Drezda villamosai 2010. május végén

Alapvetően a Tatrák búcsúja miatt utaztunk Drezdába, de azért nekem legalább ugyanannyira fontos volt a normális, menetrend szerint közlekedő tuják kipróbálása is. És hát volt is mit nézni-kipróbálni-fényképezni, mert a százharmincvalahány kilométeres hálózaton elég sűrűn jöttek a fotóznivalók, a belvárosi részen pedig, ahol az alapvetően átmérős (a város egyik szélén kezdődő, a másikon végződő) járatok fonódtak, az ember néha nem is tudta, merre figyeljen.

Ez itt a legforgalmasabb csomópont, a Postplatz egyik "szárnya". Szombat kora reggel szabályos menetrendi "pók" volt, a viszonylatok bevárták egymást, az utasok átszállhattak, aztán a villamosok mentek tovább saját útjukon. Baloldalt az elől levő jármű egy NGTD12DD, azaz a Bombardier 45 méteres, Flexity Classic XXL villamosa. Mögötte egy NGT6DD áll. Ezt a típust a "SachsenTram" konzorcium (konzorciumvezető: Siemens, járműgépészet: DUEWAG (a mannheimi 6MGT-re alapozva), villamosberendezés: ABB, kivitelezés: DWA Bautzen) építette; az első alacsonypadlós típus volt a városban a kilencvenes évek közepén. Kétirányú (kétoldali ajtós) verzió is van belőle, illetve egy hosszabb, hétrészes változat (NGT8DD), amiről nem nagyon sikerült jó képet csinálnom.

A típus esetleg ismerős lehet a Belgiumban járatos közlekedésbarátoknak: Gent-ben, Antwerpenben, és az Északi-tenger belga partján futó Kustlijn-on járnak ilyenek, a helybeliek Hermelijn-nek hívják őket. Illetve egyesek Combinónak, ami marhaság, mert csak annyi köze van a Combinóhoz, hogy ezt is, meg azt is a Siemens gyártja. Illetve picit ezt is át kell értelmezni, mert a Hermelijn-ek kocsiszekrényeit továbbra is Bautzenben készítik, ami viszont mára már nem DWA, hanem Bombardier néven fut. Emiatt aztán a neten is zavar van: az egyik forrás azt írja róluk, hogy Bombardier villamosok, a másik meg azt, hogy Siemens-ek...

Drezda nevezetes arról, hogy menetrend szerinti tehervillamos közlekedik vágányhálózatán: a CarGoTram. Két ilyen szerelvény járja köreit a friedrichstadti teherpályaudvar/ Volkswagen logisztikai központ és a Volkswagen belvárosban levő üzeme közt. Ezt a kötöttpályás eszközt gyakorlatilag csak azért találták ki, hogy megelőzzék a gyárba tartó kamionforgalom hátrányos hatásait; egy nagyipari gépekre szakosodott cég építette kimustrált Tatra forgóvázakra.

A villamoshálózatnak olyannyira része a CarGoTram, hogy a megállóban levő digitális utastájékoztató berendezés is kiírta, hogy hány perc múlva jön ("VW-Bahn"). Tulajdonképpen ezért is kaptuk el, mert megláttuk a feliratot, így a nap elején már ki is pipálhattuk ezt. Amúgy a jobboldali fotón látható, ahogy a befőtt elteszi a nagymamát: a jármű vezetője lefényképezett bennünket fotózás közben :)

Ez itt a Postplatz másik "szárnya". A baloldali képen a hátam mögött kétszáz méterrel ott áll a csodálatos Zwinger, különösebb átmenet nélkül a régi és az új közt. Hiába, még mindig nagyon látszik a világháborús bombázás hatása, és a szocializmus korának egynémely épületének elbontása se nagyon tűnt rendszerszerűnek (a képeken a sínektől jobbra például egy üres placc van, aztán viszont panelházak következnek).

NGTD12DD a belvárosban, NGTD12DD egy panellakótelepen.

A járgány rövidebb verziója az NGTD8DD, ami csak harminc méteres. Intersziti ezeket "csuklós UV"-nak hívta, mert tulajdonképpen ugyanolyan elrendezésük van: két négytengelyes kocsi egy befüggesztett középrésszel.

Picit meglepődtem, amikor Soli (nehezebb felfogásúaknak: Intersziti mellett ő volt a másik útitárs:) mondta, hogy van olyan végállomás (Friedrichstadt), ahol menetrendszerűen deltázva fordulnak a villamosok. Ezt meg kellett nézni! Mondjuk fura egy környék volt: valami zöldes-lilás növények virágoztak mindenfelé, a gazok leveleit fehér hártya fedte, és több betört ablakot lehetett találni, mint épen levőt.

További "koponya-arcú" villamosok.

Kirobogtunk a 7-es vonallal északra. Szép kis út volt: Drezdában egyes villamosvonalak voltaképp HÉV-ek, több településsel arrébb kifutnak, gyakran egyvágányozva.

Itt ilyen egyvágányos közlekedést láthatunk. Persze nálunk a zártpályás, kétvágányú villamos is lassabb sokszor, mint itt az egyvágányos, út közepén futó... Olyan hosszú várakozást se láttam forgalmi kitérőben, mint néha Szegeden - valahogy nagyon flott volt az egész.

De nem csak kint, "falun" van egyvágányozás: a Görlitzer Strasse meglehetősen belvárosias (ránézésre valami diák/bohémnegyed, nagyon tetszett a pár foghíj ellenére), de itt is van egy rövidebb ilyen rész.

Ugyanez mozgóképen.

A Gorbitz-Pennrich szakasz 2008 novemberében nyílt meg, és hát... igen, így kell kinéznie manapság egy villamosvonalnak. Mentek is rajta rendesen, mint a meszes!

No de vissza a városba! Ilyen zárt beépítésű, régi házas városi utcarészletet sajnos azért elég keveset lehetett fotózni, pedig valahol az én agyamban ilyenben igazán villamos a villamos :)

A 11-es  vonal szintén lemegy a térképről, közben olyan emelkedőkön száguld fel, hogy a Budapesthez szokott ember csak néz. Sajnos fotózni nem nagyon lehetett az autóforgalom miatt. A képeken a Mordgrundbrücke látható, ahol egy szoros egyik oldaláról átmegy a másikra az út. Körülötte erdő, kastélyok... szóval szar hely :)

Így halad a villamos az út közepén. Anti-Gubacsi út :)

Balra egy NGTD12DD belseje (látható, hogy nem végig alacsonypadlós a szekér, és szerintem kapaszkodó is kevés van benne, az ülések pedig keskenyek - tömegben kimondottan nem volt jó rajta utazni). Jobbra: villamosok a régimódi (de amúgy 1907-ben épített) Augustusbrückén.

Az Albertplatzon található a város egyik grand union-je, azaz olyan vágánykereszteződése, ahol az egyenesen áthaladáson kívül minden irányból lehet minden irányba kanyarodni. És itt van a háttérben (baloldali kép) a közlekedési vállalat egykori toronyépülete is. Hogy ennek fennmaradása mennyire csoda, mutatja, hogy a túloldali épület már panel (jobboldalt).

Hosszú "koponyás", rövid "koponyás".

Ritkán futok, de amikor ezt megláttam, mindenképpen fotópozícióba akartam helyezkedni: gothai motor+pót a Neustäder Marktnál! Ez a szerelvény évek óta gyerekvillamosként (lásd a festését a közelebbi képen) üzemelt, aztán a kép készítése utáb két héttel kivonták a forgalomból (elöregedett, lejártak a vizsgái, drága lett volna megint felújítani). Asszem megérte futni :)

Balra: Liststrasse, a Mázsa tér német nagybácsikája :) Jobbra: a városban rengeteg a kockakő, és rossz minőségű úttestből is sokat láttam. Itt például a kockakő kikandikál a rákent aszfalt alól, de a vágányok kitűnő minőségáűk ettől függetlenül - legalább ötvennel döngettünk itt is.

Buszok és egyebek

A baloldali alacsonypadlós a Rolls Frakció "Magyarázd meg, hogy mitől megy a villamos" című számára ad választ. Ez a kocsi a helyi műegyetem, különféle cégek, illetve a Bombardier összefogasaként a járműszerkezet elhasználódásának kutatását szolgálja, öt éven át mindenféle mérések eredményeit gyűjtik rajta. Jobboldalt: a városnéző járatok itt is használt (berlini?) emeletes buszokkal járnak, de többségük maszek volt, míg ez DVB-s.

A buszok kedvelői is hadd örüljenek: alacsonypadlós Merci és Solaris. Főleg utóbbi tűnik meglepőnek, bár Németországot újabban eléggé "letámadta" a lengyel gyártó.

Baloldalt: multifunkciós eszköz - megállótábla, elektronikus kijelző és hangosbemondó kompakt kivitelben. Tetszett. Jobboldalt: a járművekben üzemelő utastájékoztató rendszer Windowst futtat, ennek megfelelően néha ilyen "viccességet" is lehet fotózni. Tudnám, egy ilyen rendszeren milyen oldal milyen scriptet futtathat, ami lassíthatja a működést. Csak nem az Index címlapját nézte meg rajta valaki? :)

Drezda tele van kiürített villamosremizekkel. Egy részük új életet kezdett, egy részük üresen áll; a Waltherstrasse-i kocsiszínt még használják, bár már csak belszolgálati járművek tárolására. Jobbra: bonyolult kereszteződéshez sok jelző dukál.

Turisztikai omnibuszok: a baloldali berlini lóvasútnak álcázza magát, a jobboldali meg valami sorozatgyártott cucc lehet, mert Antwerpenben egy nagyon hasonlót láttam pár éve.

A legvégén pedig két retró büdösbusz: a baloldali egy pillanatra meg is állt nekem, aztán nem kis meglepetésemre villamos pályacsengővel csörgött rám. Én se tudtam: ez egy Fleischer S2 RU II., amit a hatvanas évek végén egy magántulajdonban (!) levő gerai cég gyártott, mert az Ikarus nem tudott elég túrabuszt szállítani az NDK-ba. Jobboldalt egy Saurer oldtimer. Mondjuk egy Ikarus 311-esnek jobban örültem volna (abból itt szerintem még mindig több van, mint itthon). Majd valaki megmondja, milyen típus, mert az üzemeltetőjének weboldala szerint 1960-as gyártású, ami nekem kicsit furának tűnik.


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez