Legutóbbi változtatás: 2010. augusztus 27.

    Kiskorom óta megmagyarázhatatlan mértékű érdeklődést mutatok a repülés iránt, melyet valószínűleg édesapám ragasztott rám (apai nagyapám vitorlázórepülő volt, Farkashegyen repült a második világháború előtt; a családban ő volt az egyetlen pilóta), és amit mégse éltem ki soha "élesben", a felhők között. Megmaradtam "gyalogbékának"... Az előbbi mondatban található "megmagyarázhatatlan mértékű" azt jelentette, hogy folyamatosan bújtam a szak- és barbárirodalmat, repülősfüzetekben rögzítettem a lecsapódott tudást, modelleztem, apuval kint voltam minden Budapest környéki repülőnapon, és egyébként is mindig az eget figyeltem... Ja igen, amikor megírtam első befejezett regénykémet, a főszereplők természetesen pilóták voltak :-)

    A lelkesedés ellenére meglehetősen ritkán szeltem a levegőt, sokáig életem egyetlen repülőélménye egy sétarepülés volt, melyet a Malév repülőpályázatán nyertem 1985-ben: Tu-154-essel (tulajdonképpen Tu-154B2) lajstromjelzés: HA-LCP) körbevittek 147-edmagammal a Dunántúl felett. Azt mindenképpen elmondhatom, hogy különleges út volt, egyrészt a Tupoljevnek sem éppen a normális utazómagassága volt az a pár száz méter magasság, ahol haladtunk, másrészt mi se erre számítottunk: egyik légzsákból a másikba estünk, volt sikongatás, és sápadozás a fedélzeten! (Én élveztem, bár azért a felszolgált sütihez nem nyúltam:-) A Tihanyi-félsziget felett aztán a pilóta megszólalt: -Hogy jobban lássátok az apátságot, most oldalra döntöm a gépet! És egy darabig így mentünk tovább! Elmondhatatlan élmény volt, hogy egy pillantással végigláttam az addig hatalmasnak hitt Balaton fölött (mielőtt valaki beleköt: odafelé magasabban mentünk, csak itt ereszkedtünk lejjebb, az elején még tényleg végig lehetett látni az egészet)! A nagy nap után aztán megint nem maradt más, csak a könyvek bújása, és a konyhaablakban való lógás, onnan ugyanis rá lehetett látni a budaörsi reptér feletti légtérre, ahol akkoriban például Besenyei Péter is gyakorolt. Hah, hova tűntek azok a Zlin 50-esek, Trénerek... (Igazából köszönik szépen, nagyjából mind jól vannak:-)


    Farkashegy, 1999 májusa, én a bal szélen vagyok látható

    Sok-sok évvel (13) később döbbentem rá, hogy milyen régen repültem utoljára, így gyorsan be is fizettem egy Wilgás (felsőszárnyú, dugattyús motoros lengyel kisrepülőgép) Kecskemét-nézésre, majd egy másik repülőnapon valami hasonlóra egy Cessna 172-essel. A Cessna (HA-SJC) később visszatért, néhány újabb repülés alkalmával... A 2000-es év "trófeái" egy Z-142 (HA-SGC), egy Cessna-152 (HA-SJK, HA-SKS), egy Cessna-182 (HA-SLH), egy Cessna-177RG (HA-JDU), egy Morane MS883 (HA-SJQ), egy An-2 (HA-ABN), egy Mi-2-es helikopter (HA-BCF), egy Piper Cherokee Warrior II (PA-28-valami; D-EBCD), egy 1966-os Cessna 172G (HA-SLZ), egy újabb Wilga (HA-SES) és egy Zlin Z726 Tréner (HA-SDF) voltak, utóbbival egy fél órás műrepülésen vettem részt. A 2001-es év számomra új típusai: Po-2 (HA-PAO), Cessna-177 (HA-JUV), egy Cessna-150-es (HA-SLP; annyi 152-es után; na nem mintha annyira rossz lenne!), egy Zlin Z226T "Tréner 6" (HA-TRM), ez egy igazi "oldtimer": 1960-as gyártású, de a közelmúltban elvégzett nagyjavításnak köszönhetően műrepülhető, és egy Zlin Z526F (HA-SAM)! Ezen felül persze repkedtem mással is (Cessna-152 (HA-SKS, HA-SJG), An-2 (HA-ANK, HA-ANR, HA-DAC, HA-YHD), Wilga (HA-SEJ), Piper Warrior (D-EBCD)). 2002-ben a legérdekesebb repüléseim a Li-2-eshez (HA-LIX) fűződnek, vele több, mint négy órát tartózkodtam a levegőben. Volt egy Boeing 767-es is, de az inkább távolsági busz, mint repülőgép, illetve egy Wilga, egy Piper és egy C177 is, de azokkal már repültem korábban is. 2003 egyetlen "trófeája" egy csodálatos Zlin Z43 (HA-FBA) volt, ha nem számítunk be egy 300-as és egy "új generációs" Boeing 737-et, 2004-ben sajnos egyátalán nem szakadtam el az anyaföldtől. 2005-ben szerencsém volt megismerkedni egy I.A.R.-823-assal (HA-JDM) Budaörsön, egy Cessna 175-össel (HA-SAP) Fahegyen, illetve az Airbus 319-es típussal Budapest és Berlin közt, persze ezek közül az előbbieket jóval nagyobb élményként éltem meg. 2006 a "nagy fehér távolsági buszok" évének tűnik: ki lett próbálva két Sky Europe B737-es és két Germanwings A319-es, "fapadilag". Továbbra is úgy érzem, hogy közlekedési eszköznek zseniálisak, de nem nagyon hasonlítanak repülőgépre :) Ugyanezt érzem 2007-ben is, amikor további fapados társaságok Boeingjei voltak terítéken. 2008 egy rövidke Li-2-esezéssel indult - bár jó későn, májusban; utána két helyközi röppenés jött Fokker-100-assal. 2009-ben ismét csak "távolsági buszok" voltak: egy Fokker-70-es, és egy 737NG.


    Vonzódás: a cseh repülőgépek, mint amilyen a háttérben látható "Cmelak" is, különösen közel állnak a szívemhez

    Ezen a néhány oldalon (jó)néhány képet láthat az érdeklődő... ha van ilyen. Ha nincs, a képek akkor is itt vannak. Előrebocsátom, hogy se fényképész nem vagyok, se művész, a képek teljesen öncélúak, de hátha így is felkelti valakiben a repülés iránti vágyat...

    Repülőgépek

      Cessnák [bővült: 2009.12.28.]
      Piperek [bővült: 2005.07.06.]
      Ancsák [bővült: 2002.08.12.]
      Zlinek [bővült: 2005.07.06.]
      Egyéb típusok [bővült: 2005.07.06.]
      Helikopterek [bővült: 2004.03.10.]


    Műszerfalak, pilótafülkék

      Kisgépek [bővült: 2006.02.07.]
      Utasszállítók [bővült: 2001.10.17.]
      Helikopterek [bővült: 2001.10.17.]

     

    Repülőnapok

      Képek az 1989-es budaörsi repülőnapról... [2001.11.12.]
      Biegelbauer Pál képei - Kecskemét, 1990. augusztus 4-5. [2002.11.03.]
      Taszár, 1991, 1992
      Biegelbauer Pál képei - Taszár, 1991. [2002.11.05.]
      Kecskemét, 1998.
      Farkashegy, repülőnap 2000.
      Hármashatárhegyi pillanatok, 2000.
      Mátyásföld, 2000. augusztus 19.
      Esztergom, 2000. augusztus 20.
      Szentkirályszabadja, 2000. szeptember 9.
      Biegelbauer Pál képei - Szentkirályszabadja, 2000. [2002.11.05.]
      A budaörsi repülőnap, 2001. június 10.
      Dunakeszi, 2001-es Malév-LRI-ACE repülőnap
      A bicskei emléknap, 2001. július 14.
      2001. augusztus 20., "légiparádé"
      2001. augusztus 25., Siófok-Kiliti repülőnap
      2001. szeptember 1-2, Hradec Kralové, CIAF 2001
      2001. szeptember 8., Szentkirályszabadja
      2002. május 19., Debrecen [2002.05.22.]
      2002. június 2., Budaörs [2002.06.05.]
      2002. június 9., Pozsony - SIAD 2002 [2002.06.13.]
      2002. július 21., Fairford - RIAT 2002 [2002.07.29.]
      CIAF 2002, Hradec Králové [2010.05.06.]
      2003. július 26., Tököl - RedBull Air Race [2003.12.07.]
      2004. május 1., "uniós légiparádé" a Duna fölött [2004.05.12.]
      2004. augusztus 20., Budapest - RedBull Air Race [2005.01.09.]
      2005. május 21., Berlin-Schönefeld [2005.05.28.]
      2006. augusztus 20., Red Bull légiparádé [2006.08.24.]
      2007. augusztus 12., kecskeméti repülőnap [2007.10.29.]
      2008. augusztus 10., kecskeméti repülőnap [2008.08.28.]
      "Augusztus majdnemhuszadika 2008" légierő-próba és Redbull-előfutam [2008.09.02.]
      A Repülőgépes Növényvédő Állomás 50. szülinapja [2009.08.05.]
      2009. augusztus 19. [2009.11.30.]
      2010. augusztus 7., kecskeméti repülőnap [2010.08.27.]


    Életképek, repülőterek

      Kigurulás - Különböző reptereken lekapott gépek
      Életképek - reptéri mindennapok [2001.10.16.]
      Ferihegyi terasz-nézelődés
      A debreceni repülőtér
      Őszi ború Fahegy fölött... [2001.11.05.]
      Évvége Budaörsön...  [2002.01.16.]
      Március idusa Budaörsön...  [2002.03.17.]
      Április elsejei reptér-túra: Hármashatárhegy, Farkashegy, Budaörs  [2002.04.03.]
      Látogatás a szolnoki repülőtéren... [2002.04.30.]
      Május eleje a budaörsi és farkashegyi repülőtéren... [ 2002.05.08.]
      Biegelbauer Pál képei - Ferihegy [2002.11.02.]
      Csavargás Badóval, Bécsújhelytől Budaörsig I-II-III. [2003.06.18.]
      Csavargás Jim32-vel: Farkashegytől Gödöllőig [2003.06.26.]
      Téli látogatás a miskolci repülőtéren [2004.03.10.]
      Kutyafuttában Farkashegyen... [2004.11.17.]
      Késő őszi látogatás Budaörsön [2004.12.06.]
      Zlin-avató Dunakeszin [2005.07.06.]
      Napos délelőtt Budaörsön [2007.04.10.]
      Látogatás Szegeden [2007.05.27.]
      Li-2(és minden más)-nézőben Budaörsön [2008.06.02.]
      Tavasz Budaörsön [2009.05.04.]
      Utókarácsonyi (retró)válogatás innen-onnan [2009.12.28.]
      Tavasz Fa'hegyen [2010.01.09.]
      Nyíregyháza kincsei [2010.01.24.]


    Bulik

      Szentivánéji buli Farkashegyen!
      Besenyei Péter Lánchíd alatti átrepülése...
      ...és az azt követő budaörsi hangár-party képei
      Topic-piknik Budaörsön [2001.10.15.]
      Topic-bográcsozás Farkashegyen [2001.10.29.]
      Topic-tali a tököli reptéren [2004.11.03.]
      Születésnapi buli Farkashegyen [2005.08.23.]
      A világ legszebb repülőgépei Gödöllőn [blog: 2008.10.13.]
      A világ legszebb repülőgépei Gödöllőn II. [2008.11.10.]


    Múzeumok

      Skanzen - a Ferihegy 2 melletti kiállítás
      Szolnok - A ZMNE Repülőtiszti Intézetének múzeuma
      A Közlekedési Múzeum repülési kiállítása
      A Deutsches Museum (München) repülési kiállítása
      A Schleissheim-i repülőmúzeum
      A Petőfi Csarnok-beli múzeum újból... [2001.12.02.]
      A Deutsches Museum újból... [2001.12.19.]
      Ismét a szolnoki repülőmúzeumban jártam... [2002.04.29.]
      A Kbely-i repülőmúzeumban jártunk 1-6. rész [2002.05.14.]
      A prágai Technikai Múzeum repülős érdekességei [2002.05.17.]
      Az Imperial War Museum duxfordi repülőmúzeuma [2002.07.31.]
      A Malév ferihegyi skanzenben kiállított Tu-154-ese kicsit közelebbről... [2003.06.20.]
      A Sinsheim-i Auto&Technik Museum... [2003.09.15.]
      HA-MOG, avagy újabb Il-18 a ferihegyi "skanzenban" [2007.05.15.]
      A HM és a Pintér Művek haditechnikai parkja Kecelen [2010.02.24.]
      A ferihegyi "skanzen" éjszaka [2010.06.20.]


    Cikkek

      [Pilóta] Madártávlatból, avagy egy hosszúra nyúlt iskolakör
      [Pilóta] Kirándulás Hármashatárhegyre [újra:2005.09.07.]
      [Pilóta] Tótágast, avagy ismerkedés a műrepüléssel [újra:2005.09.09.]
      [Pilóta] Budaörsi repülőnap (elveszett)
      [Pilóta] Zilált beszámoló egy zilált légiparádéról (elveszett)
      [Pilóta] A Bakony Helikopterezred nyílt napja (elveszett)
      [Pilóta] Repülőnap cseh módra... (elveszett)
      [Pilóta] A Tréner-életérzés... [újra:2005.06.22.]
      [Pilóta] Túlélőkészlet, avagy hogyan készüljünk fel repülőnapra? [megjelent: 2001 januárjában.]
      Túlélőkészlet 2, avagy milyen emberekkel találkozhatunk a repülőnapon? [2002.09.14..]


    Egyéb

      Badó képei a HA-LIX (Li-2) felújításáról!
      Gold Timer Alapítvány
      Besenyei Péter RedBull-festésű repülőgépe, 2001. április 24.
      Sky Hussars - Égi huszárok: a Jak-ok lovasai
      Zlin "Tréner" oldal  [BŐVÜLT: 2005.01.03.]
      Krämer Ervin képei az 1962-es motoros műrepülő VB-ről [2002.05.27.]
      Krämer Ervin képei az 1984-es motoros műrepülő VB-ről [2002.05.30.]
      Krämer Ervin ferihegyi képei [2002.05.30.]
      Biegelbauer Pál további vegyes képei [2002.11.24.]
      Légidaru a Széchenyi-hegy felett [blog: 2008.10.08.]


    Nagyon egyéb:
           Airway to Heaven - az Égitársaság (képregény)

    Végül két szerkesztői üzenet: hiénázási lehetőségekre vonatkozó ajánlatokat szíves köszönettel elfogadok! Ugyancsak örülnék valamilyen vitrinbe való repülőműszernek, természetesen nem kell működőképesnek lennie. Eredetileg a Tu-154 multifunkciós műhorizontját vagy PNP kijelzőjét szerettem volna, de mivel ilyesmivel még csak kecsegtetni se tudtak (reméltem, hogy a típus Malévtól selejtezése kapcsán előkerül egy többé már nem szükséges bemutató példány), most már egy Tréner vagy Cessna "golyójával" is megelégednék :)

    És a végére pár link:
    Tóth Géza oldala, sok légifotóval
    Bab-Air - néhány masinát, amit használnak, fotóztam már itt-ott (kedvencem "Süsü", a Mi-2)
    CentroPlane - Fedőéknél jók a gépek, a műszakiak, az oktatók, a hangulat, és a bográcsban készült kaja is :-)
    Hhelikopter - a forgószárnyúak szerelmeseinek!
    Magyar Repülés - képek és adatok tulajdonképpen A-tól Z-ig


    Bővebben az oldal készítőjéről...
    vagy
    Levelet írhatsz...