Városi és távolsági közlekedés
minden, ami gurul - esetleg úszik - és embereket szállít

Egy kis ünneplés: 2025-ben negyedszázados ez a website! És még mindig bővül :)


Budapesti életképek
Nem vagyok a hardcore villamosmániás mintaképe. Kiskoromban persze imádtam a "tujákat", de tudható, hogy a gyerekek kilencven százaléka mindent imád, ami nagy és mozog. Így utólag talán az a legfurcsább, hogy bár nyolcévesen érdekesebbnek tűnt egy-egy megszűnt villamosvonal emléke, mint az itt-ott még forgalomban levő nyolcvanéves villamoskocsik, valahogy mégis kinőttem az egészet. Sok évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ismét felfedezzem magamban a nagy, sárga, guruló dobozok iránti szeretetet: konkrétan 2000-ben, 25 évesen jöttem rá, hogy még mindig imádom az acélsíneken guruló acélkerekeket!

Pedig gyerekként megvoltak a szokásos tünetek, például évente többször is el kellett vándorolnunk apuval a Közlekedési Múzeumba, bár már nem tudom, melyikünk miatt :) Imádtam a gőzösöket, a csillogó maketteket, a régi képeket! Mindezeken túl nagymamámnál néha kezembe akadt egy-egy BKV-s füzetecske is, melyből megtudhattam, hogy melyik az az M.X jelzésű HÉV-kocsi, vagy hogy az idősebb családtagok által "Stukának" nevezett villamosokat igazából "UV"-nak hívják, és a Ganz-MÁVAG-ban készültek 1956 és 1965 között. Mindeközben - utólag különösen érthetetlen módon - szinte teljesen hidegen hagytak az ugyanezen nagymamám Gyöngyösi utcai lakása közelében csörömpölő Váci úti villamosok (a nyitott peronú pótkocsik kivételével), és a másik, Bartók Béla úton lakó nagymamámnál is csak olyan szinten figyeltem rájuk, hogy tudtam: amikor remegnek a szekrényben a poharak, az a "vilinger" miatt van.


Vidéki és külföldi "portyázások"
Többször változott, hogy a közlekedésből éppen mi foglalkoztatott leginkább: eleinte az autók, mert ahol laktunk, nem volt tömegközlekedés, személygépkocsik viszont igen. Akkoriban minden kocsit felismertem, ha pedig nem, oda kellett menni hozzájuk, kibetűztetni a felnőttekkel, hogy mit is látunk. Szintén nagy kedvencek voltak az építőgépek, különösen a markolók!

Később a buszok lettek a kedvenceim, miután anyu néha azzal vitt ide-oda a városban. Különösen a gömbölyű kasztnijú Ikarus 180-asok és 556-osok tetszettek, valamint azok a farmotorosok, melyeket Volán színekben még lehetett néha látni.

Ezután a vonatok jöttek, miután egyszer kivételesen nem autóval, hanem Nohab húzta vonattal mentünk Balatonszemesre. Még fapados kocsi is volt a szerelvényben, azt csúcsnak találtam! Utánuk a villamosok következtek, miután használaton kívül álló síneket láttam a Dráva utcában, és erre rákérdezve apu mesélni kezdett a régi villamoshálózatról, például hogy régen egyetlen járattal (a 42-essel) el lehetett jutni a Móricz Zsigmond körtérről Kispestre, vagy hogy még régebben HÉV járt a Fehérvári úton. Aztán megint a buszok jöttek: amikor sokat utaztunk a piros 4-essel, felfedeztem, hogy vannak kis műszerfalúak és nagy műszerfalúak, kivilágítható oldaltáblájúak és nem kivilágítható oldaltáblájúak. De egy időben volt valami antenna is a szélvédőjük mögött, amivel a Krisztina téri közlekedési lámpát zöldre tudták állítani maguk előtt.


Vasút itthon és külföldön
Aztán újfent a villamosok következtek, amikor valami érdekeset, pontosabban nekem szokatlant láttam valahol, például Bengálikat Újpesten, "Újtátrákat" a 61-esen; vagy amikor 1000-essel utaztunk az 56-os vonalán. Utóbbival a Fogaskerekűhöz mentünk, amit elég stabilan imádtam, mert azt hittem, hogy másutt nincs ilyen a világban :) Később egy ideig a HÉV volt a kedvenc, amikor olyan helyeken jártunk, ahol az közlekedett (az M.VIII-ast találtam a legklasszabbnak, de a "sima" szentendrei - a már említett M.X - is elment). Az átkelő hajókat szintén szerettem, a Petőfi gőzössel való utazást pedig többször is kiprovokáltam szegény nagyiból! Közben továbbra is villamoskodtam néha, például amikor a 41-es vonal mentén további 1000-esekkel találkoztam, ott ugyanis egészen 1984-ig olyanok jártak. Sőt, amikor mondták, hogy az Árpád hídon gyorsvillamos fog járni, akkor egy ideig villamosvezető akartam lenni, és lerajzoltam, hogy szerintem milyen egy gyorsvillamos műszerfala. Jó sok gomb volt rajta, mint egy űrhajó kabinjában :)


2022: újra felfedeztem magamnak a hajókat!

Ezután hosszú szünet következett: eltelt sok év, és valahogy kikopott az életemből a tömegközlekedés szeretete. Nem foglalkoztam vele, csak használtam, egészen addig, amíg az Index.hu fórumában rá nem akadtam néhány olyan csoportra, melyben kimondottan ilyen érdeklődésű emberek beszélgettek egymással. Egy részük hivatásból foglalkozott a témával, ezért olyannyira szakértői voltak, hogy megszólalni sem mertem - ez idő tájt inkább a fényképekre figyeltem, különösen a villamosokéra.

Beszippantott a téma, és nemsokára már írni is mertem, pontosabban főleg kérdezni. Újra villamosmániás lettem! Hihetetlen vonalvezetésű járatok, aranyos, szeretni valóan bumfordi, vagy kifejezetten szép kocsik jártak az eszemben elalvás előtt, és irigyeltem azokat, akik hamarabb születettek, és emiatt régebben is ismerték már a várost, és utaztak azokkal a villamosokkal, amelyekkel én már nem utazhattam. Fontos leírnom, hogy azt az adatmennyiséget, mely ezen oldalaimon található, nem egyedül gyűjtöttem össze. Mi több, elég szegényes és pontatlan lenne a webhely a következő emberek segítsége nélkül: Angyal Tibor, Kónya Matyi, Horváth János, Németh Zoltán Ádám (NZA), Sujbert László, Szabó Zoltán, Szántó Ferenc, Szigeti Dániel, Mr. Cyber, a Városi és elővárosi közlekedés című Index-fórum olvasói-írói, és különböző ismerős ismeretlenek, akik emailben mesélték el egy-egy emléküket. Köszönöm nekik!

2022/23-ban újabb változás jött: rájöttem, hogy a hajókat is még mindig szeretem. 2004-ben és 2007-ben ugyan készítettem egy-egy hajós témájú képes beszámolót, de a vízi közlekedéssel kapcsolatos képeimet és videóimat inkább csak a blogban mutogattam. 2023-ban viszont áttört a képletes gát, és a fél nyarat a Balatonon töltöttem, 2024-ben meg gyakorlatilag az egészet, és a régebbi dunai képeim egy részét is feldolgoztam weboldal formájában. Aki az elmúlt 25 évben követte a munkásságomat, valószínűleg meg is lepődött azon, hogy mennyire háttérbe szorultak a villamosok, de ez van :) Szerintem kimondottan furcsa, hogy a hajók milyen kevéssé vannak jelen úgy a Közlekedési Múzeum megőrzött értékei közt, mint a közlekedésbarátok fejében. Hogy lehet, hogy valaki szereti a naaaagy, hangosan pöfögő mozdonyokat, de nem szereti a naaaagy, hangosan pöfögő hajókat?

Az olvasónak fontos fejben tartania, hogy ez egy magánoldal, amit egy nem a közlekedésben dolgozó emberke készít: nincs garancia arra, hogy szakmailag mindig pontosak a leírt dolgok. Igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni, de néha nem lehet elkerülni a tévedéseket, és főleg a téves értesülések, információk átvételét. Emiatt kérem, hogy senki ne használja szakmai, pláne tudományos anyag (TDK, szakdolgozat, könyv) készítéséhez az oldalt.

Néhány további cím, ahol érdemes körülnézni

Az itt található linkek mögött található tartalom a kompetenciámon kívül esik, így nem tudok érte felelősséget vállalni, mégis, amikor legutóbb néztem őket, érdekesnek tűntek:

Villamosok.hu

A magyarországi villamosmániások bibliája ez, AZ ultimatív kezdőoldal!

Ícé - Tuja, vonat, satöbbi

A vasutas-villamosos túraszervezés koronázatlan királyának tanulságos élménybeszámolói, sok fényképpel

Ali's World

Tömegközlekedés-tervezés. Is :)

Hajtó Bálint közlekedési oldalai

Rengeteg aktuális kép, részletes állományi listák, beszámolók.

Tramway.Com

Nemzetközi villamosos oldalak "találkozója

PublicTransport.Net

Ízelítő európai városok tömegközlekedéséről.

Railfaneurope.net

The European Railway Picture Gallery.

Www.Hajocsavar.Hu

A Magyar Hajózásért Egyesület oldala - ők hajókat mentenek meg az eltűnéstől, nem is akármilyeneket!


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez