Városi és nemvárosi közlekedés
A 2624-es - Budapest "új" nosztalgiavillamosa
A 2624-es az
56-oson, pótkocsival, 1980 februárjában. Kees de Vries felvétele
A nyolcvanas évek közepén két budapesti villamos is Amszterdamba került, holland közlekedésbarátok tulajdonaként. Ma egyik sincs ott, de szerencsére nem azért, mert kidobták őket, hanem mert mindkettő visszakerült Magyarországra. Mindkét költöztetésben részt vettem külső segítőként, de mivel a Debrecenbe került, favázas 2964-as útja viszonylag síma volt (a BKV-val ellentétben a DKV-t nem kellett rábeszélni a kocsi megmentésére), a másik, budapesti kocsi újjászületése még nagyobb örömöt jelent számomra - ezt szeretném most mindenkivel megosztani, egy kis személyes visszaemlékezés keretei közt.
Az oldal elkészítésében nyújtott segítségért köszönetet szeretnék mondani a BKV munkatársainak, illetve mindenkinek, aki bármilyen formában segített a kocsi Budapestre kerülésében és talpraállításában, akár cég, egyesület vagy más jogi személyiség képviseletében, akár magánemberként tette! Direkt nem írok neveket, mert biztosan kimaradna valaki, én pedig nem akarom, hogy emiatt bárki is rosszul érezze magát.
A mai 2624-est a Schlick-féle Vasöntöde és Gépgyár Rt. építette 1906-ban (az ismertebb nevű Schlick-Nicholson Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt. csak a Nicholson Gépgyárral való 1912-es egyesülés után jött létre), a Budapesti Villamos Városi Vasút (BVVV - bár ekkor egy ideig még a régebbi névre utaló BVV feliratot festették a kocsikra) "G" sorozatának tagjaként, 270-es pályaszámmal.
A 270-es kocsi
testvére, a 273-as még a gyárban. Érdemes megfigyelni a festett szecessziós
mintákat! (forrás: villamosok.hu)
A "G" sorozat a BVVV egységes kinézetű, négy oldalablakos, favázas villamosai közé illeszkedett - az "F" és "H" sorozathoz hasonlóan laternás tetős volt, ellentétben a későbbi "K", "L" és "M" típusokkal, melyek dongatetősek voltak. Az igazi különbségek a motorokban, légsűrítőben, a lépcsők számában és hasonló részletekben rejtőznek, ezek azonban a BSzKRt idején - mely a 2600-as pályaszámmezőt is bevezette - elkezdtek eltűnni. A második világháború környékén a kocsik erősebb motorokat kaptak, de a koruk az ötvenes évek közepére már érződött állapotukon.
Egy "G" sorozatú
kocsi már a Fővárosi Villamosvasút idejében. A forgatható viszonylatszám-táblát
megvilágító kalapos lámpa egy költemény :) (forrás: villamosok.hu)
Mivel a földalatti gyorsvasút (ti. a metró) elkészülte váratott magára, az FVV nem tehette meg, hogy csak úgy kidobálja járműveit - a még felhasználható kocsik fődarabjait felhasználva így a 2600-as sorozat is bevonult a kelenföldi Füzesi Árpád Főműhelybe, hogy acélvázas kocsiszekrényt kapjon. A szilárdabb, biztonságosabb (és zártabb) kasztnin túl a csapágyvezetéshez, fékekhez is hozzányúltak; a 2624-es így látott új formájában napvilágot 1959 második felében.
Az acélvázasított kéttengelyesek ebben a formában szolgáltak tovább a nyolcvanas évek első feléig, jellemzően 1-2 pótkocsit ráncigálva, legtöbbször az újpesti-angyalföldi vonalakon (de ahogy az akkoriban szokás volt, gyakran besegítettek például a budai kirándulóforgalomba is). Baloldalt a metróépítés miatt már feltúrt Lehel (akkor még Élmunkás) téren látjuk.
A holland közlekedésbarátok a hetvenes évektől kezdve jártak rendszeresen Budapestre, saját megfogalmazásuk szerint "szerelembe estek" a város villamosaival. Amikor az igazán régimódi villamosok elkezdtek eltűnni, szerettek volna néhányat megmenteni, és az egyesületük égisze alatt Amszterdamban járatni. Ab van Donselaar egy favázas kocsit, a 2964-et választotta, Willem Ballman pedig egy nagy acélvázast, egy ezrest szeretett volna. Sajnos a szóban forgó típus hatalmasnak számító tengelytávja (4500 mm) miatt sose közlekedhetett volna Amszterdamban (ma már Budapesten is erősen le van korlátozva), ezért végül egy hasonló, de kisebb kocsit választott: a 2624-ast (az ő tengelytávja csak 3200 mm). Ezt a gépet még 1981-ben selejtezték, de egy osztrák érdeklődő miatt nem vágták szét, csak félreállították az újpesti kocsiszín sarkába (itt láthatjuk a jobb oldali képen). Mivel az illető végül nem vitte el, 1986-ban mindkét tuja Amszterdamba került.
A holland közlekedésbarátok valószínűleg a legaktívabbak közt vannak a világon, és nem csak az utazgatást és fotózgatást tekintve - társadalmi munkában is példamutatóak. A kis országban elég sok múzeumi egyesület működik, melyek tagjai a szabad idejükben, saját pénzükből mentenek meg és működtetnek régi járműveket. Van, amelyik általános témákkal foglalkozik (és a születésnapján európai szintű villamosvasúti járműtalálkozót szervez), mások vonatokat, buszokat gyűjtenek, vagy éppen "szabadtéri múzeumot" (skanzent) üzemeltetnek.
Amszterdamban is több egyesület működött-működik (van, amelyik azóta már megszűnt), közülük az RETM/EMA akkor nem "csak" a saját vonalán közlekedett járműveivel, hanem a város utcáin is. Ennek köszönhető az a teljesen szürreális jelenség, hogy a holland nagyvárosban az akkori szocialista népköztársaság fővárosának villamosai is felbukkanhattak. Az első próbamenet nem volt túlzottan dicsőséges: a kocsi egy váltón kisiklott, ahogy az a bal oldali képen sejthető. Az egyesület tagjainak meg kellett szoknia az övéikkel nem kompatibilis szerkezetet, és változtatásokat kellett eszközölni: a kerekeket keskenyre esztergálták, a nyomkarimát is elvékonyították, ezen kívül szélesebb palettájú áramszedőt kapott.
A siklás '87 májusában történt, a következő hónapban már balesetmentesen tudtak közlekedni vele. Ahogy az a fentebbi képeken látható, a hollandok alapos emberek voltak, több garnitúra táblával is felszerelkeztek, hogy még érdekesebbé tegyék a meneteket. Ide kapcsolódik a monda, mely szerint egy magyar kereskedelmi rendezvény napján 56-osra táblázva közlekedtek volna, ezáltal felháborítva a magyar illetékeseket. Ez nem történt ilyen - ahogy az a siklásos képeken látható, valóban volt 56-os táblájuk, viszont udvarias emberek, nem provokáltak volna senkit. Figyelemreméltó az "Amszterdam köszönti Magyarországot" felirat az ablakokon, illetve a Malév hirdetőtábla is!
Az egyesület egy idő után visszaszorult saját területeire, és többek közt a bőség zavara (túl sok kocsi, túl kevés forrás, túl kevés idő) miatt mindkét budapesti kocsi tárolóvágányra került. Ez nem volt egyedi történet: a tárolóudvaron német, osztrák és holland tujákkal kellett osztozkodniuk.
És itt kerültünk mi, budapesti villamosmániások a képbe: NZA barátommal többször beszélgettünk arról, hogy mivel a múzeumi 1000-es a tengelytávja miatt nem közlekedhet Budapesten, jó lenne hazahozni a 2624-est, az járhatna. Ráadásul ebből a típusból nem is maradt az országban - a hasonló kivitelű 2700-as tanulókocsik közül az egyik (7613) ugyan szintén ottragadt Újpesten, de végül 1990 elején (!) elszállították és szétvágták.
2003-ban NZA ismerősein keresztül sikerült felvennem a kapcsolatot az amszterdami gyűjtemény illetékeseivel, és a tulajdonossal is (a kommunikációt nehezítette, hogy neki még nem volt internetes elérhetősége, így maradt a telefon és a levelezés), 2003 októberében Mariannommal együtt egy romantikus amszterdami privát hétvégébe beiktatott kitérő során megnézhettem a kocsit is. Megpróbáltam alaposan körbefotózni, ami nem volt könnyű, mert esett az eső, a hely meg szűk volt, de az feltűnt, hogy az apróbb részletekre belül is hangsúlyt fektettek: még Varjasiné tánciskolás hirdetés is volt a kocsiban, nem is beszélve a BKV-s álláshirdetésekről! A tulajdonos és az egyesület is teljesen pozitívan állt a témához: örültek volna, ha a kocsi visszakerül az otthonába, ezért ingyen és bérmentve lemondtak a tulajdonjogról. "Csak" el kellett volna hozni a tuját...
A kezdeményezés teljesen civil volt, és bár a VEKE és a Budapesti Városvédő Egylet is teljes mellszélességgel támogatta az ügyet, végül a VTTE tagjai közt találtunk hathatós támogatókat. Mivel NZA ekkor tanulmányai miatt távolabb került a témától (illetve konkrétan Budapesttől), Váradi Gábor barátom és én ketten jártuk végig a BKV számos szintjét, a Közlekedési Múzeum illetékeseit; leveleztünk, telefonálgattunk, a városházán és vasútbarát csapatok közt próbáltunk támogatókat találni. Végül 2004 elején a BKV vezetősége rábólintott: jöhet a tuja, a szállítást kifizetik, és szorítanak helyet is neki valahol (ekkor már szponzorokat kezdtünk keresni)!
Még számos telefon, fax és Akácfa utcai kirándulás állt előttem, míg Ballman úr és a BKV végre hivatalos kapcsolatba került egymással, de kit érdekelt ez, boldogok voltunk!
A holland közlekedésbarátok nem csak ingyen és bérmentve adták vissza az öreg járgányt, de le is takarították, és búcsúzóul még körbefényképezték a telepen. A jobb oldali képen egy prágai kocsi mellett áll (az egyesület tagjai messze nem csak a holland villamosokat gyűjtötték).
Willem Ballmann felvételei
A trélerre rakás előtt a telepi sikátorban, és egy amszterdami háromtengelyes mellett a múzeumi vonal végállomásán. Érdekes, hogy a kék tujához képest milyen nagynak tűnik a Budapesten kicsinek számító 2624-es!
A tréler 2004. július 13-án futott be a Fehér úti főműhelybe (balra). Egy ideig egy félállandó jellegű pavilonban tárolták (jobbra), ...
... majd átkerült a tanműhelybe (balra). Állítólag állt még máshol is a főműhelyen belül, de én akkoriban nem nagyon jártam a Fehér úton, úgyhogy erről nem tudok többet. Azt viszont igen, hogy 2010 tavaszán egy hűvös reggelen a kocsit közrefogta két Muki ...
... és szépen átvitte Zugló kocsiszínbe.
És nem csak porosodni, hanem azért, hogy állapotfelmérés után nekilássanak a működőképessé tételének! Jó volt látni, hogy az öreg jószágot milyen érdeklődés és szeretet vette körül, az utolsó métereket a csarnokba igazi társadalmi munka tette lehetővé :)
Mivel azok az idők sajnos elmúltak, amikor mindenféle céltámogatásokból egyetlen nekifutásból fel tudtak újítani egész járműveket, a folyamat viszonylag lassan, csendben zajlott.
Teljes külső rendberakás, új fényezés, új ablaktáblák - és ez szó szerint csak a felszín!
A mélyben rengeteg ellenőrizni és felújítani szükséges dolog lehetett: vezetékek, csövek... az egyik motor tengelye, új abroncsok... stb.
2012 nyarára kezdett látványos lenni az eredmény:
A fényezés hiánypótló: a hetvenes-nyolcvanas években egy ideig* felbukkantak a korábbinál (és mainál) citromsárgább festésű kocsik, a 2624-es ilyen fényezést kapott.
Kora reggeli napsütés, kék ég, sárga villamos - igazi időutazós élmény volt ilyet látni 2012-ben!
Az utastér teljesen azt az érzést nyújtja, amire halványan még emlékszem kiskoromból; de persze biztos nem csak nekem nosztalgikus a dolog, hiszen majdnem harminc éven keresztül ilyen volt a budapesti villamosok meglehetősen nagy része, a pontos típustól függetlenül. Légfék, kis ülésen kuporgó járművezető, nagy kézifékkerék, "villanykörték" mindenfelé... Az ülések, kapaszkodók persze az UV-kból és pótkocsikból is ismerősek, hiszen az FVV és a BKV is egységesítésre törekedett. Az összkép mégis más, pláne mozgás közben!
Az áramszedő nehéz ügy egy régi villamoson: a "síma" lírákat manapság nehéz átfordítani irányváltáskor, mert már nem építenek laza szakaszokat a felsővezetékbe a végállomások és váltók környékén. Áthidaló megoldásként a 2624 tetejére a korabeli tehermozdonyokéhoz, hóseprőkéhez hasonló teleszkópos szedőt (balra) építettek. A kocsi ezen kívül visszakapta a sínfékeit is (jobbra - a kép készítésekor még nem volt teljesen kész), melyek az amszterdami kitérő során (vagy még azelőtt?) lekerültek róla.
Két éjszakai próbamenetet sikerült elcsípnem a 69-esen, de más közlekedésbarátok mondták, hogy a Népszínház utcában is látták a kocsit valamikor, tehát a jelek szerint rendesen megjáratták.
A fékpróbák igen érdekes akusztikai élményt nyújtottak: morogva indítás, süvítésig gyorsítás, aztán hirtelen fékezés (levideózni nem nagyon sikerült).
Egy rövid videót is készítettem; tudtommal ez volt az első alkalom, hogy a jármű a kocsiszínen kívül mozgott.
A kocsi 2012 őszén sikeresen átment a hatósági vizsgán, mi pedig már nagyon vártuk, mikor lehet végre rendes fények közt fotózni, felülni rá, menni vele!
Novemberben a villamosüzem meghívta azokat, akik valamilyen formában résztvettek a villamos hazahozásában és talpra állításában, ezek a képek akkor készültek.
A felújítók részletekbe menően gondoskodtak a nosztalgiaérzetről: a helyükön voltak a korabeli feliratok és táblák - de még a hirdetések is!
Ez az első olyan nosztalgiavillamos, ami valóban nosztalgikus érzésekkel tölt el: a favázasokat én csak régi fotókon láthattam, nem kötődnek élményeim hozzájuk, az UV és a Bengáli pedig nem igazán időutazós érzés, hiszen a forgalomból való eltűnésük nemrég történt - vagy éppenséggel még meg se történt. Ez a kocsi viszont olyan, ahogy kiskoromból emlékszem a Váci úton csattogó tujákra, az ajtó melletti indításjelzők felvillanására, az utastértől nem leválasztva gubbasztó, kurblit tekergető járművezetőre. És a hangja, az is imádnivaló... Kéttengelyes, marokcsapágyas motorú, légfékes - a hasonló utastér ellenére teljesen más, mint egy UV!
Jelenkori emlékidézés audiovizuális eszközökkel. Nem akarom túlburjánzó jelzős szerkezetekkel terhelni ezt az oldalt, de hatalmas élmény volt végre felülni a kocsira - és most már mindenkinek lesz erre lehetősége!