Életképek 49: Első oldal

Időszak: 2013/14

Tudom, hogy legutóbb is magyarázkodással kezdtem, miszerint újabban nem követem úgy szemmel a történéseket, mint régenTM, de ez az igazság. Többrétű a dolog: egyrészt mostanában jobban szórakoztat a videózás, mint a fotózás, másrészt szabadidőm sincs annyi, mint régebben(TM). Ez nem panasz, mert elvagyok most is, csak már nem feltétlenül indulok meg munka előtt vagy után egy lezárás, pótlás, szállítás vagy próbamenet hírére az adott irányba. Ennek megfelelően nem fotóztam az 1-es átépítését, a 3-as átépítését, a 42-es egyes szakaszainak felújítását, a 14-es egyes szakaszainak felújítását - pedig ezek elég fontos, és örömre okot adó események voltak, melyek megérdemlik, hogy megemlítsem őket. Írtam viszont a négyes metró befejezéséről, illetve a Körtér és a Baross tér átépítéséről - igaz, nagyrészt régebben készült képek felhasználásával :) Amiről pedig most fogok írni:

Fényvillamos, fénytroli
Kényszerű csuklósítás az 1-esen
Az új Kossuth Lajos tér villamosai
Viszlát, 17-es!
48-as
Vegyes
A felújított "északi" 1-es
Ferenciek tere: a végeredmény
Egy kis 2624
Fehérvári út: megint kettévágva
Tatrák a déli végeken
Egyvágányozó 41-es, és búcsú a ráncajtóktól

A bekezdések és képek most se feltétlenül vannak időrendben, ezt próbáljátok meg nem zavaró, hanem inkább izgalmas körülményként felfogni ;)

Fényvillamos, fénytroli

A korábbi évekhez hasonlóan 2013 decemberében is útjára indult a Fényvillamos. Bár voltak találgatások, hogy ezúttal valami más típust díszítenek fel pár tízezer LED-del, végül idén is az egyik nosztalgia UV öltözött ünneplőbe.

Persze most is gyönyörű látvány volt, és úgy esett, hogy egy fogorvosi kezeléssorozat kapcsán a tavalyinál többször el sikerült csípnem. Öröm az ürömben...

Ami újdonság lett... volna: a Fénytroli. Amennyire tudom, ezt a troliüzem meglepetés jelleggel, saját hatáskörben díszítette fel, emiatt nem került forgalomba - így aztán örülök, hogy sikerült megörökítenem.

Persze kár lenne csupán a fogorvosra fogni, hogy ennyit fotóztam az éj sötétjében szellemként világító nosztalgia szerelvényt: se a Várba...

... se a budai rakpartra, se a Citadellába nem gyökérkezelés végett mentem :) Ha már hó nem nagyon jutott erre a télre, legalább volt más okom a levegőn lenni!

Elég magányos dolog a Fényvillamosra vadászni, hiszen átlagban félóránként egy képre (beállításra) van lehetőség. Ha viszont videózol, akkor hangot, mozgást is megörökítesz vele - valamint nem tök egyedül állsz a város fölött, ugyanis valaki mindig odajön megkérdezni, hogy mit csinálsz, utána meg azt, hogy miért pisszegsz ;) Vagy esetleg csak azért, hogy ha úgyis itt állsz, és nem csinálsz semmit, akkor fotózd le őt/őket a panorámával.

Több év után is lenyűgözőnek találtam a járatot, kíváncsi vagyok, 2014-ben sikerül-e valamivel überelni az eddigi évadokat!

A sötétben ácsorgást azzal lehet érdekesebbé tenni, ha nem csak a kiszemelt témát örökítjük meg. Például ha már egyszer késő este a városban vagyok, állvánnyal-géppel-kamerával, akkor akár el is mehetek a Hidegkuti Nándor stadionhoz, remizmeneteket fotózni. Ekkor ugyanis nem csak a Hungária kocsiszínbe tartó Combinókat lehetett itt látni, de néhány ugyanoda átcsoportosított TW6000-est is a 28-asról és 37-esről, a Hungáriáról a Salgótarjániba kanyarodó 1-eseket, a Salgótarjániból a Hungáriára kanyarodó 17-eseket, illetve kettesével a troligarázsba tartó csáposbuszokat. Egy kisebb városban egy hét alatt nem mozog akkora férőhelykapacitás, mint ezen a videón ;)

Szintén meg lehetett örökíteni a január 6-tól besűrített Bartók Béla úti járatokat. Ami miatt érdekes lehet ez a felvétel: a négyes metró megindulása óta nem lehet többé ennyi buszt látni itt - csak most, hónapokkal később tűnt fel, hogy mennyire sok volt belőlük!

Előtte (és utána) pedig a város nem villamosra rögzített fényeit is lehet videózni, később fiatalkori számítógépes zenéket rákeverve az eredményre. Persze a rákevert gépzenét tekintve leginkább az utolsóban volt sok munkám - ha nem akarod a fentebbi lejátszási listát végighallgatni, kattints ide. A nem-zenei részeket tekintve viszont elég sok félig lefagyott végtag és korgó gyomor belement a felvételekbe :)

Kényszerű csuklósítás az 1-esen

2014. január 13-án felrobbantottak egy bankot a Lehel utcában, ami meglehetősen felkavaró dolog volt, ezen túl pedig a villamosközlekedést is érintette: mivel a helyszínt lezárták, az 1-es villamos járművei nem tudtak Angyalföld kocsiszínből a vonalra kiállni. Barossból viszont nem lehet az egész vonalat kiadni...

... így pótlásként azt vetettek be, amit találtak: főleg sima és felújított csuklósokat Ferencvárosból. Mivel ilyenek normál esetben csak a 17-es kocsiszíni meneteiként, illetve sztrájkok alkalmával láthatók itt, az aznap esti programom megvolt.

Állvány ugyan nem volt nálam, de a már felújított részeken mindig akadt egy-egy terelőkorlát, amire rá tudtam tenni a gépet :)

Honvédkórház megállóhely. Nem helyesírási hiba az egybeírás: átnevezték.

Az Árpád híd enyhén kanyarodó felhajtója mögötti irodaháztól egészen világvárosi hangulata lett ezeknek a képeknek :)

Mire igazán ráéreztem volna az esti fotózásra, használhatóvá vált a Lehel utca és/vagy annyival kevesebb járműre volt szükség, hogy a Ganz csuklósok eltűntek...

... és már csak Tatrák jöttek. A villamosok nem a felfordulás miatt forogtak itt vissza, hanem mert innentől a Bécsi útig még zajlott a felújítás, buszok közlekedtek helyettük.

Videóztam is - érdemes megfigyelni a Kacsóh Pongrác úti jeleneteknél hogy ugrálnak a villamosok az enyhén szólva elöregedett pályán!

Folytatás: a Kossuth Lajos tér felújítás után, a 17-es villamos ideiglenes szüneteltetés előtt


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez