2003 március idusa Miskolcon: az ex-bécsi villamosok immár forgalomban

A Miskolc Városi Közlekedési Rt. (MVK Rt.) által vásárolt E1-es villamosokról már volt szó az oldalaimon. Akkor a kocsiszínben láthattuk őket, most elérkezett az ideje annak, hogy forgalomba adják őket. A nyílvános premier március 15-re lett kitűzve, bár állítólag valakik már előző nap is láttak egyet utasokkal tele - persze lehet, hogy az valami próbamenet volt. Szóval március idusán, szép nemzeti ünnepünkön hivatalosan is munkába álltak az osztrák SGP által német licensz alapján gyártott járművek, én pedig ott voltam barátnőmmel, szép hétvégi lillafüredi kirándulásnak álcázva ezt a fotózási lehetőséget :-)

Nem sokkal azután, hogy kiléptünk a Tiszai pályaudvar épületéből, már meg is láttuk az egyik "Emilt" (Bécsben ez volt a beceneve a típusnak), a 182-est.

Ugyanő a másik irányból fotózva.

A városban azért továbbra is a Bengálik és a Tatra KT8D5-ök vannak többségben, így ilyet többet sikerült fényképeznem.

A 151-es Benga. A 150-est is láttam aznap, "próbajárat" táblával, lefényképezni sajnos nem sikerült.

A "Sétálóutca paddal és elavult csuklós villamossal" c. kompozíció.

A városban az 1848-as felkelést ünneplő tömeg gyülekezett, az új villamost ők is megbámulták.

A homlokiránytábla bal szélén levő nyíl az elsőajtózást jelöli.

Az egyéni ajtónyitással még voltak gondok: az emberek megálltak az ajtó előtt, és bámultak felfele, a nyitásra várva. Ha meglátták, hogy valamelyik ajtó kinyílt (mert ott rájött valaki, hogy meg kell a gombot nyomniuk, vagy mert ott valaki leszállt, és ehhez belülről elindította a nyitást), akkor azonnal átrohantak oda. Ha a sofőr rájuk szólt, hogy a gombot kellett volna megnyomniuk, morcosan hátrébb menekültek.

Ez se ilyen volt Bécsben: zárható vezetőfülke. Mivel nem hermetikusan zár, csak arra jó, hogy a sofőr el tudja zárni magát az utasoktól.

És most egy következzék valami más: Diósgyőr zártpályával és hegyoldallal.

Hajóvonták találkozása nem tilos. (De tényleg: mit lehet egy ilyen kép alá írni?)

KT8D5 a Széchenyi-szobor előtt.

A 167-os Benga a kedvenc villamosfigyelő helyemen.

A 184-es E1, szintén a Széchenyi utcában.

Ugyanő hátulról. Ha minden igaz, a nemsokára érkező következő garnitúrához már c3-as pótkocsik is fognak jönni. Mivel a magyarországi agynak mást jelent a "pótkocsi" szó, gyorsan el kell mondanom, hogy azok a pótok forgóvázasak, és tulajdonképpen ugyanúgy néznek ki, mint ezek a motorkocsik, csak csukló nélkül.

De vissza a jelenbe: a 169-es Bengáli, ...

... illetve két Tátra.

Ezzel le is zárult kis városi sétánk, siettünk vissza a Tiszaira, hogy elkapjuk a vonatunkat. Azért még gyorsan fotóztam egyet a végállomási hurokban...

... különös tekintettel a 181-es E1-esre, mely utasok nélkül indult el. Állítólag este a 180-as "bécsi szelet" is kiment a 2-es vonalra, de ezt én már nem láttam. A kép kapcsán még annyit jegyeznék meg, hogy ahogy az látható, a hurok belső vágánya éppen felújítás alatt állt, talán a bécsi villamosok kedvéért végeztek valami átalakítást? Mindenesetre az E1 a külső ívben tizedannyira se "sikított", mint a Bengálik, vagy a Tátrák (ez utóbbiak zajongása engem különösen meglepett).


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez