További képek a Fehér úti Vasúti Javító Főműhelyből

A Fehér úti főműhellyel való megismerkedésre egy alkalom kevés, vissza kellett hát mennem. Ezúttal kicsit jobban odafigyeltem a jelenleg üzemelő járművek alkatrészeinek szerelésére.

A bejáratnál egy nemrégiben érkezett banán pihent, még pályaszám nélkül, a kimenő vágányról pedig egy csatolt szerelvény indult épp próbaútra, őket sajnos nem tudtam lekapni.

Előző alkalommal eléggé elhanyagoltam a tolópadokat, ezt most szintén bepótoltam. Egyébként ha jól láttam, a tolópad két végén levő vágányok mintha nem lennének egy vonalban a tolópaddal, azaz nem lehet átszáguldani rajtuk egy lendülettel. Vagy csak érzékcsalódásról lenne szó?

A tolópad retesze, mely azt biztosítja, hogy a vágányok jól illeszkedjenek, és ne csússzanak szét, amíg áthalad rajtuk a jármű.

Persze mi mást is tili-toliznának éppen, mint egy hannoverit. A Fehér úton már mindenképpen átvették a hatalmat!

Mint most kiderült, előző alkalommal a 1342-es ipari csuklóst fényképeztem le nyers állapotában. Ő volt az a kocsi, mely '91-ben kisiklott és felborult a Vajda Péter utca sarkán, halálos balesetet okozva. A képen a belső rész látható.

Ezen a Tátrán csak kisebb lemezjavításokat végeztek, ...

... akárcsak ezen (ezeken).

Ez a banán hibás ajtóműködtetéssel érkezett. Vagy csak a hibát jelző matricát felejtették rajta?

1402 ugyanott pihent, ahol előző alkalommal, ...

... és ez a Tátra se készült még el azóta.

1402 ajtónyitó gombja. Úgy látszik, a BKV már arra készül, hogy a csuklósok a Nagykörútról (ahol nehézkes lenne az egyedi ajtónyitás) előbb-utóbb a külvárosi vonalakra kerülnek, ahol hasznos lehet ez a funkció.

A Fehér úthoz közelebbi tolópad.

A nagycsarnok mögötti udvaron készítik a villamosvasút kitérőit.

A csarnok falánál pihentek ezek a kisföldalatti-tengelyek, féktárcsával és hajtásházzal.

A műhely területén egykor valószínűleg kiterjedt "kisvasúti" hálózat működött: kis pőrekocsikon tolták ide-oda az alkatrészeket. A szűk hely miatt a kanyarodást ív helyett ilyen fordítókorongokkal oldották meg. Ahogy az látható, a "hálózat" egy részét már felszámolták.

Motorpróbázó pad: két villanymotort tesznek le egymással szemben, a főtengelyeiket kardánnal összekötik. Az egyik motor üzemmódban működik, a másik generátorként, eközben a hatásfokot, a keletkező rezgéseket, zajt mérik számítógép segítségével.

Ezzel a géppel szedik le a kerekekről az abroncsot. Kicsit olyan, mint a Sarlakk a Tatuinon, nem? :)

A Tátrák gyengeáramú kontollerje vízszintesen van beépítve, nagyjából úgy, ahogy itt le van téve a földre.

Tátra műszerfalak a műszerész műhelyekben. Ezeket már ismerjük, ...

... ez viszont még nem túl gyakori: az egyedi ajtónyitású ICS-kbe kerülnek ezek az újfajta műszerfalak. NZA-val megállapítottuk, hogy kicsit olyan, mint a szegedi Bengálik műszerasztala.

Ez az ICS épp fényeződik; a 6-os homloktáblán erősen meglepődtem, nem gondoltam volna, hogy benne hagyják ilyenkor.

Ez az ICS (1369) még kopaszon állt a szomszéd kamrában.

Egy pillantás a csarnokra, mielőtt elhagyjuk...

Ezt a lórét kimondottan NZA kedvéért kaptam le. Remélem majd elmondja, hogy miért kérte :)

És egy további bizonyítékértékű kép arról, hogy tényleg új korszak köszöntött be a BKV-nál: banánhegyek a bejárattal szemben. Tiszta Zöldség-Gyümölcs bolt :)


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez