Bevezető Tartalom Újdonságok English version Deutsche Version Budapest elvesztett sínei
 

 

bevezető
A-Z lista
viszonylatok
forrásmunkák

régi képek

a készítőről
levél írása

blog

   
 
Villamosok.Hu
Villamosok Óbudán egykor és most VI.
A Margit kórház, a Nagyszombat utca és a Bokor utcai hurokvágány, valamint a Bécsi út a Zsigmond térig

Megjegyzés: tudom, hogy a Zsigmond teret, a Frankel Leó utcát, pláne a Török utcát közigazgatásilag nem lehet Óbudához tartozónak tekinteni, én mégis úgy gondoltam, hogy mivel Óbudához kapcsolható viszonylatok (is) jártak itt, említésük bocsánatos bűn.

Előzmények: 11-es vonal a Pacsirtamező utcában

Margit kórház

Fotó: Heinz Heider

Mint azt már korábban említettem, 1958-ban a Bécsi úton a Margit kórháztól kifelé megszűnt a villamosforgalom. Mivel a vágányokat is elbontották, ez azt jelentette, hogy az Óbudai kocsiszín csak a Vörösvári út felől volt megközelíthető. A hálózatszerű járatszervezésnek ezzel lőttek a környéken - sajnos ez akkoriban és később is jellemző volt a budapesti közlekedésre. A baloldali képen mindenesetre egy a Margit kórház elől induló, még favázas állapotú 2500-as kocsit láthatunk, jobboldalt pedig egy, pár hónappal a Vörösvári útig visszahosszabbítás előtt készült képet, melyen jól kivehető a kórháztól kifelé éppen építés alatt álló új pályarész (az UV mögött egy Muki tehermozdony is áll).


Régi fotó: Peter Haseldine

Peter Haseldine fotóján jól kivehető az egyvágányos visszafogás az út közepén.


Régi fotó: Alan Murray-Rust

Alan Murray-Rust a jelek szerint együtt járt Budapesten az előző kép készítőjével, mivel ugyanazt a villamost látjuk közel ugyanott, és az út túloldalán álló kockás ruhás hölgy is ugyanaz :) A hatásvadászat kedvéért egy mai 17-es villamost is nagyjából "oda fotóztam", ahol harminc éve a Stuka volt.

Nagyszombat utca

A második világháború után a Lajos utca belső szakaszán nem indították újra a villamosokat, és megszűnt a Zsigmond téri hurok is, helyette épült egy másik hurokvágány a Nagyszombat utcánál, ahol a Bécsi útról a vágányokat átkötötték a Lajos utcához. Ez egy szűk kis utcácska volt akkoriban, ahogy az a fenti képen látható. 1950-ben, miután a Lajos utca külső része is "villamostalanítva" lett, az új útvonal a már látott Pacsirtamező (akkor Knurr Pálné, majd Korvin Ottó) utca lett, ahová a vágányok még mindig ugyanitt mentek át.

Fotó: Heinz Heider
Régi fotó: Heinz Heider

2000-es ikerkocsi az amfiteátrum körüli kanyarban. 

Fotó: Tim Boric
Régi fotó: Tim Boric

Egy Stuka körülbelül ugyanott, négy évvel korábban, és az ellenkező irányból.

Fotó: Heinz Heider
Régi fotó: Heinz Heider

A megálló egy másik szögből fotózva, itt is látszik a balról becsatlakozó hurokvágány, illetve egy visszafogó váltó a villamos mögött.


Régi fotó: Alan Murray-Rust

Az akkor még vadonat új Ganz csuklósok a hetvenes évek folyamán fel-felbukkantak az óbudai vonalakon, éles kontrasztot alkotva az egyébként itt közlekedő kéttengelyes ikerkocsikkal és Stukákkal. Mikor azonban a Nagykörúton beindult a csatolt üzem velük, helyüket átvették az utolsó kilométereiket kifutó Stukák, és egy rövid időre az UV-k.

Bokor utca


A Bokor utca hurok egy 1966-os térképen

A Bokor utcai végállomást alapvetően a 66-os villamos használta, de természetesen ez időnként változott, ahogy ide-oda terelgették a viszonylatokat.

Maga a végállomás délről volt megközelíthető: az itt forduló járatok a Bécsi útról lekanyarodtak a Bokor utcába, ahol egy félreálló kitérő is volt. Az induló villamos innen egy erős jobbkanyarral jutott ki a Nagyszombat utcára, az Árpád Gimnázium előtti megállóba, majd onnan egy újabb balkanyarral fordult vissza a Bécsi útra a város felé.


Régi fotó: Alan Murray-Rust

Bár a kilencvenes években megpróbálták ezt a környéket rehabilitálni, az ezen két kép készítése közt eltelt harminc év nem igazán hozott mélyreható változásokat :(

A hurok maradványai a kilencvenes évekig megvoltak: utólag nagyon sajnálom, hogy '96 körül nem fotóztam le a kockakőben pihenő síneket, melyeket '98-ra már eltávolítottak. Ettől függetlenül ott, ahol nem aszfaltoztak, csak a kockakövet pakolták vissza másképp, jól lehet a nyomvonalat látni. A fentebbi két képen például a félreálló kitérő látszik. Update: 2006-ra újrarakták a kockaköveket, így már nem látszik a kitérő nyoma, csak a 17-esről leágazó vágány helye.

Tovább délre a Bécsi úton

A Nagyszombat utca és a Bécsi út torkolata egykor és most: a régi képhez képest olyan nagyon sok azért nem változott, bár sínből kétségtelenül kevesebb lett...

Fotó: Heinz HeiderFotó: Heinz Heider
Régi fotó: Heinz Heider

A Bécsi út Zsigmond térig vezető szakasza a kilencvenes évek második felében kezdett megújulni, egyelőre felemás sikerrel: bár jópofák a régi épületek vonalait követő földszintes házak, közülük sok félig készen árválkodik, illetve a régi romokból is sok megmaradt az út másik oldalán.

A Zsigmond téri hurokvágány


A Zsigmond téri hurok a harmincas évek végén

1913-ban hurokvágány létesült a Zsigmond téren, ennek örömére néhány viszonylat végállomása idekerült. Manapság már semmi nyoma nincs ennek a létesítménynek, de a fentebbi, 1937 körüli térképrészleten még az is megfigyelhető, ahogy a belső Lajos utca vonalból kiágazott a később épített Bécsi úti szakasz: a régebbi részen az út két szélén mennek a vágányok, az újabbon egymás mellett.

Folytatás: a Császárfürdőtől a Margit hídig


Újkori fotók: Varga Ákos
Archív fotók és térképek: Tim Boric, Peter Haseldine, Heinz Heider, Lakos Rudolf, Alan Murray-Rust, Székács András, Tildy Tibor valamint Mr. Cyber, Németh Zoltán Ádám, Nagy Zsolt Levente és a szerző gyűjteménye

© Varga Ákos Endre, hacsak nincs másképp jelölve. Figyelem: az oldalakon található szövegek és képek csak szerzőik engedélyével közölhetők újra!

Vissza a tetejére Vissza a kezdőoldalra