Tour de Trams Light
A wehmingeni villamosmúzeum 2005 nyarán (3)

Előző oldal

Az évtizedek óta a szabadban álló felújítatlan kocsik egy része a bányatelephez tartozó erdőben ácsorog. Ha minden igaz, valahonnan innét indul egy nem villamosított vágány is a nagyvasút felé, amin néha különmeneteket rendeznek dízelvontatással.

Ezt a kasseli motorkocsit Polanski "A zongorista" című filmjéhez festették át varsóinak.

Ebben a bécsi stílusú villamosmegállóban lehetett felszállni a múzeumvonalon körbejáró villamosokra.

Egy igazi unikum: neunkircheni, normál nyomtávú, kétirányú, kétoldali ajtós GT4-es, melyből összesen nyolc darab épült csak. Kicsit felszálltunk rá, mert szeretjük ezt a típust.

A gép vezetőülése. Érdekes a mindkét irányban skálázott kilométeróra!

Az aszimmetrikus (esetleg középpontosan szimmetrikus:) elrendezésű utastér.

A járműnek másféle hangja volt, mint a Stuttgartban, Nordhausenben vagy éppen Aradon látott(-hallott) méteres nyomtávú társainak - kicsit hasonlított a mi Stukánkra. Ez abból adódik, hogy a neunkircheni meredek emelkedők miatt más áttételt, és két 110 kW-os helyett négy 90 kW-os hajtómotort építettek bele.

A düsseldorfi Rheinbahnnak is szerepelt egy "Aufbauwagen"-je a délután rendezett villamos-felvonuláson.

Az élő klasszikusok egyik legnagyobbika ez a szintén ex-Rheinbahn GT6-os. Ez a példány 1957-ben épült, és a kilencvenes években selejtezték. Nyolctengelyes testvérei a mai napig forgalomban vannak.

A düsseldorfi hattengelyes után a már látott potsdami munkakocsi jött a magdeburgi Tátra-lóréval, ...

.... majd a DÜWAG tanulókocsi.

Néhány munkagépet is bemutattak, mint például ezt a kis dízelmozdonyt, mellyel a hatvanas években a teherforgalmi tolatásokat akarták végezni - csakhogy gyengének bizonyult a feladathoz.

Ez a frankfurti eredetű munkagép még elég fiatal, hiszen 1970-ben épült.

Természetesen egy bécsi M kocsinak (melynek semmi köze sincs a müncheni M kocsihoz) is jelen kellett lennie, hiszen ez a világszerte egyik leggyakrabban előforduló múzeumi típusok egyike (van belőle Párizsban, Amszterdamban, Ploesitiben, ki tudja hol... ja, és egy teljes vonal kiadására alkalmas mennyiség Bécsben). Ez a konkrét példány Amszterdamon át érkezett ide.

A 3011-es "Reko" kocsit 1969-ben építették, papíron egy régebbi villamos felújításaként. Berlinben közlekedett egészen 1996-ig.

Vele mentünk is egy kört a múzeumvonalon.

Találós kérdés: mi ez? Megfejtés: jegykezelő (lyukasztó). A felső részbe becsúsztatod a jegyet, utána erősen megnyomod az oldalsó gombot. Ebből persze általában ráütés lett. Nem valami kifinomult módszer!

A múzeumi vonal nemrég lett teljes kör alakúra kiépítve, korábban egyirányú járművekkel lehetett használni, elég nehézkesen. A nem túl hosszú (3 km körül) pálya a telepen levő erdőben döcög körbe. Az egyik megállónál egy csomó munkagép is ki volt állítva.

Ezen túl bárhova nézett az ember, félreállított régi villamosokat látott. Ennek az épületnek a földszinti csarnokában is rozsdás tuják sorakoztak! A középen látható orr-rész eredetileg egy hamburgi villamosé volt.

Mint azt már mondtam, az erdőben található vágányokon is számos jármű áll, itt például egy bremerhaveni DÜWAG "Grossraumwagen".

Minden jónak vége lesz egyszer, úgyhogy elértünk az utolsó képhez. Ez a volt bremerhaveni Schörling (1941-ből) egy guruló vályútisztító "porszívó". A sín felületére leereszthető szívószerkezet, mely a Phoenix-sínek vályújának pucolására lett kitalálva, a két tengely közt található.

És ezzel a számunkra már szokatlan munkavillamossal be is fejezem az oldalt. Remélem mindenkinek tetszett, és sikerült egy kis betekintést adnom a német-villamosvasutak történetébe, illetve az is kiderült, hogy sajnos "odakint" sincs kolbászból a kerítés. Mindenesetre a nem kimondottan optimális körülmények és állapotok ellenére is rendkívül érdekesnek találtam ezt a múzeumot - arról nem is beszélve, hogy a szívem szakadt meg, hogy nem tudtam minden könyvet megvenni a shop-jukban!

A látogatás és az oldal létrejöttében nyújtott segítségükért köszönetet szeretnék mondani Christoph Heuernek és Wolfgang Mönchnek

Folytatás: Hannover villamosai városi vasutai
Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez