| AKTUÁLIS ARCHÍV LINKEK | ||
|
 |
|
|
| Következő
oldal
A napokban sétáltam egyet a Podmaniczky utca Nagykörút és Bajcsy közé eső részén. Ez a rövid szakasz irtó nagyvárosias, bár az ember hajlamos úgy áthaladni rajta, hogy észre se veszi:
Szép homlokzatok, széles úttest, hatalmas fák - és mégis az egész csak az egymás hegyén-hátán parkoló autókról szól. Kár. Klassz lehetett, amikor itt még villamos járt, be, a Duna-partig! Tudom, elmúlt, de azért klassz lehetett!
Nem vagyok egy kimondottan tévézős alkat. Korábban az voltam: gyerekkoromban éveket töltöttem a Sky Channel előtt (így tanultam meg angolul), de manapság már irgalmatlan időpazarlásnak érzem, hogy órákat üljek a varázsláda előtt. Van viszont két sorozat, amit eleinte csak fáradtan heverészve láttam, mert Rianna nézte őket, most viszont már én is rájukszoktam. Az egyik a "Szívek szállódája", ami olyan ostoba magyar címmel rendelkezik, hogy ha ezen múlik, tuti, hogy soha nem nézem meg, pedig jó. Eredetileg "Gilmore girls"-nek hívják, de a magyar fordítónak fontos volt valami rózsaszín beütésű elnevezést keresni :-/ Szóval ez a látszat ellenére egy aranyos, békés és szellemes sorozat. Nem, nem úgy "szellemes", mint a Szellemirtók :) hanem tényleg: olyan pergő párbeszédek vannak benne, melyeknek a követése az átlagos szellemi rágógumi sorozatokhoz képest felér egy nagydoktori védéssel. Ráadásul nagyon szerethetőek a szereplők, bár tele vannak hibákkal. Emiatt persze emberszerűek, ellentétben a sok tupírkarakterrel (tudjátok, mint például az a haditengerészeti ügyvéd, aki másodállásban vadászpilóta, kalandor, diplomata, szabadságharcos és még gitározni is tud), akikkel a tévécsatornák tele vannak. Persze ez is csak egy sorozat, de nagyon üdítő az átlaghoz képest. A másik újdonsült kedvenc karakter pont az ellentéte ennek: rosszindulatú, morgós, kiállhatatlan, satöbbi. Ő Dr. House (House MD). Ez a sorozat a jól eltalált cinizmusa miatt tetszik: bár az orvostudomány itt is hiperszuper, és még véletlenül se olyan, mint amit magyar egészségügyi intézményben láthatunk, de a dokik nem olyan sablonosan tökéletesek - vagy sablonosan nem-tökéletesek -, mint a Vészhelyzetben. Tele van jó beszólásokkal, amit bírok. Kár, hogy a Született feleségek után adják, mert abból egyszer megnéztem tíz percet, és azóta a szobában nem tudok megmaradni, ha a szereplőit látom.
A napi kötelező villamos-adag :)
Budapest az a hely, ahol az ehhez hasonló barkácsmegoldások ellenére is: klassz élni, mert néha ilyeneket látni naplementekor: :-)
És most foglalkozzunk a magyar közlekedéstörténet egy, lassan kultikus státuszt elérő darabjával, az "új Stukával": Fentebb látható, már-már fetisiszta lelkesedéssel ajnározott villamos ugyanis március végén 50 éves lett. Ebből az alkalomból a BKV olyan ünneplést szervezett, hogy arra még külföldről is eljöttek az ismerőseim. Még UV csoki is volt! A több napra elhúzódó vidámságról töltöttem most fel pár képet; remélem valamennyire átjön, hogy milyen sokan szeretik ezt az öreg döcögényt!
És a reklámok kitalálói csak nem akarnak kiszakadni a fura kis világukból! Mostani "kedvencem" az a spot, amiben egy asszony a kirakatban meglátja egy autógyár akcióit, és ettől nem csak hogy instant orgazmusa lesz, de még a férjére is a frászt hozza. Szerencsétlent tudniiillik kiráncigálja az utcára, az meg majd' szívinfinfakrtust kap, amikor meglátja, hogy élete könnyen élvező párja nem egy, hanem rögtön három kocsit is vásárolt a reklámozni kívánt típusból. Vagy csak én értem félre a reklámot? :)
Na, a világ szidalmazását rövid időre felfüggesztem egy kis öntetszelgő történelemidézés kedvéért :) HamPage-történelem
III.
Az utóbbi 5-6 év viszonylag kevéssé szólt a dizájnról, inkább a mindenféle tematikus aloldalakat pátyolgattam...
... de azért (szerencsére) valami komolyodás megfigyelhető. A fentebbi screenshot-on fellelhetőek azóta is tartó mániáim, például a sorkitöltött rendezés, illetve az Arial/Helvetica font használata. 2001 körül még arra is volt időm, hogy az előre elkészített GIMP scriptek helyett saját kutyulású effektekkel lássam el a főoldal képeit ("beszakadt papír"). Azóta viszont már tényleg szinte csak a villamosos oldalakkal foglalkoztam. Remélem nem baj :) Egyelőre ennyi...
És jöjjön a mai epe-adag: délután hazafelé a piros hetes sofőrje többet nyomta a dudát, mint a gázpedált. És nem szórakozásból, hanem mert a t. motorizált antiszociális kismalacok (már hogy az autósok - a mottó továbbra is "akinek nem inge, ne vegye magára") a Thökölyn szinte végig elállták a buszsávot. Mi, a busz utasai meg vártunk. A Keleti előtt egy alsó középkategóriás (és ezzel nem az autóra utalok, hanem a képességeire) még meg is sértődött, amikor a busz rádudált, hogy ne álljon már keresztbe a zöld jelzéssel rendelkező busz előtt! Mi, a busz utasai meg vártunk, amíg előrébb gurult. Százötven méterrel tovább egy újabb játékos a Rottenbillerről érkezve bedugta az orrát a buszsávba, de nem tudott továbbmenni. A busz türelmesen fékezett előtte, mondván hátha visszatolat, de nem, az illető inkább még előrébb húzódott. Gondolta, akkor majd biztos hamarabb beengedik. Mi, a busz utasai meg vártunk. A következő akadály ötven méterrel előrébb jött... azaz, ha jött volna! De állt... a buszsávban! És ha már ott volt, nem volt benne annyi kurázsi, hogy a busz zöld jelzésén átmenjen, csak állt egyhelyben. Mi, a busz utasai meg vártunk. Mivel az utazások időtartamának nettó felét az ilyen várakozások teszik ki, melyek során 60-70-80-120 ember vár egy vagy maximum két ember miatt, szeretném megkérni az ilyen autósokat, hogy a jövőben saját micsodájukkal játsszanak inkább, és ne az én időmet húzzák! Bírnék örülni annak is, ha az illetékesek végre észrevennék, hogy a nem autóval közlekedők is emberek. Nem csak az autósok fizetnek adót, és nem csak az autósoknak lehet sürgős dolguk. Valaki egyszer már az ő érdekükért is kiállhatna! Hiába költenek egy csomót a nagykörúti tujákra és a négyes metróra, ha a város összes többi részén rosszabb lesz nekik! És mindezeken túl tilatkozom ama arcpirító diszkrimináció ellen is, hogy amíg a Nyugatinál az autósoknak édességet osztanak boszorkánynak öltözött reklámemberek, az ugyanott elmenő villamospótló buszok utasai éhengebednek! ;)
Kipróbáltam a nagykörúti villamospótlást. Nem virtuskodásból, hanem mert arra vezet az út a "dolgozóba". Hát mit mondjak, sikerült úgy megcsinálni, hogy bár mindenki szív miatta, a legtöbbet a tömegközlekedők szívnak. És ahol nem definició szerint szívnak, ott jönnek a kedves autósok, és tovább rontják a helyzetet. Aki allergiás az ilyesmire, akár tekerhet is, de az elkövetkező hetekben sokat fogom szidni az autósokat. Na nem mindegyiket, csak azokat, akik nincsenek tekintettel senkire és semmire. Azaz átlagban háromból kettőt. Tudom, "elvakult tömegközlekedő" vagyok, már többször megkaptam ezt a titulust...
Családi program volt: (majdnem) össznépileg felkerekedtünk, és megnéztük a veresegyházi medvefarmot. Továbbra is azt gondolom, hogy a medve az egyik legtüneményesebb élőlény a Földön! Elvileg csúcsragadozó, de köszöni szépen, elvan gyümölcsön és kenyéren is. Tud olyan gyorsan rohanni, mint a lovak, többnyire mégis bumfordi módon cammog. Ráadásul olyan aranyos buksi feje van, hogy az ember rögtön megérti, a játékkészítők miért pont plüssmacit gyártanak, mondjuk plüssorángután helyett :) Ja, persze a farkasok is szépek voltak! Mindenesetre örülök, hogy egy ilyen menhely élhet-virulhat ebben az országban, ahol minden csak az extraprofitról szól. Összességében mintha kezdenénk beérni; egyre több civil kezdeményezés talál támogatókra. Remélem, sok év múlva az unokáimmal is el tudok majd ugyanide jönni, hogy sok-sok macit mutathassak nekik!
Na, megvolt az idei első "elvesztett sín" túra is. Nem mondom el, hova; akit érdekel, majd úgyis észre fogja venni a bővítést :) Mesélek viszont tovább a weboldalamról, "mert Ön megérdemli": HamPage-történelem
II. A következő lépés az volt, hogy kerestem magamnak valami DeLuxePaint-nél korszerűbb képmanipuláló programot, és elkezdtem tovább játszani a dizájnnal (lásd logo a baloldali baloldali képen): Kicsivel később felfedeztem az akkor még arcpirítóan haladó cuccnak számító frame-eket. Bizony, ilyen öreg vagyok, én még emlékszem azokra az időkre, amikor a böngészők nagy része nem tudott mit kezdeni a weboldalak keretekre osztásával :)) Remélem felismerhető, hogy a nyitóoldal alapvető elrendezése ekkor alakult ki. Ma is ez van nagyjából: keskeny menü baloldalt, sok szöveg jobboldalt. Egy ideig próbálkoztam a Roxen nevű webszerver grafikai kiterjesztéseivel is, villogó javascript linkeket használva a menüben, de aztán valahogy megragadtam a teljesen sima HTML-nél. Végülis az a lényeg, hogy minél többen el tudják olvasni a blablámat, és egy ilyen oldalt még szöveges böngészővel (esetleg kikapcsolt képekkel) sem lényegesen soványabb élmény lapozgatni, mint full grafikásan! Közben egyébként elkészítettem angol nyelvű nyitóoldalam első verzióját is. A kinézete ugyan még olyan volt, mintha egy márványkripta falára lenne vetítve, de azért mégiscsak nemzetközi lett a honlapom tőle! :) És az őrület fokozódott: előbb a paper.gif-et cseréltem le a háttérben a pink.jpg-re... ... majd a baloldali menü hátterét cseréltem le egyszínűre, ahogy az a baloldalon látszik is. Az akkori weboldalakhoz képest rettentő elegánsnak tűnt! A "Hamster Home" logót Molnár Zoltán készítette, aki akkoriban a tárhelyet is adta az oldalhoz. Jobboldalt egy további kísérlet látható: ekkor fedeztem fel magamnak a GIMP nevű open-source grafikai programot, amivel mindenféle trükköket bírtam csinálni, például árnyékot, filmtekercs-keretet. Ja, az ekkori HTML még mindig nem nagyon ismerte a sorkitöltött szövegelrendezést, úgyhogy az összhatás maradt kesze-kusza. Viszont egyre jobban élveztem az oldal bütykölését, és egyre többen látták is. A háromezredik látogatót valamikor 96 végén üdvözölhettem... volna, ha ott lettem volna, és ez a szám akkoriban egy magánoldalhoz képest nem is volt rossz. Büszke is voltam rá, a mai napig hencegek vele ;P Folyt.köv.
Ma a "fedezd fel a helyet, ahol élsz" mozgalom keretében itthoni turistát játszottunk: elmentünk a budatétényi kastélymúzeumba, és a szoborparkba. Mindkettő tetszett, bár az utóbbit nagyon elhanyagoltnak találtam (pláne ahhoz képest, hogy nem is olyan régi létesítmény). Amin meglepődtem, hogy ilyen elveszett helyre is odataláltak turisták. Gondolom, ha jobban megközelíthető lenne, még többen felkeresnék, de azért ez turistaszemmel már kalandtúrának számít, és megbecsülendő, hogy van, aki idáig eljön!
Kaptam ajándékba egy könyvet Amerikából: egy idős ottani vasutasnak annyira tetszettek a villamosos képeim, hogy valamit akart adni cserébe. Egy fotóalbumot, mely a Los Angeles környékén közlekedő Pacific Electric társaság utolsó éveit dokumentálja. Ezt ők "interurban"-nak hívták, ami körülbelül valami HÉV-szerűséget jelentett, azaz a villamos és a vasút között volt. De voltak kimondottan villamos jellegű szakaszai is. Namármost ez eddig oké, de milyen környékeken! Például ott gurulnak a síndöcögények a Hollywood Boulevard-on, vagy megállnak a Beverly Hills megállóban... szóval nekem valahogy tök furcsa ezeken a helyeken kötöttpályás tömegközlekedést látni. Persze 40-50 éve ki is koptatták őket, a sínek helyén plusz autósávok vannak manapság. Az jutott eszembe, hogy Budapesten nem kéne elkövetni azokat a hibákat, amiket ők elkövettek, és mindent odadobni a közúti közlekedésnek...
Szááááállj, szááááállj, szállj fel, Ákoska, avagy merengtető légifotók: Gyönyörű ez az ország, és jó, hogy van, aki megmutatja nekünk fentről!
No, akkor egy kis frissítés:
A vendégkönyvemben ismét jelezték, hogy régóta (közel két hete) nem frissítettem a villamosos oldalakat, és ez nem jó így. Ezt kedvesnek találom, de ha az elégedetlenkedők pénzt küldenének, akkor valószínűleg sokkal hamarabb rá tudnám magam beszélni, hogy pénzkeresés helyett inkább a hobbimmal foglalkozzak ;) Amíg viszont bérből-fizetésből élek, türelmet kell kérjek... Azon gondolkozom, hogy valamikor most lesz 11 éves a weboldalam. Nem a villamosos (az csak a hetedik éve létezik), hanem a személyes. Nem semmi, ha belegondolok, mennyi minden történt ezalatt a 11 év alatt! Lehet, hogy összekaparok pár screenshot-ot a korai oldalakról, remélem nem fogja senki (mérvadó) sem túlságosan narcisztikusnak érezni :) Sőt, nem is kell várni, mert megtaláltam őket (tavaly a régi CD-roncsaim (leánykori nevén: ROM) rendezgetésekor bukkantam rá a régi fájljaimra, és örömömben gyorsan lementegettem néhány képernyőt belőlük). HamPage-történelem
I. 1994 novemberében interneteztem először, aztán egy hónappal később már szabályosan meg voltam fertőzve vele. Ez elsősorban gopher-ezést (ki emlékszik még erre?) és news-ozást jelentett, majd felfedeztem magamnak az irc-t. Itt akkori, keresetlenül jópofa ;) stílusommal hamar a társaság része lettem, ami körülbelül három marék embert jelentett. Hiába, akkor még nem volt Sulinet, és nem voltak internet-szolgáltatók sem... A mai netezők számára furcsának tűnhet, de akkoriban éjjel rendszerint "kiürült" az internet, a híres #magyar csatorna, a magyar emberek elsőszámú netes real-time gyülekezőhelye is megszűnt, és csak reggel, az első korán kelő magyar ircelő belépésével nyílt meg újra. Illetve volt Sophie, a Franciaországból futtatott "robot", aki fenntartotta a csatornát akkor is, amikor nem volt élő ember a környéken, de az akkori infrastrukturális viszonyok közt ez nem mindig volt elég, lévén gyakran volt nemzetközi vonalszakadás (bár rémlik még SlapoBot az ursus.bke.hu-ról, mint "csatorna-őr", de lehet, hogy azt csak álmodtam). Szóval kevesen neteztek ekkoriban, és nem is nagyon voltak meg a feltételei annak, hogy többen csinálják, lévén, hogy a vidéki városok többnyire 64 kbit-es vonalakon lógtak. Ez az összes helyi oktatási és kutatási intézményt (akadémiai hálózat á la IIF, és semmi kommerciális tevékenység, ha mond ez valakinek valamit) jelentette, melyek mind-mind egy olyan vonalon lógtak, aminél manapság a legtöbb embernek otthon is nagyobb sávszélessége van. Na, ekkor mutatott valaki először weboldalt nekem. A böngésző az elég fapados Mosaic volt, a behívott weblap pedig a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemé. Csak bámultam, hogy wow, azok a képek, amik megjelennek, Debrecenből jönnek át a gépre! Persze nem ment valami gyorsan, na de hogy ez a dolog létezik, az valami elképesztő volt önmagában is. Nemsokára nekiálltam hát weboldalt hegeszteni. Kézzel, kedvenc "szövegszerkesztőmben", a Borland Turbo Pascal forráskód-editorjában. Firkálgattam is hozzá képeket, egy erősen faküllős programban: 640x480-as felbontás, 256 szín, raszter-recés ferde vonalakkal. Brrr. Bár a "Hamster" a lemezújságunknak köszönhetően egész jól hangzó név volt akkoriban az ifjú titánok köreiben, mégse akartam magamról elnevezni az oldalt. És mivel nem is magamról akartam írni rajta (csak később éreztem rá erre a fajta cyber-exhibixonizmusra:), a "GrinPage - GrimaszLag" nevet adtam neki (to grin = vigyorogni). Saját, lemezújságba való írásaimat akartam itt az internetezőkkel megosztani, és abban reménykedtem, más is fog majd valamit küldeni, és akkor ez egy tuti kis humorforrás lesz az "információs szupersztrádán" (ahogy akkoriban az amerikai politikusok ezt a még sokak által nagybetűvel, Internet-nek, sőt, InterNet-nek írt dolgot szólították). Valahogy így nézett ki:  
Tudom, borzasztó, de akkoriban még a középre igazítás, vagy az, hogy egy képet beteszünk háttérnek, hatalmas dolognak tűnt. (Viccen kívül - akkor még nem volt sorkitöltött szövegmegjelenítés a böngészőkben, vagy olyan, hogy frame!) Végül persze senki sem küldött írást, de ezzel együtt voltak pozitív visszhangok, így a "humor-közszolgálat" helyett elkezdtem eltolódni a jól ismert ego-building irányba :) A fejlesztésre az adott lehetőséget, hogy akkori barátnőm a vizsgaidőszakban elbújt magolni a "családi birtokra", nekem pedig hirtelen túl sok szabad időm lett. Ekkor nekiálltam hátterek és ikonok után túrni az internetet, mint a legtöbb "első honlapos". A később szinte legendássá vált IgényesPéjdzs-en kifigurázott hibák egy részét is elkövettem :) Mentségemre szolgáljon, hogy az országban szerintem még nem volt több egy tucat magánhonlapnál, sőt, a honlap szót is csak éppen akkoriban találták ki! Számos szemkifolyató grafika után aztán hirtelen egy elegáns húzással betettem a szürke "paper.gif"-et (ami értelemszerűen egy papírszerű mintát ábrázolt) hátra, és innentől kezdve inkább a tartalomra figyeltem. A kontinuitás jegyében a főoldalam néhány megoldása mindenesetre ekkorról származik. Megszületett a Hamster nick és a homepage szó elég béna keverése, a "HamPage" is, mely rajtam kívül szinte mindenkinek tetszett, így megtartásra került. Megjegyzés: elnézegetve ezeket a részleteket nekem is vegyesek az érzéseim. Persze figyelembe kell venni, hogy 19 éves voltam. Különösen az írásjelek és smiley-k halmozása furcsa mai szememmel - meg talán még az, hogy bár sok mondanivalóm lett volna már akkor is, felületes jópofizással próbáltam álcázni ezt. Úgy látszik, már akkor sejtettem, hogy az internet nem árammal működik, hanem műmájerkodással :) No, mire ezt megcsináltam, egy fél frissítést talán fel tudtam volna tenni a villamosos oldalra. De remélem nem baj, hogy nem azt tettem. Végülis nem csak villamosokból áll a világ!
Eh, már megint egy tévéreklám... De most komolyan, ki tenné be a pénzét egy olyan bankba, amelynek a tisztségviselője hangos "pa-pa-pa-pa-pa-pa" kiáltások közepette befogja a fülét, amikor az ügyfél éppen azt akarja elmondani neki, hogy mennyi pénze van?!
A Blahán az "éjjel-nappali" bejáratánál levő aluljáró-lépcsőn székelő koldus a minap újított: a dísszemlére kitett műláb mellé villogó műanyag csápokat szíjazott a fejére. Ott ült, mint egy abszurd ufó, közben cigizett és vigyorgott. Nem volt semmi látvány :)
Két kép csak úgy, hangulatcsinálónak az áradásról: Az előbb a tévében egy németes fejű dizájnsznob csaj másodperceken keresztül próbálta beállítani a vécéillatosítót a kagylóban, de nem járt sikerrel, és ettől teljesen maga alá omlott. Aztán jött az új nemtudoménmi, ami szélesebb, és ettől elégedett lett. Aztán meg egy csávó fényképezés közben belenavigált egy baráti társaságot a szakadékba, csak hogy lenyúlhassa a chips-üket. Basszus, mit gondolhatnak rólunk az ufók, akik tévéadásainkat veszik a távoli világűrben, amikor látják, hogy tragédiának éljük meg, ha a budinkban nem jól áll az illatosító, ugyanakkor viccesnek találjuk, ha valakiket beleterelnek a szakadékba? Biztos valami túltenyésztett, dekadens fajnak tartanak bennünket. Joggal.
Vessetek a mókusok elé, de szerintem van valami fenséges a rakpartokat elöntő Duna látványában! Ez nem katasztrófaturizmus, mert csak a saját lakhelyem történéseit figyelem, de az elmúlt napokban szinte minden reggel és/vagy este az áradásnál töltöttem egy órányit. Morbid módon megnyugtató és inspiráló az a sok víz! Persze valószínűleg nem csak én vagyok ezzel így, mert a fél város ott sétált. A Batthyány téren valaki meg is kérdezte, hogy mikor kezdődik a tüzijáték :) És tényleg, ennyi embert szinte csak augusztus 20-án lehet itt látni. Most pedig villamos-irodalmi ajánló következik - új villamosos könyv jelent meg: "Az UV villamosok - ötven év parádé"
Az ára talán kicsit soknak tűnhet, de egyrészt szponzorok garmadája nélkül így jön csak ki, másrészt olyan minőségű és mennyiségű (nagy részben színes) képanyag van benne, hogy ha egy részét nem én gyűjtöttem volna össze, akkor biztos sikítottam volna a boldogságtól, amikor először kinyitom! :) Ízelítőnek egy kis részlet az egy kedves, okos és szerény ember (jómagam) által írt bevezetőből: "Lehet, hogy másnak csak kiöregedett málháslovak ok, de vagyunk néhányan, akik számára legalább annyira hozzátartoznak Budapest képéhez, mint a cable car San Franciscóhoz, vagy a piros emeletes buszok Londonhoz. Nem mind vagyunk budapestiek: akadnak köztünk bécsiek, skótok, németek, angolok is, akik időről-időre azért utaztak-utaznak ide, hogy tehessenek egy kört "a" budapesti villamossal. De van, aki maga is vezeti, van, aki szereli, és olyan is, aki csak utasuk - de mind szereti őket. Valami ilyen érzelmi többlettel bír számunkra ez a két betű: UV. Ebben a könyvben a fentebb leírthoz hasonló örök gyerekek igyekeznek megörökíteni kedvenc közlekedési eszközük iránti szeretetüket. Emléket állítani nekik, ha már eddigi ötven évük alatt ilyen mostohán bánt velük a város. Bemutatjuk a típus elődeit, azt a történelmi és technikai környezetet, melyben az UV-k születtek. Kitérünk arra, hogy a magyar ipar e remeke mennyire nem maradt szégyenben külföldi kortársai mellett. Betekintést nyújtunk abba, hogy hogyan működik, például mik azok a kattogások a kocsik hátsó végében, vagy hogyan irányítja a járművezető azzal a fa- vagy műanyag fogantyús "kurblival" a kocsi húsz tonnáját. És akinek a műszaki adatok, időszaki táblázatok nem jelentenek örömet, olvashatnak arról, hogy a típust egykor vagy most vezetőknek milyen élményeik vannak velük kapcsolatban. Reméljük, könyvünk azokból is előhozza a nagy sárga járgányok iránti érdeklődést, akik nem is tudták magukról, hogy az kiskoruk óta megmaradt szívük mélyén; és azt is, hogy azoknak is tudunk újat mondani, akik a szerzőkhöz hasonló intenzítással szeretik ezeket az öreg vasakat. És már meg is szólalt a berregő: az ajtók záródnak, indulunk vissza az időben. Kellemes utazást!" Szóval kéretik tolongani a fentebb található címen, megéri! (Tőlem ne rendeljen senki, mert nem tudok segíteni ebben!)
Egészen elképesztő, milyen felelőtlenek az emberek! A minap várakoznom kellett tíz percet az utcán, ezalatt tucatnyi szülőt láttam a gyerekeikkel szabálytalanul, pirosban átrohanni az úton. Ha valaki életúnt, az az ő baja, de a gyerekeit mért veszélyezteti? Hova siet _ennyire_? És nem gondol arra, hogy a gyerek ezt fogja megszokni, és egyszre talán emiatt lesz baja, mert már kicsi korában is azt látta, hogy "á, a piros lámpa nem fontos, átmehetek rajta"?
Képzelt riport egy magyarországi buszjáratról: A piros 139-es jelzésű szardíniásdoboz
No, sikerült feljutnom. Most tíz percnyi zsúfoltság következik, majd nyílik az ajtó. Nem, még nem kerültünk közelebb a célunkhoz, csak átjutottunk az Alkotás utca túlsó oldalára, hogy immár helyes irányba nézzen a busz orra. A 139-es a jól megtervezett forduló közben ugyanis félig elmegy a Moszkva térig, de nem nyit ajtót útközben, hogy aki oda tart, annak ne legyen túl közel. Na mindegy, ez csak a kisebbik baj; a nagyobbik az, hogy leszálló egy darab sincsen, felszálló viszont több tucat is. A buszgyártók szerintem elképednének, ha látnák, a valóságban hány utas fér fel egy-egy járműre a hatósági adatokhoz képest! Fél percnyi csengetés után nagy nehezen becsukódik az ajtó. Ez most elég gyorsan ment; néha tovább tart, ugyanis néhány, a gondolkodás terén kihívásokkal küszködő embertársunk hivogatásnak érzi azt, amikor a tömegtől nem bír becsukódni az ajtó, és úgy dönt, hogy ha már egyszer nyitva van, ő még megpróbál felkapaszkodni oda. Fénysebességgel elindulunk a Királyhágó utca felé. Már úgy értem, hogy egy baromi lassú fénysugár sebességével. A percek ilyenkor gyorsabban telnek, mint a kilométerek, és az ember csak azért nem ájul el a levegőhiánytól, mert nem akar az első lenni, aki rosszul lesz. Szerencsére senki se akar első lenni, ezért ájulás nélkül jutunk el a Csörsz utcáig. A Novotel mellett a busz rejtélyes okokból ajtót nyit, pedig igazán nem fér már fel senki. De legalább megpróbálhatja. Challenge Day. Deja vu-m van: tíz évvel ezelőtt pontosan ugyanígy jártam egy hétköznap délután. A városi tömegközlekedés feltalálta az örök fiatalságot: ha csak ezt a jelenetet nézzük, egy másodperc se telt el azóta. Nem volt két kormányváltás, nem álltak be változások a magánéletemben, nem lett munkahelyem, semmi. Ugyanazon a csuklós buszon ugyanúgy egy könyök van a vesémben, és ugyanúgy ketten taposnak a sarkamra. Csak a mobiltelefonokból jövő polifónikus csengőhangok azok, amik újak, mert hát a budapesti ember még itt is társasági életet él, és nem fosztja meg magát a beszélgetés örömétől. Így aztán egy egész busz megtudja, hogy valakinek hogyan kellene beállítania az internetes levelezőprogramját, illetve hogy Manci már jobban van, múlik az influenzája. Létfontosságú információk ezek! És folytatódik a csoszogás: a busz minden második bokornál megáll, holott a jelzésében a piros szín elvileg azt jelenti, hogy gyorsjárat. Régen az is volt: egy helyen állt meg a Déli és a gazdagréti lakótelep közt, de ez már elmúlt. Az önkormányzat megállóval kedveskedett minden hangosabb útba eső lakóháznak, így mindenki kapott egy új buszmegállót a szomszéd ablaka alá (a sajátja alá senki se akart). A mi menetidőnk pedig egyre csak nőtt és nőtt. Persze a piros jelzést nem vették el, hiszen azzal bevallották volna, hogy romlott a színvonal, az pedig "arcvesztés" lett volna. Új gyorsjáratot (gyorsabbjáratot) se indítottak - az meg logikus lett volna. És sűríteni se sűrítettek, legalábbis annyival, amennyivel kellett volna. Az eredmény: megnézem azt a gazdagrétit, akinek ha esélye van autóba ülni, nem teszi meg! Jé, és már el is értünk a Dayka Gábor utcához. Van itt egy kollégium, amelyik kiharcolta magának, hogy nagyjából az összes busz, ami elmegy a Budaörsi úton, megálljon előtte. Ezzel nagyban javultak az egyetemisták közlekedési lehetőségei, és persze romlott mindenki másé, na de hát mifelénk ez a demokrácia. Csodálom, hogy a Malév-járatokat, és a Margit-szigeti átkelőhajókat nem terelték még ide! Na mindegy, a "piros" 139-esen ez az egy megálló már nem tud érdemlegesen rontani... Végre megérkeztünk az Osztyapenkóhoz. Hivatalosan persze Sasadi útnak hívják a megállót, de a helybeliek szerintem még néhány évtizedig régimódiasan csak a szovjet parlamenter rosszul kiejtett nevével fogják illetni ezt a helyet. Ha az önkormányzatnak lett volna egy kis esze, megspórolhatta volna azt a sok festéket, amit a név átfestésekor használtak el; persze akkor politikai kérdés volt, hogy a zászlóval integető szoborral együtt az egész régi históriának távoznia kell. Hát, úgy látszik, nem távozott. Ennél fontosabb azonban, hogy a busz itt kiürül, ami azt jelenti, hogy már csak másfélszer annyian vannak rajta, mint amennyien papírforma szerint felférnek rá. Innentől kezdve már csak az egyik lábamon áll valaki, és ettől szabadnak érzem magam. Közeledem hazafelé....
További tuják: a BKV ma mutatta be új, alacsonypadlós villamosát, a Combinót a Moszkva téren. Nagy hepaj volt, nosztalgiatujával az új mellett, megasztárokkal és Megasztárokkal (a kettő ugyanis nem ugyanaz, bár a mega szó kicsit vicces, hiszen Magyarországról van szó). "Annyian voltak, mint a... sokan" (C) Hofi. Már hogy a nézelődők. Az "óriáskígyó" klassz volt, és az első hajléktalan használatba is vette: amíg ott voltam, végig ott ücsörgött benne, és nézelődött jobbra-balra.
Ez a hét teljesen a villamosokról szól: kedvenc villamostípusom, az UV most ünnepli 50. születésnapját, ennek tiszteletére a BKV kis ünnepet és különmenetet szervezett a 2-es vonalon. Még UV-s csoki is volt! No meg persze sok lelkes ember: fiatalok, öregek, és külföldiek. Mert hogy volt, aki Bécsből, illetve Angliából jött el idáig ünnepelni és fotózni :)
Ezt fotóztam egész hajnal alvás helyett:
Klassz volt, a járgány csont nélkül járta be a 4-est!
Figyelem, politikailag inkorrekt üzenet következik: Csillagok,
csillagok Hogy miért nem csillagok meg az a csillagok csillagok ezeket a csillagok, csillagok, még több csillagok autósokat, akik annyira csillagok, hogy senkre nincsenek tekintettel, csak a saját csillagok csillagok, és csillagok, csillagok mindenki másra. Hogy szakadna rájuk sok-sok csillagok amiért nem csillagok csillagok! Láthatják, hogy nem tudnak előrébb jutni, de azért ők csillagok csillagok rá, és odacsillagok-csillagok a nyamvadt csillagok. Hülye kis annyi csillag, amennyi a galaxisunkban sincs! Kis kirohanásom oka az, hogy ma a t. autósok taplósága miatt a városban a tömegközlekedés is lerobbant. Az egész úgy kezdődött, hogy valaki az Erzsébet hídon áttért a szembejövő sávba, és ott csattanva leszűkítette a hidat (ja, természetesen a vétlen autóban ülők közül került valaki életveszélyes állapotba, ahogy az lenni szokott). Emiatt az autósok másfele mentek, és megpróbáltak mindenhol másutt is hasonló állapotokat előidézni. Volt, ahol a felsővezetékszakítás miatt álló troliba mentek bele (biztos olyan agresszívan állt ott egyhelyben, hogy kiprovokálta, hogy belemenjenek), másutt meg a buszok álltak egy picit, mert a BKV-sávot szabálytalanul használó kisbusz még azelőtt akart volna visszamenni a szabályos helyére, hogy az azt figyelő kamera látószögébe került volna. Mivel nem engedték be, ott állt és várt, mögötte meg a tömött busz. A kisbuszban ketten ültek. Aztán kicsit balettoznom is kellett, mivel a sok köcsög (nem kérek elnézést, nem cenzúrázom - köcsögök és kész!) ráállt a zebrára. Legközelebb bakancsban megyek, és átcaplatok a motorháztetejükön - miért csak ők lehetnek bunkók? Aztán a hatos villamos állt hét percet (nem vicc!) a Kisrókus/Margit körút kereszteződésében, mert az autósok a kis utcából lazán ráhajtottak a sínekre keresztbe akkor is, amikor látták, hogy nem fognak tudni továbbmenni. Mivel a Margit körút percekig nem mozdult, az egyébként zárt sávban a villamos állt és csöngetett. Hülye baromja, mér nem kerülte ki az autókat, ezt gondolták a sőförök, gondolom? Aztán ugyanezt minden kereszteződésben eljátszották az elkövetkezőkben is. Mert hát az autósok ott is előrébbvalónak érzik magukat, így az egy-két utast szállító autók miatt az adott esetben több száz utast szállító villamosok leállnak. Aztán meg jön a szöveg, hogy "én azért autózom, mert a tömegközlekedés olyan lassú és tömött"... A Nyugatinál például egy Suzukis nem tudott átmenni a piroson, de azért előrébb gurult még két métert a záróvonaltól, hogy biztosan rálógjon a sínekre. Az 54 méter hosszú villamost gondolom nem vette észre, pedig már két perce ott állt az is. Ő előrébbment, mert az a lényeg, mindenki más bekaphatja. A Blahán meg a Rákóczi Keleti fele tartó irányának három sávjából a két szélső ment, a középső nem, mivel beragadt oda egy okos nagykörúti autós. Kiengedni nem engedték, mert midnenki más is menni akart, maradt hát zárványként a kereszteződésben. Sokáig gondolkodtam, hogy melyik állattal lehetne párhuzamba állítani ezeket a benzin- és dízelhajtású élőlényeket, aztán rájöttem. Phthirus pubis, ismertebb nevén lapostetű. Az ökör, barom, stb. már nem elég találó arra, amit művelnek, ráadásul sértő ezekre a hasznos háziállatokra nézve. A város- és országvezetés pedig az agya helyéhez kaphatna: Budapesten a modal split jelenleg 60/40. Ez azt jelenti, hogy százból 40 ember autózik, a maradék más módon közlekedik. Tehát az autósok vannak kevesebben. Ehhez képest miért lehet mindent megtenniük, miért keseríthetik meg a többi ember életét ennyire következmények nélkül? Nem elég, ha baromi modern és drága villamosokat vesznek a Nagykörútra, mert ilyen körülmények közt az se fog tudni haladni! -A politikusok meg miért nem fogadkoznak (legalább így választás előtt), hogy ők aztán rendet tesznek? Szégyelje magát a sok autós oktató, aki ezeket a bunkó sofőröket oktatta, és azok is, akik átengedték őket a vizsgákon. A béka s*gge csomolungmai magasságnak tűnik a budapesti közlekedési morálhoz képest. És az elmúlt éveket végigélve szemernyi kétségem sincs, hogy fog ez még lejjebb is menni, ha engedik. Mert hát szintén a minap láttam, amint egy trendi kiskocsival anyuci átment a piros villogással jelölt vasúti kereszteződésen. Mellette a gyerek vigyorgott az autósülésen, biztos baromira tetszett neki. És a jó példa nyomán ő is mindenütt átmegy majd a tiloson, ha lesz jogsija. Persze ha autós társaságban az ember ezeket a dolgokat elmondja, akkor mindig kiderül, hogy ez csúnya általánosítás, meg ők nem is olyanok, meg hát ez csak egy erőszakos kisebbség. Kár, hogy kint az utcán ez tökre nem így látszik...
A mellékhelységben (leánykori neve: Walter Closed) ülve olvasni próbáltam, és negyed óra alatt úgy elgémberítettem magam, hogy amikor felálltam, megrándítottam valamit, vagy elcsíptem valamit, mindenesetre most csak derákból tudom balra fordítani a fejemet :)
Múlt héten kijött belőlem egy ilyen... hát... szóval impresszionista novella. Ez azt jelenti, hogy nem igazán van mondanivalója... sőt, igazán nem van neki olyanja :) csak egy kósza hangulatot örökít meg. Remélhetőleg megbocsátjátok, ha beteszem ide: Erzsébeti
pillanatok
-Mester, várjon, le kellett volna szállnom!-kiáltott
fel valaki hátul. Borízű volt a hang, és már vártam, hogy káromkodásban
folytatódik a kérés, de nem így történt: a villamosvezető vagy ötven
méterre a megállótól fékezett, és ajtót nyitott. A piás fazon lekacsázott
a lépcsőkön, és előrerohant, hogy megköszönje neki, amiért nem kell
egy megállónyit visszagyalogolnia. Vajon a Nagykörúton hányan szaladnak
előre a vezetőhöz köszönni? Karnyújtásnyira megyünk el a házaktól; némelyik
ablakon megpróbálok belesni, sikertelenül. Két kiskamasz jön előre
a kocsi végéből. Odahajolnak a beszélgető lányokhoz: Mi ez az illat?-szagolok a levegőbe. Első barátnőm használt hasonló parfümöt! Csak pár percet állunk a pacsirtatelepi végállomáson, mielőtt elindulnánk a Határ út felé. A villamosvezető barátnője szendvicseket hozott párjának, ez még a menetrendnél is fontosabb kicsit. Pár pillanat erejéig ölelgetik egymást a szűk vezetőfülkében, aztán elbúcsúznak egymástól, és elindulunk. Az első megállóban csinos fiatal lány száll fel – illetve onnan, ahol ülök, csak annyit tudok mondani, hogy jó alakú, mert az arcát nem látom. És ismét megcsap az ismerős illat. Itt mindenki ilyen parfümöt használ? Egy fiatalasszony úgy ül le, mintha hosszabb vonatútra indulna: leveszi kabátját, összehajtva ölébe teszi, és olvasnivalót vesz elő. Oké, lassan megy ez a tuja, de azért ennyire nincs messze a Határ út! A Székelyhíd utcánál egy kutya megkergeti és megugatja a villamost. Pár éve már láttam ugyanezt a kutyát, akkor is ezt csinálta, ugyanitt. Most kicsit kopottabb a bundája, mint akkor volt, de ugyanolyan vehemenciával üldözi a járművet. Betonkerítés mellett zötykölődünk el, a túloldalán talán focipálya van, talán szemétlerakó; innen pont nem látok be. A másik oldalon az egyik kertben öreg nénike kapál, teljessé téve a falusi hangulatot. Lassan közeledünk a lakótelephez, egyre több graffitit látni a kerítéseken. De még mielőtt bemennénk a panelok közé, a sínek élesen jobbra kanyarodnak, és mi további falusias utcákon folytatjuk útunkat. Hatalmas dübörgéssel egy quad húz el mellettünk. Nyergében bukósisakos-overallos fickó, nyakig sárosan. Egyedi tüneménynek látszik, aztán hirtelen megjelenik mögötte még három. Fal- és fülrepesztő pöfögéssel tűnnek el az ellenkező irányban, de sárnyomaik még egy darabig valószínűleg láthatóak maradnak az aszfalton. Vajon itt valamelyik utcában van az a dagonya, ahol előtte jártak? A Jókai Mór utca valahogy polgáriasabbnak tűnik az előzőeknél. Az egyik sarkon fürdőköpenyes bácsi áll a járdán, és hátrakulcsolt kézzel nézi a forgalmat. Pont úgy néz ki, mint aki jól érzi magát ott, ahol van. A mögöttünk haladó Opel vezetőjéről nem lehet ugyanezt elmondani: felbőgő motorral vág balra, hogy kielőzzön minket. Kishíján eltalálja a szembejövő buszt, aztán - talán csak a bolondok védőszentjének jóindulatából kifolyólag - mégis sikerül visszamennie, és elkerülnie az ütközést. Ahogy a zöld jelzésre várakozunk a lámpánál, egy közeli toronyházat nézek. Az egyik felét újraszigetelték és újrafestették, a másik fele viszont maradt csupasz és szürke, mint eredetileg. Egyre több fura dolgot látok, ebből sejtem, hogy lassan elhagyjuk a pesterzsébeti villamoshurkot. -Hát te merre jártál?-vesz észre ismerősöm, ahogy negyed órával később lekászálódom a villamosról a Határ úti végállomáson. Most mit mondjak neki? Hogy egy másik bolygón? U.I.: Épp elmúlt éjfél, és már megint dudál valami barom az ablak alatt. Hosszan, hogy mindenki hallja az utcában. Még jó, hogy nem alszom, mert elég ideges lennék, ha felébresztett volna! :-/
Ma amerikai közlekedésbarátokat kísérgettem a városban. Többségük csak egy napra jött, de egyikük még marad egy kicsit. Igen, amerikaiak jönnek ide, csak hogy villamosozzanak. Mik vannak :))
Ismét gratulálhatunk városunk vezetőinek: nem sikerült megakadályozniuk, hogy illegális szemétlerakóteleppé váljon Budafok határa, viszont sikerült elejét venniük annak, hogy kellemes hellyé válhasson a Thököly út. Utóbbi kapcsán az jut eszembe, hogy ez egy sikersztori folytatása, hiszen a budapesti sugárutak betonkatlanná való átalakításának nálunk már komoly hagyományai vannak: Rákóczi út, Bajcsy-Zsilinszky út... Csupa kellemes, élhető hely, jó levegővel, sok fával, és kevés zajjal... És ez most nem csak a villamosról szól. A Thököly útnak ugyanis nem az a baja, hogy sínek vannak a közepén, hanem az, hogy hiába simítják el, és engednek rá több forgalmat, a Baross téren akkor is el fog akadni az egész. Ki lehet számolni, hány sáv fut be a Keleti elé a Kerepesi, a Thököly, a Fiumei és a Rottenbiller felől, és ebből hány fér el a Rákóczin. Viszonylag egyszerű matek, és ezen a metró se fog változtatni. És tegyük hozzá, hogy az a metró, ami körülbelül akkor fog elmenni Újpalotáig, amikor a hármas metró Káposztásmegyertől Pestszentlőrincig (anno ilyeneket ígértek ott is), pláne nem. Na mindegy, búfelejtésképpen nosztalgiázzunk egyet az elmúlt néhány hét havasabb pillanataival:
Ma megint semmitevés volt ezerrel. Az elmúlt pár hét valahogy rettentően kifárasztott - vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy a téli álomból egyenesen a tavaszi fáradtságba csöppentem? :)
Kimentünk az Utazás kiállításra, emiatt ismét meggyőződhettem arról, hogy milyen igénytelen népség vagyunk. Autók keresztbe-kasul, húszcentis sárnyomokban, egymás útját elállva, felrepedt aszfalt.. Aki szerint egy úgynevezett "európai világváros" vásárközpontjának a megközelíthetősége így kell, hogy kinézzen, annak érdekes elképzelései vannak a dolgokról :( Mindenesetre a helyi és a fővárosi önkormányzat, illetve a vásárokat rendező cég kéz a kézben lehet büszke rá, hogy ilyen színvonaltalan állapotokat tart fenn.
Mi egyébként vonattal mentünk: a MÁV a Nyugatiból indított Desiro motorkocsikat félóránként, melyek nyolc (!) perc alatt értek a Hungexpo elé. Mindezt úgy, hogy a nyolc percből hármat a Nyugati váltórengetegén csoszogtunk. Kényelmesen ücsörögve, panorámaablakon át bámulva a kint elsuhanó várost, majd a főbejárattól 150 méterre leszállva. Hogy ezek után miért mennek annyian autóval oda, dugóban állni, meg balkáni parkolóhelyekért tolongani, az rejtély. Szerintem a budapesti autósok és a lemmingek közt lehet valami genetikai rokonság :-/
A múlt hét azzal telt, hogy szegény Mariann egészségi állapota miatt aggódtam, a mai reggel meg azzal telt, hogy magamért csinálhattam ugyanezt. Hajnalban felébredtem - csodálkoztam is, hogy milyen korán kinyílt a szemem. No, akkor felkelek. Hm, kiszáradt a torkom, iszom valamit. Ittam. Még mindig mintha ott lenne valami a garatomban. Ittam megint, még mindig ott van. Na, ez nem vicces: irány az ügyelet, rohamléptekben.
Fehér ruhás ápolók az előtérben, megörülök nekik, mondom, mi a baj,
azt mondják üljek le, majd valamikor jön az orvos. Na de mikor? "Hát,
úgy egy óra múlva." Ez valami Monty Python jelenet? Gáz. Ügyeletre
jöttem, nem ücsörögni! Na, "GOTO 10", előről kezdem, portához
kimegy, kapucsengő jelez. Utána bementem dolgozni, akkor már csak az volt szar, hogy a kapott antivalami tablettától jó kómás lettem. Most viszont egy ideig szeretném kerülni a kórházakat, kicsit sokban volt belőlük részem az elmúlt másfél hétben...
Nézem a reklámokat, és nem értem, hogy egy részüket ki csinálja. És főleg kinek? Az egyikben például egy telkom cég digitális ökológiai katasztrófát tesz elénk, mely során kék virágok lepik el a mezőket, domboldalakat, olyan tempóban, ami a legvirulensebb baciktól is durva lenne. Az emberek próbálnak elrohanni a kék özön elől, de nem látjuk, sikerül-e nekik. Egy másikban egy diszkont üzletlánc (esetleg diszkontüzlet-lánc) dicsekszik, miszerint rengetegen dolgoznak náluk azon, hogy nekünk jó legyen. A képen láthatjuk is, amint egymástól centikre álló emberek adogatják egymásnak az árut - kézből kézbe. De miért? Nem telik nekik targoncára, helyette rabszolgákat alkalmaznak? És nekem ennek örülnöm kellene? Egy logisztikailag ennyire alulfejlett cégnél költsem el a pénzem? Egy másik telkom multi (baromi jól kitalált és megcsinált) digitális kérészekkel próbál habzsoló fogyasztásra sarkalni bennünket. Gondoljuk el, milyen lenne, ha mi is olyan vastagon élnénk az életünket, mint a csak egy napot élő rovarok! Mi lenne, mi lenne, hát tutira nem vennénk telefont. Arra az egy napra? Minek? Vagy csak én nem rendelkezem kellően fejlett konzumtudattal ahhoz, hogy értékelni tudjam ezeket a kitűnő rövidfilmeket? ;)
És még mindig tuják:
Nekem továbbra is tetszik; az általam ismert (és jórészt próbált) alacsonypadlós tuják közül talán a legszebb. És a hossza is elég lenyűgöző - igaz, ha már a világ leghosszabb villamoskocsija, akkor látszódjon is rajta! :) Amúgy meg nagyon jó hangulat volt az alatt a rövid idő alatt, amíg ki tudtam nézni oda: rengeteg villamosmániás, lelkesen rohangászó fotósok mindenütt. Mint egy karneváli körmenet.
Megint egy kis közlekedésfotózás:
Hát ez "tök jó": éjszaka van, és az ablak alatt járatja a motorját egy kocsi, aminek vagy valami gond van a kipufogójával, vagy direkt úgy van beállítva, hogy minél több alacsonyfrekvenciás zaj jöjjön ki belőle. Tudjátok, az, amitől a dobhártya úgy berezonál, hogy alig hallasz tőle. Nem érzed hangosnak, csak megfájdul a fejed tőle. Anno hallottam olyanról, hogy valaki azért fizetett ki egy csomó pénzt, hogy a kocsiján a gyári, halk kipufogót kicseréljék olyanra, ami direkt hangos - azóta tudom, hogy nem csak hogy alacsony az állatkert kerítése, de az onnan menekültek közül sokan előbb vesznek autót, mint levegőt... Az ilyeneket miért nem szűrik? Persze más alpári tahó szokása is van a hasonló lelkületű autósoknak, például itt az utcában, ahol van egy szórakozóhely, lazán előfordul, hogy hajnali fél négykor dudálni kezdenek egymásnak. Mit érdekli őket, hogy a környéken több száz ember aludni akarna, ő sietni akar, mert fontos ember, aki hajnalban sem engedheti meg magának, hogy várjon fél percet, amíg valaki kiáll a parkolóhelyről. Hogy az ilyeneknek miért nem nő köröm a micsodájára?!?
Megint kimaradt majd' egy hét a blogban. Bevallom, nem sok kedvem volt hozzányúlni, mivel Mariann lebetegedett, és kórházba került, ami miatt minden fontosabbnak tűnt ennél. Most már szerencsére itthon van, lehet, hogy lassan visszatér a blogolni való kedvem is :)
Egy kis császárváros:
Most olvasom a neten, hogy Baselben és Münchenben is leállt egy időre a (tömeg)közlekedés, akkora a hó. Pedig azért ott nem döbbennek meg annyira, mint nálunk, ha így hidegben valami fehér esik az égből... Mi szerintem egész jól megúsztuk eddig. Egy kicsit el is mentünk sétálgatni a hóba, klassz volt. Mivel kivételesen volt annyi eszem, hogy csizmában menjek, nem áztam át. Nem így a fényképezőgépem, ami egy idő után csak lejátszás üzemmódban volt hajlandó bekapcsolni. Értsd: felvételre állítottam, két másodperc múlva átállt lejátszásra. Ha cseles voltam, és lejátszásra kapcsoltam be, akkor is lejátszásra kapcsolódott. Sőt, párszor azt is megcsinálta, hogy kikapcsoltam, erre bekapcsolódott, természetesen lejátszásra. Mit mondjak, ott helyben nem volt olyan vicces, mint amilyennek így utólag hangzik :)
Elnézést kérek, hogy megint egy csomó ideje nem nyúltam a bloghoz, de el voltam foglalva ezzel az "élet" nevű dologgal :) Amíg nem lesz több időm, berakok két régebbi képet arról, hogy milyen önsorsrontók vagyunk: az emberek többsége utálja a mindent összesz*ró galambokat, és elvileg nem is szabadna etetni őket köztereken, de a Blaha Lujza téren van valaki, aki minden nap kiönt nekik egy zsák kaját, hogy biztosan elborítsák a környéket:
Nem tudom, ki az illető, ráadásul biztosan jó szándékkal teszi, mégis kérem, ha ragaszkodik ehhez a szokásához, akkor a saját portáján csinálja ezentúl. Ha ő szereti a madárguanót, gyűjtse, de ne ott, ahol én sétálnék! (Gyorsan hozzáteszem, hogy a képen a járdát borító fehérség nem guanó, csak kicsapódott só, ami eltakarja azt) Különben is, inkább az igazi rászorulókat tessék etetni (cinke, rigók, stb), ne ezeket az elhízott és buta lényeket, akikből hasznunk egy szál sincs (nem énekelnek szépen, nem eszik meg a férgeket, rovarokat), és akik miatt állandóan behúzott nyakkal kell járnom a Blahán, mert még ahhoz is lusták, hogy elég magasra repüljenek - ezért állandóan az az érzésem, hogy nekemjönnek (190 centi magas vagyok). Tudom, másutt a városkép részének számítanak, például a velencei Szent Márk téren, de erre én pont olyan magasról tojok, mint ők mindenre... Jas: kedves természet- és galambvédők, légyszi ne fárasszátok magatokat azzal, hogy mailt vagy vendégkönyv-bejegyzést írtok nekem arról, hogy ez milyen bunkó kirohanás volt, mert tudom :-P Előzmények: 2006 január-február
|
||
 |
||
 |
|
|
A
lelkesedés hívta életre azt a csapatot, mely szabadidejében dolgozott
rajta, és ennek eredményeképp elmondható, hogy ilyen szép könyvet
még nem adtak ki villamosról Magyarországon! 
