Bevezető Tartalom Újdonságok English version Deutsche Version Budapest elvesztett sínei
 

 

életképek
építkezések
kocsiszínek
különmenetek
bemutatók

belföld
külföld

elvesztett sín
régi képek

közelről
múzeumok
emlékek
vasút
jegyek
hajók
egyéb

youtube

a készítőről
levél írása

énblog

   
 
Őszi síndöcögés a Bükk körül

A november elejére összejött hosszú hétvégét, úgy döntöttünk párommal, hogy kikapcsolódással fogjuk tölteni. Méghozzá kivételesen olyannal, amely se villamosokkal, se repülőkkel nincs közvetlen összefüggésben. Így jött szóba Szilvásvárad, ahol négy gyönyörű napot pihentünk. Mivel vezetni egyikünknek sem volt kedve (nekem mondjuk sosincs), vonattal mentünk. Ez azzal járt, hogy Hatvan és Eger közt egy koszos Bhvr kocsi végperonján szorongtunk vagy másfél tucat utassal, mivel a szombat reggeli vonat körülbelül 200%-os kihasználtsággal közlekedett. Csók a MÁV-nak, amiért nem sűrített/mentesített/pluszkocsizott, és azért is, mert olyan mocskos volt a kocsi, hogy (mivel kapaszkodók nem voltak, támaszkodnom kellett) a világos télikabátomon az út végén olyan fekete foltok díszelegtek, mintha a híd alatt töltöttem volna az előző éjszakát.

Egertől Váradig viszont már a sok vasútbarát által szerintem rendkívül méltatlanul lenézett Bzmot-tal mentünk, két motor- és két mellékkkocsi összeállításban. Bent kellemes meleg volt, volt ülőhelyünk, és elvitt a célhoz - mit kellene még tudnia egy vonatnak, ami egy 20-30 km/h-s lassújelekkel megtűzdelt vonalon jár? Ezen a szakaszon se a japán szuperexpressz csodamozdonya, se a mágneses lebegővasút nem segítene! Ez a kép amúgy már Szilvásváradon készült, ahol ...

... a másik, szóló Bz csatlakozva a mi vonatunkhoz, hamar el is indult Putnok felé.

Mivel az első napot a táplálkozás (spárgás-sajtos pisztráng rulez!) kivételével átaludtam, igazi programba csak a második nap vágtunk bele. A képen az erdei vasút lenti végállomása látható, ahol ez az Mk48-as mozdony nyitott kocsikkal pihent, miközben mi a zárt kocsis, fűtött szerelvényünkre vártunk.

Mivel azonban utasból annyi volt, amennyit kisvasúton eddig még nem láttam, a zárt személykocsis mellett a nyitott kocsikkal csatolt vonat is közlekedett! Bár a Nap szépen sütött, meleg azért cseppet sem volt, így nem irigyeltem az utasokat!

Szalajka-Fátyolvízesés, a felső végállomás. Jobboldalt látszik a zárt kocsis vonat, amivel jöttünk.

És most pár kép erejéig elszakadunk a síndöcögényektől!

Az ősz a legszebb arcát mutatta nekünk...

... miként a Bükk is. Igazi kirándulóidő volt, bár rossz fizikai kondíciónk miatt (=városi puhányok vagyunk:)...

... csak az ősember-barlangig másztunk fel. Szóval így nézett ki elődeink kérója...

... és ezt látták, ha ők néztek ki belőle :)

Még egy őszi tájkép.

Visszafelé gyalogolva valami olyasmi történt, ami korábban soha: képes voltam susnyán-sárban felcaplatni a hegyoldali töltésre, csak hogy tudják még pár képet csinálni a kisvasútról. Ez eléggé meglepett, mert nem nagyon vagyok egy kisvonatozós alkat, bár a múltkori királyréti kirándulás tetszett. Itt épp a "kabrió" vonat halad lefelé (az előtérben egy nyomkarimakenő szerkezet is látható)...

... itt pedig a zárt kocsis. Legutóbb '83-ban utaztam vele, akkor mintha a lenti végállomás másképp nézett volna ki, de ettől még az egész ugyanúgy szórakoztatott, mint akkor, kisgyerekként.

Végül gyalog mentünk vissza lakhelyünkre. Bár ez a kép (valós) édeni állapotokat sejtet, eléggé felháborítónak találtam, hogy milyen sokan jöttek autóval, sőt, ilyen négykerekű motorszerűséggel szembe. Zajosak voltak és büdösek, csak elrontották mások szórakozását!

A harmadik napon a település hagyományos közlekedési eszközeivel indítottunk: a ménessel. A helybeliek nagyon kedvesek voltak, a pacik pedig aranyosak :)

Ezután hirtelen felindulásból kimentünk Szilvásvárad-Szalajkavölgy MÁV megállóhelyre, és felszálltunk az első vonatra, ami jött, történetesen Putnok felé. Oké, mint azt az első kockákon láthattuk, ez azt jelentette, hogy mentünk egy megállót az Egerből jövő szerelvénnyel, majd átszálltunk a képen látható, összegraffitizett "mezei metróra".

Előtte azért megcsodáltam az 1949-es síneket...

... útközben pedig azt a sorompós vasúti átjátót, melyet a vonat személyzete működtet. Ez úgy történik, hogy a Bz megáll, kalauz leszáll, letekeri a sorompót, Bz áthalad, kalauz feltekeri a sorompót, visszaszáll, Bz továbbmegy.

Szolgálati üzenet Erminavetnek: Tudom, alig fél éve pont te akartál rábeszélni erre a vonatozásra, bocs, hogy akkor nem mentem el, most meg magamtól mégis :)

Putnokon kattintottam gyorsan egyet erre a (vélhetően) Ózd felé indulni készülő Bz-re...

... majd felugrottunk egy ún. "valódi vonatra" (legalábbis a Bz-utáló vasútmániások értelmezésében), mely zöld mezőben piros mozdony (M41 "Csörgő") által vontatott koszos kék kocsikat jelentett. Úticélunk...

... Miskolc volt, ahol csak becsúszott néhány villamosfotó, bár alapvetően ebédlőhelyet kerestünk :)

E1-es az árnyékból kilépve.

Némi városismereti sétát is tettünk: ez itt a Szinva patak (folyó?), amint az úttal befedett részről kicsorog a szabadba.

A meglepetés csak ezután jött: a part egy részét éppen ilyen látványosra építették át. Klassz kis közterület lesz ez szerintem...

... mely egy lefedett passzázzsal kapcsolódik a Széchenyi utcához.

A "látványpart" Szemere utca felőli vége. Nem tudom, a helyiek mit gondolnak erről a beruházásról, de nekem rokonszenvesnek tűnt!

A patak a továbbiakban persze marad eddigi medrében, de ki tudja, lehet, hogy egyszer hangsúlyosabb szerepet kap a város látképében?

E1-es távolról a Széchenyi utcában.

Amin ledöbbentem: a préselt famintás ülésekre a 180-as pályaszámú kocsiban ilyen kis párnácskákat ragasztottak.

Én kimondottan kényelmetlennek találtam ezt az újítást, ha ez számít valamit :)

Innen haza kivételesen nem vonattal mentünk: előbb egy Ikarus 2xx-as, kéziváltós távolsági busz (a világ legjobb járműveinek egyike, a sofőr pedig nagyon kedves volt velünk, akik pontosan nem is tudták, hogyan értelmezzék a menetrendet) robogott át velünk Egerbe, ahol némi desszert elfogyasztása után egy MAN-nal folytatottuk utunkat Szilvásváradra. És itt most egy kis szubjektív kritika: lehet, hogy a busz így meg úgy jobb, de az én 190 centim mellett tök kényelmetlen velük utazni. És még csak gyorsabb sem volt így. Pedig igazán nem vagyok egy elvakult vasútbarát, de a vonatok ülései (már ha vannak, lásd első napi ideutunkat) számomra magasabb komfortot jelentenek :-/

A negyedik nap reggelén eljött a búcsú ideje: kimentünk a szilvásváradi vasútállomásra...

... és bevártuk az Eger felől becsattogó...

... háromkocsis Bézét, és néhány hatásvadász fotó készítése után...

... felszálltunk rá.

Egerben aztán ismét szembejött a nagy magyar valóság: a "csak másodosztályú kocsikkal közlekedő" vonat végén egy első osztályú kocsi díszelgett, a maga erősen deklasszálódott mivoltában.

Mivel szoktam az Index vasutastopicját olvasni, tudtam, hogy ez az első osztály igazából második, így ide ültünk, és itt utaztunk Pestig. Közben azért láttuk-hallottuk, hogy sokan nem mertek felszállni rá, és inkább a másodosztályú kocsikban tömörültek. Nem kéne átfesteni ezeket a kocsikat? Legalább az 1-est 2-esre? Vagy jó érzés az utast szivatni?

Na mindegy, hazaértünk, és azt tudom mondani, gyönyörű hosszú hétvégénk volt. Szépséges helyszínek, csupa kedves ember, és még egy kicsit döcögényeztünk is. Kedves autómániások: igenis lehet kocsi nélkül kirándulni ebben az országban, érdemes megpróbálni. És kedves vasútbarátok: remélem azért ti sem unatkoztatok ezen oldal nézegetése közben! :-)


© Varga Ákos Endre, hacsak nincs másképp jelölve. Figyelem: az oldalakon található szövegek és képek csak szerzőik engedélyével közölhetők újra!

Vissza a tetejére Vissza a kezdőoldalra