Városi és nemvárosi közlekedés
... közlekedjünk Budapesten!
Nosztalgia a nyolcvanas évek kapcsán - idősebbek lapozzanak
;)
Az oldalon található képek dr. Németh Zoltán Ádám gyűjteményéből származnak
Mesék azokból az időkből, amikor a villamosjegy még egy
forint volt, és sárga volt, míg a buszjegy kéksége egy forint ötvenbe
került...
A szüleim persze azokról az időkről is mesélhetnének, amikor csak szökőévente szálltak buszra, mert villamossal, sokszor átszállás nélkül el lehetett jutni mindenhova, ahova mentek. :-I
Eddig csak a közlekedési eszközökről írtam, arról nem, hogy milyen volt ezeket használni, milyen volt a város akkor, illetve hogy erről milyen emlékeim maradtak. Igen, ez most egy kicsit fura nosztalgiázás lesz, hiszen az én "történetírásom" nem tekint vissza vajmi sok éves múltra ('77 előttről nincs semmi emlékem), de az biztos, hogy hiányérzetem van a mai tömegközlekedési helyzet kapcsán, és bár Budapest egyes részei kifejezetten szépültek, más részük egyre lehangolóbb hatással van rám. Előrebocsátom, ha a helyeknek az akkori nevét emlegetem az írásban, az még véletlenül sem valami politikai beállítottságot rejt!
Legrégebbi élményeim nagyjából úgy néznek ki, hogy ülök a Trabant jobb hátsó ülésén, és megyünk otthonról - az Előpatak utcából - valamelyik nagymamámhoz. Egyikük a Bartók Béla úton lakott, őhozzá a Kosztolányi Dezső téren keresztül mentünk. Akkoriban a Budaörsi út kicsit másképp nézett ki: a hatalmas sárga lámpaoszlopok helyett alacsonyabb, szürkék voltak, és a Dayka Gábor utcából balra nagy ívben még rá lehetett kanyarodni a Budaörsi út város felé haladó sávjaira. Mint az sejthető, a forgalom a jelenleginél "cseppet" kisebb volt. A Nagyszőlős utcát is még Szirmai István útnak hívták, a mellette található buszgarázst Fürstnek. Utóbbi udvarán jópár Ikarus 180-as, és 556-os is parkolt az egyre nagyobb számban közlekedő 200-as sorozat tagjai mellett. Iiiimádtam nézni azt a sok buszt, a sok "szögletes" (=200-as sorozat) közt a néhány "gömbölyút" (=régebbi típusok).
Persze az említett Ikarus 200-asok (a képen egy 260-as) se ugyanolyanok voltak, mint a mostaniak: az ablakaik nyitható része kisebb volt, a kivilágítható oldaltáblák pedig feljebb voltak, és ki lehetett tőlük látni az ablakon, ha mellettük ültél. Az első tengelyeken levő kerekek Trilex-tárcsás felnije is nagyon tetszett, igaz, ilyet azért még ma is látni néha. A fentebbi képen a Blaha Lujza tér egy részlete látszik, egy foghíjtelekkel, melyet csak a kilencvenes években építettek be. A jobboldalon a régi buszmegálló fő ismérve látszik: felül a szemafor-szerű megálló-tábla, alul az azt érintő viszonylatokat bemutató, téglatest alakúra hajtogatott pléhdarab. Az aktuális megállót piros pöttyel jelölték, amit gyakran levakartak vicces kedvű emberek.
A hetvenes évek végén még egy másik kedvenc busztípusom is látható volt az utcákon: az Ikarus farmotorosa (Ik55). A BKV-nál akkor már rég nem közlekedett ilyen (tulajdonképpen eredetileg is csak a típus testvére, az Ik66 közlekedett náluk), de a Volánnál még előfordultak. Szerettem őket, mert aranyosan játékos formájuk volt. Kicsit, mint a bogárhátú Volkswagennek - olyan volt, mint egy nagyranőtt játékautó! A fentebbi képen a Deák tér látható, a 47-es és 49-es villamosok a kép készítésének idejében még továbbmentek a Nyugati pályaudvar felé a Bajcsy-Zsilinszky úton. A kedvenc autóbusz viszonylatom (dehogy ismertem akkor még ezt a szót!) egyébként a piros 4-es volt, valószínűleg azért, mert másik nagymamám, aki a Gyöngyösi utcában lakott, állandóan ezzel fuvarozott jobbra-balra. A járat akkoriban a már említett Gyöngyösi utcától a Lékai Sándor (ma Apor Vilmos) térre ment, egész tűrhető tempóban, bár az Alagút és környéke már akkor is zavaros tudott lenni. Az a városon való áthaladás egy kalandtúra volt nekem: autók, emberek, színek, zajok - mind csupa izgalom!
Hasonlóan izgalmas volt az ugyanezen nagyihoz való autós eljutás, főleg a Váci úti rész. Itt akkor még kismillió (nekem legalábbis úgy tűnt) villamos döcögött az út közepén levő, zárt pályán. Régi formájú, bumfordi jószágok, tolóajtóval, de volt köztük olyan is, mely lecsapható ráccsal rendelkezett ajtó helyett - ez nagyon különleges volt számomra, hiszen felénk, a XI. kerületben a villamosok mind csukott ajtóval közlekedtek!
A fentebbi képen az Akkumulátorgyár látható; nagymamám a közelben lakott. A Váci út állapotáról valami ilyen kép él emlékezetemben. Éveken át bámultam a "tujákat" a Madarász kórház előtti játszótér széléről, de már akkor is tudtam, hogy metrót fognak építeni helyettük. Aztán egyszercsak tényleg lezárták a Váci utat az Élmunkás tértől kifelé, a villamosok pedig eltűntek. Helyettük a 3V villamospótló maradt, ami mindenféle mellékutcákban kanyargott, és nem volt túlzottan izgalmas. Pedig akkor még sehol se tűntek a villamosok olyan különlegesnek, mint mai eszemmel: az olyan kéttengelyesek, mint ez a pótkocsit vontató (valószínűsíthetően) 1600-as a képen, akkor még egész nagy számban szaladgáltak arrafelé. Aztán, az újpesti, és pár másik vonal megszüntetésével végleg eltűntek...
Jobban mondva nem tűntek el teljesen: a bezárt újpesti kocsiszínben még évekig ott rozsdásodtak mindenféle régi kocsik. Ahogy az ember (vagy az autó) elment az épület mellett, a koszos, helyenként kitört ablakokon át rájuk lehetett látni - hihetetlen szomorúnak találtam a látványt! A tévében akkoriban (is) ment az "Utánam srácok!" című filmsorozat, melyben a főhös gyerekek egy régi villamost szereznek meg klubháznak, sokszor gondoltam arra, hogy milyen jó lenne ezt megtenni: csak el kellene innen vinni egy sárga sokkerekűt. Természetesen ez megmaradt álmodozásnak. A fentebbi képen az újpesti kocsiszín már üresen látható, a tereprendezés elkezdődött, de még nem lett belőle szupermarket.
Fotó: Szabó György
Újpesten kisebb koromban csak akkor jártam, amikor a nagymamám felől közelítettük meg a hármas utat (M3-ast) a Mátrába tartva. Kicsivel később, eleinte Csehszlovákiába, majd Zebegény felé tartva aztán "felfedeztem" a Váci út külső szakaszát is. Itt a 10-es villamos szomorkodott az út mentén a gazban, de nem sokáig, mert nemsokára megszüntették. A vágányai még hosszú évek múlva is ott voltak az út két oldalán, a vonal másik végénél pedig, az Árpád úti vasúti hídon 2001 nyaráig megvoltak a Rákospalota felé tartó sínek.
Itt olvashatsz bővebben a Váci úti villamosokról!
De vissza a belvárosba! A Népköztársaság útján (ma újra Andrássy út) akkor még járt az 1-es busz (Kacsóh Pongrác út-Kelenföldi pályaudvar), illetve ennek piros változata, mely a Hősök teréről indult, az emlékművet megkerülve. Sokáig alapvetőnek éreztem ennek a járatnak a létét, egészen addig, amíg meg nem szüntették, azóta az egész környéket csak átszállással lehet megközelíteni. El is kerülöm, ha megtehetem!
1-es busz a Szent Gellért téren. Ami érdekes, az a Szabadság-híd színe: nem a mostani zöld, hanem világosszürke. Az agyamban valamiért a mai napig ez él ideális színként; amikor először láttam a zöldre mázolt állapotot, azt hittem, hogy az csak valami rozsda elleni alapozóréteg. Nagymamám mondta, hogy az eredeti szín valami hasonló volt...
Egy másik fontos eltűnt járat a 12-es busz. Ennek volt piros és "A" jelű betétjárata is, de nem ez a lényeg: a busz a budai Karolina úttól ment a budai Karolina útig (illetve a 12A a Moszkva tértől a Borárosig). Az első olvasatra nem túl hosszú útvonal a valóságban igen hosszú volt, ugyanis körforgalmi járatról van szó: Karolina út-Bocskai út-Schönherz Zoltán utca-Irinyi Józef utca-Nagykörút-Mártírok útja-Moszkva tér-Alkotás utca-Karolina út. Mindez két irányban. Igen praktikus volt, az egyik legfontosabb kapocs Buda és Pest közt. A körúti szakasz ezzel együtt már akkor is borzasztó forgalmas volt, a busz gyakran dugóba került, a 4/6-os villamosok gyorsabbak voltak. A '90-es évektől a már csak a Boráros tértől a Moszkva térig járt, ennek még lett is volna értelme, bár a forgalom nem volt egetverő. Mára csak a Boráros tér-BAH csomópont közti szakasz maradt, ami nagyjából semmire nem jó, hiszen a Moszkva tér továbbra is fontos célpont lenne, de a 61-es villamosra való átszállás - annak nem kimondottan sűrű követése miatt - lassítja a haladást. De félretéve a közlekedéspolitikai hangulatkeltést, emlékszem, ahogy egyik legjobb általános iskolai barátomékhoz menve mindig leszálltunk a Madách Színház előtti megállóban, vagy ahogy még korábban, óvodában egyszer kirándulni mentünk valahova, és a Bocskai úton vártuk a buszt, amivel addigra már utaztam néhányszor, de soha nem ezen a budai, "átfordulós" szakaszán, ahol az egyik buszról leszálltunk, és aztán fel a másikra, tovább a Déli pályaudvarig! A végállomása ugyanis ilyen volt: az érkező buszok kiálltak pihenni, a már bent álló ment tovább. A Karolina úti végállomással kapcsolatos másik nagy élményem az 1987 januári nagy havazás során volt. Bár az első "nagyhavas" munkanapon, hétfőn már méteres hó volt mindenütt, és a kocsit se bírta apu kiásni, anyuval azért becsületből elindultunk a suli felé. A fekete 153-assal (akkor még csak az volt) el is jutottunk a Villányi útig, aztán vagy negyven percet álltunk a 12-es végállomásán, mert egyszerűen nem jött semmi. Nem csak busz nem, autó se. Egyik irányban sem. A hőmérséklet legfeljebb mínusz tíz fok volt, mindenünk fájt, és tesómmal nagyon nem értettük, hogy miért kell nekünk ilyenkor iskolába menni. Aztán valahogy beértünk, ott fogadott a nagy meglepetés: míg mi Gazdagrétről bementünk a Bogdánfy utcába, egyes osztálytársak még két házzal odébbról, az Irinyi József utcából sem jelentek meg, a nagy hóra hivatkozva. Közben persze azért eljutottak a két sarokkal odébb levő Skálába, ahol az Isaurát alakító brazil színésznő (Luciella Santos, hogy mikre emlékszem :-) dedikált éppen... Tanítás nem volt, és délután is csak másfél óra alatt jutottunk el haza. Szabályszerűen megfagytam a megállóban. Otthon vagy húsz percig melegítettem forró víz alatt az elfagyott kezemet, mire újra éreztem. (sóhaj)
Milyen érdekes, de az általános iskolámnál közlekedő buszok legnagyobb része már nem létezik, vagy csak alig: 12-es, piros 86-os, 10-es, 10A. A fentebbi képen a 10-as látható, ami azért volt kedves számomra, mert ezzel jártam - már egyedül - haza, és erre oltári büszke voltam. Jobban mondva ezzel jártam haza, és a 153-assal, ami addigra már bepirosodott (a fekete 153-as a fekete 40-es útvonalán közlekedett, a BAH csomópont felé kerülve).
A két járat megállói közti gyaloglás közben a Bartók Béla úton közlekedő 7-es és 1-es buszokat néztem, ahogy hatalmasokat szökkennek a rossz minőségű úttesten, és a Karinthy Frigyes útról a Bartókra kanyarodó villamosvágányokon, melyek ma már szintén nincsenek meg. Itt figyeltem meg az első buszra ragasztott reklámokat is, melyeket akkoriban érdekesnek találtam a sok "üres" oldalú Ikarus után, és melyeket ma már szívesen eltüntetnék. Olyan klassz volt, amikor a busz még kék volt, a villamos sárga, a troli piros, és nem tiri-tarka! A fenti képen a tér látható valamikor a nyolcvanas években; érdemes megfigyelni a Villányi utat a Bartók Béla úti vágányokkal összekötő sínt!
Ezen a képen a másik irányba tartó vágány maradványa is látható, ez a buszmegálló járdaszigete alá kanyarodott be, aztán a túloldalon folytatódott. Már kis koromban is elgondolkoztam azon, hogy nem pazarlás-e egy működőképes vágányra ráaszfaltozni, de ha jobban meggondolom, csak ennek köszönhető, hogy még most, a huszonegyedik század elején is látni húsz évvel ezelőtt megszüntetett járatok nyomait...
A feni képen a keskeny - szélesítés előtti - Árpád híd látható. Jól kivehető, hogy a pillérek a teljes szélességű hídhoz készültek, de a háború után nem volt pénz arra, hogy olyannak építsék meg. Végülis a nyolcvanas évek első felében ejtették meg az átépítést, emlékszem, mennyire tetszett, ahogy a Clark Ádám úszódaru a helyére emelte a hatalmas hídelemeket! Óbudán nagyon ritkán jártam, de azért még rémlik ez a keskeny Árpád-híd, a középen csilingelő kéttengelyes villamossal, olyannal, mint ami a képen is látható.
Van valami halvány emlékem arról is, hogy egyszer a Vörösvári útra mentünk valakihez, de akkor már alapozták a Flórián téri felüljárókat, kiásva a római fürdő maradványait. Ekkor valamilyen buszon ültünk, és borzasztó dugó volt, nekem viszont tetszett a nagy építkezés.
Óbuda villamosközlekedése a múltban
Hm, de jó is volt a 84-es busz, nagymamámtól, a Gyöngyösi utcából átszállás nélkül eljuthattunk a Kolosy térre, vagy akár a Moszkva térre! Ma, a metró korszakában ez csak két átszállással megy: metró -> 1-es villamos -> 86-os vagy 6-os busz, esetleg HÉV. Furcsa dolog ez a haladás :-)
A híd pesti oldalán a 84-es mellett egy másik buszra is emlékszem, az 55-re, amivel sokszor mentünk a Közlekedési Múzeumhoz, néha tovább is. A Hungária körút egy elég rendezetlen valami volt; a Thököly úttol a Népstadionig úgy nézett ki, mint jelenleg a Nagy Lajos király útja, azaz nem valami szépen és használhatóan. Kifejezetten örültem, amikor '90 körül megcsinálták jelenlegi szélességére. Szintén nem fogom elfelejteni a már nem létezőek közül a 33-as buszt (nem összetévesztendő a 33V villamospótlóval!), mely valahol a 3-as metró Árpád-hídig, illetve tovább hosszabbítása környékén szűnt meg - ennek köszönhetően ma ugyanazt az útvonalat csak több átszállással lehet megtenni. És hozzáteszem, hogy nem gyorsabban!
Ekkor apai nagymamám már a Vizafogó lakótelepen lakott, ami azért volt klassz, mert ott, ahol jelenleg pár emeletes, ferdetetős házacskák állnak, akkor még egy pályaudvar terült el, sínekkel, állomásépülettel, és gyalogosfelüljáróval, ahogy az a fentebbi képen látható is. A vonatforgalom (teherkocsik, főleg tartálykocsik) nem volt túl nagy, de azért volt.
Ekkoriban kezdődött az 1-es villamos uralma Észak-Közép-Pest közlekedésében, pedig eleinte elég csonka volt, csak a Lehel útig járt. Ha jobban meggondolom, még emlékszem arra, amikor rendezték a Könyves Kálmán körút környékét (felrobbantottak egy házat is ennek érdekében; ez még a TV-hiradóban is szerepelt), illetve amikor szélesítették a vasút fölötti felüljárót a Vidámpark mellett (a fentebbi képen az eredeti állapot látható)...
Még korábban, '80 vagy '81 körül kedveltem meg a kisföldalattit. Már előtte is jártunk lent nagymamámmal, de akkor kezdtük el sokat használni, amikor a BVSC-be jártam úszni tanulni. Annyira szerettem azt a jellegzetes illatot (mások szerint szagot), ami csak a földalattira volt jellemző, és mely a hozzáértők szerint az olajos talpfától származik! Az illat ma is megvan, de mintha gyengébb lenne... Az utolsó két megálló akkor eléggé "szocialistán" nézett ki, azaz mintha vonalzóval tervezték volna őket; a fenti képen még az akkori Mexikói úti végállomás látható. A nagy piros gömb egy diavetítő készülék volt, hirdetéseket, illetve talán aktuális információkat is mutogatott a képernyőjén.
A kisföldalatti végállomásán persze nem csak a föld alatt voltak látnivalók: a kerítés résein átkukucskálva lehetett látni pár régi, majd' százéves kocsit, melyek ott rohadtak az udvaron. Sajnáltam őket: bár a földalatti múzeumban volt belőlük jó állapotú példány, de nem lehetett utazni velük. Azóta egyet, a 11-est helyreállították, néha el lehet csípni, egy másik pedig a wehmingeni villamosmúzeumba került.
Az egész Kacsóh Pongrác út másképp nézett ki még: az M3-as bevezető szakaszát akkoriban kezdték építeni, nem volt aluljáró, vasút fölötti közúti felüljáróból is kevesebb volt. Az úszótanfolyam vége felé egyébként már elkezdett kialakulni a mostani állapot, bár ezt csak később állapíthattam meg, mert évekig nem jártam arra...
Most, ahogy így visszagondolok, mi minden megváltozott azóta, rájövök, hogy még az is átalakult, ami sokáig változatlanként élt a fejemben. Itt van például a Ziu 9-es troli, ami csak mostanában kezd el fogyni a pesti utakról (Szegeden és Debrecenben is üzemel belőlük). Még megvannak, és elég régiesen néznek ki, de... a fényszórójuk akkor szögletesebb volt, most kerek. Hátulról még feltűnöbb a változás: a hátsó lámpák akkor még egymás fölött helyezkedtek el és vékonyabbak voltak, ráadásul egy létra is volt a kocsik hátoldalán! A képen a 73-as járat látható Nyugati pályaudvarral szembeni végállomásán, ami a mai Skála Metró Áruház helyén volt. A háttérben a 47-es és 49-es villamosok vágányai láthatók, ezek a hetvenes évek első feléig bekanyarodtak a Stollár Béla utcába.
A Moszkva tér volt ám az igazi villamosparadicsom: az "új Tátrák" ekkoriban jelentek meg, de még mindig lehetett 1000-eseket látni, ami az azóta is kedvenc villamostípusom, annak ellenére, hogy nem utaztam vele vajmi sokszor (úgy, hogy emlékeznék rá). E kép első látásra akár mostanában is készülhetett volna, de aki jobban odafigyel, annak feltűnhet a 4-esre táblázott Ganz csuklós ott, ahol mostanában az 59-es villamos szokott állni. Ekkor még az egész tér egy nagy hurok volt (jobbanmondva több hurok, mert az 56-osé akkor is létezett): a 4/6-osok megkerülték a teret, és így fordultak meg, nem visszafogással. Az utóbbi évek negatív tapasztalatai alapján nem biztos, hogy olyan rossz rendszer volt!
Fotó: Székács András
Ezekben az időkben még cseppet sem volt meglepő, ha az ember tehervonatokkal találkozott a városban: egyrészt ekkor a BKV még vállalt ilyent a Mukijaival, másrészt még volt olyan üzem a városban, ahol ilyen kaliberű termelő munka folyt. Ezek a tartálykocsik a képen valószínűleg a Kisrókus utcába tartottak, a Ganz Villamossági Művek telepére.
A Moszkva tértől már nincs messze a Fogaskerekű Vasút városmajori végállomása, ahol nem csak a jópofa, egyesek által "nagy piros tehénnek" becézett járművek tűntek fel, hanem az is, hogy a kocsiszín udvarán évekig állt pár, még '84-ben selejtezett kéttengelyes kocsi. Mi több, még '87-ben is ott voltak! A képen az 1074 és 1055 látható, ezek a jelenleg is meglevő 1000-es motorkocsik: az előbbi vissza lett alakítva favázas állapotúra, a la 1911, a másik a zuglói kocsiszínben pihen. A fogaskerekű lenti végállomása egyébként további emlékezetes emlékek helyszíne is, például első barátnőmmel itt tanulgattam csókolózni egy hideg februári estén. A fogas sokára jött, de ez nem zavart senkit :-)
De bújjunk le kicsit a föld alá! A kisgyerek számára a metrózás különleges élmény: egymást váltó sötétség és fény, hangok, titokzatosság... Pedig akkor még az alagutak is kevésbbé voltak sötétek :) És persze más volt a megállókba lejutás: nem agresszív, és sokszor elég csapzott kinézetű ellenőrök sorfalán kellett átfúrnia magát az embernek, hanem kapukon: volt külön kapu a bérleteseknek, ellenőrrel, a többiek a képen látható automatákon juthattak le, ha bedobtak egy forintot. Ha nem dobtak, de mentek volna, a kapuból kinyúló karok elállták az útjukat, azaz inkább jól rávertek egyet a térdére, vagy ha nem volt szerencséje, akkor kicsit feljebb. A megállók elég egyformának tűntek: a borítás mozaiklapocskákból vagy kőlapokból állt, a sínek túloldalán pedig aluminiumlemezek. Ma is hasonló, csak a millió hirdetés, óriásplakát és graffiti - a közelmúlt "hozzájárulása" - miatt valahogy sokkal balkánibb lett az egész...
Egy másik kötött pályás: a HÉV. Kiskoromban jobbára a szentendreivel kirándultunk, bár egyszer a gödöllőivel is, egy iskolai exkurzió alkalmával, amikor lerobbant a minket szállító autóbusz. Sokat az öreg MX és MXA szerelvények se változtak azóta, de azért manapság már ritkán látni olyan kocsibelsőt, mint a képen látható: az ülések huzata már más, az ajtók melletti paravánfalak is alacsonyabbak lettek. És: az ajtók önműködően nyílnak! Régen ugyanis az ember kézzel nyitotta ki őket, csak a csukás ment automatikusan. Bevallom, sose értettem, mi értelme volt ilyen félig használható mechnaikát beépíteni...
Végezetül még egy olyan rész a városban, ami nagyot változott: az egykori teherpályaudvar a ferencvárosi Duna-parton. Ez a rendszerváltás környékén már nem nagyon volt használatban, a kilencvenes évekre pedig eldózerolták, ami nagy reményekre jogosított fel. A remények aztán füstbe mentek: nem lett világkiállítás Budapesten 1996-ban, maradt viszont egy nagy, üres és gazos terület, ahol 2000-ben elkezdték felépíteni a Nemzeti Színházat.
