| AKTUÁLIS ARCHÍV LINKEK | ||
|
 |
|
|
| Folytatás:
2006 szeptemberétől
Ha valakit érdekel, hogy miért nem volt mostanában frissítés: mert költözünk. Nem önkéntesen, hanem a főbérlő családjában történt változásoknak köszönhetően. Mindenesetre ismét rádöbbentem, hogy mennyire utálok költözni. Napok óta csomagolunk, dobozok közt élünk, és a konkrét átcuccolás még mindig arrébb van! A derekunk már fáj az emelgetéstől, az orrunkat csavarja a felkavaródott por, és ma a ruhák közt annyi molyt találtunk, hogy perpillanat a por mellett a kifújt rovarirtó is rombolja a különböző nyálkahártyáinkat. Mindezt úgy, hogy a parlagfű miatt amúgy is úgy tüsszögök, mintha fizetnének érte... Ja, és a múlt héten egy BKV-s Volvo buszon a klíma (tudnám minek volt bekapcsolva, amikor kint 20 fok volt!) úgy rámfújta a jéghideg levegőt, hogy megfáztak a nyaki izületeim, és majd megőrülök, amikor próbálom a fejemet egyenesben tartani. Szóval eléggé hycomatnak érzem magam, ezért talán mindenki el tudja képzelni, hogy ha írnék valamit azokról a *******************-ről, akik a minap öt Combinót összefirkáltak a Nagykörúton, akkor még tán Tóta W. Worluknál is agresszívabb lennék :-/
Már megint rájöttem, hogy én egy másik Magyarországon nőttem fel, mint a világító ládában levő emberek. Ugye van a reklám, amiben nagypapa magában beszélve arról morfondírozik, hogy ma már semmi sem az, ami régen volt, és hogy miért tűntek el a régi dolgok. Erre a családfő a másik szobából átküld neki anyuval egy zacskó "hagyományos" csipszet (chips-et). Nagypapa ráharap, és örül; arcán látszik, hogy végre újra megtalálta, ami hiányzott neki. A ti nagypapátok is csipszet evett anno, zacskóból?
Most egy kicsit visszakanyarodok régebbi mániámhoz, a repüléshez. Remélem, a villamosos érdeklődők is végigolvassák és -klikkelgetik, hátha nekik is elkezd tetszeni ez a műfaj. Mert azért a repülés még a villamosoknál is nagyobb csoda ám :) Pár kép és gondolat az augusztusi 20-i repülős rendezvényről Bár először azt hittem, hogy az egy nappal korábbi selejtezőn elég repülőmotorzúgást hallottam egy időre, másnap mégis lemehetnékem támadt a Duna-partra. Bár továbbra is voltak aggályaim a város közepén való repülős hancúrozással kapcsolatban, úgy döntöttem, félreteszem őket. Végülis repülőtéren rendezett repülőnapok is szoktak időnként szerencsétlenségbe torkolni, mégis túléltem már pár tucatot belőlük :) Mivel előtte programunk volt, a délelőtti parádét teljesen kihagytam, és délután is lemaradtam két olyan masináról, amelyikre kíváncsi lettem volna: a Jak-3-asról és 11-esről. Legalábbis úgy hallottam, előbbi is szerepelt; én már csak az utóbbit láttam, távolodóban. Elkaptam viszont a szokásos ezüstszínű kétmotoros amcsi bombázót, ami szép masina, klassz hanggal, de azért picit sokat szerepeltették (például itt, meg persze itt) ahhoz, hogy érdekes maradjon számomra. Aztán áthúzott a Malév, majd a Sky Europe egy-egy B737-es típusú távolsági busza is. Irigyeltem azokat, akik rajta ülhettek, mert Budapest fentről is olyan gyönyörű, hogy azt nem lehet leírni! A nagyobb vasak (Palik Lászlónak, az esemény fő-szpíkerének narrálásában valahogy extrateragigantikussá nőttek az amúgy alsó középosztály méretű Boeingok) után a háromgépesre (régebben négyen voltak) fogyott Flying Bulls szerepelt kötelékrepülés kategóriában.
Nem tudom, hogy nem csak a nemzeti büszkeség mondatja-e velem, de nekem az egykori (magyar) Aerotriga bemutatói jobban tetszettek. Mintha dinamikusabbak lettek volna. Persze ők is sokfélék voltak, de ha a talán '99-es (de lehet, hogy '98-as) kecskeméti szereplésükre gondolok, ahol a szpíker majdnem beleb*zmegelt a hangosbemondóba az egyik kunszt láttán, akkor mindenképpen szomorúnak találom, hogy magyar földön (égen) úgy harangozzák be ezt a cseh csapatot, mintha előttük senki nem rajzolt volna ugyanerre az égre hasonló dolgokat...
Gyorsan hozzáteszem, hogy a cseh csapat se repül csúnyán, sőt! A típusból valószínűleg nem lehetne sokkal többet kihozni - ráadásul láttam már jóval nagyobb teljesítményű Extrákkal repülő köteléket is unalmasan repülni! Persze a mindenféle kritikákhoz hozzá kell tennem, hogy csak műkedvelő érdeklődő vagyok, akinek ok nélkül nagy a szája, hisz csak egyszer műrepült, utasként, ráadásul nem kötelékben :) Paliklacika egyébként annyi tévinformációt harsogott bele a nagyvilágba a hangosításon keresztül, hogy elkezdtem azon gondolkozni, vajon a Forma-1 közvetítése közben is ennyi khm... zöldséget beszél? Például valami olyasmit, hogy csak a Flying Bulls tud tükörrepülni. Mondjuk tükörrepülésben fordulózni (amikor egymás fölött függeszkedve manővereznek) tényleg nem kicsit igényel tudást és érzéket, de azért az "amit ők tudnak, azt senki más nem tudja" szöveg kicsit tán túlzás volt. Vagy én láttam anno túl sok Aerotrigát (még akkor is szájtátva néztem őket, amikor már csak két géppel voltak "triga"), és ez elkényeztetett? :) A tükörrepülő párost körbepalástorsózó harmadik gépnél Palik mintha arra utalt volna, hogy ezt csak ők csinálják. Holott ez szinte minden műrepülő-köteléknél egyfajta kötelező műsorszám. Besenyei Péter sajnos a verseny során kieesett, de előtte még műrepült nekünk egy szépet. Lehet, hogy csak nekem tűnt úgy, mert hosszú idő óta nem láttam bemutatót tőle, de mindenesetre mintha "katolikusabb" programot nyomott volna, mint máskor. Nem jött annyira alacsonyra, nem volt "meglőtt kacsa"-áthúzás, nem volt tartósan oldalirányba repülés, légcsavarra függeszkedés (bár azt legtöbbet szerintem akkor csinálta, amikor még Zlin-50-essel repült - azzal a géppel az nem kicsit volt kunszt). Persze az egész program is mintha kicsit soványabb lett volna, mint az előző években. Nem volt Matadors, nem volt sokfajta különleges madár (bár egy Huey Cobra helikoptert elhoztak), pl. nem volt RedBull-festésű AlphaJet... Aztán persze jött a repcirkusz: dübörögtek a lóerők, csónakokat kerülgettek a pilóták, füstöt húztak, diszkvalifikálódtak, pályarekordokat döntögettek, büntetőpontokat kaptak, meg minden. Izgalmas ez a verseny, de rájöttem, hogy nekem a klasszikus műrepülés jobban tetszik. Kár, hogy a világnak manapság csak azt lehet eladni, ami veszélyes, vagy legalább annak látszik, ami alatt valaki eszét vesztve üvöltözik a hangosbemondóból, ami közben dobgépes műzene korbácsolja a tudatalattinkat... :-/
Valamilyen furcsa perverzióból kifolyólag az utóbbi években szeretem a város közlekedési rendszerének változásait nyomon követni. Például a Bartók Béla út felújítását az utolsó kockaköves hetektől kezdve végigfotóztam-végigkommentáltam. Főleg azért, mert annak idején egyik nagymamám ott lakott, így sok kedves emlék kötött az amúgy eléggé leharcolt városi főútvonalhoz. A Nagykörút aktuális ún. felújítását főleg a Combino miatt akartam megörökíteni. Mert nagyon örültem, hogy végre generációváltás következik be a budapesti villamosoknál. Nem is kicsi. A nem modernizálódó villamoshálózatok ugyanis óhatatlanul kikopnak és eltűnnek. Ha Budapest új villamosokat vesz, az azt jelenti, hogy hosszabb időre prolongálja eme szívemnek kedves közlekedési ág fennmaradását. Fotózgattam hát, és reméltem, hogy hamar túlleszünk rajta. Nos, azóta mindenki tudja, hogy nem lettünk, és én továbbra is úgy gondolom, hogy nem a Combino villamos hibájából. Még most sem vagyunk a sztori végén, de nekem elegem lett az erre a célra fenntartott könyvtárban halmozódó képekből. Kiszortírozgattam, felpakoltam, és minimális kommentárokkal elláttam őket, hogy végre ezen is túl legyek. Tehát ilyesmik történtek Budapesten 2006 tavasza
és nyár vége közt, a Nagykörúttal kapcsolatosan:
Azon gondolkozom, milyen fura, hogy tegnapelőtt még az Air Race-t tartottam veszélyesnek, attól féltem, hogy ott lesz valami gubanc (állítólag a katasztrófavédelmisek is pont így voltak), erre mégsem az, hanem a teljesen bevett, megszokott tüzijáték torkollik katasztrófába. Ebből is látszik, hogy ott, ahol sok ember biztonságáról van szó, nem szabad abból kiindulni, hogy "eddig is mindig rendben ment, most se lesz gond". A lehetséges rizikók, gyenge pontok elemzése egyébként perverz módon érdekes tevékenység (tényleg érdekes!), de úgy tűnik, ez a tudomány nálunk egyelőre még gyerekcipőben jár. Bár mostanában annyi vis maior-szerű történés volt ebben a városban (minden nagyobb eső hollywoodi filmekben látható mértékű káoszhoz vezetett), hogy kezdem azt hinni, nem gyerekcipőben jár, hanem egyszerűen "nincs vele foglalkozva" (bocs a gázos megfogalmazásért, de szerintem ez így kifejezi, hogy mindenki azt gondolja, hogy igen, ezzel is kéne foglalkoznia valakinek; csak azt nem tudják, hogy kinek, így aztán inkább hagyják az egészet, és reménykednek, hogy minden megoldódik magától). Persze a végén megint a tűzoltókra hárult a kárelhárítás, a veszélyhelyzet megszüntetésének oroszlánrésze. Szerintem épp ideje lenne elkezdeni jobban megbecsülni (=felszerelni, megfizetni) őket, mert újabban mindenkinek a felelőtlenségét nekik kell helyrehozniuk... Kicsit más: megnéztem a felújított kettes metró Deák és Moszkva téri megállóját. A Moszkva téren kicsit furcsa nekem, amit a "legyezőcsarnokból" csináltak, de a Deák tér szerintem zseniálisan sikerült. Megtartották, ami jól nézett ki, és pont annyira modernizáltak, tágasítottak, amennyi nem ment az összkép rovására. Én például imádtam az itteni fali kőburkolatot és az ülőfülkéket - ezek meg is maradtak, akárcsak a kéreg alatti fogadótér látványos plafondíszítése. Megkockáztatnám, hogy az elmúlt negyven év kevés építészeti sikertörténetének egyike az "új" Deák téri metróállomás a régi és az új együttélésével.
Pár perce értünk vissza a világ legnagyobb szabadtéri vizespóló-versenyéről. Ami ugye eredetileg tüzijátéknak indult. Méghozzá az első pár perc alapján a legklasszabbnak, amit eddig láttam. A zene végre nem volt túl se túl csinnadrattás, se túl elvont, és a villanások is harmonizáltak vele... amíg nem jött ez a vihar, ami szerintem hevességileg egy újabb "leg" volt az idei év legjei közt. Riannával egy fa alatt álltunk meg a Battyhyány tértől kicsit délre, még a tüzijáték kezdete előtt, de így is ronggyá áztunk. Igaz, a nem fa alatt állók elmenekültek a környékről, így pár perccel később már egyenes rálátásunk volt mindenre. Igaz, az esőfüggöny miatt csak a Lánchíd fényeit láttuk, a Gellért-hegy vagy az Erzsébet híd rakétáit már nem. Sajnálom a tüzijáték tervezőit. Gondolom hetekig-hónapokig terveztek, utána kiviteleztek, és nem is az utolsó pillanatban, hanem az utolsó utániban verik tönkre a művüket a természet erői. Azt viszont nem értem, hogy miért nem lehetett lefújni az egészet. Oké, sok csalódott ember lett volna (én is közéjük tartoztam volna), de késő délután már lehetett tudni, hogy pár órája mekkora vihar volt ott, amerről az égi áldás jött. Igaz, az emberek nagy része lehet, hogy akkor is ott lett volna az utcákon... Mindenesetre kiderült, amit eddig is biztosra tudtam, hogy soha nem szabad a tömegekkel sodródni. Ha a legnagyobb felfordulásban mi is a házak falai alá menekülünk, lehet, hogy mi is kapunk pár cserepet a fejünkre. Vagy fellöknek. Itt jegyzem meg, nem tudom, mit gondolnak azok az emberek, akik a babáikat kiviszik _bármilyen_ tömegrendezvényre. Koncert, felvonulás, repnap, és egészen kicsi gyerekeket hurcolászó szülők mindenütt. Aztán pedig kétpercenként egy-egy újabb elveszett gyerkőcöt mondanak be a hangosbemondóba :( (update) No, éjfél elmúlt, végignéztünk pár híradót. Az egyikben hat halottról beszéltek, a másikban kettőről, de amikor felsorolták, három lett belőle. Ez mindenképpen rettenetes, de a média kezdi megint túlspilázni az egészet. Például egymást taposó emberekről beszélnek egymás sarkára taposó emberek helyett. Félreértés ne essék, elég borzasztó az, ami történt, de ha az lett volna, amit mondanak, akkor sokkal súlyosabb következmények lettek volna ennél. Persze lehet, hogy mi pont a legbiztonságosabb részén voltunk a történéseknek, azért tapasztaltunk mást - ehhez képest viszont a sérültekről szóló jelentések nem ezt mondják, hisz erre a szakaszra (a Clark Ádám és a Batyi közé) teszik a legtöbb sérültet, sőt, halottakat is. Volt némi sikongatás, rohanó tömegek, kifordult esernyők, lassan a nulla felé közelítő látótávolság, kék villogók, kétségbeesett emberek, kikapcsolt aláfestő zene, sár a járdán, letört ágak, tenger méretű tócsák, de azért nem volt katasztrófahangulat. Még tán pánik se, csak némi kapkodás és hiszti. Úgyhogy megint itt a dilemma, hogy minek kellene hinnem: a saját szememnek, vagy a tévének. Na jó, nem túl nagy dilemma :-/ Persze ettől még elhiszem, hogy másutt nagy jelenetek voltak. Lehet, hogy csak az én lelkem túl kérges? Nem hiszem. Mindenesetre én inkább maradtam ázni, mint hogy mentem volna rohanni a tömeggel, és ezt így utólag is jó döntésnek tartom. Egyébiránt magánál a viharnál sokkal ijesztőbb jelenség szerintem, hogy egyes internetes fórumokban máris elkezdtek prédikálni az emberek, meg hergelni egymást. Hogy ez Isten figyelmeztetése volt, meg hogy ki kommunista, ki nem, stb. Basszus, itt emberek haltak meg, és sokaknak erről is csak az jut az eszébe, hogy még jobban összerúgják a port a politikailag (hozzájuk képest) másként gondolkodókkal?!?
Bár azért jó volt közelről hallani a repülőmotorok búgását, már nem is emlékszem, milyen régen jártam repülőbemutató környékén. Hiányzik a repbenzinszag - az utóbbi években rendesen elhanyagoltam ezt a hobbimat a villamosok, és egyéb okok miatt :(
Ma spontán módon pár másodpercnyi önfeledt (kár)örömet okoztam a Moszkva téren bóklászó emberek épp odafigyelő részének, amikor lazán át akartam lépni egy korláton (miközben a tömeg _alatta_ bújt át - figyelnem kellett volna erre!), és eközben beakadt a cipőm abba. Némi kalimpálással megúsztam, hogy orrabukjak, de azért vicces lehetett :) A múltkor "írói munkásságom részeként" elmeséltem, milyen volt július utolsó napjának éjszakája, most jöjjön a villamosmán beszámoló:
Egyik kedvenc városom és egyik kedvenc témám találkozik, és a végén ebből egy csomó "nálunk miért nem így van?"-kérdés lesz:
Az elmúlt napokban nyaralni voltunk Riannával (már ha nyárnak mondható az, ami van), ezért most egyszerre pótlom a kimaradt napokat: Kocsival vágtunk neki Ausztriának, a harmincegyedik születésnapomat ünnepelendő. Rianna a neten át szervezett szállást, én pedig örültem, hogy pár napig távol leszek a számítógéptől. Sajnos kimondottan rossz időt ígértek, pedig nagyon reméltem, hogy 11-én éjszaka kiülhetünk valami mezőre hullócsillagokat nézni. Na, felhőtlen égről szó nem volt az előrejelzésben, esőről, 8-10 fokos zimáról annál inkább. Bár eredetileg nem arra mentünk volna, eltérítettem magunkat az A1-es autópálya felé, hogy onnan Gmundenen át jussunk el szálláshelyünkig, Filzmoosig. Aki nem tudja, Gmunden egy üdülőváros az Alpok hegyei közt, a Tauernsee partján, körülbelül olyan kinézettel, mintha a Monarchia még mindig létezne.
Ja, és itt működik a világ valószínűleg legkisebb villamosüzeme is, melynek 2300 méteres hosszán, és a rajta egy időben üzemelő általában egyetlen kocsin túl további különlegessége, hogy útvonalán 100 ezrelékes lejtő is található. Akinek ez nem mond semmit, összehasonlításként két további érték: az 59-es villamos lejtése 53 ezrelék, a fogaskerekű legmeredekebb szakaszáé 110 (lehet, hogy 112, nem mértem le:). De utóbbival ellentétben ennek a villamosnak nincs fogaskereke, csak simán felkúszik az emelkedőre! Gondolom senkit nem lep meg, ha elárulom, hogy erről még szeretnék valamikor egy külön villamosos oldalt csinálni... A tóparti villamosvégállomás szomszédságában egyébként nagy meglepetéstünkre egy mammutfenyő is áll, mely természetesen nem mondható éppenséggel őshonosnak errefelé. Viszont jól néz ki - akárcsak az egész környék!
A baloldali fotó nagyjából azt mutatja, hogy mit láttunk a szobánkhoz tartozó erkélyről kinézve. Biztos van, aki szerint ez giccses, de az az igazság, hogy piszok szép volt :) Az előtérben legelésző csacsik meg aranyosak. Néha iáztak egy sort, néha meg elkezdték megenni a kerítést, de egyébként rendes szomszédok voltak. Összességében az egész falucskán látszott, hogy a turizmusból élnek, és nagyon adnak arra, hogy a vendégek ne csalódjanak: olyan rendezettség volt, ami Magyarországon gyakorlatilag ismeretlen. A házak itt is össze-vissza álltak, ahogy az egy faluban szokás, de az út, a járda olyan minőségű volt, a fű olyan zöld és gondozott, a házak olyan szépen karbantartottak, a kirakatok olyan gusztusosak, hogy megint megcsapott az a bizonyos "eh, mi sose jutunk el erre az életszínvonalra" érzés. Sajnos azonban nem ez volt ezen napok legnagyobb szomorúsága. Csak másnap tudtam meg, hogy Nagyi (édesapám mamája) után egyik nagybátyám (édesapám öccse) is meghalt. Eddig se voltunk nagy család, de most már kicsinek is kicsi vagyunk. Nem tudom, unokatesómnak milyen lehet, hiszen őt Nagyi nevelte fel 9-10 éves korától fogva. Ő elment, és rá két héttel az édesapját is elveszti :( Tudom, az útinaplóba nem nagyon illik, de azért hadd írjak az ezzel kapcsolatos érzéseimről. Nem sokat tudok édesapám öccséről. Kisebb koromban is csak évente néhányszor láttam, azóta még annál is ritkábban. Mindig volt egy olyan érzésem, mintha afféle fekete bárány lenne, pedig senki nem mondott semmi ilyet rá. Mindenesetre más körökben mozgott, ami izgalmas volt. Egy időben például Varga Miklós menedzsere és szövegírója volt, ő írta az "Európa" c. szám szövegét is. Nagyon benne lehetett ebben a közegben, mert akkoriban hol Varga "Miki" jött látogatóba Nagyihoz, hol Vikidál Gyula. Én mindig izgatottan néztem őket a szoba másik végéből, hiszen ők naaaagy emberek voltak számomra. Pluszban viccesnek találtam, hogy "István, a király" és "Koppány vezér" adogatták a kilincset egymás kezébe a panelház második emeletén. Aztán rémlik, hogy később az Ötlet c. újság valamilyen szerkesztője volt. Emlékszem, amikor a Nap TV-ben bemutatta a vécépapírra nyomtatott verzióját az újságnak. Később maga is dolgozott ennek az adásnak, riporterként, de mindig kívülmaradt a kamera látószögén. Még később a Classica nevű együttes kazettájának borítóján találkoztam a nevével, sajnos a kazetta már nincs meg. És ha jól tévedek, a Tankcsapda első "lemezszerződését" is ő kötötte Lukácsékkal, de aztán nem tudták terjeszteni, így a debreceni trió átnyergelt egy másik kiadóhoz. Mindenesetre az "Az élet a legjobb méreg"-ből láttam olyan korai kiadást, amin szerepelt a neve. Vagy lehet, hogy csak egy névrokonáé? Döbbenetes, hogy milyen keveset tudok róla. És most már ő sem fogja elmesélni, hogyan is volt ez... Születésnapomon a beígért zima ellenére sütött a nap. Ezt kihasználva gyorsan elindultunk akármerre, hogy lássunk valamit. Az "akármerre" viszonylag gyorsan konkretizálódott: irány a Grossglockner-hágó! Bár a hangulatom a nagybátyám halálhíre miatt nem volt jó, gondoltam, hogy a szomorkodás nem segít már rajta, ezért inkább a körülöttünk látható sok szépségre koncentráltam. Magát a Grossglockner hegycsúcsot nem láttuk a felhőktől, viszont annyi minden más szépet igen, hogy azt nem is lehet leírni!
Ezt a hegyi utat állítólag direkt úgy tervezték a huszas-harmincas években, hogy beleilljen a tájba, része legyen annak, így viaduktok és alagutak tucatjai helyett nagyívű szerpentinek sorát alakítottak ki rajta. Az ember csak kapkodta a fejét, hogy hova nézzen, mit fotózzon! Állítólag Ausztriában csak a schönbrunni kastélynak van több látogatója, úgyhogy a tervezők és építők jó munkát végeztek. A fenti baloldali képen a kis fehér foltok nem képhibák, hanem hópelyhek. Igen, augusztus 11-én hóesésben jártunk - klassz kis szülinapi ajándék volt! Pár száz méterrel lejjebb, egy hegyvonulat túlsó oldalán viszont meg a nap is kisütött pár pillanatra, hogy aztán ismét beboruljon.
És ha már errefelé jártunk, elmentünk megnézni a Pasterze nevű gleccsert is.
Hát ilyet se minden nap lát az ember! Ami viszont ijesztő: 1856-ban a gleccser még nagyjából odáig ért, mint a fenti baloldali képen a terasz széle. Száz évvel később már vagy kétszáz méterrel lejjebb. Most pedig már csak valami irdatlan mélységben csordogál az, ami megmaradt belőle. Bár azt írták, már korábban is elolvadt néha a gleccser, aztán újra kialakult, szóval lehet, hogy nincs ok az ijedtségre.
Végül túléltük, de odalent azt kellett tapasztalnunk, hogy nem kerültünk sokkal közelebb magához a jeges kőfolyamhoz. Jó sokat kellett lefele kígyózni a sziklákba, majd kőporral kevert jégtömbökbe vájt ösvényen, mire ténylegesen a gleccserre léphettünk. Ez persze lefelé még oké is volt, de folyamatosan azon járt az eszem, hogy majd vissza is kell kapaszkodnunk ugyanitt! Miközben cammogtunk a mélység felé, felfedeztük, hogy miért lehetett magyar nyelvű prospektust is kapni a Grossglockner-út fizetőkapujánál: mert rengeteg magyar jár erre. Nálunk többen csak görögök és az oroszok voltak jelen. Jó, ez túlzás, néha azért német szót is hallottunk ;) És még kicsit húzom az időt, hogy érzékeltessem, milyen vontatottnak tűnt az út lefelé: bár egyre hidegebb volt, én egyre kevésbé fáztam. Mondjuk annyira azért nem volt melegem, mint egy szembejövő lánynak, aki itt is divatosan szabadon hagyott hassal közlekedett :-O
No, ilyen közelebbről a számos helyen felrepedezett jégpáncél...
... és ilyen még közelebbről. A sziklás rész végén ki volt írva, hogy innen saját felelősségre menjünk tovább, de persze továbbmentünk. Annyira azért nem, mint egyes túlságosan is magabiztos emberek, akik még a biztonsági kordonon is átmentek... Elég durva volt látni a repedéseken át, hogy alattunk gleccserpatakok csobognak. Kellemetlen lett volna beleszakadni valamelyikbe! Sajnos ekkorra az eső is eleredt, így elindultunk felfelé a völgy oldalán. A tüdőnket és csomó egyéb belső szervünket kiköptük, mire feljutottunk a siklóig, pluszban meg is áztunk, így beültünk egy forró levesre és teára a helyi vendéglátóipari létesítménybe odafönt. Itt közben megfigyelhettem azt a tipikusan ostoba szokást, hogy az emberek felmennek egy ilyen isteni levegőjű helyre, és ott gyorsan rágyújtanak egy cigire, nehogy túl jó legyen a tüdejüknek :(
Kíváncsiságból nem azon az úton mentünk haza, amin jöttünk, ezt kilenc és fél eurónk bánta, ugyanis kiderült, hogy az egyik útbaeső autópálya-szakaszra nem érvényes a matricánk, hanem külön díjat kell fizetni. Késő délután aztán gyönyörű napsütés közepette érkeztünk vissza Filzmoos-ba. Tulajdonképpen kegyes volt hozzánk az időjárás! A szombat viszont már hozta az ígért rossz időt: úgy esett, mintha sosem akarná abbahagyni. Nem is mozdultunk ki a szállóból, ehelyett olvastunk, illetve én aludtam is. Ki kellett már végre pihennem azt a sok átvirrasztott éjszakát, melyeken a weboldalaimat heggesztgettem :)
Vasárnap még szembesültünk azzal, hogy az előre kifizetett all-inclusive helyen a kicsekkoláskor további 44 eurót le kell perkálnunk, valami zavaros jogcímen. Kicsit átverve éreztük magunkat, mert erről nem volt szó, de fizettünk, és morogva megindultunk a Hon irányába. Közben végleg megbizonyosodtam arról, hogy a térképünk gyakorlatilag használhatatlan, ugyanis vagy negyven kilométert autóztunk egy olyan uton, ami nem szerepelt rajta, miközben olyan városokat hagytunk el, melyek a térképen nem voltak jelölve. Mindenesetre hazaértünk, és még a Szívek szállodáját is elértük a kirányi tévében. Holnaptól meg indul újra a taposómalom :)
Gyorsan ismét egy Combinós link: Mindezeken túl ma délután kikapcsolódósdit játszottunk Riannával: először elmentünk megnézni a Karib-tenger kalózai 2-t. Nekem bejött, szórakoztató lököttség volt, és Johnny Deppről most már azt is tudni, hogy ilyen figurát is tud játszani. Igaz, milyet nem? Keira Knigthley viszont egyre "szürke egeresebb" lett, ahogy a film haladt előre, pedig szerintem már az elején se volt egy kimondott ász. Persze lehet, hogy csak minél többet látom, annál kevésbé tetszik :) Na mindegy. Utána átmentünk a Városligetbe, mivel késő estig különleges programokkal nyitva volt az Állatkert... de nem jutottunk be. Este negyed kilenckor a pénztár előtti sorok vége a Gundel éttermen túl volt! Valószínűleg nem vagyunk elég elvarázsoltak, de egy laza nyáresti programba nálunk nem fér be 30-40 perc sorbaállás. Nem tudom, miért nem lehetett néhány kempingasztallal plusz pénztárakat felállítani. Csalódottságunkban elmentünk és megnéztük a Felvonulás téri plakátkiállítást, ami viszont még a sorbanállásnál is unalmasabb volt. Kár, hogy újabban nem sikerül a város kreativitását a külföldről licenszelt műanyagtehenek szintje fölé vinni :(
Nem szívesen hozom fel ismét a Combino-témát,
mert nem csak a vendégkönyvem van tele vele, de ez a cikk - annak
ellenére, hogy bizonyos kihívásokkal küzd, például következetesen
Tátrának
nevezi a Ganz
csuklósokat - tartalmaz két érdekes részletet:
Sok túránkkal ellentétben most a szállással is nagy szerencsénk volt: a régi piactéren (Alter Markt) laktunk, az óváros legeslegközepén. Ha az ablakon kinéztünk, a baloldali látvány tárult elénk, a Dómmal, az ajtónkkal szemközti lépcsőház ablakából pedig a városháza tornyára esett kilátás. Előbbi fennséges hangon kongatta a pontos időt, utóbbi harangjátékkal szórakoztatott, én meg csak hallgattam az ágyon hanyattdőlve. Persze nem sokat punnyadtunk, de ezt a zenebonát többször végighallgattuk. Sétáink során például megnéztük a fentebbi képen látható Nagy Szent Márton templomot. Köln belvárosa a második világháború végére egy több méter vastag hamu- és törmelékrengeteggé változott, ezért sok az új ház, és a régiek is inkább újjáépítések, mint eredetiek. Ez a templom utóbbi kategória, hiszen szintén alaposan megsínylette a világégést. Nem is értem, honnan volt energiájuk újjáépíteni. A belseje lenyűgözően puritán.
És persze belülről is gyönyörű. Igaz, sokat dolgoztak rajta, hogy az legyen, hiszen 1248-ban kezdték építeni, de csak 1880-ban fejezték be. Azóta ez a 300 000 tonna kő már messziről mutatja a vándornak, hogy merre van Köln - ez különösen akkor látványos, ha Aachen felől érkezik az ember. Már nagynak látja a tornyokat, de még vagy fél órát utazik, mire odaér :)
Ha itt sétálok, abszolút érzem, milyen hatást szeretett volna az egyház gyakorolni az emberekre: le akarta nyűgözni őket, azt akarta, hogy kicsinek érezzék magukat, és magával ragadja őket az Egyház nagyságának eme kézzelfogható bizonyítéka. Jártam már pár templomban, köztük a szintén óriási milánói dómban, de egyik se volt olyan hatással rám, mint ez. Remélem megbocsátjátok nekem ezt a lelkes turisztikai reklámot - persze nem kell ide reklám, hiszen így is évente 5-6 millió látogatója van...
Ugyancsak ebben az utcában található az a templomtorony, ami "kölni ferdetorony" becenévvel egy ideig szokatlan látványossága volt a városnak. Történt ugyanis, hogy az észak-déli városi vasút (ez a villamos helyi, a mienkéhez képest továbbfejesztett verziója) alagútjának ásása közben földcsuszamlás következett be, és a torony jól láthatóan megdőlt. Úgy kellett alátámasztani, hogy ne dőljön tovább! Mostanra persze visszaegyenesítették, ezért nem fotóztam le... Megörökítettem viszont az utca végén (elején) álló Severin-kaput (jobboldali kép). Bár a városfal már százvalahány éve nagyrészt eltűnt, a városkapuk közül néhány megmaradt. Kár, hogy nálunk nem tartották meg mondjuk a Váci-kaput (mely a Váci utca Vörösmarty tér felőli végének közelében állt), vagy a Kecskeméti-kaput (mely a Kecskeméti utca sarkánál volt)! Ezt a német kaput mondjuk most elég nehéz volt fotózni, a környéket eléggé felforgató városi vasút (metró) építkezés miatt.
Ráadásul próbálnak valami extrát belevinni mindenbe. Annak idején teljesen lenyűgözött, ahogy egy régi víztornyot kibeleztek, hogy szállodát csináljanak belőle (ezt a víztornyot konkrétan anyu konyhájának ablakából lehetett látni, azért tudtam megfigyelni - bár eleinte el se tudtuk képzelni, mi lehet az a fura, henger alakú épület:), de volt itt körgangos, üvegmozgólépcsős, csőliftes átriumú áruház is, melyet egy régi ház falai közé "injekcióztak" be. A jobboldali, szél által dagasztott vitorlát formázó homlokzatú épület helyén tíz éve még egy uncsi C&A áruház állt; a fene tudja, ez a ház meddig marad. A baloldali kép bal oldalán sem ez állt még pár éve, most mégis. És hogy ne legyen annyira szokványos a téglatest alak, egy jókora fagylaltostölcsért applikáltak a sarkára :)
Ezen felül a részletekre is odafigyelnek: a jobboldali képen látható fára Pesten valószínűleg ráépítették volna a villamosmegálló peronját. Esetleg hagytak volna egy hatvan centis sugarú kört körülötte, aztán pár év múlva meg anyáztak volna, amikor a fa gyökerei elkezdik felnyomni az aszfaltot. Itt inkább ilyen pódiumot építettek köré, így oda is lehet állni mellé, de az esővíz is könnyen elér a szabadon hagyott gyökerekig. Persze lehet, hogy egy kertész erre azt mondaná, hogy nem sokat ér, de mégis jól mutatja a hozzáállást. Egész Köln tiszta zöld (sőt: tiszta, zöld!), sok-sok gondozott gyeppel (melyek nagy részén nyulak ugrándoznak!), és olyan hatalmas fákkal teli ligetekkel, hogy az embernek azonnal belefájdul a szíve, amikor kontrasztként eszébe jut a sok kirohadt, kidőlt vagy éppen kivágott budapesti fa. Na, gyorsan abbahagyom, mielőtt valaki rámpirít, hogy ez csak a szokásos "a szomszéd fűje mindig zöldebb"-komplexus. Mindenesetre Köln határozottan élhetőbb város, mint Budapest. Nálunk ugyan több a látnivaló, nagyvárosiasabbak vagyunk, hatalmas panorámákkal, turistalátványosságokkal, meg mindennel, de az életminőség nehezen összehasonlítható :( A végére azért iderakok egy villamosos linket, hiszen ez az esemény volt a fő apropója eme látogatásunknak.
Tegnap egész este képeket válogattam, méreteztem, feliratoztam, végül feltöltöttem őket a webszerverre (még ne keressétek őket, előbb szöveget is kell köréjük írni). Úgy 110-120 darabot, de ha a kis indexképeket is számoljuk, akkor pont kétszer ennyit. A végén majd kifolyt a szemem, de legalább lesz majd mit kitenni az életképes és az utazós oldalaimra. Aztán elmentem aludni, és miről álmodtam? Utazásról, fényképezésről. Illetve főleg arról, hogy ezek nem akarnak rendesen összejönni. A sztori Londonban "játszódott". Valamiért háromból legalább egy utazós álmomban London szerepel, valószínűleg azért, mert már egy ideje nagyon szeretnék megint eljutni oda. Naszóval, lemegyek egy aluljáróba, hogy jegyet vegyek, de nem bírom értelmezni, hogy melyiket is kéne. Silabizálom a feliratokat a jegykiadó automatán, de azok néha elkezdenek oldalra gurulni, és akkor elvesztem, melyik soránál tartok. Néha jön egy-egy helybeli, rácsap egyet az automata bal felső sarkára, és máris megkapják a nekik kellő jegyet. Nézem, mit ütnek meg, hát a kikapcsológombot. Mivel épp egy nagy biztonsági kamera figyel, én nem merek odacsapni. Aztán kitalálom, hogy a 9,15 fontos jegy kell nekem, ekkor viszont észreveszem, hogy szép régi pénzek vannak a visszajáró pénz nyílásában. Kiszedem őket, örömmel látom, hogy van köztük sok régi forint, meg márka, meg ilyenek. Amíg nézegetem őket, az automaták átgurulnak az aluljáró másik végébe. Utánuk futok, de addigra az árakat mutató tábla helyére egy teljesen értelmetlent raktak. Itt felébredtem, így nem tudom, hogy amikor visszaalvás után már az egyik metrón ültem, akkor vajon volt-e jegyem, vagy sem :) Mindenesetre egyszercsak elmegy mellettünk egy gumikerekes villamos. Kiszállok lefényképezni, de a fotóapparátom csak akkora, mint egy karóra, és nem tudom, melyik végét kell a téma felé tartani, mert nem látok lencsét rajta. Azért bőszen kattogtatok, míg egy idő után a kioldó gomb is eltűnik. Ideges vagyok, gyorsan hazaugrom (már hogy Budapestre) egy másik fényképezőgépért. A fiókomban van vagy négy; kiválasztok közülük egyet, ami össze-vissza hajtogatható, mintha legóból lenne. Akkora optikája van, mint egy söralátét, viszont a zoomja lassan működik, és fél percig tart, mire az elsütő gomb nyomása után végre exponál. Azért visszarohanok vele a gumikerekű villamoshoz, de mire odaérek, ennek az exponáló gombja is eltűnik. Itt aztán megint felébredtem. Most nem merek lefeküdni aludni, mert nem akarok ilyen hülyeségeket álmodni. Inkább további képeket válogatok, méretezgetek, feliratozgatok, töltögetek...
Morgás helyett most inkább elmesélném, milyen volt a hétfő éjszakám. Nem kell semmi huncutságra gondolni, a változatosság kedvéért most is villamosokról lesz szó. Aznap jártak ugyanis utoljára UV-k (vagy ahogy sokan nevezik őket, a szigorúbb villamosmániások helytelenítő fejcsóválása közepette: Stukák) a 42-es és 52-es vonalon. Az előbbinél ez egy elég hosszú korszak végét jelentette, hiszen itt valamikor '61 vagy '62 körül jelent meg a típus. Augusztus elsejétől már a Nagykörútról a Tudják-amibe-a-békávé-nem-rendelt-klímát-megírta-az-újság-is típus bevezetése miatt onnan lekerülő Ganz "ipari csuklósok" (melyeket újabban egyre többen hívunk "ipari csörömpölőnek", esetleg egyenesen "ipari hulladéknak" komfortosnak többnyire nem nevezhető futás közbeni csattogása, és a nem eléggé rögzített elemek csörömpölése miatt) közlekednek ezen a két vonalon. De most nem villamosmániás-bennfennteskedni akarok, hanem elmesélni, hogy milyen volt ez a szomorú apropó ellenére is vidám este/éjszaka.
Érdekes módon a középkorú és idős nénik pozitívabban viszonyultak a sok lelkes gyerekhez, mint egynémely fiatalabb lány. Utóbbiak néha úgy néztek a fényképezőgéppel ugráló mániásokra, mintha leprásak lennének, előbbiek viszont mosolyogtak. Persze lehet, hogy csak nekem voltak ilyen tapasztalataim. Mindenesetre elég extrémek voltunk, hiszen olyan tömény lelkesedés vibrált a levegőben, amiben szerintem Robbie Williams-et sem részesítették a Gresham szálló előtt szoborozó rajongók :)
Aztán a szolgálat végén a villamosok hosszú útra indultak - talán az utolsóra. Többségük ugyanis nem a Száva utcai remizbe állt be, ahonnan a nap elején elindult, hanem immár Zuglóba tartott. Ott fogják utolsó napjaikat, heteiket eltölteni, míg sor nem kerül elbontásukra. Valahol furcsa ez, hiszen saját lábukon mentek oda, teljesen működőképesen, a megannyi átdolgozott nehéz év (lehet ebben az országban bármilyen év nem nehéz?) után. Meglepően sok villamosmániás követte őket egészen a Bosnyák téri remiz kapujáig. Lefotózták, levideózták az utolsó métereket is, hiszen ki tudja, lehet-e még valaha látni ezeket a villamosok így. Hajnali három körül lehetett, mire hazaértem, de nem bántam a fáradtságot, mert nagy élmény volt. Köszönet azoknak, akik segítették, hogy ilyen legyen, főleg a villamosvezetőknek, akik nem hogy mérgelődtek volna, hogy miért fotózzák őket, hanem kimondottan segítettek bennünket. Kár, hogy legtöbbször csak vonalak megszüntetésekor, az arról való megemlékezéskor, vagy valamilyen típus kivonásakor van alkalmunk összegyűlni...
No, a Siemens bevállalta a felelősséget, bár én továbbra se értem, hogy ajtóhibák miatt miért kell leállítani a Combinókat akár csak két napra is. Az ajtók gyengesége szerény nyomott véleményem szerint pont azért nem derült ki, mert nem utasforgalomban tesztelték őket (lévén, hogy a próbaidőszakban nem szállíthatott utast - így nem léptek rá a küszöbre az emberek, nem állították meg a csukás-nyitást, nem támaszkodtak neki, stb), akkor viszont hogyan fogják finomhangolni, ha nincs utas a környékén, és honnan tudják, hogy most már jó? Na mindegy, addig is egy nemhivatalos gondolat egy fórumból a tömegközlekedési járművek ajtajairól, egy olyan embertől, aki maga is (át)építtet és (át)épít villamosokat, trolikat és buszokat, mint a szegedi közlekedési vállalat, az SZKT vezetője -> itt. Persze ez is biztos csak szerencsenmosdatás, mint az is, hogy kiderült, kimondottan a BKV akarta, hogy a kocsi szellőzése olyan legyen, amilyen :-/ Itt jegyzem meg, szerintem továbbra se annyira kritikus ez a dolog (a valóban kritikus járműtechnikai dolgokról ugyanis továbbra sem a Blikk ír, meg az Index fórumok, hanem például Harry Hondius a Stadtverkehr c. szakújságban), és továbbra se hiszem, hogy a légkondik esztelen beépítése a helyes megoldás. Viszont most már nagyon remélem, hogy normalizálódnak a dolgok, ez az egész politikai hisztériakeltés elfelejtődik, és végre egy "bejáratós" közlekedési eszközt látnak az Óriáshernyókban az emberek, nem valamit, aminek lehet drukkolni, hogy gallyra menjen, mert akkor megint van miért anyázni. Mondjuk nagy reményeim azért nincsenek, pedig olyan szívesen írnék megint valami másról itt. Már nagyon tele van a kis piros hócipőm a Nagykörúttal. És a felsővezeték rendes megcsinálása miatt vágányzár még csak most jön. Meg a Fehérvári utat vágják ketté a négyes metró Bocskai úti megállójának építése miatt. Három éve ugye az azóta is lezárt aluljáró miatt volt ott felfordulás, most meg emiatt, előreláthatóan kilenc hónapra. A villamospótlók városa lettünk... Egyébként íme az elmúlt hat év tized történelme fémbe préselve: Hatvan éves a forint-fillér rendszer!!!
Az eszem megáll... Két hónapig dől-szakad minden a körúton, törnek a Ganzok áramszedői, közben a Combinók csendben lefutnak több ezer tesztkilométert. Aztán van három hiba (korántsem az első napon), ami közül az első az, ami egyátalán valami, a másodiknál 3-5 perc után továbbment utasokkal a jármű, a harmadiknál meg ajtóhiba miatt kiállt a forgalomból (ami naponta n+1 alkalommal megtörténik a világon mindenütt, igen, új járművekkel is), erre hirtelen le "kell" állítani őket, és hirtelen az is kiderül, hogy az új villamosoknak vannak sorozatos hibáik, és hogy itt minden tökéletes, csak a Combinó sz*r. És le "kell" őket állítani, hogy mindenki lássa, hogy sz*rok. A műszaki érdeklődésű fejemet ilyenkor csendben zokogva a falba verem, mert én tanultam a kádgörbéről, ráadásul rosszul bírom azt a jelenséget, amikor az emberek egy része nagy erővel drukkol azért, hogy az általuk kevésbé kedvelt ember/csapat befürödjön, még akár azon az áron is, hogy ebből neki is hátránya származik A nap szerintem sokkal szomorúbb híre mindenesetre az, hogy meghalt Zenthe Ferenc :(
Kicsit megpróbálom félretenni magamban ezt a Combino témát, mielőtt az agyamra megy. Bár nem tudom, sikerül-e megállnom, hogy ne próbáljak hozzászólni, ha valahol valami eszement zsigeri hülyeséget írnak le... Eddig nem sikerült, ezért cserébe mindenféle bérenc meg propagandista lettem. Gondolom az illetők, akik ezt írták, magukból indulnak ki; nekem mindenesetre akkor is vannak saját gondolataim, ha senki nem fizet azokért :P Most pedig numizmatassunk egy kicsit! Sok egyéb dologhoz hasonlóan csak a közelmúltban fedeztem fel magamnak, hogy a rendszerváltásnak a numizmatikában is volt egy vicces mellékhajtása. Pontosan nem tudom, miért (talán pont azért, hogy az érmegyűjtők örüljenek), de készült az érmékből egy ilyen sorozat 1990-ben (az alsó sort tessék nézni, a felsőt csak odatettem föléjük, hogy lehessen látni, hogy néztek ki előről): Szóval mit is látunk itt? Igen: a címer még a Kádár-féle, de a felirat már "Magyar Köztártsaság". Még jó, hogy ez így nem került forgalomba :) És ha már itt tartunk, lássunk még egy olyan sorozatot, mely nem a forgalom számára készült. Íme a magyar euro: Végleges, valódi értékkel rendelkező változatát sokan szeretnék már végre látni :)
Az iménti Combinós szösszenet kapcsán néhány embertől megkaptam, hogy a városvezetést és a BKV-t védem ezzel. Nekik üzenném, hogy a világ nem pártpreferenciák alapján működik, és ha valamelyik oldal valamilyen produktumával esetleg ki vagyok békülve, és ezt felvállalom, az nem azért van, mert hirtelen elvakultan elfogult lettem adott oldallal szemben. Az ilyen gyermekien leegyszerűsített világnézet miatt nem jut egyről a kettőre ez az ország, mert mindenki azt hiszi, hogy csak az ő favorizált oldala a jó, a másik meg mindig mindenben téved, és minden, ami hozzá köthető, rossz. Egyébként sem hiszek abban, hogy egy villamos bal- vagy jobboldali lehet (az utcán való haladásától eltekintve), úgyhogy kérem, senki ne akarja megmondani nekem, hogy hogyan viszonyuljak az új nagykörúti sárga vasalókhoz! Budapest közlekedésszervezése (szerintem) továbbra is kimondottan rossz, a Nagykörúti villamosvonal-felújítás (szerintem) sz*rul sikerült, de ettől még a Combino nem lesz egyetlen szóval leírhatóan "sz*r". És én nem védek senkit, csak azt az 54 méter hosszú műszaki produktumot, ami az eddig itthon fellelhető közlekedési eszközökhöz korszerűségileg úgy viszonyul, mint a Nemzetközi Űrállomás egy félig szétdőlt fakunyhóhoz. Már csak azért is írom ezt, mert úgy érzem, az emberek túl gyorsan elfeledkeztek a légkalapácsszerűen vibráló, beszélgetést lehetetlenné tevően hangos, fűtetlen tujákról, melyekre két jó magas lépcsőn lehetett feljutni, és amelyeken csúcsidőben ugyanúgy nem lehet végigmenni, és amelyeken a legnagyobb nyári hőségben ugyanúgy döglesztő meleg van, ha éppen nem halad, mert nem jön be a menetszél az ablakon. És az, hogy erről íly gyorsan el bírtak feledkezni, már csak azért is furcsa, mert azok a csörömpölős tuják továbbra is itt járnak közöttünk... No, még egy rövid rúgás ebbe a témába, azaz "a
Combinon melegebb van, mint a régi tujákon"?
Nos, továbbra is mi vagyunk a tízmillió villamosszakértő országa. Annyi okosság dől az emberekből az utcán a témával kapcsolatban, hogy annál már csak az interneten és az újságokban lehet többet elcsípni. Mivel tiszteletbeli Don Quijote vagyok, megpróbálok pár népszerű tévhitet eloszlatni: Tévhit: A budapesti
Combino a világ legdrágább villamosa. Persze gondolom most meg majd az lesz a baj, hogy miért "ilyen olcsó vackot" vettünk :-/ Van még egy szöveg, amit gyakran hallok, hogy a Combino fentebbi árában nincsenek benne a vonali átalakítások. Nos, az átalakításokra más típus esetén is szükség lett volna. Azokhoz is átalakították volna a megállókat, és - legalábbis amennyiben azok is árammal működnek - azok "miatt" is hozzá kellett volna nyúlni az áramellátáshoz. Tévhit: A Combinóba
kevesebben férnek be, mint az eddigi villamosokba. Tévhit: Az új
villamos szörnyűségesen sokat fogyaszt. Az új típusok bevezetésével egyébként amúgy is szükségesek szoktak lenni a módosítások. Állítólag amikor annak idején az első Ganz csuklóst próbázták az 51-es villamos vonalán, az akkor igencsak korszerűnek számító csuklós szinte elszívta az áramot az ott közlekedő kéttengelyesek elől, hogy azok érezhetően lassabban tudtak csak haladni. A Tátrák bevezetése szintén modernizálásokat hozott magával. Tévhit:
Magyar villamost kellett volna vennünk. Villamost, pláne alacsonypadlósat nem garázscégek szoktak gyártani. Hogy a cseheknél és a horvátoknál miért maradt még talpon néhány nagy ipari cég, nálunk meg miért nem, az persze kérdés, de sajnos mit sem változtat a végeredményen :( Tévhit: Ha nem
magyart, akkor is XY gyártó YZ gyártmányát kellett volna megvenni,
mert az tágasabb, színesebb, szagosabb, ráadásul száraz, biztonságos
érzés. Különösen vicces, amikor a Combinóinkban valóban látványosnak mondható szűkületről állítják, hogy anélkül is el lehet lenni. Az alatt ugyanis a kerekek vannak - mivel a vágányok nyomtávja adott, ezt nem lehet kikerülni! Lehetne több ülést tenni rá, hogy ne legyenek annyira feltűnőek az üres felületek, de a kerekek fölött minden alacsonypadlós villamos szűk. A "kevés kerék, nagy, kerék nélküli befüggesztett részekkel" c. dizájn pedig közismerten nem a jó minőség záloga... Tévhit: Akkor
nem alacsonypadlósat, vagy nem teljesen alacsonypadlósat kellett volna
vennünk. Aki nem tudja, mire is gondolok, annak itt van néhány
példa: Tévhit: A Combino
olya sz*r, hogy át kellett építeni a Nagykörutat, hogy menni tudjon
rajta. Tévhit:
A Combino miatt kellett megszüntetni a hatos villamos Móricz Zsigmond
körtéri hurokvágányát, mert az új tuja nem bírta volna a kanyarokat,
és eltört volna. Egyébként a Combino eredeti, nem forgóvázas verziója is sokkal durvább pályaviszonyokat el bír viselni, mint az a hurok, akárcsak a mi típusunkhoz hasonló müncheni R3.3-as alacsonypadlósok. Eleve közkeletű tévedés, hogy nálunk különösebben nehéz pályaszakaszok lennének: bizonyos német és svájci üzemekhez képest nekünk szinte csupa egyenes és vízszintes villamosvonalunk van :) Ugyanitt jegyezném meg, hogy még az időközben gyengének bizonyult eredeti, alumínium Combinók sem törtek szét, és a tetejük sem szakadt be. Nem szokása a villamosoknak az ilyesmi - bár alacsonypadlós villamos ütközés során tényleg szakadt már szét részlegesen, de ez nem Combino volt, hanem Bombardier/DWA :-/ Nem akarom mentegetni a német mérnökök csődjét, mert tényleg elég kellemetlen botrány volt, de a Combino (futott kilométerektől függő, tehát korántsem teljes) leállítása azután történt meg, hogy egy kísérletből hűtőkamrában "öregítő" eljárásnak és kimondottan rázós, próbapályai "hibaelőhozó" vizsgálatnak alávetett freiburgi kocsi tetején konkrét repedéseket találtak, tehát senkinek nem szakadt rá a fejére semmi. A vizsgálatra persze valóban azért került sor, hogy kiderítsék, mi lesz a tetőrész alatt keletkező hajszálrepedésekből, ha nem javítják őket, tehát a gond valós volt, csak nem teljesen úgy történt, mint ahogy a sajtó azt később tálalta. A köztudatban elterjedt "a Siemensnél már nem tudnak rácsszerkezetet se tervezni" szöveg szintén annyiban téves, hogy nem a Siemens használt rossz szabványt akkor, amikor az alacsonypadlós villamos szerkesztésénél forgóvázas villamosokra vonatkozó számításokat végzett, hanem egyszerűen nem is volt olyan szabvány, amit használniuk kellett volna, ezért nyúltak ehhez. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy az alumíniumszerkezet gyenge pontjának a svájci AluGrip kapcsolelemek bizonyultak, akkor láthatjuk, hogy a kép egy hangyányit bonyolultabb annál, mintsem hogy egy egyszerű mondatban le lehessen írni a történéseket... Ezzel együtt örülök, hogy mi már egy más szerkezetű villamost kaptunk, de nem annyira az alumínium miatt (mert azért ebből a fémből szoktak jó járműveket is készíteni), hanem a forgóváz miatt! Tévhit: A Combino
elővárosi vasút, ezért nem tud elmenni a Nagykörúton. Tévhit: Csak
a Siemens villamosaival voltak gondok. Akit még ezen túl is érdekel a téma környezete, olvassa
el ezt az interjút:
Ma kicsit messzebbről mentem be dolgozni, mint szoktam: Közép-Buda helyett Kölnből. Bár nem szeretem a nagy fehér távolsági buszokat, azért a légiközlekedésnek megvan a maga praktikus bája: a napot odakint kezdtük, pár órával később meg már a melóhelyen püföltem a billentyűket. Mivel annak idején rengeteget volt alkalmam utasként a Köln-Budapest autóutat végigcsücsülni, igazán tudtam értékelni a gyorsaságot! Köln amúgy továbbra is egy ***** jó hely - a nagyon kevés olyan hely egyike, ahol el tudom képzelni, hogy éljek, Budapesten kívül. De ezt szerintem még ki fogom fejteni a későbbiekben :)
Troubled Bridge Over The Water Nos, folytatódik a nagykörúti felsővezetékkel kapcsolatos botrány, és attól félek, hogy még messze a vége. Az a baj, hogy a lehetetlenül megfogalmazott hivatalos közlemények, és az újságírók khm... lényegre nem törése miatt az emberek fejében úgy fog megmaradni az ügy, hogy "megvettünk egy csomó drága villamost, át kellett építeni miattuk a Nagykörutat, és utána nem is bírnak közlekedni" - pedig erről igazán nem a Combino tehet. Sőt, a tömegközlekedés ázsiója is tovább fog csökkenni. Nem lepődnék meg, ha felbukkannának olyan hangok, miszerint "mennyit költöttünk a nyomorúságos villamosokra, és semmi eredménye, miért nem építünk inkább alagutakat meg szélesebb hidakat?". Pedig ennek a városnak most pontosan egy (végre) jól működő közösségi közlekedési rendszerre (rendszerre - buszra, villamosra, vonatra, metróra, hajóra együtt) lenne szükség. Ehelyett kaptunk egy összecsapott kampányberuházást, ami lehet, hogy többet fog ártani, mint használni :( Pedig nem a villamos a rossz dolog, sőt, nem is a Combino. Utaztam pár tucat külföldi villamossal, tudom, miről beszélek. Szóval nem ők rosszak, hanem az összecsapott munka. Persze már az átépítést is irtó bután adták el a népnek: nem a Combino miatt kellett átépíteni a körutat, hanem mert gáz volt eleve az infrastuktúra. Ha valaki vesz egy Ferrarit, vélhetően nem a Thököly úton akar majd menni vele, hanem valami jó minőségű aszfalton, nem? Elvileg még jobbnak kellett volna lennie így - csak hát nálunk nem bírnak semmit se rendesen megcsinálni.
Ma reggel mindenesetre nem volt kedvem pótlóbuszon nyomorogva kezdeni a hetet, ezért inkább átgyalogoltam a Margit hídon. Ha már ott jártam, megnéztem a hiányzó két oszlopot, és a helyettük a felsővezetéket tartó felsővezetékjavító kocsikat. Az úttesten látható aszfaltnyomokat látva erősen reménykedni kezdtem, hogy a kidőlt oszlop nem "zsumm...BANG" stílusban vágódott oda, mert akkor lehet, hogy gumikerekű járművel is kerülni fogom a hidat :-/ "Vicces" volt, hogy szóló buszokat is betettek villamost pótolni, nem csak csuklósokat. Mivel most megy a metrópótlás, gondolom nincsen elég csuklós. Így hát sokan inkább gyalogoltak. Ha most Bécsben, vagy akár Prágában lennénk, a 17-es villamos a lezárás idejére bejárna a Moszkva térig, hogy kapcsolatot nyújtson az Árpád híddal, a 18-as és a 61-es pedig feljönne a Margit híd budai hídfőjéig, hogy az itt lakók dél fele is kerülhessenek. Itt nincs ilyen, mert az évek során a vágánykapcsolatokat felszámolták, vagy legalábbis használhatatlanná tették. Marad a busz. Amiből kérdéses, hogy mindig lesz-e elég. "Ők" terveztek rosszul (vélhetően), "ők" kiviteleztek rosszul (vélhetően) - a polgárnak marad a bérlet megvétele, az adózás, majd a tolongás. Hadd szívjon az a paraszt tömegközlekedő :( A jobboldali képen (elnézést, de potn szembefény volt, máshonnan viszont nem lehetett így rálátni) például a Moszkva téri "buszvonat" látható - volt, hogy tíz perc alatt jutott el a Várfok utca sarkától a leszállóhelyig a metrópótló, pedig ez van vagy kemény kétszáz méter! Abszurdisztán ez az egész :(
Ma megint villamosos napot tartottam. Nem, nem úgy, hogy lementem megnézni a Margit hídon a kidőlt felsővezetéktartó oszlopokat, melyek nem bírták el az új felsővezetéket - épp elég, hogy a jelek szerint pár napig megint szívhatok a villamospótló busszal, nem akartam a hétvégémet elrontani vele :-/ Ehelyett ismét (egyik) kedvenc hobbimhoz fordultam, és elvesztett villamosvonalakkal foglalkoztam. Illetve konkrétan ezzel:
A mai bejegyzést spontán módon a vendégkönyvbe írtam, tessék megkeresni a sok spam közt, amikkel gondolom hamarosan megint tele lesz :-/ A lényege, hogy elnézést kérek mindenkitől, de nincs se időm, se erőm, se indíttatásom tökéletes vendégkönyvet írni az oldalaimhoz. Tudom, beképzeltség ilyet írni, de ha ezzel foglalkoznék, úgy érezném magam, mintha Leonardo nem a Mona Lisa-n dolgozott volna évekig, hanem a kép keretének kiválasztásán. Legalábbis remélem, hogy jobban örültök, ha újabb és újabb villamosokkal, budapesti pillanatokkal, gondolatokkal, repcsikkel, nemtudommikkel leplek meg benneteket, mintha egyszercsak fellelnétek a baloldali link mögött A tökéletes vendégkönyvet :) Persze ha valaki megdob egy jól működő, könnyen adminisztrálható vendégkönyvvel, amiben a nemkívánatos hozzászólásokat nem csak egy szerverre, ott pedig az adatbázisba bejelentkezve lehet törölni, hanem adott esetben az adminisztratív jelszó beadása után egy-egy klikkel, akkor megköszönöm, de ha nem, akkor vegyük úgy, hogy ez a világ nem az, melyben egy nekem megfelelő vendégkönyvet két percnél tovább üzemeltetni lehet. Azért ezzel szerintem még együtt lehet élni ;)
Búskomor hangulatomat azzal próbáltam elvenni, hogy elfoglaltam magam: Egy hónappal ezelőtti látogatásunk további képei, némi kéretlen kritikával a budapesti és magyarországi ún. szakmai és politikai elittel kapcsolatban. Azt hiszem, nem pusztán pillanatnyi rossz hangulatom miatt nem bírtam kihagyni a csipkelődést a kommentek közül: hosszú évek óta először volt olyan érzésem, amikor megérkeztem Pestre, hogy "fú, milyen buta hely, sose jutunk egyről a kettőre; legszívesebben visszafordulnék". És nem a pénzhiány miatt vagyunk ott, ahol vagyunk, mert metrót építeni, meg olimpia-rendezésért keccsölni nem igazán a szegény városok szoktak! Egyszerre vagyunk szegények, jajjderossznekünk, meg gazdagok, hogy hülyeségekre dobáljuk a pénzt, középszerű, és erősen lejárt szavatosságú álmokat hajhászva. És ez nem politikai oldaltól függő dolog, mert egyik oldalnak sincsenek reális és értelmes elképzelései arról, hogy mit kellene csinálni. Itt mindenki csak ötéves tervekben és lózungokban képes gondolkodni, és amikor valaki számonkérne valamit, akkor kórusban bírják előadni a "nincs pénzünk, próbálkozzon újra tíz év múlva" c. mesét. És most egyátalán nem csak a villamosokra gondolok! Amszterdam értelemszerűen gazdagabb környék, mint mi, mégis olyan dolgokat láttam kint, amiket akár mi is csinálhatnánk (na jó, a tengeröböl alatt átmenő villamosalagutat kivéve, de azt is csak a tenger hiánya miatt), de nem csinálunk, mert ez meg az, meg mert nem lehet, mert nálunk más szögből süt a Nap, stb. Persze Hollandiát emlegetve biztos meg fogom kapni, hogy "de az a gazdag nyugat, hogy lehet összehasonlítani magunkat velük" - kíváncsi vagyok, hogy tíz év múlva mit mondanak majd ugyanezek az emberek, amikor Ukrajna, Szlovákia, Horvátország közelebb lesz majd a jelenlegi amszterdami állapotokhoz, mint mi...
A kicsit lentebb írtakat felülírva most mégis merengek egy sort, ugyanis ma elaludt apai nagymamám, végleg. Hiányozni fog; egy jó ideig biztos állandóan vele kapcsolatos élmények fognak eszembe jutni, hiszen rengeteg van belőlük. Amikor betegek voltunk, vigyázott ránk, és rengeteg nyarat és iskolai szünetet töltöttünk nála. Három-négy éves koromban Földváron bemászott a susnyásba, hogy igazi szalmaszálat keressen nekem, amikor rámjött, hogy ki akarom próbálni, miért hívják a szívószálat (amivel a málnaszörpöt szürcsöltük) szalmaszálnak is. És persze újra és újra kivitt a vasútállomásra, hogy nézhessem a vonatokat. Tőle hallottam először a tuja, Stuka szavakat, és Molnár Ferenc halhatatlan regényét is tőle hallottam először "Pálott szájú fiúk"-nak nevezni. Szilveszterek alkalmával együtt néztük Hofit a tévében, máskor pedig csécsi szalonnát ettünk paprikával, néha juhsajtot, sok paradicsommal. Amikor beteg voltam, kikérdezte tőlem a leckét, de néha megengedte, hogy este megnézzem a Tetthely-et vagy a Két férfi, egy esetet. Most valahogy mégis egy kései eset jutott eszembe, tizenegy-két évvel ezelőttről. Szombati nap volt, anyuék nem tudom, merre voltak, mi mindenesetre öcsémmel nagyinál ebédeltünk. Épp előző nap szakított velem akkori barátném, pluszban aznap este Győrben bulit tartott a haveri társaság, de mivel nekem ekkor még nem volt saját keresetem, nem tudtam volna elmenni. Elmondtam neki, mire ő megígértette velem, hogy jól fogom érezni magam, és a kezembe nyomott némi pénzt. Pedig nem kértem, és nem azért meséltem el neki. Ugyanúgy segíteni akart, mint előtte és utána is mindig. Nyolcvannégy éves volt.
No, az elmúlt napok borongósabb-morgósabb témái után következzék valami napsütésesebb, konkrétan pár kép és mondat vasárnapi kirándulásunkról! Mivel a múlt héten hallottam, hogy a gazdasági okokból való vasútvonal-bezárásoknak lehet, hogy áldozatául esik a Veszprém és Veszprémvarsány közötti, 11-es számú vonal, amiről annyi szépet hallottam, úgy döntöttem, hogy megnézem. A vonatunk vasárnaphoz képest durván korán indult (hajnali nyolc valamikor:), és kishíján le is késtük, pedig vadiúj Combinóval és légkondis metrópótló busszal mentünk (mert az jött - luxusvárosban élünk kéremszépen:). Mindig is sejtettem, hogy a vasutazás az extrémsportok közé tartozik, és eme gyanúmat megerősítette, hogy a szemmel láthatólag frissen felújított kocsiban nem voltak függönyök az ablakokhoz. Volt viszont verőfény, emiatt pedig hatszáz fokos hőség, és műbőr ülések. Meg tíz perces késésünk, de azért elértük a kérdéses viszonylatra induló vonatunkat Veszprémben. Ha nem érjük el, kicsit ciki, mert napjában csak valami 5 vonat megy arra, ergo a követés nem igazán felhasználó-barát. Sajnos a "hatalmas" kapacitás indokolt, a háromkocsis Bz motorvonatunkon talán egy kocsinyi utas ült. Állítólag turisztikailag ez egy frekventált környék, ez iskolai kirándulások idején biztos így van, de erre azért nem bazíroznék üzletet :-/
Pedig a vonal tényleg szép. Veszprémből lassan kanyarogva mászik fel a Bakonyba, sziklás fennsíki tájakon, aztán egyszercsak átmegy hegyivasútba, hidakkal, hegyekkel-völgyekkel. Az Alpok csúcsainak hiányát leszámítva engem az innsbrucki 6-os villamosra, esetleg a Stubaitalbahn-ra emlékeztetett.
Sajnos csak a hátsó ablakon át tudtam fényképezni, de tényleg volt mit látni. Csesznek után pedig még hegyivasutasabb lett az egész, alagutakkal, szurdok mélyén futó patakkal!
Gondolom ősszel még szebb lehet a vonal, ahogy a fák között csattog. Aztán a végén az egész szépen lecsorog a Kisalföldre. Két és negyed óra alatt eljutottunk Győrbe. Most vélhetően sokan várják a vasútbarát melldöngetést, hogy ezt nem szabad becsukni, meg micsoda felháborító dolog, hogy egyátalán felmerül ez az ötlet, de sajnos nem fog ilyen következni. A XXI. században valahol tényleg elég vicces, hogy a Veszprém és Veszprémvarsány közötti 45 kilométert egy és negyed óra (1:16 és 1:19 közötti idők jönnek ki a menetrendből) alatt teszi meg a nem túl kényelmes motorkocsi. Pedig én imádom a Bz motorkocsikat! Azt hiszem, ez a vonal közösségi közlekedésre nem alkalmas közeg, vasútbarát zötyögős örömködésnek meg vélhetően kicsit drága fenntartani (elég ha a völgyhidakra gondolok, de szerintem a vélhetően évek óta nem nagyon bolygatott pályát is épp eleget karban kell tartani ahhoz, hogy az ívek végén a vonat ne a szurdok mélyén kössön ki - ennyit arról, hogy csak a masinisztát és a vonat dízelolaj-fogyasztását kell fizetni). Sajnálni fogom, ha becsukják, de adófizetőként tényleg nem vagyok benne biztos, hogy az ilyen hatékonyságú szolgáltatások fenntartására kell költeni a kincstári forintokat :( Mellesleg az Indexes Tóta W. Árpádnak
most jelent meg egy jó kis írása erről a témáról: Ja, egy kérés: kedves vasútbarátok, ne is próbáljatok meg mailben vagy vendégkönyvben nekem esni, hogy hogy írhatok ilyen dolgokat. Bárcsak olyan jól menne az országnak, hogy az ilyen vonalakat csak úgy fenn lehessen tartani pusztán a szépségük miatt! Ráadásul úgyse én döntök a bezárásról - akinek nem tetszik ez a lehetséges fejlemény, alapítson vasúttársaságot az üzemeltetésére. Ígérem, hogy néha el fogok menni és utazni vele :)
Bár szeretnék valami vidám témáról írni, nem megy egyszerűen: a még csak két hétvége óta utasforgalomban levő nagykörúti Combino villamosok egyikén máris meg lett karcolva több ablaküveg is. Ezzel kapcsolatban három életformának szeretnék gratulálni: 1. A kedves jogvédő gombócmannak, aki immár nem csak a bliccelők személyi jogait mindenki másé elé helyezve ártott a BKV-nak, hanem azáltal is, hogy személyiségi jogokat sértőnek minősítette a közlekedési járművek belső terét felügyelő kamerákat, és aki a kültérieknél is ragaszkodik ahhoz, hogy azok használhatatlan képet adjanak. Érdekes módon a közértben fizetni kell a vásárlásért, különben rendőrt hívnak, a BKV ellenőrei nem élhetnek ezzel a jogukkal, mert nincs joguk ott tartani az illetőt, a rendőr nem adhatja át nekik a bliccelő adatait, stb. Szintén jogsértő az, ha a kamera felveszi, hogy valaki hogyan rongálja meg a járművet. Németország, Svájc és társai nyilvánvalóan nem jogállamok, mert ott természetes, hogy ha van valamijük, akkor vigyáznak rá. És a közérdek is előbbre való az egyéninél. Nálunk nem; a rabló úrnak, meg a gyilkos úrnak, meg a rongáló úrnak mindig vannak jogai, más meg fizesse az ebből eredő károkat. Különben is, ha valaki nem csinál semmit, akkor micsodáját sérti a felvétel készülte? Ha meg valaki zsebtolvajkodik, rongál, verekszik, koldul, stb, akkor azt miért nem lehet felvenni? Mindenesetre a kis g*cik (újfent nincs kedvem szalonképes kifejezést keresni rájuk - hiszen ők maguk sem szalonképesek!) nyugodtan rongálhatnak ezentúl is, hiszen nem lesz bizonyíték rá. A Volvo buszok némelyikében például van hátul kamera, de az se jó erre, hiszen nem szabad rögzítenie a képet. Így meg sok értelme van. De legalább jogilag korrektül alapozzuk meg az anarchia és nihilizmus előretörését, gratulálok! 2. Szintén gratulálok a Fényestekintetű Illetékeseknek, akik úgy döntöttek, hogy nem kell karcolásvédő fólia az új villamosokra, mert az drága. Nyilván az első hónapokban fizetnek az új üvegekért, utána meg majd közlekednek karcosan - kit érdekel, addigra nem lesz kampányértéke. 3. De legfőképpen gratulálok azoknak a kis g*ciknek, akik összekarcolták az üveget, és összekarcolnak úgy általában mindent. Primitív kis semmirekellők, akik azt hiszik, hogy fú de bátrak, mert kárt bírnak okozni valamiben, ami nem tudja megvédeni magát... A vérző szívű jogvédők most nyilván elmagyarázzák, hogy ez csak gyermeki huncutság, meg toronyóra lánccal, de én meg azt szeretném, hogy ugyanezek a jogvédők fizessék ki a kárelhárítás költségeit. Aztán majd beszéljék meg a játékos kedvű, illetőleg állítólag művészi hajlamokkal kacérkodó karcos-graffitis gyerekekkel, hogy hogyan fizetik vissza nekik. Azt még el tudom fogadni valamennyire, ha valaki szükségből lop, mert etetnie kell a családot, stb. De a világon nincs olyan szükség, ami arra kényszeríthetne valakit, hogy megrongálja a köz tulajdonát! Innentől kezdve nem látom be, hogy miért kell ilyen liberálisnak és toleránsnak lenni ezzel a szubkult... na nem, a "kultúra" szó túl hízelgő rájuk nézve... szóval ezekkel a hülyegyerekekkel. Le kell fújni őket, összefújni a házukat, gondolom a papa nem lenne olyan finom velük, mint az állam a rongálókkal. Már a festés sem huncutság, de ez a karcolás, illetve az üvegek savval való átlátszatlanná tétele kimondottan köztörvényes cselekedet. Ha valakinek ez a vicces, hogy időt és pénzt (egyátalán milyen pénz? apukáék erre adnak nekik? vagy lopják?) szán arra, hogy megrongálja azt, ami nem az övé, és egynél többször kapták rajta, akkor azt el kell vinni nevelőintézetbe. Minden gyerek csinál hülyeségeket, feszegeti a határokat, de ezt nem kell a végtelenségig elnézni! A rendőröknek meg ki kell adni, hogy foglalkozzanak ezzel a témával (hallottam pár sztorit, amikor az elkapott graffitist a BKV-sok és az utasok hiába vitték oda rendőrhöz, az elengedte őt), a törvényalkotóknak meg azt, hogy alkossanak hathatós szabályzást erre a problémakörre, mert az nem megoldás, hogy szomorúan nézve vállat vonnak, és nem tesznek semmi egyebet . Ha a new yorki metróban sikerült visszaszorítani a rongálást, akkor itt is sikerülnie kéne... Egyébiránt a jogállamiság igen abszurd paródiája ez az ország. És már azt is kinevelték az emberekből, hogy rászóljanak valakire, ha azt látják, hogy az valami rosszat csinál. Az én kiskoromban még lekevertek volna nekem egy pofont a bácsik, ha nekiállok szétbontani a buszt, mi több, a szüleim-nagyszüleim sem hagyták volna. Most viszont minden szülő azzal takarózik, hogy nincs ideje odafigyelni a gyerekre, és különben is kinek mi köze van hozzá, hadd játsszon.
Békés, vonatozgatós, leizzadós-elfáradós napunk volt ma Riannával, de erről majd később írok. Mert hogy volt két dolog, amin sikerült kiakadnom, és ezeket most fontosabbnak érzem. Az egyik az, hogy egyre több és egyre nagyobb kéretlen hirdetéseket f*snak (elnézést, ez a legszalonképesebb szó, ami eszembe jutott, hadd ne kelljen politikailag korrekten állandóan visszafognom magamat!) bele a vendégkönyvembe. Eddig naponta néha többször is beléptem a vendégkönyv szerverére, belemásztam az adatbázisba, törölgettem, de most ezt meguntam. Lehet, hogy egyszerűen megszüntetem ezt a funkciót. Mi vagyok én, valami zajszűrő eljárás, hogy folyamatosan válogassam szét az értelmes információt a zajtól, ahelyett, hogy azt csináljam, amiről ez az egész elvileg szólna, ti. hogy a naplóírásról?! A másik kiakadásom témája a pikkelysömöröm (sznobabb nevén pszoriáziszom) volt. Ez egy nem fertőző (hanem öröklődő, bár autoimmun jeleket is felmutató), de a tudomány jelenlegi állása szerint nem is gyógyítható kiütéses bőrbetegség, bővebb infók itt (sajnos a linken levő oldal kicsit lassan jön be, de ott van). Dióhéjban annyit jelent, hogy a bőr bizonyos területeken nem egy hónap alatt újul meg, mint normálisan kellene neki, hanem néhány nap alatt mindig lehámlik és újratermelődik. Ha az ember nem dörzsöli le a pikkelyesre repedező bőrt, akkor viszket, ha levakarja, akkor meg vörösen, gyulladtan ótvarkodik, és az emberre ilyenkor néha úgy néznek a villamoson, mintha leprás lenne, ami kimondottan sz*r érzés. Namármost nekem van ilyenem, és az utóbbi néhány évben ráadásul erősen terjedni is kezdett. Ráadásul amíg sokakon nem látszik (legutóbb a fogorvosom mutatta, hogy neki is van), mert ruhával fedett részeken burjánzik, nekem egyebek mellett a homlokomra rajzolt egy most már több centi vastag csíkot. Ami hát... szóval zavaró. Nem fáj, vagy ilyesmi, de csúnya. Ami viszont még a sajnálkozó. vagy éppen ijedt tekinteteknél is zavaróbb, az a sok jóindulatú tanács, amit az ember kap miatta. Nincs az a fodrász, aki ne akarná elmagyarázni, hogy ő ismer valakit, aki gyógyítja, és nincs az a jólértesült jóakaró arrajáró/közel álló, aki ne olvasott róla, hogy mit kell vele csinálni, hogy eltűnjön. Érdekes módon velük ellentétben az orvosok csak a tüneteket bírják gyógyítani, ami abból áll, hogy lórúgás erősségű kortizon tartalmú (azaz hormon alapú) gyulladáscsökkentő kenőcsöket kenetnek az ember bőrére. Ami persze nem egészséges hosszú távon, ráadásul az én bőrvacakságom néhány év alatt egyszerűen immunis lett rá, azaz nem húzódik vissza attól az adagtól, amitől korábban kevésbé feltűnő lett. És ekkor jön a család, és mormog. Hogy ettől van, attól van, miért nem megyek ide vele, miért nem megyek oda vele. Pedig megyek: voltam már elég sok bőrgyógyásznál, kipróbáltam az összes fajta állítólagos csodasampont, amit anyu hazahozott Németországból, meg próbáltam néhány itthonit is. Voltam természetgyógyászoknál, homeoterapeutánál, de még biorezgés-mittudoménmicsodálónál is, "hátha!" alapon. Csináltam tisztítóböjtöket, volt, hogy hónapokra lemondtam alapvető élelmiszerkomponensekről, és többször leszoktam a kólázásról, ami gyakorlatilag az egyetlen káros szenvedélyem, mivel nem dohányszom, nem alkoholizálok, ezek durvább verzióival pedig pláne nem élek. Van egy összetett, több lépcsős kenőcs-család, az régen elég gyorsan működött, most az is nehezen akar, emiatt állandóan abbahagyom a használatát, ami biztos nem jó ötlet, de megvan az oka. Először dörzsi-dörzsi, aztán kenőcs, aztán ennek a tetejébe' olajjal kenem magam, ami elég vacak érzés, pláne ilyen melegben - nem tudom, a gladiátorok hogyan bírták ki. Ragadok, cuppogok, és csúszik az, amit a kezembe veszek. Ezen felül jelenleg valami bélflóratisztító bogyót szedek reggelente, naponta kétszer aloe vera-t iszom, ami nem egy női név, hanem gyulladáscsökkentő kaktuszkivonat. Jócskán lecsökkentettem a nasi-adagomat, pedig már amúgy is legalább egy nagyságrenddel kevesebbet eszem, mint 6-7 éve. Sőt, a kólaadagomat is minimálisra vettem. Ezen felül van spéci sampon, pluszban azon gondolkozom, hogy levágatom a hátközépig érő hajamat, hogy ne legyen akkora tortúra gyakrabban megmosni. Van még egy aloe-s spricni és egy propoliszos kenőcs, amit szintén kenek magamra. Namármost ez eddig fárasztó, drága és némileg megalázó "szórakozás", de közben azért továbbra is újra és újra meg kell hallgatnom, hogy életmódot kell váltanom (adjanak annyi pénzt, hogy meg tudjam tenni, mert egy városi számítógépésznek nem túl könnyű ilyet tennie!), meg erről meg arról lemondani (így is épp elég rossz néhány számomra örömet okozó és jóleső dolgot megvonnom magamtól!), meg ehhez és ahhoz elmenni (népieschen szólva a tököm televan az újabb és újabb vizsgálatokkal, meg a hozzájuk tartozó tiszteletdíjakkal). Az überokosság így nyáron az szokott lenni, hogy hordjak rövidebb ruhát, hogy érje ezeket a hámlós foltokat a Nap és a levegő. Egyelőre ennek semmi hasznát nem bírom felismerni (pedig tavaly és tavalyelőtt még volt látványos javulás), csak azt, hogy sokkal töben bámulnak meg az utcán, ami - ha engem kérdeznek - elég rossz érzés. Mindegy, csinálom, mert a napsütésnek még a hagyományos nyugati orvoslást képviselő bőrgyógyászom szerint is jó hatása van erre. De ezúton üzenem mindenkinek, hogy most egy darabig ne adjanak további tippeket, hogy miről mondjak le, és ne ajánlgassák, hogy milyen kétszázötvenhatodik fajta orvoshoz menjek el. Épp elég baj nekem, hogy ilyen gusztusmentes foltok nőnek rajtam, és épp elég vacak nem azt enni-inni, amit szeretnék, pluszban zsíros-olajos kenceficékkel borítani magamat, kérem, ne akarjanak még folyton bűntudatot gerjeszteni bennem, hogy az újabb és újabb "csak ezt még próbáld ki" teóriákat nem hajtom azonnal és mosolyogva végre. És kérem, hogy ezen üzenetet olvasva senki ne sértődjön meg; egyszerűen már nagyon érett egy kis depizés és kifakadás ebben a témában. Ezt már nagyon ki kellett már írnom magamból, mert a sok jóindulat ellenére szerintem a családtagjaim sincsenek tisztában azzal, hogy az egész amúgy is rossz helyzetet néha - ismétlem: nyilvánvaló jóindulatuk és segíteni akarásuk ellenére! - alaposan rosszabbá bírják tenni :(
Benéztem ide, és kicsit megijedtem. Megtudtam, hogy az, amit látunk, már nem internet, meg nem unatkozó/okoskodó/pénzt keresni akaró emberek erősen exhibicionista szórakozása, hanem "web 2.0". Webkettő, azaz a világháló második verziója. Csak tudnám, hogy ez mitől más, mint az, amit már elég sok éve látok! Akkor is voltak weboldalak, meg tendenciák, de most mindenki játssza az eszét, hogy podcast, meg social network, meg papucs orrán pamutbojt. Nyilván arról van szó, hogy a néhány évvel ezelőtti, netes cégeket érintő tőzsdei buktasorozat után néhányan újra pénzt akarnak keresni az interneten, de hogy ezt ennyira baromi komolyan veszik... Pedig én továbbra is csak jeleket és zajt látok TCP/IP csomagokba rejtve, semmi magasztos tudományosságot. És itt jegyzem meg, majd akkor adjanak új verziószámot az internetenek, ha végre kiküszöbölték a kéretlen reklámleveleket, és a vendégkönyvembe irogató robotokat.
Annak idején már megemlékeztem legkisebb fizetőeszközeinkről, most jöjjön hát az az érme, ami a kiskoromban funkcionálisan a legkisebb volt. Mert hát hiába volt még 2 és 5 filléres forgalomban, gyakorlatilag sose fizettem olyannal. Tízfilléressel viszont annál gyakrabban, bár önmagában már ő se ért sokat akkor:
Most konkrétan a középen láthatóról beszélünk, a tőle jobbra látható népköztársaságos szöveggel, alumíniumból. Amikor először láttam a bal szélen levő kezdeti verziót, eléggé elcsodálkoztam: '46 és '50 között még a tízfilléres is volt olyan értékes, hogy rézből nyomják :) Hozzáteszem, jól állt neki ez a sárga szín! A hátán a felirat még nem az ország államformájára utalt, hanem nemes egyszerűséggel arra, hogy itt egy váltópénzről van szó. Amikor '50-től elkezdték "magyar ezüstből" nyomni, a felirat a kiskoromban már ismertre módosult. '66-ban kicsit változtattak az anyagán, és a pereméről eltűnt a rece. A következő nagy változtatás '90-ben jött, amikor az ország nevéből eltűnt a nép ((C) Hofi). Aztán '96-ban nyugdíjba ment ez az érme is.
A minap, amikor a Combino első utasos napját fotóztam, találkoztam egy haverommal-kollégámmal. Úgy tűnik, ő nem tudott erről a hobbimról... és hát elég furán nézett rám, amikor beszélgetés közben egy pillanat türelmet kértem tőle, és kirohantam az utcasarokra lekapni az új tuját. Szóval már megint ufónak lettem nézve...
Próbálok nem engedni a kísértésnek, hogy hódoljak egyik kedvenc időtöltésemnek, az önsajnáltatásnak, de most valahogy tényleg ki vagyok pukkadva. Szegény nagymamám kórházban haldoklik, benn a munkahelyen pedig minden a feje tetején áll, annyi a meló, mintha legalább három fejünk és hat kezünk lenne... szóval nehéz túl sok mosolyra hangolni magam. A múlt héten azzal vettem el a borongós kedvemet, hogy annyi weboldalt csináltam (nem csak magyart, egyes villamosos oldalaim németül és angolul is el-elkészülnek), hogy nem volt időm nagyon depizni. Erre a hétre viszont már olyan fáradt lettem - részben emiatt is -, hogy nincs erőm webbe "szoborni" az energiáimat. Jobban mondva nincs mit erre eltüzelni..
Sokféle téma kavargott mostanában az agyamban, kicsit túl sokféle is ahhoz, hogy blogban írjak róluk, így most megint némi villamosos kép-mutogatás következik:
Nekem tetszik az új tuja, igaz, eddig is tetszett. Mindenképpen minőségi ugrás a magyar tömegközlekedésben, bár persze hajlamosak vagyunk csak a rossz dolgokat észrevenni benne. Minden újítás hoz magával kompromisszumokat, mindenben van egy kis rossz is. Itt is már hetek óta csak arról van szó, hogy miért nincs benne klíma, meg hogy miért nem kétszer olyan nagy belülről (pedig a sínek távolsága adott, és így amíg kerekeken kell gurulnia, addig bizony dobozok lesznek az utastérben). Persze ha azt nézem, hogy az elmúlt hét legfontosabb sajtótémáinak egyike az volt, hogy nem lesz klíma az új tujában, akkor azt kell mondjam, hogy tényleg q jól élünk újabban. Mert hát szerintem a kérdés az, hogy miért nem elég nagyok az ablaknyílások, a többi luxushiszti, legalábbis a BKV általános állapotát ismerve :( Ráadásul azt is sokszor hallottam-olvastam, hogy "bezzeg külföldön így meg úgy, meg ott ez van, az van", és néha csak néztem. Én kimondottan sportot csinálok abból, hogy minél több külföldi hely közlekedését megismerjem, de csak az jutott eszembe, hogy ha más is ilyen sokat utazna, akkor biztosan jobban megbecsülnék azt, ami itt van. Mert ez messze, de nagyon messze nem a legrosszabb új villamos, amit vehettünk volna. Sőt!
|
||
 |
||
 |
|
|
