Budapesti tömköz életképek 42. II. oldal

Előző oldal

Budafokon át József- és Ferencvárosba

Októberben a Margit híd felújításának részeként egy-egy hétvégére, majd hosszabb időre lezárták az átkelőt a villamosforgalom elől. Ekkor a Combinók a Petőfi hídon át mentek haza a nap végén.

Baloldalt: extra-kígyó a Szent János kórháznál levő hurokvégállomáson. Jobbra: a Rudas fürdő előtt.

Ehhez azért hozzá tudnék szokni :) Combino a Bartók Béla úton és a Körtéren.

A Fehérvári útról nem lehet direktben a nagykörúti vonalakra kanyarodni, kellő hosszúságú vágánnyal rendelkező visszafogási lehetőség pedig csak Budafok kocsiszínnél van. Ennek köszönhetően a kocsiszíni menetek idején 20-30 perc erejéig végre európai színvonalú villamosközlekedés volt a Fehérvárin ;(

A 17-es villamosok is erre jöttek, mert az első két hétvége idején az Árpád hídi vágányok is ki voltak zárva a forgalomból. Nekik viszont nem kellett egészen a remizig elmenniük, mert meg tudtak fordulni Albertfalva kitérőnél is. Egy lelkes járművezető pedig a helyes kitáblázottságról is gondoskodott, lásd balra :)

A hétvégi hídzár a buszokra is vonatkozott, így akkor a villamospótlók és a 109-es is szóló kocsikkal közlekedett, mert a Lánchídon - amerre kerültek - csak annak szabad átmennie. A két kép egyébként gyakorlatilag ugyanazt ábrázolja, csak a zoom-mal kísérleteztem.

Kiskörúti vágányzár

A kiskörúti villamosokat a Deák tér és a Károly körút átépítése miatt vágták el az Astoriánál.

Az első hétvégén a kereszteződés déli oldalán egy kúszóváltón fordultak, majd hétfőtől egy fixen beépített váltón a túloldalon.

Itt most csak ezt az első hétvégét mutatom, mert akkor sütött szépen a nap. Jobboldalt egy kis kultúra: ennek a kiskörúti háznak az udvarán még látszik egy kicsi a középkori városfalból.

Csak úgy II.

A Fehérvári út a Hauszmann Alajos és a Fonyód utcánál. A baloldali ICS szélvédőjének tetejére árnyékoló csíkot ragasztottak,a jobboldalinak viszont a felújítása után oda került a viszonylattábla-tartója.

A múltkori kúszóváltós sorbanállás gyümölcseként immár jó minőségben tud a villamos átkelni az immár széles Andor utcán.

Reggeli csúcsforgalom a Délinél

Egyik reggel Muki-látásban reménykedve szobroztam egy sort a Déli pályaudvarnál. Ahogy az időnként lenni szokott, potyára - de legalább alaposan körbefotóztam ezt a csomópontot is.

Baloldalt: a Sárga Oszlopcsarnok - az Alkotás utcában és környékén valamiért gyerekkorom óta sárgák a közvilágítás és a villamos oszlopai. És akárhányszor újították fel, mindig sárgára festették vissza őket, miközben a város túlnyomó részén maradt a szürke.

Ezeken a képeken is látszik, hogy a Déli előtt már elkezdenek "visszaszürkülni" az oszlopok. Vajon tudatos a színválasztás, vagy senki se tudja, mi az oka, de ha eddig az volt, továbbra is ilyenre festik? :)

A sárga oszlop bennem "cseszlovák" hatást kelt, és lássuk be, ez illik is a Tatra villamosokhoz :)

Reggelente elég komoly villamosforgalom van itt, mindig jön valamerről valami (kivéve Mukit, mert az csak akkor jön, ha nem várok rá).

Egy kis csepeli HÉV

Bár nem félek attól, hogy hirtelen végtelen mennyiségű pénze lesz a városnak, és lecserélik a HÉV-eket, nyár végén rámjött, hogy elmenjek a csepeli vonalra MIXa szerelvényeket fotózni.

Ez az öregebb - magyar eredetű, de NDK alkatrészekből "feljavított" - típus már csak ezen a HÉV vonalon közlekedik.

A csepel-belvárosi szakasz fekvését tekintve teljesen jó light rail/Stadtbahn lehetne, a sínfék hiánya és a szintbeli kereszteződések együttes fennállása miatt azonban a szerelvények csak csökkentett sebességgel haladhatnak rajta. Gáááz!

Egy elégrövidvideó a témáról.

Csak úgy III.

Mozgó vegyesfelvágott.

A Bartók Béla út - Bertalan Lajos utca - Bercsényi utca torkolatánál levő háromszöget mi gyerekkorunk óta Gárdonyi térként emlegettük az író szobra miatt, de szerintem még ma se ez a hivatalos neve. Viszont a nemrég eszközölt felújítás egész pofássa tette a szobor körüli kis parkocskát, tetszik!

Őszi hangulatok: korai sötétedés, nedves szürkeség.

Hogy azért ne teljesen depressziós hangulatban fejezzük be az oldalt, a végére két napsütéses képet teszek, a 2-es villamos Közraktár utcai szakaszáról.

Viszlát legközelebb!


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez