És végre megérkeztünk a DÜWAG-fővárosba, stílszerűen egy helyközi DÜWAG-kocsival.
Igen, ez az a város, amelyik ki tudja, hány évtizede nem rendelt mástól villamost, mint a düsseldorfi/uerdingeni járműgyártól, amit hol DÜWAG-nak, hol DUEWAG-nak, manapság pedig Siemens TS-nek hívnak. Ez a ragaszkodás persze érthető, hiszen a környék munkaerő-piacának fontos szereplője volt a gyár, mely bizonyos időszakaiban még buszokat is gyártott, nem beszélve a nagyvasúti járművekről (melyek utódjainak tekinthetők a MÁV Siemens Desirói is, amik Uerdingenben készültek).
Az első hattengelyes DÜWAG csuklós '57-ben először az itteni közlekedési vállalatnál, a Rheinbahn-nál változott át nyolctengelyessé, életre hívva az '59-től kezdve már ebben a formában sorozatgyártott típust, mely hamar a német nyelvterület klasszikusává vált. Mi több, Düsseldorfban a mai napig közlekednek a hatvanas évek második felében gyártott példányok, ...
... hozzájuk illő négytengelyes DÜWAG pótkocsikkal!
Vannak a városban korszerűbb jószágok is; az NF8-as és NF10-es sorozat tagjai Combinók is, meg nem is: az alacsonypadlós járműcsalád elemeiből épülnek fel, kivéve az orr- és hátsó részt, mely egy kiskerekű nem-hajtott forgóvázat tartalmaz. Sajnálatos módon ezek a kocsik sem bizonyultak mentesnek a Combinók fáradásos repedéseitől.
A kocsik, amiket láttunk, és amikkel utaztunk, már valószínűleg átestek a nagyvizsgálaton, és forgalomban maradhattak. Érdekes élmény volt a kanyarokban bővelkedő düsseldorfi hálózaton száguldozni velük: néha nem is kicsit nyöszörögtek a kanyarokban.
A Combinók előtti beszerzés a DUEWAG NF6 (NF-GTL) típus volt. No, és most jön a kérdés: mi a furcsa ezen a képen? Hát, hogy ez a villamos szembejön velünk, miközben igazából tolat. Elég komfortos tolató-vezetőülése van azokhoz képest, amiket eddig láttam!
Egy '65-ös DÜWAG nyolctengelyes, abból a sorozatból, melynek a középrészén van ajtó (ebből talán sejthető, hogy volt olyan is, aminek csak négy ajtaja volt).
Sorompóval biztosított villamos-közút kereszteződés. Érdekes volt, hogy a villamosok olyan sebességgel közlekedtek, hogy mire a sorompó leért, már ott is voltak!
És még egy típus: a GT8S a "gömbölyű" DÜWAG továbbfejlesztésén, a "mannheimi típuson" alapul. Jellegzetessége, hogy kétirányú, távkapcsolható (SIMATIC kontaktoros vezérlés), illetve, hogy az ajtóelhelyezése aszimmetrikus. Rögtön két fajtája is szolgálatban van: a GT8S hagyományos villamos, a GT8SU viszont a mélyvezetésű (U-Bahn) vonalakon is használható, ezért leereszthető lépcsőkkel van ellátva.
NF8 "Ezüstnyíl" a belvárosban.
NF6 a kanyarban. Azért fotóztam le, mert a "teljesfestésű" (igazábók matrica) hirdetéssel e háttér előtt úgy néz ki, mintha átlátszó, de legalábbis terepszínű lenne. De nem?
GT8S még mindig ugyanabban a kereszteződésben, ahol az előző két kép is készült.
Most pedig átengedem magam DÜWAG-mániámnak: hagyományos DÜWAG-szerelvény hagyományos festésben, ...
... illetve egy másik, teljesfelületű reklámba öltözve. Érdemes megnézni a füvesített vágányokat is!
Még egy DÜWAG szerelvény, ezúttal a Jan-Wellem-Platznál, mely egy jókora villamoscsomópont, rengeteg vágánykapcsolattal - annyival, hogy még elvesztett sínek is elférnek rajta!
Ezen a képen először talán csak a rengeteg füvesített vágányt vesszük észre, de elmondom, hogy a két villamos is érdekes valamennyire: a baloldali egy csatolt NF6 szerelvény, a jobboldali pedig egy GT8SU, leereszthető lépcsőkkel.
Végezetül még egy hagyományos DÜWAG-szerelvény. A motor- és a pótkocsi eltérő szoknyalemezezése és tetővonala utal csak arra, hogy két külön sorozatban gyártott járműről van szó. Még egy fontos tapasztalatot meg kell osztanom az Olvasóval: a düsseldorfi villamosvezetők úgy hajtanak, mintha kergetnék őket; nem csoda, hogy ezen a helyen néhány héttel korábban egymásra futott két szerelvény egy összeágazáson. Itt se lacafacáztak, amikor látták, hogy valaki átmenne előttük: rácsöngettek, és közben húzták a menetet. Nem épp defenzív vezetési stílus, ha szabad így fogalmaznom :)
A város földalatti Stadtbahn (U-Bahn) vonalain GT8SU-k és B-kocsik közlekednek, ezeket nem nagyon igyekeztünk felfedezni, mivel lassan indulnunk kellett következő uticélunk, Köln felé.