A Zlin nekirugaszkodott, ahogy a bal ülésben a pilóta gázt adott. Egyre gyorsulva bukdácsoltunk el a repülőnap közönségét a pályától elválasztó kordon mellett, aztán egycsercsak a levegőben voltunk. A szél egy kicsit dobált, de nem vészesen, az Auchan parkolója fölött rá is fordultunk az iskolakör első rövidfalára, előttünk a távolban Nagytétény, balra Csepel, jobbra Százhalombatta. Hopp, a következő fordulóban meglátom Sefi barátomék házát a Csepel-szigeten. Akkor valahol ott kell lennie a színesfémfeldolgozónak is, ahova annyit játunk alkatrészekért, amikor éppen számítógépmúzeumot építettünk együtt! És tényleg, a halott óriás, a Csepel Művek egykori teherpályaudvara mögött ott van. Közben észreveszem Leventéék házát is Budafokon, eszembe jut, hogy a gimnáziumban szövögetett terveinkkel ellentétben most már valószínűleg sose fogunk együtt slágergyáros rockegyüttest alapítani... Ott elől a völgyben a 41-es villamos épp elindul megállójából Albertfalva felé, és ahogy követem a vágányokat a tekintetemmel, meglátom Dóriék házát. Nem tűnik nagyobbnak, mint az az epizód az életemben, amikor nem tudtam eldönteni, hogy barátságról van szó, vagy valami másról, persze akkor ezt másképpen láttam. Inkább másfele nézek, de arra is csak újabb emlékeket látok: a távolban a kelenföldi toronyházak, tudom, hogy az egyik tövében ott van a gimnázium, ahol ez a furcsa kapcsolat elkezdődött, és hamvába halt. Egy másik toronyház is vonzza a tekintetemet: a Schönherz kollégium, mellette az általános iskolával, ahol órák alatt a tankönyvek szélére Trénereket és Zlin 50-eseket rajzoltam. Bármerre nézek, mindenről eszembe jut valami: mintha nem is egy városrész, hanem 25 év emlékei fölött szállnék! Valószínűleg életem leghosszabb hosszúfala... Már majdnem Őrmezőnél vagyunk, újabb balforduló, körülbelül szemben Gazdagrét, a házunkkal, és az ablakokkal, ahonnan mindig figyeltem az eget, ha repülőgépzúgást hallottam. Mit mondjak, mintha eddigi életem felét ott töltöttem volna! Valószínűleg így is volt...
Jobb is, ha egy újabb balfordulóval félig hátat fordítunk mindennek, a végén még elérzékenyülök, és elkezdek Radnótit idézni! Szerencsére már itt is van a 27-es pálya, fékszárny ki, sikerül nem levinni a keresztben húzódó úton gyaloglók fejét, aztán már földet is fognak a futók, lassulunk, és a B gurulóút környékén kifordulunk balra, vissza a kordonhoz. Hátratoljuk a plexitetőt, szerencsére csak a gondolataim tévedtek el az időben, a lábaim kétezerben érnek földet, illetve füvet. Méghogy egy iskolakör nem különleges dolog!