Villamosok a föld alatt, villamosok a hegyen, XXL troli...
Linz, a tömegközlekedési szélsőségek :) városa 2018 novemberében

2018 tavaszán végre ki tudtam próbálni a Bécs utáni nagysebességű vasútvonalat, ráadásul mozdonyon utazva, és azt hittem, hogy arra az évre ezzel ki is vonatoztam magam Ausztriában. Ehhez képest Jazzcool egyre csak kötötte a karót az ebhez (vagy fordítva:), hogy menjünk Railjetezni, úgyhogy egy hideg novemberi reggelen megint a Keletiben találtam magam. Eredetileg úgy volt, hogy Salzburgba megyünk, de útközben rájöttünk, hogy a trolik nem érdekelnek bennünket annyira, mint a villamosok, úgyhogy Linzben leszálltunk :)

Netzplan
Von User:My Friend - Eigenes Werk, CC BY-SA 3.0, Link

Linz régen nem túl bonyolult villamoshálózattal rendelkezett, aztán a kétezres években modernizálták a főpályaudvart, pár megálló erejéig föld alá dugva a vonalak egy részét, egyben jobban be is kapcsolva azokat a vasúti közlekedésbe. Ezután 2009-ben az addig különálló Pöstlingbergbahn is a hálózat része lett, 2011-ben pedig a földalatti szakaszból nyugat felé egy új vonalat ágaztattak ki.

A fenti két képen ennek az új vonalnak az első, már a felszínen levő megállójának környékét, Untergaumberget láthatjuk. Ez már nem Linz területén van, hanem a szomszéd városén, Leondingén! És ez még nem a történet - és a vonal - vége, hiszen a sínek ezután Paschingon is áthaladnak, mielőtt Traunba érnek.

Megnéztük a régebbi föld alatti szakasz nem kimondottan barátságos déli végét, Herz-Jesu-Kirche megállót is.

Nem nagyon erőlködtek a rámpák városképbe illesztésével... Jobbra az alagút északi kijáratánál, Goethekreuzung megállónál járunk, itt is az a furcsa, drótkerítéses valami fedi a rámpát, mint Untergaumbergnél. Vajon mire jó? És ha annyira fontos, a Herz-Jesu-Kirchénél miért nincs ilyen? :)

Kicsit videózgattuk is a föld alatti forgalmat.

Amikor először jártam Linzben, még nyolc- és tíztengelyes DÜWAG-licensz villamosok ("gömbölyűek" és "szögletesek") vitték a forgalom nagy részét, de már megjelentek az alacsonypadlósok a balra látható Bombardier "CityRunner" típus képében. Az első 33 CityRunnert 29 további követte, de már új dizájnnal, lásd jobbra. Ezt a típust "Flexity Outlook C" névvel is szokták illetni, de én szívesebben használom a régit.

Személy szerint nekem az átdolgozott formaterv jobban tetszik.

Balra: a város fő sétálóutcája, a Landstrasse fölött ilyen kerek izék lebegtek, vélhetően már a karácsonyra készülve :) Jobbra: régi CityRunner gurul lefelé a Duna fölött átívelő hídról.

Másfél perc mozgóképen.

A Landstrassét a Mozartkreuzungnál trolik keresztezik, itt leálltunk kicsit fotózni. Természetesen nem a balra látható Volvo érdekelt, hanem az üzem legújabb típusa, a Van Hool "Exqui.City 24". A duplacsuklós közúti járművek egy ideje már nem számítanak különlegességnek (egy ideig Budapesten is próbázott egy, az Ikarus nyolcvanas évek végi próbálkozásáról nem is beszélve), de ki akartam próbálni:

A jármű nevében a 24-es szám a hosszát jelzi, méterben. Ízlésről nem sok értelme van vitázni, mindenesetre nekem nem jött be a külseje, nem értem, miért kell egy busznak úgy kinéznie, mint egy villamosnak! Ez valami divat mostanában, hiszen a salzburgiaknak is van hasonlóan tramgender (elnézést, de nem tudtam kihagyni:) jószáguk, de nekem a hagyományosabb kinézetű járművek jobban tetszenek. A belső tér színeit és formáit viszont szerintem nagyon eltalálták. A képen látható, ahogy világítanak a leszállásjelző gombok, de igazán akkor néztek ki jól, amikor felváltva villogtak: olyan volt az utastér, mint egy leszállópálya :)

Sajnos a villogást nem sikerült elcsípnem, de egy kicsit azért videóztam útközben. Az viszont nem derült ki számomra, hogy nagyobb sebességnél hogyan mozog a jármű, mert végig elég kényelmesen haladt a szinte üres utcákon.

Természetesen nem maradhatott ki a villamoshálózattal összekötött Pöstlingbergbahn sem a programból!

Mivel a szürke félhomályban igazán szép fotókat nem lehetett csinálni, inkább videóztam.

A látogatás a főpályaudvaron kezdődött, és ott is fejeződött be. Linz egyrészt Ausztria (és tulajdonképpen Közép-Kelet-Európa) fő vasúti ütőerén, a Westbahnon (nem összetévesztendő a Westbahn nevű vasúti szolgáltatóval) fekszik, másrészt észak (Csehország) és dél (Selzthal) felé is indulnak innen vonatok. Kelet-nyugati irányban az imént említett Westbahn Stadler KISS motorvonatai (lásd balra), illetve az ÖBB Railjetjei dominálnak, de amúgy mindenféle regionális cuccokkal, illetve cseh nemzetközi szerelvényekkel is találkozhatunk. Plusz a peronos vágányokon túl működik az ÖBB jókora főműhelye.

Ja, és itt végződik a linzi HÉV, a LiLo fővonala is. Ez az a végpont, amelyik leváltotta az eredeti belvárosi állomásocskát - nem bírom nem becézni, olyan kicsi volt :) Jobboldalt egy indulni szándékozó Stadler GTW-t látunk, balra pedig az anyacég, a Stern&Hafferl egy Siemens gyártmányú dízelmozdonyát.

Hm, mi is szokott az ilyen bejegyzések végén jönni? Ja, megvan: pár érkezés és indulás, videón. Váljék egészségetekre, a viszontlátásra! :)


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez