Pozsony és környéke ÁFÉSZ (1)

Valamiért úgy esett, hogy 2017-ben elég sokat kolbászoltam a szlovák főváros környékén. Néha a városban is jártunk, néha csak a környékén táboroztunk le.

Áprilisban például Komáromból a Regiojet magántársaság vonatával bumliztunk fel Pozsonyig, a vonatot ugyanis egy Búvár vontatta, ami különlegességnek számított, lévén alapvetően motorkocsik jártak arra. Megérkezés után természetesen azonnal körbenéztünk a főpályaudvaron. A Siemens Vectronjai jelentős számban képviseltették magukat, egyrészt a Regiojet prágai vonatán, másrészt a szlovák államvasútéin is, mindkettőn bérelt formában. A ZSSK - ha jól gondolom - próbaként közlekedtette őket, új mozdonytípust keresve - sikerrel.

De hopp, mit láthatunk amögött a dízelmozdony mögött? Csak nem egy magyar felépítmény mérőkocsit? De, azt.

Balra: ugyan már kétszer láttuk ezt a Laminátkát, de három a magyar igazság! Jobbra: felsővezetékes munkakocsi, és a Regiojet komáromi vonatának kocsijai.

Sajnos átmenő tehervonatot nem sikerült rendesen elkapnom (rossz peronon álltam), de azért így is elég színes az élet errefelé: a homlokán dísztárcsát viselő dízelmozdonytól kezdve a Komárom felé járó Talentig láttunk ezt-azt.

A még magyar eredetű állomásépületet a második világháború után szocreál stílusban modernizálták (ami a balra látható freskón is tetten érhető), majd a nyolcvanas években egy fém-üveg részt építettek eléje, lásd jobbra.

Balra: az épület látképe kívülről, zebrán várakozó trolival. Jobbra: ez már a Duna túlpartja, Pozsonyligetfalu, alias ®ST Bratislava-Petrľalka. Utóbbi állomás főleg a teherforgalmat szolgálja, a személyforgalmat ekkor...

... csak az ÖBB/GYSEV Bécsbe induló vonatai jelentették. Esetünkben ezt a vonatot egy "Ventus" fantázianevű Desiro MainLine motorvonat képezte, fel is szálltunk rá.

Csinos jószág, az biztos!

Balra: bár már áprilist írtunk, a távolban a domboldalak még havasak voltak. Jobbra: a vonat továbbment, ...

... de mi leszálltunk Bécsben.

Az osztrák fővárosból a másik útvonalon, Marcheggen át tértünk vissza Pozsonyba, ahol nem sok minden változott.

Balra: egyenfestéses szlovák Gorilla. Jobbra: cseh cargós Laminátka tehervonattal.

Néhány nappal később megint Pozsonyban találtam magam. Balra egy Pozsony-Szőlőhegy megállóhelyen átrobogó különvonat, nosztalgia festésű Bardotkával az elején, és az első Gorillával a végén. Jobbra: a korábban már említett komáromi vonat csatlakozik a fővonalakhoz a Pozsony-Újváros állomás utáni összekötő vágányon.

Balra: az előző helyszínen, pár perccel később jött ez az ex-német 628-asokból álló vonat is, ezek ekkoriban kezdték átvenni az uralmat a Regiojet által üzemeltetett Pozsony-Komárom vonalon. Jobbra: villamosos életkép a fotóhelyszínek közti rohanásból. Érdemes megfigyelni, hogy a talpfák feltűnően szélesebbek a méteres nyomtávhoz szükségesnél: ezt a részt talán úgy építették, hogy könnyen át lehessen alakítani normál nyomtávúra? Ezt látszik alátámasztani a tény, hogy kicsit kijjebb egy útátjáróban talán már évtizedek óta két nyomtávú vágányzat fekszik. Igaz, a vonal nagy része betonaljas, azokat nem lehetne egyszerűen "átgombolni"...

Folytatás: vonatok Köpcsény felé és a szőlőhegy tövében


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez