heilbronn, Heidelberg, Mannheim, Ludwigshafen, Kassel, Essen, Oberhausen, Mülheim, Düsseldorf, Köln. Most száznyolcvanvalahány képet prezentálok; ez jókora mennyiség, érdemes némi hideg élelmet és innivalót magad mellé venni, mielőtt elkezded nézegetni őket - ezzel együtt érdemes végigklikkelni ezt a tíz oldalt, mert rengeteg olyan dolog látható, mely itthoni fejjel gondolkozva furcsa, legyen szó vasúti pályán százzal haladó villamosról, nyolcvan ezrelékes lejtőkről, vagy éppen régi és vadonatúj kocsikról. Na meg persze szép képek is vannak bőven :-) Jó szórakozást!

Százéves a "bécsi BKV" I-II. [2003.10.10.]

Bécs előljárósága 100 évvel ezelőtt vette át saját üzemeltetésbe a magáncégek vonalait. A Wiener Linien ennek örömére olyan felvonulást rendezett az ottani Kiskörúton, melyre 25 éve nem volt példa. Azért hogy csökkentsem a "bezzeg ott!"-effektet, elárulom, hogy a bécsi villamosbarátok így is találtak morgolódnivalót, úgy a bemutatott szerelvények összeállításában, mint azon, hogy a tujákra nem lehetett felszállni. Hiába, ott sincs sachertortából a kerítés...

Amszterdam I-II-III. [2003.10.30.]

A holland főváros nem csak az átlagos turistának, de a villamosmániásnak is tejjel-mézzel folyó Kánaán. Össze-vissza fonódó viszonylatok, sűrű vágánykapcsolatokkal rendelkező hálózat, fonódó "pszeudoegy-" és tényleg egyvágányú, de azárt kétirányú vonalak sétálóutcában és egyéb helyeken, púpos hidak, szűk kanyarok, metróval és villamossal egyaránt fonódó "könnyűmetró" - az ember bárhova néz, talál valami elgondolkoztatót!

A postaládámban találtam: San Francisco, Lisszabon, Drezda, Wroclaw [2004.04.28.]

Ezúttal a San Francisco-i élő múzeumvillamosról, a Market Street Railway F-line-ról, Lisszabon várdombra felkanyargó tujáiról, illetve Drezdáról és Wroclawról küldtek nekem képeket. Ezúton is meg szeretném köszönni a fotók készítőinek: Horváth Józsefnek, Fábry Szabolcsnak és Sárdi A. Zoltánnak, hogy megosztották velem felvételeiket!

Tour de Trams - Svájc és Ausztria I. - Chur-tól Meiringen-ig [2004.05.07.]

Eme utibeszámoló-sorozat első részében látható városi utcán haladó "nagyvasút", pótkocsis troli, igény esetén fogaskerekűvé átlényegülő vonat, és még néhány ravasz, vagy éppen klassz dolog!

Tour de Trams - Basel [2004.05.12.]

Ezúttal a svájci főváros javarészt mélypirosra festett villamosait nézzük meg, no meg azt is, hogyan tudnak egymás mellett élni a hatszáz éves épületek, és a felsővezeték drótjai. Ezen felül látható még egy volt remiz, és néhány mackó is.

Tour de Trams - Basel I-II [2004.05.18.]

Sejtettem, hogy sok fotót fogok Basel villamosaira ellőni, de hogy ennyire romantikus hálózatot és járműparkot fogunk látni, azt nem gondoltam volna. Ugyan a képeken nem látszik, hogy a viszonylatok hányfelé ágaznak el, ráadásul milyen szűk helyeken, az viszont felismerhető, hogy itt nem csak beszélnek a kompatibilitásról: szinte minden kocsitípust csatolnak minden másikkal! Meg úgy általában az egész város varázslatos!

Tour de Trams - Zürich I-II [2004.05.24.]

Svájc legnagyobb városában 109 kilométeres hálózaton szaladgálnak a kék-fehér villamosok. Basel után már szinte meg se lepődtem az emelkedőkön és elágazásokon...

Tour de Trams - Innsbruck [2004.05.26.]

Túránk immár osztrák területen folytatódik, a túlzás nélkül festőinek mondható szépségű Innsbruckban, ahol ugyan ritkán jön a villamos, de ha jön, akkor cserében nagyon szép :-)

Tour de Trams - Graz [2004.06.02.]

Kirándulásunk utolsó állomása Graz volt, ahol többnyire DÜWAG gyártmányú, illetve legalábbis DÜWAG-licensz alapján gyártott villamosok kergetik egymást a vágányhálózaton. Naná, hogy imádom ezt a helyet!

Megint bécsi életképek [2004.06.21.]

A K.u.K. jegyében ezúttal néhány "csak úgy" kép az osztrák fővárosból. A 2004-es Tramwaytag fotóit senki se keresse köztük, mert azon nem voltam ott - ezek a képek jóval korábbiak.

Erdélyi kirándulás I-II. [004.09.22.]

A VTTE szervezésében három napot töltöttem Erdélyben, barátokkal és párommal, no meg sok lelkes emberrel. Nosztalgiavillamosoztunk, majd nosztalgiaHÉVeztünk Aradon, megnéztük Mátyás király szülőházát és szobrát Kolozsváron, no meg persze villamost is láttunk, illetve a Tordai hasadék és a Királyhágó megtekintésén kívül Tátráztunk egy sort Nagyváradon is. A nyár "legkánikulásabb" napjai voltak ezek, de azért megérte!

Bécsi képek 2004. augusztus-szeptemberéből [2004.10.25.]

Azt hiszem, lassan elmondhatom, hogy többet jártam Bécsben, mint bármely másik magyar nagyvárosban. Ez nem feltétlenül dicsőség, mindenesetre elég sok alkalmam nyílik az ottani tömegközlekedést fotózni. Ezúttal egy újabb maréknyi képet osztanék meg mindenkivel. Látható itt vonali csatolás a bádeni HÉV-en, a végállomáson bent álló villamost kikerülő másik villamos, egy olyan végállomás, ahol nincs peron, és még ez+az...

Tour de Trams - Újból Németország I. [2004.12.14.]

Ícével és czzf50-nel nekivágtunk Germániának, és megint rengeteg szépet és érdekeset láttunk - villamosilag is. Az első fejezetben Heidelberget láthatjuk, a részben egyvágányú 3-ason közlekedő csatolt hattengelyesekkel, a friesenheimi 15 méteres ívet, no és szívem csücskét, a Rhein-Haardt-Bahn 12 tengelyes "gömbölyű" DÜWAG-ját!

Tour de Trams - Újból Németország II. [2004.12.15.]

Ezúttal Frankfurt am Mainban és Erfurtban készült fényképeket mutatok be, kiegészítve egy kísérleti villamos-vonat üzemmel, fedélzeti toalett inkluzíve. Szóval szerintem van mit nézni rajtuk :)

Tour de Trams - Újból Németország III. [2004.12.16.]

Ezúttal fordított evolúciós sorrendben utaztunk: először megnéztük a felsővezeték nélkül is haladni képes, vadonat új DuoCombinót Nordhausenben, másnap felújított Tátrákat fényképeztünk Berlinben, pár órával később pedig eljutottunk a kéttengelyesekkel üzemeltetett woltersdorfi villamosig...

Tour de Trams - Újból Németország IV. [2004.12.17.]

Potsdam egyetlen Combinóval, és rengeteg Tátrával, Dortmund villamosa és Stadtbahnja, illetve Krefeld, a DÜWAG-paradicsom!

Tour de Trams - Újból Németország V. [2004.12.20.]

Világrengető újdonságok helyett egy újabb adag gyönyörűséges DÜWAG villamos!

Tour de Trams - Újból Németország VI. [2004.12.22.]

Ismét Kölnben jártunk: láttunk szóló és csatolt "gömbölyű" DÜWAG-ot (utóbbi manapság már nem kis szó!), rengeteg Stadtbahnwagen B-t és K4000-est, és átugrottunk Bonnba is, természetesen a Stadtbahnnal.

Tour de Trams - Újból Ausztria.. [2004.12.24.]

Kölnből hazafelé tartva megálltunk Linzben, ahol lefotóztuk a főpályaudvar alatti villamosalagút átadása előtti állapotokat, a 105 ezrelékes emelkedőn fogaskerék nélkül közlekedő Pöstlingbergbahnt, rengeteg DÜWAG-licensz villamost, no meg persze néhány alacsonypadlós CityRunnert is.

Bécs késő ősszel... [2005.01.12.]

Ismét Bécs, de ezúttal a jelenben: lefotóztam az időközben lerövidített 33-ast a "Dunán túlon", illetve a bádeni HÉV régi és új kocsiból összeállított vegyes szerelvényét. Természetesen láthatóak más érdekességek is, például ULF a 26-oson, és vágánykapcsolat-hegyek.

Rövid látogatás Kassán [2005.05.02.]

Tátra-hegyek, Skoda-trolik, és háromtengelyes Solaris busz északi szomszédunk második villamosos városából...

Potsdam: az eddigi 125 év és a jelen [2005.05.27.]

Idén 125 éves a potsdami közúti vasút. A szép évforduló alkalmából villamos-korzót rendeztek, melyen egyaránt résztvett egy lóvasúti kocsi, a KT4-esek és a Combino prototípusa, és még néhány érdekes járgány.

Berlin, Berlin... [2005.05.31.]

Berlinbe már évek óta el akartam menni, és erre jó apropónak tűnt a potsdami kötöttpályás közlekedés 125. születésnapja. Természetesen nem csak a síndöcögények érdekeltek, de azért igyekeztem úgy szervezni a programot, hogy ők is beleférjenek.

Bécs, sokadszorra [2005.06.09.]

Meg nem tudnám mondani, hanyadszorra jártam most Bécsben - úgy a harmincvalahanyadik alkalomra tippelek. Remélem az Olvasót  nem zavarja az eme oldalakon ennek köszönhető pirosvillamos-burjánzás; de ha zavarja is, én most akkor is megosztok néhány újabb képet mindenkivel :-)

Bécs: Tramwaytag 2005 + még ez-az [2005.06.22.]

A "Villamosok napja". Hogy nálunk miért nincsen hasonló ünnepség?

Tour de Trams light: Bréma I-II [2005.07.14.]

Második 2005-ös portyázásunk során jutottam el ebbe a szépséges Hansa-városba. Nem tudtam, mit várjak, de egy élettel teli villamosüzemet találtam, mely az értékes történelmi díszletek közt is hatékony tud maradni.

Tour de Trams light: a wehmingeni villamosmúzeum I-II-III. [2005.07.14.]

Na, ez tényleg egy hihetetlen hely, nem tudok jobbat írni róla, mint hogy tessék szépen végignézni az oldalakat!

Tour de Trams light: Hannover I-II. [2005.07.16.]

TW6000-esek földön, vizen, levegőben... na jó, csak felszínen és föld alatt, de azért az is klassz :) Ezen felül átjárhatóra csatolható járgányok, munkagépek, és néhány nosztalgiakocsi...

Tour de Trams light: Néhány perc Münchenben [2005.07.16.]

Hannoverből Budapestre tartva rövid időre megálltunk a bajor fővárosban is, egyrészt, hogy szétázzunk a vígasztalanul szakadó esőben, másrészt, hogy fotózzunk néhány villamost és buszt.

Tour de Trams Club: Kelet-Európai villamosos kitekintés Tim Boric fotóival [2005.08.23.]

Arad, Braila, Brassó, Galati, Iasi, Nagyszeben, Resica, és Krakkó, Tim Boric fényképezőgépének lencséjén át nézve.

Zágráb villamosai I-II-II. [2005.08.31.]

Tizenkilenc év után megint eljutottam a horvát fővárosba. Kis társaságunkkal a lehetőségekhez képest elég jól végigbumliztuk a várost, kultúrálisan, és természetesen villamosilag is. Még a remizbe is bevitt minket kísérőnk, Drazen. Amúgy pedig láttunk sok kéttengelyes motorkocsit, DÜWAG-okat és Tátrákat, valamit a helyiek új büszkeségét, az alacsonypadlós villamosuk prototípusát. Elgondolkoztató egy túra volt!

Tour de Trams Club: Innsbruck NZA szemével I-II. [2005.09.05.]

Kolbászból levő kerítés és vágányzárral kísért múzeumi felvonulás a gyönyörűséges tiroli városban.

Egy újabb esős, őszi nap Bécsben [2005.09.21.]

Rakparton rács mögé zárt metró, alacsonypadlósok a Ring-vonalakon, sárga munkavillamosok, meg még további érdekességek a császárvárosból.

Bécs, loccs-poccsban... [2005.11.29.]

Újabb tujás képek frissen eső, de azonnal olvadó (instant) hóban.

Tour de Trams: Linz és egy kicsi Innsbruck [ 2006.01.23.]

Földalatti villamos, napelemes lakótelepre kikanyargó alacsonypadlós és triplacsuklós tuják, fonódó vágányok szűk kisvárosi utcában...

Tour de Trams: Ismét Zürichben [2006.01.27.]

Városi kisvasutak, alacsonypadlós tuja, és "oldalt tévesztett" villamosok a föld alatt.

Tour de Trams: Basel [2006.01.30.]

Multikulti szerelvények (svájci villamos német villamossal csatolva:), berni csuklósok vendégségben, Combinók, pár nosztalgiakocsi, és némi troli is a Rajna-parti tömegközlekedési Kánaánból...

Tour de Trams: Genf villamosai [2006.02.07.]

Dizájnmegálló dizájnvillamossal, felsővezeték-rengeteg, és egyéb életképek a haló poraiból feltámadó villamoshálózat városából.

Tour de Trams: Lausanne és Bern [2006.02.18.]

Földalatti fogaskerekű, pótkocsis trolik, városi utcán haladó kisvasút, és egyéb érdekességek...

Tour de Trams: Innsbruck kicsit bővebben [2006.02.20.]

Kihalóban levő trolik, kedves gömbölyű DÜWAG-ok, és a világ legszebb kisvasútja, ami ráadásul villamosnak álcázza magát :)

Bécs a kora tavaszi napfényben [2006.03.06.]

"Magyar" villamos a bécsi síneken, napsütéses fotók a piros-fehér DÜWAG-licenszekről, és egy kis tehervillamos...

Hága villamosai kutyafuttában [2006.06.19.]

Eredetileg nem is akartunk Hágába menni. Illetve én akartam volna, de Ícé még nem tudta magáról, hogy akar ;) Aztán ha már egyszer elkezdtünk Hollandiában vonatozgatni, logikusnak tűnt, hogy ne csak átszálljunk itt, hanem körül is nézzünk.

Ünnepi villamosforgatag Amszterdamban I-II. [2006.06.28.]

No, most egy olyan oldal következik, mely minden villamosmániás számára a megtestesült álmot mutatja be. Az NVBS nevű helyi vasútbarát egyesület 75 születésnapját ugyanis egy olyan villamosparádéval ünnepelték meg a hollandok, amelyhez fogható nem nagyon volt még a világban - és talán nem is lesz: rokon egyesületek és közlekedési vállalatok járműveit hívták meg egy kis fel-alá korzózásra magukhoz.!

Amszterdam [2006.07.12.]

Megint egy város, melynek "élhetőségét" sose fogjuk utolérni. Egy hely, ahol a kötöttpályás közlekedés fejlesztése alatt a politikusok nem azt értik, hogy két megállónyit meghosszabbítanak egy villamosvonalat már meglevő helyen, és ahol a szabályokat alakítják a valósághoz és igényekhez, nem pedig fordítva.

A kölni "gömbölyű DÜWAG-ok" búcsúja [2006.08.07.]

Köln az egyik kedvenc városom, a "gömbölyű" DÜWAG villamosok pedig az UV és az ezres után a legnagyobb kedvenceim. És hogy még szebb legyen a dolog, Kölnben is közlekedtek gömbölyű DÜWAG-ok, egészen 2006-ig. Bár már évek óta levegőben lógott a forgalomból való kivonásuk (hiszen az első csuklóst még '63-ban állították üzembe, és az azóta eltelt 43 év Németországban komoly kornak számít egy tömegközlekedési eszköznél), sehogysem tudták nélkülözni a hatalmas befogadóképességű járgányokat. A focivilágbajnokság helyben rendezett meccsei kapcsán, 2006 júniusában még közlekedtették őket a stadionforgalomban (ahogy már korábban is annyiszor), aztán - mivel időközben egyre több alacsonypadlós villamos érkezett a nemrég megrendelt K4500-as sorozatból - a maradék szétvágása mellett döntöttek. A helybeli villamosbarátok azonban nem voltak hajlandók elfogadni, hogy csak így eltűnjön egy ilyen jellegzetes városi közlekedési jármű, ezért kijártak maguknak egy utolsó, különleges üzemnapot, július 22-re.

Köln és Bonn, villamossal és vasúttal [2006.08.17.]

Egyik kedvenc városom, Köln villamosilag is sok érdekességgel szolgál. Ugyan már elmúltak azok az idők, amikor Bonntól több átszállással, de végig villamossal lehetett akár Dortmundig is eljutni, még mindig igen kiterjedt hálózat van a körzetben, mely a mi fogalmainkat használva a villamos, a HÉV és a metró keverékeként lenne leírható.

A gmundeni villamos [2006.10.12.]

Ausztriában, nem messze Salzburgtól van a hegyek közt eldugva egy üdülőváros, ahol a világ egyik, ha nem a legrövidebb villamosviszonylata közlekedik. De nem csak hossza miatt érdekes ez az üzem!

Bécs, Tramwaytag 2006 [2006.10.26.]

Így is lehet bánni a régi járművekkel és rajongóikkal, avagy mindenféle régi tuják az őszi szürkeségben.

Bécs villamosai 2006 szeptemberében [2006.10.28.]

Görbe vágányok, egyenes vágányok, mogyorós vágányok... ja nem, az más. Szóval: terelt villamos, buherált ULF, girbe-gurba vágány, domboldalba vájt hurok, füvesített pálya, és még néhány érdekes dolog.

Ausztráliai kitekintés: Ballarat és Bendigo villamosai [2006.10.31.]

Earl Ewers, egy ausztrál villamosbarát küldte ezeket a képeket két olyan ausztrál városról, ahol már csak turisztikai célból vannak villamosok. Na de milyenek! Engem teljesen felvillanyozott az, hogy mennyire másmilyenek, mint az itthoniak!

Ausztráliai kitekintés: Melbourne villamosai [2006.11.16.]

Earl Ewers felvételei a világ egyik legnagyobb villamosüzeméről. Főleg persze régi kocsikat láthatunk a képeken, de azért a jelen is képviseltetve van!

Brno villamosai [2007.01.17.]

Nem jellemző, hogy Csehországba járnék villamost fotózni. Főleg azért, mert ott jobbára csak "gömbölyű Tátrákat" lehet látni, amiket nem szeretek. Ezt a látogatást ennek ellenére nagyon élveztem, mert egy hihetetlenül színes üzemet ismerhettem meg!

Arad villamosai I-II. [2007.04.25]

Két éve már jártam Aradon, a VTTE-vel, de akkor nem igazán volt lehetőség a hétköznapi villamosforgalom kipróbálására.(cserébe viszont láttunk sok más dolgot, és nosztalgiajárműveztünk is). Most KZsocival, mk4047-tel és NZA-val ugrottunk át, kimondottan villamosozási céllal.

Bécs, Báden, Schneeberg [2007.04.30.]

Most több bécsi, illetve Bécs környéki kirándulás képeit osztanám meg egyszerre az Olvasóval. Útvonal: a borús osztrák fővárostól a borús kaszinóvárosig, és vissza, majd tovább a napsütötte Schneebergig.

Temesvár villamosai I-II. [2007.05.04.]

Míg Araddal körülbelül tisztában voltam, Temesvártól - KZsociékhoz hasonlóan - én se tudtam, mit várjak, lévén itt még nem jártam. Sebaj, NZA jó útikalauznak bizonyult, nagyjából minden fő dolgot sikerült látnunk. Főleg sok német villamost :)

Barcelona - a "Kék Villamos" [2007.07.29.]

Barcelona régi villamosainak utolsó hírmondói a turisztikai céllal közlekedtetett kék villamosok - no meg az az egy piros, amivel utaznunk sikerült :)

Barcelona új villamosai [2007.08.28.]

A múltkor láttuk a hetvenes évek elejére felszámolt barcelónai villamoshálózat utolsó maradványát, a "Kék Villamost", ezúttal pedig az új villamosokat fogjuk megnézni. Előrebocsátom, hogy mivel teljesen újonnan épített hálózat-kezdeményről (jobban mondva kettőről, de erről majd később) van szó, az egész meglehetősen pöpecül néz ki; ennek megfelelően kell ránézni, nem azonnal összehasonlítgatni más, régebb óta működő rendszerekkel. Itt ugyanis a villamost már eleve a modern igényeknek megfelelően alakították ki - aminek vannak előnyei és hátrányai is.

Innsbruck [2007.09.11.]

Gömbölyű DÜWAG-ok minden mennyiségben, hegyivillamos viadukttal és alagúttal, plusz használatlan trolivezeték a nem használt villamosvágányok felett.

Bécs egy mérsékelten barátságos őszi napon [2007.11.16.]

Villamosok, városi nagyvasút, és némi lehangolódás, hogy a jelek szerint nem mi zárkózunk fel hozzájuk színvonalban, hanem ők csúsznak le felénk... De csak "felénk", mert azért még messze vannak .

Karlsruhe: a villamos-vonat szülőhelye [2008.01.07.]

A "karlsruhei modell" mára hívószó(összetétel) lett a közlekedéstervezésben, én magam is többször hivatkoztam rá különböző oldalaim készítése közben. Utaztam is ilyen járművel, de konkrétan Karlsruhéig még nem jutottam el. Egészen 2007 decemberéig...

Stuttgart: Meghalt a villamos, éljen a Stadtbahn! [2008.01.14.]

Elbúcsúzott Stuttgart utolsó hagyományos (méteres nyomtávú) villamosvonala, és vele együtt elbúcsúztak a jópofa "tojás alakú" GT4-esek is. Én pedig ott voltam, és fotóztam.

Stuttgart: a következetes Stadtbahn városa [2008.01.16.]

Stuttgarti minisorozatom ezúttal a múlt helyett a jelentre koncentrál, ami persze innen Kelet-Európából inkább jövőnek tűnik, méghozzá egy olyannak, ami nálunk nem fog beköszönteni.

A Felső-Sziléziai Villamosüzem [2008.04.28.]

Ipari vidéknek ipari méretű villamoshálózat dukál, ami manapság már persze nem teljesen igaz - kivéve Katowice, Bytom, Chorzów környékét! Még három héttel később is hatása alatt vagyok a Tramwaje ¦l±skie hálózatának!

Varsó villamosai [2008.05.12.]

A kirándulás apropója a varsói villamosvasúti üzem századik szülinapja volt, de tulajdonképpen legalább ennyire kíváncsiak voltunk úgy általában a városi közlekedésükre. Persze elsősorban a villamosok szempontjából - előítéleteim ellenére ugyanis olyannyira rájuk kattantam (13N rulez!!), hogy gyakorlatilag egy darab Ikarus buszt se fotóztam, pedig volt belőlük nem kevés.

Bécsi tömegközlekedési életképek 2008 első hónapjaiból [2008.06.06.]

Elveszőben levő villamosvonalak, utastájékoztatási gikszerek, "kakaóbiztos" ULF, tetőtér-beépítéses villamosremiz, és pár vonat.

Bécs: Ring-átszervezés előtt, nosztalgikus hangulatban [2008.11.09.]

Koraőszi látogatás a megkopóban levőnek tűnő császárvárosban.

Nagyvárad az őszi napfényben [2008.11.30.]

Eddig még csak egyszer jártam Nagyváradon: futólag, azaz inkább sima turistaként, mint villamosfotósként. Most az alacsonypadlós villamosok, az ULF-ok megérkeztével dupla okom is volt visszajönni ide, úgyhogy Jazzcoollal szépen vonatra ültünk, és meg se álltunk Váradig.

Hosszú hétvége Felső-Sziléziában I. [2008.12.07.]

Újabb látogatás údonsült kedvenc villamoshálózatomon. Az első napon Katowicéből Myslowicén, Dandówkán, Kazimierzen és Sosnowiecen át jutottunk vissza szállásunkra. Amit láttunk útközben: közúti hullámvasút, a világ talán legromantikusabb fekvésű fordító deltavágánya, csuklós Ikarus vontatása csuklótalanított Ikarusszal, meg ilyesmik...

Hosszú hétvége Felső-Sziléziában II. [2008.12.08.]

A második nap első felében kötetlen kavargás útján igyekeztünk eljutni a nyílt nap helyszínül szolgáló Bytom Stroszek kocsiszínbe.

Hosszú hétvége Felső-Sziléziában III. [2008.12.09.]

Nyílt nap a Stroszek kocsiszínben: 105Na-k, űrhajó homlokfalú tanulóvillamos, N-kocsik és leszármazottjaik elég nagy mennyiségben, 105Na-k, kiszerelt PCC-akcelerátor, további 105Na-k, és persze személyes benyomások.

Hosszú hétvége Felső-Sziléziában IV. [2008.12.10.]

Visszatérünk Bytomba, ahol egyrészt tobzódunk az 50-60 éves villamosokban, másrészt pedig megnézzük a város "villamospályaudvarát", ahol valamiért csak egy peron jut három vágányhoz.

Hosszú hétvége Felső-Sziléziában V. [2008.12.12.]

Tetszhalott vágányok Katowice és Chorzów közt, majd az út Chebzie-től a hálózat legnyugatibb nyúlványáig, és vissza, egy magamhoz képest rekordhosszú rövidvideóval az erdei gyorsvillamosról.

Bázel: színes villamosok, szürke időjárás [2008.12.24.]

Svájcból Svájcba Franciaországon át - villamossal, bázeli zűrzavar, azaz típuskavalkád, hegyre föl és dombról le...

Zürich: környezetbarátan olajozott gépezet [2009.01.12.]

Kék-fehér villamos, fehér villamos, fehér-kék villamos. Laposan menő villamos, görbén menő villamos, meredeken menő villamos. Városi káosz és hobbitelek a hurokvágány közepén. Gyűjtővezérlésű sikló és hegyivillamosok a ködben. Dübörgő villamosok és csikorgó villamosok. Óriástroli és zónázó helyiérdekű a villamosvágányon. Kukásvillamos és fogaskerekű vasút. Stb.

Brno reggel, délután és este I-II. [2009.03.23.]

A tuning-Tátrák és Skoda-csodák városa...

Tour de Trams Club: Kirándulás Ploiestibe [2009.05.17.]

NZA Ploiestiben járt, utána pedig weboldalt csinált a képeiből.

Basel - majdnem nem rossz időben [2009.07.14.]

A lejtős pályák virtuózai, és az új Stadler "Tango".

Zürich, röviden [2009.08.30.]

Újabb CargoTram-os fotóviszontagságok, füvesített pálya a panellakótelepen, híd az utca felett hosszában, villamossal a reptérre, és egyéb életképek.

Búcsú a drezdai Tatráktól [2010.06.22.]

Bár tulajdonképpen nem ez volt a drezdai cseh remekek utolsó munkanapja, olyan ünneplést csaptak, hogy nehéz lett volna rosszul érezni magunkat...

Drezda "sima" villamosai [2010.06.25.]

Sárga síndöcögények, majdnem mint a pestiek, csak ezek rendesen mennek. De van Drezdában tehervillamos is, sok egyvágányú szakasz, forgalmi kitérőkkel, meg ilyesmik. Ezen túl sikerült nosztalgiabuszokat, ombinibuszokat és nosztalgiavillamost is elcsípni...

Brüsszeli nosztalgiavillamos-kavalkád [2010.10.01.]

A Nemzetközi Közforgalmú Közlekedési Szövetség (UITP) székhelyén, Brüsszelben ünnepelte fennállásának 125. évfordulóját. Nem is akárhogy: a szövetség a helyi villamosmúzeum járművei mellett külföldi üzemek és gyűjtemények régiségeit is meginvitálta egy kis csattogásra a 44-es villamosvonalra. Többek közt a budapesti 436-os tujáról is szó volt, hogy kimegy, de végül valamiért ez nem történt meg. Sebaj, így is 31 nosztalgiajármű pörgött a vonalon - bár én nem számoltam utána, csak elfogadom, hogy így volt :)

Brüsszel villamosai [2010.11.11.]

Elsősorban az öreg villamosok miatt jöttünk, de ha már itt voltunk... :) Azért lelkesedéstől fűtött beszámolót senki se várjon, mert Brüsszel nem tett rám különösebb benyomást. Van negyven kilométernyi metrójuk, százharminc kilométer villamosuk (ez egy kicsit kevesebb, mint Pesten), de valahogy a hatékonyság mintha nem lenne cél az üzemeltetésnél...

Gent / Gand [2010.11.15.]

Ebben a kellemes történelmi belvárossal rendelkező kelet-flandriai városban sem először jártam, és most is sokkal jobban bejött, mint Brüsszel. A látnivalók is, és a villamosok is.

Berlin metrói I. [2011.01.26.]

Ritkán készítek kimondottan metrós oldalt (szerintem ez az első alkalom:), de amikor a 2010 novemberi hideg lekergetett az U-Bahnba, annyira belelkesültem a téma iránt, hogy a villamos- és vonatfotós túrából U-Bahn-fotós túra lett. És van is mit nézni odalent: a kisföldalattink nagytesójától a moszkvai metrót idéző boltíves állomásokig mindenfélét lehet látni. És ott vannak még a magasvasút szakaszok is, melyek egy budapesti ember számára eleve szokatlanok...

Berlin metrói II. [2011.01.31.]

Itt a folytatás: metróegér, egyvágányos ingametró, metróval párhuzamos villamos, tiltott és segített átszállások, és más érdekességek

Berlin - ezúttal jórészt föld felett [2011.02.22.]

Berlin villamoshálózata nem igazán feltűnő, pedig nagyobb, mint a bécsi vagy budapesti. Az S-Bahn és a földalatti nagyvasutak viszont nem csak érdekesek, hanem látványosak is!

Kusttram - a belga tengerparti villamos [2011.04.09.]

68 kilométer, 70 megálló, mindez homokdűnék, üdülővárosok, kikötők és felnyitható hidak kíséretében - ez a belga vicinálisok utolsó mohikánja, a Kusttram.

Bázeli zűrzavar / Trams of Basel [2011.07.27.]

A 2008-as bázeli látogatás pillanatai mozgóképben. Sűrű követés, erős emelkedők, változatos szerelvényösszeállítások - elég hihetetlen egy hely! :)

Zürich tömegközlekedése 45 percben (YouTube playlist) [2011.07.28.]

A 2008-as zürichi tartózkodásom házimozi jelleggel. A "rendes" villamosokon kívül látható itt nosztalgiavillamos, tehervillamos, két sikló, egy fogaskerekű és egy adhéziós hegyivasút, plusz némi S-Bahn és troli is.

Berlin sárga síndöcögényei: villamos és metró [2011.11.20.]

2011 szeptemberében nem kimondottan villamosfotózási céllal mentem Berlinbe, inkább csak ismerkedni szerettem volna a város életével, és megnézni a Technikmuseum tömegközlekedési gyűjteményét, ami igazából egy csak időszakosan megnyitott raktár, tele kincsekkel. De persze ha már egyszer ott keringtem turistaként a belvárosban, az esetlegesen szembejövő villamosokat is le-lefotóztam :)

Berlin: S-Bahn életképek 2011 szeptemberéből [2011.11.25.]

Berlin legérdekesebb kötöttpályás közlekedési eszköze szerintem messze nem a villamos, hanem a metró és az S-Bahn. Utóbbi persze tulajdonképpen - legalábbis mai állapotában - a metró egy izmosabb verziója, amit nem a városi közlekedési vállalat üzemeltet, hanem a német szövetségi vasút egyik leányvállalata. A berliniek igen nagy szomorúságára, tegyük hozzá.

Potsdam: vegyes benyomások [2011.12.08.]

Tulajdonképpen az első potsdami Variobahn első nyilvános menete miatt ugrottam át Potsdamba Berlinből, de végül is arról lemaradtam - láttam viszont helyette más érdekességeket...

Látogatás a cottbusi csüngőhasú Tatráknál [2012.01.18.]

Először nem akartam nagyon eltávolodni Berlintől, de ha már egyszer az aznapi vonatozáshoz vásárolt napijegyem egész Brandenburg tartományra érvényes volt Berlinen kívül is, végül egészen Cottbus-ig elzötyögtem egy lengyel stokkból összeállított IC-vel. A választás persze már tudatos volt, hiszen villamosos városba akartam menni, és ha már két nappal korábban Potsdamban jártam, akkor egy olyanba, ahonnan szintén kerültek Szegedre Tatrák :)

Frankfurt an der Oder villamosai [2012.02.02.]

Cottbus után nem a legrövidebb úton tértem vissza Berlinbe, hanem vonatoztam még egy sort, és útközben megálltam Odera-Frankfurtban, népszerűbb nevén Frankfurt an der Oder-ben.

Bécs 2011 őszén [2012.03.21.]

Több mint egy évtizeden át rendszeresen felbukkantam Bécsben, hol csak tömegközlekedés, hol más miatt, míg 2008-ban véget nem ért ez az időszak. Kicsit azért hiányzott, úgyhogy ősszel Jazzel kiugrottunk megnézni, hogy mi közeledünk jobban hozzájuk, vagy ők hozzánk :)

Prágai tavasz [2012.05.17.]

Ez a kiruccanás nem a villamosokról szólt, de azért valahogy mégis egész sok tömegközlekedést bele sikerült szuszakolni a programba. Most pedig itt az ideje a képes élménybeszámolónak: villamos, egy kis busz, még villamos, egy pici metró, még több villamos, alacsonypadlós Bézé, meg még egy kis villamos...

A kisváros elveszett, a sín maradt: Rüdersdorf [BLOG: 2012.09.10.]

Több ezer képet készítettem olyan utcákról, ahol a házak megmaradtak, de a villamossín eltűnt, most lehetőségem volt az ellenkezőjére is...

Buckower Kleinbahn: Villamosított kisvasút, mozdonyparádéval [BLOG: 2012.09.12.]

A Buckow-i kisvasút egy "mellék-mellékvonal", amit villamosként üzemeltetnek, kicsit a mi HÉV-einkre hajazó motorkocsikkal. Legalábbis normál esetben, mert most sikerült kifognom egy olyan napot, amikor a strausbergi villamosüzem villanymozdonya volt a vonat élén!

A Charleroi-i metró [2012.11.22.]

... pontosabban Charleroi Sud végállomás szűkebb környezete 2010-ben

Halle: eső és kanyargás [2013.01.26.]

Rövid - és esős - látogatás Németország egyik legöregebb villamoshálózatán

Esti látogatás Bécsben [2013.02.03.]

DÜWAG-licensz tuják piros-fehérben, nyikorgós alacsonypadlósok és Franz Kaida tökéletesen érthető bemondásai, avagy rövid látogatás Bécsben

Berlin környéki villamosvasutak: Woltersdorf, Schöneiche, Buckow [2013.03.28.]

Zseniálisan sikerült nap volt: "gothai" kéttengelyessel kezdődött, aztán faros Ikarusszal folytatódott, majd elveszett síneken guruló lóvasúttal, régi és még régebbi tujákkal modellként és élőben, végül mozdonyvontatta vonattal Buckow-ban!

Ostrava: kék-fehér villamoskavalkád [2013.04.05.]

A morva-sziléz iparváros villamosai képeken és videókon

Lipcse, egy amolyan németesen nyári napon [2013.04.26.]

Egy amolyan németesen nyári nap délutánját-estéjét töltöttem el 2012 augusztusában Lipcsében, és a kulturális nézelődésen kívül persze villamosoztam is. A város ugyan jóval kisebb, mint Budapest, de a villamoshálózata nagyobb, hosszú kifutó ágakkal, és ágas-bogasan fonódó belső részekkel. Van itt minden: Tatra, alacsonypadlós pót, saját építésű hattengelyes csuklós, 45 méteres alacsonypadlós, szóval volt mit fotózni...

Berlini tömegközlekedési életképek 2012 augusztusából I. [2013.06.01.]

Hatkocsis nosztalgiametró a magasban és a mélyben, villamosok önmagukban és a viadukt alatt - az útibeszámoló első része

Berlini tömegközlekedési életképek 2012 augusztusából II. [2013.06.04.]

A Fal hűlt helye fölött "Nyugatra" átjáró villamos, téglaburkolatos gyárutca, U- és S-Bahn - az útibeszámoló második része

Szilézia, harmadszorra is, I. rész [2013.07.08.]

A Tramwaje ¦l±skie a városközi villamoshálózatok közül az utolsók közt küzd ma is a túlélésért, bár közben azért csökken a mérete - konkrétan legutóbbi ottjártunk óta is zártak be vonalakat. Ezekre az elveszett sínekre is vetünk egy pillantást, majd üldözőbe veszünk egy 61 éves nosztalgia munkakocsit, ami máskor sima forgalmi kocsi szokott lenni, utána pár ex-bécsi villamos és átépített homlokfalú Ikarus következik, a szokásos piros Konstal 105Na-k mellett. Hogy a nem annyira villamosmánok is értékelni tudják, térképekkel és rövid videókkal megpróbáltam érdekesebbé tenni az oldalt, emiatt titokban abban reménykedem, hogy esetleg a sínek iránt nem annyira rajongók is végigolvassák-végignézik. Mert ilyen hely Magyarországon nincs, soha nem is volt...

Szilézia, harmadszorra is, II. rész [2013.09.02.]

Majdnem két hónap alatt végre elkészültem az előző oldal folytatásával. Chebzie Pętlánál kezdünk, benézünk Katowice központjába, utána meg se állunk a będzini várig, végül eljutunk a hálózat legkeletibb pontjáig, a nevével ellentétben D±browa Górniczában levő Huta Katowicéig.

Pozsony villamosai I-II. [2014.09.07.]

Éveken át nem volt kedvem Pozsonyba menni, főleg, mert nem vagyok túlságosan nagy rajongója a Tatra villamosoknak - aztán 2014 tavaszán Jazzcool valahogy mégis rábeszélt. És jól tette, kellemes kirándulás volt, még a Tatrák se zavartak :)

Berlini gyorsvizit 2014 augusztusában I-II. [2015.02.14.]

Új vonal, megszüntetésveszélyes vonal, elveszett vonal, elveszett alagút, minimetró, és még egy kis csavargás!

A wuppertali függővasút [2015.05.16.]

13 kilométeres acélhíd, amin fejjel lefele lógó villamosok járnak :)

Gorzów Wielkopolski - a megszüntethetetlen villamosüzem? [2015.07.19.]

Látogatás egy turbulens történetű, de mindig túlélő lengyel villamosüzemben.

München 2014 nyarán [2015.07.26.]

P-Zug, városnézés nosztalgiával, körbe-körbe kanyargás... meg ami még szembejött azon a nyáron a bajor fővárosban

Köln tömegközlekedése 2014 nyarán I-II. [2015.10.04.]

Kölnről képtelen lennék egyszerű "képmutogatós" oldalt csinálni, ahhoz túlságosan szeretem ezt a várost - emiatt ez az oldal tele van történeti és technikai magyarázatokkal, linkekkel, kiegészítő információkkal. Remélem tetszik!

Naumburg (Saale): elektromos vadkecske [2015.10.19.]

Egy 2014 nyári látogatás a csupa régi járművel üzemelő elpusztíthatatlan villamosüzemben

A 2014-es bécsi Tramwaytag I-II. [2015.11.08.]

Régi villamosok és buszok az osztrák fővárosban, látogatással a Wiener Linien főműhelyében. Bonus track: az éppen átadott új főpályaudvar. Már úgy értve, hogy a pláza, amit így hívnak, fölötte pár vágánnyal, amit épp használtak - mert a rendes üzem hónapokkal később kezdődött.

Linz: hosszabbítottak, összekötöttek, újítottak! [2015.11.22.]

Linznek nem csak a fekvése kellemes, de a tömegközlekedése is figyelemre méltó tempóban fejlődik. Amikor 2004-ben először ott jártam, a villamosok még a felszínen kurfliztak a főpályaudvar bontás alatt álló épülete előtt, a helyiérdekű vasút egy félreeső utcában levő udvaron végződött, a tuják nagy része pedig gömbölyű DÜWAG (licensz) volt. Egy-két évvel később már egy reptér jellegű főpályaudvart találtunk a romok helyén, ahová a vicinálisok direktben bejárnak, és ami alatt a tuják alagútban mennek át. Ráadásul zöldmezős vonalépítés is volt, de a környék legizgalmasabb vasútja, a hegymászó Pöstlingbergbahn még mindig teljesen el volt vágva a villamoshálózattól. Aztán ez is elmúlt, és még nem álltak le a fejlesztéssel. 2014 őszén már nagyon ideje volt újra ellátogatni ide!

A berlini közúti vasúti közlekedés 150. születésnapja [2015.12.06.]

Ismert erdei körökben az az általános nézet, hogy a mai Berlin területén közlekedett a világ első városi villamosvonala, konkrétan 1881-ben, Lichterfeldében. Ehhez képest lóvasútban igencsak messze voltak az elsőségtől: bár itt is lehet vitatkozni, hogy mit nevezhetünk annak, az első lóvontatású utasszállító vasutak a XIX. század elején jelentek meg, New York városában pedig már 1832-ben elindult egy ilyen üzem. Berlinben viszont egészen 1865. június 22-ig kellett várni a technika eme csodájára. 2015 júniusában pedig megünnepelték ezt.

Tour de Trams-pótló járat 2014: Gotha, Erfurt, Würzburg, Düsseldorf I-II. [2015.12.30.]

2014 nyarán elég sokat sikerült utazgatnom; ezen kirándulások nagy részéről (Berlin, Köln, Naumburg, München, Wuppertal, illetve a kohlfurthi és nürnbergi múzeumok) már beszámoltam, de volt négy rövidebb villamosos látogatás, melyek anyaga önálló oldalhoz ugyan nem volt elegendő, de azért szívesen meséltem volna róluk. Következzék tehát Gotha kietlen városi-, és lelkesítő erdei villamosa, Erfurt, ahol lett volna mit fotóznom, de tönkrement a gépem, illetve Würzburg és Düsseldorf, ahová csak pár újdonságot/érdekességet megnézni ugrottam át.

Egy óra húsz perc Augsburgban [2016.01.24.]

Ha az iménti mini "tour de trams"-t villámlátogatások sorozatának neveztem, akkor a 2015 szeptemberi augsburgi megállásomra megfelelő szó sincs. Igazából csak egy meghosszabbított átszállás volt, melynek során a fényviszonyok miatt fotózás helyett inkább csak videóztam.

Nürnberg 2014 nyarán [2016.02.07.]

Bár területileg oda tartozik, Nürnberg olyan, mintha nem is Bajorországban lenne. Sőt, mintha kimondottan egy második, "ellen-München" akarna lenni: félmilliós lakosságával ugyan kisebb a bajor fővárosnál, de Fürthtel és Erlangennel együtt elég komoly gazdasági központot alkot. Fejlődése nem olyan töretlen, mint Münchené, de tömegközlekedési szempontból mindenképp kiemeli a német átlagból az a tény, hogy nem csak villamos-, hanem metróhálózata is van. És most nem holmi föld alatt is közlekedő Stadtbahnról beszélünk, hanem olyan "nehézmetróról", mint amilyen az országban csak Berlinben, Hamburgban és Münchenben van. Érdekes összehasonlítani a két kötöttpályás hálózat méretét: villamos - 36 km, 5 vonal; metró - 36 km (ebből 30 alagútban, 5 felszínen, 1 magasvasútként), 3+2 vonal, és évente kb. háromszor annyi utas...

Berlin 2015 júniusában [2016.11.10.]

2016-ban kimaradt a szokásosnak mondható berlini kirándulás az életemből, ezt a hiányt pedig azzal pótoltam, hogy végre megcsináltam az előző évi útról szóló "tömköz" oldalt. Van benne szó szegecselt oszlopokról, esőről, Trabantról - meg néha villamosokról, U-Bahnról ;)

Szczecin villamosai 2015 júniusában [2017.02.24.]

Szszecin Budapesttől messze van, de Berlintől nem, úgyhogy amikor 2015 júniúsában oda látogattam, egyik nap egy kisebb társasággal vonatra ültünk, és eldöcögtünk a Nyugat-pomerániai vajdaság fővárosába. A 400 ezres város 64 kilométeres villamoshálózattal büszkélkedhet, és elég színes járműállománnyal. Na meg hát Lengyelországban van :)

München 2015 szeptemberében [2017.10.13.]

Amikor 2000-ben elkezdtem külföldi városok villamosait mutogatni itt, az még érdekességszámba ment, hisz egyrészt weboldalból is kevesebb volt, másrészt a filmes fényképezőgépek korában sokkal kevesebben kattogtattak közlekedési eszközökre. Ez mára teljesen megváltozott, hiszen aki akar, maga is fillérekért eljuthat szinte bárhová, és villamosos (digi) képből is sokkal többet találni a weben. Ennek ellenére néha még ma is kedvet kapok egy-egy ilyen oldal megírásához, most például a bajor főváros kapcsán. Igaz, a képek már több mint két évesek, de hátha valakit épp ezek érdekelnek :)

Újabb pozsonyi kiruccanás, kis bécsi kitérővel I-II. [2018.02.11.]

Lassan másfél éve, hogy elrándultam Pozsonyba, hogy onnan Bécsbe átmenve visszajöhessek ide piros villamosokat fotózni. Nem elírás, tényleg ez volt a program :)

Bécs egy forró augusztusi napon, 2015-ben [2018.04.09.]

Igazából nem is volt olyan rövid ez a bécsi látogatás, csak hosszabbnak tűnt az elviselhetetlen hőség és a klimatizálatlan, ám legalább nyitható ablakokkal is szegényesen ellátott tömköz járművek kölcsönhatása miatt...

Tour de Trams nagyonlight, avagy egy balszerencsés túra nem túl sok képe [2018.06.03.]

Tudom, hogy ajánlószövegnek nem jó ez a felütés, de nem sikerülhet minden túra úgy, ahogy eredetileg elképzeljük. Néha késik a vonat, aztán még többet késik, aztán vágányzárak vannak, aztán megint vágányzárak vannak, és még az időjárás se az igazi. Jobb tervezéssel persze biztos elkerülhető lett volna ezen pofáraesések egy része, de ekkor voltam épp a közelben, nem tudtam volna máskorra áttenni az időpontot...

Római tömegközlekedési élmények [2018.06.30.]

Deklaráltan nem villamosozni mentünk az Örök Városba barátnőmmel, de persze nem bírtam ki, hogy a várost járva ne kattintsak le egy-két síndöcögényt, buszt, metróépítést. Háború előtti járművek élnek itt együtt alacsonypadlósokkal, és persze az ókori építményekkel, szóval érdekes volt!

Berlini kiruccanás 2018 augusztusában [2018.11.18.]

Miután már három éve nem jártam kedvenc német fővárosomban (de komolyan, Berlin szerintem sokkal érdekesebb hely, mint Bonn volt), augusztusban viszonylag spontán módon vettem magamnak egy retúr repjegyet, és foglaltam szállást pár napra. A korábbi látogatásokkal ellentétben most nem csináltam magamnak útitervet, úgyhogy belefért némi villamosozás...

Brnói kiruccanás 2018 júliusában [2019.01.12.]

Brnóban 2009 tavaszán eltöltöttem pár napot, ami alatt bejártam az összes villamosvonalat, de nosztalgiatujával sajnos nem sikerült összefutnom. Kilenc évvel később változtatni akartam ezen az állapoton, ezért Jazzcoollal felültünk egy oda tartó vonatra.

Berlin környéki villamosvasutak: Schöneiche és Woltersdorf 2018 szeptemberében [2019.04.02.]

2018 nyarán zavarni kezdett, hogy 2015 óta nem jártam a német fővárosban, így augusztusban kiugrottam oda különösebb apropó nélkül, csak úgy turistáskodni. Néhány héttel később aztán Ícé megkérdezte, hogy nem érdekelne-e a nemsokára megrendezésre kerülő Innotrans közlekedési szakkiállítás. Mivel érdekelt, szeptemberben újból Berlinben találtam magam. A program szervezése most közlekedésbarátabb volt, így meglátogattunk két Berlin melletti villamosüzemet is: a schöneicheit és a woltersdorfit (Strausberg most kimaradt).

Egy kis Berlin 2018 szeptemberéből [2019.05.17.]

2018-ban rögtön kétszer is meglátogattam a német fővárost, de a jelek szerint az első alkalommal kifotóztam magam villamosilag. Mondjuk Schöneichéban és Woltersdorfban a lehetőségekhez képest még csak-csak kattintgattam, de aztán más témákat kerestem. Fényképeztem Ferrarikat, Merciket, a panorámát egy felhőkarcoló tetejéről... és persze az Innotrans közlekedési szakkiállítás szabadtéri látványosságait, hiszen ez utóbbi volt az Ícé által kezdeményezett utazás célja. Ha jobban meggondolom, így is készítettem vagy másfélezer képet, mi lett volna, ha még kedvem is lett volna a fotózáshoz :)

Gumi- és vaskerekű KGST klasszikusok Pozsonyban [2019.06.07.]

Mint azt annak idején megírtam, Pozsonyt meglehetősen későn, 2014-ben fedeztem fel magamnak; addig mindig átutaztam rajta, alaposabban csak a repterét láttam egy repülőnap alkalmával. 2016-ban aztán ráéreztem, milyen jó kis hely ez, 2017-ben pedig vagy tucatszor felbukkantam a környékén. Amiről e két év alatt mindig lemaradtam, az a "Városi Napok" (Bratislavské mestské dni) nevű kulturális rendezvénysorozat volt, melynek ideje alatt a város közlekedési vállalata, a Dopravný podnik Bratislava öreg járműveket közlekedtetett ingyenes különjáratként. Amennyire tudom, Bécshez vagy a jelenlegi Budapesthez képest Pozsonyban viszonylag ritkán járatják a nosztalgiákat (pedig van belőlük néhány), úgyhogy ez a bő hétvége remek alkalomnak ígérkezett rögtön több vén jármű elcsípésére. A gond az volt, hogy mindig utólag értesültem a rendezvényről, amikor valaki feltöltött róla képeket a Facebookra... A 2018-es Városi Napokat nagyon el akartam kapni: már hónapokkal korábban a netet kutattam az időpont után, és végre sikerrel jártam!

A trencsénteplici villamos 110. születésnapja [2020.01.24.]

Az egykori Trencsén vármegyei Hőlakot (Trenčianska Teplá), azaz akkori nevén Trencsén-Teplát 1883 óta szolgálja ki a Pozsony - Zsolna vasútvonal, azonban az onnan pár kilométerre fekvő, gyógyvízéről már a középkor óta híres Trencsénteplicet (Trenčianske Teplice) továbbra is csak kocsikkal lehetett elérni. Legalábbis 1909-ig, amikor elindult a 760 mm nyomtávú Hőlak-Trencséntepliczi Villamos Vasút - ennek 110. születésnapi bulijára vonatoztunk el páran 2019 júniusában. Nem sok híja volt, hogy az immár Trenčianska elektrická ľeleznica néven üzemelő mini-vasút nem érte meg ezt a szép kort: gazdaságtalanság miatt már többször be akarták zárni. 2011-ben a szlovák államvasút, a ZSSK le is állította a forgalmat, az üzemeltetést ezután civilek vették át. Eleinte csak ritkán tudtak közlekedni, de ma már minden nyári hétvégén járnak, és igyekeznek egyéb programokkal is érdekessé tenni a vonalat. Szerintem működik a dolog, hiszen én is eljöttem idáig miattuk :)

Gmunden a változás előtti órákban [2020.02.22.]

Sokáig a festői Traunsee partján fekvő Gmundenben működött a világ valószínűleg legkisebb, mindössze 2,3 kilométeres villamosüzeme, ez azonban 2018. szeptember 1-én megváltozott. Ekkor indult el ugyanis a városi villamos és a Gmunden-Vorchdorf helyiérdekű vasút összekötésével létrejött Trauenseetram, mely 17 kilométeres hosszával már egy kategóriával komolyabb vonalnak számít. Ráadásul az addig használt régivágású járműveket is alacsonypadlósokra cserélték. Előtte azonban szépen elbúcsúztatták a régi villamost.

Pozsony, Városi Napok 2019 [2020.04.24.]

2018 nagy teljesítménye az volt a részemről, hogy több egymást követő év után végre nem felejtettem el időben megnézni, mikor rendezik meg a "Város Napjait" a szlovák fővárosban. Persze engem nem az ilyenkor látogatható gyűjtemények és múzeumok érdekeltek, hanem a nosztalgia villamosok és buszok, melyek ilyenkor a városban keringenek. Akkor sikerült időben bevésni a naptárba azt a hétvégét, Jazzcool képében pedig útitársam is lett. Megérte kimenni, mert végre utaztam Karosa ©M11 busszal, Tatra T2-essel és ©koda 9Tr trolival. Kimaradt viszont a ©koda 706 RTO busz, úgyhogy a rákövetkező évben vissza kellett jönnöm :)

Villamosok a föld alatt, villamosok a hegyen, XXL troli... [2020.05.15.]

2018 tavaszán végre ki tudtam próbálni a Bécs utáni nagysebességű vasútvonalat, ráadásul mozdonyon utazva, és azt hittem, hogy arra az évre ezzel ki is vonatoztam magam Ausztriában. Ehhez képest Jazzcool egyre csak kötötte a karót az ebhez (vagy fordítva:), hogy menjünk Railjetezni, úgyhogy egy hideg novemberi reggelen megint a Keletiben találtam magam. Eredetileg úgy volt, hogy Salzburgba megyünk, de útközben rájöttünk, hogy a trolik nem érdekelnek bennünket annyira, mint a villamosok, úgyhogy Linzben leszálltunk :)

Egy kis pozsonyi csavargás 2019 júniusában [2020.06.27.]

Alapvetően vonatozni indultam a szlovák fővárosba, de mivel a vasúti múzeumi programra ráhordásban régi villamosok is részt vettek, úgy szerveztem, hogy azokat is elkapjam. Hazafele jövet pedig a cseh étkezőkocsiban knédlit ettem, de ez nem tartozik ide, pedig szintén megérne egy bejegyzést :)

Tour de Trams 2019: Liberec és Görlitz [2020.09.17.]

Megint kirándultam: két nyomtávon közlekedő Tatrák, városközi villamosvonal, és KT4-esek a német-lengyel határ szomszédságában.

Tour de Trams 2019: Wrocław [2020.10.11.]

Szilézia történelmi fővárosába, a 640 ezres Wrocławba már régóta el akartam jutni. És nem csak a villamosok vonzottak, hanem az is érdekelt, hogy milyen lehet egy város, ami a második világháborúig német volt, de előtte uralkodtak rajta a Habsburgok, lengyelek, csehek, és a XV. században huszonegykét évig még a mi Mátyás királyunk is. Persze a történelem ezen viszontagságai csak mérsékelten érzékelhetők a villamoshálózaton, mely elég nagy, mi több: szerintem nagyobbnak érződik annál, mint amit a wikipedia ír róla. A járműállomány is elég színes, főleg ahhoz képest, hogy Wrocław azon lengyel nagyvárosok közé tartozik, ahol nem járnak "nyugatról" használtan vásárolt villamosok. Van viszont papír nélkül is működő jegyrendszerük, szóval lenne mit tanulni tőlük! A villamosozáson kívül kicsit vonatoztunk is, plusz megismerkedtem a lengyel tévéadókkal, és az egyik legfinomabb levessel, amihez valaha is szerencsém volt :)

Tour de Trams 2019: Felső-Szilézia, meg egy pici Ostrava [2020.11.08.]

A felső-sziléziai a világ egyik utolsó kiterjedt városközi villamoshálózata. Az eredetileg több száz kilométeres rendszert ugyan megtépázta a történelem, de elég erős volt ahhoz, hogy a nagy része megmaradjon. És nagyon úgy tűnik számomra, hogy most már felfelé visz az út: egyre több az alacsonypadlós jármű, a régiek is jobb állapotban vannak, pályát újítanak fel, az elektronikus jegyrendszert pedig mi budapestiek csak irigyelhetjük....

Prágai ősz - a cseh főváros villamosai 2019 októberében [ 2020.11.22.]

A 2018-as születésnapi kiruccanásom alatt nem fotóztam normális villamosokat (csak múzeumiakat és nosztalgiát), úgyhogy 2019 októberében vissza kellett mennem Prágába :)

Nyílt nap Pozsonyban [2020.11.28.]

Én igazából azt hittem, hogy a buszok nem érdekelnek, aztán 2019 szeptemberében elmentem a pozsonyi közlekedési vállalat nyílt napjára, és telefotóztam a memóriakártyát velük. Igaz, nem akármilyen kavalkádot lehetett megtekinteni a vas- és gumikerekű közlekedési eszközök által közösen használt Jurajov dvor / Trnávka kocsiszínben! Persze nem kell megijedni, öreg és kevésbé öreg villamost is fotóztam eleget :)

Brnói villamos- és troliparádé [2021.05.01.]

Brnóban 2019-ben volt 150 éves a városi tömegközlekedés, és ezt egy éven át ünnepelték. Augusztusban például utcabált rendeztek, járműparádéval: volt lóvasút, gőzös, villamosok, trolik és buszok...

Tour de Trams 2020: Częstochowa és ŁódĽ - lengyelországi túra a pandémia szünetében [2021.06.13.]

2020 jó sz*r év volt, de a baráti társasággal Lengyelországban eltöltött egy hét még egy jobb évből is kiemelkedett volna, nem hogy ebből az otthonülős rettenetből. Megint olyan városokban jártam, ahová másképp sose jutottam volna el, és megint utaztam egy csomó új villamoson. Meg még több régin, mert mégiscsak az az érdekesebb! A beszámoló eső részében Częstochowáról és ŁódĽról lesz szó. Előbbi csak gyors és felszínes látogatás volt, utóbbi viszont nagyon bejött. Ilyen színes és kavargó "villamosos életet" szerintem csak Lengyelországban látni: jókora hálózat, új, régi, és használtan vett járművek - ide vissza kell még jönnöm!

Tour de Trams 2020: még több ŁódĽ [2021.06.18.]

Bár ahogy az előző részben említettem, elég sok villamosvonalat bezártak ebben a lengyel nagyvárosban, mégis úgy érzem, hogy elég jó úton vannak a kötöttpályás közlekedés tekintetében. Ha részben használt járművekkel is, de nő az alacsonypadlósok aránya, egyszerű bezárás és irodaházakkal felülépítés helyett inkább átmenő földalatti pályaudvart csinálnak a fő vasútállomásukból, és még a nosztalgia városnéző járatuk is irtó barátságos volt :)

Tour de Trams 2020: Toruń [2021.06.25.]

Tavaly ősszel a blogban már lelkesedtem egy sort, hogy milyen klassz Toruń óvárosa, most itt az ideje, hogy megnézzük a város villamosait is! Se méretében, se színességében nem mérhető ŁódĽhoz, de még bőrig ázva is megért néhány órát :)

Tour de Trams 2020: Grudzi±dz [2021.07.02.]

Jópofa kis város ez, mindent túlélő villamosüzemmel, és elég előrehaladottnak tűnő óváros-rehabilitációval. Mondjuk én már eleve jól éreztem magam az ex-német "gömbölyű" DÜWAG villamosok miatt!

Tour de Trams 2020: Bydgoszcz [2021.07.09.]

A PESA nevét mi is ismerhetjük: ők gyártották Szeged alacsonypadlós villamosait. Ezen felül a nagyvasúti szektorban is erősen nyomulnak, egyre látványosabb motorvonatokat előállítva. A cég központja Bydgoszcz városában van, ahol bár közlekednek PESA villamosok, de messze nem ezek adják a városi közlekedés gerincét, hanem az örök lengyel klasszikusok, a "kocka Konstalok"!

Tour de Trams 2020: Poznań [2021.07.16.]

Poznań a lengyel állam bölcsője, a X. századtól egyházi, a XI.-től pedig királyi székhely, Nagy-Lengyelország (Wielkopolska) fővárosa. Ahogy az ország nyugati és északi részei, a XVIII. század végétől ez az ősi város is porosz/német fennhatóság alá került, ők Posennek hívták. Az I. világháború után a lengyel állam újjászületésének katalizátora, a nagy-lengyelországi felkelés is innen indult, kulturálisan pedig máig fontos hely, úgyhogy egy ideje már el akartam jutni ide. Ja, meg mert irtó klassz villamoshálózatuk is van :) A "grand union" kereszteződés, melynél bármelyik irányból bármelyik másikba át lehet haladni, közismerten nagy kedvencem - hát, itt rögtön hat ilyet is találunk, ami valószínűleg Európa-, ha ugyan nem világrekord!

Tour de Trams 2020: Poznań, második rész [2021.07.23.]

Az előző oldalon még bőven nem láttunk mindent a poznańi közösségi közlekedésből, úgyhogy folytatom az útibeszámolót! Ezúttal egy kis nagyvasutat is mutatok, no meg föld alatt robogó villamosokat, mert hogy nem a már látott gyorsvillamos az egyetlen ilyen létesítmény a városban!

Tour de Trams 2020: Wrocław [2021.08.06.]

2019 decemberi látogatásom során nagyon megszerettem ezt a várost, úgyhogy amikor a 2020 augusztusi utazás itinerjét csináltam, egyértelmű volt, hogy ide vissza kell jönni!

Tour de Trams 2020: olomouci prelűd [2021.08.13.]

Mivel ez a város nem Lengyelországban van, illetve mert nem tetszett az itt készült képek minősége (bár tulajdonképpen az egész túra alatt elégedetlen voltam a fényképezőgép teljesítményével), úgy döntöttem, hogy ez a rövid csehországi megállás külön oldalt kap.

Plzeň villamosai 2021 augusztusában [2022.05.31.]

Tour de Trams a percenként változó fényviszonyok jegyében :)

Prága villamosai 2021 augusztusában 2022.06.09.]

Villamosozás, vonatozás és hajózgatás a cseh fővárosban. Nekem továbbra se "bezzegváros" Prága, de azért lássuk be, hogy sok dologban előttünk járnak...

Brno villamosai 2021 augusztusában [2022.07.15.]

Brno számomra az egykori keleti blokk Zürichje: közepes méretű, de azért kellően nagynak érződő város komoly történelemmel, és persze őrületes villamoshálózattal. Sőt, egy kicsit Bázelre is emlékeztet, mert az ittenihez hasonlóan színes járműállományt csak ott láttam. Vagy tucatnyi típus közlekedik itt, így vagy úgy csatolva, különböző mértékig továbbfejlesztve, mindenféle színekben, szóval villamosmániásoknak kötelező kör ide eljönni!

Tour de Trams 2022: Gdańsk és Gdynia I-II. [2023.01.17.]

Két oldal a lengyelországi Hármasváros két végéről, no meg ami köztük van: villamosok, vonatok, trolik és hajók! A Tour de Trams beszámolókat eddig időrendi sorrendben csináltam meg, de most elszakadtam ettől a szokásomtól, és harmadik nappal kezdem. Az oldal formátuma is kicsit más, mint eddig, szerintem így olvasmányosabb.

Tour de Trams 2022: Varsói életképek I-II-III [2023.02.05.]

Alapvetően nem szeretem a bezzegelést, amikor valaki lát valahol egy dolgot, és abból azt a következtetést vonja le, hogy ott minden jobb, de azt kell mondjam, hogy a varsói tömegközlekedés lehagyta a budapestit. Amikor 2008-ban először jártam ott, még csak egyetlen metróvonaluk volt, amit épp meghosszabbítottak. A "HÉV"-en ősöreg vonatok jártak, a villamosoknak vagy a fele a hatvanas éveket képviselte, és még voltak 200-as Ikarusaik. Ehhez képest ma két metrójuk van, újabb és újabb hosszabbításokkal, az elővárosi vasút nagy részén modern, részben alacsonypadlós motorvonatok járnak, a legrégebbi villamosaik is a nyolcvanas évekből származnak, alacsonypadlósból több új típussal rendelkeznek, Ikarust pedig csak múzeumban látni, miközben villanybuszból százas nagyságrend közlekedik. Persze nem tökéletes ott se minden, vannak barátságtalan vasúti megállóhelyeik, nem optimális átszállási távolságaik, stb, de egyértelműen előttünk járnak. És nem állnak meg! De nem akarok negatív lenni, az oldalt lehet egy színes képekkel teli útibeszámolóként is olvasni, sőt, lehet, hogy úgy kell :)

Tour de Trams 2022: Olsztyn - Lengyelország legfiatalabb villamosüzeme [2023.02.12.]

A nyári villamosos túrákkal az a baj, hogy jellemzően mindenütt ekkorra ütemezik a vágányzárakat. Ez esetünkben azt jelentette, hogy Olsztyn három villamosvonalából csak egy járt, igaz, ez az egy viszonylat a 2015-ben megnyitott hálózat nagy részét lefedte. Néhány órát mindenképpen megért a kitérő ide, hiszen az EU-n belül ez volt az első hely, ahol török gyártású villamosok járnak!

Tour de Trams 2022: Szczecin 2022 nyarán [2023.03.02.]

2015-ben jártam itt először, azóta több új szakaszt is építettek, és ránézésre már készülnek a folytatással. Csípem ezt a várost!

Tour de Trams 2022: Elbl±g, az első Pesa alacsonypadlós otthona [2023.03.08.]

Gdańsk és Olsztyn közt útba ejtettük ezt a kis villamosüzemet is. Csúnya nyomokat hagyott a második világháború itt, de a villamosok rendíthetetlenül közlekednek a régimódinak mondható hálózaton, köztük a legeslegelső Pesa alacsonypadlós, és a Konstal standard kockavillamos különböző változatai...

Tour de Trams 2022: Gorzów Wielkopolski [2023.03.23.]

Hogy egy villamosüzemet meg akarnak szüntetni, az nem ritkaság. A most bemutatandó először az 1920-as években állt le, de újraindították. Aztán az 1940-es években megint elkezdték felszámolni, a második világháború után pedig két évig nem járt. Aztán újraindult, de a kétezres évek végén megint felmerült a megszüntetése. Végül 2017-ben tényleg leállították, de csak azért, hogy elkezdjék szinte teljes újjáépítését. 2022-es látogatásunkkor már mind a három vonal járt újra, bár az egyik csonkán.

Tour de Trams 2022: Krakkó [2023.03.30.]

Krakkó jópofa hely: vannak középkori részei, lengyel újkori részei, és K.u.K. hangulatú részei is. A villamosüzeme pedig annak ellenére tarka, hogy alapvetően mindent a kék flottaszín ural. Vannak vadiúj alacsonypadlósai, de használt német és osztrák járművei is, különböző mértékben átépítve. Igazából nem tudom, miért csak most jutottam el ide...

Pozsony: Város Napjai 2023 [2023.05.12.]

Nosztalgiavonat, nosztalgiatrolik, nosztalgiabuszok és nosztalgia villamosok, avagy néhány éve a szlovák főváros a "tömegközlekedési szezonnyitó" számomra :)

[Vissza az oldal elejére]

Vasút itthon


Azok a mozdonyok...

Hogyan lett a Púposból "Spenót", a Csörgőből "Idegen"?

Egy őszi délután a Füstiben [2001.11.05.]

Nohabok, Leók, V55, M28, 375, 424, ilyesmik.. .

Vegyes vasúti képek [2002.04.18.]

A "nagyvasúthoz" nem nagyon értek, egyszerűen csak érdekel, ha nem is annyira, mint a villamosok. Pont ezért jóval kevesebb képet is készítek vonatokról, most ebből a párból mutatnék meg néhányat!

Csörgő-nap Székesfehérváron [2003.06.10.]

Ez az oldal meglehetősen érdekes stílusúra sikerült. Aki nem szereti a komolytalankodást, vagy nem tudja a vasutat nem teljesen szigorúan venni, az kérem, NE kattintson ide. Aki viszont szereti a színes képeket szép mozdonyokról, motorkocsikról, és már hiányolta az ilyeneket az oldalaimról, az igen!

Gőzmozdony Grand Prix a Füstiben [2005.09.19.]

Régóta nem csináltam már vasutas oldalt, ám a Füstiben megrendezett mozdonyverseny második napjának meglátogatása után "kénytelen" voltam összeütni egyet :)

Őszi síndöcögés a Bükk körül [2005.11.09.]

Kis-, nagy- és közepesvasutak Egertől Putnokon át Miskolcig, úgy, hogy még némi tujázás is belefért :)

A 84-es vasút(i mellék)vonal [2007.02.04.]

Kíváncsiságból felültem a vonatra, hogy megnézzem, mi az, amire azt mondják, hogy nem éri meg az adónkból tovább finanszírozni. Aztán leírtam, mit tapasztaltam. Figyelem: ha bármi negatívat írok, az még mindig egy pozitív irányba elfogult ember véleménye, és nem egy európai vasúthoz szokott utasé!

A 13-as és 14-es vasút(i mellék)vonal [2007.02.16.]

A korábbi, Mátra-környéki portya után nem sokkal Ícével megint nekivágtunk némi megszüntetendő személyforgalmú vonalak bejárásának. Ezúttal nyugatnak indultunk, hogy a Bakony feletti, Pápáig vivő 13-as, és az onnan a GyESEV-birodalmig, Csornáig vezető 14-es mellékvonalat megnézzük. Utána pedig jó nagy kerülővel jöttünk haza, hogy útközben mindenfélét lássunk.

A 27-es vasút(i mellék)vonal [2007.03.07.]

A 13-as és 14-es számú vasúti mellékvonal után ezúttal a 27-es kerül terítékre. Mivel Ícé nem ért rá, ide KZsociékkal mentem. Ők eredetileg egy másik irányú kerülőt akartak csinálni, érintve a 13-ast, de ez nekem nem tetszett, helyette (éjfél előtt nem sokkal) improvizáltam egy engem jobban érdeklő útvonalat, ami szerencsére meg lett szavazva.

Trains.hu különvonat a 84-es vonalon [2007.03.12.]

A Kisterenye és Kál-Kápolna közti, bezárásra ítélt 84-es vasútvonalon ugyan másfél hónappal korábban már jártam egyet Ícével, mégse bírtam ellenállni a trains.hu vasútfotós oldal különvonati ajánlatának. Nem csoda, hiszen egy eléggé szokatlan különvonatot szerveztek a Mátra köré: egy háromkocsis "rendes" vonatot (a Bzmothoz képest), méghozzá M40-es dízel-elektromos mozdony, azaz Púpos (nekem kiskorom óta csak "Piros Spenót") által vontatva.

A 76-os vasút(i mellék)vonal [2007.03.13.]

Ezúttal nem Ícével mentem mellékvonalakat felfedezni, hanem Fricy-vel. És mivel maga a kipróbálni szándékozott Diósjenő-Romhány vasútvonal elég rövid volt, a nap fő attrakciójaként fel akartunk vonatozni Balassagyarmaton át Ipolytarnócra. Ami végül persze nem jött össze, de legalább Gyarmaton szereztem pár klassz kéregjegyet :)

"Elszemélytelenedő" vicinálisok: a 152-es, 153-as és 151-es vonal [2007.04.04.]

A bezárás előtt álló vonalakról szóló sorozat befejező részéhez érkeztünk. Nem azért, mert nincs további pár vonal a szüneteltendő személyforgalmúak közül, amit be lehetne mutatni, hanem azért, mert azokra nem jutottam el. Ezek a képek is szó szerint az utolsó napon készültek, így az eddigieknél is kevésbé mutatják a vonalak valós forgalmi állapotát, lévén ekkor minden televolt emlékezőkkel és/vagy vasútmániásokkal.

Vasúti életképek 2 .- nem túl komolyan véve [2007.05.01.]

Bár kicsit tartok tőle, hogy a kéretlen kommentek miatt hideget-meleget fogok kapni, azért csak nem bírok ellenállni a késztetésnek, hogy megosszam veletek pár tucat vasúti fotómat.

Vasúti életképek 3. - a témát megillető komolysággal [2007.05.17.]

Még mindig maradt a raktáron jónéhány vonatos kép, és mivel perpillanat nincs lehetőségem kirándulgatni és továbbiakat készíteni, pótcselekvésként ezekből mazsolázgatok.

Vasúti életképek 4. [2007.10.24.]

És még mindig van mutogatnivaló kép... meg keresetlen megjegyzés :)

Jártamban-keltemben fotók 5. [2008.01.24.]

Továbbra se nagyon véve komolyan a dolgot...

Jártamban-keltemben fotók 6. [2008.09.17.]

Az Újpesti vasúti híd bontás előtt, déli csavargás (kicsit azért a délutánokba is átcsúszott:), Csörgő-morgás, Bécs szösszenet - természetesen további Schlieren-dícsérettel, sztrájkos életképek Budapest majd minden szegletéből, Csörgő-morgás, Flirt a Keletiben, Szergej Hároson, fogyatkozó Nyugati, Bz-döcc, MD-csossz, Csörgő-morgás :) és pár téli fotó...

El nem veszett vasútvonalak: Lovasberény, Balatonfenyves [2010.03.24.]

Bár az egy oldalra rendelés kicsit önkényes alapon zajlott, azért talán mégis megbocsátható: a Székesfehérvár-Lovasberény vonalat harminc éve zárták be, különvonatozni mégis lehet rajta (igaz, nem Bicskéig, ameddig a vonal tulajdonképpen tartott), a Balatonfenyves-Somogyszentpál vonalat meg tavaly akarták, de végülis megmaradt (de ez is csak egy része annak, ami pár évvel ezelőttig létezett).

Jártamban-keltemben fotók (és videók) 7. [2010.03.25.]

Püspökladányból Luganón és Zürichen át Somogyba, onnan Kondorosra, majd némi sztrájk után Tabon és Brünnön át Bázelbe.

Gőzösök a Füstiben [2010.03.26.]

A Füsti - eredeti nevén Magyar Vasúttörténeti Park - mindig érdekes hely, de amikor tele van befűtött gőzösökkel, na, akkor még inkább :)

Jártamban-keltemben fotók 8. [2010.10.24.]

Vegyesfelvágott vasúti képekből - Budapesttől Drezdáig, Bécstől Katowicéig, Poprádtól a Balatonig, mindenféle méretű és korszerűségű síndöcögényekkel és sínszáguldmányokkal.

Tízéves a "Füsti" [2010.11.30.]

A Magyar Vasúttörténeti Park tizedik szülinapja, kevesebb MÁV-val és több mással

Jártamban-keltemben vasúti fotók 9. [2012.04.05.]

A tavaly év pár vasutas képe. Kisvasút, nagyvasút, gőzös, dízel, villany, egy kicsi múzeum, egy kicsi külföld

Száll a 424-es / Mert egy Nohab is tolja [2013.12.22.]

Nyugati - Keleti - Déli - Nyugati: egy különvonat, amit nem nekünk, vasútmániásoknak szántak :)

Terelt tehervonatok nyomában... [2014.01.19.]

Nem várt, de megérkező, illetve várt, de nem jövő vonatok - így (nem) lettem tehervonat-spotter :)

A Púpos visszatér [2014.03.11.]

Sokszor eltemettük már gondolatban, de 2013-ban mégis megint személyvonattal közlekedett a klasszikus magyar dízel

A Nohab nyara I-II [2014.04.06.]

2013 nyári hétvégéinek nagy részét végre nem a gép előtt, hanem a szabadban töltöttem - sínek mentén. Ezen alkalmak egy része a sok év után újra a Balatonra járó Nohab miatt volt. Ha már ott voltam, persze minden mást is kattintottam, ezeket a képeket adnám most közre. Nohab, lerobbant Csörgők, segélyező Szergejek, meg ami még ott volt.

Jászság Expressz - a fotósvonat [2014.11.02.]

Ha lenne címere a magyar vasútnak, úgy nézne ki, mint az ezen a túrán készült képek többsége: zöld pusztában piros mozdony kék kocsival. Imádtam! :)

"Osztálykirándulás": Class 56-tal Észak-Dunántúlon [2014.12.29.]

2013 nyarán annyira rákattantam a dízelmozdonyokra, hogy amikor lehetőségem támadt részt venni egy (nagyrészt) angol vasútbarátok számára szervezett túrán, ahol a Floyd Zrt. egy brit eredetű mozdonya vontatta a különvonatot, éltem vele. Valószínűleg még egy Nohab miatt se mentem volna el, na de ezek a mozdonyok alapesetben nem vontatnak személyvonatot, ráadásul meglehetősen egzotikusak is magyar szemmel!

Szovjet nagyasszony: Ludmilla a nyugati végeken [hát, erre már nem emlékszem...]

A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút ("gyesev") az utóbbi évtizedekben híres volt arról, hogy rajta keresztül csorognak be a jó "nyugati" dolgok (távirányított tolatómozdony, a régi vackok újralakkozása helyett használt nyugati kocsik forgalomba állítása, stb) a magyar vasúti kultúrába, illetve hogy kicsit másként értelmezik a vasút üzemeltetését, mint a MÁV (például ha átvesznek egy vonalat, felújítják, villamosítják, sebességet emelnek, központi irányítást raknak rá, magasperonos állomásokkal). Ehhez képest a közelmúltban pont ők hoztak el Magyarországra egy olyan mozdonytípust, ami bár a KGST-idők terméke volt, eddig mégis elkerült bennünket!

Jártamban-keltemben vasúti fotók 10. [2015.06.17.]

Volt már, hogy elkészítettem egy oldal alapját, aztán elfeledkeztem róla, és a most következő képek is körülbelül így ragadtak szöveg - és "láthatóság" - nélkül a szerveren. Szerencsére azért nem 6 évet parkoltak, hanem kicsit kevesebbet: a legrégebbiek 2011-esek. Nincs különösebb történetük, mint a Nohabos, Púposos, Ludmillás, Class 56-os oldalaknak, egyszerűen csak pillanatképek a sínek környékéről.

"Osztálykirándulás": Class 56-ossal Dunaújvárosba és Paksra [2015.09.13.]

Újabb különvonatos kirándulás, többek közt a dunaújvárosi kikötőbe és a vasműbe

A Púpos fél évszázadának ünneplése [2015.11.20.]

Az elmúlt két hetet az elmúlt két év "elmaradásainak" behozásával töltöttem: feldolgoztam ezervalahányszáz képet és körülbelül harminc videót, hogy végre weboldalt csinálhassak belőlük. Ez azonban nem megy egyszerűen, mert most alig bírok rájuk nézni ;) Azért apránként el fogok indulni, elsőként a most már több mint két évvel ezelőtti hatvani nyílt napot mutatnám be, ahol az ötven éves M40-eseket ünnepeltük. A programnak csak az első órájában tudtam ott lenni, utána menni "kellett" különvonatozni, de azt kell mondjam, hatásos felütése volt az utazásnak a felkelő nap fényében sütkérező sok szép öreg vas!

Dunántúli vonatüldözés 2015 májusában [2016.07.24.]

Van, amikor a legrosszabb pillanatban elromló fényképezőgép, és az általános balszerencse se rontja el a vonatfotós túra élményét - ez egy nagyon klassz kis kirándulás volt, részben a síndöcögények, részben a látott tájak miatt is!

Bélavár, a Ludmilla nem [2016.11.03.]

Most egy olyan túráról fogok mesélni, melyen ugyan keveset fotóztam, de melyre mégis szívesen emlékszem vissza. Valószínűleg ez volt a legjobb itthoni vonatfotós túrám, egyszerűen jó volt úton lenni! Szép tájakat láttunk, jókat dumáltunk, és néha még rá is exponálhattam valami síndöcögényre, hát mi kellhet még?

2015/16-os vasúti vegyesfelvágott I-II [2017.06.16.]

Lillafüredtől a Balatonig, Szergejtől a Nohabig, Kelenföldtől Debrecenig, a 424-estől a frankfurti főpályaudvarig - képekkel és videókkal

Nyolc Nohab Tapolcára. Kell több? Nem mond ez eleget? I-II. [2017.12.17.]

Puskintól gyorsan elnézést kérve azzal a gondolattal ajánlanám mindenki figyelmébe ezt a útibeszámolót, hogy a svéd mozdonyok minden jel szerint úgy befészkelték magukat a vasútbarátok szívébe, mint semelyik másik gép a 424-es óta. Mert egy dolog facebookon fotókat lájkolgatva szeretni valamit, és egy teljesen másik az év utolsó előtti napján kimenni a hidegbe, órákat utazni, és félórákat fagyoskodni azért, hogy legyen az embernek egy n+1-ik fotója. Bár vasútbarátok közt divat fikázni a "Turcsiorrút", illetve azzal elitkedni, hogy divatmániáról van szó, és az X, Y, Z mozdony igenis sokkal jobb és érdekesebb, az igazság az, hogy hirtelen nem jut eszembe műszaki műemlék, ami annyi embert meg tud mozgatni, mint a Nohab. Szó szerint is :)

Lúdvadászat a nyugati végeken [2018.01.06.]

Nem minden vonatfotós túra jár teljes sikerrel, illetve van olyan is, hogy az "elsődleges célt" még elkapod úgy-ahogy, de utána a maradék idővel nem tudsz mit csinálni (mert hazamenni még korai lenne). Valami ilyesmi volt a 2016 decemberi kiruccanás, amikor a 10-es vonalon akartunk elkapni egy néhány hónapig Ludmillával közlekedő személyvonatot. Bár nagyon szép napkelténk volt (a körülményekhez képest), aztán beborult, amikor pedig más vonalak felé néztünk, még rosszabbra fordult a helyzet. Végül jobb híján a nagycenki kisvasúti skanzenben kötöttünk ki.

2015/16/17-es vasúti vegyesfelvágott I-II. [2018.03.16.]

2017-ben erőteljes növekedésnek indult a vasútfotós túráim száma, ami mondjuk nem volt nehéz, mert 2016 mélypont volt. Persze készültek fotók itt-ott, de egy tematikus oldalt nem tudnék megtölteni velük - egy ilyen "vegyesgyümölcsöset" viszont, ami most fog következni, igen...

Újjászületett az eszteromi vasútvonal! [2018.04.22.]

Kevés dolgon lelkesültem úgy fel mostanában, mint attól, amit az esztergomi vasútvonalon láttam. Mintha nem is itthon lettem volna, olyan volt a Flirtből magasperonokat, P+R parkolókat, szép állomásépületeket látni!

Tél az északi parton [2018.05.27.]

Jártam már párszor télen a Balatonnál, de akkor inkább a befagyott tó vagy a pihenés volt az út célja, nem a vasút. 2018 februárjában aztán KZsoci megkérdezte, ki akar hóban dízelmozdonyokat fotózni, én meg jelentkeztem. Az apropó az volt, hogy a 29-es vonal egy részét (Fehérvár és Balatonfüred közt) villamosítani tervezik, így ki tudja, lesz-e még felsővezeték nélküli tél itt.

Derűre ború, borúra derű - egy újabb Nohabos túra [2018.06.23.]

Ezúttal egy mozgalmas 2017 júniusi nap képeit osztanám meg az olvasókkal. Volt itt minden: Nohab, természeti szépség, C50, oldtimerek...

Szürkéből a még szürkébbe, avagy kora reggeli Nohab-üldözés a déli végeken [2018.08.05.]

A túra végén már csak simán esett az eső, de kicsivel előtte egy időre tényleg télbe váltott az addig sem kimondottan tavaszias időjárás. A legpontosabb leírása az lenne ennek a napnak, hogy "fagyoskodás közben láttunk pár vonatot is" :)

Tél a város felett [2018.08.19.]

Normál esetben néhány évente egyszer ha felnézek a Gyermekvasútra, az elmúlt télen azonban rögtön háromszor is jártam fent, mert mindig volt valami néznivaló: látványos havazás, "új" kocsik, C50-es, retró festésű mozdony...

Egyszer nyolc helyett kétszer négy [2018.10.05.]

A 2016-os évzáró Nohabozás minden szinten siker volt, nem volt kérdéses tehát, hogy egy évvel később meg kell ismételni. Persze nem teljesen ugyanúgy, hanem némi újítással! Az új felállás az volt, hogy nem egy, hanem két különvonat indul Budapestről, négy-négy mozdonnyal: az egyik az északi parton át megy Tapolcára, a másik a délin, majd este cserélnek, hogy mindkét szerelvénynek meglegyen a teljes balatoni kör.

Balatoni retró hétvége 2019 [2019.11.14.]

2019 nyarán két hétvégén is nagyon kitett magáért a MÁV, térdig gázoltunk a régi mozdonyokban! Nagyon visszafogottan fogalmazok, ha azt írom, hogy ezért igazán megérte hajnali háromkor kelni!

Vasúti vegyesfelvágott 2017-19 [2020.03.07.]

Az elmúlt három évben erősen a szlovák vasút került érdeklődésem homlokterébe (cseh és osztrák kitérőkkel), de ez nem jelenti azt, hogy itthon nem fotózgattam!

Terelt tehervonatok Börgönd környékén 2018 áprilisában [2020.06.20.]

2018-ban elkezdődött a pécsi vasútvonal elővárosi szakaszának felújítása, ami miatt vágányzárat rendeltek el Kelenföld és Érd felső közt. A személyforgalmat Tárnokon át cikk-cakkban közlekedő vonatokkal, illetve buszos pótlással "emelték át" az említett szakaszon, a teherforgalom pedig Székesfehérváron keresztül, az onnan Pusztaszabolcsra, illetve Sárbogárdra vezető vonalokon "ugrott át" a lezáráson.

A 2020-as balatoni retró hétvégék I-II [2021.03.25.]

Az biztos senkit nem lep meg, ha azt mondom, hogy 2020 elég punnyadt egy év volt. Talán az se, ha azt mondom, hogy a MÁV által július és augusztus első hétvégéjén megrendezett balatoni retró hétvégék egész Közép-Európa legjobb közlekedés- és járműbarát rendezvényei voltak ebben az évben. Viszont ezen túl azt is gondolom, hogy ez a négy nap egy normális évben is kiemelkedő esemény lett volna! Régi mozdonyok, retró festésű szerelvények özönlöttek a fotósok felé minden irányból, és még utazni is lehetett velük! Persze előfordult, hogy valaki belógott valaki képébe, de ettől eltekintve mindenfelé csupa integető, lelkesen fotózó és boldogan vigyorgó embert láttam. Szükségünk is volt erre a négy napra egy ilyen év közepén!

Balatoni retró 2022-ben is [2022.07.21.]

A 2020-as retró hétvégét kívül-belül-alul-felül dokumentáltam (lásd eggyel feljebb), úgyhogy nem is értem, a 2021-es miért maradt ki teljesen. Idén aztán úgy döntöttem, 2019-hez hasonlóan a fényképezés helyett megint az utazás élményére fogok koncentrálni!

Vasúti vegyesfelvágott 2020-21 [2022.10.28.]

Összegyűlt pár maréknyi kép 2020/21-ből; témánként nem elég ahhoz, hogy külön oldalakat csináljak belőlük, de így halomba rakva azért megmutatnám őket...

2023 első balatoni retró hétvégéje [2024.01.20.]

Gyerekkoromban a magyar vasút relatív színes volt az elég szürke, de legalábbis enyhén füstszínű országban - néha szó szerint, mert még nem minden mozdony kapott egységfestést. Még utaztam fapados kocsival a Balatonra, de gőzöst már csak a Keleti hátsó végében láttam; forgalomban soha nem találkoztam vele, mert nem mentünk olyan helyre, ahol ilyen járt. Gyerekként az agyam eldobtam volna, ha egyetlen hétvége alatt annyifajta vonattal utazthattam volna, mint itt: Nohab, Szergej, vékony csík, vastag csík, zöld vezérlő, ABbmot, komfortkocsi... és még Li-2-es meg Utasellátó csokirolád is volt :)

Ebben most nincs Nohab I-II [ 2024.02.02.]

Akkor fel se tűnt, hogy mennyit vonatoztam 2022-ben, ráadásul 2023-mal ellentétben nem csak a Balatonra :) Annál többet jártam a Gyermekvasúton, a már bemutatott Mk48-as, és a link mögött (valahol) látható gőzös miatt. De van itt minden más is Laminátkától Börtönbézéig, Samutól Taurusig, Szilitől Dácsiáig!

2023 második balatoni retró hétvégéje [2024.02.23.]

2023 nyarának számottevő részét a Balatonon töltöttem, úgyhogy furcsa lett volna, ha pont a retró hétvégét hagyom ki. Némi hajózás is belefért a programba, de a főszerepet a régi vonatok - elsősorban mozdonyok - játszották Szergejtől MDmotig, Nohabtól 424-esig!

Ebben most elég sok Nohab van... de azért Púpos meg minden más is! [ÚJ: 2024.04.18.]

A 2007-es vonalbezárások előtti beutazásaim során vonatoztam legutóbb annyit Magyarországon, mint 2023-ban. Bár most is sokfelé találkoztam Bézével, a színvonal szerintem emelkedik a főbb vonalakon - bár a klíma még mindig kényes kérdés a nem új építésű járműveken. Ebben az évben rendszeresen lehetett menetrend szerinti járatokon gyerekkorom kedvencei: Nohab vagy Púpos által vontatott vonatokon utazni. Volt pár egzotikum is, például a svédacél által húzott Bézés személy, amit többször ki kellett próbálnom, vagy a MÁV Rail Tours svájci kocsijai sima vonatokon. Rengeteget jártam a Balatonon, és nagyon élveztem, mert a remot Szergej igenis klassz mozdony, illetve a déli parton is van élet :) És ez még csak az első oldala ennek az élménybeszámolónak!

És ebben is van Nohab! [ÚJ: 2024.04.26.]

A válogatás második részében járunk pár helyen a MOL-toronytól kezdve Nagymaroson át Esztergomig, de a végén persze megint a Balatonnál kötünk ki :)

A 2024-es balatoni retró hétvége, első oldal [ÚJ: 2024.07.30.]

Az előző évekkel ellentétben most csak egyetlen hétvége erejéig közlekedtek régimódi vonatok a balaton északi partján. Azért így írom, mert igazán régi jármű viszonylag kevés volt - de azért unatkozni így is nehéz lett volna!

A 2024-es balatoni retró hétvége, második oldal [ÚJ: 2024.08.11.]

Még mindig nincs vége a július eleji retró vonatozásnak! Mutatok még egy kis NDK hangulatot, 424-est, szovjet és magyar dízeleket, kék és zöld kocsikat, egy faros Ikarust, és életem legkényelmesebb balatoni utazásának pillanatait egy szó szerint fotelekkel berendezett volt kormányzati szalonkocsiban!

[Vissza az oldal elejére]


Vasút külföldön

Szlovákiai kirándulás az Árpád sínautóbusszal I-II. [2003.06.02.]

Tavaly már el akartam menni a MÁV Nosztalgia Kft. tátrai útjára. Azt akkor Nohabbal szervezték, és lemaradtam róla. Most a jármű a Ganz 1930-as években gyártott "luxus" sínautóbusza volt, mely külön kedvencem, így mindenképpen ott kellett lennem! Kassa, Poprád, Ótátrafüred, Csorbató...

Vonatozgatás Hollandiában [2006.06.20.]

Emeletes és három forgóvázas motorkocsik, villamos a vasúti mellékvonalon, és egyéb érdekességek...

Magas-Tátrai kirándulás [2007.04.27.]

Eredetileg itthon szerettem volna mellékvonalazni, de DB "trolidoktor" barátom azzal az ötlettel állt elő, hogy inkább nézzük meg, mi újság Szlovákiában. Én erre rábólintottam, azzal a kiegészítéssel, hogy egészen konkrétan a Magas-Tátrát javasoltam úticélnak. Ott ugyanis legutóbb még a nagy vihar előtt jártam, ami letarolta a hegység erdőinek igen nagy részét.

Vonatozgatás Brandenburgban [2012.02.13.]

Potsdamtól Berlinen át Cottbusig, majd vissza Berlinbe. Dízel, villany, mozdony, motorvonat... és szerintem a linkeket is érdemes végigkattingatni!

Németországi vonatozgatások II. [2013.03.14.]

A lipcsei főpályaudvar múzeumi régiségei és jelenkori forgalma, Müncheberg, a berlini Stadtbahn, és persze egy kis Hauptbahnhof

Vonatnézőben Ausztriában [2013.10.29.]

Képek, videók és élmények Burgenlandtól Alsó-Ausztrián át a gyárilag hiányos tetejű új bécsi főpályaudvarig

"Nagyvasút" Berlinben, 2014 augusztusában [2015.02.22.]

Németországi útibeszámoló, kis történelmi visszatekintéssel a mai Ostbahnhof körül egykor létező "pályaudvar-bokorról", a ma is meglevő postapályaudvar-komplexumról, a (r)Ostreuz körül még mindig folyó túrás-fúrásról, a Hauptbahnhof - Stadtbahn lezárása miatt - kacska felső szintjéről, és annál forgalmasabb "alagsoráról". A lengyel Huszárok mellett egy soproni páneurópai piknikes Taurus és egy "Faroller" is a lencsék elé gurult, úgyhogy teljes volt a gyereknap hangulat :)

Unalom az Ostbahnon, záróra a Westbahnhofon [2015.12.03.]

2014-ben - legalábbis az előző évekhez képest - elég kevés vonatfotós túrát sikerült abszolválnom. Decemberben viszont pont összejött egy, ráadásul egy olyan szombaton, amikor nem csak a téli menetrendváltás előtti állapotokat lehetett megörökíteni a bécsi Westbahnhofon, de a MÁV Nosztalgia Kft. adventi élményvonata mellett még az Árpád sínbusz is az osztrák fővárosba látogatott.

Két nyári látogatás a Semmering-vasúton [2016.02.21.]

Az 1848 és 54 közt épített Semmering-vasút a környék talán leglátványosabb vasútvonala - ráadásul autóval kényelmesen el lehet érni Pestről. Párszor már átutaztam rajta vonattal, egyszer pedig a vele párhuzamos útról is megnéztem, de amikor kiálltunk a sínek mellé Ícével, soha nem volt szerencsénk: míg egy 2012-es élményvonatozás alkalmával folyamatosan jöttek el mellettünk a tehervonatok, gépmenetek, toló- és előfogatoló gépek, amikor lett volna idő fotózni, egyszerűen alig volt téma. Lassan azt gondolom, hogy ezen a tájon inkább kirándulni kellene, a hegyek ormáról a többi hegy ormát nézegetni, és maximum egyet rákattintani, ha épp jön valami vonat... 2014 júliusában és 2015 augusztusában azonban még reménykedtem, hogy ez nem így van :).

Élményvonattal a Schneeberghez [2016.03.27.]

2015 áprilisában befizettünk egy MÁV Nosztalgiás élményútra Mariannámmal. Bár a vasútmánia puritánjai szerint ilyen vonat nem létezhet, hiszen 1. ez így nem nosztalgia, 2. élménynek minden vonatozás élmény, én szeretem az ilyesmit: ülünk a kényelmes székben, az ablak előtt szép tájakat húznak el, és még enni is lehet közben...

Háromezer kilométer vonatozás néhány állomása I-II. [2016.04.18.]

Vonatot fotózni menni elsősorban kocsival és/vagy biciklivel érdemes; ha az ember a síndöcögénnyel is utazik, leginkább csak az állomásokon tud kattingatni - az más kérdés, hogy nekem ez is elég :) Németországi élmények 2014 nyaráról.

Sínes, szélesvásznú kirándulás Zurndorftól Břeclavig I-II [2017.12.08.]

A kötöttpályás közlekedési eszközök rajongójaként az ember elsősorban vagy villamosmániás, vagy "vonatb*zi". Persze ritka az olyan, hogy valakit totálisan csak az egyik érdekel, de kevés embert ismerek, aki egyforma komolyan érdeklődik mindkét "ágazat" iránt. Én például tizenvalahány éven át elsősorban "villamosos" voltam, bár közben néha kattogtattam a nagyvasútra is - csak nagyságrenddel ritkábban. Sőt, hosszabb túrákon úgy spóroltam memóriát a villamosos képekre, hogy nem fotóztam a vonatokat, amikkel utaztunk, pedig hát tetszettek. Ez a hozzáállás az elmúlt néhány évben lassan megváltozott, bár elsősorban "nyugaton" és itthon szoktam rá a vasút megörökítésére, miközben a villamosokra ráuntam. Aztán Ícé eltérített a cseh és szlovák vaspályák felé, és most ott tartok, hogy idén majdnem ugyanannyi alkalommal fotóztam pesti tujákat, mint a tót Laminátkákat, Búvárokat :O Az alábbi két oldalon az első ilyen túra képeit és videóit dolgoztam fel, a blogformátumnál kicsit bővebben. Elindulunk Ausztriából, V43-ast fotózunk Szlovákiában, megpróbálunk nem elszédülni a břeclavi forgatagban, majd a napot a cseh-osztrák határ közelében fejezzük be.

Nohabtól Búvárig, Nyugatitól Ruttkáig - bónusz zenei aláfestéssel [2017.12.25.]

Alapvetően a Nohab miatt hagytam magam rábeszélni erre a túrára, de titokban reméltem, hogy mást is fogunk látni: míg az északnyugati magyar-szovák-cseh határátmenet mentén a 25 kV-os váltakozó feszültséges világba kóstolhat bele az ember, a mostani úticél Ruttka környéke 3 kV egyenfeszültséggel van villamosítva, az odavezető út mentén pedig jobbára a dízelek vannak otthon. Ez eleve jól hangzott, de a valóság felülmúlta a reményeimet: a vonatokon kívül a táj szépsége mellett se lehetett szótlanul elmenni, és a kocsiban is jó hangulat volt. Rendhagyó hangulatképző elemként a szövegben levő gombokra kattintva meghallgathatod azt a zenét, ami a menet közben hallgatott rádióból szólva a fejemben összekapcsolódott az éppen készített képpel, képekkel - de tessék felkészülni arra, hogy egy szlovák punk/rock rádióról volt szó ;)

Pirkadattól alkonyatig Délkelet-Szlovákiában I-II. [2018.01.26.]

2017 áprilisának végén a később itt is bemutatandó kassai vasutas nyílt nap csalogatott bennünket ismét Szlovákiába, a szervezők ugyanis igencsak megadták a módját az ünneplésnek: több régi motorvonat járta a környéket, plusz egy gőzmozdonyos szerelvény is. A nap első fele ezek egy részének elkapásával telt, a második pedig a keleti végek felé félúton, a széles nyomtávú ukrajnai kapcsolat mellett. Sajnos (akkor) nem sikerült széles nyomtávú tehervonatot elcsípni, viszont így is elvoltunk, a fotózásra még alkalmas utolsó napsugarak pedig a gömöri hegyek oldalában búcsúztak el tőlünk...

Ruąňoparáda 2017: Mozdonyparádé Kassán I-II. [2018.02.18.]

A 2017-es "vasútfotós offenzíva" egyik kiemelkedő pontja volt számomra a kassai dízel fűtőházban megrendezett nyílt nap és járműparádé

Vonatok a Vág völgyében [2018.03.09.]

Tizenvalahány éve különvonattal utaztam be a Vág-völgy felső szakaszának egy részét, egy másik szakaszát pedig autóval érintettem Csehországba menet, és megmaradt bennem, hogy ide vissza kellene jönni fotózni. 2017-ben végül három különböző túra során is fotóztam itt vonatokat, bár messze nem jártuk be a lehetséges fotóhelyeket. Az egyik alkalomról, amikor inkább csak érintettük a folyó völgyét, már írtam, most a második fog következni, amikor több helyen is megálltunk.

Szürke időben a színes Magas-Tátrában [2018.03.31.]

Gyerekkoromban sokáig Csehszlovákia, egészen pontosan a Besztercebányán át vezető út és a Magas-Tátra volt "a" külföld. Kicsit össze is folyik, hogy mennyi időt töltöttünk ott; valószínűleg két hetek lehettek, de nekem hónapoknak tűnnek, mert ott minden más volt, mint amit megszoktam, és még egy egyszerű bevásárlás vagy buszozás is élményt jelentett :) A környék szeretete azóta is megmaradt bennem: egyszer 2003-ban, egyszer pedig 2007-ben is visszanéztem ide. Sajnos az olyan igazi attrakciók, mint a lanovkák és a hegycsúcsok kimaradtak mindkét alkalommal, de az "elektricskával" azért sikerült utazni. Az útiterv 2017 augusztusában se volt bonyolultabb: egy reggeli vonattal fel Csorbára (©trba), onnan fogaskerekűvel még feljebb a Csorba-tóhoz (©trbské pleso), onnan a villamosvasúttal át Tátralomnicra (Tatranská Lomnica), onnét vonattal le Poprádra, Poprádról pedig haza.

Pozsony és környéke I-III. [2018.04.16.]

2017-ben tizanvalahány alkalommal érkeztem meg Pozsonyba, vagy haladtam át rajta, és ennyi alkalom alatt értelemszerűen vonatos képek is készültek szép számban.

"Transzcsallóköz Expressz 2017" [2018.05.06.]

A Komárom - Pozsony vonal kicsit kívülről, kicsit belülről...

Bécs és Pozsony közt, fejlesztés előtt [2018.05.12.]

A marcheggi vonal 2017-ben

Nyílt nap a ruttkai fűtőházban I-II. [2018.05.19.]

2017 júniusára már jártam párszor Szlovákiában, láttam a leggyakrabban előforduló vontatójárműveket, motorkocsikat, de csak távolról - jellemzően úgy, hogy elhúztak az orrom előtt, miközben én csak a fényképezőgép keresőjén át láttam a jelenetet. Illetve ez tulajdonképpen nem is igaz, mert áprilisban Kassán a dízelek nagy részére fel sikerült másznom, de a villamos gépek teljesen kimaradtak... egészen júniusig, amikor a 19-es Nohab ellátogatott a ruttkai fűtőházban tartott gyereknapra, mi meg követtük. Míg az imént említett kassai rendezvény a dízel fűtőházban került megrendezésre, a ruttkai az ottani teherpályaudvar szélén és a szomszédos vontatási telepen, ahol felsővezeték - 3 kV egyenfeszültséggel - is volt, így többfajta vasat lehetett látni.

Széles nyomtávon Szlovákiában [2018.06.09.]

2017 "legegzotikusabb" élménye számomra az Ukrajnából Kassa mellettig haladó széles nyomtávú, csak teherforgalmat bonyolító vonal volt. Nem volt egyszerű a dupla, sőt, néha tripla ikermozdonyokkal közlekedő tehervonatokat elkapni, de megérte várakozni!

Búvárok, ikermozdonyok és egyéb érdekes szerzetek északi szomszédunknál [2018.06.16.]

2017-ben viszonylag kevés sarkában nem jártam Szlovákiának. Nem-vasúti szemmel nézve is láttam érdekes vagy szép (ez a kettő nem mindig esik egybe) dolgokat, de most értelemszerűen a kötöttpályás közlekedésről fogok írni - beleértve néhány villamost is.

Nyílt nap az ÖBB linzi műhelyében [2018.07.07.]

Krokodiltól Taurusig, forgóváztól vázjavításig mindenféle, amivel az ÖBB Technische Services linzi műhelye foglalkozik

Sínes, szélesvásznú kirándulások Bécstől Malackán át a Kis-Kárpátokig [2018.07.28.]

Magyar Traxx Bécsben, rengeteg Taurus az osztrák Ostbahnon, Búvártól többrészes "Bézéig" mindenféle Csehországban, és két Laminátka a Kis-Kárpátokban

Nemzetközi (vasúti) nosztalgia találkozó Mürzzuschlagban [2018.09.08.]

2018. június 10-én öreg és/vagy érdekes mozdonyok gyülekeztek a Semmering-hágó túloldalán fekvő Mürzzuschlagban, a Südbahn múzeumban ugyanis nemzetközi nosztalgia találkozót tartottak. Magyarországról rögtön két különvonat is érkezett: az egyiket a MÁV Nosztalgia indította Nohabbal és 424-essel, a másikat pedig a Continental Railway Solutions angol mozdonyával, a Falconnal.

Vasúti csavargások osztrák földön [2018.10.22.]

Egy újabb képmutogatós oldal mindenféle vonatokkal a magyar határtól majdnem a németig, az Alpoktól a cseh/szlovák határ közeléig, sok linkkel és videóval...

Nyílt nap az ÖBB St. Pölten-i műhelyében I-II [2019.05.24.]

Dízelmozdonyok, dízelmozdonyok, macis villany, fekete gőzös, és további érdekességek.

Cseh peronokon csavarogva 2018 júliusában és augusztusában [2019.09.13.]

A cseh vasutat sokkal kevésbé ismerem, mint a németet, osztrákot vagy szlovákot, de 2018-ban kicsit közelebb sikerült kerülnöm hozzá. Kevés párhuzamot lehet vonni a magyarországival: nagyobb népsűrűség, emiatt több vonal, a járműveket pedig a közelmúltig szinte mind maguk gyártották... Ugyanakkor az ország ketté van vágva egy váltakozó feszültséggel és egy egyenfeszültséggel villamosított részre, ami nem könnyíti meg az életet. A szögletes mozdonyaikat még csak épp kezdem megkedvelni, a gömbölyű dízeleiket viszont kimondottan imádom :)

Békapofa, Papagáj, Füles, Levelibéka, Bagett és a többiek [2019.09.20.]

Még mindig a 2018-as képeimet dolgozom fel, és gondoltam, a múltkori cseh képmutogatás után esetleg valakit érdekelhetnek a különböző régi és/vagy fura vasak, amiket a kassai fűtőházban láttam. Miközben a szöveget írtam hozzá, konstatáltam, hogy a cseh és szlovák vasutasok ugyanúgy imádtak mindennek nevet adni, mint a hazaiak. Mondjuk szükség is lehetett erre, mert ki bírja megjegyezni azt, hogy "752-es sorozat", vagy "S499.1", amikor csak a hazai ipar száz körüli számú típust gyártott...

Rendez 2018: parádé a Szlovák Vasúti Múzeumban [2019.10.17.]

A "szlovák Füsti" a Pozsony-Kelet (Bratislava východ) rendezőpályaudvarhoz tartozó egykori fűtőház területén működik. A rendezőpályaudvar annak idején annyira fontos része volt a mai Pozsony Východné városrészének, hogy az eredetileg önálló települést 1946-ig egyszerűen csak Rendez néven emlegették - innen jött az esemény neve, a "Rendez 2018"...

Felvidéki vonatfotós csavargások 2018-ban [2019.11.29.]

Ha nem is annyiszor, mint az előző évben, de 2018-ban is jártam párszor Szlovákiában, sose távolodva el túlságosan a sínektől: volt, amikor nosztalgiavillamosozni és -buszozni mentem Pozsonyba, máskor lanovkázni a Magas-Tátrába, és néha kimondottan vonatozni. Ezen az oldalon vegyesen mutatnék pár képet és videót ezekről az utakról, de előtte jöjjön egy kis gyorstalpaló északi szomszédunk vasútföldrajzáról, hátha úgy érthetőbb lesz az, amikor mindenféle egyenáramról meg felső körről írok :)

Szlovákiai vonatozás 2019 augusztusában [2020.10.25.]

Ha egy kétnapos túrán úgy megfájdul a fogad, hogy fájdalomcsillapítót kell bevenni rá, és ennek ellenére utólag csak a jó társaságra és szép tájakra emlékszel, akkor biztos lehetsz abban, hogy az egy jó túra volt :)

Magas-Tátrai nosztalgia télen-nyáron [2020.12.05.]

Aki nem tegnap óta követi az oldalaimat, tudhatja, hogy gyerekkorom első magashegységeként a Magas-Tátrának örökké kiemelt helye lesz a szívemben. Ugyan már többször jártam ott felnőttként, mint gyerekként, de sok más hellyel ellentétben soha nem csalódtam benne, sose éreztem azt, hogy "régen ez jobb/nagyobb/látványosabb volt". Kimondottan szebb és rendezettebb lett a nyolcvanas évek óta, és már a 2004-es hatalmas vihar által hátrahagyott sebhelyek is eltűnőben vannak. 2018-ban kimondottan a lanovkák (kötélvasutak) miatt látogattam ide, 2019-ben viszont az "elektricska", azaz a Tátrai Villamosvasút volt az utazás(ok) célja.

A "Disznószakálli Kereszt", avagy vonalbezárás előtt Ausztriában [2020.12.12.]

2019 vége felé sok vasútbarátot láttam a viccesen tükörfordított "nagydisznószakálli", azaz az alsó-ausztriai Groß Schweinbarth-i vonalról írni, ami kíváncsivá tett. Mi van ott, ami annyira érdekes, miért megy most hirtelen mindenki oda? Aztán, amikor egy hétfőm előre nem vártan felszabadult, bekunyeráltam magam az oda induló IC autójába, hogy szemügyre vegyem a környéket!

Újabb szlovákiai vonatozás [2020.12.19.]

A jelek szerint 2019 szeptemberében még nem volt elég az öt azévi szlovákiai kiruccanás nekem, kellett még egyet csinálnom: Párkánytól Csatán át Ipolyságig, onnan Zólyomba, tovább Kassára, onnan fel Eperjesre és vissza, majd haza. A Búvározáson túl végre a Pantográf becenevű motorvonattal is sikerült utazni!

Cseh peronokon csavarogva 2019-ben (és kicsit 2020-ban) [2021.02.11.]

Ha már élőben nem lehet utazni, vonatozzunk egy kicsit vissza 2019-be (és kicsit 2020-ba) képeken és videókon! Jóelőre eltervezett és spontán vonatozások sorozata - van itt dízel, villany, de még gőzös is!

Gőzösök és dízelek parádéja Pozsonyban: Rendez 2019 [2021.02.26.]

Mit lehet mondani egy olyan napról, melynek elején némi nosztalgia villamosozás után több mint másfél órát utazol egy olyan motorkocsival, amivel már gyerekkorod óta menni akartál egyet, mindeközben pedig egy gőzmozdony robog veled párhuzamosan, alig pár méterre tőled? Aztán nemsokára további gőzmozdonyok adnak füttykoncertet, és belsőégésű erőforrások duruzsolnak a füledbe, óriási V12-estől a Warszawa apró motorjáig terjedő méretekben? Nem is tudom, hogy itthon volt-e hasonlóan nagyszabású vasútbarát program mostanában, az viszont biztos, hogy ha volt is, nem ilyen olcsón...

Tour de Trams 2020, különkiadás: Wolsztyn, ahol még nem ért véget a gőzöskorszak [ÚJ: 2021.07.30.]

Körülbelül azóta el akartam jutni a wolsztyni gőzösökhöz, amióta először hallottam róluk. Már többször úgy tűnt, hogy lemaradtam róluk, mert az interneten biztosra mondták, hogy vége a nosztalgikus jellegű, ám valójában közforgalmú üzemnek, aztán 2020 augusztusában mégis ott voltam, és utaztam egy menetrend szerinti gőzösös vonattal!

Szlovákiai vonatozgatások 2018/19-ben [2021.11.06.]

A vírus miatt 2020/21-ben csak átutaztam Szlovákián, nem álltam meg, van viszont néhány korábbi kép, amit még elsüthetek, a szlovák vasút utáni sóvárgásom jegyében :)

A múzeumok éjszakájának napja Pozsonyban [2022.06.22.]

A fő programok ugyan csak késő délután kezdődtek, de már napközben is volt épp elég látnivaló: gőzös(ök), bányászlámpás motorkocsi, meg még ez+az!

Rendez 2022: gőzösparádé (meg még ez+az) a Szlovák Vasúti Múzeumban [2022.12.03.]

2022 júniusában úgy döntöttem, hogy összekötöm a kellemeset a nem-feltétlenül-azzal. Pozsonyban ugyanis megint megrendezték a "Rendez" nevű vasúttörténeti találkozót, az oda vezető vasútvonalon azonban Nagymaros és Zebegény közt ráomlott a hegy a pályára. Én viszont nem akartam kerülni, úgyhogy kipróbáltam az átszállós-pótlóbuszos műsort - ami tökéletesen működött! Egy újabb átszállás után már ott is voltam Galántán, ahonnan egy gyönyörű kék gőzös által vontatott fapados kocsiban ülve jutottam el a Szlovák Vasúti Múzeumba. Valamiért nagyon bírom a szlovák vasúti rendezvényeket, úgyhogy most is remekül éreztem magam. Voltak gőzösök, dízelek, és volt Kofola is, csak azt nem ittam, mert utálom :)

Megint szlovák vonatok - Rušňoparáda 2023, Kassa [2024.02.11.]

"Földszintes" vasútbarát vagyok: nem mászok se fára, se hegyoldalra a fotózáshoz, pedig ez Szlovákia gyönyörű vonalai mentén nem feltétlenül rossz ötlet. De mászás nélkül is lehet szép dolgokat látni, úgy a vonalak mentén, mint a számos vasúti parádén, melyeken szó szerint sokkal közelebb lehet kerülni a gépekhez, mint az itthoni rendezvényeken. Nincsenek túl messze lerakott korlátok, nincsenek mogorván kiabáló biztonságiak, van Kofola, de nem kell inni belőle ;) és mégse hullanak a vasútbarátok. Ennek megfelelően a 2023 májusában megrendezett kassai Rušňoparádán is jó volt nézelődni. Volt pár gőzös, voltak Búvárok, végre feljutottam egy ikermozdonyra, előtte pedig fotózgattam egy kicsit a Hernád völgyében!

Megint gőzösök Pozsonyban: Rendez 2024 [ÚJ: 2024.09.26.]

Sokadik alkalommal indultam a szlovák fővárosba régi vasúti járműveket látni. A rendezőpályaudvaráról a Rendez nevet kapó városrészben megrendezett Rendez nevű rendezvény :) mindig klassz. Gőzösökön kívül persze dízelek is voltak.

[Vissza az oldal elejére]


Keskeny nyomtávon

A Gyermekvasút télen [2010.03.01.]

Képek és rövid videók gőzösökről és dízelekről (és gőzösökről:) + pár egyéb kép

"Elveszett" keskeny nyomközűek: Nyíregyháza és Kecskemét [2010.03.19.]

Eddigi életemből 2009-ig teljesen kimaradtak a nem-turisztikai célú/nem-erdei kisvasutak. Kisvonatoztam már Gemenc környékén, Mesztegnyőn, Királyréten, Szilvásváradon, Lillafüreden, Debrecenben, ismertem a gyöngyösi kisvasutat, rendszeres családi program volt az Úttörővasút, ma is rendszeres családi program a Gyermekvasút, de a "nagy kisvasutak" valahogy kimaradtak. Mint utólag kiderült, gyakorlatilag az utolsó pillanatokban sikerült a két nagy üzem egy-egy szárnyát beutaznom.

A Gyermekvasút Napja, 2010. április 10. [2010.05.03.]

Extra-rövid és extra-hosszú különvonatok, és az általuk okozott tolatási kampány Csillebércen.

Gépészeti nyílt nap a Gyermekvasúton [2010.07.21.]

Május elején megint meglátogattuk a kis nagyvasutat, ezúttal azért, hogy benézhessünk a vontatási telepre. Ezen felül utaztunk egyet egy magát gőzösnek képzelő C50-es által vontatott nosztalgiakocsival is :)

Gőzösös évadzáró a királyréti kisvasúton, 2005. október 8. [2013.03.10.]

Gőzmozdonyos fényképezőgép-tesztelés 2005 őszéről, avagy tíz kép az akkor még jórészt narancsszínű királyréti kisvasútról

Höllentalbahn [2014.10.05.]

Villamosított kisvasút? Keskeny nyomtávú HÉV? Tram-train 80 évvel ezelőtti stílusban? Végülis mindegy - a Semmering-vasút mellől a szomszéd völgybe felkanyargó Höllentalbahn mindenképpen megért egy kirándulást!

A kis mozdony nagy napja 2016 októberében [2020.11.14.]

Ezen sorok írásakor a koronavírussal kapcsolatos lezárások miatt nem jár a Gyermekvasút, úgyhogy most visszamegyünk 2016 októberébe egy kis őszi vonatozásra, melynek főszereplője egy C50-es mozdonyka. De azért láthatunk nagymozdonyos és motorvonatokat is :)

Hűvösvölgyi látogatások 2020-ban [2022.07.08.]

2020-ban a karantén elmúlta utáni második és harmadik utam a Gyermekvasút hűvösvölgyi vontatási telepére vezetett. Azt hittem, hogy sokat fogok még ott járni abban az évben, de valamiért nem így lett. Viszont e két alkalom során is jó sokat fotóztam:!

2022: újra Mk48-as jár a Gyermekvasúton! [2023.09.09.]

A 2022-es év nagy dobása számomra  - a lengyelországi Tour de Trams mellett - az volt, hogy végre mozgásban láttam a két évvel korábban felhozott Mk48-ast a Gyermekvasúton. Fogalmam sincs, mikor szerettem meg ennyire ezt a klasszikus kisvasúti mozdonyt, de azonnal ugrottam, ha valaki jelezte, hogy fel fog bukkanni a budai hegyvidéken: :)

Év végi járműkiállítás és gőzösözés a Gyermekvasúton [2023.10.25.]

2022 klassz volt a Gyermekvasúton: elkezdett rendszeresen járni az Mk48-as, újra lett működő gőzmozdony, sőt, kicsivel később lett még egy. A jól sikerült évet stílusosan zárták: egy kétnapos járműkiállítással Csillebércen, melyre a gőzösök által vontatott különvonatok hordták az érdeklődőket. Mondjuk én ennek ellenére busszal érkeztem :)

[Vissza az oldal elejére]


Budapest elvesztett sínei

Az elvesztett sínek - Bevezető és áttekintés [BŐVÍTVE: 2008.07.26.]

A hatvanas évektől kezdve a budapesti villamoshálózatot szisztematikusan csonkolgatták. Persze korábban is voltak vonalmegszüntetések, de azokra általában egy fejlődési folyamat keretében került sor: a felhagyott szakasz forgalmát átvette egy új, jobb nyomvonalon haladó villamos, ritkábban autóbusz, néha pedig a troli. A hatvanas években azonban már a politika által erőltetett metróépítés, és a hazai autóbusz-gyártás gyors fejlődése vezetett oda, hogy az illetékesek mindenféle statisztikák mögé bújva elkezdték tizedelni a budapesti villamosvonalakat. Félreértés ne essék: egy Budapest méretű városban szükség van földalatti gyorsvasútra, és a buszokat sem lehet nélkülözni - de nem szabad egy az egyben lecserélni velük a villamost, hiszen más tulajdonságokkal, más előnyökkel és hátrányokkal bírnak! A korszellem azonban még évtizedekig villamos-ellenes maradt. A már az én életemben megszüntetett vonalakat megszámolni is szívbemarkoló érzés volt, és ez a felismerés vezetett oda, hogy elkezdtem listát vezetni róluk. Listát, melyet emlékezési és emlékeztetési céllal kezdtem fogyasztható formába önteni, és melyet az idők folyamán egyre több magyarázattal és képpel tudtam kiegészíteni, eljutva egy terjedelmes, de szándékaim szerint érdekes és tanulságos weboldalhoz, mely a fentebbi link mögött nyílik.

Ez az időutazásos "felfedezőjáték" a legkedvesebb számomra a városi közlekedés millió témaköre közül! Izgalmas a megszüntetett járatokról fennmaradt fényképek, térképek alapján felkeresni azok egykori útvonalát, és megnézni, hogyan változott a környék azóta, hogy elcsattogott az utolsó "tuja". Ha pedig még oszlopok, falikampók, netán vágánymaradványok is emlékeztetnek a sárga járművekre, az maga a főnyeremény!

Az angyalföldi és újpesti villamosok Nyugati pályaudvari végállomása [2003.03.19.]

Az "elvesztett sínekről" szóló oldalamon már írtam a Balzac-Visegrádi-Kádár-Katona József-Kresz Géza-Radnóti Miklós utcai hurokvégállomásról, most egy teljes oldalt szenteltem ennek az érdekes helynek!

Rákospalota egykor és most [BŐVÍTVE: 2005.04.10.]

Talán Rákospalotán látható a legtöbb az elég alaposan megcsonkított villamoshálózat maradványaiból. Azaz csak látható volt, mert mostanában elkezdték elbontani az eddig spontán mementóként szolgáló vágányokat...

Az egykori 65-ös villamos nyomában [BŐVÍTVE: 2005.07.18.]

A 65-ös vonal minden budapesti villamosmániákus számára zarándokhely, és is többször begyalogoltam, most viszont képeken is meg lett örökítve mindez!

Az óbudai 5-ös vonal nyomában [BŐVÍTVE: 2006.11.06.]

Már sokan végigjárták és végigfényképezték a Hévizi és Bogdáni úton az egykor itt közlekedő egyvágányú villamos vonalának maradványait, én se maradhattam ki!

A jobbparti körvasút gázgyári deltája [2001.11.07.]

Az óbudai sorozat mellékvágánya :) A Déli pályaudvart egykor az esztergomi vasútvonallal összekötő vágányrendszer maradványai...

A 15-ös villamos [2001.11.06.]

Ezúttal a Pozsonyi úton, a Jászai Mari tértől elindulva a Dráva utcában a Váci útig néztük végig Mr Cyberrel a 15-ös villamos vonalát, illetve azt a helyet, ahol egykor ez a viszonylat közlekedett.

Az újpesti 8-as villamos [2002.11.14.]

Az újpesti városháza és a Megyeri út között közlekedő egyvágányú villamosból meglepően sok maradt meg, bár sajnos használhatatlanul. Mr. Cyberrel egy ködös októberi délutánt áldoztunk rá arra, hogy végignézzük az öt kilométeres fordulóhosszú egykori viszonylatot, de mint kiderült, ez nem volt elég a feladatra...

A Váci út és a saját emlékeim [2002.01.05.]

Sajnos csak nagyon homályos emlékeim vannak a Váci úti villamosokról, pedig sok éven át csörömpöltek a közelemben. Előszó a most induló Váci úti sorozathoz!

A Váci úti és újpesti villamosközlekedés I-II. [2002.01.06.]

A Váci úti sorozat első két oldala a környék közúti vasúti történelmét mutatja be, sok képpel. Történelemóra és kalandregény egyben, melyben a legfőbb főszereplők a sárga síndöcögények, melyek eleinte még nem is voltak sárgák...

A Nyugati tér és a villamosok [BŐVÜLT: 2005.02.24.]

A Váci úti villamosok története kapcsán készítettem ezt a történelmi tablót, melyből kiderül, hogy a tér környékének vágányhálózata legalább olyan bonyolult volt, mint a Nyugati pályaudvar rendezője...

Az 51-es villamos [2002.09.08.]

Tim Boric újabb szép képeket küldött az 51-es vonalról, ezekkel emlékezem meg a klasszikus "elvesztett" budapesti viszonylatról ...

Tovább a Váci úton: a Lehel tér [2004.03.24.]

Tim Boric és mások korabeli képei alapján mutatom be a Lehel tér villamosforgalmát .

A 22-es villamos nyomában [2004.01.06]

A nem épp kiemelkedő történelmi fontosságú nagyvásártelepi vonal maradványai...

Tovább a Váci úton: a Lehel tértől az Árpád hídig [BŐVÜLT: 2005.04.10]

A Váci úti villamosok a Lehel tér és az Árpád híd közt, beleértve egy kis Dózsa György úti kitérőt...

Tovább a Váci úton Újpest kocsiszínig [BŐVÜLT: 2005.04.10.]

A Váci úti villamosok útja az Árpád hídtól Újpest határáig, némi városépítészeti morgolódással körítve.

Tovább a Váci úton az Árpád útig [BŐVÜLT: 2005.04.10.]

És a sorozatnak még mindig nincs vége, hiszen ezzel a résszel is csak odáig érkeztünk el, ahol a 3-as és 55-ös villamosok útvonala elvált egymástól!

A 25-ös villamos a Városligetben [2001.12.28.]

Tildy Tibor és mások képei alapján megpróbáltam rekonstruálni, hogy milyen volt, amikor még villamosok jártak a Hermina úton és az Állatkerti körúton

Tovább a Váci úton a Fóti útig [BŐVÜLT: 2005.09.12.]

A sorozat új részében eljutunk a 3-as villamos külső végállomásához, közben keresztezve nem kevés iparvágányt...

Elvesztett sínek: a kisföldalatti Városligeti szakasza [2002.03.01.]

A budapesti tömegközlekedés egy izgalmas fejezetének nyomait próbáltam megtalálni a Városligetben, több-kevesebb sikerrel. 1973 óta elég sokat változott az Állatkerti körút...

A rákosszentmihályi HÉV és a 69-es villamos [BŐVÜLT: 2013.04.10.]

A városnak ebben a részében járva valószínűleg csak annak jut eszébe, hogy itt villamos, illetve HÉV járt egykor, aki vagy utazott vele annak idején, vagy ismeri a közlekedéstörténetet. Persze vannak jelei, nyomai az egykor itt működött közúti vasutaknak, de oda kell figyelni, ha észre akarjuk venni...

A 10-es és 55-ös villamosok útja Újpesten és Rákospalotán I-II-III. [2002.03.10.]

Az 55-ös villamos útvonalának nagy részét már végigjártuk a Váci úton, most az Újpesten át Rákospalotára vezető szakaszról lesz szó. Látni fogjuk, hogy milyen sok vágány húzódott egykor erre, és milyen kevés maradt belőlük mára! Fókuszosan szólva: Képek Budapest elfeledett villamosvonal-temetőjéről, csak itt, csak most, csak Önöknek!

Tovább a Váci úton a Megyeri csárdáig [BŐVÜLT: 2005.09.12.]

És végre elérkeztünk a sorozat és a Váci út villamosvonalak végéhez, a 10-es villamos egyvágányos szakaszára Megyeren. Furcsa, hogy már a legutolsó síndöcögény is majdnem 15 éve csattogott itt el. Emléküket - ha rajtam múlik - megőrizzük!

Elvesztett sínek: az Erzsébet híd [2002.04.09.]

Budapest legközpontibb hídjának valahogy mindig is ellentmondásos kapcsolata volt a villamosokkal: először évekbe telt, mire megjelenhettek a síndöcögények a régi hídon, majd az újról tűntek el nagyon hamar. Hogy mi is történt a két időpont között, azt mutatom be ezen az oldalon képekkel.

Elvesztett sínek: a régi 2-es villamos [2002.04.09.]

A főváros minden bizonnyal legfurcsább vezetésű villamosvonalára emlékezem képekkel és térképekkel, avagy "apu hod med be az a nagy villamos az Akácfa utcájába?".

Elvesztett sínek: a Rákóczi úti villamos I. [2002.04.10.]

A Váci úti közúti vasúti közlekedés után egy újabb nagy budapesti sugárút eltűnt síndöcögényeinek történetével ismerkedhetünk meg. A sorozat első részében a történelmi alapokat mutatom be, melyet később a szokásos "régen és most" jellegű bejárás fog követni.

Elvesztett sínek: a Rákóczi úti villamosvonal bejárása I-II-III-IV.[2004.04.14.]

A sugárút bejárását három részre osztottam: a Rákóczi úti vonalcsoport minden szakasza sorra kerül a Szabadsajtó úttól egészen a Keleti pályaudvarig!

A 14-es villamos istvántelki hurokvágánya [2004.01.06.]

Újpest bővelkedik elvesztett vágányokban: ez a vonal szinte teljesen elveszett 1975 óta, olyannyira, hogy az útvonalát képző utcák jó része se létezik már akkori formájában!

A gödöllői HÉV egykori útvonala a Keleti pályaudvar és az Örs vezér tere között [2002.04.18.]

A Kerepesi út Mexikói út és Örs vezér tere közti szakasza mellett ma is látható vágány múltja...

Az Üllői úti villamosok története [2002.04.21.]

Az Üllői úttal való kapcsolatom elég zavaros: bár tudatos emlékeimben már nem járnak villamosok rajta, amikor a "kék" metró megnyitásakor kipróbáltuk a földalattizást "KöKi-ig", tudtam, hogy merre járunk, azaz tudhattam azt is, hogy mi is változott. Hogy mi? Budapest egyik ős-sugárútjának felszíne néptelenedett el, már ami a tömegközlekedést illeti. Egykor lóvasút és HÉV járt itt, most pedig csak autókat láthatunk. Forgassuk hát kicsit vissza az idő kerekét, lássuk, mi történt itt az elmúlt közel száznegyven évben!

Az Üllői út bejárása I-II-III. [BŐVÜLT: 2006.07.16.]

Ezúttal az Üllői úti villamosok nyomait keressük a Kálvin tér és a Határ út között, a szokásos kép-párokkal.

A Podmaniczky utcai villamosvonal I-II. [2002.04.24.]

A cím kicsit csalóka, hiszen nem csak erről az egy utcáról esik szó, hanem a fél Lipótvárosról (Széchenyi, Steindl, Nádor, Báthori, Hold, Kálmán utcák) és a Dózsa György útról is! A lap a belvárosi villamosvonalakkal foglalkozó sorozat első része.

A Király utcai villamosvonal [2002.04.24.]

Városligeti fasor-Király utca-Nagymező utca: ma már hihetetlennek tűnik, hogy ezeken a helyeken egykor villamos járt, pedig így volt! A belvárosi sorozat második része.

A pesti Dunaparti villamosvonal [2002.04.30.]

A belvárosi sorozat harmadik részében a Boráros és a Jászai Mari tér közt kígyózó viszonylatok történetébe nyerünk bepillantást. Bár e két hely említése óhatatlanul a mai 2A járatra emlékeztet, régebben sokkal több sín húzódott erre!

A Rottenbiller utca-Damjanich utca villamosvonal [2002.05.01.]

A Dózsa György út és Nagykörút közötti terület eltűnt vonalai közül ezúttal az 1945-ben megszűnt Keleti pályaudvar és Városliget közti szakaszról emlékezünk meg.

A Keleti pályaudvar-Nyugati pályaudvar közötti villamosvonal [BŐVÜLT: 2005.02.24.]

Leírni is bonyolult e járat útvonalát: Bethlen Gábor utca-Damjanich utca-Bajza utca-Városligeti fasor-Felső erdősor-Szinyei Merse utca-Podmaniczky utca. Hogy is van ez?

A BKVT belső-lipótvárosi vonala [2002.05.06.]

Nehéz elhinni, de egykor a Szabadság tér tele volt vágányokkal. Sőt: az Október 6., a Bank, a Hold és a Szemere utcában is villamos járt! Ezeknek állítottam ezúttal emléket...

Az 58-es villamos emlékoldala [2002.09.16.]

A Zugligetbe tartó 58-as villamos valószínűleg Budapest egyik leghangulatosabb vonala volt, míg alaposan megtervezett hanyagsággal tönkre nem tették. Utoljára 1977 januárjában közlekedett, mégis sokan visszasírják mind a mai napig. Miért is? Lássuk csak!

A Bajcsy-Zsilinszky úti villamosok [2003.03.29.]

Az imént bemutatott 58-as volt az első megszüntetett vonal, melynek hiányára felfigyeltem, a Bajcsy-Zsilinszky útit viszont még láttam közlekedni, és aztán azt is láttam, ahogy felszedik a vágányait. Egy újabb olyan, már nem létező szakasz, melyre szüksége lenne a fővárosnak, de melyet nem akarnak visszaépíteni, mert az egyenértékű lenne a tévedés beismerésével, és annak elismerésével, hogy nem szabad mindig mindent átengedni az autóknak...

A 43-as villamos emlékoldala [2002.10.09.]

A Nagytétényig járó 43-as villamos is az elvesztett sínek "nagy generációjának" (8, 40, 43, 51, 58) tagja: 1983-ban szüntették meg, de mind a mai napig igen sok helyen láthatók maradványai. És persze az emlékeinkben is tovább él. Lássuk hát, merre vezetett az 1899-ben HÉV-ként indított, majd 1963-ban villamossá alakított járat útja!

Villamosvégállomás és óriáshurok a Közvágóhídnál [BŐVÜLT: 2008.07.26.]

"Elvesztett sínes" oldalaimon korábban elég mostohán bántam a Közvágóhíddal ahhoz képest, hogy milyen színes élete volt villamos-szempontból - ezt próbálom most jóvátenni. Térképek, listák és gyönyörűséges színes képek mutatják be, hogy mi is az, ami már nincs...

Az óbudai villamosok története I-VII. [BŐVÜLT: 2006.11.05.]

Az "elvesztett sínek" sorozat keretében már foglalkoztam Óbudával, de most akkora bővítést-átalakítást hajtottam végre azokon az oldalakon, hogy ez már inkább egy új projektnek tekinthető. Időutazásunk a Lánchíd és a Fő tér között közlekedő lóvasúttal kezdődik, és az összes tér- és időbeli állomáson (Lajos utca, Vörösvári út, Bécsi út, Fő téri hurok, Pacsirtamező utca, Nagyszombat utca) túl eljutunk a közigazgatásilag már nem a III. kerülethez tartozó, de azért itt mindenképpen megemlítendő Császárfürdőig, illetve a Török utcai hurokvágányig. Mindezt Heinz Heider néhány fantasztikusan szép színes felvétele teszi még élvezetesebbé!

A Moszkva tér (még nem teljesen) elvesztett sínei I-II-III. [2003.04.16.]

Akármennyire is rendezetlen, akármennyire is csúnya ez a hely, ha valaki sok villamost akar egyszerre látni Budán, annak mára már csak a Moszkva tér maradt. Hogyan nőtt ki a hatalmas villamospályaudvar a téglavető helyén? Mi minden járt ide? És hány körbejárás alatt lehetett volna az összes vágányt érinteni? Ez utóbbi nem fog kiderülni, de azért érdemes elolvasni ezt a fejezetet is!

A belbudai körút villamosai I-II-III. [2004.03.19.]

Mr. Cyber nógatott egy ideje, hogy járjuk be szűkebb pátriákájának, a Tabánnak és Krisztinavárosnak elvesztett síneit. Ez egy vakítóan napsütéses napon megtörtént, utána már "csak" valamilyen emészthető formába kellett rendezni az eredményt. Lássuk hát a belső budai villamosgyűrű egykori útvonalát a Tabántól a Moszkva térig!

A Thököly úti villamos I-II-III. [2003.05.19.]

Mi az: nem halt meg, de már nem is él hat éve? A Thököly úti villamos. Hivatalosan csak "szünetel", ugyanakkor egykori utasainak már évek óta metrót ígérgetnek helyette - na nem mintha lehetne választani. Egy szubjektív nézőpontból készített leírás a Thököly úti sínekről, az onnan kiágazó Mexikói úti szárnyvonalról és a Rákospatak menti hurokvágányról.

A Margit híd budai hídfőjének elvesztett sínjei I-II-III. [BŐVÜLT: 2005.02.24.]

Első olvasatra talán nem tűnik  túlzottan nagy témának, de  több kilométernyi elvesztett vágány történetével ismerkedhetünk meg ezeken az oldalakon. Címszavakban: HÉV végállomás a Bem téren és a Margit hídnál, villamosok a Frankel Leó, a Henger és a Bem József utcákban, lóvasút a Liptay utcában, illetve ezek tetszőleges variációja...

Pesterzsébet elvesztett vágányai I-II. [BŐVÜLT: 2005.02.24.]

Ez a városrész (eredetileg önálló település) igen komoly helyi villamostörténelemmel bír, melyet elsőre talán nem is olyan egyszerű befogadni. Végülis két villamos- és egy HÉV-óriáshurokból maradt mára egyetlen (esetleg másfélnek is nevezhetjük), és közben sokszor nem csak a sínek tűntek el, hanem maguk az utcák is, amelyeken a sínek futottak...

Elvesztett belvárosi villamosvonalak: Baross utca I-II-III. [2004.01.04.]

Budapesten körülbelül négy vagy öt Baross utca van, ebből háromban volt villamosközlekedés, ebből háromban szűnt meg a villamosközlekedés. A nem túl boldogító statisztikai átlagot tovább rontja, hogy ezek közül az egyik Európa első belvárosi villamosvonala volt. Erről lesz szó, az Orczy tértől egykor az Egyetem térig járó "Stáczió utzai villamos vasútról", illetve annak kanyargós folytatásáról.

Elvesztett sínek - Baross tér, Keleti pályaudvar I-II. [BŐVÜLT:2005.02.23.]

A Keleti pályaudvar környéke elég gazdag téma az elvesztett sínek kutatóinak - sajnos. Az ember szíve belefájdul, ha megnézi, hány villamos járt erre, és belegondol, hogy ebből mára már csak egy maradt, az is eldugva a Festetics utca félhomályába...

Elvesztett sínek: a 64-es villamos nyomában [BŐVÜLT: 2006.01.03.]

A Bosnyák térről a Füredi utcai lakótelepre vezető, az utolsó megállóknál egyvágányú, de ennek ellenére nem kimondottan rossz adottságokkal rendelkező vonalat a hetvenes évek végén szüntették meg. Ma troli jár "helyette" (az idézőjelek annak szólnak, hogy nem kimondottan azonos útvonalon), de emléke sokakban ott él. És most már ezen az oldalon is.

Elvesztett sínek mozi: villamosok a körtéri "gomba" körül [2006.12.04.]

Az jutott eszembe, hogy a sokat szenvedett (sajnos a szenvedéseinek még nincs vége) Móricz Zsigmond körtér néhány elveszett villamosvágányát mozgóképeken is bemutatom. A "mozgókép" ezúttal nem valami hatásvadász archaikus megfogalmazás akar lenni, inkább arról van szó, hogy filmnek nem merném nevezni őket, lévén, hogy hangjuk nincs, és a minőségük se túl fényes. Ennek ellenére azért talán van valami dokumentumértékük a magunkfajta villamosmániás számára :)

[Vissza az oldal elejére]


Régi képek (blogbejegyzések)

Villamossal Budaörsre [2012.04.03.]

Most nem a jövőről, nem a tömegközlekedés fejlesztéséről fogok írni (pedig lenne miről), hanem a múltról: hogy Budaörsre 1977 júniusáig sárga villamos járt.

Magányos csonkavágányban végződő villamosvonalak [2012.04.09.]

A múltkori, budaörsi villamosos bejegyzés után ma egy kicsit lazább tematikát választottam: egyvágányos kihúzóban végződő villamosvonalakat. Nem egyvágányosokat, nem egyvágányos hurokban végződőeket (ezekről majd talán később írok), és a teljesség igénye nélkül (mert nem lehet körülbelül száz kilométer megszűnt villamosvonalat egyetlen blogbejegyzésben sűríteni). Hogy érdekesebb legyen a tér- és időutazás, olyan képeket kerestem, melyeket ma már nem lehetne elkészíteni.

Újpest és Rákospalota: elveszett villamosos romantika [2012.04.13.]

Külföldi közlekedésbarátok magyarországi barangolásainak eredményét bemutató sorozatomban ezúttal Észak-Pestre kirándulunk, Roy Makewell felvételei segítségével, melyek Geoffrey Tribe-on keresztül jutottak el hozzám.

Elveszett épületek és elveszett vágányok [2012.04.19.]

Játsszunk egy kicsit: én mutatok egy képet, ti kitaláljátok, hol készült, mi változott, miért nem lehetne ma ugyanezt lefotózni! A profik időpontot is mondhatnak (fájlnevet nézni nem ér!), a kevésbé profik a bejegyzés alján elolvashatják a megfejtéseket. Akinek pedig valami emléke van a hellyel, a látottakkal kapcsolatban, valami eszébe jut a képről, kérem írja meg kommentben!

Elveszett épületek és elveszett vágányok II. [2012.04.20.]

Folytassuk a múltkori játékot, először néhány fekete-fehér képpel a színes hetvenes évekből!

Elveszett helyek, elveszett vágányok [2012.04.30.]

A múltkor sokan nehezményezték, hogy a régi képekhez rögtön a helyszínt is közöltem, ezért most időt hagyok a találgatásra, melyik hol készült. A puszta megfejtésen túl ezúttal is örülnék a személyes emlékeknek, sztoriknak, melyek az itt ábrázolt helyekkel, villamosokkal, vonalakkal kapcsolatosak!

Elveszett helyek, elveszett vágányok II. [2012.05.07.]

Kinek van kedve egy gyors helyismereti játékhoz a múltkori bejegyzés stílusában? A weboldalamat kívülről fújók most ne játsszanak, mert mindkét képet már ismerhetik onnan!

Elveszett helyek, elveszett vágányok III. [2012.05.16.]

Játsszunk megint egy kicsit a múltkori képmutogatós-találgatós stílusban! Én mutatok egy képet, ti kitaláljátok, hol készült - vagy elmondjátok, mi jut róla eszetekbe...

Teherszállítás a BKV vágányain [2012.06.02.]

Manapság is találkozni néha a villamosvágányokon fura, faburkolatú járművekkel, melyek villamosokat, alkatrészeket, néha teherkocsikat vontatnak. Ezek már csak "belszolgálati" célokat szolgálnak, a BKV saját szállításait végzik. De 1996-ig, amíg határozattal beszüntették a BKV vágányhálózatának ilyen célú használatát (pedig állítólag a HÉV teherszállítása konkrétan nyereséges volt), másféle szállítmányokkal is lehetett találkozni, szinte napi szinten.

Tehervillamosok Budapest utcáin [2012.06.04.]

Pár napja a városban felbukkanó ipari szállításokról láttunk néhány képet, most következzék egy-két BKV-s fuvar, nem kevésbé érdekes járművek elmúlt pillanatairól!

Budapesti villamosok külföldi szemmel [2012.09.30.]

Most vasárnap rendezték Kamaraerdőben az idei "Villamosnapot", úgyhogy nehezen juthatott volna más téma az eszembe a mai bejegyzéshez, mint a budapesti villamos. Ezúttal (ismét) egy holland villamosbarát, Ab van Donselaar fényképezőgépének lencséjén keresztül idézünk fel eltűnt életképeket. A többiektől eltérően ő 6x6-os diapozitívokat készített, amiatt kicsit másképp komponálta a képeit - melyek minősége még negyven évvel később is kitűnő.

Acélvázasított villamosok Budapest utcáin [2012.10.06.]

Ismét Ab van Donselaarnak köszönhetően megyünk vissza a hetvenes évek második felébe pár kép erejéig. Ez az az időszak, amikorról az én első budapesti emlékeim származnak, tehát elfogult vagyok, de talán nem csak számomra tartoztak hozzá elválaszthatatlanul az akkori utcaképhez ezek a kicsit bumszli, de azért aranyos, karakteres villamosok...

Favázasok: a klasszikus tujaforma utolsó évei [2012.10.12.]

A múltkor láttunk néhány utólag acélvázasított villamost, most nézzünk pár régebbi, favázas példányt, a hetvenes évek második feléből, szintén Ab van Donselaar felvételeiről!

Brandek és neonreklámok a hetvenes évek budapesti utcáin [2012.10.11.]

Gyerekkoromban még nem beszéltünk brandekről; a legrosszabb esetben is csak márkákról eshetett szó (én a meggyeset szerettem a legjobban;). Ugyanígy logókat se ismertünk, maximum emblémákat. A megfogalmazástól függetlenül ezek ott voltak körülöttünk, hiszen akkoriban valahogy sokkal nagyobb kultúrája volt a neonreklámoknak. Most pár ilyet mutatnék, Ab van Donselaar fényképei segítségével.

Gumikerekű útitársaink a hetvenes évek Budapestjén [2012.10.25.]

Már az előző, brandekkel és hirdetésekkel foglalkozó bejegyzésben se bírtam nem foglalkozni a villamosok körül felbukkanó közúti járművekkel, a mostani képeknek viszont egyenesen ők az apropói - már ami itteni megjelenésüket illeti. A fotók készítője ezúttal is Ab van Donselaar.

Street fashion, 1976-1980 [2012.10.28.]

A brandek és hirdetések, illetve a közúti forgalom látványosabb résztvevői után ma a hetvenes évek végének, nyolcvanas évek elejének utcai viseleteit nézzük meg - bár eredetileg nem ezek voltak Ab van Donselaar képeinek témái. Mi több, az öltözködéshez magam is csak annyit értek, hogy viszonylag jó hatásfokkal meg tudom különböztetni a ruhákat a toronydaruktól, de mégiscsak kellett valami apropót találnom a válogatáshoz.

Villamosok koszorúkkal [2012.11.01.]

A halottak estéjén (a Halottak Napja előtt) egy, a temetőbe járáshoz (is) köthető, mára eltűnt szokást mutatnék be néhány képpel; bár biztosan sokan emlékeznek még rá, korántsem csak a nevezett ünnep alkalmából.

A 2624 bevetésen [2012.12.21.]

Meglehetősen várom már a vasárnapot, hogy végre vonalon is láthassam az Amszterdamból hazahozott 2624-est (is). Amíg a saját képek készítésének lehetőségére várok, lássunk három képet a hetvenes évek második feléből! Most kaptam őket Klagenfurtból - ezúton is köszönöm az őket készítő Karl Holzingernek!

Púpos, Szergej, Szili, meg a többiek [2012.12.15.]

Már mutattam egy rakás régi villamosos képet Ab van Donselaartól, most némi nagyvasút következik. Ezek a képek láthatóan spontán módon készültek (gyanúm szerint talán azért, mert a MÁV fotózása korántsem volt olyan egyszerű akkoriban, mint a villamosoké, úgyhogy nem volt odaállás, fényképezőgép-állítgatás, tökéletes pillanatra várakozás), de azért meglehetősen érdekesek. Mivel a vasútról nagyjából annyit tudok, hogy jelentősen különbözik a földúttól, várom a kommenteket a helyszínek, vagy a képen látható dolgok ügyében!

Bukfenc és Távos - Budapest középbejáratú villamosai [2012.12.19.]

Amikor régi képeket teszek fel ide, szinte mindig felbukkan valaki, aki azokat a villamosokat hiányolja, "amelyikeknek középen volt az ajtaja". Ez a bejegyzés elsősorban nekik készült :)

Túlélő villamosok: régen és ma [2013.01.11.]

Novemberben már bemutattam Karl Holzinger néhány régi budapest felvételét, az Amszterdamból hazahozott 2624-as nosztalgia villamos kapcsán. Az osztrák fotós örült annak, hogy mennyire örültem a képeknek :) és felajánlotta, hogy ha írok egy listát a megőrzött járművekről, akkor átnézi a fotóit, talál-e róluk képeket még üzemben. Most négy ilyen képet mutatnék.

Kocka a kő, sárga a tuja... [2013.01.25.]

Eredetileg Liszt Ferenc 2. Magyar rapszódiájáról akartam írni, illetve arról, hogy a rajzfilmkészítők valamiért nagyon szerették azt, és már majdnem nekiálltam megírni a bejegyzést, amikor az elég részletes angol Wikipedia bejegyzés mellett rábukkantam egy magyar oldalra is, amin már írtak erről... úgyhogy úgy döntöttem, inkább megint beletúrok Ab villamosos képei közé. Korábban általában megpróbáltam egy-egy téma köré csoportosítani a képeket (az utcán látható autók, a járókelők öltözködése, reklámok, a villamosok különböző fajtái), most inkább csapongani fogok.

Piros, sárga, kék, dízel és elektromos.... [2013.01.31.]

A múltkori vonatos és városképes "különkiadások" után most megint eltávolodunk a villamossínektől. Nagyon messze persze most se megyünk...

Egy kép, millió látnivaló [2013.02.02.]

Van olyan, hogy az ember kap egy marék régi képet, és gyorsan végigszalad rajtuk, és van, amikor egyetlen képet tíz percekig el tud nézegetni. Ha ez a kép ráadásul még nagy felbontású is, az külön öröm, hiszen ilyenkor nem csak arról van szó, hogy több sárga pixelből áll a villamos oldala, és hogy több kép pixel az ég, hanem a konkrét képi információ mennyisége is nagyobb. Most egy ilyen kép következik, Ab van Donselaartól.

Ezerötszázas - a villamos [2013.02.08.]

Az "Ezerötszázas" egy legenda. És most nem a Ladáról beszélek, bár érdekes (jellemző?) módon a bejegyzés tárgyául szolgáló villamostípusnak is van egy kicsi szovjet vonatkozása: a járművek beceneve "Rata" volt, az ország légterében akkoriban megjelenő szovjet vadászgépek (melyek közt valódi "Rata" egyébként nem volt) után.

Megint csak egy kép: laza csúcsforgalom a külső Váci úton [2013.02.11.]

Van úgy, hogy leragad az ember egyetlen képnél, a múltkor láttunk is erre példát, de persze az egy jókora panorámát ábrázolt. Néha viszont kisebb kivágásokkal is elvan az ember. Például ezzel

Utcák, presszók, villamosok [2013.02.16.]

Gyerekkoromban viszonylag kevés kávéház és pub jött szembe az emberrel a budapesti utcákon, viszont annál több eszpresszó és bisztró. Sose tudtam, hogy színvonalilag vagy kínálatilag pontosan mit jelentettek ezek a megjelölések (vagy hogy jelentettek-e egyátalán valamit), úgyhogy a vendéglátóiparban járatosabbak kommentjeit szeretettel várom!

Boltok, feliratok, cégérek [2013.02.23.]

A múltkor eszpresszókat, bisztrókat (is) ábrázoló képeket válogattam össze Ab van Donselaar felvételei közül, a mostani apropó hasonló: boltok, üzletek portáljai - természetesen villamosos utcaképeken.

Ezerötszázas - még mindig a villamos [2013.03.01.]

A múltkor már láttunk néhány variációt a BSzKRt F1A típusú villamosainak lehetséges kinézetére, de mivel maradt még kép a tarsolyomban, folytatnám a képmutogatást.

Még hogy Budapesten nem változik semmi... [2013.03.06.]

Kétféle budapesti ember van: az egyik szerint a fővárossal az a baj, hogy még mindig minden ugyanolyan, mint harminc-negyven-ötven éve volt, a másik csapat szerint viszont végleg elveszett belőle valami, és semmi sem olyan, mint amilyen akkor volt, amikor még jó volt. Ha igazságos akarok lenni, mindkét meglátásban van valami, ha pedig bölcs, akkor inkább nem nyilvánítok véleményt, csak idepakolok néhány képet Ab van Donselaartól, és hagyom, hogy mindenki maga eldöntse, mit gondol ;)

Tehervillamosok Budapest utcáin II. [2013.03.12.]

A "Muki" néven is ismeretes villamos tehermozdonyok (hivatalos definíció szerint "motoros fedett teherkocsik") gyakran felbukkannak Budapest utcáin, illetve a blogban is: szerepeltek már régi képek róluk "belszolgálati" szerepben, és "közületi" szállítás közben is. Viszont azt gondolom, hogy soha nem elég belőlük, úgyhogy itt van még néhány :)

Tíz kép, legalább tizenkét "elveszett" vonal [2013.03.25.]

Geoffrey Tribe 1969 nyarán járt (először) Budapesten, így még a metró előtti idők budapesti tömegközlekedését is fotózhatta. Ne felejtsük el: akkoriban néhány éven belül nem csak a Rákóczi úti villamosvonalak szűntek meg, hanem az ezekre ráhordó járatrendszert is átalakították - plusz a hatvanas évek végén még néhány olyan járat is közlekedett, ami később a metrótól függetlenül tűnt el.

MÁV életképek 1969-ből [2013.03.30.]

Geoffrey Tribe 1969 júniusában két hétre jött Magyarországra, vakációzni. Néhány budapesti villamosos képet már láttunk tőle, de az első hét során, a Balatonnál szintén fényképezett - vonatokat.

HÉV '69 [2013.04.03.]

Amikor Geoffrey Tribe 1969-ben Budapesten járt, nem csak a villamosok közül csíphetett el néhány olyat, ami a hetvenes évek közepétől idejáró külföldi villamosfotósok képein már nem szerepelhetett, de a budapesti HÉV vonalai is komoly változások előtt álltak.

Sárga-fehér, két- és négy tengelyen [2013.04.17.]

Általában témakörök (korszak, típus, alkalom, stb.) szerinti mappákba szoktam rendezni Ab van Donselaar régi villamosos felvételeit, de a most következő képeket tartalmazó könyvtár neve egyszerűen csak ennyi volt:"szép".

Sárga villamosok Amszterdamban, avagy Ab van Donselaar története [2013.04.28.]

A magyar eredetű villamosok amszterdami szerepléséről szóló bejegyzésben említettem, hogy szeretnék írni a régi képek mögött álló emberekről is. A sorozatot Ab van Donselarral kezdeném, aki e-mailben mesélte el nekünk emlékeit. Például, hogy 1976-ban nem volt jó ötlet Volga rendőrautót fotózni, még villamosok háttereként sem, illetve hogy hogyan is került a két BKV-s kéttengelyes Amszterdamba - és miért pont ez a kettő került oda.

Nagy város, nagy villamosüzem, Nagypolszki [2013.05.11.]

A Nagypolszki - rendes nevén Polski Fiat 125p - gyerekkorom rejtélyes "prémium kategóriás" autója volt. '75-ös évjáratú gyerekként még láttam belőlük eleget, de azért az ezerötös és ezerhatos Lada akkoriban már dögösebbnek számított. Aztán a nyolcvanas évek második harmadában mintha elvágták volna: az orosz csodák maradtak, a Nagypolszkik viszont egyszerűen eltűntek. Az elmúlt tíz évben többet láttam belőlük, mint akkoriban, amit sokáig nem is értettem, míg ki nem derült, hogy a típust '91-ig gyártották - szóval lehet, hogy a mai fogások már "csak" FSO 125p-k, nem gyerekkorom Polszkijai. Ab van Donselaar '76 után készült képein a villamosok körül azonban még meglehetősen gyakori látvány a "Nagypók", néhány ilyet válogattam össze. Igazából a villamosok a főszereplők rajtuk, de azért... ;)

Hol járunk, mit látunk? (immár megfejtésekkel) [2013.05.17.]

Rég játszottunk már olyat, hogy mutatok egy képet, és ti kitaláljátok, hol járunk, mi van rajta - persze a "villamos valami utcán" szintnél komolyabb válaszokat várok :)

A felsővezeték után nyújtózkodó kisföldalatti [2013.05.27.]

Egyetlen kép egy kisföldalattiról, erősen szokatlan felállásban. A hely szerintem viszonylag könnyen azonosítható, ugyanakkor némileg meglepő...

MÁV életképek 1969-ből - bonus tracks [2013.05.30.]

Két hónapja mutattam pár régi vonatos fotót Geoffrey Tribe-tól - most négy olyan kép jön, ami abból a bejegyzésből kimaradt, remélhetőleg ezeknek is örül valaki :)

Villamosok a higanygőzös budapesti éjszakában [2013.06.19.]

A múltkor mutattam egy (gyönyörű) neonfényes képet, most jöjjön pár olyan, amin inkább a higanygőz lámpák fénye dominál.

Újabb budapesti tuja tért haza külföldről! [2013.06.27.]

A Magyar Villamostörténeti Egyesület tagjainak és segítőinek köszönhetően a napokban újabb klasszikus budapesti tuja tért haza külföldről: a 2576+2577-es pályaszámú ikerkocsi! Ebben a blogbejegyzésben a kocsi eddigi pályafutásának néhány epizódját mutatom be.

Moszkva tér, metróépítés közben [2013.07.02.]

Megint csak egyetlen kép, de rengeteg látnivaló, J.C.T. van Engelen felvételén, amit Ab van Donselaartól kaptam.

Bengália a Tisza partján [2013.07.25.]

FVV "házi" csuklósok Ab van Donselaar képein

Vigyázat, építési terület! [2013.09.05.]

Már évek óta majd' minden nap munkagödröket kerülgetek, és ez sajnos nem költői túlzás. Mivel úgy tűnik, ez nem múlik el holnapra, jelen "külföldi szemmel" tematikájú bejegyzésemhez építkezések környezetében készült villamosos képeket válogattam Ab van Donselaar képei közül, vigasztalásul, hogy nem új jelenségről van szó :)

Az Úttörővasút, amikor még tényleg így hívták [2013.09.11.]

A Budai-hegyek kis nagyvasútját a villamosbarátok is szívesen látogatják; Geoffrey Tribe '69-ben, Ab van Donselaar pedig a hetvenes évek második felében néhány képet is készített róla.

Budapest a metrók előtt [2013.09.18.]

A metró 1970-es megindulása - illetve a kelet-nyugati vonal második szakaszának '72-es átadása - óriási változásokat okozott Budapest tömegközlekedésében. Geoffrey Tribe szerencsére még '69 nyarán járt itt, így meg tudott örökíteni néhány olyan életképet, ami a hozzám hasonlóan később születetteknek kicsit már meseszerűnek tűnik.

Budapesti trolik a hatvanas-hetvenes években [2013.09.27.]

Néhány trolis kép Geoffrey Tribe '69-es és Peter Haseldine '76-os budapesti felvételei közül.

A fényképezőgép mögött: Geoffrey Tribe [2013.11.16.]

A régi Budapest '69-ből - fogaskerekű, kisföldalatti, és persze sok villamos: 66-os, 4A szóló ICS-vel, szétbontott Bengáli és szétbontott Baross tér. Mindez Geoffrey Tribe néhány emlékével körítve.

Budapest és Miskolc utcáin járva '76 februárjában [2013.12.21.]

1976 fontos év volt a budapesti villamosokról készült képeket illetően: akkor látogatott ide először Ab van Donselaar, Tim Boric, és akkor kezdett rendszeresen idejárni Heinz Heider. Ez egyszerűen fogalmazva azt jelenti, hogy innentől kezdve vannak rendkívül jó minőségű képeink meghökkentően komoly mennyiségben, a városba és tujáiba beleszerelmesedett külföldiek ugyanis olyan "fotókampányokat" folytattak, amikre kevés magyar közlekedésbarátnak lett volna lehetősége. Peter Haseldine is ebben az évben járt itt, de a többiekkel ellentétben nála csak egyszeri látogatásról volt szó. Ennek ellenére rengeteget fotózott, és nem akármilyen minőségben!

Bivalyréttől a Közvágóhídig, Tim Boric felvételein [2013.12.31.]

2001 utolsó napjának utolsó óráiban küldte el néhány régi budapesti képét Tim Boric. Annyira klasszak voltak, hogy azt hittem, valaki szórakozik velem, hisz miért lennének egy holland embernek pesti képei - de nem vicc volt, szerencsére Az évforduló örömére egy évzáróként is funkcionáló kedvenc-válogatást állítottam össze Tim felvételeiből.

A trolik se maradtak ám változatlanok! [2014.01.04.]

Nemrég volt nyolcvan éves a budapesti troliközlekedés. Én nem igazán vagyok "trolis", és külföldi barátaimtól is viszonylag kevés trolibuszos képet kaptam, a jelek szerint elsősorban ők is a vaskerekűekre koncentráltak, Peter Haseldine azonban mintha minden elektromos közlekedési eszközre lőtt volna. Neki köszönhetően most be tudok mutatni néhány - azóta megismételhetetlenné vált - régi életképet!

Amikor az utcák keskenyebbek, a villamosok pedig tényleg öregek voltak [2014.02.16.]

Fura, hogy mennyit változott gyerekkorom óta a város, pedig igyekszem rá úgy gondolni, hogy igazából nem is volt az olyan régen :) Néhány régi kép következik Tim Boric-tól, akkoriból.

"It was a good time to be 27" - Peter Haseldine bemutatása [2014.03.03.]

Már írtam arról, milyen nagyszerű dolog, hogy a különböző külföldi villamosbarátok nem egyszerre jártak Magyarországon, mert így szinte teljesen mást láthatunk Geoffrey Tribe '69-es, Peter Haseldine '76 februári, és Ab van Donselaar '76 augusztusi felvételein. Geoffről és Abról már írtam korábban, most Petert szeretném bemutatni, részben saját szavaival.

Télpótló járat [2014.04.14.]

Most már közel 99%-os biztonsággal kijelenthetjük, hogy a 2013/14-es tél elmaradt. Persze az előző évi után lehet, hogy keveseknek van emiatt hiányérzete, de nekem igen - egyfajta pótlásként megosztanék pár régi havas képet Ab van Donselaartól.

Amikor még nem a villamos oldalára ragasztották a reklámokat [2014.06.18.]

Bár láttam régi képeken, hogy a járművek hirdetésekkel összemázolása nem új ötlet, nem nagyon tetszett, amikor a nyolcvanas évek második felében reklámok kerültek a buszok és villamosok oldalára. Hisz' megvolt azoknak a maguk helye, a tetőn!

Az "új" villamos régi képeken [2014.08.21.]

A harmincas évek amerikai csúcstechnológiájának ötvenes évekbeli csehszlovák licenszének kimondottan a magyar igényekre átszabott verziója '78-ban született, az első két protó egy évvel később érkezett Budapestre, a sorozat pedig '80 óta áll az utazóközönség szolgálatában. Ez még épp a hármas metróhoz köthető vonalbezárások és átszervezések előtti időszak, így a még ma is közlekedő kocsik néhány olyan helyen is felbukkantak, ahol már csak az idősebb lakók emlékeznek, hogy egykor villamos járt.

Cégérek, táblák és neonok a hetvenes-nyolcvanas évek külvárosi utcáin [2017.03.07.]

Jó régen nem csináltam már "régi képes" bejegyzést, de a minap valami mást keresve rámjött, hogy folytatást csináljak egy régi képmutogatós írásnak, melyben hirdetésekkel, neonreklámokkal foglalkoztam. Ezúttal is Ab van Donselaar képei közül válogattam, és a feliratok, cégérek természetesen csak apropót jelentenek a villamosokban való tobzódáshoz :)

Cégérek, táblák és neonok a hetvenes-nyolcvanas évek utcaképében [2017.03.26.]

Az előző bejegyzés folytatása, kicsit talán UV túlsúllyal

Ikerkocsik a budapesti utcákon [2017.04.03.]

Ismét belemerülünk a hetvenes-nyolcvanas évek budapesti utcáinak forgatagába Ab van Donselaar képei segítségével. A válogatás apropójaként az akkor még közlekedő ikerkocsikat szeretném bemutatni.

A túlélők [2017.04.12.]

A régi képek kapcsán foglalkoztam már az utcaképpel, a villamosok mellett látható autókkal, a hirdetésekkel, de még az emberek öltözködésével is. Ez persze mind csak apropó volt egy-egy bejegyzés elkészítéséhez, hiszen egy hozzám hasonló villamosmániásnak a sárga síndöcögények látványa az érdekes, különös tekintettel arra, hogy jó részüket már nem láthatjuk, maximum kiskanál vagy lavór formájában. A most következő képek azonban olyan villamoskocsikat ábrázolnak, melyek ma is velünk vannak.

Az 56-os villamos kálváriája a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, régi fotókkal [2017.08.10.]

A végletekig lerongyolódott hűvösvölgyi vonalat a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján végre felújították, ami rengeteg rövidítéssel és kavarodással járt. Ezt az időszakot próbáltam megidézni külföldi fotósok képeivel.

Végállomás, leszállás! [2017.08.26.]

Villamos végállomások a hetvenes-nyolcvanas években Ab van Donselaar képein

Ha már nem lehet fehér a karácsony, legyen villamossárga! [2017.12.24.]

Néha már felbukkant Balt Korthals Altes neve régi képek kapcsán itt a blogban, most viszont csak az ő felvételeiből válogattam össze néhányat. Balt néhány társával - többek közt Tim Borickal - együtt egyfajta "felfedezője" volt a városnak '76 nyarán, Ab van Donselaar már az ő instrukciói és jegyzetei alapján tudta, hova érdemes menni, mit érdemes fotózni.

Sárga villamosok fekete-fehérben [2019.01.05.]

Bár a külföldi fotósok képeit elsősorban azért szeretem, mert készítőik a hazai közlekedésbarátok többségével ellentétben jó minőségű géppel jó minőségű színes filmre dolgoztak, a múltkor megismert Balt Korthals Altes fekete-fehérben is igen hangulatos utcaképeket örökített meg.

Újpest kocsiszíntől a Fóti útig, villamossal [2019.04.20.]

Külső-Angyalföld meglehetősen megváltozott gyerekorom óta. Hozzá kell tennem, előnyére. Persze a villamosok kicsit hiányoznak, ezért is örültem meg Karl Holzinger majdnem 43 évvel ezelőtt készült képeinek, amiket gyorsan el is kértem tőle - a pozitív válaszért ezúton is köszönetet szeretnék mondani neki!

Fekete-fehéren 1974 júniusából: Pascal Pontremoli villamosos fotói [2019.06.06.]

Ernst Plefka felvételeivel már találkozhatott az, aki figyeli a blogomat, nemrég azonban nem saját képeivel örvendeztetett meg, hanem egy barátja, Pascal Pontremoli által készítettekkel. Érdekes egy-egy újabb fotós műveivel találkozni, hiszen mindenki másképp látja, és így másképp is láttatja a várost!

Mi az a bévévévé? És miért olyan egyformák a villamosai? [2019.08.02.]

A Budapesti Villamos Városi Vasút (BVVV) a főváros második nagy kötöttpályás közlekedési cége volt a lóvasúttal induló, majd elektromos vontatásra áttérő Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) után. A két cég ádáz konkurenciaharcot folytatott, és vizuálisan is igyekezett megkülönböztetni a járműveit a másikétól. Ugyan valamennyire a "Közúti" villamosai is hasonlítottak egymásra, a "Városi" a XX. század elejétől gyakorlatilag "egy kaptafára" gyártatta a kocsijait a Schlick-féle Gépgyárnál. Az egységes homlokfal az 1900-ban gyártott "D" típuson jelent meg elsőként, 1904-ben pedig az "F" típussal kialakult a közel tíz méter hosszú, négy oldalablakos kocsiszekrény, ami különböző apró eltérésekkel egészen 1980-ig a városkép szerves részének számított.

Villamosok és emberek [2019.08.20.]

Régen voltak már régi képek a blogban, utazzunk hát kicsit vissza a hetvenes évek második felébe Balt Korthals Altes felvételeivel! Ezúttal olyan fotókat válogattam össze, amelyeken nem csak a járművek és házak látszanak, hanem egy kicsit az emberek is.

Mi az, hogy "ötablakos acélvázas" villamos? [2019.08.23.]

Az előző bejegyzésben olyan fogalmakkal dobálóztam, mint az "ötablakos acélvázas", illetve az "ezres". Talán megéri pár szót írni ezek jelentéséről, ahogy szoktam, képekkel illusztrálva.

Acélvázzal az Acélvárosban - Ernst Plefka képei [2019.09.23.]

A "régiképes" válogatásaim elsősorban Budapestről szoktak szólni, de nem túlzásba vitt lokálpatriotizmusból kifolyólag, hanem mert a külföldi fotósok legtöbbször a fővárost keresték fel. Persze néha felbukkannak képek például Szegedről, de az ilyesmi kivételnek számít. Most egy ilyen kivétel következik, Ernst Plefkától ugyanis kaptam néhány szép 1977-es miskolci felvételt!

Amikor még HÉV járt a villamosok közt, az Andor utcánál pedig tehervonatok keresztezték az útját [2019.11.07.]

Ezek a képek már megjárták az Index címlapot és az albertfalvai facebook csoportokat is, de én csak nemrég akadtam beléjük, úgyhogy most akkor is ezek következnek, ha nem számítanak újdonságnak. Ha esetleg valaki azt olvasná ki a magyarázószövegekből, hogy fikázom a környéket, annak gyorsan elmondom, hogy helybeli vagyok, ráadásul választottan, nem beleszületetten :)

Fekete-fehérben a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján [2019.11.25.]

Áprilisban bemutattam Karl Holzinger néhány színes felvételét a Váci útról, most viszont fekete-fehérben fogunk visszautazni az időben!

A napfényes Téténytől a kopott Óbudáig [2019.12.04.]

Egy sor régi kép Ab van Donselaartól, azt hiszem, nem kell sokkal több felvezetés hozzá...

1973: Budapest változás előtt, után, közben [2020.03.25.]

Valamikor régebben talán már írtam arról, hogy a legtöbb régi közlekedéses kép, amit kapok, 1976-os vagy későbbi szokott lenni. Természetesen azok is klasszak, de nagyon fel szokott dobni, amikor ennél régebbiekkel örvendeztetnek meg. Most ez történt, Noah Caplin jóvoltából!

Hévvel a szabadba! [2020.03.30.]

A címben szereplő felszólítás a Budapesti Helyiérdekű Vasutak Rt. szlogenje volt a harmincas években. A nagy gazdasági világválság után megcsappantak a cég bevételei, ekkor találták ki, hogy felfuttatják a turisztikai célú személyforgalmat. Mivel most a valóságban nem ajánlott kirándulni, Noah Caplin 1973-as felvételei segítségével virtuálisan fogunk utazni.

Stukától a Szellemig, HÉV-től HÉV-ig [2020.04.07.]

Dieter Kubisch budapesti villamosos képei néhány éve landoltak a mailboxomban, őszinte meglepetésemre és örömömre. Dieter a hetvenes és nyolcvanas években több alkalommal is járt a fővárosban, és szerencsénkre néha megörökítette, amit az utcán látott.

Tujázás a Körtéren, új kocsi a régi kisföldalatti pályán, áramszedős HÉV dízelmozdony... [2020.04.14.]

1972 márciusában járunk, a képeket a svájci Bernhard Studer készítette. Ezres-dömping a Moszkváson, Ganz kisföldalatti a régi felszíni pályán, és picit a ráckevei HÉV vonalra is ránézünk!

Moszkvatér [2020.04.20.]

Meglepetés jelleggel ismét eljutott hozzám egy adag "leesik az állam" típusú régi kép, ezúttal az Electric Railroaders' Association archívumából. A készítők, Joseph és Richard Braun 1967-ben látogattak el a még modern metróvonalak nélküli Budapestre, ahol még a villamosok voltak a legfontosabb közlekedési eszközök. Először a Széll Kálmán téren fogunk körbenézni.

Ezresek a hegyvidéken [2020.04.27.]

Egy hete a Moszkva téren mutattam pár ezres villamost, de lássuk be, ezek az öreg tuják nem ott mutatták legjobb formájukat, hanem a hegyvidéki vonalakon, ahol Pascal Pontremoli 1976 januárjában minden jel szerint több órát eltöltött a megörökítésükkel.

A várost átszelő villamosok Budapestje [2020.05.04.]

Annak idején az idősebbek néha meséltek arról, hogy ifjabb korukban a mindenre érvényes kombinált helyett csak - fele annyiba se kerülő - villamosbérletük volt, és hogy mekkora távolságokat tettek meg azzal átszállás nélkül, merthogy a járatok régen hosszabb útvonalakon közlekedtek. Én már az egyre hosszabbodó metrók és egyre rövidülő villamosok korszakába születtem bele, úgyhogy izgalmasnak tűnt az a világ - leszámítva azt, hogy azt is elmondták, hogy mekkora tömeg volt a járműveken, és hogy néha csak a lépcsőre tudtak felkapaszkodni. Most Joseph és Richard Braun 1967-es felvételei segítségével visszamegyünk ennek az időszaknak a végére, amikor még nem volt BKV, és a buszokat a Fővárosi Autóbuszüzem (FAÜ), a villamosokat pedig a Fővárosi Villamosvasút (FVV) üzemeltette!

Helyiérdekűzzünk hetvenhétben! [2020.05.11.]

Mi lenne, ha most nem villamosoznánk, hanem a külvárosokban néznénk körül Ernst Plefka HÉV-es felvételei segítségével?

Sárga villamosok a kék ég alatt [2020.05.18.]

Múlt héten fekete-fehérben HÉV-eztünk, most viszont visszatérnek a színek a képekre, és ismét villamosokat fogunk kergetni Karl Holzinger fotói segítségével.

Kockatátra: kezdődik! [2020.05.19.]

Valamiért elfeledkeztem februárban arról, hogy gyerekkorom "új villamosa", a csehszlovák ipar remeke, a Tatra T5C5 típus akkor 40 éve állt forgalomba. Most Gerhard Haschke 1980 májusi képei segítségével pótlom ezt.

Amikor a szentendrei HÉV még a Margit hídnál végződött [2020.05.21.]

A múltkor HÉV-eztünk egyet, de csak Pesten, úgyhogy most nézzünk rá az egyetlen (megmaradt) budai oldali vonalra, a szentendreire is! Ma talán ez a HÉV vonal hasonlít legjobban egy modern elővárosi gyorsvasútra, de 1967-ben még itt is kis kéttengelyes kocsikból álló szerelvények közlekedtek!

Ezressel a város minden sarkába! [2020.05.23.]

Nemrég bemutattam a budai hegyvidéket uraló 1000-es pályaszámú villamosokat, de nem szeretném, ha valaki azt hinné, hogy csak Hűvösvölgy és Zugliget felé fordultak elő ezek a bumfordi motorkocsik, úgyhogy most megnézzük őket a város egyéb ficakjaiban is.

A hetvenes évek színpompás vasútja [2020.05.25.]

Azt szoktam mondani, hogy a MÁV egységes festési sémája (ami mára már szétesett), emblémája és a jellegzetes, elektronikus úton előállított szignál (ami mellé azóta jött egy csomó másik) a corporate identity valaha volt legszebb magyarországi példája. Ezzel együtt nem volt az rossz, amikor a mozdonyok nem egyformán néztek ki, hanem minden típusnak megvolt a maga külön gúnyája.

A Keletitől az Örs vezér teréig Noah Caplin képein [2020.06.01.]

Mostanában sokfelé jártunk régi képeken: a Moszkva téren, Soroksáron, a Duna-parton, a Hegyvidéken, de a zuglói hálózat kimaradt - és "zuglói" alatt most az Erzsébetváros északkeleti csücskén át egészen a Keletiig járó Thököly úti villamosvonalat, és az arról kiágazó vonalakat értem, melyek középpontjában Zugló kocsiszín feküdt.

Pirosan, áramszedővel [2020.06.08.]

Amikor még trolivégállomás volt a Skála-Metró helyén...

A Körtértől az Állatkertig 1967-ben [2020.06.18.]

Ennek a válogatásnak a legérdekesebb képei valószínűleg a Kisföldalatti felszíni szakaszán készültek, de azért a körtéri és Rákóczi úti villamosok se csúnyák!

A csehszlovák villamosok budapesti bevonulása [2020.07.20.]

idén negyven éve közlekednek a csehszlovák Tatra villamosok Budapesten. Természetesen ez a történet nem azzal kezdődött, hogy az első T5C5 szerelvény kigördült az 59-es vonalra, de nem tudtam mivel demonstrálni az előzményeket. Ez hirtelen megváltozott, amikor egy kedves ismerősömön keresztül eljutottak hozzám Tomáą Dvořák képei...

Egy irány, hat kép [2020.12.16.]

Még nyáron mutattam Tomáą Dvořák néhány fotóját a Tatra villamosok budapesti próbaüzeméről. Szerencsére Tomáą nem csak a csehszlovák masinákat fotózta, hanem a "mieinket" is. Most ezek közül egy olyan típusról mutatnék néhány képet 1979-ből, mely nem igazán mondható meghatározónak vagy sikeresnek.

Trolinézőben a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján [2021.02.03.]

Tomáą Dvořáktól eddig csak villamosos képeket mutattam, de a jelek szerint a trolikat is fotózta - mi pedig csendben örülünk ennek :)

Hát, ez se így néz már ki! [2021.02.16.]

Időutazzunk megint egy kicsit Tomáą Dvořák felvételei segítségével! A múltkori trolik után most villamosos képek következnek.

Sárga tuják fekete-fehérben [2021.03.01.]

Ezúttal fekete-fehér felvételeket válogattam ki Tomáą Dvořák budapesti képei közül. Ezeknek más hangulatuk van, mint a színeseknek, és kicsit talán élesebbek is a jobb filmanyagnak köszönhetően - anno a "keleti blokkban" elég rossz színes filmeket árultak.

Budapest málhásai: a Mukik [2021.03.08.]

Ismét Tomáą Dvořák képeiből válogatok, témául pedig a guruló fadobozhoz hasonlatos "motoros fedett teherkocsikat" választottam.

Az Ezerhatosok [2021.03.22.]

Többször írtam már az 1000-es és 1500-as villamosokról (lásd itt, itt, itt és itt), pedig megfordult pár másik típus is a budapesti síneken. Például az "1600-asok".

Sárga tuják fekete-fehérben II. [2021.03.29.]

Megint fekete-fehér felvételeket válogattam ki Tomáą Dvořák képei közül - talán nem olyan kordokumentumokat, mint a múltkor, de azért hangulatosakat.

Budai oldali villamosos csavargás Dieter Kubisch képeivel [2021.04.06.]

Körülbelül egy éve mutattam néhány képet Dieter Kubischtól, aki a hetvenes és nyolcvanas években (is) járt nálunk. Az ő fotóival utazunk most vissza 1974-be.

UV-k a hetvenes évek második felében [2021.04.14.]

Az UV-k 1956 és 2007 közt számítottak a városkép szerves részének. A most következő fotókat a holland Balt Korthals Altes készítette a hetvenes évek második felében.

Teherforgalom a budapesti HÉV-en, és egyéb gépszörnyetegek [2021.04.19.]

Jólmúltkorjában mutattam pár villamosos teherszállítós képet, úgyhogy most nézzük meg, hogy mi zajlott a "nagytestvér" vágányain, azaz a HÉV-nél. A fotókat ezúttal is Tomáą Dvořák készítette.

HÉV a Körtéren [2021.04.26.]

Szerintem már említettem, hogy amikor édesapám először mesélt arról, hogy régen a HÉV bejárt a Fehérvári úton át a Körtérre, elképedtem. Nekem a HÉV a hosszú NDK-s motorvonatokat jelentette, és el nem tudtam képzelni, hogyan fértek el azok ott, pláne hogyan tudtak a "Gomba" körül megfordulni, ahogy mondta...

HÉV-vel Törökbálintra [2021.05.17.]

Pár hete mutattam néhány képet a Móricz Zsigmond körtérről dél felé induló egykori HÉV-ekről. A fotók forrása akkor és most is a Fortepan volt, ahová mostanában került fel Belházy Miklós néhány közlekedéstörténeti értékű felvétele. Különösen érdekesek a Kamaraerdőtől kifelé készült fotók, arról a szakaszról ugyanis még nem láttam képet a HÉV megszüntetése (1962. december 31.) előtti időkból.

A Körtér villamosai [2021.06.02.]

Nemrég bemutattam a Móricz Zsigmond körtérről dél felé induló HÉV-eket, de Székács András nem csak a zöld vicinálisokat örökítette meg akkor, hanem a téren fellelhető villamosokat is!

Viharos pályafutások a HÉV-nél [2021.06.28.]

Minél több képet látok az egykori Határ út - Csepel HÉV-ről és járműveiről, annál biztosabban érzem, hogy ezt a vonalat csíptem volna :)

Borongjunk egy kicsit fekete-fehér képeken! [2021.08.02.]

Nemrég színpompás villamosos felvételeket láthattunk Balt Korthals Altestől, most viszont átállunk a fotózás sötét oldalára, már tudniillik hogy a fekete-fehér képekhez, merthogy ilyeneket is készített!

Amikor még keskenyebbek voltak a budapesti főútvonalak... [2022.02.20.]

Többen megpingettek a napokban, hogy új képek kerültek fel a Fortepanra a FŐMTERV gyűjteményéből. Domonkos Endre fotóira egyátalán nem túlzás a "fantasztikus kordokumentumok" jelzős szerkezetet használni, egyszerűen döbbenetes dolgokat láthatunk a sok száz "új" fotón! Most ezek közül mutatnék be párat, elhelyezve őket térben és időben, többek közt légifotókkal, linkekkel, és személyes emlékekkel körítve. A válogatásban NZA működött közre.

Amikor keskenyebbek voltak a budapesti főútvonalak, második rész [2022.03.01.]

Utazzunk megint vissza az időben a FŐMTERV Fortepanra feltöltött képei, még pontosabban Domonkos Endre fotói segítségével!

Szentimentális búcsú a budapesti Ikarus 260-asoktól, régi képekkel [2022.11.10.]

A BKV Ikarus 260-asai 2022. november 11-én közlekedtek utoljára normál üzemben, úgyhogy meg kellett emlékeznem a típusról néhány régi képpel és emlékkel. Mivel buszokkal sose foglalkoztam komolyan, elkértem néhány nálam "gumikerekűbb érdeklődésű" közlekedésbarát ismerősöm fotóját. Rögtön köszönetet is szeretnék mondani nekik a segítségükért: Nagy Zsolt Leventének, Szelényi Gábornak és Székács Andrásnak!

Búcsú az Ikarus 280-asoktól is, megint elég szentimentálisan [2022.11.19.]

Az Ikarus 260-asok után 2022. november 18-án a 280-asok ideje is lejárt. Nem tudom, miért, de a csuklósokat valamiért mindig reprezentatívabbnak éreztem a gyártót tekintve, mint a kéttengelyeseket: ha valahol Ikarus városi buszról volt szó, mindig egy csuklós jelent meg lelki szemeim előtt...

Még néhány 200-as [2022.12.01.]

Maradt még néhány fel nem használt régi kép a múltkori Ikarus 260-as és 280-as búcsúztató bejegyzésekhez, sajnáltam volna nem feltenni őket!

Fekete-fehérben Balt Korthals Altes képein [2022.12.24.]

Maradt még néhány fel nem használt régi kép a múltkori Ikarus 260-as és 280-as búcsúztató bejegyzésekhez, sajnáltam volna nem feltenni őket!

Amikor az utcák keskenyebbek voltak: 1971 [2023.01.03.]

Ilyen jellegű bejegyzésből már több is volt, de megint belebotlottam egy sor olyan képbe a Fortepanon, amiből egyszerűen nem lehetett nem még egy részt csinálni! A helyszín továbbra is Budapest, az év 1971.

Villamosozzunk Balt Korthals Altesszel a hetvenes évek második felének Budapestjén! [2023.02.27.]

Az elmúlt két alkalommal (lásd itt és itt) fekete-fehér képeket láthattuk Balt Korthals Altestől, úgyhogy most ideje újra színeket vinni a villamosos utcaképekbe!

Ebben most UV-k is vannak!! [2023.03.11.]

Az előző válogatásból hiányzott legkedvencebb típusom, az UV, úgyhogy itt a következő rész a forgalomból 2007-ben kivont villamosokról!

Hat kép a hetvenes évek második feléből [2023.09.17.]

Néhány új kép jutott el hozzám Karl Holzingertől, egy osztrák közlekedésbaráttól, aki 1976 áprilisában járt Budapesten. Meg később is, nagy szerencsénkre :)

1977. augusztus 29., hétfő [2023.10.20.]

Nem tudom, mennyire volt különleges a címben szereplő nap. Aki aznap született, annak biztosan, de nekem nem igazán, mert el voltam foglalva azzal, hogy 2 éves és 18 napos legyek. Karl Holzinger viszont Budapest utcáit járta, a tömegközlekedés kapcsán az akkori városképet is megörökítve nekünk.

Évtizedforduló előtt és után fekete-fehérben [2024.01.10.]

A múltkori színes bejegyzés után most ismét kicsit fekete-fehérbe váltunk. Balt Korthals Altes ezen képei nem egyszerre készültek, de a típusok és végállomások alapján arra tippelek, hogy 1979-80-ban járunk.

Változások előtt, fekete-fehérben [2024.01.13.]

Legutóbb mutattam egy sor '79/80 körüli fotót Balt Korthals Altestől, most pedig folytatnám a témát, egyszerűen azért, mert tetszik a fekete-fehér képek hangulata.

Hat kép hetvenhétből [2024.09.03.]

Karl Holzinger villamosos fotói 1977. augusztus 29-éről, ami a jelek szerint egy enyhén felhős hétfő volt..

[Vissza az oldal elejére]


Közelről (Close-up)

Szarajevó villamosai

Nem saját képek, de érdekesek: egy újraéledő város színesre festett Tátrái...

Az "ezres"

Kedvenc villamostípusom

Az UV villamos motorkocsik története [BŐVÜLT: 2007.09.19.]

Nem akarom dícsérni magamat, de erre az oldalra büszke vagyok, még ha teljesen egymagamban nem is tudtam volna megcsinálni :-)

UV "regiszter" [BŐVÜLT: 2007.12.27.]

Imádom az UV villamosokat, a róluk készített képekből nyújtok most át egy csokorra valót. Na jó, van az jópár csokornyi is - konkrétan az összesről van legalább egy kép itt!

Bengálik, amíg a könyöködön jönnek ki :-)

Baracsy Ákos jóvoltából két-három marokra való szegedi FVV csuklóst láthatsz itt, kívül-belül, alul-felül!

A nyugdíjba készülő UV pótkocsik

... avagy egy 1939-ben kezdődött sztori vége, képekben.

Tanuló UV-k

Az UV oldal lassan már akkora, hogy külön oldalra költöztettem a tanulókocsik fényképeit...

Banán-nudi: A hannoveri villamosok néhány belső részlete [2001.10.04.]

Ezek a részletek: a hajtott és a nem hajtott forgóvázak alulnézetből, a sínfék, szerelvénydobozok, a műszerfal, és a "budapestiesített" jegykezelő készülékek.

A búcsú kezdete? Az UV-k félreállítása, 2001/1 felvonás [2001.10.10.]

Budafokra látogattam el, hogy lekapjam a selejtezésre javasolt UV motorkocsikat, de láttam még három tanulókocsit is. Bónusz: 69-es villamos Budafokon, avagy az UV generációk egy képen találkoznak...

Újabb képek a kerek 1000-esről, kedvenc villamosomról [2001.10.25.]

Végre nem csak kívülről tudtam megnézni a szentendrei múzeumban látható kis kedvencemet!

A TW6000-as, azaz a BKV 1500-as oldala a villamos.budapest.hu-n [2001.10.25.]

Végre volt egy kis időm, és SzigDanitól, Szferitől és NZA-tól kapott adatok alapján frissítettem, átszerkesztettem a villamos.budapest.hu TW6000-essel foglalkozó oldalát...

Az 1625-os FM1 villamos motorkocsi [2001.11.18.]

Néhány kép a szentendrei múzeumban álló fiatalos matuzsálemről

Az 1074-es, azaz a favázas ezres [2001.11.19.]

Kedvenc ezreseim nem szerepelhetnek elég gyakran ezeken az oldalakon: ezúttal a szentendrei múzeum favázasra visszaalakított, működőképes ezresét fényképeztem körbe .

UV-anatómia I-II. [2001.11.28.]

Kedvenc villamostípusomról egyszerűen nem tudok eleget írni! Ezúttal a részletekben veszünk el: a különféle utastéri elemektől a forgóváz és a csatlások rejtelméig, népszerű-felvilágosító stílusban. "Magyarázd meg, hogy mitől megy a villamos" jeligére.

MUV-anatómia, dióhéjban [2001.11.28.]

A plasztikai sebésznél járt UV-k pár részlete, kicsit pihentetőbb mennyiségben, mint az előző oldal...

UV-k a bontóban [2001.11.30]

Elérkezett ez is: a selejtezett UV motorkocsik elbontása

Bengáli-nudi [2001.12.18.]

Azt mondják, hogy az ördög a részletekben lakozik, nos, a különböző, még közlekedő Bengálik annyi dologban térnek el egymástól, hogy rengeteg ördög elfér bennük :)

A Ganz csuklósok kicsit közelebbről [2002.02.13.]

Ezúttal az "ipari csuklósok" kerülnek terítékre, néhány anatómiai jellegű fénykép erejéig!

A Mukik kicsit közelebbről [2002.03.02.]

Pár kép Budapest "fa" tehervillamosairól, és közeli rokonukról, a 7130-as hóseprőről...

A KCSV-k kicsit közelebbről [2002.03.22.]

A Ganz csuklósok némelyike a kilencvenes évek végén komoly korszerűsítésen esett át, ezúttal róluk mutatok pár közelebbi képet.

A HÉV sínhegesztő szerelvénye [2002.04.18.]

Általában Budakalászon áll ez a furcsa szerelvény, mely három volt HÉV motorkocsiból áll, amelyek közül egy villamos is volt egy ideig, a másik kettő pedig elég zavaros eredettel büszkélkedhet. Ismerkedjünk meg velük!

Az UV pótkocsik kicsit közelebbről [2002.10.23.]

Nem csak az UV motorkocsikra érdemes különösen odafigyelni így 2002 végén, hanem a közéjük csatolt pótkocsikra is, ezek ugyanis könnyen lehet, hogy hamarabb eltűnnek a város utcáiról. Most egy-két közeli felvételt szeretnék bemutatni róluk.

T5C5K - a felújított "Újtátrák" [2002.11.24.]

Új típusjelzést kell megtanulnia a budapesti villamosbarátoknak: a T5C5K a Ganz által modernizált hajtásrendszerű Tatra villamoskocsikat jelzi, melyek két proto-példánya 2002. november 23-án délután egykor gördült ki első nyíltszíni próbaútjára. Természetesen ott voltam, és fényképeztem...

A DÜWAG Grossraumwagen és utódai I-II-III. [2003.07.29.]

A villamos.budapest.hu-ra írtam ezt a technikatörténeti áttekintést, mely tulajdonképpen csak az általa elmesélt történet befejeződése után kapcsolódott Magyarországhoz, az ex-hannoveri TW6000-esek és az ex-bécsi E1-esek formájában. A rövid bevezető után az első négytengelyestől kezdve szépen eljutunk a Stadtbahnig, a karlsruhei kétáramneműekig, és persze az alacsonypadlós csodákig, sok-sok színes képpel körítve, hogy a szemnek is jól essen ez az időutazás!

Az E1 motor- és c3 pótkocsik története I-II-III. [2003.12.23.]

Miskolc "új" villamosainak előélete, bemutatva a bécsi tuják  történetét, illetve az MVK Rt.-nél történt változtatásokat is.

A leendő nagykörúti alacsonypadlós villamosok - látogatás a Siemensnél [2006.02.09.]

Egy közlekedésbarátnak mindenképpen óriási izgalmat jelent, ha új járművek érkeznek lakóhelyére. Mivel Budapestre 1984 óta először most fognak sorozatban vadonatúj villamosok érkezni, nem kicsit foglalkoztat a téma, mivel is fogunk járni a jövőben a nagykörúti 4-es és 6-os vonalakon. Szerencsére információéhségem nem maradt csillapítatlan: a BKV-tól Nemecz Gábor úr keresett meg, hogy néhány "hardcore" villamosbaráttal egy jó hangulatú beszélgetésre invitáljon a témáról, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület pedig a Főváros, a BKV és a Siemens által a tagjaik számára szervezett gyárlátogatásra hívott meg külsősként. Ezúton is szeretném megköszönni nekik, hogy lehetőségem volt betekinteni, hogyan is készülnek az új Budapesti villamosok! Előre elnézést kérek a nem feltétlenül szabatos fogalmazásért: ez most nem szakcikk lesz, hanem egy kisgyermeki szinten lelkes villamosbarát beszámolója.

Alexandria Ganz villamosai [2010.03.05.]

Megdöbbentően kevés képet ismerek a Ganz nyolcvanas évek közepén Alexandriának épített villamosairól. Még talán gyártás közbeni, próbafutásos képekből van a legtöbb, de hogy manapság hogyan néznek ki, arról nem sokat tudok. Éppen ezért nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy néhány külföldi ismerősöm meglátogatta Egyiptom második legnagyobb városának villamosüzemét. Sajnos a száz-sok járműnek, ami ott közlekedik (két, egymástól eléggé elkülönülő hálózaton), a harminc Ganz (=tizenöt szerelvény) csak igen kis részét képzi, de azért találtak a társaságban olyan fotóst, aki viszonylag sok képet elkattintott rájuk - és szerencsére nem csak kívülről, hanem az utasteret is.

A 2624-es - Budapest "új" nosztalgiavillamosa [2012.11.16.]

Egy öreg pesti tuja útja Budapesttől Budapestig, Amszterdamon át

Egy besegítő emlékei a ZiU-9-esekről [2013.03.03.]

Tavaly decemberben nyugdíjba mentek Budapestről a ZiU-9-es trolik, NZA barátom ekkor keresett meg, hogy lenne egy listája az általa vezetett kocsikról. Ő besegítőként trolizott, és majdnem minden műszakja végén feljegyezte a tapasztalatait. Tanulságos olvasmány, erősen árnyalja a "mindent kibírt, sose volt vele baj" című mítoszt :) az ember pedig még jobban elkezdi becsülni azokat, akik így keresik a kenyerüket. Hogy ne legyen olyan száraz olvasmány, hozzátettem pár magyarázó linket, no meg huszonvalahány fotót a szövegben szereplő némelyik kocsiról.

Pershingológia, avagy a csehszlovák kockamozdonyok színes világa [BLOG: 2018.02.15.]

Bevallom, az, hogy 2017-ben ennyire megszerettem a cseh- és szlovák vasutakat, részben egyszerű esztétikai okokra vezethető vissza: bár sok egymáshoz hasonló mozdonysorozatuk van, az azonos típushoz tartozók is sokféle festést viselhetnek. Egyszerűbben fogalmazva: az ember nem tökegyforma fotókkal tér haza egy-egy kirándulásról. Persze még nagyon kezdő vagyok a felismerésükben, sokszor csak a képeket itthon nézegetve sikerül "dekódolnom", mit is láttam; különösen igaz ez a hetvenes évek végétől a kilencvenes évek elejéig számos változatban épített kockamozdonyokra (tudom, nem kocka, de azért elég szögletes, nem?). Ezt a bejegyzést elsősorban saját okulásomra csinálom, de hátha mást is érdekel, mi a különbség az egyes gépek közt - ha valahol hülyeséget írok, kérem kommentben megtenni a javítási javaslatokat :)

Pantográf vagy Tornádó: egy újabb jellegzetes pofa [BLOG: 2019.10.07.]

A csehszlovák formatervezőkre sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy nem próbáltak folyton újítani. Így volt ez a hatvanas évek második felében is, amikor a gömbölyű formákkal operáló, részben alacsonyított padlós "Békapofa" után egy újabb villamos motorvonatot kellett megálmodniuk. Az ott alkalmazott alacsonyított padló gyengévé tette a járműszerkezetet, ezért visszatértek a megszokott magaspadlóhoz, a gömbölyű orr helyett pedig mintha csak dafke is szögletet szögletre akartak volna halmozni...

A bögyös és a szemüveges [BLOG: 2020.03.19.]

A "Bardotka" és a "Búvár" története képekkel és videókkal.

Helyes a bőgés, Kandúr! [BLOG: 2020.04.29.]

Hogy ma se maradjunk vasút nélkül, ismét egy csehszlovák mozdonyt mutatnék be: a Kandúrt, avagy eredetiben Kocour/Kocúr-t. De hívják "Kis Dongónak" is, ahol a "Nagy" Dongó egy tényleg tiszteletet parancsoló méretű masina. Persze a Kandúr se kicsi.

Az 1522-es nosztalgiakocsi [2023.01.06.]

2022 villamosilag legörömtelibb eseménye az 1522-es pályaszámú nosztalgia villamos bemutatkozása volt. Meglehetősen hányatott sorsú járműről van szó, melyből a régi villamosok talán legszebbike lett. Ezen az oldalon az életre keltés néhány pillanatát mutatom be a korábbi oldalaimtól némileg eltérő stílusban. Utóbbi egyelőre csak kísérlet, de szerintem ennyi képnél működhet. De persze nem ez a lényeg, hanem hogy egy ilyen klassz tujával bővült a flotta!

[Vissza az oldal elejére]


Múzeumok, megőrzött járművek

A szentendrei múzeum kincsei

A BKV Városi Közlekedési Múzeumában készült képeim első része .

A szentendrei múzeum utolsó nyitvatartási napja 2000-ben

Őszi búcsú kedvenc síndöcögényeimtől

Szentendrei Városi Közlekedési Múzeum, 2001.04.01.

Pont a 2001-es nyitónapon ne lettem volna ott? Sajnos a képek nem sok újat tartalmaznak, és még csak nem is túl szépek...

Még további szentendrei képek

Többek közt a szombathelyi 6-os kocsira való rálátással...

A kelenföldi kocsiszínben tárolt, felújításra váró régi járművek

Én már a szentendrei HÉV-telepen "sorbaálló" régi kocsik látványától is mindig elérzékenyültem, el lehet képzelni, hogy milyen hatással volt rám egy teljes csarnoknyi régi díndöcögény! Ez az oldal egy sorozat első darabja, folytatása várható! Első rész: BKVT 1055, BSzKRt 1522

A kelenföldi kocsiszínben tárolt, felújításra váró régi járművek, 2. rész

Ezúttal az itt tárolt Stukák kerülnek sorra: a 3612, a 7650 és a "Szellem", alias 3700+3701

A kelenföldi kocsiszínben tárolt, felújításra váró régi járművek, 3. rész  [2001.09.26.]

Az 5005-ös BVVV pótkocsi, az 5965-ös UVP pótkocsi, a BLVV 1-es számú villanymozdonya ("béka"), és néhány lowry zárja le ezt a sorozatot...

A szentendrei tárolóvágányok kincsei, 1. rész

Újabb sorozat: a szentendrei HÉV-telep hátsó részében temérdek felújításra váró jármű várakozik, ezeket fényképeztem körbe.

A szentendrei tárolóvágányok kincsei, 2. rész

A sorozat második része, a 1714-es villamoskocsival, valamint további HÉV motorkocsikkal, pótkocsikkal, mozdonyokkal, és azonosítatlan teherkocsikkal...

A szentendrei tárolóvágányok kincsei, 3. rész [2001.09.25.]

HÉV motor- és pótkocsik, valamint meglehetősen sok teherkocsi...

A szentendrei tárolóvágányok kincsei, 4. (befejező) rész [2001.09.28.]

A sorozat utolsó részében a sorsuk jobbra fordulását váró M VII motorkocsikat mutatom be, természetesen sok más jármű (miskolci Muki, P XII és P XV pótkocsik, rengeteg teherkocsi) mellett.

Vegyes képek a szentendrei múzeumból [2001.11.19.]

Sok kép látható itt a szentendrei kiállítás anyagából, de szerintem eddig ez a legrészletesebbek, a legjobb minőségűek! És kivételesen nem csak villamosok lettek megörökítve, hanem a teherkocsik, busz- és trolialkatrészek is...

Képek a Közlekedési Múzeumból  [2002.03.03.]

Ezek a képek már fél éve a vincseszteremen pihentek, ideje volt valamit kezdeni velük! A villamosvasút történetének néhány korai emlékét mutatom be, kiegészítve ezzel-azzal.

Még egyszer jó alaposan a szentendrei múzeumból... [2002.11.19.]

Úgy látszik, nem tudom abbahagyni: már több tucat képet prezentáltam ezeken az oldalakon a BKV Városi Közlekedési Múzeumáról, de ettől még továbbra sem bírok odajárás és fotózás nélkül meglenni. Évente párszor felkerekedem, és megpróbálok jobb képeket csinálni, mint az előző alkalmakkor. Mindenki ítélje meg, hogy ezúttal sikerült-e ez.

MillFAV múzeum, nosztalgiamenet a 11-es kocsival [2003.10.12.]

2003. szeptember 20-21. a nyitott kapuk hétvégéje volt Budapesten. Mindenféle izgalmas, egyébként zárt helyekre be lehetett menni, de én egy olyan létesítményt látogattam meg, ahol már előtte is sokat jártam: a Deák téri kisföldalatti múzeumot. És nem csak a kiállításon fotóztam, hanem a vonalon is, ott ugyanis a 11-es nosztalgiakocsival utazhattak a szerencsések!

Amszterdam villamosgyűjteménye(i) [2003.11.01.]

Az amszterdami villamosbarátok közösségi és privát támogatásokból üzemeltetik egyesületeik kocsiállományát. Nem annyira múzeum ez, mint egy jó értelemben véve vegyes gyűjtemény, melynek egyes darabjait kemény munkával tartják karban, hogy aztán az érdeklődők rendelkezésére állhassanak. Amit én láttam: felnőtt emberek gyermeki lelkesedéssel szerelnek, felújítanak, festenek, szerveznek, hogy aztán a vezetőállásban feszítve, vagy kalauzként másokkal is megoszthassák a nosztalgiázás örömét. Le a kalappal előttük!

Az amszterdami múzeumvonal [2003.11.02.]

Egy régi vasútállomás és Amszterdam egyik elővárosa közt húzódik a hét kilométer hosszú EMA, az Electrische Museumtramlijn Amsterdam, melyen a nosztalgiaegyesületek tagjai a saját maguk által karbantartott régi villamosokat vezetgetik vasárnaponként április és októbert közt, a közlekedési eszközök szerelmeseinek nagy örömére. Nekünk az utolsó 2003-as üzemnapot sikerült elcsípnünk, két-, három- és négytengelyes régiségekkel.

A bécsi villamosmúzeum [2005.09.23.]

Így csinálják az osztrák fővárosban a közlekedéstörténeti emlékek megőrzését és bemutatását. Elég jól.

Zugló kocsiszín kincsei I-II. [2005.09.29.]

Megőrzendő régiségek felújításra várva, UV szimulátor, keskeny- és szélestalp, és egyéb érdekességek.

Bécs nosztalgiavillamosai [2005.11.15.]

Az előbbi link folytatása: azok a régi villamosok, "akikkel" utazni is lehet. Ők sincsenek kevesen!

A TfL Covent Garden-i múzeuma 2002-ben [2007.05.29.]

Londonba nem közlekedési múzeumot nézni megy az ember, első ott töltött teljes napunkon mégis oda vezetett utunk, mivel vendéglátónk, Rianna nagynénje meglepetésként oda vitt el bennünket. A Trafalgar Square, a National Gallery, a Parliament és a többi turistalátványosság csak ezután jött - pedig tényleg nem én kértem így :) Igazából azt se tudtam, hogy hol van ilyen múzeum. Csak leszálltunk a metróról a Covent Garden megállónál, fellifteztünk onnan - ez az egyik a kevés megmaradt olyan belvárosi megállóból, ahol nincsen mozgólépcső! -, mentünk pár száz métert, és egyszercsak ott voltunk.

A Tiroli Vasútmúzeum (Tiroler MuseumsBahnen) [2007.09.20.]

Amennyire átgondolatlannak tartom az innsbrucki közlekedésfejlesztési szokásokat, annyira fantasztikusnak találom a Tiroler Museumsbahnen és az IVB közlekedéstörténeti megőrző és restauráló munkáját. Egyszerűen irigylésreméltó, amit elértek, pedig ott sem elsősorban a sok pénz miatt sikerült idáig eljutni, hanem mert összefogtak a közlekedésbarátok és a város.

Stuttgart: búcsú a zuffenhauseni villamosmúzeumtól [2008.01.17.]

A stuttgarti villamosmúzeum története vagy ötven éven keresztül minden volt, csak sikersztori nem. Mára viszont rendesen kikupálódott. 2007 decemberében azért költözött új helyre a gyűjtemény, mert megszűnt a vágánykapcsolata a várossal a méteresről normál nyomtávra való átttérés miatt.

Villamosok a majna-frankfurti közlekedési múzeumban [2008.05.06.]

Ismét postaládában talált képeket osztanék meg mindenkivel: "CatDesign" küldött pát képet a Frankfurt am Main-i múzeumról - nem is akármilyeneket.

A zürichi villamosmúzeum [2009.01.18.]

Az Elefánt, a Kurblis, a Pedálos, és a többiek...

Ízelítő a berlini Deutsches Technikmuseum kincseiből [2012.01.26.]

Vonat, villamos, U- és S-Bahn, személygépkocsi és elektrobusz, csőrös őskövület és félbevágott villanymozdony... és ez csak milyen kis része annak, amit láttam!

Ismét a szentendrei múzeumban... [2012.11.19.]

Csodálkozva vettem észre, hogy a legutóbbi weboldal, amit a szentendrei HÉV külső végállomásánál működő Városi Tömegközlekedési Múzeumról készítettem, már tíz éves. Persze jártam ott azóta többször is, csak nem készítettem beszámolókat a változásokról. Most pótlom ezt a hiányosságot, pluszban néhány régebben látott dolgot is betéve, csak mert nem tudtam megállni :)

A Cavinton-ügyirat, avagy egy elfelejtett válogatás 2008-ból [2014.11.10.]

Csodálkozva vettem észre, hogy az előző linkhez tartozó szöveg csak félig igaz: 2002 és 2012 közt tényleg nem készítettem OLDALT a szentendrei múzeumról, de azért gondoltam, hogy készítettem, mert valóban kiválogattam, feldolgoztam és feltöltöttem egy sor KÉPET még 2008 májusában. Aztán ottfelejtettem őket. Most (2014 novemberében) elkészült hozzájuk a szöveg is, lehet örvendezni :)

Bergisches Strassenbahnmuseum, Wuppertal-Kohlfurth [2015.01.04.]

Wuppertalban '87-ben szüntették meg az utolsó villamosvonalat - pontosabban az utolsó normál nyomtávút, mert a város méteres nyomtávú vonalaitól már '70-ben elbúcsúztak. A városiak mellett városközi társaságok is üzemeltek errefelé, melyek Düsseldorfig és Essenig elértek, illetve a térség nagyobb városainak (Solingen, Remscheid) is voltak saját vonalaik. A villamosok közelgő végét látva még 1969-ben alakult meg a Bergische Museumsbahnen egyesület, mely '73-ban megszerzett egy darabot a Wuppertal - Solingen közti, akkor már felhagyott 5-ös villamosvonalból. A rákövetkező években megteremtették az üzem feltételeit, saját kocsiszínt építve Kohlfurth városrészben, '92-ben pedig megindították a rendszeres és nyilvános üzemet.

DB Museum, Nürnberg [2015.05.03.]

A német "Verkehr" szó leggyakrabban "közlekedés" értelemben bukkan fel, de emellett kapcsolatot, összeköttetést is jelenthet, ennek megfelelően a nürnbergi Verkehrsmuseum valójában két külön múzeumból áll: az egykori bajor királyi postamúzeumból kinőtt Kommunikációs Múzeumból (Museum für Kommunikation), és a német szövetségi vasút, a Deutsche Bahn céges múzeumából (Firmenmuseum der Deutschen Bahn AG). Tudom, az előző mondatban túl sokszor szerepelt a "múzeum" szó, de szinonímák keresése helyett inkább nézzük meg, mit lehet utóbbiban látni!

A nürnbergi villamosmúzeum [2015.06.07.]

A német vasút nürnbergi céges múzeumát már bemutattam (ha nem is teljes terjedelmében) - de a villamosok rajongóinak is van ám múzeuma a városban!

Gyors látogatás a szentendrei tömegközlekedési múzeumban [2015.12.11.]

Régi busz, régi HÉV, régi villamos, nem annyira új képeken. Valószínűleg az évadnyitó miatt nyitva volt pár olyan jármű is, ami máskor nem, például az M.IXa, amit nem is emlékszem, láttam-e valaha nem-pluszosított állapotban.

Kék-fehér kincsek tárháza - a müncheni közlekedési vállalat (MVG) múzeuma 2014 nyarán I. [2016.05.29.]

Egészen 2007-ig kellett várni, hogy a müncheni villamosoknak és buszoknak saját múzeuma legyen, de amikor aztán lett, igazán példamutatóan építették fel! Történelmi okokból ott se minden valaha létezett típusból maradt fenn bemutatható példány, de ami maradt, az ott van, szépen, tisztán, felújítva. És a kiegészítők se maradtak ki: vannak (működő) automaták, munkavillamosok és teherautók, alváz-részletek és forgóvázak. Ez most itt csak az első rész, folyt.köv.

Kék-fehér kincsek tárháza - a müncheni közlekedési vállalat (MVG) múzeuma 2014 nyarán II. [2016.06.03.]

Ha a "postamotorkocsi" kifejezés esetleg nem lett volna elég szokatlan, itt a következő: "sószóró motorkocsi". Sőt: sódaráló. De ezen felül láthatunk gumikerekű munkagépeket, működő jegyautomatákat, favázat, prototípus metrókocsit, és néhány régi buszt is.

Remise: a bécsi villamosmúzeum 2015-ben [2017.03.19.]

A Wiener Linien tömegközlekedési múzeumában 2003-ban már jártam, de azóta alaposan átalakították: 2013/14-ben új arculatot kapott az egykori erdbergi kocsiszínben működő gyűjtemény, amely immár a "Verkehrsmuseum Remise" nevet viseli.

Újabb látogatás a nürnbergi DB múzeumban [2018.02.22.]

2014-ben egyszer már jártam a Deutsche Bahn Nürnberg Hauptbahnhof közelében levő múzeumi telephelyén, de 2016-ban ismételten eljöttem ide. Eredetileg nem terveztem ilyesmit, csak a vonatból kiszúrtam, hogy mintha más járművek állnának a szabadtéri kiállítási területen, mint régen, és meg akartam őket közelebbről nézni. Leginkább egy 103-as mozdony tűnt fel; két évvel korábban egy ilyen gép volt itt, de az benn állt a csarnokban, ez meg kint volt az udvaron. Természetesen nem ugyanarról a masináról volt szó: régen a prototípus volt itt, de azt átvitték Koblenzbe, helyette érkezett egy sorozatpéldány. Időm nem sok volt, és az időjárás se volt különösebben fotózásra alkalmas, de azért egy gyors kör belefért.

A Közlekedési Múzeum Tatai úti raktár- és műhelybázisa: egy 2008-as látogatás képei [2018.07.15.]

Úgy tűnik, a múzeumos képeket hajlamos vagyok elfelejteni; egyszer egy sor szentendrei kép 6 éven át várakozott arra, hogy weboldalt csináljak belőlük. Az a rekord ezennel megdőlt, mert a most következő fotók közel tíz évet vártak arra, hogy csináljak velük valamit...

Kicsit indiszponált látogatás a prágai villamosmúzeumban [2018.09.15.]

A cseh ipar mindig előttünk járt, és ehhez illően a közlekedési emlékek megőrzésének terén is megelőztek bennünket. A prágai villamosmúzeum ugyan kicsit szűk (mert túl sok jármű jut egységnyi helyre), kicsit félhomályos, a járművekre nem lehet felmenni, de így is jól éreztem magam, ahogy fel-alá rohangáltam a sok öreg tuja közt :)

Istvántelek 2011 szeptemberében [2018.11.01.]

A volt istvántelki főműhely kultikus hely a vasút iránt érdeklődők számára. Egyrészt itt még aktívan javítanak gőzmozdonyokat, másrészt számos régi és érdekes jármű vár a megújulásra valamelyik csarnokában. Nekem még csak egyszer, több mint hét éve sikerült eljutnom ide, ami azóta is kedves emlék.

A Cseh Vasutak múzeuma Luľná u Rakovníkában [2020.10.04.]

Akinek esetleg van egy kis ideje olvasgatni-klikkelgetni, és nem ijed meg a csehszlovák ipar néha kicsit furcsa kinézetű termékeitől, annak tisztelettel ajánlom a figyelmébe legújabb útibeszámolómat. Van itt Búvár, Bardotka, Szergej, jó pár gőzös, egy Pragotron kijelző, és néhány számomra ismeretlen valami is :)

A krakkói villamosmúzeum [2023.02.17.]

Messze nem minden villamosüzemhez tartozik villamosmúzeum, de Krakkónak pont van olyanja. Pontosabban elvileg nem csak villamosokat gyűjtenek, de mi csak tujákat láttunk...

[Vissza az oldal elejére]


Emlékek: személyes érintettség okán...

Első találkozások

Egy kisgyerek találkozásai jelenleg is futó, illetve azóta már eltűnt járművekkel.

Első városi közlekedési élményem, és egyéb gondolatok

Gyerekkori élmények: az első busz, az első billenőkapcsolós leszállásjelző, az első  "új ajtós" busz .

Emlékek a nyolcvanas évek elejéről, képekkel

Furcsa, de egész komoly nosztalgia van bennem gyerekkorom közlekedési emlékei iránt. Ennek egy részét már kiadtam korábban ugyanitt, most egy újabb képes albumot nyújtok át...

Néhány kép a családi archívumból, 1970, 1973

Ne várjon senki semmi észbontó fotót, ez csak néhány pillanatkép az Erzsébet híd hihetetlenül kis autóforgalmáról, illetve egy kattintás az Úttörővasútról.

Volt egyszer egy Vajda Péter utcai villamos [BLOG: 2020.05.29.]

Húsz éve és néhány hónapja lettem villamosmániás. Mit mondjak, nem választottam valami hálás időpontot arra, hogy megint olyan lelkesen nézzek a sárga síndöcögényekre, mint hat-hét évesen! A sínek kopottak és öregek voltak, a villamosok szintén kopottak és öregek voltak, és állandóan el- vagy lebontottak valamit. Néha félreállási lehetőségeket, néha vágánykapcsolatokat, máskor egy egész kocsiszínt.

[Vissza az oldal elejére]


Vasúti és tömegközlekedési jegyek

Transit token, tantusz, kisszakasz-jegy [BLOG: 2006.02.13.]

Mivel nem igazán tudom, minek hívjam őket, inkább körülírom: olyan tömegközlekedési jegyekről van szó, melyek a papírfecni formátum helyett inkább érmeként manifesztálódtak...

Menetjegyek, bérletszelvények 1. [2006.05.21.]

A múltkor a blogomban beszámoltam újdonsült hobbimról, az érmegyűjtésről, most pedig egy régebbi, de alapjában véve hasonló mániámról lesz szó. Gondolom nem csak én vagyok vele úgy, hogy utazások után félrerakom a jegyeket, amiket útközben váltottunk. Pár évvel ezelőtt aztán hirtelen rámjött, hogy az így felhalmozott fecnirengeteget rendezni kellene, mielőtt még teljesen átláthatatlanná válik.

Menetjegyek, bérletszelvények 2. [2006.05.30.]

A sorozat folytatódik. Ezúttal láthatunk utolsó heti londoni villamosjegyet 1952-ből, rendszerváltás előtti és utáni sikló jegyet, és megnézzük, mi minden változott az amúgy változatlan formátumúnak hitt budapesti villamos- és buszjegyeken. Meg még ez-az....

Jegyek: Kéregjegyek 1. [2007.05.14.]

Két dolgot fedeztem fel nemrég: az egyik az, hogy imádom a régivágású, kartonból készült, úgynevezett kéregjegyeket, a másik pedig, hogy még rengeteg helyen adnak ki ilyeneket Magyarországon. El is kezdtem gyűjteni őket, ám ezen az oldalon most nem magyar kéregjegyeket mutatok be, hanem külföldieket, érdekesség/szépség alapján válogatva gyűjteményemből .

Jegyek: Kéregjegyek 2. [2007.05.26.]

Folytatjuk jegyes túránkat: elindulunk Portugáliából, Skandinávián át eljutunk Cseh- és Szlovákiába :) majd onnan Thaiföldre...

Jegyek: Kéregjegyek 3. [2007.06.27.]

Ausztria, Svájc és Hollandia jegyei, kiegészítve egy kis ezzel-azzal.

Jegyek: Kéregjegyek 4. [2007.07.27.]

Ezúttal a "két" Németország kéregjegyei kerülnek sorra.

[Vissza az oldal elejére]


Hajók

Örömutazás Bajától Újpestig a Sopron vontatóhajóval I-II-III. [2004.03.25.]

Nem túl gyakran térek le az oldal villamosos fővágányáról (höhö - szóvicc!), most megteszem: abban a szerencsében részesültem, hogy közel egy teljes hétvégét tölthettem egy veterán, már-már haló poraiból feltámasztott magyar vontatóhajón. Persze sokat fotóztam: a hajót, a vizet, Budapestet a Duna közepéről - és persze mutatóba néhány villamost is!

Barcelona hajói [2007.09.08.]

Néhány kép vízen úszó vasakról... illetve egy esetben fáról :)

Balatoni nyár 2023: cirkálók, dragonok, kalózok és társaik [2023.10.14.]

Hetekig gondolkodtam azon, hogy megcsináljam-e ezt az oldalt. Általában szeretem, ha legalább nagyjából tisztában vagyok azzal, amiről írok, vagy ismerek valakit, akit meg tudok kérdezni, ha elakadok. Ezekről a hajókról viszont semmit nem tudok azon túl, hogy annyira tetszettek, hogy lekaptam őket hajózgatás közben. Nyilván rájuk kerestem a neten, de nem tudtom megítélni, hogy mennyire pontos, amit ott találtam róluk, és az is lehet, hogy a pontos információkat laikusként félreértettem. Kérem ezt a vallomást figyelembe venni, ha valahol hülyeséget írok :)

Balatoni nyár, első felvonás [2023.12.09.]

A magyar tengeren lehet azért hajózni, hogy eljussunk valahova, lehet azért, hogy nézelődjünk, kikapcsolódjunk, és lehet azért, mert az ember szereti a naaaaaaaaaagy pöfögő masinákat. Én mindhárom rubrikát kipipálhatom, mert mindhárom fontos számomra. Amikor 2023-ban az első pár alkalommal levonatoztam a tóhoz, még csak azt tudtam, hogy van hajózás a Balatonon: vannak települések közti járatok, sétahajók, rendezvényhajók, és persze van a tihanyi komp. Aztán ahogy egyre többször és többször mentem le, rájöttem, hogy nem egyszerűen csak "van" hajózás a Balatonon, hanem egyenesen virágzik. Vannak kis hajók, vannak nagy hajók, vannak régimódi hajók, vannak modernek, és vannak tényleg régiek. Ez az oldal persze nem mutatja be az összes 2023-as balatoni hajóutamat, csak a kezdeteket, amikor ismerkedtem az egésszel. Persze így is elég jó keresztmetszetet ad, mert láthatunk hetvenes évekbeli futurisztikus katamaránt, tengerinek hívott váci vízibuszt, ex-szovjet járgányokat, és pár tényleg régi masinát is. Ha tetszik, oszd meg!

Balatoni nyár, első felvonás, második rész [2023.12.21.]

Ismét egy kis napsütéses Balaton: az első rész után itt a folytatás! Utazunk veterán korú nem-veteránnal, nosztalgiahajóval, katamaránnal, szinte-modern hajóval (ez nem kritika: a vízi járműveknél negyvennél kezdődik az élet), és közben vetünk pár pillantást arra is, ami mellett elúszunk, vagy ami elúszik mellettünkeg!

Budapesti hajók 2001 és 2018 közt, első oldal [2024.01.26.]

2000 nyara óta csinálok budapesti tömegközlekedési életképeket bemutató oldalakat, elsősorban kötöttpályás, kisebb részben gumikerekű járművekről. Nagyrészt kimaradtak viszont a hajók. Részben azért, mert míg buszból és villamosból több száz pörög a városban, belőlük nem nagyon van egyszerre 30-40-nél több a vízen, részben meg azért, mert azt gondoltam, a villamosos fórumokból idetaláló embereket nem annyira érdeklik a hajók. Az internetes fórumok mára háttérbe szorultak vagy teljesen eltűntek, a megérzésem viszont a jelek szerint stimmelt, mert látom, hogy körülbelül ötödannyian reagálnak a hajós oldalaimra, mint a hagyományos tömegközlekedésiekre. Ami azért szomorú, mert szerintem egy csomó klassz dologból maradnak ki sokan. Mindenesetre most megpróbálom pótolni 24 éves lemaradásomat ezzel a "hajós életképes" oldallal :)

A Szántód - Tihany komp 2023 nyarán [2024.02.15.]

A Szántód és Tihany közti kompot jóval többen használják, mint a települések közti "sima" hajókat. Megkockáztatom, hogy a legtöbb magyar ember legalább egyszer utazik vele. Alapjában véve ez egy tömegközlekedési eszköz, de egy olyan, amit a legtöbb utas élvez. Bár maga az út csak nyolc perc, aminél a hajóra feljutás is tovább tart, jópofa, mással össze nem hasonlítható hangulata van.

Budapesti hajók 2001 és 2018 közt, második oldal [2024.02.27.]

Remélem, hogy a mostanában készített oldalaimmal néhány olvasómban fel sikerült keltenem a hajók iránti érdeklődést. Látom, hogy továbbra is a villamosos és vonatos témákat nézik meg a legtöbben, pedig ezek a hajók is a budapesti tömegközlekedés részei voltak! Érdekes, hogy míg (szerencsére) van Vasúttörténeti Park, vannak BKV-s nosztalgia villamosok és buszok, de még régi repülőgépekkel is lehet utazni, a budapesti hajózás mintha nem lenne rajta a közlekedésbarátok térképén. Most (ezt 2024 februárjában írom) még meg lehetne menteni egy váci vízibuszt és egy dunai 400-ast, de egyszer el fog veszni ez a lehetőség. Talán 5-10 év múlva, talán már jövőre. Amikor ennek a válogatásnak az első oldalát elkezdtem fejben összerakni, még megvolt a Vén Duna, aztán 2023 októberében szétvágták. Amikor a második oldal szövegét megírtam, még megvolt a Zánka vízibusz, aztán 2024 elején azt is szétvágták. Az Ikarusoknak és Nohaboknak már biztos helyük van a gyűjteményekben, nem lehetne néhány hajót is felvenni a listára?

Balatoni nyár 2023: második fejezet, első oldal [2024.05.09.]

2023 májusa-júniusa még a tavi hajózásra ráhangolódásról szólt, aztán elkapott a gépszíj: először csak minden nosztalgiahajóval akartam menni, aztán már minden bahartos hajóval! Ez az oldal leginkább a régi járművekről fog szólni, és a naplementékről. Meg arról, amikor egy régi hajóról nézed a naplementét! Azért persze modern hajózást is fogunk látni, például egy maratoninak érződő Keszthely - Siófok túra kapcsán. Őszintén szólva nem igazán értem, hogy a közlekedésbarátok többsége miért ragad le egyetlen modalitásnál: vannak ugye a villamos- és vasútmániások, akik közt van még némi átjárás, de a repülőmániások már egy eléggé másik halmaz. A hajók iránt pedig valamiért egyik csoport se igazán érdeklődik, pedig ezek is naaagy, hangos masinák, tele régi vagy épp pontosan hogy új technikával! Ráadásul szerintem a Badacsony vagy a Tihanyi-félsziget jelentősen szebb hátteret biztosít a fotózáshoz, mint mondjuk a Róbert Károly körút vagy a közvágóhídi végállomás :)

Dunai hajózás 2023-ban - meg egy kis tiszai is [2024.06.26.]

A tavalyi év nem csak a Balatonról szólt, mert a Dunán is hajóztam/fotóztam néha :) Sikerült még az utolsó pillanatban utazni a szárnyassal, amivel anno a Queen a fővárosba érkezett, utaztam ál-gőzös lapátkerekessel, amit két hónappal korábban még Balatonfüreden fotóztam, és láttam kompokat, sétahajókat, vízibuszokat. Pozsonyban elkaptam a Twin City Liner katamarán indulását (majd egyszer azzal is kell menni egyet), Szegeden pedig a város egy számomra eddig ismeretlen arcát ismertem meg az egyik utolsónak legyártott váci vízibuszról...

Balatoni nyár 2023: második fejezet, második oldal [2024.07.04.]

2023 júliusában már eléggé ki voltam művelve a balatoni utasszállító hajókból. Bár még nem sikerült mindegyikkel utaznom, jó úton voltam e célom felé. Az előző oldallal - melyen több régi hajót is megmutattam - ellentétben most több újabbat, modernebbet is meg fogunk nézni. Azért aki nem szereti a gyakorlatilag csak vonalzóval rajzolt "régi" katamaránokat, az is találhat magának nézegetnivalót, mert néhány további masinát is látni fogunk, köztük a Helka nosztalgiahajót. Azt, amelyiken "Ötvös Csöpi" verekedett a Pogány Madonnában!

Ősz a tavon, sok naplementével: 2023 szeptember-október-november, első oldal [ÚJ: 2024.07.18.]

A tavalyi nyár elég intenzív balatoni hajóutakkal telt, az ősz viszont kellemes levezetés volt: naplementék, felhők, világító vitorlák és krepuszkuláris sugarak, mely szót mindig kopipésztelnem kell, mert magamtól állandóan elgépelem. Szeptemberben fantasztikus idő volt, csak kicsit hamarabb ment le a nap, ami praktikus, mert az ember eléri a hamarabb induló vonatot. Októberben már kellett a széldzseki, sőt, a szél felőli oldalon a sapka is, de még mindig olyan színekkel búcsúztak a napok, hogy azért bőven megérte egy kis didergés :)

Ősz a tavon, sok naplementével, második oldal [ÚJ: 2024.08.03.]

2023 a Balaton újrafelfedezését jelentette számomra, ami nem ért véget a nyárral, bár augusztusban még azt hittem. A meglepően, de örömtelien kellemes időjárás azt jelentette, hogy érdemes volt még néhányszor visszatérnem! Az utolsó menetrendszerinti Fonyód - Badacsony - Fonyód járat olyan élmény volt, amit szerintem soha nem fogok elfelejteni: az időjárás, a fények, a hajósok és utasok viselkedése semmihez nem hasonlító hangulatot eredményezett. Egy nappal később pedig egyetlen lendülettel hatvan kilométert hajóztam a tavon a két bahartos ex-gőzös egyikével, ami szintén egyedi élmény volt: érdekes volt a záróra utáni Balatont látni! Az év utolsó hajózása a Füredre ezúttal nem szárazföldi diszkóként visszatérő Helkával történt. Bár ekkor már november volt, az időjárás újfent remek volt (akárcsak a büfében kapható forró csokoládé), és nagyon szép vitorlásokat is láttunk. Ha minden ősz ilyen lenne, kfejezetten várnám, hogy eljöjjön :)

A 2024-es balatoni előszezon [ÚJ: 2024.08.31.]

Huszonnegyedik éve csinálok életképes oldalakat a budapesti villamosokról, és asszem kicsit rájuk untam. Csodálatos dolog a kötöttpálya (ezt a szót miért is kellene különírni?), de van egy olyan tulajdonsága, hogy korlátozott számú járművet lehet megörökíteni centiméterre ugyanazokon a helyeken. Nem arról van szó, hogy ne figyelnék fel, ha elstukázik mellettem egy UV, vagy ne dobbanna meg a szívem, ha meglátom a 2624-es nosztalgiavillamost, csak nincs kedvem fél napokon át üldözni őket. A budapesti villamoshálózat a legnagyobbak közt van, úgyhogy el lehet vele tölteni elég sok időt, de mivel mostanában se új vonalak, se új típusok nem várhatók, el kell foglalnom magam valami mással. A balatoni személyhajózás tökéletes elterelés: bár a járművek száma még a villamosoknál is korlátozottabb, a kikötőket leszámítva viszonylag kis esélye van annak, hogy pont ugyanott örökíts meg valamit, mint korábban. Ráadásul levegőn van az ember, szép környezetben. Méghozzá milyen szépben! Mellesleg pedig vonatozni is lehet, ha mégis hiányozni kezd a kötöttpálya :)

Tavaszi kirajzás 2024 [ÚJ: 2024.09.14.]

Az elmúlt évtizedekben többször volt próbálkozás évadnyitó rendezvények megtartására, 2024-ben azonban különleges apropója volt, ugyanis a főváros úgy döntött, hogy át akarja alakítani a Duna-partot - csak az nem derült ki a hajósok számára, hogy velük mi lesz. Ennek megfelelően egyfajta figyelemfelhívásként rendezték meg a "tavaszi kirajzást", melyen huszonegynéhány hajó vett részt - és nagy részükön ingyen utazhatott az, aki időben regisztrált!

Vízi közlekedési életképek 2024 tavaszáról [ÚJ: 2024.10.08.]

A vízen ugyan nincs akkora élet, mint a budapesti síneken, hiszen villamosból több száz szerelvény közlekedik, hajóból meg csak néhány tucat, viszont a felhozatal színesebb, hiszen elég nagy a választék a lapátkerekes nosztalgiahajótól kezdve a szárnyashajóig bezárólag :)

[Vissza az oldal elejére]


Egyéb: minden, ami nem illett egyik eddigi ponthoz se...

Torzszülött járművek, avagy a digitális képmanipulálási technológia dicsérete... [2001.11.16.]

Az idők során a "Városi és elővárosi közlekedés" című topicban több olyan fénykép is megjelent, mely létező járművek retusálásával készült, ezekből adok közre egy marékkal.

1991-es Vajda Péter utcai ICS baleset: egy szemtanú visszamlékezése

Ez az oldal nem tartalmaz sok képet, és elég szomorú, amiről szól, de szerintem érdekes olvasmány, még ha a szemtanú másképp is emlékszik, mint amit utólag a hivatalos adatok közölnek!

Budapesti életképek dr. Sevcsik Jenőtől [2001.11.23.]

Dr. Sevcsik Jenő neve ismerős lehet azok számára, aki foglalkoztak a fotózás technikájával. Az ő képei közt, a családi hagyatékban volt lehetőségem kutatni egy kicsit. Az eredmény: utca- és látképek az 1934 és 1975 közti Budapestről. Remélem másnak is annyira tetszeni fognak a képek, mint nekem!

Rajzok az 1910-20-as évekből [2002.03.03.]

Barátnőm családjának köszönhetően kerültek hozzám az itt látható villamosrajzok, és egy további fénykép.

Április elsejei fejtörő, avagy mit is látunk? [2002.04.01.]

A budapesti villamostörténelem nem szűkölködik furcsa pillanatokban, vagy legalábbis olyanokban, melyek ma már furcsának tűnnek. Ilyeneket gyűjtöttem ki, némi magyarázattal, melyet persze a nap szellemiségében nem kell elhinni. De akkor mit is látunk a képeken?

Régi utcaképek, villamosokkal... [2002.05.26.]

1930-as újságokban találtam ezeket a fotókat...

A Füzesi főműhely - az egységes acélvázas kocsiszekrény és a Bengálik szülőhelye [2002.11.26.]

Annyi oldalon emlegettem már azt a bizonyos "Füzesi acélvázas kocsiszekrényt", hogy ideje volt egy külön oldalt szentelnem a helynek, melynek tevékenysége közel fél évszázadon át meghatározta a magyar villamosok kinézetét! A BKVT kelenföldi kocsiszínjétől a BSzKRt budai főműhelyén át jutunk el az 1500-as dizájnjához, majd az arra épülő acélvázas FVV "kasznihoz", a csuklósítási mániához, és az üzem alkonyához...

A TW6000-esek hannoveri elő- és hágai utóélete [2003.03.19.]

Wolfgang Mönch képein azt láthatjuk, ahogy az első TW6000-esek elindulnak Budapest felé, Tim Boricéin pedig azt, ahogy a hágai 11-es vonalon forgalomba álltak. Merthogy ezt a villamost a népszerű politikai véleményekkel ellentétben nem azért "sózták ránk", mert már senkinek nem jók semmire...

Sárga vagy sem? - A budapesti villamosok festése(i) [2003.04.13.]

Amikor a TW6000-esek megérkeztek Hannoverből, sokan felháborodtak azon, hogy miért lettek egységesen narancssárgák a járművek, miért hiányzott róluk a barna csík és a fehér felső rész. Vajon jogosan tették ezt? Milyen az "igazi" budapesti villamos színe? A válasz nem is olyan egyszerű!

Különvélemény - Így is lehet(ne) I-VI. [2004.01.19.]

Azt szerintem régóta lehet rólam tudni, hogy nem csak a múltról van véleményem, hanem a jelenről is. Utazgatásaim során rengeteg olyan fényképet készítettem, mely olyan megoldásokat örökített meg, amilyeneket szívesen látnék itthon is. Ezeket most egyfajta - kommentárral, megjegyzésekkel tűzdelt, tehát szubjektív - ötletparádéba rendeztem össze. Stadtbahn,  "könnyűmetró", LRT (ez nagyjából mind ugyanaz), kétáramnemű RegioTram, sétálóutcákban járó, szűk utcákban kanyargó, vagy éppen föld alá süllyesztett villamos, fejtegetések a villamosok és a városkép összefonódásáról, építési és járműtechnikai megoldások, valamint néhány érdekesség, például a közforgalmi mozgólépcső, vagy a szó szerint kiemelt tömegközlekedési sáv. Mindez sok-sok  képpel illusztrálva!

Mercurio: 2004 márciusának legérdekesebb fényképe [2004.03.24.]

Szerintem messze nem ez a legsikerültebb fotóm, de a European Railway Server üzemeltetői mégis úgy gondolták, hogy ez a hónap fényképe. Én pedig büszke vagyok erre :-)

Villamosból metró: a bécsi "kettes" Ustraba vonal története [BŐVÍTVE: 2015.04.10.]

Idei első oldalam elvesztett sínekkel foglalkozik, de rendhagyó módon nem budapestiekkel, hanem bécsiekkel. A császárváros ún. "kettes vonala" előbb egy villamos törzsvonal volt, majd földalatti presztizs-premetró lett belőle, hogy végül megpróbáljanak valódi "nehézmetrót" csinálni belőle. Nem egy kimondott sikersztori, de ez persze csak az én magánvéleményem...

Amszterdam: egy szomorú "villamoskorzó" [2005.04.20.]

Amszterdamot mi, "villamosmániások" mindig is irigyeltük: egyrészt a szépséges város fekvése miatt különleges vonalvezetésű villamosvonalak, másrészt pedig az itt működő "élő múzeum" miatt. Hollandia gazdasági fővárosában ugyanis rendszeresen lehetett régi villamosokkal találkozni az utcán - városnéző járatként, esküvői menet "hintójaként", kultúrális események ráhordó szolgáltatásaként. De ez már sajnos a múlté.

Időséta - előre? [2005.06.06.]

Minennemű politikai felhangot és sugallatot, illetve irodalmi értéket nélkülöző tudománytalan-fantasztikus novella.

Különvélemény - Gondolatok a budapesti villamos nosztalgia üzemről [2005.09.06.]

Gondolatok arról, ami ezen sorok írásakor egyszerűen nem létezik. Nálunk kisebb, szegényebb helyeken is igyekeznek az emberek számára elérhetővé tenni a régi "tujákat", míg Budapest a sor végén kullog. Kinek? Miből? Mit? Mivel? - egy amatőr véleménye arról, hogy hogyan LEHETNE csinálni a dolgokat.

Volt egyszer egy Sajtópalota I-II. [2005.09.28.]

Szubjektív fotónapló a Blaha Lujza téri "nagy fehér ház" eltűnéséről.

Romtalanítás: a Madách téri bazársor elbontása [2005.10.25.]

A főváros egyik szégyenfoltjának eltűnése, és ami - jelenleg - a helyén van.

Az utolsó villamos [BLOG: 2006.02.13.]

Novella

Utókarácsonyi válogatás 2001-2006 I-II. [2006.12.26.]

Eredetileg Karácsonyra szerettem volna összeválogatni egy marék olyan képet az elmúlt évekből, amelyek valamiért nem kerültek ki a weboldalra. Aztán egyrészt nem készültem el a válogatással, másrészt más is hasonló "ajándékot" tett ki a saját oldalára, és ez elvette a kedvemet a témával való foglalkozástól. Aztán KZsoci kollega finoman jelezte, hogy ő azért kíváncsi lenne a képekre. Hát, legyen - de remélem, azért más is végig fogja nézni őket. Dátumokat nem írok, mindenki próbálja kitalálni, melyik kép mikori! :)

Debrecen "új" nosztalgiavillamosa [2007.03.20.]

Rövid képes beszámoló az egykori budapesti 2964-es villamosról, mely Amszterdamon át jutott el Debrecenbe.

A 2007-es tatai veteránbusz-találkozó [2007.11.05.]

Bizony, ez is megtörtént: kimondottan buszt fotózni indultam vidékre. Mentségemre szolgáljon, hogy sok szép öreg Ikarusról volt szó ;)

Öreg pöfögények a Lövőház utcában [2008.01.17.]

Pár évvel ezelőtt október 23. környékén a Széna téren botlottunk bele Riannával egy oldtimer találkozóba, ami a forradalom évfordulójának alkalmából összeválogatott régi járművektől indult el, és jutott el a "szép régi benzin/dízelpusztító gépek úgy általában" kategóriáig. Mivel viszonylag ritkán szoktam egyszerre egynél több csőrös Csepelt látni, kattogtattam egy pár képet.

Karácsony(környéki) retró képcsokor [2009.12.27.]

Mikorra ez az oldal elkészül, a Karácsony hivatalosan már véget ért, de remélem azért a szándéknak lesz, aki örül: összeválogattam pár közlekedési életképet az évezred elejéről, egyfajta ajándékként.

Magyar villamosok Amszterdamban [BLOG: 2013.04.25.]

Eredetileg csak a tavaly "feltámadt", 2624-es pályaszámú budapesti, és a 260-as pályaszámú debreceni nosztalgia tuja hollandiai tartózkodásáról szerettem volna pár képet mutatni, aztán úgy döntöttem, mesélek egy kicsit az őket megelőző amszterdami magyar villamosokról is...

II. Ikarus Találkozó, Tapolca I-II [ÚJ: 2019.07.27.]

Nem túl gyakran járok buszos találkozókra; konkrétan azt hiszem, egyszer voltam ilyenen, még 2007-ben, Tatán. Most is a "körítés" győzött meg az utazás szükségességéről, tudniillik Púposos különvonat indult a helyszínre, Tapolcára... aztán ha már egyszer ott voltunk, mégis elmerültem a buszok bűvöletében. Bár a logika azt diktálná, hogy évről-évre kevesebb működőképes régi jármű létezzen, a valóság az, hogy az elmúlt 10-15 évben egyre nő a számuk...

Magasban a Magasban... már tudniillik a Tátrában [2019.12.07.]

Ha magashegységekről van szó, akkor két dolgot érdemes tudni rólam: az egyik, hogy tériszonyos vagyok, a másik pedig az, hogy imádom a kötélvasutakat. Ezekkel - és magával a "lanovka" szóval is - Csehszlovákiában, a Magas-Tátrában ismerkedem meg még gyerekként, és elsőre beléjük szerettem! Tátralomnic (Tatranská Lomnica) környéke a műfaj paradicsoma volt, hiszen rögtön két lanovka is indult innét a környék fölé magasodó Lomnici-csúcs (Lomnický ątít) alatt fekvő Kőpataki-tóhoz (Skalnaté pleso). És ez még csak a kezdet volt!

Cégtörténetek: Csehszlovákia, Csehország, Szlovákia [BŐVÍTVE: 2020.01.27.]

Az oldalaim (úgy a villamososak-vonatosak, mint a repülősök) készítése közben gyakran kijegyzetelek ezt-azt a képeken szereplő járművek gyártóival kapcsolatban. Néha felhasználom ezeket a jegyzeteket, néha nem, mindenesetre azt gondoltam, hátha mást is érdekelnének ezek a minimalista szösszenetek. Például kiderül belőlük, hogy a villamosos Tatra nem azonos a teherautós Tatrával, de időnként mégis volt közük egymáshoz. Vagy hogy a kék kisteherautókat gyártó Avia azonos azzal, amelyik sugárhajtású vadászgépeket gyártott a világháború után. Vagy éppen látszik, hogy ©kodából ma több is van, de régen se volt ez nagyon másképp. Mindezeken túl pedig megismerkedhetünk egy sor betűszóval: ASAP, AZNP, BAZ, TAZ... Persze ezek a jegyzetek nem pótolják a szakirodalmat, de még a wikipediát se, csak arra szolgálnak, hogy körülbelül el lehessen helyezni térben és időben, hogy ki mikor csinálta a mit :) Mindezt teljesen szubjektíven, tehát kizárólag az általam érdekesnek gondolt eseményekre korlátozódva. A lista pedig valószínűleg még bővülni fog, de ezen sorok írása közben épp nincs erőm folytatni.

Cégtörténetek: Lengyelország [2020.01.31.]

A lengyel ipar a hárombetűs rövidítések mámorában élt: volt FSO, FSM, FSC, az egyik PZL gyár pedig korábban az egyik WSK volt, ami az LWS-ből lett. Ja, megint nem csak villamosokat és vonatokat építő cégeket sorolok fel, hanem autó- és repülőgépgyárakat is :)

Cégtörténetek: Németország [ÚJ: 2020.04.12.]

Ami miatt érdekesek ezek a rövid történetek, az az, hogy milyen kevés van még meg a régi cégekből! Nincs már meg a stuttgarti GT4-esek gyártója, beleolvadt másba a DÜWAG és a Linke-Hofmann-Busch, profilt váltott a gothai villamosgyár, és eltűntek az olyan vállalatóriások, mint az AEG vagy a Henschel. Eközben megismerhetünk olyan sztorikat is, mint amikor egy hídgyár kísérletképpen épített egy villamost, ami körülbelül harminc évvel előzte meg a többi gyár kínálatát, és találkozhatunk montánipari konglomerátumokkal, melyek úgy adták-vették a nagynevű járműgyárakat, mintha a nagybani piacon lettek volna...

A bécsi Stadtbahn alkonya [BLOG: 2020.04.22.]

A német "Stadtbahn" szó csupán "városi vasutat" jelent, és ezt egyes helyek egymástól eltérő tartalommal töltötték meg. Berlinben a Stadtbahn egy konkrét, a belvároson kelet-nyugati irányban átvágó vasútvonal. Nyugat-Németországban ugyanez a szó a XX. század második felétől a metró, a HÉV és a villamos tulajdonságait egyesítő közlekedési eszközt jelentett. Bécsben pedig egy 1898 és 1901 közt átadott gőzvontatású vasutat, amit viaduktokon, bevágásokban, folyók mellett, a rakpart oldalában és alagutakban vezettek, hogy függetlenítsék a közúti forgalomtól.

Prága az "Új Kapcsolat" előtt [BLOG: 2020.05.06.]

A Prágába kelet vagy észak felől érkezés nagyon lesújtó gondolatokat eredményez a budapesti vasúti infrastuktúrát illetően: felüljárók, alagutak, megállás nélkül begurulás a főpályaudvarra, nálunk meg megállunk a kanyarban, amíg beállítják a váltókat, mint száz éve. De nem mindig volt ez így ott sem: 2005 előtt két egyvágányos szakasz kapcsolta a főpályaudvart az említett irányokból érkező vonalakhoz. Ráadásul elég kalandos vonalvezetésű volt mindkettő, mondhatni nem igazán méltó Prágához.

Cégtörténetek: Svájc [2020.05.09.]

Nem tudja valaki, miért van annyi "S" betűvel kezdődő nevű cég Svájcban? Logikusnak tűnne, hogy azért, mert mindegyik úgy kezdődik, hogy "Svájci...", de nem erről van szó :)

Ki (számító)gépen száll fölébe: vasúti próbapályák [BLOG: 2020.05.13.]

Ifjabb koromban nagyon tetszett, hogy a józsefvárosi Vajda Péter utcában a villamos mellett egy többnyomtávú vasúti vágány feküdt az úttestben, amit a közelben működő Ganz-MÁVAG a termékeinek kipróbálására tudott használni. Aztán később valaki elmesélte, hogy milyen jóval dögösebb próbapályák léteznek még szerte a világban...

Duisburg furcsa csuklósai [BLOG: 2020.06.10.]

Ernst Plefkától sok szép régi budapesti villamosos képet láttunk már; most megint az ő felvételei következnek, de nem itthoniak, hanem duisburgiak. Bár Nyugat-Németországban járunk, a fotókon látható járművek elavultnak, szinte szegényesnek tűnnek ahhoz képest, amilyennek mi az "eneszkát" láttuk akkoriban.

Pótkocsi-csatolgatás két város határán, avagy egy furcsaság a Ruhr-vidékről [BLOG: 2020.06.29.]

Van egy két város által közösen üzemeltetett villamosvonalad, de az egyik város nem akarja beengedni a pótkocsidat. Mit csinálsz? Hát leakasztod a városhatárnál, továbbmész nélküle, majd a legközelebb szembejövő villamos visszaviszi a saját városodba!

A csehszlovák villamosok budapesti bevonulása [2020.07.21.]

A hetvenes évek közepén program indult a budapesti villamosüzem korszerűsítésére, amire szükség is volt, hiszen még bőven közlekedtek olyan járművek a városban, melyek Ferenc József uralkodásának idején épültek! A Ganz Villamossági Művek és a Ganz-MÁVAG ekkor már ugyan egy ideje szállította az "ipari csuklósokat", de nem olyan ütemben, mint kellett volna, így felmerült, hogy más forrásból szerzik be a kéttengelyes motorkocsikat kiváltó új villamosokat. Ez gyakorlatilag csak egyetlen gyártót jelenthetett: a ČKD Praha smíchovi üzemét, mely a világ legnagyobb villamosgyáraként Tatra márkanéven ontotta magából a járműveket.

Cégtörténetek: Ausztria [2020.07.24.]

Érdekes, hogy akárcsak Svájcnál, sok nagynevű cég már itt sem létezik: nincs már floridsdorfi vagy bécsújhelyi mozdonygyár, se Jenbacher, Lohner vagy SGP...

NDK villamosológia: Gothawagenek és Rekók [2020.10.21.]

A keletnémet járműgyártás kéttengelyes klasszikusainak története sok képpel, videókkal és linkekkel.

A gömbölyű Tatrák csúcsa: a T3 és leszármazottai [2020.11.18.]

A Gothawagenek és Rekók történetének megírása után elkezdett zavarni, hogy nem tudok magyar, de sokszor külföldi nyelvű oldalt se odalinkelni az oldalaimon szereplő mindenféle Tatra T3-as modellekhez. Ilyenkor általában valami olyasmit szoktam a képek alá írni, hogy "ezt a T3XY.Z-t egy 1968-as T3XX-ből modernizálták 2017-ben", de ez szerintem nem igazán segíti a könnyű olvashatóságot. Most megpróbálok egy rövid regisztert csinálni legalább azokról a változatokról, amelyekkel az oldalaimon találkozni lehet.

III. Ferihegyi Ikarus találkozó [2022.05.05.]

Mivel alapvetően "villamosos" vagyok, csak x+1 évente járok busztalálkozóra, például Tatára vagy Tapolcára, de a koronavírusos szívás szünetében rámozdultam erre a programra is. Az Aeroparkba amúgy is ki szoktam évente pár alkalommal menni, de eddig soha nem buszok miatt tettem ezt. Hát, most végre erre is sor került :) Ráadásul stílszerűen egy Farossal közelítettem meg a helyszínt!

Cégtörténetek: budapesti villamosvasutak [2020.11.13.]

Ezt az oldalt azért raktam össze, mert nemrég már sokadszorra akadtam bele abba, hogy blogírás közben meg akarom említeni, valamelyik kocsit melyik közlekedési vállalat üzemeltette, de nincs mit odalinkelnem a rövidítés alá, hogy az is értse nagyjából, miről van szó, akinek nem mindene a közlekedéstörténet. FIgyelem: nem sorolom fel az összes céget, nem is mondok el mindent róluk, csak annyit, amennyi alapján el lehet helyezni őket térben és időben - és esetleg meg lehet jegyezni őket valami érdekesség kapcsán.

Tour de Trams 2022: visszatérés Lengyelországba [2023.06.09.]

2020-ban a járvány szünetében - tetőtől-talpig maszkban és kézfertőtlenítő gélben - végigjártunk pár villamosüzemet egy kisebb társasággal, de - bár messze nem ez volt az első lengyelországi utam - még mindig maradt pár villamosos város, ahol nem voltam. Szerencsére NZA is így volt ezzel, úgyhogy csak össze kellett hangolnunk, hogy kinek mi maradt ki és/vagy hol van valami aktuális érdekesség, és már volt is majd' egy hétnyi programunk 2022 nyarára, melynek végére elmondhattam magamról, hogy az összes lengyel villamosüzemben jártam legalább egyszer. Ez az oldal viszont nem arról szól, hanem általános benyomásokról, hogy milyen a finom leves, hogy mekkora tömeg van Gdansk óvárosában, vagy hogy szeretem a lengyel tejkaramellát. Na jó, a villamosos képek azért itt is linkek: ha rájuk kattintasz, a vonatkozó tömegközlekedési beszámolóhoz jutsz :)

V. Ferihegyi Ikarus Találkozó, Aeropark [2024.02.07.]

Nem vagyok buszrajongó, úgyhogy eléggé össze-vissza szoktam a régi Ikarusok találkozóit látogatni. 2007-ben ott voltam Tatán, aztán legközelebb a 2018-as tapolcai összeröffenést néztem meg. A következő alkalom jóval hamarabb eljött, mert már három évvel később elmentem a ferihegyi Aeroparkba. Most pedig megint ott jártam. Volt mit nézni, nem is tudom megmondani, melyik gép volt a kedvencem.

A villamosok zöld rokonai [BLOG: 2024.03.14.]

A Ewing család története semmi ahhoz képest, amin az "Ezres" villamosok és a velük rokon HÉV motorkocsik átmentek! Előbbiekre még sokan emlékezhetünk: ki az 56-os vonalról, ki az 58-asról, a Váci útról, vagy éppen a 41-esről és 43-asról. A rokon HÉV kocsikat pont a két utóbbi villamosvonal elődjeként épült HÉV vonalakra gyártották. Az évtizedek folyamán mindegyiket átépítették, némelyiket úgy, hogy szinte csak a zöld és sárga festés különböztette meg őket egymástól. Sőt, olyan is volt, hogy villamosból lett HÉV kocsi, később pedig a HÉV kocsikból lettek villamosok...

A 2024-es tapolcai Ikarus találkozó [ÚJ: 2024.08.24.]

Felemás kirándulás volt ez, nem feltétlenül a buszok miatt, melyek közt több generáció kedvencei is képviseltették magukat. Mivel Farost és Kockarust elég sokat láttam már, a kedvencem egy "bulldog" Csepel lett :)

[Vissza az oldal elejére]


Villamosrajzok

Mindenféle firka: 1000-es, ICS, UV, és némi Nohab is...


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez