Tour de Trams a percenként változó fényviszonyok jegyében:
Plzeň, 2021. augusztus 16.

Az előző évi lengyelországi túra nagyon jól sikerült, úgyhogy NZA-val meg szerettük volna ismételni - pontosabban valami hasonlót csinálni más városok érintésével, de nem jött össze. Hogy azért ne maradjunk szláv nyelvterületi villamosok nélkül, három napra kiugrottunk Csehországba.

Plzeň

Ezt a várost a legtöbben valószínűleg a pilseni sör miatt ismerik, talán még a közlekedésbarátok is, pedig itt volt egykor a Škoda művek központja. Nem azé, amelyik az autókat gyártotta, nem is a trolis üzletág (bár az azóta visszakerült ide), hanem a nehézipari rész, amelyik például a paksi atomerőmű reaktortartályait, vagy a London Eye tengelyét és kerékagyát is gyártotta. És ahol a mozdonyok is készültek, illetve ahol ma is gyártanak villamosokat a régi szép név alatt.

Map of tram system in Plzeň.svg
By Szczecinolog - Own work, CC BY-SA 4.0, Link

A pilzeni villamoshálózat nem különösebben bonyolult: egy 6 ágú csillag, amit 3 viszonylat jár be, a kocsiszín pedig a délkeleten elhelyezkedő Slovany és Světovar végállomások közt van félúton. A belvárosban egy rövid szakaszon a két irány külön halad, két párhuzamos utcában, de ettől eltekintve nincs benne nagy trükk.

Az autót Světovarnál, a 2 -es végállomásának közelében raktuk le. Borzasztó időnk volt, felhők mindenütt, de ezt a Vario LFR.S szerelvényt le kellett kapni rossz fények mellett is, hiszen ez volt a nap első villamosa. Ezek a kocsik papíron különböző alverziójú Tatra T3-asok felújításai, de igazából új járművek, középen alacsonypadlós résszel.

Szerencsére mire beértünk a belvárosba, már sütött a nap, úgyhogy ezt a Vario LF2/2 IN-t már így tudtam lefotózni. Ez a típus az Alliance TW Team nevű cégcsoportosulás Jacobs-csuklós VarioLF2-esének helyi igényekre szabott verziója.

Ez pedig ugyanannak a gyártónak az EVO2 néven ismeretes konstrukciója; ennél már teljesen elszakadtak a Tatra alapoktól. A járműcsalád négytengelyes (csukló nélküli) változatával tavaly Olomoucban utaztunk.

"Kockatátráik" is vannak a könnyen megjegyezhető nevű KT8D5-RN2P képében, lásd balra a Náměstí Republikyn, illetve jobbra tanulójáratként a Nagy Zsinagóga előtt.

A Sady Pětatřicátníků a helyi villamosközlekedés központi csomópontja, mindenféle vágánykapcsolatokkal. A képen két T3R.PLF + T3R.P szerelvényt láthatunk: az első kocsiban van akadálymentes rész, a második teljesen magaspadlós.

Balra első ránézésre egy sima K2-esnek tűnő járgány közeledik felénk, aztán észrevesszük, hogy van alacsonypadlós középrésze is: ez egy Pars Nova K3R-NT 2006-ból. Csak érzékeltetésképpen: egyidős a pesti Combinókkal, pedig nagyon nem úgy néz ki :) Jobbra egy újabb csuklós VarioLF.

Innen kimentünk Koąutka végállomásra. A hely neve gyanúsan hangzik, és nem véletlenül: volt itt régen egy major, amit valamiért a Kossuth-bankóról neveztek el (miközben elképzelhető, hogy a Kossuth családnév eleve szláv eredetű), és később a környék is ezt a nevet kapta. Az oldalról készített fotón érdemes megfigyelni, hogy a középső két forgóváz nem a csukló alatt van, azaz nem Jacobs-csuklóról van szó, hanem a középrész két négytengelyes járműrészre támaszkodik.

Magas- és részben alacsonypadlós Tatra-utánépítések ugyanabban a hurokban: balra egy T3R.PV-t, jobbra egy T3R.PLF-et látunk. Előbbi 2004-es, utóbbi 2009-es gyártású. Igazából ezeket lehetne akár modern homlokfallal is gyártani, de a jelek szerint a csehek ragaszkodnak a klasszikus T3 kinézethez.

Visszafelé egy magaspadlós kocsira szálltunk, hogy ilyen élményeket is szerezzünk.

A vonal mentén Boľeny Němcové megálló fölött van egy harmadik vágány, itt járműveket tároltak. Lejtőben, tartósan, személyzet nélkül a fedélzeten - szerintem az itthoni illetékesek kiakadnának, ha valaki csak így hetekre ott akarna lejtőben hagyni villamosokat. És ez nem túlzás: tudtommal a 6-os körtéri végállomását is azért kellett félig beásni a tér szélébe, nehogy lejtőben legyen, mert még elgurulnak a villamosok... Csak remélni tudom, hogy a tudomány azóta meghaladta az ilyen korlátozásokat (a régi dolgok közben azért megmaradhattak, pl. a 2-es végállomása se kimondottan vízszintes).

Balra: a K3R-NT nem épp tágas csuklóalagútja. Jobbra: Univerzita végállomás. Az ide vezető hosszabbítást (azelőtt a Bory nevű megállónál volt a végállomás) 2019 végén adták át.

Balra egy végállomás a város szélén: Bolevec. Jobbra: Mozartova megállónál van egy kétvágányos hurok, amit a lejtőben fekvő harmadik vágányhoz hasonlóan szintén tárolásra használtak. Ez a tárolási mód persze nem szokványos, de a kocsiszín épp átépítés alatt állt, és ami épp nem kellett, azt szétdobálták mindenfelé. Ami még nem szokványos: a hármas csatlás (=három motorkocsi csatolva). Ilyesmit a drezdaiak szoktak csinálni T4-esből, de a cseheknél nem annyira jellemző.

Nem is figyeltem eddig, hogy milyen csatlás van a kocsik közt. Hát ilyen :)

Kimentünk Skvrňanyba, a soron következő végállomáshoz, de ott valamiért nem volt hangulatom fotózni. Előkerült viszont a fényképezőgép a vonal menti Malesická hurokvágánynál, ahol szintén egy csomó kocsi pihent.

Volt biztonsági őr, de amikor látta, hogy csak fotózunk, nem gördített akadályt az utunkba.

Balra: ez a lyukasztó nekünk igazán ismerős lehet! Bár a járműveken alapvetően elektronikus automaták/jegykezelők voltak, ezeket a meggymagozókat is fennhagyták. A KGST-n belül sok helyen használtak ilyet, de azt csak nemrég tudtam meg, hogy magyar találmány volt, a Finommechanikai Vállalat gyártotta (az infóért köszönet Nagy Bélának!). Jobbra: egy megállótábla, csak hogy ilyet is lássunk.

Amíg a belvárosba visszavivő villamosra vártunk, fotóztam egy kifele tartó szerelvényt, illetve egy dilatációs készüléket is. Érdemes megfigyelni, hogy folyópályában itt is használnak "BKV panelt", azaz nagypaneles szerkezetet.

Ha már elmentünk mellette, benéztünk a sziget elrendezésű főpályaudvarra is. A fura csehszlovák vasútvillamosítás miatt ez a környék ugyan alapvetően 25 kV váltakozó feszültségű, de Prága felé Berounnál át kell váltani 3 kV egyenre, úgyhogy elsősorban 362-es sorozatú, azaz kétáramnemű mozdonyokat láttunk.

Meglepődtem, hogy a jellegzetes zöld-sárga RegioNovákat elkezdték átfesteni, de állítólag már egy ideje csinálják.

Balra egy 842-es, jobbra pedig egy 844-es sorozatú dízel motorkocsi - utóbbi RegioShark márkanévű vonatokon fut a cseh vasútnál.

Magamtól nem troliztam volna, de NZA nem hagyta ki :) szóval mentünk egy kicsit csáposbusszal is. Az Americká/Prokova/Goethova kereszteződésben (Mrakodrap megállónál, mely egy nyolcemeletes "felhőkarcolóról" kapta nevét) egy jópofa körforgalom üzemel, az átmenő vezeték mellett egy semmihez sem csatlakozó madzagpárral középen. A képeken egy ©koda 27Tr-t és egy 26Tr -t láthatunk, mindkettő Solaris alapú.

Balra egy SOR NB 12 típusú hagyományos, jobbra pedig ©koda 24Tr trolibusz. Utóbbi nem Solarisra, hanem az Irisbus Citybus-ára alapul.

Ezután már csak Slovany végállomás hiányzott, úgyhogy oda is kimentünk. A hurokvágány mellett itt egy kiágazás is van, mely a kocsiszínbe vezető, meglehetősen nagyvonalúan kiépített vonalba torkollik. Jobbra egy ott parkoló Karosa Axer 12.8M fotója, hátha a buszrajongók örülnek majd neki :)

És ez itt az éppen átépítés alatt álló kocsiszín, jobbra a megkerülő vágánypárral, aminek a másik vége az oldal elején látott Světovar végállomáshoz vezet. A telep szélén egy egzotikus jószág parkolt: egy "ForCity Smart" (Artic 40 T). Ez a típus nem a Škoda korábbi saját platformján alapszik, hanem a cseh cég által felvásárolt finn Transtech Articján. Kár, hogy nem közlekedett, szívesen kipróbáltam volna!

Következő oldal: Prága vasúton, villamoson és hajón


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez