II. Ikarus Találkozó, Tapolca (1)

Nem túl gyakran járok buszos találkozókra; konkrétan azt hiszem, egyszer voltam ilyenen, még 2007-ben, Tatán. Most is a "körítés" győzött meg az utazás szükségességéről, tudniillik Púposos különvonat indult a helyszínre, Tapolcára... aztán ha már egyszer ott voltunk, mégis elmerültem a buszok bűvöletében. Bár a logika azt diktálná, hogy évről-évre kevesebb működőképes régi jármű létezzen, a valóság az, hogy az elmúlt 10-15 évben egyre nő a számuk. Hálistennek!

A résztvevő járművek egy része álló helyzetben várta a látogatókat, másikakkal utazni is lehetett, például ezzel az 1960-as Ikarus 31-essel, vagy a jobbra látható, Csepel teherautóra épített "Fakarusszal". A meleg miatt nem volt kedvünk beállni a sorba, pedig utóbbit szívesen kipróbáltam volna!

Szintén mozgott a balra látható Ikarus 55-ös, illetve a gyártáskori állapotú BKV-s Ikarus 415 (jobbra). Utóbbi engem kicsit jobban is megfogott, mint az előbbi, hiszen Farosból szerencsére járkál egy pár különmeneteken, de ilyen kinézetű 415-öst gyerekkoromban láttam utoljára.

55-ös és 66-os. Utóbbi szerintem a találkozó legszebb járműve volt, ...

... míg a legszívmelengetőbb ez az Ikarus 280-as. Majdnem olyan idős, mint én: '76-ben gyártották!

Számomra a legnosztalgikusabb ez az egyenes, egyrészes műszerfal volt, amit gyerekkoromban szépen lassan leváltott a még ma is látható, háromrészes megoldás. És azok a cs*csgombok..!! Ennél nosztalgikusabb csak az lehetett volna, ha a kormány közepét fedő elemet lefeszítette volna a sofőr, hogy oda hamuzzon vezetés közbeni cigizés közben, ahogy azt a budapesti 4-es buszon annyiszor láttam :)

Régi fajta hangszóró vészjelző gombbal, és a kocsi története. A "teljes motor, futómű és váz felújítás" valószínűleg azt jelenti, hogy a járművet nagyrészt újragyártották '90-ben - elsősorban az ilyen nagygeneráloknak köszönhető, hogy ezek a buszok ilyen sokáig éltek.

Csuklós a napon és szóló az árnyékban. Ezekben a kocsikban nincsen semmi egetverően különleges (egyelőre, hiszen a kollégáik még dolgoznak országszerte), de rendkívül jó látni, hogy vannak, akik gondjukat viselik!

Délután jókora vihar kapott el bennünket, amit az imént látott 260-asban vészeltünk át. Miután abbamaradt az égi áldás, látványos tükröződés kíséretében lehetett elkapni a jobbra látható Karl-Marx-Stadt-i (ma Chemnitz) Ikarus 280.03-ast 1989-ből.

Balra egy további Karl-Marx-Stadt-i csuklós 1990-ből, jobbra egy drezdai 1989-ből. A volt NDK-ban még mindig kultikus rajongás övezi az Ikarusokat, csak azt nem értem, hogy miért rendelték nyitható részek nélküli ablakokkal ezeket a kocsikat a németek annak idején. Tudom, akkor még nem melegedett minden globálisan felfelé, de a friss oxigén akkor is szükséges volt a komfortos létezéshez...

Keletnémet "Kockafaros" (Ikarus 255). A jobbra látható hátsó fali szellőzőhöz hasonlót itthon is láttam Volán buszokon, és valamiért azóta is tetszik a megoldás, pedig voltaképp elég sufnituning érzetű. Még tizenpár éve is hogy megörültem egy ilyennek Debrecenben!

Ikarus sugárút :) az elején ezzel a szép '69-es Ikarus 311-essel. De az a 620-as se volt csúnya.

Balra: további szívmelengetést okozott ez a keskeny első ajtós Ikarus 266.25 1978-ból. Jobbra: a már látott itthoni 66-os egy drezdai 66-os mellett. Utóbbival néhány éve Berlin mellett utaztam is.

Mozgóképes (és hangos) pillanatok. Jó hangulata volt a találkozónak, viszonylag kevés olyan részeg embert láttunk, aki bezárt ajtajú buszba akart felszállni.

A felvonulás

A találkozó fénypontja a felvonulás volt, mely során a résztvevők nagy része legurult a Balatonhoz, megkerülte a Badacsonyt, és visszajött a városba.

Érzésre kilométer hosszúságú volt a rendőri felvezetéssel haladó menet. Az első busz a sorban a BKV-s festésű kabrió 630-as volt.

Városias hangulat balra, "távolságis" (nekem anno minden sárga busz távolsági busz volt - az elővárosi, helyközi, stb. jelzőkkel még nem találkoztam akkor) jobbra.

Egy már látott 31-es, és egy 256-os 1984-ből.

A német küldöttség tagjaként volt jelen ez az Ikarus 250SL és ez az Ikarus 256.51, mindkettő '86-ból.

Következő oldal: a felvonulás folytatódik!


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez