Bevezető Tartalom Újdonságok English version Deutsche Version Budapest elvesztett sínei
 

 

bevezető
A-Z lista
viszonylatok
forrásmunkák

régi képek

a készítőről
levél írása

blog

   
 
Villamosok.Hu
Elvesztett sínek - Pest, első oldal

Újpest


A hálózattól elvágott újpesti remiz a nyolcvanas évek második felében

Újpest a nyolcvanas évek végére nyert egy metrót, de ezért cserébe elvesztett egy maroknyi villamosvonalat. El lehet vitatkozni azon, hogy vajon mennyiben volt előnyös a sok változás: a 3-as ("kék") metró biztosan jót tett a térségnek, így annak "elődje", a 3-as villamos csak keveseknek hiányozhat; a 8-as, 10-es, 55-ös villamossal viszont már talán más a helyzet...

A 10-es és 55-ös villamosok az Árpád úton

A fentebbi képen az újpesti kocsiszín látható, mely Nagy-Budapest létrejöttekor Angyalföldhöz került területileg, némileg zavaróvá téve elnevezését. Gyerekkoromban még bőven üzemelt: régi, roppant mód érdekes és titokzatos, csörgő-sivító járműveket adtak ki innen, jórészt kéttengelyeseket, ikerszerelvényeket. Aztán bezárták, de úgy, hogy évekig rozsdállott pár villamos a vágánykapcsolataitól megfosztott létesítményben! A kilencvenes években szupermarket lett belőle - de legalább az épület megmaradt!

Tim Boric felvétele
Egy szép 2000-es ikerkocsi a Táncsics Mihály Bőrgyár előtt

A 8-as villamos a mai 147-es busz helyett járt. Egyvágányos pályája egyben iparvágány is volt a környező gyárak kiszolgálására. 1980 utolsó napján gördült végig az utolsó villamos rajta, azóta csak a villamosbarátok emlékeiben létezik.

A 8-as villamos nyomában


A 10-es villamos végállomása a Megyeri Csárdánál

A 10-es viszonylatra, mely a Megyeri csárda és a rákospalotai Kossuth utca közt járt, még én, a nem-újpesti is jól emlékszem, hiszen egész későn, 1985-ben szűntették meg. Vác - vagy éppen Csehszlovákia - felé haladva gyakran megbámultam az út mentén, egy árokszerű mélyedésben végállomásozó villamost. Ami még ennél is érdekesebb volt: a sínek a Külső-Váci úton az út szélén haladtak, nem középen! Manapság már csak némi fantáziával megsejthető nyoma maradt az egykori vonalnak, bár a Fóti úti kereszteződéstől induló egyvágányú szakasznak a helye elég jól kivehető.

A 10-es villamos nyomai a külső Váci úton

A régi 14-es villamosra sajnos nem emlékezhetem, mivel abban a formájában, amiről az alábbiakban írok, születésem hónapjában közlekedett utoljára, ráadásul azóta az útvonalát képző utcák nagy részét is elbontották!

Az istvántelki villamoshurok


Rákospalota

Rákospalotán meglepően sok lelhető fel a régmúlt emlékeiből: tucatnyi, aszfaltban hagyott síndarab, oszlop, néha teljes épségben meglevő pályarészlet emlékeztet azokra az időkre, amikor még a kis sárga döcögények uralták a város közlekedését.


A 65-ös kiágazásának maradványa 2000-ben

Itt van például a 65-os viszonylat, mely a még régebbi "H" HÉV viszonylat, majd az abból létrejött 69-es villamos kurtításával keletkezett, és a Rákospalota-Pestújhelyi MÁV-telep (ma: Mézeskalács tér) és a rákospalotai Széchenyi téri templom közt járt.

A MÁV-telepnél a mai napig látható a Szentkorona útjára kanyarodó vágány. A folytatás inkább csak jelképes: a vágány helye megvan, helyenként oszlopcsonkok is. Ha az alább levő linkre kattintasz, megismerheted ezt a minden szempontból különleges viszonylatot!

Ha kíváncsi vagy a 65-ös vonal további maradványaira, kattints ide!


Rákospalota, Széchenyi tér

Rákospalota, Széchenyi tér: a 10-es és 55-ös villamosok haladtak errefelé a Kossuth utcai végállomás felé. A 65-ös templom körüli vágányaiból is meglepően sok látszik, akárcsak a 10-es és 55-ös volt, és a 12-es jelenlegi végállomásán a hurokból, mely a környező utcákban (Juhos-Kismező-Kossuth) haladt.

Az elvesztett sínek kutatójának ez maga a paradicsom, bár rossz érzés látni, hogy ilyen infrastrukturális értékek mentek itt veszendőbe a metróépítésre hivatkozva. Pedig hát milyen messze van innen még maga a metró!

A Rákospalotán fellelhető villamosvonal-maradványokról itt olvashatsz bővebben!


Váci út


A Váci út 1981 körül

Az előbb említettem a 3-as és 55-ös villamosokat; ezek - bár áthaladtak Újpest egyes részein - bőven külön oldalt érdemelnek. Sok személyes emlékem van róluk - bár konkrétan utazásra nem emlékszem, pedig nagymamám, aki ott lakott, állítja, hogy sokszor utaztunk velük. Az út kockaköve, a zárt pályán csörömpölő villamosok, a nyitott peronú pótkocsik, a környező épületek, lerobbant gyárcsarnokok, kopott bérházak mind elég jól bevésődtek az agyamba. Érdekesen lecsúszott hely volt akkoriban a Váci út, a hangulata később szinte teljesen eltűnt a metróépítéssel. Az alábbi linkekre kattintva elég alaposan megismerheted a környék villamosainak történetét, sőt: történelmét, hiszen jóval több, mint száz évet kell visszautaznunk az időben ahhoz, hogy a sztorit az elejétől ismerhessük meg!

Bővebben: A Váci úti és újpesti villamosok története

A Váci úti villamosvonal-szakaszai: a Lehel tér
Tovább a Váci úton: a Lehel tértől az Árpád hídig
Tovább a Váci úton Újpest kocsiszínig
Tovább a Váci úton: Újpest kocsiszíntől az Árpád útig
Tovább a Váci úton: az Árpád úttól a Fóti útig
Tovább a Váci úton: a Megyeri csárdáig


Dráva utca - a 15-ös villamos

Lakos Rudolf felvétele
A baloldali képen (Lakos Rudolf felvétele) látható kanyar maradványaira jól emlékszem kiskoromból (Dráva és Pozsonyi utca sarka, a háttérben a Kőtér áramátalakító). A második képen a Jászai Mari téri, a mai McDonald's előtt levő egykori végállomás, egy Stukával (3645).

Váci úton lakó nagymamámhoz menet útba esett a Dráva utca, mégis csak később tűnt fel, hogy sínek vannak az úttestben, méghozzá olyanok, amelyeken nincsen forgalom. Amikor rákérdeztem, édesapám elmondta, hogy mi ment ott egykor (ő a mai napig el tudja mondani a villamosjáratok különböző karnációinak nagy részét 1-től 69-ig), akkor tudtam meg, hogy anno létezett olyan villamos, mellyel átszállás nélkül lehetett eljutni a Móricz Zsigmond körtérről Kispestre, hogy HÉV járt a Fehérvári úton, hogy... és hogy... Azt hiszem, ekkor kezdtek el igazán foglalkoztatni a villamosok (bár nem ez volt az első elvesztett vágányos élményem), és ennek a beszélgetésnek az eredménye ez az oldal is. Nem tudom megmondani, hogy mikor aszfaltozták le a vágányokat (ma már semmi nem látszik belőlük), de az biztos, hogy az itt futó 15-ös vonalat 1977. november 14-én szüntették meg.

A 15-ös villamosról itt olvashatsz bővebben!


Kádár utca (Nyugati pályaudvar)

Tim Boric felvétele
Esti pihenő a Visegrádi utcában

A Kádár utcai hurokra sajnos nem emlékszem kiskoromból, de a Radnóti Miklós utcából kikanyarodó vágány egy darabja egészen a kilencvenes évek végéig megvolt, arra jártamkor mindig elgondolkoztatva, hogy milyen is lehetett ez a környék akkor, amikor még kéttengelyes villamosok csattogtak rajta. Itt ugyanis egy hurokvégállomás kígyózott a bérházak közt: eredetileg a Balzac utcába kanyarodtak a Váci úti villamosok, aztán onnan a Visegrádiba, ahol a Kádár utca előtt volt a kétvágányos végállomás.

Ma már hihetetlennek tűnik, hogy ilyen szűk utcákban ekkora villamosforgalom haladt, igaz, az építésekor, 1950-ben még nem kellett sem az autóforgalommal, se a lakosság tiltakozásával számolni...

A Kádár utcai villamosvégállomás

Lakos Rudolf felvétele
A Visegrádi utcai leszállóhely régen (Lakos Rudolf felvétele) és ma

Természetesen a Kádár utcai villamosvégállomás nem önálló komplexum volt, hanem a Nyugati pályaudvarnál kialakult tömegközlekedési csomóponthoz tartozott, melynek történetével szintén érdemes megismerkedni, hiszen 1887-ben innen indult először útjára villamos Budapesten!

A Nyugati tér története villamos-szempontból


Bajcsy-Zsilinszky út

Első olyan élményem, amikor a szívembe markolt a tudat, hogy valahol éppen a szemem láttára szüntetik meg a villamosvonalat, a Bajcsy-Zsilinszky úthoz fűződik. Fogalmam sincs, honnan tartottunk hová, de nagyjából az Andrássy út kereszteződésénél torlódásba futottunk: a Bajcsy-Zsilinszkyn munkagépek dolgoztak. Édesapám persze rögtön kommentálta a dolgot: bontják a villamost. Nagyjából öt éves voltam, de ma is rémlik, ahogy darukkal betonlapokat - valószínűleg a paneles pálya elemeit - emelnek teherautókra, és az úttest közepén mély sebként ott marad a sínek helye...

Folytatás: a Bajcsy-Zsilinszky úti villamosok


Vezér út, Egressy utca

Tim Boric felvétele
Utolsó éveiben kétirányú Bengálik jártak a 64-esen.

A Vezér úton és az Egressy utcán át a Nagy Lajosra tartó 64-es villamos zuglói ismerőseim egyik kedvenc elveszett viszonylata. Mi tagadás, tényleg érdekes ez a részben egyvágányú villamos, mely a hetvenes évek végi második nagy "trolisítási" kampánynak esett áldozatául. Az első vágányokat még a BSzKRt építette itt, ez a kertvárosi terület akkor kezdett benépesedni. Akkor még 68-as volt a jelzése.

Maga a 64-es villamos 1955. július 1-étől közlekedik a Bosnyák tér és a Füredi utca között, a Vezér úton nagyrészt egyvágányú pályán. Az elkövetkező években a viszonylatot meghosszabbították a Keleti pályaudvarig, aztán visszavágták ismét a Bosnyákig. Emellett egy ideig még a 68-as villamos is ide járt (az eredetihez képest hosszabbított útvonalon, a Március 15. tértől), míg meg nem épült a villamospálya a Nagy Lajos király útján az Örs vezér teréig.

Folytatás: a 64-es villamos nyomában


Örs vezér tere

Forrás: Autó-Motor
Baloldalt: a Kerepesi út és a Fehér út kereszteződése, balra van Zugló, jobbra Kőbánya. Jobboldalt: a 68-as fejvégállomása, a háttérben egy HÉV szerelvény halad át keresztben.

Az Örs vezér téren történt változások ellentétben állnak a "megszokottal": itt ugyanis nem hogy csökkent volna a sínek mennyisége, de nőtt! Eredetileg a gödöllői HÉV haladt át ezen a területen, megállója a "Fehér út, kertváros" névre hallgatott. 1960 decemberétől a 68-as villamos is ide járt a Nagy Lajos király útján át (a Ferenciek terétől), négy évvel később pedig megjelent a 62-es is. A 13-as 1963-tól járt a tér kőbányai oldalára. Érdekes, hogy míg a 62-es és 68-as zuglói oldali vége egy egyvágányos fejvégállomás volt, a Pesterzsébetről érkező 13-as egy hurokvágányt kapott. A kettőt viszont nem kötötték össze, még akkor sem, amikor 1970-ben idáig vágták vissza a gödöllői HÉV-et, pedig innentől kezdve a keresztezés nem jelenthetett volna komoly forgalmi gondot. A metróvégállomás, a hozzá tartozó forgalmi telep, és a BKV vasúti főműhely ugyanekkor készült el.


Az Örs vezér tere 1984-ben: baloldalt felül a 62-es fejvégállomása,
alul jobbra a 13-as hurokvágányán pedig 1500+pót szerelvények várakoznak

A két vonaltörzset csak nagysokára, 2001 októberében kötötték össze, létrehozva az "új" 3-as villamos vonalát. Hogy a nyilvánvaló fejlesztés ellenére miért van mégis az elvesztett sínek közt a hely? Mert a 13-as hurokvégállomását ugyanekkor (igazából kicsivel korábban) teljesen eltüntették, és ez egy villamosbarátnak fáj. Ez volt az a hurok, melyben a nagy tengelytávolságú 1500-as kocsik, melyek elég jellemzőek voltak a vonalra, hajlamosak voltak kisiklani, és melyben az utóbbi években csatolt UV-k csikorogtak (a kéttengelyesek eltűntése után a hurkot átépítették, szűkítették). Ma az Árkád üzletközpont van a helyén.


Rákóczi út


A Rákóczi út felé haladó vágányok helye a Baross téren 2000-ben

A budapesti villamosok története során vonalmegszüntetésre sor került, de a legnagyobb port talán a Rákóczi úti verte fel. A szomorú eseményre 1972 végén került sor, de már korábban is lehetett tudni, hogy be fog következni, hiszen alatta húzódott a kelet-nyugati (2-es, vagy "piros") metró vonala. A párhuzamosság fenntartása akkoriban megengedhetetlen bűnnek számított, holott valódi párhuzamosság legfeljebb csak a Moszkva térre járó 44-es budai végállomását tekintve állt fenn. Ráadásul messze nem ez volt az egyetlen itt járó viszonylat, hiszen ugyancsak itt közlekedett a 19-es (Kelenföldi pu-Keleti pu), a 68-as (Örs vezér tere-Móricz Zsigmond körtér), a Krisztinavároson áthaladó 60-as (Csörsz utca-Keleti pu.), és a 67-es (MÁV telep-Szarvas tér) is, olyan sok helyről elérhető tömegközlekedési kapcsolatot adva Buda nagy részéről a Belváros felé, mely azóta nem nagyon létezik. A hetvenes években mindenesetre a városvezetés számára jó ötletnek tűnt megszüntetni a villamost, és kialakítani a világ egyik legkacifántosabb és legtúlterheltebb busz-vonalcsoportját, a 7-est. A Rákóczi út így az autóké lett teljes szélességben - aki ennek örül, valószínűleg nem itt lakik...


A Rákóczi út az Astóriától kifele nézve a múlt századfordulón.

De ha el is vonatkoztatunk attól, hogy az Üllői és a Bajcsy-Zsilinszky út mellett a város harmadik nagy, és egyben az Andrássy út után legszebb, legillusztrisabb sugárútja is zajt és bűzt okádó "városi autópályává" vált, akkor is van miről írni, hiszen hosszú évtizedeken át ez volt a város egyik legforgalmasabb tömegközlekedési útvonala, és ez villamostörténetileg is sok érdekességet rejt.

Bővebben: A Rákóczi úti villamosok története

Az Erzsébet híd és a villamosok
A Rákóczi út bejárása: az Erzsébet hídtól a Rókus kápolnáig
Tovább a Rákóczi úton, a Keleti pályaudvarig
Tovább a Rákóczi úton: a Keleti pályaudvar

A képen: villamos a Klauzál téren
A régi 2-es villamos a Klauzál téren

A Rákóczi út kapcsán még egy villamosvonalról meg kell emlékeznünk, mely bár nem haladt ezen az útvonalon egy méternyit se, kétszer is keresztezte azt: ez a belső-erzsébetvárosi 2-es villamos, mely a Klauzál tér környéki szűk utcácskákban (Nyár utca, Klauzál utca, Csányi utca, Akácfa utca) kanyargott!

A régi 2-es villamos

 


Folytatás: Pest elvesztett vágányai, 2. rész

Archív felvételek és térképek: Horváth János, Németh Zoltán Ádám és Mr. Cyber gyűjteménye, illetve saját gyűjtés
Valamint: Tim Boric, Heinz Heider, Lakos Rudolf, Uherkovich Péter
Jelenkori képek: Varga Ákos Endre, hacsak nincs másképp jelölve


© Varga Ákos Endre, hacsak nincs másképp jelölve. Figyelem: az oldalakon található szövegek és képek csak szerzőik engedélyével közölhetők újra!

Vissza a tetejére Vissza a kezdőoldalra