Bevezető Tartalom Újdonságok English version Deutsche Version Budapest elvesztett sínei
 

 

bevezető
A-Z lista
viszonylatok
forrásmunkák

régi képek

a készítőről
levél írása

blog

   
 
Villamosok.Hu
Pesterzsébet elvesztett vágányai II.

Előző oldal

Mivel több, egymást részben átfedő óriáshurokról van szó, nem lehet egy lendülettel végigjárni az egészet. Emiatt kénytelen voltam egy általam felállított sorrendet tartani a bemutatásnál, a tájékozódást ("hol is vagyunk éppen?!") kis térképrészletekkel próbáltam megkönnyíteni.

A Határ út, és a csepeli HÉV


A Gubacsi út és a Határ út kereszteződésénél kialakult hurokvágányzat 1959 és '74 között, illetve jelenleg. Külön elnézést kérek a kézzel skiccelt rajzért - majd ha egyszer lesz időm rá, lecserélem egy színvonalasabbra.

A 3-as villamos végállomásának van egy kihúzóvágánya, mely nem ér véget ott, ahol az azt használó villamos megáll, hanem folytatódik (folytatódna) tovább, egyenesen a Duna irányába. Ha az ember elindul arra, láthatja, hogy felsővezetéktartó oszlopok is vannak mellette. Ha még egy kicsit jobban benézünk a gazba, azt is észrevehetjük, hogy az oszlopok másik oldalán is van egy vágány. A Gubacsi út felé eső oldalon a BHÉV Pesterzsébet-Csepel járata ("H" viszonylat) ment 1959 és 1978 között, a Pesterzsébet felé esőn pedig a 31-es villamos, 1974-ig.


Baloldalt:a 3-as villamos eddig mehet el a HÉV összekötő vágány maradványán. Középen: az oszlopsor, tőle balra jól láthatóak az elvesztett sínek, jobbra inkább csak sejthetőek. Jobbra: lefűrészelt oszlop csonkja a Határ út mentén.

A Gubacsi úti villamoshurok és a ráckevei HÉV között egy vágány összeköttetési céllal megmaradt, természetesen a kilencvenes években ez is használhatatlanná vált: elbontották a felsővezetéket, elhanyagolták a vágányt...

A Pesterzsébet-Csepel HÉV vonal

Friedrich Haselberger felvétele
Balra: a HÉV-vonal egy '62-es térképen. Jobbra: HÉV szerelvény a Gubacsi úti végállomásnál, Friedrich Haselberger felvétele.

A vonal történetéről feljebb már esett szó, úgyhogy most csupán a fontosabb tényekre szorítkoznék: 1907-ben épült ki az első HÉV hurokvágány a kertvárosias Erzsébetfalván, melynek területén ekkor a BVVV-nek volt joga villamost üzemeltetni. A BKVT érdekeltséghez tartozó BHÉV igazából ezt a koncessziót kerülte meg a Közvágóhídtól induló vonal Erzsébetre vezetésével. A hurkot 1914-ben meghosszabbították Pacsirtatelepig. Közben 1912-ben egy másik HÉV szárnyvonal is épült Csepelre. Ezt 1938-ban összekötötték a pacsirtatelepi vonallal, ami azzal járt, hogy egyrészt a csepeli részen is csak 500V-ot haszálhattak 1000 helyett (a pesterzsébeti rész a villamosok üzemfeszültéségével működött. a kettőt pedig nem lett volna egészséges keverni), másrészt a vonatoknak irányt kellett váltaniuk, mivel Erzsébetre a Közvágóhíd irányából kanyarodtak a sínek. Mindezen 1942-től úgy "jártak túl", hogy a bevezető szakaszt a Határ úton át építették meg, így nem volt szükség irányváltásra. Ezzel persze lőttek a közvetlen Közvágóhíd-Pacsirtatelep HÉV viszonylatnak, de erre akkor már nem volt szükség, hiszen a 31-es villamos megtette ugyanezt az utat, a Gubacsi úton át. 1951-ben átadták a Boráros térről induló csepeli gyorsvasutat, ez csökkentette a Pacsirtatelep-Csepel vonal fontosságát az illetékesek szemében, meg is szüntették, így a csepeli szakaszon ismét fel lehetett emelni a feszültséget 1000V-ra. Erzsébeten a HÉV-et pótolandó ekkor egy villamospótló (alacsonyabb tarifával használható) busz közlekedett, 19-es jelzéssel, majd 1959-ben megindult a Határ út-csepel HÉV, továbbra is 1000V-tal, a Gubacsi útnál épített hurokvégállomástól.


Baloldalt: HÉV-szerelvény a Határ úton, az előtérben a 31-es villamos vágányai láthatók (tramway.com felvétel). Jobbra ugyanez a környék 2003-ban: az oszlopokat nem szabad figyelembe venni, többnyire áthelyezték, kicserélték őket, bár van azért néhány olyan is, mely valószínűsíthetően eredeti helyén áll. A mai 3-as villamos hurokvágánya egyébként nem azonos a HÉV egykori hurokvégállomásával.

A járatot 1978-ban szüntették meg, helyét a 148-as busz vette át, melyet még évekig a HÉV-en érvényes villamosjeggyel lehetett igénybe venni. A hurok az utolsó években egyébként üzemen kívül állt, mivel a vonalon akkor már kétirányú szerelvényeket közlekedtettek.

A legutolsó állapot "régen és most" típusú összehasonlítását az alábbi linken találhatod meg:
A Csepel-Határ úti HÉV, és ami mára maradt belőle

Vörösmarty utca

A Vörösmarty utcában ma is ugyanúgy csattognak villamosok, mint régen (sőt, talán még hangosabban is), de az egykori HÉV-hurok Kossuth Lajos utca környéki szakasza természetesen már a múlté. Ha viszont visszamennénk az időben, a Vörösmarty-Hunyadi-Kossuth Lajos utca sarkán a fentebbi képen látható látvány fogadna bennünket.

Török Flóris utca


A Török Flóris utca '78-ban és '86-ban. Baloldalt Heinz Heider, jobboldalt pedig Gordon Stewart felvétele.

A Török Flóris utcában az első hurok kiépítésekor jelent meg a villamosforgalom, a kocsik ekkor a Határ út irányába közlekedtek. A menetirány 1940-ben változott, és azóta tulajdonképpen megmaradt. Az más kérdés, hogy a vágányok már nem ugyanazok: a lakótelep felhúzása után az addig végig az útburkolatban futó vágányok helyett nagypaneles pályát építettek. Ez talán a legjobb minőségű ilyen alépítmény a városban, ugyanis a többivel ellentétben jórészt nincs rajta közúti forgalom, ami rongálhatná. A baloldali kép az utca elejét ábrázolja, a Határ útnál, még akkor, amikor a lakótelep nem állt. A másik fotón a nagypaneles pálya mellett jól látható az útburkolatban meghagyott régi vágány.

Baross utca


A Határ útról a Baross utcába kanyarodó ív maradványa 2002-ben

Elég meglepő, hogy a Baross utca és a Határ út torkolatának közepén még ennyire látványosan, a fentebb látható módon megmaradt egy darab sín, hiszen az ember azt gondolná, hogy a környék 1974 utáni lakótelepesítésének során épp elég idő lett volna a torkolat átépítésére. De nem, itt még maga a sín is az aszfaltban pihen! Egy vékony aszfaltréteget kentek rá néhány éve, mely azóta lekopott, a sín utolsó néhány centijét ismét szabaddá téve. Nem lepődnék meg azon sem, ha az utca alatt végig ott lenne a pálya...

A házak kapuja előtti rácsok mintha csak azt akarnák megakadályozni, hogy a házból kifutó gyerekek a közvetlenül a járda mellett haladó villamos elé lépjenek...

A Baross utca a város felé eső végén ma nagylakótelepi közegben halad, de kijjebb megmaradt a kertes környezet, néhány emeletes társasházakkal. Az út szélén levő oszlopok is "felsővezetéktartó-gyanúsak", bár korabeli képek szerint inkább keresztrácsosakat használtak itt. És ami ismét meglepő: az oszlopokon villamos-betápkábel lóg, melyet még mindig használnak!

A Nagysándor József utcánál a vonal kettéágazott: az egyik vágány továbbment egy utcasaroknyit a Baross utcán, a Madách utcáig, Pacsirtatelep felé, a másik pedig bekanyarodott a Nagysándor Józsefre, hogy ott aztán az Ady Endre utca felé menjen. Ez utóbbi útvonalon haladt a 13-as villamos is.

Nagysándor József (a történelem során sokáig Nagy Sándor) utca

Forrás: Autó-motor

A fentebbi képen a Baross utca (keresztben) és a Nagysándor József utca kereszteződése látható. Itt volt egykor a 13-as villamos végállomása, a baloldalról jövő acélvázas motorkocsi a Baross utcáról fordul oda be.

A Nagysándor József utca déli szakaszán eredetileg a Baross utca és Török Flóris utca között épült ki a villamosvonal, ezt a pacsirtatelepi HÉV keresztezte az Ady Endre és a Vörösmarty utcánál. Később a Török Flóris és az Ady Endre utca közti részt felhagyták, 1974-ben pedig visszaépítették, ugyanekkor eltüntetve a Vörösmarty és Baross utca közti szakaszt. A fentebbi képek a '79-ig fennálló állapotot mutatják: a felénk közeledő 13-as villamos a Nagysándor József utcán halad a Vörösmarty utca irányába, előtte látható az Ady Endre utcai vágány keresztben. Az Ady Endre utcai kivezetőszakasz megszüntetésekor a Nagysándor utca Török Flóris utcáig tartó részén kiépült a másik irány vágánya, ez a ma is fennálló állapot.

Madách utca

A Madách utcai szakasz 1940-ben épült, a Baross utcai villamos- és a Vörösmarty utcai HÉV-vonal összekötésére. Bár csak egy két saroknyi részről van szó, ehhez képest elég sok képet fogok mindjárt mutatni róla, ugyanis ez napjaink egyik legmeghatóbb elvesztett sínes emléke, legalábbis azt tekintve, hogy milyen jó állapotban megmaradt!


A Baross és a Madách utca sarkánál beforduló vágány maradványai.

A Madách utca egy ugyanolyan, régi kertesházakkal teli utca, mint egykor majdnem minden utca Erzsébeten.


Az utcában egy saroknyi hosszban meglepően épen megvan a pálya!

A kockakőbe bújtatott vágányok mellett keramittéglás burkolat nyomait is fel lehet fedezni. Természetesen ahol valami közmű építésére vagy útfelbontásra került sor, ott már bitumennel borították az úttestet, nem éppen igényes kinézetet adva annak. A Nagy Győri István utcától kezdve már végig kiemelték a síneket, a helyét pedig leaszfaltozták.


A Madách utca a Vörösmarty utca előtt, ahol a vágányok "lendületet vettek" a jobbra forduláshoz

Természetesen az aszfaltcsík ezután is több, mint beszédes: a Vörösmarty utca előtt a vágány a könnyebb beforduláshoz ellenívet képezve átment az úttest túloldalára, és úgy kanyarodott Pacsirtatelep felé. Ezen az útvonalon utoljára 1974-ben haladt villamos.

Ady Endre utca

Az Ady Endre utca egy rövid szakaszán ma is van villamosforgalom: a Pacsirtatelep felől a villamosok itt térnek vissza a Nagysándor József utcára. Régen azonban a pacsirtatelepi villamosok végig egyenesen haladtak tovább rajta, egészen a Határ útig.


Az 1974 után már Pacsirtatelepre járó 13-as éppen megáll a Nagysándor József utca előtti megállóban. Érdemes megfigyelni a baloldalon látható építési munkálatokat: itt nem házat építenek, hanem a kerítés sarkának derékszögét "kerekítik le", azért, hogy a küszöbön álló villamos útirány-módosítás (melynek a mostani állapot az eredménye) kapcsán a villamosok ívének helyet csináljanak!

A fentebbi képen az Ady Endre-Nagysándor József utca kereszteződés látható. A Baross utcai szakasz megszüntetése után a kinti végállomás felé igyekvő villamosok már a Nagysándor József utcán haladtak a Vörösmarty utca felé, ahogy azt az előtérben látható, a kép aljával majdnem párhuzamos vágányok mutatják, de visszafelé még nem kanyarodtak el úgy, ahogy ma a 30-as és 52-es villamosok, hanem egyenesen továbbmentek

A jobboldali kép helyzete a vágányhálózati rajzon

Baloldalt, Tim Boric felvételén az előbb látott sarok látható, még a kerítés lekerekítése előtt. A jobboldali fotón látható, hogy az egykor a Határ út felé egyenesen továbbhaladó vágány nyoma még mindig kivehető az aszfaltból kilátszó kockakő burkolatban!

Egy városrész metamorfózisa: baloldalt még kertvárosi környék az Ady Endre utca, jobboldalt pedig már lakótelep. Csak a háttérben kivehető templomtorony árulkodik arról, hogy ugyanott járunk, huszonöt évvel később!

A Határ út felé továbbhaladva egykoron...


Tim Boric felvétele egy lőrinci ikerkocsival a 31-esen.

1959 és 79 között az Ady Endre utca-Határ út sarok elágazásként üzemelt: a 13-asok északkeletnek fordultak, a Nagykőrösi út irányába, a 31-esek pedig délnyugatnak, a Gubacsi út felé.


A sarok 1976-ban, illetve hűlt helye 2003-ban; a régi képet Heinz Heider készítette.

Az Ady Endre utca ma már nem létezik teljes hosszában, csak pár száz méterekre bukkan fel régi valója a lakótelep belsejében. Azt, hogy egykor hol lyukadt ki a Határ útra, csak megsaccolni lehet...

Még mindig Pesterzsébet
Hangulatok Tim Boric és Heinz Heider képei által közvetítve...

2002 tavaszán a BKV részéről (a helyi lakosok panaszaira hivatkozva) lépések történtek az erzsébeti villamosok buszra cserélésének ügyében, ezért döntöttem úgy, hogy az oldal végére ideteszek néhány további régi képet is, hiszen ki tudja, lehet, hogy nemsokára a ma még meglevő szabótelepi és pacsirtatelepi hurkok is a múlté lesznek. A megszüntetést ugyan nem sikerült keresztülvinni ekkor, de ami késik...


Csúcsforgalom az Előd utcai (Pacsirtatelep) végállomáson, favázas villamosokkal, pótkocsival és lovaskocsival, illetve kanyarodó 1700-as iker a Székelyhíd utcánál. Tim Boric felvételei.


Baloldalt: egy újabb lovaskocsis kép, ezúttal Heinz Heidertől. Jobboldalt: favázas iker kanyarodik a Székelyhíd utcából az Ady Endre utcába, Tim Boric felvétele.


1500-asok a Török Flóris utcában. A mai 1500-asok, azaz az ex-hannoveri csuklósok azért nem járnak Pesterzsébeten, mert a BKV úgy ítélte meg, hogy egy ilyen lerobbant vonalra kár lenne szép "új" kocsikat tenni. Pedig a német kocsik biztosan halkabban közlekednének, és ezáltal kevesebb embert zavarnának...


Archív felvételek és térképek: Horváth János, Németh Zoltán Ádám és Mr. Cyber gyűjteménye, Tramway.com, illetve saját gyűjtés
Valamint: Tim Boric, Friedrich Haselberger, Heinz Heider, Mező András, Gordon Stewart
Jelenkori képek: Varga Ákos Endre

© Varga Ákos Endre, hacsak nincs másképp jelölve. Figyelem: az oldalakon található szövegek és képek csak szerzőik engedélyével közölhetők újra!

Vissza a tetejére Vissza a kezdőoldalra