Városi és nemvárosi közlekedés
Tour de Trams 2004: Innsbruck
Vonattal és villamossal az Alpokban (és a környékén)
Egy éven belül már másodszor jártam itt. A mostani érkezésünk kicsit nehézkesebb volt, mint az előző, ugyanis a vonatunkat egy szakaszon busszal pótolták. Sebaj, lényeg, hogy itt voltunk! A képeken látható dolgok bővebb bemutatásától most eltekintenék, akit mélyebben érdekel, olvassa el az előző látogatásról szóló beszámolót!
Az új utasforgalmi épület (jobbra) már elkészült, de a főpályaudvar előtti tér még mindig építési terület volt. Látható, hogy a leendő villamosvégállomás vágányait az itthon is használt betonlemezes megoldással építik. Ez a csomópont egyébként a jövőben nem csak a tervek szerint meghosszabbítandó villamosjáratok által lesz használva, de ide fogják vezetni egy új egyvágányos szakaszon kis kedvencemet, a Stubaitalbahnt is. (Frissítés: nem azon vezették ide, hanem a rendes városi vágányokon...)
Akárcsak Linz és Graz, Innsbruck is a teljes járművet beborító reklámok városa. Persze nem csak pár hónapra ragasztgatják össze a villamosokat, ez a kocsi például már tavaly is így nézett ki.
A 75-ös számú, Lohner gyártású hattengelyes festésében a piros és a bézs az innsbrucki villamosok hagyományos színeit idézi, ennek tetejére ragasztották a hirdetést.
További Lohner kocsik...
... a belvárosban. Érdemes megfigyelni, hogy az első ajtajuk csak fél-szélességű.
Amikor megérkeztek Miskolcra az első SGP gyártású, ex-bécsi E1-esek, néhányan ki is találtak neki egy becenevet: "Mócártkugli" (a Mozartkugel című édességre célozva). Nos, kijelenthetem, hogy mi megtaláltuk a valódi Mócártkuglit: ez a villamos az említett csokigolyót reklámozta egész testfelületén!
Egy hattengelyes utastere, ...
... és félig nyitott vezetőfülkéje.
A már látott 75-ös az 1-es járat bergiseli végállomásán. A 6-os járat innen továbbmegy...
... igazi alpesi mezők mellett, ...
... át az erdőn...
... a könnyen kiejthető nevű Igls végállomásig.
Mivel ez egy nyolctengelyes kocsi, a belső terét le "kellett" fotóznom, ...
... akárcsak a vezetőfülkét. Bár első pillantásra a sok pedál látványa megtévesztett, igazából a baloldali, gömbben végződő kar a kontroller, ezt kell előretolni, illetve hátrahúzni menethez és fékhez.
DÜWAG ráncajtó, a felső lépcsőfokok közt az életmentő szerkezet helyrerakására szolgáló szerszámmal.
Visszaindulás a városba.
A részben egyvágányú vonalon ez az egyetlen egy kocsi pörgött, értelemszerűen nem túl szoros követéssel. Persze ez igazából egy kisvasút, nem villamos :)
A Stubaitalbahnon is mennünk kellett egyet. Pont sikerült az utolsó, a városba még visszatérő járatot elkapni (elég korán van az üzemzárás). Útközben kitört egy jókora vihar; hihetetlen élmény volt villámlások közepette villamosozni az Alpokban, másnak is ajánlani tudom!
Húsz perc ott tartózkodás után visszaindultunk a családias hangulatú (a vezető állandóan köszöngetett a megállókban álló embereknek, akiket szemmel láthatóan jól ismert) járattal; mire visszaértünk a városba, már sötét volt. Ezután megvacsoráztunk, majd két és fél órát várakoztunk a pályaudvaron a vonatunkra, melyről aztán kiderült, hogy később indul, és igazából busz. Ezután három órán át utaztunk a sötétben egy olyan busszal, amelyen az ülés kényelmetlensége miatt nem bírtam elaludni, majd szó nélkül leraktak egy olyan vasútállomáson, ahol sehol nem volt kiírva, hogy milyen városban is vagyunk. Az viszont igen, hogy a vonatunk két órát késni fog. Végül késéssel, hullafáradtan és némileg ingerülten érkeztünk meg Grazba, azzal az eltökélt szándékkal, hogy a közeljövőben egy ideig nem gazdagítjuk az Osztrák Államvasutak vagyonát holmi ausztriai utazásokkal...