Villamosparádé az Európai Mobilitási Hét(vége) alkalmából
2022. szeptember 17-18.

Nem mondhatni, hogy rossz idők jártak a közlekedésbarátokra 2022-ben, konkrétan még soha nem volt annyi nosztalgia villamosozási és buszozási lehetőség Budapesten, mint ebben az évben. És volt egy sima nosztalgiázásnál átfogóbb program is: szeptember 17-18-án az Európai Mobilitási Hét alkalmából lezárták a Szabadság hidat és a Vámház körutat, hogy telepakolják villamosokkal. Régiekkel, újakkal, mindenfélével.

Szombat: érkezések, felállás

Szombaton szeretek sokáig aludni, mégis kimentem a nyirkos-hűvös reggelbe, hogy elkapjam a Fővám tér felé tartó tujákat. Pontosabban annyit, amennyit el lehet kapni anélkül, hogy az ember megszegje a téridő szabályait, mert egyszerre több helyen kellett volna lennem ahhoz, hogy mindent rendesen lefotózhassak. Végül elkaptam a 611-est és az 1522-est a Hengermajom utcánál, és utána némi futással még elébe is tudtam kerülni utóbbinak.

A Gellért téren nagy tili-toli volt, hogy megfelelő sorrendben töltsék fel a budai hídfőtől a Lónyai utcáig tartó szakaszt.

Rendesen meg volt komponálva a menetrend: először a 3720-as tolatott át helytelenben, aztán a 611-es és az 1522-es (lásd fentebb) követte. A kétirányú gépek egy része eközben a helyes vágányt használva elment a Deákig, majd onnan visszatért a 3720-as mögé, például a távolban sejthető KCSV. Ugyanígy tett a 7130-as hógép és egy T5C5K szerelvény is.

Fotóztam már hannoverit itt, de azért még mindig szokatlan látvány a típus errefelé!

És nem csak úgy általában egy tetszőleges TW6000-es jött, hanem a lenyíló lépcsőitől megfosztott, belülről kicsit ráncfelvarrott példány.

A mozgások szünetében nézegettem, hogy hogyan lehetne a nem túl előnyös fényviszonyok közt lekapni a már megérkezett járműveket, még mielőtt a tömeg lehetetlenné teszi a fotózást.

Természetesen szívem acélvázas csücske, a 2624-es is jelen volt.

Acél- és favázas egymás mellett. A két típus teljesen más eredetű és történetű, mégis jól illusztrálja a XX. század elejének (611) és második felének (2624) divatját.

A kétirányú Bengálit, az 1233-ast népes fogadóbizottság várta a híd közepén.

Na, nem mintha én nem fotóztam volna le elölről, ...

... és hátulról :) A megfelelő helyre beállásnak már csak azért is koreografáltnak kellett lennie, hogy ne legyen túlterhelve a híd: egy-egy nyílásban egyszerre csak egy kocsi mozgott, a többi közben várakozott.

Különlegességnek mondható, hogy a híd közepére kiállítottak egy rövid CAF-ot. Ezek forgalomban nem közlekedhetnek itt, de különleges alkalmakkor azért felbukkanhatnak.

Ez a fotó talán azt is érzékelteti, hogy mennyire púpos ez a híd.

A kiskörúti felhozatal

De lássuk az immár helyükre beállt járműveket! A Fővám téri megállóban az egy- és a kétirányú Bengáli pihent.

A 3720-as szó szerint kilógott a sárga forgalmi járművek és szürke munkakocsik közül. Kár, hogy műszakilag nem sikerült a külcsínhez hasonló színvonalat hozniuk a tervezőknek!

És persze az 1233-as se csúnya. Utóbbi mögé egy új Solaris troli is beállt.

Művészkedés :)

Nem mindennapi vendég volt a BKV duplacsuklós Van Hoolja. Ehhez hasonló XXL-es jószággal legalább kétszer próbálkoztak Pesten: egyszer még az Ikarusos időkben, egyszer pedig a kétezres években - egyik kísérletnek se lett folytatása. Ez a gép játszóháznak van berendezve; most láttam először élőben, és értelemszerűen most is csak kívülről.

A szuboptimális időjárás ellenére gyorsan elkezdett megtelni a Vámház körút. Egyrészt a kötelező úticélnak számító Vásárcsarnokba tartó turisták is megnézték, mi folyik itt, másrészt a budapestiek is kijöttek. Egy idő után már csak ezért is ott kellett hagynom a helyszínt, mert lehetetlen volt fotózni.

Tíz körül azért még ki lehetett várni olyan pillanatokat, amikor senki sem gyalogolt bele a képbe.

A felújított Mukik még mindig újdonságként hatnak rám: nem hogy soha nem utaztam ilyennel, de fotóm is csak kiállítási tárgyként van ilyenről. A szürke "fakocka" mögött egy T5C5K is látható, nem is akármelyik, ...

... hanem a Toborzóvillamos! Nem tudom, hogy vajon többen jelentkeztek-e miatta a BKV-hoz dolgozni, de a kisgyerekeken kívül a műszaki érdeklődéssel megáldottakat is megfogta a jármű. Egy német villamosbarát ismerősöm konkrétan azt mondta, hogy ez a legklasszabb dolog, amit az utóbbi időkben látott.

Annak ellenére, hogy a KCSV kinézetre nem különbözik szörnyűségesen az itt közlekedő ICS-ktől, valamiért mégis jópofán nézett ki a Kiskörúton.

Érdekes, hogy míg a KCSV-k pár hónap alatt kijelzőket kaptak, a sima ICS-k hasonló feljavításáról (tudtommal) nincs szó. Igaz, a KCSV-ken látható megoldás is felemás kicsit, hiszen oldalra nem raktak kijelzőket, hanem meghagyták a táblákat.

És itt van még egy kép a korszerűsítéstelenségen (a lenyílók helyetti fix lépcsők logikailag mindenképpen visszalépésnek tekinthetők, akárcsak az, hogy az eredetileg felrakott kamerák mellé visszapillantó tükröket is kapott a kocsi) átesett TW6000-esről.

Beállás Kelenföldre

Mivel másnap is volt járműkiállítás, a villamosok nem mentek vissza rendeltetésszerű kocsiszínjeikbe, hanem mind Kelenföldön aludtak.

Hogy érdekesebb legyen a dolog, a kocsiszíni menetek utasokat is szállítottak. Mondjuk én inkább videózni és fotózni akartam.

Furcsa Budapesten olyan villamost látni, ami hátulról nem ugyanúgy néz ki, mint elölről!

A hóseprőt nem mutattam külön a Kiskörúton, úgyhogy itt van most egy fotó róla a Kosztolányi Dezső téren.

Ezzel a kinézettel viszonylag modern érzést kelt az emberben a KCSV.

A 2624-est egy megállóval arrébb kaptam le. A háttérben látható hidat nemrég még lecserélni tervezték, hogy kettő helyett négy vágány elférjen rajta, de jelenleg nem tudom, mi lesz ezzel a projekttel.

A nap összefoglalásaként itt egy videó. A Kiskörútra tartó villamosok mellett a nap végén Kelenföldre menetelt is megörökítettem.

Egy kis vasárnap

Nem voltam biztos abban, hogy vasárnap reggel is mindent végig akarok várni, de a nap meglehetősen szépen sütött, úgyhogy Jazzcool kollégával kiálltam a Kosztolányi Dezső térre.

A hannoveri továbbra is érdekes látvány a Bartók Béla úton.

A 3720 közeledtekor sütött a nap, aztán ahogy beért a kereszteződésbe, hirtelen elment, aztán megint visszajött. A kép a visszajövetel közben készült, így jártam...

Lehet, hogy szombaton kár volt kijönni, mert vasárnap szebb képeket lehetett volna csinálni?

A Bengálik most másként álltak fel, mint tegnap, de mindig voltak emberek a képben, bármerről is próbáltam fotózni. És mielőtt valaki megkérdezi, hogy miért nem a napsütés felől fotóztam, gyorsan leírom, hogy onnan is próbáltam, és onnan se volt az igazi :)

Most is hamar megjelentek az emberek. Hogy mennyien voltak később, azt nem tudom, mert sürgős vonatozhatnékom támadt, de szemmel láthatólag volt érdeklődés. Vajon mennyien lettek volna, ha nem szeptember közepén került volna sor a rendezvényre? Nem mobilitási izéként, hanem csak a villamosok miatt. Valamikor nyár elején vagy végén akár még mozogni is lehetett volna a tujákkal, és akkor teljesen valóra vált volna egy régi álmom :)


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez