|
Előzmény: A Váci úti villamosok Kádár utcai hurokvégállomása
A végpont valahol az akkor még nem létező ál-román templom Lehel úti oldalánál volt, egészen 1900-ig, amikortól - miután a BKVT két évvel korábban gyakorlatilag aprópénzért felvásárolta a céget, megszüntetve az addig fennálló anyagi ellenérdekeltséget - a BURV villamosai is a Nyugatihoz jártak be (november 16.). A végállomás helyén ezután csak egy kitérő maradt, a Lehel utcai és Váci úti vágányok pedig a Csanády utca torkolatánál csatlakoztak egymáshoz, különösebb ügyeskedés nélkül.
Bár ez így leírva bonyolultnak tűnhet, a jobboldali (hatvanas évek elejéről) származó ábra talán megkönnyíti a megértését.
Az egykori vágányhálózat bejárása Nézzük meg, hogyan változott a környék azóta, hogy eltűntek a Váci úti villamosok! A Csanády utca sarka nem sokat változott, legalábbis mind a gyógyszertár, mind a zálogház ugyanott van. A villamos helyét az autóáradat, szerepét a metró vette át. Tim Boric képe (baloldalt) 1976-ból származik. A hatalmas autóforgalom (mely a képen nem látszik, mert éppen a hátam mögött indultak) miatt a jobboldali fotóhoz nem sikerült megtalálnom ugyanazt a helyet, ahonnan az eredeti készült (ráadásul a széleslátószögű optika is sokat torzított a templomon). A Lehel úti oldalon levő járműosztályzó (elágaztató váltó) előtt egy 3-as vonalon közlekedő M+P+P szerelvényt láthatunk. Jól látható a váltókezelő bódéja is. Az 5200-as sorozatú pótkocsik nem voltak teljesen szokásosak errefelé - Szépilona kocsiszínből közvetlenül a selejtezésük előtt kerültek át ide, rövid időre.
A Váci úti villamosok útja a templom keleti oldalától észak felé Lássuk, hogyan haladtak a Váci úti villamosok délről északra! A baloldali szerelvény a járműosztályzó váltó után már a bal oldali vágányon halad, tehát a Váci útra fog kanyarodni... ... az itt látható módon. A Lehel utcai járatok természetesen a jobboldali vágányról egyenesen továbbmentek. Az előbbi kanyar a másik irányból nézve. A villamos ezután egy jobbkanyarral a Váci úton folytatta útját.
A Lehel utcai villamosok útja északról dél felé A Lehel utcán északról érkező 12-es szintén bekanyarodott a tér közepére, hogy aztán a másik vágányon át átmenjeni a templom Váci út felőli oldalára, becsatlakozva a Váci út észak felől jövő irányába. A helybeliek még jól emlékeznek arra, ahogy a többnyire kéttengelyes villamosok kerekei mennyire sivítottak ezekben az ívekben. Ez az UV - mely itt éppen a középső részről dél felé kanyarodik - persze valószínűleg nem csikorgott annyira. Megfigyelhető, hogy az észak-déli és a déli-északi irányok vágányai még a középső rész elején keresztezték egymást, azaz az északról jövő 12-es a déli, a délről érkező 3-as pedig az északi sínpárra érkezett. A kettő közt egy vágánykapcsolatot is láthatunk, mely a szennyeződésből ítélve nem sokat lehetett használva. Két kép-pár a templom nyugati oldalán dél felé haladó villamosokról. A bal felső kép bal szélén levő foghíjtelek már rég beépült, de ettől függetlenül a környék nem változott olyan nagyon nagyot...
A Váci út Lehel piac melletti szakasza Két további kép-pár, a Váci út piac melletti részéről. Ahogy az látható, akkor még több volt a fa, és kevesebb az aszfalt. Milyen "rossz" is volt ez! :-/
Az eddig bemutatott állapot a 70-es évek második feléig állt fenn. 1978-tól a hármas metró kéregvezetésű alagútjának építése miatt ugyanis megszüntették a templom nyugati oldalán haladó síneket. Innentől kezdve a villamosok mindkét irányban a Lehel utcán haladtak el a tér mellett, és február 15-től a Bulcsú utcán, majd december 18-tól a Dózsa György úton keresztül tértek vissza a Váci útra. A 1111-es pályaszámú Bengáli komótosan halad észak felé; a háttérben látható egy, a Bulcsú utcába kanyarodó villamos is. Ez a hármas szerelvény (azaz egy motorkocsi két póttal) északről jőve a Bulcsú és Lehel utcán át kerüli ki a piac melletti, ekkor már jócskán feltúrt építési területet. Ez a 3-as viszont Újpest felé tart, épp a Kassák Lajos utcát keresztezve. 1981. április 1-től a Váci úti viszonylatok belső végállomása az Árpád hídhoz került, ezzel a Váci út Árpád híd és Nyugati pályaudvar közötti részéről végleg eltűntek a villamosok. Érdekes módon azonban nem minden nyoma tűnt el a villamosoknak innen; mi több, a 12-es és 14-es villamosok tér elejére, a jelenlegi végállomásra való behozatala után is, egészen a kilencvenes évekig megvolt a vágánykapcsolata a Bulcsú utcában "ottfelejtett" vágánynak, mely ekkor már észak felől volt bekötve a Lehel utcára! A fentebbi képeken látható sínmaradvány 2001-ig volt látható, akkor már elvágva mindentől. Bár a vágányt ezután eltűntették, az egykori felsővezetéktartó oszlopok még 2004-ben is megvoltak, ahogy az a baloldali képen látható. Tovább a Váci úton az Árpád híd felé Archív felvételek
és térképek: Nagy Zsolt Levente, Németh Zoltán Ádám és Mr. Cyber gyűjteménye,
tramway.com, illetve saját gyűjtés
Valamint: Tim Boric, Heinz Heider Jelenkori képek: Varga Ákos Endre, Baracsi Ákos
© Varga
Ákos Endre, hacsak nincs másképp jelölve. Figyelem: az oldalakon
található szövegek és képek csak szerzőik engedélyével közölhetők újra!
Vissza a tetejére Vissza a kezdőoldalra |
||||||||||