A 2004-es év első nagyobb (legalábbis a távolságot a már meglátogatott Bécshez, Miskolchoz és Debrecenhez képest mérve) kirándulását Svájcba szerveztük Ícével. Na jó, igazából ő tervezte, ő szervezte, én meg bólogattam. Aztán hoztam magammal a páromat is, deklarálva, hogy ez nem egy szigorúan villamosos út lesz. Ezt demonstrálva az első napon nem is láttunk villamost. Kusettel (szabad ezt így írni, kéremszépen?) mentünk a svájci határig, de némi pálya-átépítésnek köszönhetően vonatunk nem oda érkezett, ahova érkeznie kellett volna, ti. Buchs-ba. Mivel ezt a MÁV-os kalauz a leszállás előtt csak negyed órával mondta először, és mivel utána St. Margarethenben nem szólt, hogy ha sietünk, akkor elérhetünk egy lokális vonatot, ami elvisz minket oda, ahol lennünk kéne, ráadásul plusz jegy vétele nélkül, végül másfél órát ültünk a hideg svájci hajnalban. Eredetileg azt terveztük, hogy majd a vonatról leszállva, Buchsban veszünk svájci vonatjegyet (jobban mondva mindeneset: a Swiss Pass-t), mert ott hamar nyit a pénztár. Ez szép gondolat volt, de ahol végülis voltunk, ott nem volt se pénztár, se automata! Igaz, az átszállási lehetőség - kalauz által való nem említésből adódó - elszalasztása miatt egy ideig vonat se -  a MÁV szolgáltatási színvonala ilyen formában ide is elkísért minket.

Azért valahogy csak eljutottunk Buchs-ba, aztán Sargans-ba, aztán onnan Chur-ba, ahol villamos ugyan nincs, de van buszpályaudvar, rögtön a vasúti pályaudvar fölött. A háttérben pedig szép hegyek.

Ez még mindig Chur, a pályaudvar előtti tér. Nem, ez nem villamos, ez kéremszépen...

... a Chur és Arosa között közlekedő keskeny nyomközű vasút. A vonal 1914-ben nyílt meg, 26 km hosszan. Korábban 2400 V-os egyenáramot használt, motorkocsis üzemmel, de 97-ben az üzemeltetést még 1942-ben átvevő Rhaetische Bahn mozdonyos üzemre tért át, 11 kV váltóárammal (16 2/3 Hz, ahogy ebben az országban szokásos).

A legfurcsább persze az az egészben, ahogy ez az igencsak vonat jellegű vonat egy üdülőfalu belvárosi utcáján a személygépkocsikkal együtt halad, meglehetős harmóniában. Kora reggel lévén elég fény sajnos még nem volt a fotózáshoz (laposan sütött a Nap), de ezt meg kellett örökítenem!

Azért helyenként észrevehető az útburkolaton, hogy a vágány nehéz járművek által van használva.

Churból a Rhaetische Bahn méteres vasútvonalán mentünk tovább Disentis/Muster-be, ahol átszálltunk a Matterhorn-Gotthard Bahn-ra (leánykori neve Furka-Oberalp-Bahn). Ez az a fajta vasút, amit eddig csak az ismeretterjesztő tévécsatornák műsoraiban láttam, és amit meg akartam már végre élőben is nézni! A vonatok ugyanis nem egyszerű vonatok: normális emelkedésű szakaszokon, vízszintesben 90-100 km/h- sebességig gyorsulva haladnak, adhéziós üzemben, a meredekebb részeken pedig hipp-hopp (hangzattanilag persze inkább dirr-durr) átváltanak fogaskerékre.

Ilyenkor persze nem mennek gyorsabban 35-40 km/h-nál, na de a lényeg az, hogy haladnak, akár 110 ezrelékes emelkedőkön is! A fentebbi képen a svábhegyi fogaskerekűtől eltérő, Abt rendszerű fogaslécek láthatók. A kocsikon is található egyébként fogaskerekék, de nem hajtott, csak fékezett.

A kép Oberalppasshöhe megállónál készült, 2033 méter magasan. Ez megmagyarázza talán a másfél méteres összefüggő hótakarót..

Elnézést kérek az elkövetkező néhány kép minőségéért, a gépem egyszerűen hóvakságot kapott a hóról visszatükröződő napfénytől. És tulajdonképpen én is: ha levettem a napszemüveget, fél perc után szédülni kezdtem, és fájt a szemem :) Nem vagyok hozzászokva az ilyen körülmények közt fotózáshoz, de a fentebbi fotón azért talán így is látszik, hogy a vezérlőkocsival előre haladó vonat végére, a mozdony után egy autószállító kocsit is odakötöttek.

Láttunk mentőhelikoptert is, szerencsére csak gyakorlatozott.

Egy kiadós ebéd után továbbindultunk, valami eszeveszett gyönyörűséges panoráma közepette! Én nem vagyok egy szívesen órákat vonatozó típus, de a svájci hálózaton még ez is élmény!

Azt hiszem ez itt Andermatt, ahol átszálltunk egy másik vonalra, másik vonalra.

Papírforma szerint valahol 170 ezrelékes lejtés is volt itt valahol, de nem vettem észre, hol. Észrevettem viszont a fent láthatóhoz hasonlóan romantikus látványokat. Volt belőlük dögivel :)

Luzern

Az estét és éjszakát Luzernben töltöttük, ahol a villamoshálózatot felszámolták, csak a troli maradt. A régi főpályaudvarukat 1971-es leégése után szintén felszámolták (és hátrébb újra felépítették), csak ez a kapuzat maradt meg a homlokzatából.

Számomra érdekes élmény volt kipróbálni a pótkocsis trolit. Tudom, régen volt ilyen Budapesten is, de arról lemaradtam. Nos, a pótkocsinak alacsony a padlója, és tulajdonképpen sem kiemelkedően pozitívat, sem kiemelkedően negatívat nem tudok róla írni. A város viszont gyönyörű!

Ez a csuklós vasúti motorkocsi, melyet a főpályaudvaron fotóztam le, a tátrai HÉV-en közlekedő Stadler gyártmány egészen közeli rokona. Csak hát hosszabb egy hangyányival.

Másnap a Brünigbahn-nal mentünk tovább, ez az SBB egyetlen méteres nyomtávú vonala, ha minden igaz. A mozdonyok és a kocsik mindenesetre hasonlítottak az előző nap látottakhoz. A vonal Luzern szélén először fonódik egy szakaszon a normál nyomtávú vonallal, majd egy "nem hiszem el, ha nem látom" jellegű rész után (Brünig-Hasliberg hágó környéke, 1200 m) jut el Meiringenbe. Ide azért jöttünk el, mert Ícé fotózni akart egy helyiérdekű-szerű vasutat (Meiringen-Innertkirchen Bahn). Ebből aztán nem lett semmi, mert a forgalmat aznap buszokkal bonyolították le, mi meg ottrekedtünk a következő továbbinduló vonat indulásáig, vagy egy órára. Igaz, közben volt sikerélmény is, mert megtaláltuk egy másik helyi, villamos jellegű, és már réges-rég megszüntetett vasút remizét.

Aztán gyorsan továbbmentünk Interlaken-en át Bernbe.

Folytatás: Bern, a medvék és a piros villamosok városa