életképek
kirándulás
elvesztett sín
közelről
múzeumok
emlékek
vasút
jegyek
hajók
egyéb

a készítőről
levél írása

blog

Nomármost, legelőször a szokásos vallomás: nem vagyok igazi vasútbarát. Utas vagyok, annak sem túlzottan megrögzött, bár pár tízezer kilométert azért már megtettem vaskeréken. Ezzel együtt nekem a vasút egy szolgáltatás, amit igénybe veszek, de nem borulok hasra előtte, akármilyen kedves is szívemnek egynémely vontatójármű vagy vonal. Éppen ezért az oktató alkatú vasútbarátokat (akiket talpfaszámlálónak, esetleg németül "Pufferküsser"-nek szoktak nevezni gonosz emberek, akik nem én vagyok) arra kérem, hogy ne akadjanak fenn azon, hogy nálam a "vörös jelző" az "piros lámpa", a "jegyvizsgáló" kalauz, stb. Valószínűleg szintén csalódást fogok okozni azoknak, akik azt hiszik, hogy a megszüntetéssel fenyegetett mellékvonalak mellett fogok kampányolni. Én csak kíváncsiságból felültem a vonatra, hogy megnézzem, mi az, amire azt mondják, hogy nem éri meg az adónkból finanszírozni. Aztán leírtam, mit éreztem. Szerintem, ha bármi negatívat leírok, az még mindig egy pozitív irányba elfogult ember véleménye lesz...

Keleti pu. - Hatvan - Kisterenye

Naszóval Interszitivel felültünk egy Eger fele tartó vonatra. Ezzel kapcsolatban rossz élményeim vannak, másfél éve egy ilyenen álltam a zsúfolt (!) peronon (!), a koszos (!) falnak nyomódva Pesttől Hatvanig (!). A kabátom utána úgy nézett ki, mintha meghemperegtem volna a tócsában.

Most nem volt ácsorgás, sőt, "saját" fülkénk volt. A kinézete gyermekkoromat idézte - az ablakot is valószínűleg akkoriban tisztíthatták utoljára.

Ehhez képest a Hatvantól Salgótarján fele menő orosz motorkocsi belső tere kimondottan kellemes volt.

Tudom, sokan nem szeretik ezt a - bennfenteskedően csak Usgyinak becézett - típust, de a csukló nyikorgásától eltekintve egyátalán nem volt vészes: az ülés kényelmes volt, az ablakon ki lehetett látni...

... bár ez néha elszomorító eredményhez vezetett. Ez itt például vélhetően Mátraszőlős megállóhely. Pedig ez még a fővonal, nem a megszüntetendő rész!

A körfűtőház látványa tudatosította bennem, hogy megérkeztünk a 84-es vonal kezdőpontjához, Kisterenye állomásra. Régen ez egy igen fontos vasúti csomópont lehetett, hogy ilyen mozdonybázisa volt. Tudtommal perpillanat pár lelkes ember próbálja rendbehozni és élettel megtölteni ezt az épületet.

Naszóval, itt leszálltunk. Középen eddigi szekerünk távolodik, tőle jobbra pedig következő járgányunk várakozik.

Szemaforok... na jó: alakjelzők. Vagy mik. A háttérben vélhetően a Mátra látható, de lehet, hogy a vasutasok azt is másképpen nevezik :)

A kisterenyei vasútállomás is úgy néz ki, mint amit komolyabb forgalomra terveztek. Sajnos a belsejét már eléggé lelakták, pedig valaki még a falra is felfirkálta, hogy "intelligens ember vigyáz a környezetére" :-/ Kint a peron előtt ellenben két klassz hajtány is ki van állítva - a személyzet valószínűleg igyekszik a legjobbat kihozni a helyből.

Az is megdöbbentő, hogy hány vágány fölött ível át a megkopott gyalogoshíd.

Ez a videócska a háttérben hallható harangozással és a mikrofonba befújó széllel elég jól visszaadja az állomás hangulatát.

A kis fészer-szerű... fészer mellett a 186-os Bzmot...

... már melegítette a motorját és utasterét, ...

... hogy aztán beálljon a peron mellé. A "Kisterenye" állomásnévben egyébként az a legfurább, hogy a települést (némi összevonások után) egy ideje már Bátonyterenyének hívják.

A kis sínbusz (vasutasok kedvéért: motorkocsi) vezetőfülkéje...

... és utastere. Valamiért a legtöbb vasútbarát utálja ezt a típust, és olyan gúnyneveken emlegeti, mint "Bűzmot" illetve "Buzenka". Pedig velük szerintem sokkal kevesebb baj van, mint a vonalakkal, ahol futtatják őket. A mellékvonalakon járó Bz-k ráadásul sokszor jóval tisztábbak a fővonali vonatoknál.

Legalábbis utastérileg: a vécé inkább jelzésértékkel van a fedélzeten. Bár működött (gravitációs alapokon), vizet azért nem sikerült csiholnom a csapból.

Kisterenye - Kál-Kápolna

Na, de induljunk el a 84-es vonalon, Kál-Kápolna irányába! Itt éppen a Maconkai-víztározó töltése mellett robogunk el. A "robogás" elég jó szó, mert szerintem nem nagyon gyorsultunk 30 km/h fölé.

Mátramindszent megállóhely. Forgalmat nem nagyon láttunk útközben; volt, hogy rajtunk kívül csak egy utas volt a fedélzeten (plusz a járművezető és egy kalauz). A jelek szerint az itt lakók már most sem vonattal közlekednek. A vonalat egyébként alapvetően nem megszüntetik, csak a személyforgalmat tervezik szüneteltetni - ennek szól a címben az "elszemélytelenedő" szójáték. Persze ismerem a budapesti villamoshálózatról ezt az "ideiglenesen szünetel" kifejezést, de ennyire  kevés utas láttán tényleg nehéz lenne arról filozofálni, hogy települések szakadnának el a világtól, ha nem zörög erre a Bzmot...

Menet közben. A kilátást itt sem takarták el holmi utasok... Egyébként ez még egy kellemes rész volt, sok helyütt ugyanis méteres szeméthegyeket lehetett látni a patakpartokon :(

Ezen a videón jól érzékelhető, hogy haladásunk milyen messze állt a száguldástól. Az a fura zörgés - mint amikor fém csúszik fémen - nem tudom, mi volt, de csak ezen a szakaszon volt hallható, valahol Mátraderecske környékén. Nem is akarom tudni, mitől tud ilyen hangja lenni...

Recsk-Parádfürdőn "kereszt" volt, azaz kikerültük egymást a szembejövő vonattal. Itt tudatosodott bennem, hogy talán ezen a vonalon láttam először Bzmot-ot. Valamikor a nyolcvanas évek elején Mátraszentistvánban nyaraltunk, és egyszer ellátogattunk Aggtelekre. Utunk Parádon át vezetett, és valahol egy vasútvonalat keresztezett, ahol elhaladt előttünk egy ilyen kis "mezei metró", akkor még kicsit másfajta festésben. Emlékeim szerint utána valahogy Ózd felé kerültük ki a Bükköt (hja, Trabanttal voltunk), és valahol ott is láttunk egy hasonló kocsit vagy szerelvényt.

Kint éppen befelhősödött, a nem éppen kristálytiszta ablakon keresztül ilyen fotókat tudtam csinálni róla. Tudom, egy igazi vasútbarát a szabad mezőn, kívülről fotózta volna a vonatocskát, de amilyen "gyakran" járnak itt a vonatok, nekünk erre nem volt időnk.

Kőkútpuszta megállóhely építészeti talány volt számomra: az alsó részében tényleg volt egykor valami vasúti szolgálat? Merthogy az innen nem látható oldalon ajtók és ablakok maradványai látszottak!

További felhők erre...

... narancsszínű (vagy ez csak mandarin? színtévesztő vagyok, kéremszépen) ég arra...

... és már meg is érkeztünk Kál-Kápolnára. Itt gyorsan felvágódtunk a pár vágánnyal arrébb álló pesti vonatra, ezért csak így sikerült megörökítenem a 84-es vonal másik végpontját kis sárga-piros szekerünkkel egyetemben. A külvilág és az objektív között látható szutykot inkább nem kommentálom.

Vigyázat, nagyon szubjektív!

Érdekes kirándulás volt, az biztos, de sajnos ez a mellékvonal tényleg eléggé élettelennek tűnt. Tudom, máskor, hétköznap, kirándulóidényben, mittudoménmikor biztosan több utas van, de aligha hinném, hogy azért megéri fenntartani ezt az üzemet. Legalábbis amíg ennyire kilóg a gatyából a sejhajunk. A jövőt majd meglátjuk. Mindenesetre 55 kilométert másfél óra alatt tettünk meg (13:52-15:24), ez  aligha nevezhető XXI. századi teljesítménynek. És vérzik a szívem, de a vonal szépsége nem indokolja ennek a "teljesítménynek" a mindennapi fenntartását...