| AKTUÁLIS ARCHÍV LINKEK | ||
|
 |
|
|
|
No, gyerekek, nem ússzátok meg, megint Mint azt már említettem korábban, nekem nem az érték, hanem az élmény a lényeg a fémdarab-gyűjtésben. Emiatt aztán vannak olyan érmék, amikre mindenképpen le kell csapnom, még akkor is, ha esztétikailag talán nem a legsikerültebb darabokról van szó. A baloldali érme Gagarin űrrepülésének harmincadik évfordulójára jelent meg, anyaga a témához illően titán (amiből ugye az űrkabin is készül). Arany- meg ezüstpénze bárkinek lehet, na de titánium? :) A jobboldali érme egy 1987-ben kötött szovjet-amerikai leszerelési szerződés tiszteletére készült, az akkor elbontott R-12-es középhatótávolságú ballisztikus rakéták köpenyének anyagából. Ez így nem hangzik túl érdekesnek, de az R-12-es volt az első "sikeres" fegyver a kategóriájában, és az első termonukleáris robbanófejjel szerelt szovjet rakétasorozat. Mi több, a kubai rakétaváltság is ilyen rakéták miatt robbant ki annak idején. Szóval nagy idők nagy tanúja volt, mely jobb, hogy átment múlt időbe (mondjuk addigra már rég az SS-20-ast használták helyette, mely nem kevésbé ártalmas az egészségre). Le persze nem ellenőriztem, hogy tényleg az említett fémekből van-e ez a két érme, de tény, hogy más fogása és csengése van mindkettőnek, mint a többi érmémnek. Ez a két érme már "valódi", a szónak abban az értelmében, hogy valaminek az ellentételezésére használták őket. A baloldalit Düren városa adta ki szükségpénznek az első világháború vége felé, és azért éreztem szükségét, hogy szert tegyek rá, mert Düren volt az a német város, ahol kétszer is nyaraltam cserediákként, és ez nagyon kellemes emlékeket hagyott maga után. A jobboldali elvileg egy Szamara városából származó közlekedési tantusz, mely a rajta látható régi trolibusz miatt tetszett meg. Az anyaga amúgy alumínium, viszont méretileg jókora, ami kicsit valószerűtlenné teszi, hogy tényleg tömegközlekedési jegyként használták. Egy vendégkönyvbeli megjegyzésre reagálnék gyorsan: annyira azért emlékszem az oroszra, hogy értsem, mi van odaírva. Az "első trolibusz" felirat ellenére nekem anno azt mesélték, hogy ez nem emlékérme volt, hanem fizetni lehetett vele a kalauznál. Legfeljebb át lettem verve, de nem baj, akkor is tetszik az érme :) Mai utolsó érmém a bal oldalon látható: egy angliai (!) húsz eurocentes próbaérme. Igazából persze nem fizetőeszköz, részben azért, mert a britek egyelőre ragaszkodnak a fonthoz, részben meg azért, mert ez se egy apró zseton. Utóbbi érzékeltetésére mellétettem egy valódi 20 eurocentest. Az angol pénztárca-kereskedelem hamar fellendülne, ha ilyen méretű aprópénzekkel rohangásznának az emberek :)
A vendégkönyvben időről-időre felbukkan a kritika, miszerint autóellenes vagyok, "meg különben is mi bajom van velük?". Nos, tekintve, hogy a város zaj- és porállományának nagy részét nem Helsinkiből küldik postával, és nem is a Vidám Park dodzsemei termelik, az ilyen felvetésekkel csak egy bizonyos mértékig tudok mit kezdeni. A "na de hát mit lehet tenni, ez van, autózni márpedig mindenképpen kell" című véleménnyel szemben viszont nem tudok ilyen toleráns lenni, mert az a véleményem, hogy levegőt venni, azt kell mindenképpen, nem pedig autózni. Félreértés ne essék, nem vagyok valami "sötétzöld" aktivista, nem gondolom, hogy mindenhova minden más helyett villamost kell tenni, sőt, elismerem, hogy vannak helyzetek, amikor KELL az autó, de a főváros utcáinak forgalmát nem száz százalékban ezek a "kell esetek" teszik ki. Ráadásul amikor ez az "én márpedig mindenhova autóval megyek, mert nekem az idő pénz" hozzáállás azzal az életveszélyességig fajuló önzéssel párosul, amivel nap mint nap szembesülök, akkor hadd legyek egy kicsit elfogult a témával kapcsolatban. Egyelőre nem lehet azt mondani, hogy teljesen légbőlkapott problémák miatt morgok. És most még lehet változtatni a szokásainkon. Ne várjunk a végéig: "Csak amikor a legutolsó fát kivágtuk, a legutolsó folyót is megmérgeztük, és a legutolsó halat is kifogtuk, fogunk rájönni, hogy a pénzt nem lehet megenni." (indián mondás) Biztos, hogy az, hogy minél többet keressünk azáltal, hogy a távolabbi melókat is bevállaljuk, megéri azt, hogy az unokáinkra a lakás mellé némi asztmát és allergiát is örökül hagyunk? Most még "csak" csődbe hajlik az, amikor bedugul a város, de lehet, hogy pár év múlva már kész katasztrófa lesz... No, ennyit a - teljesen komolyan gondolt - szentbeszédről, az előbbi soroktól deprimálódtaknak most megint mesélgetek egy kicsit a mindenféle közlekedési jegyekről:
Vasárnap van, és a tévében egy "Szombat esti láz" című táncműsor megy élőben. Nóóórmáális?! Ráadásul Stohl András, a műsorvezető úgy néz ki, mintha épp egy spániel eljátszására készülne a világot jelentő deszkákon, és a haj meg a smink már elkészült volna, csak a jelmezt nem vette fel...
Pár további kép a minapi fotós sétáról. Először két olyan épületről, melyek kiskorom óta mindig megfognak, amikor a Rákóczi úton járok. Márpedig szinte mindennap járok ott:)
A baloldali képen látható gyalázatos állapotban van, a másik egy fokkal jobb. Az egyik olyan... milyenis... art deco-s? a másik egy eltévedt lovagvárra hajaz bástyaszerű középhajójával és az abban tátongó jókora kapuval. Nekem ez a két kedvenc épületem a Rákóczin, de ki tudja, ha rendbehoznák mindegyiket, lehet, hogy más is tetszene. Nem teljesen értem, hogy miközben az Andrássyt és a Nagykörutat többé-kevésbé megbecsülik, a város fő közlekedési tengelyének számító Rákóczi út miért néz úgy ki, mint egy háborúból éppen csak kilábalt ex-jugoszláv tagköztársaság fővárosának külvárosa. Illetve... szinte biztos vagyok benne, hogy többek közt azért, mert központi fekvése ellenére a hatalmas autóforgalom okozta zaj- és porszennyeződés miatt "halott" a városnak ez a része. Ott van, mint a kutyakaki a járdán: mindenki elmegy mellette, átlépi, vagy kikerüli, és utána igyekszik elfelejteni, hogy látta. Állítólag nem lehet mit tenni ellene, mert a autóforgalomnak mennie kell (miért is _kell_? jó, ha tud, de a "kell" erős túlzás SZVSZ); majd foglalkoznak vele, ha van teljes M0 körgyűrű, Munkáskörút, holdkomp, négyesmetró. Addig meg kerülgetjük :( No, mielőtt teljesen depressziós lennék a gondolattól, hogy ilyen városban élek, berakok egy "nagy vas" képet. Ezt is aznap láttam, a Népszínház utcában:
Kiskoromban elég sok ilyen "duplafülkés" IFA közlekedett, főleg a Posta és a Gázművek színeiben, ha jól emlékszem, és én teljesen ledöbbentem, hogy még ma is látni ilyet. De azért alapjában véve örültem neki :)
Ma csavargós napom volt. Eredetileg persze csak el kellett mennem valahova, aztán később csatlakoztak hozzám, így kirándulás lett belőle. Először Erzsébetváros volt soron, ahol felfedeztem, hogy bizonyos utcái ezerrel igyekeznek rácáfolni a városrésszel kapcsolatos előítéleteimre:
Baloldalt a Huszár utca látható, mely elég sokat változott az elmúlt mondjuk tíz évben. A díszkő, a viszonylagos forgalomcsillapítás, a fák és a Rózsák terei templom felújított tornyainak látványa tiszta "hűha, küllföldön vagyok?" feelinget okoztak nálam. Nem lett persze a világ nyolcadik csodája, de egy teraszos-kiülős bambizásra már alkalmas. Bár mondjuk a Rózsák terében régebben is sok perspektívát láttam, lévén jó értelemben vett városias tér - építészetileg igen hatásos ellenpontja a környék összes többi terének (Baross tér, Köztársaság tér, Almássy tér). Jobboldalt a Barát utca látható. Ebben a rövid utcácskában, mely csak egy saroknyira van a Rákóczi úttól, szerintem még sose jártam, de amikor most betévedtem, már-már azt hittem, hogy a Szent István park környékén vagyok. Irtó furcsa, hogy a környék összes többi utcájával ellentétben itt a kietlenség helyett dús lombú fák uralják a képet. Sokan nem szeretik a bérkaszárnyás belvárosi utcákat, de ha mindegyik ilyen lenne, szerintem nekik se lenne bajuk ezzel a környékkel!
Egy nagy ugrás (tujázás:) után Budafokon találtuk magunkat. A baloldali fotón a város legértelmetlenebb KRESZ-táblái láthatóak: egyirányú utca, főútvonal kezdete - mindez egy autók elől elzárt részen. Ezek a jelzések itt csak arra jók, hogy belelógjanak a képbe, amikor az ember a végállomásról kihaladó 47-es villamost akarja fotózni :) Mivel a Nap erősen lemenőben volt, innen hazafelé vettük az irányt, egy kósza ötlettől vezérelve vonattal. A Városháza tér közelében van ugyanis elrejtve Budafok-belváros megállóhely. Ez kapóra jött, de egy nagy gondom azért volt vele: egy darab tájékoztató tábla nem volt kint! Nem hogy menetrend (érdemes egyátalán várni valamire, ami bevisz a városba?), de annyi se, hogy hol vagyunk, merre van az aluljáró, ilyesmi. Szerencsénkre hamar megjött a vonat - sőt, kapásból kettő: a peron mindkét oldalán közeledett egy, mintha versenyeztek volna :) Mindenesetre egy BKV vonaljegy áránál valamivel kevesebbért tizenkét perc alatt bent voltunk a Déli pályaudvaron. Az ilyen élmények után kezd el igazán idegesíteni, hogy Budapesten mennyire nem használják ki a meglevő vasúti hálózatban levő közösségi közlekedési lehetőségeket. Dumálni mindig dumálnak róla, meg pályázatokat írnak ki, százmilliókért megterveztetik a leendő megállóhelyeket, a hozzájuk tartozó plázákkal együtt, milliárdokért bereklámozzák, hogy most majd fejlesztik, vonatokat vesznek, amik majd ott fognak közlekedtetni, aztán valahogy marad minden a régiben. Pedig végülis mire beértünk vonattal a Délibe, busszal még csak a Dombóvári útig, villamossal pedig a Kalotaszeg utcáig jutottunk volna, tehát köröket rávertünk minden másra. Ehhez képest a t. városálmodók újra meg újra azon agyalnak, hogy megszüntetik a Délit (eladják ingatlanüzéreknek), a vonatozók meg szálljanak le Kelenföldön, és jussanak tovább, ahogy tudnak, x darab átszállással. Nóóórmáális?!?
Egy fizetőeszköz értékét kivitele, anyaga, mérete elég jól leírja. Ránézel, a kezedbe fogod, és körülbelül sejted, ér-e valamit, vagy csak az asztal rövidebb lába alá tömésre alkalmas, hogy az ne billegjen. Mindenesetre a második világháború utáni forintrendszer erózióját szerintem semmi se mutatja olyan szépen, mint az ötforintosok méretváltozása.
Bal szélen az 1946-ban bemutatott ötforintos második karnációját láthatjuk '47-ből. Brutális méretű, 32 mm átmérőjű, majdnem 2 mm vastag, valahogy középkori feelinget sugárzó darab, ezüstből (!). Az egy évvel korábbi versenyző kicsit vastagabb volt, és több ezüstöt tartalmazott. Amikor az ember a kezébe veszi ezt az 1 deka fölötti súlyú pénzt, érzi, hogy valami érték van a kezében. Balról a második a '67-68-ban vert "legvidámabb barakk" verzió: még mindig 27,5 mm az átmérője, de már nem ezüstből van. Ha jól tévedek, ekkor még mindig ő volt a legnagyobb értékű forgalmi fémpénz, úgyhogy pár Bambi kijöhetett belőle. A hetvenes évek elején jelent meg a harmadik típus. Kisebb lett a címer, de jobban látható az érték jelzése. Vele párhuzamosan jelent meg a fém tízforintos, így már nem ő volt a legértékesebb forgalmi fémpénzünk. A túloldalán természetesen neki is Kossuth van, ez ebben a családban kötelezőnek számított. A '82-83-as "érme-reformban" (csak én nevezem így; mindenesetre '82-ben jelent meg a fém huszas, egy évvel később pedig az addiginál kisebb, sárgaréz tízforintos) aztán még kisebb lett őkelme. Igaz, csak 0,9 mm-el, de azért érezhető a különbség. Tiszta nikkel helyett ő már réz-nikkel ötvözet, ami nem tudom, olcsóbbá tette-e, de hogy kevesebb dolgot lehetett érte vásárolni, arra még én is emlékszem :) A jelenleg használatos, először '92-ben kibocsátott ötforintost talán nem kell bemutatnom, anélkül is mindenki sejti, hogy még kisebb lett. Ráadásul Kossuth helyett egy kócsag jelent meg rajta. Így inflálódik egy magyar nemes...
Vééééégre újra villamossal munkába. Sokkal tisztább, száraz érzés. Meg huszonöt perccel rövidebb út. Rejtély, hogy csúcsidőben miért akár bárki bármi mással közlekedni a Nagykörúton, mint villamossal! Ezen felül a nyár első beköszönésével összhangban drasztikusan lecsökkent a nőnemű népesség által a testen hordozott textíliák mennyisége. Eszeveszett gyönyörű nők élnek köztünk! Ilyenkor néha nagyon nehezemre esik észrevenni, hogy amúgy milyen állapotban van a város ;)
Egy "újabb régebbi" mániám futólagos bemutatása:
Ha minden igaz, akkor hétfőtől minden napom egy-egy órával hosszabb lesz. Nem, nem az idő kerekét zökkentem ki, csak végre újra járni fognak a nagykörúti villamosok a Blaha és a Moszkva tér között. Amióta nem jártak a villamosmegállók átalakítása miatt, munkába menet és hazafelé ennyi plusz idő ment el az utazásra egy nap. A kellemetlen érzésem viszont az az egésszel kapcsolatban csak most kezd megjönni: mi lesz itt, amikor majd a Margit hidat fogják felújítani? Ha pár útszéli toldozgatás így be tud tenni a városnak, mi lesz itt akkor, ha egy egész dunai átkelőhely esik ki a használatból egy időre? Na mindegy. Itt a fentebbi képen egyébként Budapest új címerét láthatjuk: mindent elborító aszfaltrengetegben egy kidöntött KRESZ-tábla. Sajnos elég tipikus látkép, hirtelen nem is tudom, mi csökken nagyobb tempóban a fővárosban: a közlekedési szabályok betartása vagy a zöldterületek mennyisége :(
A minap Keira Knightley-val álmodtam. A vicces az, hogy szerintem sose láttam még olyan filmet, amiben ő szerepelt, csak plakátokon meg bulvároldalakon láttam a képét (amikor kijött a legutóbbi Büszkeség és balítélet). Nem kell semmi huncutságra gondolni, nem erotikus álom volt, egyszerűen csak együtt utaztunk valahova, és dumáltunk, meg kirándultunk, és aranyos volt. Utána megnéztem a neten pár képét, és tényleg ő volt az, de a képeken valahogy nem tűnik nagyon aranyosnak. Vagy csak nem az én zsánerem, mindegy. Csak tudnám, hogyan került az álmomba, ha gyakorlatilag azt se tudom, ki ő? Még a nevének írásmódját is úgy kellett kinéztem az egy weboldalról! Atyaég, ezt a "nem is láttam még filmben"-t vissza kell vonnom, mert az imdb.com-on utánanézve kiderült, hogy a Baljós árnyakban (SW Ep. 1) volt valami mellék-mellékszerepe. Most mondjam, hogy egy kicsit máris rokonszenvesebb lett? :)
Szerencsére pozitív visszhangja volt múltkori érme-mutogatásomnak, úgyhogy most folytatom, ezúttal a transit tokenek frontján. A token másik szép "magyar" szóval zsetonnak is mondható lenne, de a "bárca" megnevezés talán gyakrabban előfordul velük kapcsolatban. Mivel nem igazán tudom, minek hívjam őket, inkább körülírom: olyan tömegközlekedési jegyekről van szó, melyek a papírfecni formátum helyett inkább érmeként manifesztálódtak. Nem mentem még utána a témának (lévén, hogy még csak három hete jöttem rá, hogy érdekel), de valószínűleg az Egyesült Államok volt a fellegváruk. Nagyjából ahány város, és ott ahány közlekedési vállalat, annyiféle érme. Méretben többnyire azonosak, jellegük, anyaguk is hasonló, de azért igyekeztek jellegzetesek lenni. A jellegzetesség egyik eszköze volt, hogy valami jelképet vágtak az érme közepébe, a Los Angeles Railway (becenevén LARy) például egy harangot (balszélen), Salt Lake City pedig méhkaptárat (ilyenem nincs, csak fotón láttam; remélem jól emlékszem). Legtöbbször persze a cég vagy a város nevének kezdőbetűjét. A középső token például Washington DC-ből származik, a jobboldali pedig Holvanlujzából, leánykori nevén "Hon a Lulu"-ból (bocs:). Persze azért Európában sem volt ismeretlen a közlekedési tantusz, bár nekem csak egy Bochum-Gelsenkirchen érmém van, mert a többit, amit meg szerettem volna venni, ellicitálták előlem az eBay-en :) Budapesten a Beszkárt (BSzKRt.) kisszakasz-jegye volt a műfaj legillusztrisabb képviselője. Az emberek előre vettek ilyet, aztán a villamosra való felszálláskor csak bedobták a vezető melletti perselybe, és a kalauz nem zargatta őket (akkoriban ugyanis a kalauztól lehetett jegyet venni az adott útra). Legalábbis a következő kisszakasz-határig (a kisszakasz előre meghatározott megállótávolság hosszú volt, itt van róluk egy térkép). A rendszer azt hiszem tőlünk terjedt tovább Bécsbe, ahol a mai napig van kisszakasz, amit rendszeresen bemondanak a járműveken ("Ende der Kurzstrecke" vagy "Kurzstreckengrenze"); bár nem tudom, hol lehet hozzá való jegyet venni. Ezek a kisszakasz-tantuszok klassz kis érmék voltak, bár természetesen nem túl értékesek, hiszen milliónyi készült belőlük, és a sok használattól nagy részük erősen kopott és szennyeződött. De voltak további érméi is a Beszkártnak: Na, ezek pontos használatát viszont nem ismerem. Ez lehet, hogy kiábrándító azok számára, akik valamiért azt hiszik, hogy én mindent tudok a régi közlekedési dolgokról :) de az ilyen üzemviteli dolgok eddig valahogy elkerültek. Úgy hallottam, hogy a kalauzoktól szolgálat közben időről-időre elvették a jegyek eladásából befolyt pénzt, hogy ne támadják meg őket rablók, ilyenkor a pénz helyett kaptak a fentihez hasonló bárcákat (amiket egy átlagember semmire nem tudott volna használni). A nap végén aztán a bárcákkal számoltak el a pénztárban. De hogy tényleg így volt-e, illetve hogy mennyit ért a baloldali váltójegy, azt nem tudom. A jobboldali "BSzKRt 1 forintos" vélhetően a pengő-rendszer '46-os leváltása, és a cég '48-as átszervezése/államosítása között lehetett használatban (a korona mindenesetre eltűnt a címerpajzs tetejéről), de persze ki tudja. Mindenesetre mind további ilyen érméknek, mind pontosabb információknak nagyon örülnék, utóbbiak jöhetnek akár a vendégkönyvben, akár mail-ben!
Az előbb kedvenc "housei-orvosomat" néztem a csodaládában, így nem tudtam elkerülni, hogy ne találkozzak pár tévéreklámmal. Brrr. A női szépségápolási termékek hirdetői mintha folyamatosan alul akarnák múlni magukat, és szerencsétlenségünkre ez mindig össze is jön nekik. Például:
Csak reménykedni tudok, hogy nem vagyunk annyira buták, mint azt a tévéreklámjaink sugallják...
No, kiderült, hogy mitől volt a tegnapi hatalmas dugó a Hungárián és az összes rá csatlakozó úton: mert egy csatornafedlapot javítottak a Gyáli úton. Hát köszönöm. Ma meg halálos baleset volt az M3-as bevezető szakaszán, ezért szintén minden behalt Zuglóban. Egy barátom a piros hetessel jött volna a Bosnyáktól befelé, de nem bírta a tötyörgést, ezért a Róna utcánál leszállt. Gyalog továbbjött, a Hungária sarkán még bedobott egy hamburgert, visszament a megállóba, ahová csak 3-4 perccel ezután ért be a busz, amiről a Rónánál leszállt! Nyilván nincs ám semmi gond a közlekedési szokásainkkal... Öt kocsiból négyben csak egy ember ül, és foglal el akkora helyet, amin tömegközlekedési eszközzel tizen is elférnének, ez az idióta városvezetés meg csak szavakban támogatja a kötöttpályás közlekedést, és csak az egyetlen, szent és sérthetetlen négyes metróját ássa, miközben ezer másik helyen lenne még szükség valami színvonalas alternatívára az autóval közlekedők számára. Ráadásul közben az autósok meg elhiszik az "én rengeteg adót fizetek, én tartom el az államháztartást, ezért jogom van használni az autómat" című maszlagot, és a frusztrációjukat abban élik ki, hogy ott nyomulnak előre, ahol csak látnak egy darabka aszfaltot. Ha ma minden szabálytalan autós után, akit látok, kaptam volna tíz forintot, szerintem este saját villamossal jöhettem volna haza :( De ezt nyilván csak az "elvakult tömegközlekedő" énem látja így, mint azt néha meg szoktam kapni. Pedig a nagykörúti villamosfelújítás miatt a tömegközlekedés is olyan kaka (erős eufemizmussal) most Pesten, hogy pusztán a villamosmániám nem lenne elég ahhoz, hogy az autók ellen szóljak. Na mindegy, majd csak lesz valami. Például mind kinyúvadunk ebben a tönkremotorizált városban :( Más. Mivel az új hobbimmal kapcsolatos egy szem vendégkönyv-visszajelzés ;) pozitív volt, most kicsit elszakadunk a villamosoktól, meg amivel még foglalkozni szoktam itt, mert jön a Az elején le kell szögeznem ("kell"... fenét kell, csak jól esik az elején elhárítani a felelősséget!), hogy nem vagyok numizmatikus. Még érmegyűjtőnek is _nagyon_ koca vagyok. Meg zöldfülü. Ha az elkövetkezőkben esetleg zöldségeket írok, kéretik ezt figyelembe venni. Kétféle ember van. Az egyik gyűjt valamit, a másik szintén, csak nem vallja be, vagy nem tudatosul benne. Pénzt többnyire mindenki gyűjt, főleg azért, hogy meg tudjon élni belőle. A pénzből ekkor lakás, fűtés, kenyér, sör, stb lesz. Persze lehet a lakás, fűtés, kenyér, sör, stb terhére is pénzt gyűjteni, ezt hívják numizmatikának. Az ebben szenvedő ember a pénzéből pénzt vesz, lehetőleg olyat, amivel már nem lehet a sarki közértben fizetni. És ez örömet okoz neki. Én mindig is gyűjtöttem valamit: eleinte a gyufásdobozok cimkéit, aztán a Donald rágóhoz adott képregény-fecniket. Aztán bélyeget, majd sörösdobozt. Kicsit később bátorságot ahhoz, hogy meg merjem szólítani a nekem tetsző lányokat, emiatt az elrakosgatós gyűjtés háttérbe szorult. Legújabban pénzeket gyűjtök. Persze nem ám arany dénárokat meg dukátokat, mert annak még lenne valami pénzügyi értelme. Nem: én kimondottan olyan pénzeket gyűjtök, amikre a komoly gyűjtők valószínűleg rá sem néznének. Konkrétan forintokat, filléreket, és közlekedési érméket (kisszakaszjegy, transit token, Fahrmarke - szóval amikor jegy helyett érmét használnak). Utóbbiak egzotikusnak tűnnek, előbbiek meg gyerekkoromat idézik, amikor egy osztálytársam mutogatta a családja által félrerakott régi pénzeket, meg azt, hogy a legközönségesebb aprópénzek közt is akad furcsa, például olyan, amin régi címer van. Mindez valahogy izgalmas volt akkor, és az ma is. Sokáig csak látens módon volt meg bennem ez az érmemánia: utazások után szépen összegyűjtöttem a megmaradt pénzeket, mint mindenki; csak én a mindenkivel ellentétben néha meg-megnézegettem őket, mert valahogy jól esett. Na, ez a fogdosás-nézegetés fajult el mostanában odáig, hogy tudatosan igyekszem egy-egy régebbi fizetőeszközt megszerezni és félretenni. Fontos, hogy nem légmentesen, tökéletes állapotban ("verdefényben" - ez olyasmi, mint a filatelistáknál a "postatiszta"), hanem úgy, ahogy használták őket. Koszosan, patinásan, neadjisten rozsdásan. Persze ha valahonnan beesik egy csillogó, újszerű érme, nem ugrom félre előle (e-mailben lehet kérni a címet, ahova küldhetitek őket:), de azért a valódi az, amin kicsit látszik, hogy használták. Mert így nem sajnálom, amikor fogdosom, forgatgatom az ujjaim közt. Oké, kopik - na és? Eddig tartott ez az önkéntelen vallomás, mely arra hivatott felhívni T. Olvasó figyelmét, hogy a jövőben elképzelhető, hogy ezzel kapcsolatos eszmefuttatások is fel fognak bukkanni itt. És hogy ne legyen annyira megfoghatatlan eme újdonsült mániám, berakok két képet, az 1946-ban bevezetett forintrendszer legkisebb eleméről, kisgyerekkorunk legmókásabb váltópénzéről:
Igen, ő a lyukas kétfilléres. Néha láttam ilyet, de fizetni sose fizettem vele - az én időmben a dolgok árai már általában tízzel osztható fillérrel végződtek, tehát macerás is lett volna használni. Mi több, egészen egy hónappal ezelőttig azt hittem, hogy ez az érme már akkor is csak történelmi maradékként bukkant fel (lásd középen: "Magyar Népköztársaság"). Ehhez képest irtózatosan meglepődtem, amikor kiderült, hogy még a kilencvenes években is nyomtak belőle. Tessék megnézni a jobbszélső "tantuszt":erre bizony az van írva, hogy "Magyar Köztársaság 1991". Nem semmi, mi? Mondjuk valaki elárulhatná, hogy ekkoriban, amikor már létezett az 5000 forintos bankó, mi értelme volt egy ilyen kis pénznek! Persze az ember joggal gondolhatná, hogy ez valami emlékpénz, a Rákosi-éra előtti köztársaságot idézve, de nem, mert akkor így nézett ki a kétfilléres:
"Magyar Állami Váltópénz" - imádom ezt a szöveget, rangot ad a zsetonnak, komollyá teszi. Persze akkor még értéke is volt, ráadásul anyagában is pénzszerűbb volt. Igaz, ez a két dolog valószínűleg összefüggött. Egy hátránya azért volt ennek a kivitelnek: nem lehetett olyan kényelmesen csavaralátétnek használni, mint a lyukas verziót :) No, első nekifutásra ennyi jött ki belőlem a numizmatikával kapcsolatban. Remélem senkit nem untattam. Ha lesz pozitív visszajelzés, akkor fogok még betenni hasonló képeket, mert van pár meglepő és/vagy mulatságos dolog raktáron, meg amúgy is szeretek a mániáimról mesélni :)
Ma valami eszeveszett dugó volt. Legalábbis arra, amerre én jártam. Reggel például hat percig tartott a piros hetesnek a Gizella utcától eljutnia a Hungária körúti megállóig, pedig az testvérek közt sincs több százötven méternél! Délután meg az egész Hungária úgy állt, amihez képest a normálisnak számító dugó kellemes haladásnak tűnt. Lehet, hogy csak képzelődöm, de mintha a benzinbűz is rosszabb lett volna az átlagnál. De sebaj: a város közlekedése halad a csőd felé, miközben a tévéből minden tíz percben ránk kiabálnak, hogy vegyünk má' autót, mer' belefér egy elefánt a csomagtartójába, meg mert a gyermekünk osztálytársai megbámulnak minket egy alsó középkategóriás kisautó miatt, meg ilyenek. Legalábbis ha jól dekódolom a tévéreklámok üzeneteit :) Mindenesetre valaki odafent észrevehetné, hogy hacsak nem bontjuk le a fél várost, hogy amerikai módra ezersávos utakat építsünk, akkor nem fér be több pöfögény Budapestre. El kéne kezdeni valami alternatíván gondolkodni, mert ezen a problémán rohadt módon nem fog segíteni semmilyen parkolási díj reform, ami az autósok spontán érdekvédelmi felszólalásainak körülbelül az egyetlen témája. El kéne kezdeni kompromisszumokat kötni, és néha visszavenni a fene nagy individualizmusunkból, mert így mindannyian ki fogunk nyuvadni. Csak mintegy mellesleg jegyzem meg: a dugóban álló autóözön mellett ötvennel húztunk el az 1-es villamossal. Jó érzés volt. Azt mondjuk nem értem, hogy ha az autóknak szabad itt akár hetvennel is menniük (amikor épp tudnak), akkor a villamosnak miért nem tudják a limitjét feljebb emelni ötvenről, de hát ez már csak így van mifelénk, a totális agyfogyatkozás országában.
Volt ugye ez az őcsényi modellrepülő-baleset, és most az összes pániktévé folyamatosan loopoltatja azt a pár másodpercnyi drámai felvételt, amikor a gép eltér a helyes iránytól, és a tömegbe csapódik. Miért kell ez? Kinek jó újra és újra borzongani? Aztán persze bevágnak egy erős zoomos képet a halálos áldozatok pokróc alól kikandikáló lábairól. Vajon mit ad a hír információértékéhez szerencsétlenek földi maradványainak mutogatása?? Hányinger :(
Budapesti életképek Újabb adag fotóm, főleg persze tujákról: Tendenciák Elgondolkoztató ez a cikk: Egyébként lehet, hogy tényleg haladunk Európa felé: ma láttam egy hajléktalant, ahogy láthatósági mellényben árulta a sávok közt a "Fedél Nélkül"-t. Nem mondom, hogy én így képzeltem el a megoldást a balesetveszélyes koldulás visszaszorítására, de az egyik oldal már kétségtelenül próbálkozott változtatni :O
Tegnap megint megnéztem újdonsült kedvenc Dr. House-omat. Azóta is gondolkodom, hogy mi az, ami miatt tetszik nekem ez a sorozat, hiszen alapvetően egyszerű a dramaturgia: van a zseniális, de embergyűlölő doki, van három tanonca: a kétkedő, a lelkesen rajongó, és a jó családból származó szorgalmas nyúlbéla. Ezen felül van intrikus, de csinos főnök, egy jóbarát, akiről nem tudjuk meg, miért is van olyan jó haverságban House-zal. Ja, meg mindig van egy súlyos eset, akiről senki más fejtheti meg, hogy mi a baja, és van egy vagy két vidám hülye beteg, akik táncoskomikusként valami más színt visznek a történetbe. Szóval az egész nem bonyolultabb, mint egy Knight Rider epizód, mégis tetszik. Gondolom részben mert jól játszik a főszereplő (David "Michael Knight" Haselhofnál mindenképpen jobban, persze az még önmagában nem sokat jelentene:). Meg a jól adagolt cinikus beszólások miatt. Mindenesetre szerintem a következő részt is nézni fogom, hátha rájövök, miért tetszik :)
Jelentem, új hobbit találtam magamnak: elkezdtem érméket gyűjteni - a "numizmata" szót erős túlzásnak tartanám magamra, azért nem azt írtam. Mindenesetre nagyon elkezdtek tetszeni a különböző használati célú (tehát nem dísz) érmék, különösen azok, amikre még emlékezhetek fiatalabb korokból. Persze nyilván a magas árak miatt is van, hogy nem ókori aranypénzeket akarok gyűjteni, de egyelőre teljesen jól elvagyok a különböző évjáratú forintokkal és fillérekkel. No és persze a közlekedési tantuszokkal, melyre itthon a Beszkárt kisszakaszjegy a példa, külföldön pedig az a sok tonnányi fém (és néha műanyag), amit az emberek mindenféle perselyekbe bedobtak a villamosokon, és egyéb közlekedési eszközökön. Persze már kiskoromban is félre-félretettem egy-két pénzérmét, ami tetszett, de az egész még nagyon új nekem; egyelőre ismerkedem az alap kifejezésekkel, fogalmakkal. És sokat gyönyörködöm a korai, sárga 20 filléresben, aminek a hátoldalára az ország megnevezése helyett még az van odaírva, hogy "magyar állami váltópénz", meg az 1947-es, ezüst ötforintosban, ami akkora, mint valami medál. De persze a lyukas kétfilléres, és az angol eurocent próbanyomat is kedves nekem. Most azon gondolkozom, hogy ha felpakolok pár képet róluk, és mesélgetek - szigorúan szakszerűtlenül! -, az érdekelne-e itt valakit :)
Volt két szabad percem ma, és azon gondolkoztam,
vajon lesz-e valami gyakorlati hasznunk az alábbi site működéséből:
Ma spontán Bach-napot tartottam: előbb egy olyan tévéműsorba akadtam véletlenül bele, melyben orgonadarabokat mutattak be, köztük a kötelező toccata&fúgával, aztán egy kimondottan Bach témájú program került távkapcsolóvégre. Ismételten meg kellett állapítanom, hogy az öreg Johan Sebastian nem csak divatból, sznobságból lett utólag nagy, hanem mert tényleg nagyon jókat írt.
Almár Ákossal Szegedre mentünk munkaidő után. Kivételesen autóval, mert az volt elég rugalmas. Már nem hogy Ákos Suzukija, csak arról volt szó, hogy így nem kellett a menetrendhez alkalmazkodnunk. Az M5 új szakasza elég jó, bár a kitáblázással gondok vannak, például kicsit gyakrabban is kírhatnák, hogy hány kilométer van még hátra. Szegednél meg azt, hogy melyik út vezet be a belvárosba. Oké, kizárásos alapon kitaláltam, de azért egy ilyen klassz város jobbat érdemelne! Amúgy villamosozni mentünk le, bár elég sok csáposbuszt (trolit) is láttunk, amik nélkül azért egész jól el tudok éldegélni. Ezt persze most csak azért írom le, hogy a trolis haverokat, akik benéznek ide, kicsit piszkáljam :) Azért láttunk sok szép villamost, meg néhány Tátrát is (ezt meg azért írtam le, hogy a Tátrás haverokat piszkáljam;). Bengáliztunk egy sort, de csak azért, hogy utána jobban tudjam értékelni a fapados budapesti villamosokat, amik nem túl komfortosak, de ennél azért jobbak. (Nem tudom, le kell-e írnom, hogy ez a beszólás persze a bengálimániás haveroknak szólt. Lehet, hogy be is fejezem gyorsan ezt a bejegyzést, mert a végén még mindenkit jól megsértek...)
Megint néztem Dr. House kalandjait. Miért kell ezt a sorozatot amögé a haddnemondjammilyen Született feleségek mögé tenni? Meg egyátalán minek van még a többi sorozat? Na jó, a Szívek szállodája maradhat :)
Már megint lifteset álmodtam. Valami tudatalatti problémám lehet a liftekkel, mert elég gyakran előfordulnak álmaimban. Rémálmaimban. Leszakadni nem szoktam, beszorulni két emelet közé, illetve a legfelső emeleten túlmenni (!) annál gyakrabban. Emiatt aztán álmomban ha tudom, kerülöm is őket. De most azt álmodtam, hogy egy hatalmas bérházban lakunk, ötméteres belmagassággal, a harmadikon. És kétféleképpen lehet feljutni a megfelelő szintre: vagy egy lifttel, ami állandóan beragad, vagy egy fa lépcsőházon keresztül, aminek viszont nincsenek korlátai, és csak vékony deszkapallók vannak a lépcsőfordulókban. Uuuutálom az ilyen álmokat :) Előzmények: 2006 március-április
|
||
 |
||
 |
|
|
