bevezető |
||||||||||
A Margit híd budai hídfője? Mi lehet ott olyan bonyolult, amitől a Nyugati pályaudvar egykori, valóban szövevényes vágányhálózatának sikeres feltérképezése után még zavarba jöhetünk? Talán valami ilyesmit kérdezhet az olvasó az alcím olvastán. De ha nem kérdezi, én megteszem helyett, ugyanis mindenképpen szeretném kiemelni, hogy ezzel az oldallal meglepően sokat foglalkoztam a mai hálózatban betöltött szerepéhez képest. De csak ahhoz képest! Hetekig ültem térképek, menetrendek, könyvek, na és persze a "háromkötetes" (Budapest tömegközlekedésének monográfiája) fölött, megpróbálván kitalálni, hogy melyik vágány mikor került oda, merre haladtak rajta a kocsik, illetve pontosan hol voltak az egyvágányú részek, az út melyik részén. Amikor úgy véltem, hogy nem érzem elég biztosnak az így megszerzett tudást (azaz tulajdonképpen folyamatosan), leültem Németh Zoltán Ádám barátommal átvenni a leckét. Kiderült, hogy sokkal pontosabban már nem lehet kideríteni az itt az elmúlt több mint száz során elvesztett vágányok történetét. Hogy erről eleink tehetnek, amiért nem hagytak maguk után elég pontos leírást a hálózatról, vagy én, hogy nem is próbáltam magam beásni a fővárosi levéltár építés-engedélyeztetési anyagaiba, azt inkább ne feszegessük - de azért remélem, az eredmény így is szórakoztató lesz! Kattints ide, ha azonnal a "régen és most" képpárokat akarod látni! A Margit híd hídfőjének környéke tulajdonképpen már akkor fontos csomópont volt, amikor a Margit híd maga még nem is létezett. A mai Bem József (akkor Élelemtár, később Pálffy) tér környékén futottak össze ugyanis a különféle budai útvonalak: a rakpart menti, a Várhegyet északról megkerülő, és az Óbudára menő. Ezt tudva egyátalán nem meglepő, hogy a BKVT (akkor még csak Budai Közúti Vaspálya Társaság) első lóvasúti viszonylatai is erre jöttek 1868-ban: egyrészt a zugligeti vonal, másrészt az óbudai. Ezek keleti/déli végpontja a Lánchíd budai hídfőjének északi oldalán volt, innen az egyetlen vágány a mai Bem rakpart vonalában haladt. A zugligeti vonal a mai Bem József utcán és a Margit körúton át indult el a budai hegyekbe, az óbudai pedig a mai Frankel Leó utcán haladt tovább Újlakig, majd miután az óbudai városvezetéssel kiegyezett a cég, a Fő térig. A BKVT első évei nem minősíthetők tipikus sikertörténetnek: a zugligeti vonalon például télen alig volt utas, mivel inkább kirándulójáratnak volt monadható. A sínek hamar koptak (pedig a beszállító az egyik részvényes, bizonyos Ganz Ábrahám volt), és a biztonsággal és üzemkészséggel is gondok voltak. A városi tanáccsal többször összetűzésbe kerültek az életvédelem kapcsán, így kötelezték a társaságot a lánc helyett kihajtható vasajtó, csengő, és este vörös zárfény használatára. Forgalomszervezésileg gyorsan tanultak: viszonylag hamar kialakult két betétjárat: egy a hegyi vonalon a budai vámig (nagyjából a mai Szent János kórház környéke), egy pedig a másikon a Császárfürdőig. A csődöt a növekvő forgalomnak köszönhetően elkerülték, sőt, a Duna-parton ideiglenes engedéllyel kétvágányos pálya épült. Történetünkhöz kapcsolódóan még azt is meg kell említeni, hogy a tér közelében épült fel a cég első kocsiszínje, a későbbi Pálffy kocsiszín. A Margit híd 1870-ben elhatározott megépítése volt az egyik első dolog, ami komolyan felkavarta az álmosan tengődő "kétvonalas" cég lelkivilágát: az esetleges Pestre átjutás csábító gondolat volt (az addigi egyetlen állandó átkelőn, a Lánchídon nem volt lehetséges sínek kiépítése). Ezt a pesti oldali "konkurrencia" (azért tettem idézőjelbe, mert átkelési lehetőség híján nem volt igazából az), a PKVT (Pesti Közúti Vaspálya Társaság) is így gondolta. Sőt: még a közlekedési minisztérium is! Ők mai szemmel nézve hihetetlen előrelátásról tettek tanúbizonyságot, amikor nemcsak a később megépítendő Margit szigeti leágazást vették bele a terv kiírásába, hanem a lóvasút miatt a Lánchídénál szélesebb hídpályát is megkövetelték! A hidat 1876-ban adták át az addigra egyesült Budapest lakosainak, a két lóvasúti cég viszont eddigre még nem tudott megegyezni azon, hogy kié legyen az átkelés joga, melynek megszerzéséért nem keveset kellett volna fizetniük. A vita végül úgy dőlt el, hogy a PKVT 1878-ban megvásárolta a BKVT részvényeit. A végül BKVT (Budapesti Közúti Vaspálya Társaság) névre keresztelt új cég első vonata 1879-ben haladt át a hídon. Ez persze az oldal témáját képző környék forgalmát alaposan megkavarta: akkoriban még sehol nem volt a széles Margit körút, szabályzott utcák egységes kinézetű bérházakkal: girbe-gurba, emelkedő-süllyedő szintezésű földutak kerülgették a modern hídfőt. Mivel egyszerűen nem volt elég széles útvonal a hídról lejövő két vágány bekötésére, az irányokat szétválasztották. Tekintve, hogy Zugliget-Óbuda és Lánchíd-Nyugati pályaudvar közvetlen járat ekkor nem volt (mai megfogalmazással: átszállási kényszer állt fenn), viszonylag kevés iránnyal kellett számolni: a Zugliget-Nyugati pályaudvar irány a Margit körúton keresztül ment fel a hídra, visszafelé pedig a Liptay utcán, a Bem József téren és utcán keresztül érkezett. A Lánchíd-Óbuda vonal a többitől elzártan a Frankel Leó utcán keresztül haladt, egyetlen vágányon, az Óbuda-Nyugati pályaudvar járat pedig odafele a Török utcán és a Margit körúton keresztül, visszafelé pedig a Frankel Leó utcán keresztül haladt. A fentebbi térkép a BKVT vonalakon kívül jelöli a MÁV tulajdonú jobbparti körvasutat, mely a Déli pályaudvar és az óbudai Grünwald és társa Szeszgyár között épült ki 1892-ben, részben a lóvasúti vágányokat használva. 1895-től kezdve a szentendrei HÉV az addigi Filatorigát végállomásról ezen a vágányon bejött a városba, egészen a mai Bem József térig. Megjelent tehát egy újabb szereplő a porondon - igaz, a BHÉV BKVT tulajdon volt, tehát ez nem jelentett igazi versenyhelyzetet! Ekkoriban a lóvasúti céget a villamosítás foglalkoztatta, ennek kapcsán komoly változtatásokat eszközölt a hálózatban, amit azért tehetett meg, mert a környék utcái eddigre már jórészt szabályozva lettek: elkezdett kialakulni az a jelleg, ami jórészt ma is látható (azért Bauhaus lakóépületből kicsit kevesebb volt még:-). Eltűnt a Liptay utcai vágány, helyette a Frankel Leó utcán keresztül jutottak le a Bem József térre a hídról a járművek. Ehhez persze szükség volt a Frankel Leó utca terhelésének csökkentésére (azaz egyirányúsítására), amit úgy értek el, hogy a délről Óbuda felé menő villamosok a Henger és Török utcán keresztül, a Nyugatihoz menők pedig a Henger utcán és a Margit körúton haladtak át. A fentebbi térképrészleten a vágányok elég jól kivehetőek, az egyes irányokat ujjunkat a nevezett utcákon végighúzva "bejárhatjuk". Néhány
járat 1910-ből (mai nevekkel): A viszonylatok leírásából elég jól kikövetkeztethező a BKVT akkori hálózati stratégiája a hosszú, körirányú gyűjtőviszonylatokkal és járat-párokkal. Az útvonalak az adott irány leírását tartalmazzák, a nem körirányú, tehát más útvonalon visszatér viszonylatok Bem József tér környékét érintő áthaladási irányát tessék kisilabizálni az eddigiek alapján! Mondtam, hogy nem lesz egyszerű oldal :-) Hát egyszerűnek éppenséggel nem volt mondható a vágányhálózat, az biztos! És még így is kimaradt belőle egy lényeges közvetlen kapcsolat, a Zugligetből Óbudára haladó! Ezt 1924-ben hozták létre, egy egyenes átkötést létesítve a Török utca és a Margit körút között. A Török utca-Frankel Leó utca között fordulóirány is létesült (tulajdonképpen egy hurok), hogy a hídfő végállomási forgalmat is teljesíthessen. Viszonylatok
1928-ból: Azt hiszem ennyiből igazán sejthető (pláne, ha az 1914-re villamosított szentendrei HÉV-et is hozzászámítjuk), hogy az a sok vágány nem csak dísznek volt mindenütt a környék útjain, hanem igen komoly forgalom is zajlott rajtuk. Persze ez nem jelenti azt, hogy hatékonyan lehetett is használni ezt az útvesztőt! A Margit híd harmincas években elkezdődött felújításakor (melynek része volt a vágányok középre helyezése is a szélesítés mellett) adta magát, hogy valamit kezdjenek a budai oldallal. Ennek egyik legmarkánsabb része a HÉV végállomásnak a Margit híd északi oldalára helyezése volt. Ezen túl kétvágányosították a Margit körút Bem József utca és Török utcai torkolat közötti részét. Ennek köszönhetően a Frankel Leó utca déli részére és a Henger utcára már nem volt szükség. A Bem József utca két végén kettős delta kapcsolat létesült, a dunaparti oldalon ez folytatódott a HÉV végállomásig, a jobbparti körvasút megtartása végett. És ami még nyomokban ma is látható: a hídfő környékén végállomásozó viszonylatoknak egy hurokvégállomás épült a hídtól északra, az új HÉV végállomás közelében. Igen, ez tulajdonképpen az, amit a 17-es villamos ma is használ. Ahogy az a jobboldali térképrészleten látszik, akkor ez a hurok nem csak Óbuda, hanem dél felől is elérhető volt. Viszonylatok
1942-ből: Ahogy az látható, az "áramvonalasított" vágányzathoz új viszonylat-rendszer is tartozott, mely mindazonáltal az átszállások számát is megnövelte. Kisebb változtatások ezután is történtek, például az addig a Déli pályaudvarig közlekedő 18-as is eljutott ide. A második világháború a Margit híd "idő előtti" lerombolásával járt, ugyanis a németek által bekészített töltetek még a forgalom alatt álló hídon robbantak, tucatnyi ember halálát okozva. A dunai átkelő híján természetesen a csomópont szerepe is átértékelődött - de jelentősége nem csökkent. Az 1946-ban a Batthyány tér és a Kossuth tér között felépített Kossuth híd sokáig az egyetlen átkelési lehetőség volt a folyó túlpartjára, ez hatalmas forgalmat vonzott ide. Mivel az ideiglenes hídon villamos nem mehetett át, a hálózatot átszervezték: a pesti villamosokat a Kossuth, a budaiakat a Batthyány térre terelték. A mi szempontunkból ez a következő változásokat
jelentette: Talán ízelítőnek elég ennyi a nem is kissé viharos háború utáni napokból. Később normalizálódott a helyzet, ahogy egyre több híd vált használhatóvá, és ismét lehetővé vált a közel békebeli hálózatüzemeltetés. 1950-től a Boráros tértől jövő 66-os, '51-től pedig a Közvágóhídtól induló 4-es fordult itt vissza, a Frankel Leó utca-Török utca irányban. Ehhez persze előbb ki kellett alakítani egy hurokvágányt, a Frankel Leó utca Vidra utca és Margit körút közötti szakaszán húzódó átkötővágánnyal, ahogy az a fentebbi térképrészleten csak sejthető (a hurok alatt látható magányos vágányról van szó). Viszonylatok
1957-ből: Ehhez hozzá kell tenni, hogy az óbudai hálózatban is történtek változtatások eddigre, egyrészt a Nagyszombat utcában ki lett alakítva egy hurokvégállomás, megszűnt a Lajos utcai vonal, illetve a városrésznek lett közvetlenebb elérése is az angyalföldi, újpesti ipari területekhez az Árpád hídon közlekedő 33-as villamossal. Az itt áthaladó villamosforgalom legfontosabb összetevője a nagykörúti vonaltörzs lett, aztán jött az észak-déli irány a 18-assal. És ez tulajdonképpen így is maradt a hetvenes évekig, amikor a metróval, illetve a Batthyány térig vezetendő szentendrei HÉV-vel kapcsolatos építkezések teljesen felbolygatták a környéket. Változtatások: A Bem József utcai vonal már a 9-es megszüntetésével elvesztette jelentőségét, de egy ideig még megmaradt a Pálffy telephez vezető iparvágányként. Használni valószínűleg nem nagyon használták. A 11-es villamos 1981-ben szűnt meg. A Török utcai vágányok a kilencvenes évekig kocsiszíni menetek útvonala volt, azóta csak különleges alkalmakkor használják. A Vidra utcai hurkot a kilencvenes évek második felében megcsonkították, jelenleg csak az egyharmadát használják, egyetlen irányból megközelítve és elhagyva. Így múlik el a világ dicsősége...
Archív felvételek és térképek: Németh Zoltán Ádám és Mr. Cyber gyűjteménye, illetve saját gyűjtés Folytatás: Pest elvesztett vágányai, 1. rész
© Varga
Ákos Endre, hacsak nincs másképp jelölve. Figyelem: az oldalakon
található szövegek és képek csak szerzőik engedélyével közölhetők újra!
Vissza a tetejére Vissza a kezdőoldalra |
||||||||||