Amszterdami látogatás III.

Előző oldal

Ez tetszett: két autós sáv közt futó biciklisáv. Itthon félnék ilyenen menni, itt szerintem az autósok félnek, a helyi biciklisták ugyanis nem kimondottan defenzíven vezetnek!

Erre egy jó példa: a villamos már száz méterrel hátrébb csengetett, hogy menjen onnan a drótszamaras, de nem, ő inkább még jobban próbált tekerni. A villamos inkább lassított - az itteniek hozzá vannak ehhez szokva.

Más. Az itteni villamosüzemre nem jellemző, hogy spórolna a váltókkal: ha két villamosvonal találkozik, biztos, hogy van köztük vágánykapcsolat, legalább két, de inkább több irányban. A viszonylatok is így kanyarognak, és forgalmi akadálykor, metróépítéskor sincs gond, legfeljebb kerültetik a vonalakat. A városban van néhány "Grand Union" is, mely olyan kettős kereszteződés, ahol minden becsatlakozó utcából lehet egyenesen, jobbra, és balra is menne mindkét iránynak. A képen látható (Rijnstraat / Vrijheidslaan kereszteződés) mondjuk pont nem Grand Union, mert az egyik utcából kiindulva a hat vágányirány helyett "csak" öt van :)

Örömködés az imént látott kereszteződésben. Talán már feltűnt a szemlélődőnek, hogy a viszonylatszám mellett egy színes mintázat is látható. Annak idején a viszonylatok tábláinak háttérszínei voltak ezek a színek és minták, később különváltak, és csak a szám mellé tették oda őket. Viszont hagyománytiszteletből még a Combinókon is vannak ilyen "zászlócskák"!

Plantage Parklaan, a 6-os villamos végállomása. Ez az egyetlen vonal, ahol nem közlekednek Combinok...

... ugyanis van útközben néhány olyan kanyar és hídon levő emelkedő, melyeken az alacsonypadló fennakadna. Az itt való utazásnak bizony tényleg van egyfajta hullámvasút jellege! Kicsivel arrébb egy felnyitható hidat találhatunk, rajta áthaladó villamossal. Sajnos ezt nem sikerült lefényképeznem.

Amsterdam Zuid/WTC: a város metrója ennél a megállónál ágazik szét, az egyik ág LRT (light rapid transit, Stadtbahn, "könnyűmetró") jelleggel folytatja útját, a képen látható, tető-áramszedős szerelvényekkel. Ezeket a BN építette a kilencvenes évek elején. Hogy szebb legyen a dolog, az LRT vágányain halad egy darabig az 5-ös villamos is.

A képen a szembefény miatt sajnos nem látszik, de a harmadik sín mellett felsővezeték is van a vágány felett - a most érkező, CAF gyártmányú LRT-metró azonban nem használja azt, mivel ő a saját, föld feletti, viadukton haladó vonalán fogja az útját folytatni, oldalsó áramvezető sínnel. Négy CAF kocsira azért van pantográf is szerelve, csak hogy érdekesebb legyen. A két (?) régebbi metróvonalon egyébként "nehézmetró" jellegű szerelvények közlekednek, nem ilyenek. Őket az LHB-MAN-DÜWAG-Siemens-Holec konzorcium gyártotta, és az elejük úgy néz ki, mint valami amerikai kisteherautó, sok fényszóróval és hűtőráccsal. Belülről leginkább a bécsi metróra emlékeztettek (sajnos nem tudtam fotózni). A "nehézmetró" és a fentebbi két képen látható LRT a belváros alatti alagútban fonódik, utóbbi járművek itt kis lecsukható platformmal hidalják át a peron és a kocsi közti rést.

Kétirányú BN csuklós a Museumplein közelében.

Az egykori Haarlemmermeerstation vasútállomás (ahonnan a múzeumi villamosvonal indul - erről majd később szó lesz) előtt egy villamos-kőrönd látható: a négy betorkolló utcából csak kettőt használ a forgalom, a harmadik egy remizhez vezet, a negyedik pedig egy másik vonalhoz. A tuják körforgalomban kerülik meg a teret, bár egy vágány átvág a zöldterületen. A 16-os pont ezt az irányt használja, de a sok közül csak egy olyan szerelvényt láttunk, mely tényleg ezt a rövid vágányt használta, a többi körbement, ahogy az a képen látható.

Egy megfigyelés: szerintem a villamosmegállók peronjai szűkek. Igaz, nem is várnak annyian rajtuk, mint a Gellért téren! (De Clercqstraat)

Combino a Spui közelében. Meg kell mondjam, egész megnyerőek voltak a kocsik. Ívben gyorsan haladva persze produkálták a jellegezetes "Combino-rángatást", viszont ha a vezető eltalálta a megfelelő sebességet (se túl gyors, se túl lassú), akkor még ez se volt feltűnő. Viszont a gyorsulása hihetetlen volt, nagyon dinamikusan tud menni a járgány! A kép helyszínén túl van egy éles bal, majd egy éles jobbkanyar, itt legalább negyvennel rohant át az egyik utazásunk alkalmával a vezető, hát, az nem volt egyszerű, a rángatózást itt se tapasztaltuk, viszont majdnem lecsúsztunk az ülésről :)

Éjszakai életkép: egyszerűen nem sikerült olyan beállítást találni, amibe ne gyalogoltak vagy bicikliztek volna bele. Hiába, ez egy sürgő-forgó város!

Zárásképpen még egy esti felvétel, ismét a mesekastély kinézetű főpályaudvar előtt, két Combinoval. Szerintem ezen a képen még az alacsonypadlósok is szépek, ezt teszi a hely szelleme! :)

Folytatás: az amszterdami villamosgyűjtemény(ek)


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez