Városi és nemvárosi közlekedés
Életképek, 54. rész: 2019 (3)
Július 7-én aztán már az utasforgalom is megindult!
Természetesen nekem is ott kellett lennem délután négykor a Fehérvári úti végállomás utolsó percein (utána már csak egy sima megálló lett). A sajtótájékoztató már korábban megvolt a Bártfai utcánál, úgyhogy nem történt több annál, hogy a beérkező 2111-es pályaszámú hosszú CAF nem fogott vissza, hanem utascsere után továbbhaladt az Etele útra.
Az utazás után kicsit fotóztam is. A bal oldali kép hátterében a kelenföldi erőmű nagykéményének váza is látható - magát a "csövet" a közelmúltban eltávolították, valószínűleg ez a szerkezet is el fog tűnni nemsokára.
Balra: gimnazistaként minden tanítási napon legalább egyszer felbukkantam a Tétényi út/Etele út kereszteződésében, és azt kell mondjam, most sokkal nagyvárosiasabban néz ki a hely a sárga kígyókkal! Jobbra: a füves vágány mellé fasor is dukál a Tétényi út és a Bártfai utca közt. Fotózni viszont nehéz itt, mert az autók fej-fej mellett haladnak a villamosokkal, lévén hogy itt - a Hungária gyűrű nagy részével ellentétben - mindkettő max ötvennel mehet.
A nyitó délután különlegessége volt, hogy csak CAF-ok és Combinók közlekedtek a vonalon: a Tatrák a másnap reggeli csúcsig távol maradtak.
Mintha álmodnék: kettősfeljárós nosztalgia pótkocsi próbajáraton!
Az önálló hajtás nélküli járművek a budapesti villamosközlekedés igencsak jellemző résztvevői voltak a nagykörúti próbavasúttól (1887) kezdve egészen a kétpótos szerelvények nyugdíjba vonulásáig (1982). Utolsó példányaik egészen 2007-ig ugráltak-pattogtak az UV-k közt, aztán a típus selejtezésével megszűnt a pótkocsis üzem Budapesten.
Az UV motorkocsik közé csatolt pótok egy majdnem háromszáz példányban gyártott járműcsalád tagjai voltak. Az elsőket 1939-ben építették, még műbőr ülésekkel, aztán a második világháború alatt váltottak a mindenki emlékeiben megragadt fapados megoldásra. A sorozat nagy részére a nyitott peron volt jellemző, majd az utolsó sorozatnál megjelentek a teleszkópajtók. Később eltűnt a háromosztatú homlokfal, majd az ablakok feletti szellőzősor is. Persze műszaki különbségek is voltak a kocsik közt: némelyikek légfékesek voltak, másikakat korszerűbb motorkocsikhoz alkalmazkodva szolenoid fékesre alakítottak.
Az ezeken a képeken a 2806-os motorkocsi mögött látható 5884-es pótot 1949-ben helyezték üzembe, azaz a Beszkárt utolsó évében. Még kettős feljárójú (a képeken a téli ajtó van odahajtva a lecsapható rács mögé), kétszárnyú utastéri tolóajtókkal, szellőzőkkel az ablakok fölött, de már egyes ülésekkel. 1979-ben selejtezték, aztán múzeumi célra felújították, majd - mivel akkor még nem volt villamosmúzeum - bezárták az elhagyatott Újpest kocsiszínbe, ahol állapota a nyolcvanas évek során meglehetősen leromlott. Innen Szentendrére menekítették, ahonnét 2012-ben sikerült visszahozni a villamoshálózatra. 2018-ban a Fehér úti főműhelyben felújítás közben fotóztam le, 2019. július 12-én pedig már le is vizsgáztatták. Ezúton is ki szeretném fejezni a tiszteletemet a felújítást végzők, és az azt lehetővé tevők felé, mert gyönyörű munkát végeztek!
A képen látható összeállítás persze nem teljesen korhű, hiszen a 2806-os motorkocsi a hetvenes éveknek megfelelő állapotban van, a pót pedig negyvenes évek végiben, de ez nem sokáig marad így, ha elkészül az 1522-es pályaszámú, a tervek szerint szintén Beszkárt állapotúra felújítandó motorkocsi: szépségesek lesznek együtt! A pótkocsi érdekessége, hogy az 1500-ashoz (és Stukához!) való szolenoid mellett légfékrendszere is van, tehát elvileg ugyanúgy együtt tudna dolgozni egy UV-val, mint a 2624-essel. Remélhetőleg a nem túl közeli jövőben láthatunk is ilyen nosztalgiameneteket! Az útvonalat ugyan jobban meg kell tervezni, mint szóló motorkocsis meneteknél, de ez csak izgalmasabbá teszi az egészet :)
Augusztus tizedikével megszűnt a Széna téri Volánbusz állomás, ennek tiszteletére ástam elő két tizenéves képet a nem túl felemelő kinézetű létesítményről. Igazából több fotóm nincs is róla - ezeket is kész csoda, hogy megcsináltam, mert helyközi/távolsági buszokat csak sztrájkok idején szoktam fotózni...
Ezek a fotók nosztalgiakocsikra várakozás közben készültek - egész jól néznek ki a felújított KCSV-k!
Egy gumikerekű klasszikus: Ikarus 60
A 2018 novemberi BKV-s felvonuláson már nézegettem ezt a buszt, melynek felbukkanása meglepetésként ért, de akkor még nem lehetett vele utazni. Aztán következő októberben egy péntek este azt a hírt kaptam, hogy másnap ő lesz az egyik jármű az N109-es nosztalgiajáraton, és rögtön tudtam, hogy már megint nem fogom kialudni magam :) Az Ikarus 60-ast 1952 és 59 közt gyártották Mátyásföldön - ez a példány konkrétan 1955-ös. Régivágású "trambusz", azaz a Steyr-licensz Csepel motor a vezetőfülkében bömböl, a kocsiszekrényt pedig egy teherautószerű alváz hordozza. A típus formaterve az akkori időknek megfelelően puritán, ami mára kedvesen régimódivá nemesedett. Én már csak képen és makettben láttam kék-ezüst festésű 60-ast, és bevallom, sose gondoltam, hogy valaha is utazni fogok ilyennel. Az utóbbi húsz évben szerencsére sok ilyen "tévedést" éltem meg: repülhettem Li-2-essel, újra utazhattam Füzesi-kasztnis villamossal Budapesten, zötykölődhettem Ikarus 620-assal... azt hiszem, nincs okom panaszkodni :)
A szombati nosztalgiamenetekből a páratlanokat az Ikarus 60-as, a párosakat pedig a csuklós 180-as vitte, váltáskor pedig néhány pillanatra egymás mellett lehetett látni az Ikarus két korszakának képviselőit. A kisöreg homlokfalának tetején a háromszög elvileg a vontatmányra, azaz a pótkocsira hívja fel a figyelmet - ilyenből is felújítottak egyet, de információim szerint sajnos nem vontathatják utasszállítás közben.
Most pedig szálljunk fel! Ha gyerekkoromban még járt volna olyan busz, aminek ilyen padja van a vezető háta mögött (lásd jobbra), tutira az összes nadrágomat lyukasra koptattam volna rajta :)
Az utastér elég spártai, de ami engem a legjobban meglepett, az az, hogy az ablakokat az utoljára az UV-kon látott módon, kurblival lehet fel- és letekerni!
Semmi szervofék vagy kormányrásegítés, automata váltó meg aztán végképp nincs: a kockaköves utcákon a laprugó miatti pattogás ellen viszont jól meg lehetett kapaszkodni a jókora kormánykerékben :) Le a kalappal azok előtt, akik nap mint nap ezekkel a buszokkal szállították utasok ezreit úgy, hogy közben ott üvöltött mellettük a motor!
Hátulról se csúnya a gép! A Deák tér - Kiskörút - Erzsébet híd - budai felső rakpart - Margit híd - Bajcsy-Zsilinszy út kör annyira tetszett, hogy az útvonal-mentén-szobrozással-egybekötött-kívülről-fényképezés helyett inkább mentem még egyet :)
Persze egy jármű mozgás közben mutatja meg igazán magát, úgyhogy videóztam is. Ahogy az a filmecskén hallható, a motor említett zajossága nem költői túlzás volt.
A Fényvillamost többszöri nekifutásra se sikerült elkapnom 2019-ben, de nem is érdekelt annyira - viszont a karácsonyi HÉV nosztalgiavonatra rámozdultam:
Sajnos a peron, ami mellett állt, le volt kerítve, de kedvenc M.VIII-asom (balra) távolról is jól nézett ki. Teljesen elfeledkeztem arról, hogy átfestették azóta, hogy legutóbb láttam; most egy hatvanas-hetvenes években használt mintát viselt. Volt pár festése a típusnak: annak idején így kezdték, majd a fentebb látható közbenső állapot után így fejezték be pályafutásukat.
Mivel csak egyetlen M.VIII-ast tartottak meg (a többit szétvágták a kilencvenes években), a szerelvény másik végén egy másik típusnak kellett dolgoznia: egy L.VII-esnek, becenevén "Tigrisnek". Az eredetileg mozdonynak szánt típusba kényszerből terveztek (szűk és nehezen megközelíthető) utasteret, és a formatervezéssel sem foglalkoztak túl sokat... de valahogy mégis szerethető jószág lett belőle. Olyan kicsit bamba melák :) A két motorkocsi közt a P.XV-ös pótkocsik első példánya gurult; egy időben ő állt a Közlekedési Múzeum azóta lebontott modern tömbjének előterén (később elvitték helyreállítani, ekkor az első 424-es gőzös került a helyére). Csinos szerelvény ez így, még ha üzemtörténetileg nem is korhű; kár, hogy ritkán látni üzemben! Szerintem Fényhévként is járhatott volna még egy kicsit, hogy több képem lehessen róla :)
Ééééés ennyi!