bevezető
A-Z lista
viszonylatok
forrásmunkák

a készítőről
levél írása

blog

A kisföldalatti régi és új nyomvonala

Amikor anno szüleim mesélték, hogy a kisföldalatti régen kibújt a föld alól a Hősök tere mellett, azt hittem, hogy csak a végállomás volt itt, valahol az Állatkert előtt. Az alagút végét még láttam is a "Régi idők focija" című filmben, tehát tudtam, hogy körülbelül hogyan nézett ki. Csak később tudtam meg, hogy a végállomás mégsem itt, hanem a Széchenyi fürdő mellett volt - ekkor még jobban sajnálni kezdtem, hogy nem láthattam élőben ezt az állapotot. A megoldás egyébként hasonló volt, mint a 2-es és a 3-as metrónál, melyek szintén felszínre jönnek a Pillangó illetve a Kőér utcánál: egyrészt a kocsiszínt (és az áremellátó telepet) az 1889-ben épült Dózsa (Aréna úti) kocsiszín mellett helyezték el, és azt így lehetett egyszerűen elérni, másrészt a Ligetben nem indokolta semmi a drága felszín alatti vonalvezetést.

A baloldali kép X-ekkel áthúzott vonallal mutatja az eredeti nyomvonalat, mely megkerülte a tavat. Helyette a hetvenes években (a Pest, Buda és Óbuda egyesülésének századik évfordulójának alkalmából indított város(sz)építő beruházások keretében) az eredeti felszínre jövetel környékén elkanyarították a pályát, és a tavon át egy hídnak álcázott alagúton keresztül továbbvitték a Mexikói útig (ez a szaggatott vonal; a jobb szélen levő "e"-vel jelölt valami a 25-ös villamos), a jobb felső sarokban levő fekete "X" pedig a kocsiszínt jelzi). Tulajdonképpen ez az új kisföldalatti egy korszerűbb vonal lett volna, ha 1. nem kerül messzebbre a városligeti fő utazási célpontoktól (Állatkert, Cirkusz - bár ez csak pár perc plusz gyaloglást jelent), 2. lett volna megállója a Hungária körút alatt, mely azóta fontos tömegközlekedési folyosóvá alakult.

Ezen az oldalon az 1973-ban használaton kívül helyezett és elbontott felszíni szakasz emlékét idézem fel.

Így bújt hát felszínre a Milleneumi Földalatti Vasút, vagy ahogy az osztrák-magyar császár-királynak való bemutatás után átnevezték, a Ferenc József Földalatti Villamos Vasút, mely 1896-ra a két városi vasúti társaság, a BVVV és a BKVT összefogásával épült. A földalatti közvetlenül a felszín alatt haladt, így a feljövetelhez nem kellett sok hely. A régebbi (megnyitás után készült) képeken látható, hogy az alagút bejárata fölött egy díszes épület áll: az egykori Panoráma ház, melyben a Feszti-körkép kapott helyet; ezt később elbontották. Szintén ugyanezen képeken látható, hogy az alagútba haladó két sínpár mellett egy harmadik is volt ott, ahol a fentebbi képeken a kis házikó és a szerelési anyagok vannak. Ez az Állatkerti útra vezető kihúzó másik vége volt, mely nem ment be a föld alá.

Erről a hídról mondta édesapám pici koromban, hogy alatta ment el a kisföldalatti, én pedig csodálkoztam, hogy milyen kicsi lehetett az a kocsi, ami átfért alatta. Aztán persze rájöttem, hogy anno ki volt mélyítve alatta a pálya helye, de hát egy gyereknek ez nem természetes :) A felüljáró egyébként azért maradt meg funkció nélkül is (az Állatkert megállónál levő másik, fémszerkezetű híddal ellentétben), mert Wünsch Róbert műve az első magyarországi vasbeton hidak egyike. A régi kép bal szélén egy furcsa szerkezet is látható, ez a rácsos valami az alatta levő sínen közlekedő kocsi áramszedőjét volt hivatott megakadályozni abban, hogy nekiütközzön a hídnak.

A "kisföldalatti" egyik érdekessége (a sok közül) egyébként az volt, hogy egészen az 1973-as felújításig "balra hajts" modorban üzemelt, azaz pont fordítva haladtak az irányok, mint most. 1896-ban még ez volt a normális, és ez a biztosítóberendezés teljes cseréjéig megmaradt, mivel az elkülönített pályán nem zavarta a forgalom többi résztvevőjét az "angol módi".

Egy pillantás a Wünsch-felüljáróról az Állatkert felé. Baloldalt jól látható a kihúzóvágány. A Füzesi főműhelyben épített vezérlőpóttal közlekedő szerelvény a képen felénk közeledik. Amit még érdemes megemlíteni, az: a kettős felsővezeték. Eredetileg a két pólust szedték így a kocsik, de a harmincas évektől megváltozott a táplálási rendszer: a föld a sín lett; de a két munkavezeték utána is megmaradt, mivel az alacsony belmagasság miatt nem tudtak megfelelő áramszedőt telepíteni a kocsik tetejére. Ha csak egy vezeték lett volna, a szedő elbillenhetett és nekiérhetett volna az alagút tetejének, ami valószínűleg töréshez vezetett volna...

A híd egyik lépcsőjéről az Állatkerti út felé nézve készült ez a kép. Itt éppen egy Muki mozgat egy földalatti kocsit, miközben egy másik épp most mászott ki a felszínre.

A kocsiszíni mozgás a következőképpen zajlott: a a földalatti a saját rendszerű, alacsonyan levő felsővezetéke alatt kiment a kihúzóvágányig, ahol egy kis, zsámolyszerű szerkezetet kapcsoltak hozzá, mely áramszedőként üzemelt a kocsiszínbe vezető alsószedős vágányon. A motorkocsik tehát saját motorjuk által mozgatva álltak ki és be, és ez egészen a második világháború végéig így is maradt. Akkor rendes villamosvasúti felsővezeték került az összekötőszakasz fölé, melyhez vagy a 7300-as pályaszámú "Béka" mozdonyt használták áramszedőnek (a mozdony normális magasságú áramszedőjével szedett áramot átvezették a kisföldalattiba), vagy egy Mukival vonattak.

A baloldali, a harmincas évek végéről származó térképrészleten látszik, ahogy a kihúzóvágány az Állatkerti úton át kivezet a Dózsa György útra. Később kiépült egy másik (ekkor még felsővezeték nélküli) vágány is, mely az Állatkert előtt haladt, egészen a 25-ös villamos jobb felső sarokban látható hurokvégállomásáig. A villamosvasút ezt a városligeti villamos és kisföldalatti szakasz megszüntetéséig rendszeresen használta üzemi célokra (a Dózsa György úton mindkét irányba volt vágánykapcsolata).

Egy Füzesi kocsiszínben gyártott acélvázas vezérlőpótkocsi a Gundel étterem előtt (az épület oldalát átépítették, ahogy az látható). A pótkocsik vezetőfülkéjét a hozzájuk csatolt motorkocsik nem használt vetőállását felhasználva építették ki, tehát a továbbiakban a szerelvény összeállítás közlekedhetett csak, bár maradt szóló motorkocsi is üzemben.

A 7045-ös Muki (melyet még 2005-ben is használ a villamosüzem!) itt éppen a Bagolyvár étterem épülete előtt vontat egy motor+pót összeállítást. A vágányok itt a járdán mentek, és nem voltak elzárva a gyalogosforgalom elől, ezért a vontatásoknál oda kellett figyelni, különösen hétvégén.

Egy Ganz csuklós földalatti kocsi az Állatkerti úton. A prototípus szerelvények még a felszíni szakasz meglétének idején megérkeztek, így ott is futottak próbaköreiket (valamint a zuglói villamosvonalakon). A kocsinak itt még nincs felszerelve az áramszedője, amivel elérné a normális felsővezetéket (ezzel a ráépítménnyel tudott csak kimenni a villamosvasúti felsővezeték alá), és vontató Muki se látható, így valószínűleg egy szaksajtó számára készített képről van szó.

Baloldalt: valahol itt kanyarodtak a vágányok keresztbe az úton, hogy bemenjenek az ebből a szögből még csak foghíjteleknek látszó helyre a kép bal szélén látható bérháztól jobbra. Jobboldalt: a "foghíj" igazából a kocsiszín udvara volt, ahol még ma is megvannak a vágányok, bár a MÁV Kórház használja ezt a területet (ahogy a régi Dózsa kocsiszín és főműhely helyét is). A távolban látható csarnok volt a tulajdonképpeni kisföldalatti kocsiszín. Érdekes, hogy még 2006-ban is megvan!

De térjünk vissza a kisföldalatti forgalmi vágányaira! A baloldali képet egy erősebb teleobjektívvel készítették, így nem tudtam teljesen reprodukálni, de talán látszik a jobboldali fotón, hogy a pálya helye a felszíni szakasz megszüntetése után üresen maradt. A régi kép jobb alsó sarkában látszik a kihúzóvágány kitérője is.

Állatkert megállóhely. A pályán nem volt szabad csak úgy átjárni, ezért volt szükség a gyalogosfelüljáróra. Mind az oszlopok, mind a megálló esőbeálló fülkéi valami olyan hangulatot sugároznak, ami már nem található meg a városban. Érdemes megnézni az előtérben látható váltót, melyet végállomási visszafogásra (is) használtak. Egyes beszámolók szerint egy időben hétköznap este például nem ment el a Széchenyi fürdőig a kisföldalatti, hanem már itt visszafordult.

Ugyanez a megállóhely a másik irányból, a kanyar felől. A pálya helye itt is üres, viszont a régi képen jobboldalt látható fák még ma is megvannak! A régi kép egyébként a bontás körül készülhetett, mert a felsővezeték le van szerelve, akárcsak a megállótábla (utóbbi miatt valószínűsíthetően nem csak felújításról van szó).

A megálló a túloldalról, az Állatkert főbejárata felé nézve. A 2002 februári kép szándékosan mutat kicsit többet, mint az eredeti, hogy ne csak az a középen látható fa legyen a képen :)

A vonal ezután megkerülte a Városligeti tó csücskét, az Állatkerti körút mellett haladva.

A "kanyar" a másik irányból, szóló motorkocsival. A sínek a mai járdától jobbra haladtak, de én nem tudtam ellenállni eme igényesen ideálmodott fagylaltosbódé lefényképezésének, hogy érzékeltessem a liget mai állapotát (a jegeskávéjuk egyébként finom).

A végállomás előtti kettős visszafogó váltó a váltókezelő bódéjával. A háttérben az Állatkert kerítése látszik. Azt is észre lehet venni, hogy értelemszerűen nem szokványos villamosvasúti felsővezetéktartó oszlopokat használtak, hanem alacsonyabbakat.

Itt éppen egy vezérlőpót+motor szerelvény használja az előbb látott váltót, ahogy kihalad a végállomásról a Vörösmarty tér felé tartva. A háttérben az állatkert műsziklája.

A háttérben a 25-ös villamos végállomásának épülete látszik, melyet ma elárusítóbódék vesznek körül. Ezen a képen jól látszik a felsővezeték felfüggesztésének merev megoldása a munkavezeték-párokkal.

Bevallom, a végállomás egykori helyét nem sikerült pontosan betájolnom, de talán ez a kép is érzékelteti, hogy semmi nem maradt hírmondónak belőle. A régi képen baloldalt látható autók egy később sétánnyá alakított, azaz megszűnt utcában állnak, így ez se jelentett támpontot. Maga a végállomás elég egyszerű volt: fejvégállomás két vágánnyal, köztük faszerkezetű épületecskével és esőtetővel. Kár, hogy legalább ennyit nem hagytak meg a több mint háromnegyed évszázadon át üzemelő szakaszból - bár valakitől úgy hallottam, hogy az elbontott csarnoképületet valaki megvette, és Érden a kertjében felállította!

Archív fotók:  Mr. Cyber, NZA és Nagy Zsolt Levente gyűjteményéből