Bevezető Tartalom Újdonságok English version Deutsche Version Budapest elvesztett sínei
 

 

életképek
építkezések
kocsiszínek
különmenetek
bemutatók

belföld
külföld

vasút itthon
vasút külföldön
keskeny nyomtávon

elvesztett sín
régi képek

közelről
múzeumok
emlékek
jegyek
hajók
egyéb

youtube

a készítőről
levél írása

énblog

   
 
Docklands Light Railway

A DLR nem igazán új dolog: az első szakaszt 1987-ben nyitották meg. Nem is igazán villamos, mert a közúttól teljesen elválasztva megy. Én mégis foglalkozom vele egy kicsit, mert tetszik. Alapvetően egy light rail vasútról van szó, mely London belvárosának keleti széléről viszi az utasokat Docklands városrész különböző sarkaiba. Ez a környék - ahogy neve is mutatja - eredetileg kikötő volt, dokkokkal, öblökkel, szigetekkel. A nyolcvanas évek elején kitalálták, hogy ebből a leépülőben levő ipari környezetből egy modern városrészt csinálnak. És így is lett: a dokkok felett modern épületeket emeltek. Közlekedni is kell valahogy: a buszokkal és a metróval gond lett volna, ezért magasvasutat építettek, mely ha kell, a föld alá is lemegy (például a belső végállomásnál, illetve a Temze alatt). A fő technikai érdekesség az, hogy a Bombardier szerelvények automatikusan közlekednek, azaz nincs vezetőjük. Vagy legalábbis papírforma szerint...

A Tower Gates metróállomás felől közelítettük meg a DLR belső végét, némi alagutakon való átvágás után, ami egyébként jellemző Londonra - pár száz méter föld alatt kutyagolás még közvetlen átszállásnak minősül... Ami meglepő volt: a vezető nélküli kocsik nem ugyanott álltak meg az állomáson belül, azaz hiába néztem ki egy jó helyet a fényképezőgépnek az első szerelvény helyzetéhez képest, a következő hátrébb állt meg. Nem tudom, hogy ez minek köszönhető, mindenesetre ez az automata vasút nem olyan pontos, mint a franciáknál (Lille, Párizs) látható, ahol az állomásokon egy külső alagút veszi körül a járművet, melyen csak akkor nyílnak ki az ajtók, ha a jármű beállt - értelemszerűen az ajtóknak ugyanott kell lennie a peronon és a kocsin is...

A földalatti szakasz engem hullámvasútra emlékeztetett: az alagút gilisztamódra kígyózott, amit felerősített a kocsik imbolygó, szitáló mozgása. Egy érzékenyebb ember szerintem lazán tengeribeteg lesz tőle! Az alagút látványa előttünk azért jó volt. És aztán kiértünk a szabadba! Eleinte valamilyen régi vasúti töltésnek néző alkalmatosságon mentünk, aztán bekanyarodtunk a modern részre.

Ez a környék kicsit olyan, mint egy húsz évvel ezelőtti Delta víziója a jövőről: a vasút az öblök, egykori dokkok felett fut, mivel az épületek szinte minden földfelületet elfoglalnak. Lépcsők, függőfolyosók, üvegcsarnokok, hidak - klassz!

És persze felhőkarcolók, ha nem is amerikai méretűek (az épületek teteje nem fért be innen nézve a képbe:)!

Na de lássunk pár járművet is!
 
 

Szerintem kimondottan olyanok, mint például az Essenben futó 5200-as sorozat, igaz, ennek nincs tetőáramszedője, amannak viszont van vezetője...

Persze a csúcsforgalomban úgy találtuk, hogy ezeknek is volt: a sofőr odaült az első ülésbe, felnyitott egy panelt maga előtt, és onnan indította az ajtócsukást. Más tevékenységet nem nagyon láttuk, hogy végeznének, illetve mégis: egyikük újságot olvasott :-)

Ez itt a West India Quay állomás, ahol a vonalak elágaznak-találkoznak, azaz itt négy vágányon volt lehetőségem fotózni.

Szerintem modern városrésznek egész pofás hely!

A távolban a Milleneum Dome látható, ami egy óriási megkopaszodott sündisznóra emlékeztet.

Váltókanyargás itt...

... váltókanyargás ott.

Ez az egészfelületes hirdetés szerintem egész jól áll a kocsinak!

Na ez se kicsit modern látkép :-)

És ilyen az előbb látott váltókörzet jármű nélkül. Jól látható a harmadik, "áramvezető" sín (azért van idézőjelben, mert ugye a többi is vezeti:). Balra a belváros van, jobbra Stratford, felénk pedig Greenwich.

És még egy kép. A magyar építészeket elküldeném ide tanulmányútra: ezek az épületek nem modernkednek, nem bravúroskodnak, és ettől valahogy nem olyan zavaróak, mint egynémely hazai elképzelés a korszerű építészetről...


© Varga Ákos Endre, hacsak nincs másképp jelölve. Figyelem: az oldalakon található szövegek és képek csak szerzőik engedélyével közölhetők újra!

Vissza a tetejére Vissza a kezdőoldalra