Budapesti tömköz életképek 42. I. oldal

És ismét eljött az ideje egy adag tömegközlekedési életképnek. Fura, hogy már tíz éve csinálom ezeket a képes beszámolókat, azért ez lassan már egyfajta szubjektív városműködési krónikának is elmegy, nem? Visszatekintve kijelenthető, hogy bár a fotók minősége egyértelműen javult (ha másért nem, hát mert jobb fényképezőgépem van), és az akkor még divatban levő vonalmegszüntetősdi is abbamaradt időközben, azért olyan piszok nagy változás nem történt egy évtized alatt. Persze átépítették a Bartókot, meg felújították a kettes metrót, de aztán nagyjából csak a ma is meglevő gödrök kiásásáig jutottak; nem épült vissza a Bajcsy-Zsilinszky úti villamos, nem jutott át a Lágymányosi hídon Budára az 1-es, nem jár villamos a Műegyetem- és az északi Bem rakparton, nem cserélték le a 9-es buszt trolira, és az ötös metró építése is a jövő zavaros ködjébe vész, az Aquincumi- illetve a Galvani úti híddal együtt. Illetve még a buszüzem végleges lerongyolódása is elég feltűnő - még jó, hogy nem vagyok buszrajongó! A villamosüzem ahhoz képest legalább kicsit fejlődött: bár új szakasz csak pár száz méternyi épült, és új járművek is csak a Nagykörútra jöttek, de megmaradt a Szabadság hídi és a kiskörúti villamos (igen, ez már fejlődésnek minősül!), ráadásul új forgalmi utasítások készültek, elkezdtek újra vágánykapcsolatokat építeni, illetve a nosztalgiaüzem alapjait is lerakták.

A válogatás most sem teljeskörű: ezúttal is csak azokat az eseményeket tartalmazza, ahová volt időm és lehetőségem eljutni. Meg azt, ami valamiért tetszett :)

Próbamenet a 2-esen
Próbamenet a budai rakparton
Dallamos villamos
Spontán terhelési próba a Szabadság hídon
Nagykörúti vágányzár
Csak úgy I.
Budafokon át József- és Ferencvárosba
Kiskörúti vágányzár
Csak úgy II.
Reggeli csúcsforgalom a Délinél
Egy kis csepeli HÉV
Csak úgy III.

Jó szórakozást!

Próbamenet a 2-esen

A budapesti villamoshálózat a világ legtöbb régebb óta meglevő hálózatához hasonlóan rendelkezik pár olyan szakasszal, ahol mindenféle korlátozások érvényesek. A leglátványosabb ezek közül a Szabadság hídi, illetve a Duna két oldalán a 2-es és a 19-es villamos vonalán fennálló szűkület - az UV-k selejtezése óta itt hivatalosan csak egyetlen típus, a Ganz csuklós fér el. 

A 2-esen a szűk keresztmetszet a Március 15. tértől északra eső "viadukt", no meg persze a lánchídi aluljáró. A Fővám téri új aluljáró egyrészt egyenes, másrészt nemrég épült, így elvárható tőle, hogy ne legyen szűk a Ganz csuklósoknál tíz centivel szélesebb (ám a Tátráknál még mindig tíz centivel keskenyebb) Combinóknak.

A tapasztalat alapján óvatosan (lassan, behajtott tükrökkel) elfér a Combino mindenütt, úgyhogy kocsiszíni menetként akár már ma is átmehetne. Ha itt-ott arrébbtesznek egy-egy oszlopot, korlátot, nem lehet gond.

Videó a méricskélésről, mely több, különböző sebességgel végrehajtott áthajtásból állt (mindkét vágányon mindkét irányból).

A próba során a Kossuth Lajos térig ment fel a jármű, onnantól északra csak akkor lehet útszűkület, ha egy autós beparkolt a Balassi Bálint utcai vágányokra.

Próbamenet a budai rakparton

A TW6000 szintén tíz centivel szélesebb a Ganz csuklósoknál, ezért azzal is lepróbálták mind a 2-est, mint a másik oldalt. Utóbbinál megint ott tudtam lenni.

Balra: a csatolt "Banán" rettentő masszív kinézetű szerelvény, legalább egy fél kört ráver tömeghatásban a csatolt Ganzra - a Bartókon ráadásul szokatlan látvány is. Jobbra: az egyik áthaladás a Clark Ádám téri aluljárón.

A csatoltva áthaladások (balra) után párhuzamos áthaladások is voltak (jobbra a két kocsi már a Batthyány téren). Utóbbiaknál persze nagy meglepetés nem lehetett, hiszen az aluljáró északi rámpáján a Ganzoknak is találkozási tilalom van elrendelve.

Ez az aluljáró amúgy teljesen "kisföldalatti hangulatú", főleg az oszlopok miatt.

A Kiskörút és a Szabadság híd is ki lett próbálva.

Dallamos villamos

Idén nem volt rendszeres UV nosztalgia - a 2-es vonalon favázas tuják közlekedtek a nyári turistaszezonban -, de azért találkozhattunk kis kedvenceimmel így is.

Például a "Dallamos Villamos" című kezdeményezés előtt és alatt, amikoris fiatal előadók kaptak lehetőséget arra, hogy a szerelvény 1-1 kocsijában muzsikáljanak egy kört. Itt még csak a kocsiszínből kiállás után van - a ránézés alapján frissen újrafestett - tuja...

... itt viszont már javában csörömpöltek rajta a muzsikusok (meg az ablaktáblák és kapaszkodók).

Nem volt szerencsém: menetrend szerint még napsütésben kellett volna ideérnie az öreg döcögénynek, de valamiért elverődött, és mire ideért, az orrára rálógott az árnyék (előbb meg nem tudtam lekapni, mert amikor begurult, a másik vágányon még állt egy Combino).

Spontán terhelési próba a Szabadság hídon

Természetesen nem próbáról van szó, csak egy forgalmi zavarról, melynek során egy villamos fennakadt a Fővám téren...

... a következők meg sorra kanyarodtak fel mögé. A villamospótló busz (jobbra) sofőrjét nem irigyeltem, tényleg nem túl tágas az a sáv! Az is igaz, hogy ezt az egyetlen pótlóbuszt láttam, míg visszasétáltam a hetes buszhoz a Gellért téri megállóba :-/

A 47-es villamost perpillanat többek közt azért sem tervezik kétkocsisítani, mert a híd nem bírná el. Szerencsére rövid időre azért hármat is elbírna belőle :) Jobbra: az első villamos, amelynek a vezetője időben kapcsolt: ő már nem hajtott fel a sor végére, hanem a budai oldalon várta meg a helyzet tisztulását.

Nagykörúti vágányzár

A Blahától délre kijavítgatták a vágányzat hibáit, illetve az Üllői úthoz egy visszafogó váltót is beraktak. Ezalatt csak a Blaha és a Moszkva tér közt jártak a Combinók.

Visszafogás a bedugult közúti sávok közt.

Az előbb látható dugó miatt a pótlóbuszok ahol csak tudtak (=ahol épp nem szedték ki a síneket), a vágányon mentek, fel- és lehajtásukat rendőrök felügyelték. Baloldalt egy ex-belga VanHool busz - egy a sok közül, ami az Ikarus-ok közt pótlóbuszként szerepelt. Jobbra: ez már nem a Nagykörút, hanem a Kicsi: ennek a Ganznak beragadhatott a homokolója, mert az Astoriától elindulva folyamatosan dobálta a pornak valót.

Csak úgy I.

Az 1522-es az első Budapesten nagyjavítást kapott TW6000-es. Kívülről elsősorban az elektronikus kijelzőről lehet felismerni, belülről pedig arról, hogy az ajtók belső oldala már nem hannoveri zöld, hanem fehér. Ja, természetesen belülre is kapott kijelzőket.

Baloldalt: a Kálvin téren a buszmegállók régimódi "szemafor" táblákat kaptak. Jobbra: a Petőfi híd a Nemzeti Színház előttről fotózva.

Balra: szegény, szerencsétlen ZIU-k még mindig a szegény, szerencsétlen utazóközönség szolgálatában. Jobbra: a BKV-nak nem volt elég busza ahhoz, hogy az iskolakezdéstől érvényes sűrűbb menetrendet ki tudja adni, ezért bizonyos vonalakon alvállalkozó ugrott be, például ilyen, sebtiben átkékített buszokkal.

Kőbánya-Kispest továbbra is építési terület. Annyi rosszat hallottam az építkezés alatti állapotokról, hogy simán el tudom képzelni, egyesek már visszasírják a korábbi, szintén balkán-külsői színvonalat...

Folytatás: Combinók a Fehérvári úton, vágányzár a Kiskörúton, HÉV, villamos, meg még ez+az


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez