Frankfurt an der Oder villamosai

Cottbus után nem a legrövidebb úton tértem vissza Berlinbe, hanem vonatoztam még egy sort, és útközben megálltam Odera-Frankfurtban, népszerűbb nevén Frankfurt an der Oder-ben. Erről az üzemről csak azt tudtam, hogy vannak alacsonypadlós villamosaik is a KT4-esek mellett, illetve hogy a városnak az Odera túlpartjára eső részét, az egykori Dammvorstadtot a második világháború után Lengyelországhoz csatolták (azóta Słubice néven ismeretes). Időről-időre fel szokott vetődni, hogy a villamost átvezessék* a határ túloldalára, de ez a jelek szerint csak politikai projekt lehet, mert a közvéleménykutatások során rendszeresen alulmarad támogatásilag. A rendelkezésre álló rövid idő miatt csak a törzshálózat bizonyos részeit néztem meg (húszperces követések voltak, az egyik vonalat pedig itt is busszal pótolták), és a hídon Lengyelországba átgyaloglás is elmaradt.

*Persze igazából újra átvezetésről lehetne szó, mert 1898 és 45 közt létezett ilyen vonal

A Heilbronner Strasse és az Oderturm környéke a belváros fő tömegközlekedési útvonala, vélhetően nem véletlenül hívják az itteni megállót Zentrumnak. A sugarasan kifutó villamosvonalak itt mind összetalálkoznak, és ilyen követések mellett ez természetesen csatlakozást is jelent, tehát a képeken nem véletlenül lehet egymás közelében több járművet is látni. Az alacsonypadlós jármű az AEG/MAN/ADtranz GT6M típusa, melyből '93-95 közt 8 darabot vásároltak. Ez azért érdekes, mert nem sokkal korábban, '89-ben még használt gothaiakat vettek át más városoktól. Hiába, ez volt az egyesítés utáni fellendülés!

Ez a fellendülés aztán alábbhagyott, mert a növekvő munkanélküliség miatti elvándorlás következtében több mint húszezer fővel csökkent a város lakossága. Kicsit furcsa is, hogy egy hatvanezres városnak villamoshálózata van, bár a volt NDK területén nem egyedülálló (lásd még Görlitz, Plauen, vagy a még kisebb Nordhausen, Halberstadt példáját). A villamosüzemre ennek olyan hatása volt, hogy a KT4-esek csatolva (kettesével) közlekedtetését '92 után abbahagyták, 15 kocsit pedig eladtak/elbontottak (persze ebben annak is szerepe volt, hogy az alacsonypadlósok a Tatrák egy részét kiváltották).

Balra: az Europa Universität végállomás hátulról fotózva. Jobbra: ezért fotóztam hátulról - mert a fényeken kívül a másik irányba nézve a háttér hihetetlenül gettós volt. Ez a hurok csak 1985 óta létezik, addig a villamosok az oldal első képének hátterében, a kereszteződésben tolatgatva fordultak, és csak egy üzemi szakasz vezetett a kocsiszínbe, melynek romjait látjuk (régebben persze volt itt is vonal - nem véletlenül került ide a remiz, hanem mert jó közel volt a belvároshoz, ahol akkor még kanyarogtak némi sínek). Akkor a létesítmény (hivatalos nevén Bachgasse kocsiszín) már nagyon rossz állapotban volt - olyannyira, hogy '89-ben sztrájkba is léptek az itt dolgozók a körülmények miatt (ami akkoriban még nem volt mindennapos jelenség). Végül '98-ban zárták be; a láthatóan még használt, kék ajtós részben közlekedéstörténeti műhely/kocsiszín van.

A bal oldali képen közelebbről is láthatjuk a másik jellemző járműtípust, a KT4Dm-et. Ezeket '87-től vásárolták, majd a '90-es évek első felében modernizálták őket. Őszintén szólva a modernizálás mértékében nem vagyok biztos, mert a belső tér csak kicsit más, mint a gyári, és az se tűnt fel, hogy szaggatót kaptak volna az akcelerátor helyett. Ha valaki pontosabbat tud erről, írjon!

A hetvenes évek második felében modernizálni kezdték a vonalhálózatot. 80-81-ben az addig a Leipziger Strasse-n haladó vonalat áthelyezték, hogy (ismét) érintse a főpályaudvart, illetve új vonal épült a Neuberesinchen-i lakótelephez. Ekkoriban alakították ki az itt látható zártpálya+felüljáró+még több zártpálya kombót a temetőhöz vezető régi vonal helyén is. Ránézésre, feelingre egy az egyben a brnói "KGST Stadtbahn" jutott róla eszembe!

Az előző képeken látható vonal folytatása '79-ben érte el  a Kopernikusstrasse-t (baloldalt az itt kiépített fordulóhurok kijárata látható), '88-ban pedig egészen Markendorfig hosszabbították. Ott akkor egy jókora elektronikai üzem működött, most viszont olyan ritkán ment ki oda tuja, hogy inkább kihagytam.

Az eddig látottak egy része videón, plusz az, amit csak videóztam, mert nem akartam a következő fotólehetőségre húsz percet várni:
0:04- GT6M az Oderturmnál. Vagy inkább nevezzem Oderatoronynak?
0:11- Át a kereszteződésen egy Tatrával. "Kicsit" zörgött!
0:23- Dresdner Platz, rögtön a pályaudvar túloldalán. Az egyik oldala modern, színes, a másik oldala lehangoló, leépült, a kettő közt pedig vagy egy hektárnyi díszkő fekszik.
0:35- Egy GT6M belseje
0:48- Ismét a Dresdner Platz, csak most a másik irányba nézve.
0:57- Többek közt azért gondoltam, hogy a KT4-esek megtartották a PCC akcelerátort, mert pontosan úgy és ott ment a "porszívó" - azaz a hűtés - bennük, mint a korszerűsítetlen kocsiknál.
1:07- Még egy kis KT4-ezés
1:20- A Heinrich-Hildebrand-Strasse környéke a KGST-Stadtbahnnal
1:42- Régi munkáslakótelep, de azért volt hangulata.
1:52- A Kopernikusstrasse előtt egy kis zöldben csalinkázás is volt.
2:07- Megállóhelyi kijelző.
2:14- A pályaudvar alatti aluljáró - ahogy kijön a villamos, mögötte már ott a következő, de ez nem egy vonal követése, csak a városközpontban egyszerre fut össze az összes vonal.
2:22- Karl-Marx-Strasse. De komoly, ma is ez a neve. És úgy is néz ki :-/

Baloldalt: ahogy az előbb a videónál jeleztem, a Karl-Marx-Strasse nevén először mosolyogtam, aztán rájöttem, hogy azért tartották meg a nevét, mert pontosan ugyanolyan a hangulata, mint amilyet egy "keleten" felnőtt ember ehhez a névhez kapcsol. Csak azóta már McDonald's is van benne. Jobbra: egy Tatra belseje. Szép tiszták voltak, aminek elérésében biztos segít a baloldalt a plafonon látható kamera.

A két utolsó kép a pályaudvar mellett készült, egyszer a Dresdner Platz felől jövő villamosról, egyszer pedig a belváros felől érkezőről.

A borús időjárás biztosan nem segített abban, hogy a látottak alapján megszeressem ezt a várost, de egyébként is láthatóan rosszabb állapotban volt, mint akár csak Cottbus. Nem csupán arról van szó, hogy a várost nem lehet összetéveszteni nyugati névrokonával, a német gazdaság egyik csillogó-villogó központjával, hanem önmagában is lehangolónak találtam :( És csak ezután jött a következő kultúrsokk, hogy a Berlin felé induló vonaton fegyveres rendőr járt végig és tartott pofavizitet (nem tudom, hogy konkrétan keresett valakit, vagy csak azt nézte, kivel lehet esetleg gond, de jól láthatóan figyelte az utazóközönséget). Sajnos elég biztos vagyok abban, hogy nem véletlenül csinálták ezt (mégiscsak határállomásról van szó), de ilyet még akkor se láttam Németországban.


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez