II. Ikarus Találkozó, Tapolca (2)

Előző oldal

255-ös és 256-os. Az első laprugós farmotoros, amit az 55-ösök kiváltására terveztek, a másik légrugós, kifinomultabb jószág. Ránézésre állítólag olyan apróságokon lehet észrevenni a különbözőséget, hogy az egyiken a díszléc fölé nyúlik a kerék körüli kivágás, a másikon nem, de én inkább rendszám alapján próbáltam beazonosítani őket :)

Kapos-Faros balra, Maléves 250-es jobbra.

A baloldalt látható IFA motoros 211-est én mindig csak "téeszbusznak" hívtam, pedig leginkább osztálykirándulásokon és munkásszállítóként találkoztam vele. Vidám kinézetű csöppség, bár nem egy erőművész. Jobbra egy '99-es 412-est láthatunk, amit 2017-ben Olaszországból hoztak haza a gyár rajongói.

1987-es és 1990-es 256-os. Szintén osztálykirándulásos hangulatú gépek, persze a '80-as években mi mással is mehettünk volna, mint Ikarusszal.

Balra egy kis budapesti hangulat: egy '89-es 260-as, mely azóta Angliába került. Jobbra egy 2000-es gyártású "Classic", azaz a modernizált homlok- és hátfallal épített C56. Hihetetlen, hogy a 200-as sorozat megérte a XXI. századot, és most ne kezdjünk el azon vitatkozni, hogy 2000-rel vagy 2001-gyel kezdődött a század, mert ezt a típust tudtommal 2002-ig gyártották :)

Balra egy jellegzetes kinézetű '83-as 260.00 a "Csirketelepről", jobbra egy '84-es 256-os. Ahogy látható, helyszínt váltottunk, hogy ne legyenek túlságosan egyformák a képek.

A budapesti 121-es busz még mindig nem talált vissza a helyes útvonalára :) A jobbra látható 266-ost már mutattam a felvonulás során, ...

... a tesója viszont akkor csak a háttérben látszódott. Jobbra a drezdai 66-os.

Csak nekem tetszik jobban a 66-os ezzel az előredőlő "homlokkal", mint a "sima homlokú" 55-ös? Egyébként tudom, hogy telhetetlen vagyok, de az általam csak képen látott korai kivitelű, "szem nélküli" Farosból is szívesen látnék egyet. Nem is beszélve a nem túl sikeres, de szerintem rettentő dögösen kinéző háromajtós-panorámaablakos BKV-s verzióról!

Jó meleg lehetett a járműveken, jobbra láthatjuk is a típusra jellemző "légkondicionálót", azaz a nyitott első ajtót.

Az NDK küldöttei.

Balra egy Ikarus 553-as, amit lakókocsivá alakítottak. Szegényke borzasztó csúnya egy típus volt! Jobbra egy szép NDK-s 256-os, hozzáillő rendszámmal.

A Légiközlekedési Kulturális Központ 250-ese és 350-ese. Utóbbi szerintem még mindig a legszebb modern busz!

A vidám téeszbusz, és egy újabb ex-BKV-s, egy '89-es gyártású 260-as.

Klasszikus festésű '85-ös 256-os, és a Csepel D420-asra épített Fakarusz.

Balra egy '90-es gyártású 250-es (a felette levő 256-ossal lehet "ki találja meg a 250 különbséget"-et játszani:), jobbra a korábban árnyékban látott ex-Körös Volános 260-as. És ezzel az oldal végére értünk. Mielőtt a záró videón újból végignézhetjük őket, gratulálni szeretnék a szervezőknek, illetve a buszok üzemeltetőinek, remek érzés volt ott lenni!

Szóval videóztam is. Ami érdekes, hogy a filmecske milyen sok orosz nyelvű (de legalábbis cirill betűs) kommentet kapott. Persze érthető, hiszen a volt Szovjetunióban is az Ikarus volt a(z egyik) klasszikus busz a nyolcvanas-kilencvenes években. Amúgy most az oldal megírásakor újra megnéztem ezt a videót, és megint fülig ért a szám, mint ott élőben. Jó kis program volt, na!

UI: Ha esetleg rosszul írtam volna a típusokat, éveket, akármiket, a javításokat előre is köszönöm!


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez