A Közlekedési Múzeum Petőfi Csarnokban levő Repüléstörténeti és Űrhajózási Állandó Kiállításáról már mutattam képeket, de azok még a hagyományos, analóg módon készültek. Amikor 2001 nyarán megvettem a digitális masinát, heteken át csak próbálgattam, hogy hogyan lehet használni, mik az erősségei, és mik a hiányosságai, tesztkörnyezet lett ekkor a PeCsa-beli múzeum is. Ma már azt hiszem jobb képeket tudnék készíteni, pláne állvánnyal, amim akkor még nem volt, de most mégis ezeket osztanám meg a látogatóval. Sajnos ez a kiállítás túl szűk helyen van, nehéz fotózni: hol egy oszlop takarja el azt, amit le szeretne kapni az ember, hol egy másik repülőgép. A fényviszonyokról most ne is beszéljünk... de ami ki van állítva, az nagyon klassz!

A Malév egykori Tu-154B2 szimulátorát úgy hozták át ide, hogy nem is hallottam róla. Sajnos üzemelni nem fog, de így is érdekes kiállítási darab lesz (ottjártamkor csak be voltak hordva az egyes modulok, az összerakás nem történt meg). A képen a Tupoljev pilótafülkéje látszik, mely egy mozgatható állványra volt szerelve. Ez a szimulált repülési helyzetet utánozva mozgatta a kabint, és állítólag nagyon sokat fogyasztott - igaz, az egész szimulátor nagyon áramigényes volt.

Ez a konzol valószínűleg a szimulált helyzetek kontrollálására szolgált...

... mivel ott vannak rajta a repülőgép főbb műszerei, rádió-kezelőszervei.

Ez pedig a táj, ami fölött a szimulált gép átröppent: a függőlegesen felállított terepasztal fölött egy kamera haladt, és az általa vett képet vetítették a pilóták elé. Természetesen volt Ferihegyi terep is, ahol a fel- és leszállást lehetett fájdalommentesen gyakorolni.

Super Aero 45: Magyarországon elsősorban a Mentőszolgálat használta ezt a kétmotoros cseh típust, mely bumszli, tömpe orra ellenére klasszikus formákkal rendelkezik.

Jak-18: a hosszúéletű kiképzőgép-sorozat egyik korai darabja, áramvonalazott motorburkolattal, és farokkerekes kiépítésben. A típust egy ideig még Esztergomban is gyártották, ezidáig ez az utolsó motoros repülőgép, amit sorozatban építettek az országban. Reméljük azért lesz még hasonló, akár hazai konstrukció is!

Ez a látvány kedves a szívemnek: elől egy Z-326 "Tréner Master", mögötte egy "Tréner Six", mögötte egy "Sokol", amögött egy Mi-1-es helikopter, felül pedig egy "Június 18". Főleg a két első gép az, amit kimondottan imádok...

Naszóval: időrendi sorrendet némileg felborítva a Zlin Z-226 "Tréner 6" következzék: a gép, mely a hatvanas évek motoros műrepülő bajnokságain nem kevés érmet, és főleg aranyérmet szerzett! A Trénerekről egy önálló oldal készítése van folyamatban, ott többet lehet majd olvasni ezekről a szép cseh madarakról!

A léghűtéses, lógó hathengerer soros motor egy fa légcsavart hajtott meg. Azaz hajt, mert még mindig van repülőképes példány a típusból, mi több, egyikkel nekem is volt szerencsém a levegőbe emelkedni!

A motor a léghűtés beömlőnyílásán át: itt ment be a menetszél, és a hengereket hűtve a motor túloldalán, oldalt jött ki...

A HA-TRO, azaz egy Z-326 "Tréner Master"...

... melynek futói már félig behúzhatóak voltak. Természetesen más különbség is volt, de ezekről majd a már említett Tréner-oldalon lesz szó!

És újfent a hathengeres Walter-Minor 6-III motor...

Az M-1C "Sokol" futárrepülőgép az iménti motor négyhengeres (azaz eredeti, mert ez volt előbb) változatával repült.

A sarokban gubbasztó Mil Mi-1-es a sebesülteket ebben az oldalra csatolható kapszulában szállította. A gép hátsó ülésén ülő nővérke egy kis csövön keresztül látta el a beteget. Asszem ez egy olyan élmény lehetett, amit nem lehetett eléggé kihagyni az ember életéből...

De nem csak repülőgépek vannak itt, hanem hajtóművek is, mint például ez az RD45F, a Mig-15 hajtóműve, melyet a (legálisan vásárolt) Rolls-Royce "Nene" alapján építettek a szovjetek. A ferdén beépített tüzelőterek miatti nagy keresztmetszet miatt volt a gép (és akkoriban a többi is) olyan duci szivar alakú...

Ez pedig egy fekete doboz, ami se nem fekete, se nem doboz alakú, de azért néha roppant hasznos. Egy végtelenített magnószalagra jegyezte fel a történéseket; tőle jobbra egy korábbi modell látható.

Direktorral egybeépített műhorizont, egyszer szeretnék egy ilyenre szert tenni, jól nézne ki a szekrényben!

A PNP kombinált műszer a Tu-154-esekből ismerős nekem, a rádiónavigációhoz szükséges paraméterek (irányszög, VOR/ILS, DME, robotpilóta direktor) megjelenítésére szolgált; tulajdonképpen minden rajta van, ami a hasonló funkciójú modern, képernyős multifunkciós megjelenítőkön szerepel.

És elérkeztünk egy újabb műfajhoz, az űrhajózáshoz: a Farkas Bertalant szállító Szojuz úrhajó kabinja látható a képen, amit már kiskoromban is imádtam nézegetni. Akkoriban persze még a Közlekedési Múzeum nagytermének földszintjén volt elhelyezve, és néha sorba álltunk előtte.

Mit mondjak, ez a kabin már hatévesen is szűknek tűnt, most, 190 centis, ún. felnőttként csak azt tudom mondani, hogy nem nagyon tudnának arra kényszeríteni, hogy órákat eltöltsek benne! Azért írtam órákat, mert ugye ezt az egységet kilövésnél és a Földre visszatérésnél használták, az idő nagy részét a Szaljut űrállomáson töltötték.

A műszerfal egy részlete a "fedélzeti számítógép" konzoljával, és a homlokajtó (aminek a helyén a nagy homorú üveg van) hermetikusan záró fedelével.