Tour de Trams 2020: lengyelországi túra a pandémia szünetében, első rész

Szerintem kevesen fogják vitatni, ha kijelentem, hogy a 2020-as év legfeljebb a mazochistáknak jött be. Pedig alapjában véve nekem nem volt nagyon rossz, hiszen így is, úgy is a gép előtt ültem - viszont jó is csak néhány napig volt. Ezen kevés kellemes napok közé tartozott, amikor nyáron - a lezárások és korlátozások szünetében - egy kisebb társasággal keresztül-kasul beutaztam Lengyelországot. Mielőtt valaki nekem esne, hogy micsoda felelőtlenség volt ilyenkor utazni: ilyen körültekintően még sose terveztem utazást! Folyamatosan tájékozódtunk a helyzetről, a komolyabban fertőzött területeket elkerültük (kimaradt például Felső-Szilézia), a szállásaink a város szélén voltak, félreeső helyeken, plusz mindig volt rajtunk maszk, amikor villamos, vonat vagy tömeg közelében voltunk. Ja, és állandóan fertőtlenítettük a kezünket. Ez utóbbi alap elvárás volt a lengyeleknél: mindenütt voltak kihelyezett adagolók, és elvárták, hogy használják őket. Erős vodkaillat alkoholszag is volt emiatt mindenütt :)

A túra hajnalok hajnalán kezdődött, első megállóhelyünk pedig Olomouc volt, ami külön oldalt kapott, mivel nem Lengyelország :) Aztán továbbálltunk észak felé.

Częstochowa

Częstochowa (ejtsd: csensztohóva) egy 220 ezres iparváros és zarándokhely a Sziléziai Vajdaságban. Villamosüzeme miatt alapvetően nem biztos, hogy eljöttünk volna ide, de útba esett, úgyhogy lekanyarodtunk az autópályáról, és benéztünk. A fordított Y alakú, normál nyomtávú hálózat 14,5 kilométeres; kimondottan későn, 1959-ben nyitották meg, amikor elkezdték fejleszteni a korábban egyszer már bezárt városszéli kohót. Ennek megfelelően a fő vonal egyik vége ennek közelében van, a másik a belváros északi oldalán, Ehhez a fővonalhoz jött 2012-ben egy furán félköríves, "szemből hátbatámadós" hosszabbítás Raków városrészbe. Egy ideig volt egy egyvágányos vonal is a pályaudvarhoz, de azt '71-ben megszüntették - bár egy darabkája elvileg még ma is látható.

Sieć tramwajowa w Częstochowie.svg
By Mixx321 - Own work, GFDL, Link

A nyári szünet hagyományosan a felújítások és karbantartások időszaka, úgyhogy az egész hálózatból csak a Zajezdnia (kocsiszín) felirattól délre-keletre volt közlekedés, ezáltal pont a legsűrűbben lakott területeket nem utazhattuk be. Pontosabban kocsival végigmentünk a vonal mellett, de azért az nem ugyanaz :)

A minimális méretű ideiglenes hálózaton talán három alacsonypadlós és két szóló magaspadlós kocsi közlekedett, ezek közül először lássuk az előbbit Stadion Raków végállomáson! A gyakorlatilag vadonatúj, még gyári illatú, PESA "Twist II" (129Nb-nek és 2010N-nek is hívják) típusú járművek a mostanában valamiért divatos full fekete homlokfallal épültek (NZA barátom okostelefon dizájnnak hívja). Ez fotón látványos, de szerintem a láthatóságon sokat ront, gyakorlatilag sokáig csak valami sötét pacnit lehet sejteni a távolban, amikor jön. Hogy ez nem vezet-e balesetekhez este, azt se tudom. Ez egyébként a második PESA sorozat a városban, 2012-ben ugyanis már rendeltek hét darabot, hagyományosabb homlokfallal. Belülről visszafogottabb volt a járgány, lásd jobbra. A kocsi eleje természetesen el volt kerítve vírusvédelmileg.

Szomorú lettem volna, ha nem utazhatunk valami régivel, de szerencsére két Konstal 105Na is forgott a kohó felé. Igazából csak akkor éreztem, hogy nyaralunk, amikor végre felszálltunk az egyikre, ott megjött a jóleső "hawaii, dídzsé, napszemüveg" feeling :) A pandémia elleni védelemnek itt is volt jele: az első ajtó le volt zárva, a fülke mögötti kb. egy-másfél méter pedig kordonnal volt elkerítve, lásd jobbra. Még az ajtóra is kiírták, hogy mindenki tartson távolságot a másiktól, illetve hogy maximum 62-en szállhatnak fel, bár természetesen ezt bajos lett volna ellenőrizni.

A villamosvonal ugyan eredetileg a kohó miatt épült, de igazából nem megy el odáig, hanem kicsit korábban egy kórháznál végződik: ez Kucelin Szpital végállomás. Itt volt némi időnk körbefotózni a kocsit az összes jellegzetességével együtt, mint például a dupla középső ajtó, ...

... és a PCC forgóváz. Sőt, még az erősen ipari kivitelű esőbeállót is lekattintottam. Szerintem a csapadék mellett kisebb légibombáktól is megvédené az alája beállókat :)

Balra: ugyanez a kocsi Estakada megállóban, ami az "Y" elágazása. Jobbra: a másik aznap látott 105Na a Rondo Reagana körforgalmon átvágás közben. Érdekes volt egy ennyire félreeső, némileg elhanyagolt helyen a volt amerikai elnök nevét látni, de a lengyeleknél teljesen természetesek az ehhez hasonló közterület-megnevezések.

Még két kép az említett körforgalomhoz vezető Aleja Pokojún, ismét az elsőnek látott Konstallal. Mondtam már, hogy imádom ezt a típust? :)

ŁódĽ

A majdnem hétszázezres ŁódĽ (ejtsd kb. vudzs) nem számít különösebben ismert úticélnak a magyarok közt, úgyhogy nem igazán tudtam, mire számítsak a várossal kapcsolatban.

Az egyik kellemes meglepetés a két kilométer hosszú sétálóutca/bulinegyed volt, ahol a járványhelyzethez képest talán kicsit túl nagy is volt az élet szombat este. Erős Sziget-hangulat honolt a régi házak közt, ami persze sokkal jobb volt, mint a városba bevezető főút kinézete, vagy az a gyártelep, ahová szállást sikerült foglalnom. Félreértés ne essék, (szerintem) nem volt semmi baj a szállással, de majdnem tengelytörést kaptunk az oda bevezető úton :) Az első lengyelországi vacsorából természetesen nem maradhatott ki a żurek, ami az előző év legnagyobb felfedezése volt számomra!

Vacsi után nem volt kedvem fotózni, a villamoshálózat központi átszállóhelyét, a Przystanek Piotrkowska Centrumot, becenevén az "egyszarvúak istállóját" (Stajnia Jednorożców) viszont videóztam egy kicsit. A létesítmény 2015-ben készült el, és este állítólag néha díszkivilágítás teszi még érdekesebbé a látványát. Sajnos ottjártunkkor nem volt ilyesmi, feltűnt viszont egy elég komoly lassító tényező: a délről a tető alá vezető irány érthetetlenül hosszan pirosat mutató közlekedési lámpájánál még este is rendre feltorlódott 2-3 villamos! Ehhez hasonlóan borzasztó lassú lámpából elég sokat láttunk a kirándulás során, szerintem lámpaprogramozásból előrébb vagyunk Magyarországon. Viszont ha ők egyszer újratervezik a fázisokat, egyből másfélszer gyorsabbak lesznek a villamosvonalaik! :)

ŁódĽ ex tram map 2019.jpg
By Smiley.toerist - Own work, CC BY-SA 4.0, Link

A łódĽi villamoshálózatról elég nehéz aktuális térképet találni, mert szinte folyamatos a zsugorodás: az egykor messzire kinyúló "interurbán" vonalakat Zgierz és Ozorków, illetve Lutomiersk és Konstantynów felé a közelmúltban visszavágták (a Rzgów, illetve Aleksandrów felé menőket pedig még a rendszerváltás körül), de még ottjártunk óta is volt felhagyás. Ezen túl folytak felújítások is, melyek miatt még ha lett is volna pár napunk maradni, akkor sem tudtunk volna mindent beutazni. Sebaj, ide mindenképpen vissza kell jönni! A pályahossz a lengyel wikipedia szerint 124,1 kilométer, ami hatalmasnak számít - összehasonlításként a budapesti valahol 150-160 km körül van.


A sugarasan kifutó elővárosi villamosvonalak 1998-ban. Ma már csak a pabianicei vonal van meg. Forrás: Tramway.com

Persze nem tudom, hogy ebben a 124 kilométerben a bezárt vonalak is benne vannak-e, de mindenképpen jókora hálózatról van szó, melynek a belvárosi része megtartotta a négyzethálós szerkezetet, melyből aztán a város szélén végtelennek tűnő sugárirányú vonalak indulnak, pontosabban csak indultak.

Egy jóval áttekinthetőbb, részletesebb, és főleg aktuálisabb vonaltérkép itt található

És ilyen az "istálló" nappal, egy színben hozzá passzoló épülettel a háttérben. A felénk közeledő villamos egy Konstal 805NaND szerelvény; ezeket a kocsikat a helyi közlekedési vállalatnál (MPK ŁódĽ) 2006-ban korszerűsítették. Az eleve tarka festésre ráragasztott hirdetés nálam kicsit színtúltengést okozott, de persze én színtévesztő vagyok, lehet, hogy normál szemnek nem ennyire zavaró. A 805-ös egyébként a 105-ös típus méteres nyomtávú változata. Az alap ugyanaz, mint a 105Na-nál, csak a forgóváz más nyomtávú. Mi több, a szintén méteres nyomtávú bydgoszczi hálózaton láttam is 805Na-t 105Na-s gyári táblával...

Csak összehasonlításként: 2013-ban még így nézett ki az Istálló helye! A város kelet-nyugati tengelye egy tipikus lengyel városi gyorsforgalmi út, melyhez hasonló itthon gyakorlatilag nem is épült: a keresztmetszete járda + zöldsáv + három vagy négy közúti sáv + zöldsáv + villamossínek + zöldsáv + három vagy négy közúti sáv + zöldsáv + járda. Az eredetileg itt működő villamosmegálló innen nézve távolabbi végén a város észak-déli irányú villamos főútvonala futott, aztán valakinek eszébe jutott, hogy a kelet-nyugati közúti forgalom átmenő részét a föld alá dugja, az észak-déli villamosforgalmat pedig bekanyarítsa a kelet-nyugati mellé, egy négyvágányos átszállóhelyet létrehozva. Természetesen be is fedték a peronokat, mert mégiscsak jobb esőtől-napsütéstől védetten várni a tujára - a gyalogosok pedig aluljáróba/ból lépcsőzés helyett a felszínen kelhetnek át.

Maga a modern sátortető vagy tetszik valakinek, vagy nem, de ez a 2015-ös PESA 122NaL "Swing" azért elég jól nézett ki előtte.

Balra: egy másik "Swing" közelít az Istállóhoz kelet felől. Jobbra: a város a közelmúltban vásárolt egy sor DUEWAG NF6D típusú, használt alacsonypadlóst a bochumi és gelsenkircheni közös közlekedési vállalattól, a Bogestrától, Németországban ugyanis már ott tartanak, hogy kifelé dobálják az ehhez hasonló első generációs alacsonypadlósokat. Persze valószínűleg a típussal kapcsolatos komoly technikai hibák is szerepet játszanak ebben :) A łódĽiaknak valamiért mégis megérte, úgyhogy ilyennel is utazhattunk.

A csúcsíves tartószerkezetű építmény hosszával nem spóroltak: 2-3 szerelvény kényelmesen befér az ETFE fóliamembránból készült tető alá. Ráadásul - a bécsi főpályaudvarral ellentétben - arra is gondoltak, hogy oldalról ne fújjon be a szél, úgyhogy ott is van üveg, illetve fólia. Balra a már látott ex-bochumi kocsi húzott előre, jobbra különböző Konstal-származékok készülnek felsorakozni: távolabb egy 805N-NL szerelvény, amit "Woltan" néven is emlegetnek, hozzánk közelebb pedig egy 1981-es gyártású 805Na páros.

És még mindig 805-ösök: balra egy 1980-as gyártású 805Na szerelvényt láthatunk a Dworzec tramwajów podmiejskich przy ulicy Północnej w Łodzinál, azaz a "Północna utcai elővárosi villamos állomásnál". Ez a létesítmény 1951-53-ban épült átszállóhelyként a városi és a városközi villamosok közt, az aleksandrówi, a lutomierski, a konstantynówi, a zgierzi és az ozorkówi vonalak számára. A 2000-es évek elején a még meglevő elővárosi vonalakat meghosszabbították kelet felé, ekkor egy ideig nem járt ide semmi, aztán 2017-től megint itt végződtek a konstantynówi és lutomierski viszonylatok - míg meg nem szüntették őket. A mi ottjártunkkor a 17-es fordult itt.

Ignacy Płażewski, Poczekalnia na pętli (
Autorstwa Ignacy Płażewski - Muzeum Miasta Łodzi, CC BY-SA 3.0 pl, Link

Üresen kicsit furcsa volt a parkszéli létesítmény, úgyhogy itt egy kép a 60-as évekből, amikor még volt itt élet.

És itt van még egy kép az előbb látott 805Na szerelvényről, mert nagyon tetszett a klasszikus verda, és akartam egy olyan fotót, amin jobban látszik :) Jobbra a hátsó kocsi belsejét láthatjuk; ebben megtartották a vezetőfülkét, míg a korszerűsített kocsikból általában kiépítették őket.

Ezután egy jóóóó nagyot villamosoztunk Chocianowice IKEA végállomásig, ahol ezzel a régebbi kinézetű, PESA 122N "Tramicus" típusú alacsonypadlóssal is találkoztunk. Elvileg 10 ilyenjük van, úgyhogy viszonylag ritkán láttunk belőlük - ennyi kocsi elveszik egy ekkora hálózaton. Ettől a végállomástól egyébként elvileg még továbbmegy délnyugat felé az utolsó még üzemelő városközi vonal Pabianice felé, de épp építkeztek rajta, úgyhogy vissza kellett fordulnunk.

A PESA belseje a szokásos volt, a helyzetnek megfelelően elkordonozott első ajtóval.

Ezután visszazötyögtünk a belvárosba, ahol a Zielona-Ko¶ciuszki saroknál levő megállónál összefutottunk ezzel az ex-mannheimi DÜWAG GT8N-nel, amit 1962-ben építettek, és 1992-ben rész-alacsonypadlósítottak. Annak idején ez volt az első utólag alacsonypadlós középrésszel ellátott villamos, amivel utaztam, jópofa volt megint összefutni eggyel. A mannheimi kocsik egy része egyenesen került ide 2007-ben, mások kicsit később, Helsinkin át. A közelmúltban Gothába is került ilyen, szóval igazi túlélő ez a típus!

Még rengeteg képem van, de félek, hogy ha túl hosszúra csinálom az oldalt, akkor senki nem nézi végig :) Remélem, tetszettek az eddig látottak, és vissza fogtok jönni a folytatásra!

Folytatás: nosztalgiavillamosozás, földalatti pályaudvar, és még számos további villamosos fotó


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez