Városi és nemvárosi közlekedés
Wolsztyn, ahol még nem ért véget a gőzöskorszak
Magyarországon 1984-ben szűnt meg a menetrend szerinti gőzvontatás közforgalomban; a svájciak a hatvanas, az osztrákok és nyugatnémetek a hetvenes években váltottak, a csehszlovákok '80/81-ben, a keletnémetek '88-ban. Persze általában ezután is maradtak turisztikai vonalak, gyárak, bányák, ahol megmaradtak a gőzmozdonyok, így nehéz pontos dátumhoz kötni a csühögő gépek eltűnését. Aztán itt van Lengyelország, ahol a mai napig közlekednek gőzvontatású vonatok közforgalomban, vasárnap kivételével minden nap!
Wolsztynba - amit akkor inkább Wollsteinnak hívtak, lévén a Porosz Királyság része volt - 1886-ban ért el az első vasútvonal; később a ma 13 ezres városka kisebbfajta vasúti csomóponttá vált, ahonnét többfelé is indultak vonatok. A ma is működő fűtőház elődje 1907-ben épült, ezután többször bővítették. A telephely érdekessége, hogy soha nem üzemeltetett dízeleket vagy más vontatási ághoz tartozó gépeket, és a gőzösök mindig is a környék mindennapi személy- és tehervonatait továbbították, tehát nem múzeumi jelleggel maradtak itt. Ez sokáig az elmaradottság jele volt, aztán ráéreztek az ebben rejlő lehetőségekre: az első, kimondottan vasútbarátoknak szóló parádét 1991-ben rendezték. Ugyan évről-évre kisebb forgalmat bonyolítottak, ahogy a környék vonalain megjelentek a dízel motorvonatok, a gőzösök továbbra is megmaradtak a menetrendben. 2014-ben aztán úgy tűnt, hogy vége a dalnak, ekkortól három éven át "csak" turisztikai- és különvonatokkal jártak, de aztán visszatért a menetrend szerint gőzvontatás, még ha kevesebb vonattal is: ezen sorok írásakor (2021 júliusában) hétköznap Lesznóba, szombaton pedig Poznańba indulnak vonatok. 2020 augusztusában szintén ez volt a helyzet, mi pedig hétköznap jártunk itt, úgyhogy az úticél adott volt.
Korán reggel alvás helyett kimentünk a város déli végébe, ahol a lesznói és a poznańi vonal egymást keresztezve közelíti meg a pályaudvart. Balra egy SA108-ast láthatunk, azaz egy kétrészes "Regio Tramp" motorkocsit, amit a poznańi vasúti járműjavítóban gyártottak a 2000-es években. Ránézésre lesajnálhatnánk, hogy "barkács iker Bzmot", csakhogy egész normális méretű alacsonypadlós része van. Jobbra egy SA132-est láthatunk.
Nekem valamiért nem esett le (biztos, mert lélekben még aludtam), hogy a Leszno felől érkező gőzös nem csak nappal szemben lesz hozzánk képest, de fordított állásban is, szerkocsival előre. Fogalmam sincs, hogy miért nem videóztam inkább, mert a fotók így elég ergyák lettek - de legalább láttuk, milyen vonattal fogunk utazni. A lesznói vonal amúgy a látszattal ellentétben nem kétvágányos: a másik sínpár egy használaton kívüli mellékvonalhoz tartozik, ami innen száz méterre kanyarodott el. A nem túl sikeres fotózás után a pályaudvar, pontosabban a fűtőház felé vettük az irányt.
A fűtőház, és az ott lakó kincsek
A folyamatosan üzemelő gőzmozdonyokhoz folyamatosan üzemelő műhelyre van szükség. Aki ide belép (a telep ugyanis belépőjeggyel látogatható!), az nagyjából az ötvenes években találja magát, mínusz a vörös zászlók és a kötelező Gomułka-képek a falon. A saját weboldalukon harminc körüli állományban levő mozdonyról írnak; ennyit mi ugyan nem láttunk (a telep és a pályaudvar közti vágányokon rozsdásodókkal együtt se), de azért meggyőző volt a fekete és zöld masinák száma így is. Papírforma szerint három gép közlekedik rendszeresen: két Ol49-es és egy Pt47-es (az egyik Pt47-esüket sok évvel ezelőtt láttam is a Füstiben).
Kezdjük rögtön a balra látható Ty1-76-tal, ami a Porosz Államvasutak G 12-es sorozatába tartozik, és 1919-ben épült a Linke-Hoffmannál. Jobbra egy Tkt48-ast láthatunk, ami egy lengyel gyártású elővárosi típus: központilag tervezték a negyvenes évek végén, majd a Fablok gyártotta '57-ig. Ez a példány 1956-ban készült.
A telepen ekkor fellelhető leglátványosabb gépek a balra látható Ol49-59, és a jobbra (nem nagyon) látható Pm36-2 voltak. Utóbbi egy második világháború előtti, gyorsvonati mozdony volt, melyből összesen kettő épült.
És ismét német eredetű mozdonyok: a Porosz Államvasutak P 8-as típusának két példánya. A balra látható Ok1-359-es 1917-ben épült a Schwartzkopffnál, a jobb oldali Ok1-322 pedig 1921-ben a Linke-Hoffmannál. Magyar gőzösökhöz szokva kicsit idegen a típus kinézete, de azért szépen kisuvickolva-lefestve valószínűleg nem lenne csúnya :)
Balra: egy szép daru. Megnéztük egy mozdony szénnel való kiszerelését is (lásd a nemsokára beágyazott videót), de azt nem ezzel csinálták, hanem a háttérben álló szerkezettel, ami a kis napvédő tetejével engem valamiért a margit-szigeti zenélő kútra emlékeztetett. Jobbra: az Ol49-69-es füstszekrénye kinyitva.
Ez a gép éppen valami komolyabb szerelgetés alatt állt, le volt róla választva a szerkocsi is. A fotókon érzékelhető, amit az ember máskor ritkán lát: hogy az 1435 mm-es nyomtávhoz képest milyen terebélyesek oldalra a mindenféle vasúti járművek. Kicsi koromban komolyan nem értettem, hogy hogyan nem borulnak fel a kocsik, amikor megáll a vonat Székesfehérvár állomás Balaton felőli bejáratánál az ívben :)
Lássunk valami személyszállító cuccot is: a bal oldali, háromtengelyes, favázas kocsi 1909-ből származik, és szintén porosz eredetű. Jobbra már a vasútállomáson vagyunk, ahol egy SA138-as, azaz egy kétrészes PESA Link várta az utasokat. De persze nem bennünket :)
És akkor most végre utazzunk is egy kicsit!
Ott álltunk a vasútállomáson, megérkezett a vonatunk, és bekövetkezett a nap legmegrázóbb eseménye, amikoris ünnepélyesen elbotlottam egy esőcsatornában a peronon, és kecsesen az oldalammal hárítottam az aszfaltot. Mivel nem éreztem, hogy bármi is eltört volna, illetve vért se láttam, felálltam valahogy (azért egy gazellával aligha lehetett volna kecsesség és gyorsaság terén összetéveszteni), ám a fényképezőgépem teljesen halott volt: se kép, se hang, se bekapcs, semmi.
Aztán az elemek kiszedése és berakása után mégis bekapcsolt, én pedig megörültem, mert épp körüljárt a gőzös. Hááát, nem voltam boldog, amikor megláttam, milyennek látta a jelenetet a gépem, lásd balra. Szerencsére volt némi időnk, ezért leszedtem az objektívet, ki-bekapcsoltam minden funkciót, próbáltam menüből mindent resetelni, ezt követően a vonat elejét már normálisan fotózta a gép, lásd jobbra. Az Ol49-59 pályaszámú mozdonyt dobta nekünk a gép (már hogy nem a fényképező, hanem a sorsot jelképező): a típust 1949-ben kezdték fejleszteni személy- és gyorsvonatok vontatására, ez a konkrét példány pedig 1953-ban hagyta el a chrzanówi Fablok gyárat. A sorozat nem volt különösebben kiemelkedő teljesítményű vagy jelentőségű, viszont a kilencvenes évekig nagy számban használták, ezért még ma is több tucatnyi fellelhető belőle különböző állapotban. Ideális alap a hosszútávú üzemeltetéshez!
A mindennapi üzemnek megfelelően a kocsik nem nosztalgiavonatba valóak voltak: a hetvenes években épültek a Pafawagnál, és ezzel messze ők voltak a telephely legfiatalabb járművei. Persze semmi baj nem volt velük, kétszer egy óra húsz perc eltöltésére tökéletesen alkalmasak voltak. Ami nem volt annyira jó, az az, hogy folyamatosan szállt be a hamu az ablakon, teleszemetelve a hajunkat, a ruhánkat, és - ahogy itt látható - a kisasztalt. De persze a szénnel tüzelt gőzösök már csak ilyenek. Ilyenkor örülhetünk, hogy már nem gőzgépekre alapul a közlekedésünk, mert nem kimondottan környezet- és utasbarát műfaj ez! BTW: a lengyelek nagyon komolyan vették a koronavírus elleni védekezést még a nyári laza időszakban is, úgyhogy a peronokon fertőtlenítőszer-adagolókat találtunk.
És akkor következzék a - magamhoz képest - viszonylag hosszú videó, mely nem az utazással vagy a peronhoz érkezéssel kezdődik, hanem a szénszereléssel: a kézzel mozgatott daru csilléket emelt a szerkocsi fölé; ezek ürítése már önmagában is élményszámba ment! Persze aki egyre gyorsuló csühögésre vágyik, az is megtalálhatja a számítását a filmecskében :) A feliratokat a "CC" gombbal lehet bekapcsolni.
Azt kell mondjam, hogy ez volt az az utazás, melynél tényleg csak az volt érdekes, hogy gőzös van elöl, mert a tájban vagy magában a vonalban nem sok látnivalót sikerült felfedeznem. Furcsa volt viszont, hogy milyen szaggatottan vontatott a mozdony; a tizenvalahány nappal korábban a Balatonnál próbált 424-es mindenképp szebben járt - nem tudom, hogy ez típusfüggő, vagy csak ez a konkrét gép volt az átlagnál kopottabb. Amúgy a személyzet egyik tagja menet közben kimászott a gép oldalára valamit megrángatni: ilyet se gyakran látni - hálistennek!
És ez már Leszno vasútállomása - a város nevét egyébként "lesno"-nak kell mondani, mert a lengyel nyelv pont fordítva kezeli az "s"-t és "sz"-t, mint mi. Igen, a Warszawa személygépkocsit is állandóan rosszul mondjuk :)
A masina átvarázsolta magát a kocsik másik végére, ezalatt többször is le lehetett fotózni. A pályaudvar amúgy szokatlanul néz ki: fordított Y alaprajzú, és mindkét egymástól távolodó iránynak vannak peronjai. A miénk a dízeles oldal volt, a másik szár fölött felsővezeték feszült.
Visszaindulás után végigfotóztam a helyi vontatási telep mentén sorakozó masinákat a vonat ablakából, úgysincs túl sok lengyel vasutas fotóm. Balra egy SM42-est láthatunk, mely az előző oldalról is ismerős lehet, mögötte pedig egy ST43-as áll - ezt a román típust mi a dízelmotorjának kifejlesztője után Sulzerként ismerjük. A jobbra látható SM31-es újdonság volt számomra: a csehszlovák Dongóhoz hasonlóan ez a gép is inkább látványos, mint erős (880 kW, bár tudom, hogy a vonóerő számít).
Balra: mondtam, hogy Ol49-esből rengeteg megmaradt, itt van rögtön még egy! Jobbra: egy jobb állapotban levő Sulzer profilképe.
Balra: ez a kék traktor egy színben hozzá passzoló Szergejjel pihent a körfűtőház egyik ajtajában. Jobbra: az SM03-as egy kis tolatómozdony, alig látszott ki a susnyából.
Balra: még egy SM42. Jobbra: egy TEM2, ami egy szovjet tolatómozdony.
És aki már unja a távolról készített rossz képeket, annak itt a megváltás az oldal végének formájában :) Balra egy IC-t húzó "bandzsa" EP07-est láthatunk, jobbra pedig egy SA108-ast valahol útközben.
Körülbelül azóta el akartam jutni a wolsztyni gőzösökhöz, amióta először hallottam róluk. Már többször úgy tűnt, hogy végleg lemaradtam róluk, mert az internetes fórumokon 90%-os biztonsággal kijelentették egyesek, hogy vége a nosztalgikus jellegű üzemnek, aztán most mégis itt voltam, és utaztam egy ilyen vonattal... Tök jó! :)