Életképek 48: Első oldal

Tizenhárom éve csinálok budapesti tömegközlekedési életképes oldalakat, és azt hiszem, kicsit belefáradtam. Régebben folyamatosan követtem, hol mit terelnek/rövidítenek, hol jelent meg új típus egy villamosvonalon, hol újítják fel a vágányokat... de 2013-ban valahogy minden mást szívesebben csináltam ennél. Pláne, hogy ez az év volt az, amikor felfedeztem, hogy vasútmániás vagyok, és hogy képes elszórakoztatni, hogy dízelmozdonyokra vadászunk egész álló nap a haverokkal :) Mindez persze szerintem se tragédia, csak magyarázatként írom ide, hogy számos történés teljesen elkerült engem. Nem örökítettem meg például, hogy:

Aki a fentebbiekre kíváncsi, olvasgassa Fejes Balázs remek weboldalát, ő sokkal komolyabban foglalkozik mindezzel. Ezen felül voltak betervezett és be nem tervezett metrópótlások, kábellopások miatti leállások, illetve tavasz végefelé számos vágánykivetődés is, amiket szintén kihagytam. Fotóztam viszont a júniusi árvíz tömegközlekedéssel kapcsolatos következményeit, a szeptember végi Villamosnapot, illetve a négyes metróval kapcsolatos fejleményeket a Körtéren és a Baross téren - ezek viszont majd külön oldalt kapnak, tehát szintén hiába keresnénk őket itt. Ami viszont megtalálható (az újabb oldalak feltöltésével majd elkezdenek működni a későbbi linkek is):

Az év első nosztalgia menete
HÉV-fordítás a nagyiccei deltavágányon
Ikarus 180-assal Szentendrére
Pályaállapotok
A Ferenciek terének átépítése
Combino-próba a Szabadság hídon és a Kiskörúton
Rövidített 2-es a Kossuth Lajos tér átépítése miatt
Vegyes
Buszok
Újra valódi troli a Vámház körúton
Egyvágányozó 41-es
Áramátalakító + nosztalgia villamosok

A bekezdések és képek nem feltétlenül vannak időrendben, ezt próbáljátok meg nem zavaró, hanem inkább izgalmas körülményként felfogni ;)

Az idei tél külön oldalt kapott, de ez a két kép lemaradt róla. Ha nem világos, mit kell a baloldalin nézni, a jobboldalin jól látszik: új karakterekkel festik (ragasztják?) fel pályaszámokat a főműhelyből kigördülő kocsikra, illetve a BKV embléma mellett/helyett a BKK logója is hangsúlyos helyre került, a számomra kicsit érthetetlennek tűnő "Budapest" felirat mellett. Ezen sorok írásakor még csak a T5C5K típuson látni ilyet, de persze lehet, hogy csak én nem figyelek eléggé :)

Az év első nosztalgia menete

Március 24-én egész napos fotós-kirándulós UV-zással kedveskedett a BKV a villamosmániásoknak. Az időjárás meg szürkeséggel.

Jó végre megint pótot látni a motorkocsik közt! A szélvédő sarkában a betűk azt mutatják, hogy két szerelvény is keringett a városban, időben kicsit elcsúsztatva egymáshoz képest, hogy a program során érintett helyszíneken ne legyen túl nagy tolongás.

Balra: az 1305-ös tanulókocsi az UV-ra várakozás közben jött. Ezt a járművet június 30-án - 14 további Ganz csuklóssal együtt - törölték az állományból, de nem selejtezik: ő lesz egyszer a nosztalgia kocsi. Jobbra: a műgyepes szakaszt elhagyva a Mester utcában.

Ferencváros kocsiszínben szépen felsorakoztatták az állományt a fotósok előtt. Még a napfény szempontjából is tökéletes beállítás volt - csak sajnos a felhők elrontották. Akiben a két kép láttán felvetődik, hogy miért nem próbáltam panorámafelvételt csinálni, az jó nyomon jár: próbáltam, de nem sikerült jól.

Külvárosi romantika a Gubacsi úton.

Pesterzsébet két arca.

Bihari út: ha jól tévedek, a Kőbánya-Hízlaló állomásnál levő egyvágányos szakasz 2014 során el fog tűnni - a 3-as villamos felújítása során kétvágányosítják.

HÉV-fordítás a nagyiccei deltavágányon

Rákosszentmihályt ma csak a körvasút érinti - egy menetrend szerinti forgalomban nem használt állomás erejéig -, de száz évvel ezelőtt még igazi sínparadicsom volt: Sashalom felől 1911 óta a HÉV hurokvágánya tárta fel utcáit, 1913-tól pedig áthaladt rajta a Keleti pályaudvar - Nagyicce - Rákosszentmihály - Rákospalota - Újpest - Nyugati pályaudvar viszonylat, a budapesti kötöttpályás közlekedéstörténet egyik legfurcsább alakzata. De nem ezek voltak az első sínek errefelé, hanem az 1893-ban elindított, 760 mm-es nyomtávú lóvasút, ami a telepszerűen beépített térséget az akkor még csak Cinkotáig járó, de később Csömörön és Kerepesen át Gödöllőig hosszabbított HÉV vonalhoz kapcsolta. A lóvasutat a HÉV hurokvágány 1911-es építésekor új nyomvonalra helyezték, de nem versenyezhetett a közvetlenül a Keletihez járó helyiérdekű vasúttal, úgyhogy két évvel később meg is szűnt.


Rákosszentmihály elveszett vágányai nagyobb térképen való megjelenítése

Ezen a térképen megpróbáltam az 1893 és 1970 közti különböző nyomvonalakat ábrázolni (a Csömöri úttól északra eső, Rákospalotára vezető HÉV vágányokat - a későbbi 69-es villamost - leszámítva, az egy külön történet): a zöld a HÉV-et, a kék a lóvasutat jelenti, a különböző árnyalatok a felhagyott útvonalakat jelölik. Mindebből nem minden tűnt el: a Sashalmi térre máig betér a HÉV vágánya, igaz, felsővezeték és biztosítóberendezések nélkül. És néha használják is:

Persze nem utasforgalomban: kocsikat fordítanak rajtuk. Erre azért van szükség, hogy a HÉV vonatok kerékpárjai egyenletesen (szimmetrikusan) kopjanak - a fejvégállomásos rendszerben ugyanis a szerelvények fel-alá ingáznak, alapvetően mindig egy iránya mutatnak, tehát ami jobb oldalra esik, az végig jobb oldalon marad, és vice versa. Ezt néha érdemes felcserélni, és a "nagyiccei delta" képében a gödöllői vonalnak erre sokkal kényelmesebb eszköze van, mintha minden kocsit egyenként, fordítókorongon kellene megfordítani! Ipszilonozásként kell elképzelni a dolgot: a gödöllői vonal kifele tartó irányáról Nagyicce állomás után behaladnak a deltavágány egyik szárába (lásd balra), fel egészen az "ipszilon" talpáig, a beszédes nevű Talpfa közön át a Talpfa utcáig (jobbra), ...

... egészen a sashalmi piactérig (balra). Onnan aztán a delta másik ágán át tolatnak vissza a vonalra. Egy ilyen alkalommal - a menetrend szerinti vonatok közt - legalább 10-15 szerelvényt megfordítanak, a jelen levő vasútbarátok nagy örömére. Jobbra: az egykori rákosszentmihályi HÉV Kossuth téri megállóhelyének épülete ma is megvan a delta csúcsával szemközt.

A kocsifordítás videón. A delta jelleg miatt a mozdony hol hosszú, hol lapos orrával előre mozog, a tolatgatásokat pedig úgy bonyolítják le, hogy az ne zavarja a vonal forgalmát.

Ikarus 180-assal Szentendrére

Legutóbb 1979-ben ültem ilyenen, és azóta is csak kétszer láttam utasforgalomban: egyszer 1987-ben Schwerinben, egyszer pedig 2007-ben a tatai oldtimer busztalálkozón - és most végre feljutottam rá:

A fővárosi autóbuszközlekedést 1967 utolsó napjáig végző Fővárosi Autóbuszüzem (FAÜ) '64-től kezdte vásárolni a típust, '72-ig 414 darab érkezett belőle (az adatok az old-ikarus.hu-ról vannak), értelemszerűen a végén már a BKV-hoz. A 180-as nem futott be nagy karriert, egyfajta átmenet volt a régimódi, tulajdonképpen teherautó jellegű alapokra épített 600-asok, és a modern 200-asok közt - bár az NDK-ban még '88-ban is 93 példány üzemelt belőle. Mindenesetre az első Ikarus csuklós volt, ami előrelépést jelentett a FAÜ régi járművekből barkácsolt saját csuklósaihoz képest.

Ez a konkrét busz '70-ben érkezett a BKV-hoz, és '78-ig közlekedett menetrend szerinti forgalomban, aztán szerencsére MHSZ lőpavilon lett belőle, így nem jutott társai sorsára. Érdemes ízlelgetni egyébként, hogy akkoriban egy nyolcéves buszt kidobtak, mert volt helyette új - ma az átlagéletkoruk tizennyolc év!

Igazából döbbenet, hogy az utazási élmény mennyire kevéssé különbözik a 200-asoktól! Igaz, ebben is már ugyanaz a MAN-licensz motor van, gondolom, a hajtott hídja is Rába, ezek szó szerint megadják az alaphangot. Ha az alacsonyabb plafont, és a meglepően meredeken befelé dőlő oldalfalat nem számítjuk, az utaskomfort szinte ugyanaz.

Pályaállapotok

Esőben még a szokásosnál is jobban látni, hogy a villamospályák nagy részére meglehetősen ráférne egy újjáépítés. Persze ezek a sínek itt a budafoki Városház téren még tán 43-as villamost is láttak...

... de nem jobb a helyzet az újabb részeken sem, ahol a RAFS pályán ugyanígy megáll a víz. Ez a dolog akkor lesz igazán kellemetlen, amikor a maga előtt vízfalat toló villamos elől a megállóban nem tudsz hátrébb lépni, mert a peron maga is a finn tóvidék része, lásd balra. Jobbra: a Fehérvári út felújításakor a Dombóvári út és Prielle Kornélia utca közötti szakaszon valamiért meghagyták a nagypanelt. Nem tudom, hogy tényleg azért tették-e, amit hallani, ti. hogy mert a tervezéskor még úgy volt, hogy az 1-es villamos ide fog megérkezni a Lágymányosi híd felől, mindenesetre itt már évek óta 5-6 centiket estek-huppantak a villamosok, a végén pedig egy részre 5 km/h-s korlátozást kellett elrendelni, ami tovább lassította a közlekedést. Szerencsére július 28. és augusztus 24. közt végre ezt a szakaszt is átépítették, úgyhogy a jobb oldali képen látható hullámvasút immár a múlté.

A több évtizedes elhanyagoltság másutt is megtette hatását: a Közvágóhídnál zsinórban több siklás után le kellett állítani a forgalmat. Ekkor a 24-es és a 2-es is csak a Haller utcáig közlekedett, a hátralevő szakaszon busszal pótoltak. A 2-es a Pápay utcai váltót tudta használni...

... a 24-es kúszóváltózott. A közvágóhídi végállomást április 13. és 28. közt újították fel, azóta ismét járható. Sajnos a végállomás idétlen kialakításához nem nyúltak hozzá, bár ez valahol érthető, hiszen tűzoltásról volt szó.

Ez ugyan nem sín, de sajnos elég tipikus: a 83-as - felsővezeték híján akkumulátoros Solaris-okkal és dízel buszokkal kiadott - trolit a Fővám téri metróépítés miatt bekergették a Csarnok térre, ahol viszont nemrég díszkövezetet fektettek. Szerencsétlen alacsonypadlós járművek biztos jól viselték az ilyen huppanókat - viszont "cserébe" szétnyomták a nem ilyen igénybevételre készített burkolatot.

Következő oldal : a Ferenciek terének felújítása, Combino a Szabadság hídon és a Kiskörúton


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez