A Budai-hegyek feletti sétarepülés végett mentünk ki a reptérre Riannával és Almár Ákossal, de persze úgyis tudtam (reméltem), hogy mást is fogunk látni. Mert bár már vagy tíz éve a budaörsi reptér végét vizionálom a környék átstruktúrálódása miatt (például mert a reptér végi nádas-susnyás helyén ma már Tesco-parkoló van), jó időjárású hétvégenként olyan üzem van itt, mint kiskoromban.
Szerencsére van, ami tényleg nem változott: a Zlin Trénerek ugyan már legtöbbször vitorlázót vontatnak, és nem műrepülnek, de a motorjuk ugyanolyan klassz hangon zúg, és levett gáznál süllyedésnél ugyanúgy pukkognak.
Egyelőre még ezek a legszebb kisgépek ezen a környéken!
Nagygépes szépségnek pedig itt van a csodálatos Li-2-es, amivel már évek óta nem repültem (legutóbb Hradec Kralovéból jöttünk haza a CIAF 2002-ről vele, és az nagyon nem ma volt). Persze a papírforma bejött: az ezüstszínű madár továbbra is csodálatos :)
Nekünk csak egy körre futotta a Li2-essel, de mivel a masina sokat körözött a sétarepülni vágyó emberekkel, sokáig gyönyörködtünk a fel- és leszállásaiban. Közben lekaptam a többi mozgást is, például az érdekes hangzású HA-SIS lajstromjellel bíró Cessna-150-est. Jobboldalt a HA-TUJ (Bolldog SK61) gurul be leszállás után.
A helikopterek száma mintha évről-évre nőne. Egyre kevesebb a Kamov-26 és a Csirkecomb, és egyre több az ilyen pillekönnyű szitakötő, mint a baloldali HA-MIZ (kétüléses Robinson R-22), vagy a jobboldali HA-HEL (négyüléses Robinson R-44). Utóbbi kép hátterében még egy HB21-es movit is kivehető, ez is kiskoromban számított nagy csodának.
Persze nekem a helikopter inkább valami ilyesmi, mint a HA-BOA: egy MBB Bo-105, mely ebben a formájában eléggé a Kék Villám c. film (és tévésorozat) főhősére hajaz. Mondjuk joggal, mert ez a gép tényleg tud úgy repülni, mint ahogy amaz csak makettként.
Az Eurocopter EC-120-as típusát eddig csak mentőheliként láttam itthon, de úgy tűnik, civilebb célokra is van pár belőle: a baloldali HA-NOT, és a jobboldali HA-EUR is ehhez a típushoz tartozik.
És a szokásos hangár- és előtérmustra, ami nélkül nem látogatás a látogatás: HA-CTE (Cessna C-182) és HA-SGM, aki természetesen egy Zlin 142-es, nagy örömömre még mindig a gyári festéssel.
Baloldalt Veres Zoli Extra 300S-asa, repülésre készen, jobboldalt pedig a HA-SJK, egy Cessna 150-es.
A rövidke képriport végén két csendélet:
balra kilátás a harmincas években épült főépületből az előtérre, ahol egykor
Ju-52-esek
és SM-75-ösök
vártak utasaikra. Jobboldalt pedig ugyanennek az épületnek egy szabályosan
összedőlni készülő sarka. Kár érte, mert ez a komplexum nem csak repüléshez
kötődő múltja, hanem építészeti
milyensége okán is értékes, bár utóbbiból ma már sajnos alig látszik
valami :(