Ebben most nincs Nohab, első oldal
A 2022-es év különböző peronokon, a Balaton partján és a Gyermekvasúton

Ebben az évben többet akartam a vonatokkal foglalkozni, mert a villamosokra megint ráuntam kicsit - leszámítva a nosztalgiajáratokat.

Nagymaros-Visegrád, csak úgy
Nyári kelenföldezés
Vegyesfelvágott
Ősz a Balaton-parton
Őszi kelenföldezés
Bakony-túra Győrön át, Börtönbézével
Gőzöspróba a Gyermekvasúton
Különvonat gőzben
Még pár őszi életkép a budai hegyekből

Némelyik fotótúrának volt célja, apropója, néha meg csak azért kirándultam valakivel a sínek mellé, hogy ne mindig csak a Szent Gellért térig menjek el otthonról.

Nagymaros-Visegrád, csak úgy

Nagymaros az utóbbi kategóriába tartozott. Jóelőre beterveztük, hogy fotózgatunk itt, és úgy tűnt, hogy jó fényeink lesznek, de persze nem lettek. Igaz, voltaképp csak a büszkeséget bántja az ilyesmi, hiszen beszélgetni felhős időben is lehet :)

Szerintem ez egy roppant kellemes megállóhely, legalábbis a Duna felőli oldal, mert a másik egy kicsit romos. Bár ott meg klassz, ahogy a peron majdnem rálóg a templom szentélyére. Ez a templom bennem egyébként mindig németes benyomást keltett: a gótikus toronyra nem az itthon szokásos "default" barokk sisakot illesztették az újjáépítéskor, hanem a háttérben láthatót.

Alapvetően tehervonatokat szerettünk volna látni, de nagyon ritkán jöttek; többre számítottunk.

A típusfelhozatal azért nem volt rossz: az első képen egy Laminátkát láttunk, a másodikon egy 1216-os Taurust (ES64U4, mások szerint Taurus III), ez itt pedig egy Traxx.

Míg mi vártuk a vonakat, valaki repülőbe ült, és megnézte a visegrádi várat - alulról :)

A személyek Kissek voltak, de ez nem baj, mert nagyon jó kis vonatok. Amikor a kilencvenes évek elején először utaztam Hernyóval itt, az is nagyon tetszett, de a kétezres évekre már lerongyolódtak, és a sima ingavonatok se voltak valami kellemesek. A később megjelent posta Bhv-kat meg soha nem sikerült megkedvelnem.

Nyári kelenföldezés

Júniusban (megint) lejött a hegyoldal Nagymaros és Zebegény közt, ezért a normál esetben a szobi vonalon közlekedő nemzetközi vonatok a hegyeshalmi vonalon át közelítették meg Pozsonyt. Ez azért volt érdekes, mert így Kelenföldön lehetett fotóztni ezeket az itt nem túl gyakran felbukkanó Škoda mozdonyokat.

Ugyanaz a mozdony, csak máskor, ezúttal szlovák kocsikkal.

És lássunk valami hazait is!

Most pedig valami hazai vonóerőset! Kicsit szomorú, hogy mindkét képen használtan vásárolt személykocsikat láthatunk a mozdonyok mögött: az előbbin ex-osztrák RaaberCityket, utóbbin ex-keletnémet halberstadtiakat.

Gyerekkoromban meglepődtem, amikor furcsa - akkor még nem zöld-sárga - festésű V43-asokat láttam errefelé a nyolcvanas években: akkor hallottam először a Gyesevről. Most meg azon lepődtem meg, hogy egyátalán felbukkan itt gyeseves Szili, mert nem tipikus.

Ezek a francia mozdonyok (SNCF BB 36000 "Astride") már jó pár éve járkálnak az országban, de még soha nem sikerült rendesen lefényképeznem egyet. Most se :)

Ez meg csak egy Vectron, az osztrák vasút cicabajszos némete.

Lássunk-halljunk egy kis mozgást is! Aki olvasni akar, annak felirat is van.

A CZ Loko EffiShunter 1600 jelzésű mozdonyát valamiért "Csillagromboló" néven emlegetik, pedig szerintem se nem igazán nagy, se nem igazán erős. Azt sajnos nem tudom, hány turbolézere van :)

És zárjuk ezt az adag képet azzal a Laminátkával, amit az első fotón Nagymaroson láttunk!

Vegyesfelvágott

Utazgatásaim során időnként belekadtam érdekesebb dolgokba is, például ebbe a különvonatozni induló Samuba.

Ugyanezen a napon láttam Szegeden ezt a remot Dácsiát ezzel a retró festésű paklikocsival. Persze csak félreállt tolatgatás előtt, de akkor is szokatlan látvány volt.

Egy ideje magántársasági vonattal is el lehet jutni Bécsbe, Brnóba és Prágába, de még nem bírtam rászánni magam arra, hogy kipróbáljam. A Traxx 3-asukat viszont lekaptam a Déliben.

Épp hazaértem Pozsonyból, és a 4/6-os villamos felé tartva megörökítettem vontatójárművünket. Nincs benne semmi különleges, ...

... ellentétben ezzel a régi festésű Gyors Ásszal. Időnként bejárnak ilyen mozdonyok a Nyugatiba, de ilyen régimódi festésűt még nem láttam. Persze lehet, hogy csak nem járok elég gyakran itt.

Június, napsütés, és egy Kiss az Újpesti vasúti hídon. Nekem még mindig furcsa az új (jelenlegi) híd, pedig jó régen megvan már, no meg a villamosítás se most volt.

Nemrég belefuttottam ebbe a 2008-as fotómba, amit körülbelül ugyanonnan készítettem, mint az előzőt, úgyhogy ide is rakom. Természetesen nem mindig így nézett ki a híd, csak itt már elkezdődött a régi szerkezet bontása.

Egy másik emeletes vonat kicsit arrébb: szlovák 671-es Szenc (Senec) vasútállomásán.

Ez egy teljesen sikertelen kora délután egy pillanata: rossz volt az idő, és a különvonat, amit Pusztaszabolcson áthaladás közben szerettünk volna fotózni, elakadt valahol, hiába vártunk rá. Viszont legalább voltak tehervonatok.

A pusztaszabolcsi állomás jelentősen megváltozott ahhoz képest, ahogy emlékszem rá!

Vonatozás előtti, utáni és közbeni felvételek: Samu Kelenföldön, baleset miatt hármas Flirttel közlekedő IC húz át, valami gyors robog el Traxxszal a fonyódi sorompónál, baleset miatti fennforgás okán itt elvileg meg sem álló vonat áll meg Pusztaszabolcson, Samu érkezik Kelenföldre, hogy aztán Keszthelyre menjen tovább, végül a videó egy Bhv ajtajával zárul :)

Ősz a Balaton-parton

Évek óta terveztem, hogy hajózok egyet a Balatonon, mert a szántódi kompot leszámítva '78-ban jártam utoljára a magyar tenger vízén. Valamiért aztán mindig csak halasztgattam a dolgot, míg 2022 szeptember közepén fogtam magam, lementem Fonyódra, és ...


Ha rákattintasz, teljes méretben megnyílik a kép

... fotóztam pár vonatot :) Persze utána a hajóval átkelés is megvolt, de így utólag belegondolva mégis a vonatok maradtak meg emlékként aznapról, mert a hajózás túl rövid volt. Azért így is komoly hatással volt rám, mert a rákövetkező nyár a balatoni hajózás jegyében telt. A fotózás helyszíne a bélatelepi "Panoráma beach" volt. Régebben mindenféle kusza fák álltak itt a víz és a sínek közt, de néhány éve sétányt építettek a helyükre, képeslapra illő panorámával. Azóta vonatos képek százai készültek ezen a tényleg egyedi helyszínen, és végre én is tudtam párat kattintani.


Ha rákattintasz, teljes méretben megnyílik a kép

Az út és a vasút itt a tó és a Várhegy közé van szorítva pár száz méter hosszban. Fent a hegyen is van egy sétány, sőt, idegenforgalmi szempontból az _a_ sétány, de vasútbarátként ez érdekesebb.

Más napszakban, sőt, inkább más évszakban :) kellett volna jönnünk, de árnyékos oldalú vonatokkal is klassz volt ott lenni. Ezt a panorámát receptre kellene felírni mindenkinek kora őszi depresszió ellen!

Eredetileg úgy terveztem, hogy a jó fényben jövő vonatokat lefényképezem, a rosszban jövőket meg videózom, de előbb a fényképezőgép kezdett szórakozni, aztán meg a felvételt nem sikerült elindítanom a kamerával, úgyhogy a zsákmány soványabb lett a tervezettnél. De nem baj, mert így is nagyon kellemes két órát töltöttem el itt.


Ha rákattintasz, teljes méretben megnyílik a kép

Egy idő után elindultunk a kikötő felé útitársammal, de közben azért reménykedtem, hogy jön valami, mielőtt beérünk a házak közé. És lőn, hirtelen feltűnt egy világos valami a távolban: egy magánvasúti Laminátka!

Ráadásul gépmenetként: ha vonatot húzott volna, nem fért volna be rendesen a panorámába, de így klassz "nyárzáró" kocka lett a pillanatból, ahogy elzúgott mellettünk.

A fonyódi szakállas sorompó remélem, hogy örökké megmarad így, élmény minden egyes alkalommal alatta átmenni a kikötőbe!

Következő oldal: őszi kelenföldezés, bakonyi Börtönbézé, és újra gőzmozdony a Gyermekvasúton!


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez