Városi és nemvárosi közlekedés
Nosztalgiavillamos-forgatag Brüsszelben
2010. szeptember 19.
A Nemzetközi Közforgalmú Közlekedési Szövetség (UITP) 2010-ben székhelyén, Brüsszelben ünnepelte meg fennállásának 125. évfordulóját. Nem is akárhogy: a szövetség a helyi villamosmúzeum járművei mellett külföldi üzemek és gyűjtemények régiségeit is meginvitálta egy kis csattogásra a 44-es villamosvonalra. Állítólag a budapesti 436-os tujáról is szó volt, hogy kimegy, de végül valamiért ez nem történt meg. Sebaj, így is 31 nosztalgiajármű pörgött a vonalon - bár én nem számoltam utána, csak elfogadom, hogy így volt :)
A nyilvános nosztalgiaüzem délben kezdődött, előtte még járkáltunk egyet a városban. Reggel azért kinéztünk a 44-esre, ekkor találkoztunk ezzel az "ötezressel", az 5016-tal. Még az utasai is korhűek voltak! :) A képek innentől kezdve ömlesztve vannak, némi utólagos rendezéssel. Persze a valóságban is elég kaotikus volt a forgalom, a 44-essel részben együtt futó 39-es például végletesen elverődött, a kiágazó váltója meg végképp bemondta az unalmast (a kettő közt lehet, hogy eleinte volt összefüggés, de az első forduló után már inkább durva volt, hogy fürtben jött három villamos). Fotóidő se volt (a nap csak akkor sütött ki, amikor épp nem jött semmi), úgyhogy örültünk, ha valamit sikerült bemozdulás nélkül megörökíteni - annak meg még jobban, ha valami fel sikerült férnünk :)
A parádé legfurább szerzete a francia AMTUIR (Musée des Transports Urbains, Interurbains et Ruraux) gyűjteményéből érkezett: egy 1907-es párizsi négytengelyes. Keskeny, de legalább magas, szűk középső bejárattal, nyitott peronnal és természetesen rúdáramszedővel... Tetszett!
A baloldali képen az első generációs (a mai már a második, az 1958-as megszűnés után 1985-ben nulláról kezdték) Nantes-i villamosüzem 1910-es évekből származó kéttengelyesét láthatjuk. A gyártó cég nevét vélhetően úgyse tudnám helyesen leírni ;) ezért csak annyit mondok, hogy Brill futóvázra építették. A másik vágányon egy brüsszeli szerelvényt láthatunk, pontosabban annak második kocsiját, egy 1928-as standard pótkocsit. A jobboldali képen egy 1929/30-as verzió ugyanarra a témára.
Vasárnap volt, autómentes nap, ráadásul minden hemzsegett ráérősen kutyacipelő (a sétáltatástól gondolom elkopnának) házaspároktól, cserkészektől és villamosfotósoktól. Általában reménytelen volt feljutni a szerelvényekre, viszont maga az élmény, hogy különböző korú és származású tuják találkoznak egymással, lelkesítő volt. Persze a kocsik személyzete is élvezte a dolgot!
Baloldalt: az 5000-es sorozat (1935, Ateliers de La Dyle et Bacalan at Louvain) az első forgóvázas típus volt Brüsszelben. Létrejöttét egy pár évvel korábban a városban vendégeskedő milánói "Peter Witt kocsi" ihlette - egy olyan, amilyet jobboldalt láthatunk.
Az amerikai tervezésű "Peter Witt-ek" (vagy ahogy gyártási évük - 1928 - okán hívják őket: "Ventotto"-k) a legszórakoztatóbb városi közlekedési eszközök közé tartoznak, követelem, hogy Pestre is hozzanak egyet! :) Egyszerre modern és régi, egyszerre puritán és díszes... és még mindig működik. Az itt jelenlevő 1503-as a Milánóban még közlekedőkhöz képest vissza lett alakítva eredeti állapotára, három helyett csak két ajtóval, más székezéssel.
A kicsit később készült 5000-esek valamivel modernebb kivitelűek: nagyobb ablakok, világosabb belső tér... de például vannak benne még kocsiosztályok. Az ajtók feletti világítás pedig dizájn szempontjából is mesés!
Brüsszel az ötvenes években a PCC villamosok hatása alá került, és ez még ma is érezteti hatását, hiszen még mindig közlekednek csuklós PCC-k. Igaz, ahogy előző példánk esetében, úgy most is eltértek az amerikai előképtől: a kocsik kinézetét a svájci "standard kocsikról" mintázták - a dizájnt egy átalakított 5000-esen próbálták ki. Bevált, úgyhogy jöhettek a PCC-k: 1951 és 1971 közt 172 négytengelyest állítottak üzembe. De amikor azt írtam, hogy "bevált", azt tessék úgy venni, hogy szabályosan belehabarodtak, és a régi kéttengelyesek egy részét is átalakították hasonló kinézetűre: a jobboldali jármű például ilyen!
1962-től Amerikából szerzett bontott alkatrészekből építették meg a 7500-es, csuklós sorozatot, amit "Eurotram" névre kereszteltek. A baloldalt látható 7500-as kocsinak csak két forgóváza volt hajtott, ami a helyi domborzati viszonyokat tekintve nem volt szerencsés, úgyhogy a későbbieknél már mindhárom forgóváz hajtott volt (ami viszont a vezérlést bonyolította meg). Eközben 1963 és 66 közt elkezdtek PCC kinézetű "bengálikat" is építeni - csak ők "Caroline"-nak nevezték őket (jobboldali kép). Meg kell jegyeznem, ez a példány biza jobban futott, mint a magyar Bengák!
Ha ránézünk a baloldali szerelvényre, azt gondolhatnánk, jóval régebbi az 5000-eseknél, pedig nem: a Tramways Bruxellois a harmincas évek közepén és második felében több száz hasonló kéttengelyest épített. Pontosabban, mivel építenie nem lett volna szabad, azt mondta, hogy ezek régi típusok felújításai. Ismerős lemez: van, ahol acélvázasításnak hívják, másutt ReKo-nak... Gyakorlatilag nem sok maradt az eredeti kocsikből. Az 1002-es 1936-ból származik. Jobboldalt egy 1910-es nyitott pótkocsi, amivel sajnos nem sikerült utazni, mert mindig tömve volt :(
Ez a jószág viszont legalább tényleg régi: a Chemin de Fer Economiques társaság (az egyik brüsszeli villamosvállalat az őskorban) 1904-ben szerezte be.
Vegyesfelvágott videó: amikor már végképp alkalmatlanok volt a fények a fotózáshoz, videózgattam.
Vessünk azért egy pillantást Woluwe kocsiszínbe, pontosabban annak múzeumi célokra szolgáló részébe! Itt jól lehet látni, hogy bár a 44-es vonalt telenyomták régiségekkel, még mindig nem lett üres a csarnok! A baloldali képen a piros bécsi kocsi még csak indulásra készülődött, figyelmesebbek hátul pedig még egy trolibuszt is kiszúrhatnak.
Baloldalt: ez a segélyvillamos szintén PCC-nek néz ki, de a valóságban egy "ötezres": ő az 5021. Jobboldalt: a múzeum kiállítási részén (merthogy még mindig nem láttuk az összes régi vasat) fotózni nem nagyon sikerült, de ezt az N típust kivártam, amíg senki sem takarja ki. Belgiumot a XX. század nagy részében több ezer kilométernyi helyiérdekű vasút járta át, ezek az NMVB/SNCV-ben tömörültek. A méteres nyomtávú hálózat jó részén villamos jellegű járművek közlekedtek, ezek közül az egyik legjellegzetesebb a második világháború utáni N típus volt (illetve az S, amit én meg nem tudnék ettől különböztetni).
Vissza a villamoskavalkádhoz: másik nagy kedvencem ez az "ausztrál kinézetű" járgány volt, mely a Liege-t Seraing-zsal összekötő HÉV (RELSE - RAILWAYS ECONOMIQUES DE LIEGE-SERAING ET EXTENSIONS) vonalon közlekedett, annak bezárásáig. Liege is érdekes hely lehetett: a hatvanas évekig volt saját városi villamoshálózata, bejárt oda az imént említett SNCV, plusz volt ez a helyiérdekű társaság.
Baloldalt: Rotterdamból ez a középbejáratú motor+pót szerelvény jött tiszteletét tenni. Jobboldalt: a müncheniek kék D 490-esét otthonában sokáig ritkán lehetett csak látni, miután a vonali feszültséget 600V-ról felemelték 750V-ra - de most végre sikerült utaznom vele :) Az ő pontos típusjelzése D 6.3; 1911-ben építették, majd 1955-ben korszerűsítették. Számomra már csak azért is érdekes volt, mivel maximum traction forgóvázak (~az egyik kerékpár átmérője nagyobb, a másiké kisebb) vannak alatta.
Annyi szó esett már a PCC villamosokról, hogy itt van végre egy igazi PCC kinézetű tuja, bár az európai, keskeny változatból: az egykori hágai 1024-es (baloldalt, amúgy 1952-es gyártás) manapság Amszterdamban lakik. Jobboldalt: az 1957-es gyártású 7093-as abból a brüsszeli alsorozatból származik, amikor Amerikában felvásárolt (ott éppen akkoriban építették le a villamosüzemeket) PCC forgóvázakat és berendezéseket építettek a belga kocsikba.
Baloldalt: ismét a 7065-öst látjuk, ezúttal fent az erdőben. A 44-es vonal olyasmi, mintha nálunk Hűvösvölgyet és Kamaraerdőt egybegyúrnánk, és feltennénk Farkasrétre. Le a kalappal a műszakiak és a járművezetők előtt, hogy nem dőltek ki sorban az öreg vasak, mert olyan emelkedők voltak útközben, hogy ihaj! A végállomás előtt volt egy laposabb rész, a képeken látható erdő, a nap végén itt ugráltam át egyik öreg járgányról a másikra, hogy minél többet utazzak, eközben fotóztam is néha. A jobboldali PCC kinézetű kéttengelyest is láttuk már.
Egyébként az élmény csak hanggal teljes, ezért próbáltam azt is felvenni. Bár nagyon ritkán kapcsoltak a soros fokozatok fölé, azért így is sok szép "tujazajt" lehetett hallani: a marokcsapágyas motorok mély morgását, az ívben a kerekek csikorgását...
Baloldalt: a 4098-es egy bécsi M kocsi (1929, Lohner), de nem az osztrák fővárosból érkezett, hanem Párizsból, az ott mostanában kiépülő villamosüzem ugyanis őt használja nosztalgiacélokra. A bécsiek ügyesen gazdálkodnak a típussal: Bécsben van annyi belőle (+hozzá való pótkocsikból), hogy egy teljes vonalat el lehetne velük üzemeltetni, emellett más osztrák gyűjteményben is maradt ilyen (beleértve az olyan extrém eseteket, hogy én is láttam egyet véletlenül Bécs közelében egy vasúti töltés oldalában egy kertben), ezen felül van a Hannover melletti Wehmingenben, illetve Amszterdamban is. Csak halkan jegyzem meg, hogy egyik-másik helyen valószínűleg lehetett volna akár UV is helyettük, ha a BKV normálisan áll a témához annak idején :-/ Jobbra egy igazi amszterdami (azért "igazi", mert tulajdonképpen a rotterdami és a hágai tuja is onnan jött, az EMA gyűjteményéből), a GVB 533-as háromtengelyűje 1948-ból. Sajnos erről csak ilyen vacak képem van, mert az itteniek... nos, nem igazán jeleskedtek a más képébe bele nem mászkálásban. Ezzel a kocsival szerencsére már többször is utaztam eredeti rendeltetési helyén, így most nem zavart, hogy kimaradt.
A program hivatalos vége előtt fennragadtam a felső végállomáson. Szó szerint: az 5001-es kocsi mozgásképtelenné vált, és elállta a hurokvágányt. Némi tolatgatással kikerülték a kollégák, de utána elég logikátlanul indultak vissza: sokáig semmi, aztán két kocsi, megint semmi... Sebaj, én élveztem így is :) Ezeken a képeken amúgy brüsszeli jószágokat láthatunk. A jelek szerint jó az, ha egy-egy típusból több kocsi is fennmarad - elegánsabb megoldás, mint Budapesten, ahol perpillanat csak két favázas kocsi és az UV közlekedhet nosztalgiaként (plusz műszaki okok miatt a 41-esen csak Budafok kocsiszíntől kifelé az amúgy csodálatos 1074-es)... A jobboldali póton bónuszként meg lehet figyelni a középső ajtó lenyíló lépcsőjét, jópofa az is.
És elérkeztünk az oldal végére. Baloldalt a kedvenc fotóm, a távolodó rotterdami szerelvény, jobboldalt pedig egy fotós rémálom ;) a töksötét erdő, benne lassan búgó milánói villamossal. Ugyan hideg volt, a fotó pedig nem is sikerülhetett igazán jól, elmondhatatlanul feelinges volt itt leszállni az előző kéttengelyesről, és leinteni ezt!
Remélem, átjött, hogy mennyire élveztem ezt a villamosünnepet. Nagyon jó volt - remélem a következő hasonlóra már tényleg eljut valami budapesti tuja, és ezzel visszakerülhetünk az európai nosztalgiavillamosok térképére. A külföldi villamosbarátokon nem fog múlni, ők mindig is szerették a mi "kis" városunkat, úgyhogy úgy sejtem, a változásnak pénzügyinek - és gondolkodásbelinek? - kell majd lennie :)