Városi és nemvárosi közlekedés
Előzmény: Amszterdam villamosgyűjteménye(i)
Az eddigiekben többször is szó esett az EMA-ról (Electrische Museumtramlijn Amsterdam), itt az idő, hogy lássuk, milyen is az a bizonyos múzeumvonal!
A Haarlemmermeerstation mögött egy hurokvágánnyal találkozhatunk. A múzeumi szezon minden vasárnapján innen indulnak hét kilométeres útjukra a nosztalgiaegyesületek kocsijai, szerelvényei. A forgalmat a háttérben látható toronyból irányítja a diszpécser, ez az építmény amúgy a Centraal Station előtt állt eredetileg. Az irányítás mobiltelefonon zajlik, a járatoknak kódjaik vannak (például "Delta Foxtrott"), így hivogatják a diszpécsert, aki engedélyt ad az egyes szakaszokra való behaladásra.
Mi az utolsó ezévi üzemnapon jártunk ott barátnőmmel, és ez a nap az egyesületek tagjai számára is különleges volt. A volt vasútállomási épületben aukciót tartottak különféle régiségekből, a vonalra pedig olyan kocsikat is kivittek, melyeket egyébként nem szoktak. A 401-es nem ilyen, ez az 1929-es Werkspoor kéttengelyű megszokott látvány; az amszterdami villamosok "kék korszakának" szép képviselője.
Érdekes volt látni, hogy a nálunk is használatos kontrollereket az ismerős "kurbli" helyett ilyen kerekekkel kezelik.
Pár szó a pályáról: az egyesületek az egykori vasútvonalat 1975-ben kapták meg használatra az érintett önkormányzatoktól. Egyvágányú vonalról van szó, kitérőkkel, néhány híddal és aluljáróval, és sok szintbeli kereszteződéssel. Viszont utcán sehol se megy, ez kicsit szomorú, hiszen a villamos alapjában véve utcai jármű. Az üzemeltetőknek sok gondjuk van a vágányzattal, hiszen itt, ahol minden vízzel van telitve, az alámosás nem ritka jelenség, és a sínek, talpfák is elég régiek.
A kitérőkben balos forgalom van, a váltók nem rugósak, kézzel kell állítania a minden kocsihoz tartozó kalauznak.
A vonalat '75 és '97 között több lépcsőben építették át a villamosoknak. Az Amstelveen előtti szakasz különösen szép, itt egy hatalmas "szabadidő-tó" található. Másutt meg gémek lépdelnek a fűben, szárcsák és récék úszkálnak a békalencsével fedett csatornák felszínén...
A vonalon néhány megálló is található, ezeknél fel lehet szállni a nosztalgiatujákra. Ottjártunkkor számtalan fiatal család élt a lehetőséggel, tágra nyílt szemű kisgyerekekkel, a lelkesedéstől kipirult apukákkal voltak tele a kocsik :) Amsztelveen-nél a régi vasútállomás épülete is felismerhető, régiségbolt működik benne.
Az útátjárók fedezése a kalauzok feladata: leszállnak, előremennek, zászlót lengetnek, vagy leengedik a sorompót, majd visszaszállnak, és a kalauzcsengővel jelzik, hogy mehetünk tovább. A "kalauz" egyébként egy relatív meghatározás, mivel az egyesületek tagjai vetésforgóban végzik a feladatokat: vezetnek egy vagy két kört, utána kalauzkodnak, kicsit irányítanak, és közben élvezik az ő saját kis vasútjukat!
Kék villamosok találkoznak az egyik kitérőben. Felhívnám a figyelmet a viszonylatjelzés színeire, melyek az iránytábla hátterét is képezik.
Az előbb látott 236-os kocsi ismét. Ez egy 1913-as gyártású járgány. Érdekes, hogy itt a villamosok az elektromos berendezéseik alapján kapnak becenevet: a korábban látott 144-es az "Union", egy későbbi sorozat a "Schuckert", ez pedig a "nagy AEG" sorozatba tartozik.
Na, ki találja ki, hogy mi ez?
Úgy van, ez a 2614-es pályaszámú bécsi L kocsi. Sajnos a JPEG képformátum tömörítése kicsit betett a piros színnek, de sebaj, ez akkor is egy szép villamos :)
Ismét a 401-es. A vonalon közlekedő járművek folyamatosan változtak, legtöbbjük csak 1-2 kört ment, utána egy másik típusra lett lecserélve az adott forgalmi szám.
Ismét a Harleemmermeernél vagyunk, a hurokvágányon a 891-es vár az indulásra, a 987-es pótkocsival. Ezek háromtengelyes kocsik 1948-ból.
A harmadik tengelyen kis kerekek helyezkednek el, a megoldás egy speciális mechanizációval a két fő tengely ívbeállását hivatott segíteni. Jópofa a középső bejárat lépcsőjében látni a harmadik tengely kerékdobját!
A végállomás csonkavágányán állt ez a kocsi, mely a Muki helyi megfelelője.
Ahogy az látható, a belsejében egy dízelaggregátor van, így képes felsővezeték nélküli szakaszokon is haladni. Ez azért is hasznos, mert a tárolócsarnokokban nincsen felsővezeték.
A nap sztárja egy bécsi kocsi, a 110-es pályaszámú C1 "Grossraumwagen" volt. Erről azt tudtam meg, hogy ritkán látható itt, pedig milyen szép is egy ilyen DÜWAG-licensz négytengelyes!
A kocsi belseje természetesen teljesen autentikus volt, még a vezető is Bécsből érkezett, és ízes osztrák dialektusban beszélt :) Az a kar ott középen egyébként nem lapátnyél, hanem a kontroller karja!
No igen, ehhez hasonló kocsibelsőt még bőven lehet Bécsben látni, igaz, már ülőkalauz-pult nélkül.
A bécsi kocsi másik érdekessége a 20-as viszonylatszám, ilyen ugyanis sosem volt Bécsben.
És lassan az utazás végére érünk: a külső végállomáson nincsen hurokvágány, csak egy delta, melyben az egyirányú szerelvények és kocsik is meg tudnak fordulni. Hátul látható, ahogy a C1 betolat a delta egyik ágába, elől a háromtengelyesekből álló szerelvény halad ki.
Végül a háromtengelyű kocsival tértünk vissza a városba. A belseje elég puritán volt, leginkább a Bengálikat juttatta eszembe, bár a futása kellemesebb volt, viszont rettentően átfagytunk, mire a körülbelül negyven perces út végére értünk. Igaz, lehet, hogy ez csak a C1 után tűnt fel, melyen kellemes meleg volt.