életképek
építkezések
kocsiszínek
különmenetek
bemutatók
vasút itthon
vasút külföldön
keskeny nyomtávon
közelről
múzeumok
emlékek
jegyek
hajók
egyéb
2007 decemberében leállították a közlekedést az utolsó stuttgarti villamosvonalon, a 15-ösön. Helyét két évre buszok veszik át a Kelterplatztól kifelé, amíg elkészül a részben alagútban futó, normál nyomtávú Stadtbahn szakasz a méteres nyomtávú, felszíni vonal helyett. Igen ám, de a villamosmúzeum pont itt, Zuffenhausen szélén volt, így az is elvágódik a hálózattól! Ráadásul elég értelmetlen lenne később csak emiatt kettős nyomtávval megépíteni az új vágányzatot, lévén nem egy kimondott nézegetnivaló környékről beszélünk. A múzeum így kénytelen búcsút venni eddigi telephelyétől, 2008 tavaszán már a Bad Cannstattban levő, "másfélemeletes" kocsiszínben fog újranyitni.
A gyűjtemény nem csak az SSB régi járműveit őrzi, hanem a környező településekéit is (persze ezen települések egy része ma már Stuttgart része), így a Filderbahn-ét (ez a cég a Fildern fennsíkon járó gőz-, majd villamosüzemű vasutat és a degerlochi fogaskerekűt üzemeltette), Feuerbachét (Städtischen Strassenbahn Feuerbach - SSF), Esslingenét (Esslinger Städtischen Strassenbahn), és persze az END-ét (Strassenbahn Esslingen-Nellingen-Denkendorf - a jobbszélen levő, kávézónak használt kocsi például egy 1926-os END pótkocsi). Ezen felül van néhány régi buszuk is.
Nem a mostani az első költözés a gyűjtemény életében, ugyanis nem csak mifelénk van mostoha sorsa az öreg tujáknak: már a harmincas években is képtelenek voltak a helyi közlekedésbarátok rábeszélni a közlekedési vállalatot, hogy a forgalomból kivont korai járműveket ne vágják szét rögtön a selejtezés után (ehhez képest Budapesten figyelemre méltó, hogy az 1910-es években félretették az első villamoskocsik egyikét, ami ugyan (helytelenül) átszámozva és átfestve, de ma is megvan). Szerencsére néhány azért munkakocsiként, illetve itt-ott félretolva valahogy megmaradt. A második világháború után ismét akadtak próbálkozók, de a közlekedési vállalat nem volt vevő rájuk (elsősorban személyes ellentétek miatt), így az érdeklődők inkább a gőzmozdonyos "nagyvasutazás" felé mozdultak el. Teljesen abszurd epizódok is voltak, például egy csapatnyi lelkes ember (Gesellschaft zur Erhaltung von Schienenfahrzeugen e. V. - GES) helyreállított egy síndöcögényt, majd a tévében mutogatta, ami annyira felbosszantotta a közlekedési vállalatot, hogy elrendelték az összes nem használt kocsi eltávolítását/elbontását - a felújított kocsi is csak azért maradt meg, mert a csapat egyik tagja időben el tudta szállíttatni szülei kertjébe! A lóvasút megnyitásának századik évfordulójára ugyan történt egy jelentős felújítás (helyreállítottak egy munkakocsit eredeti kinézetére; ez a jobboldali kép közepén látható, 222-es pályaszámú villamos), de a helyzet nem lett sokkal jobb, például egy vasúthatósági utasítás nyomán egy időre az összes működésképtelen régi villamost el kellett a városi hálózatról távolítani - volt jármű, ami az akkor még létező reutlingeni villamosüzemhez kerülve tudott csak megmenekülni.
Egy időben úgy nézett ki, hogy a hetvenes évek végén megszűnt Esslingen-Nellingen-Denkendorf villamosvasút (END) területén lehetséges lesz egy kis múzeumi üzem létrehozása, de a lelkes amatőrök túlfeszítették a húrt elvárásaikkal, aminek köszönhetően elvesztették a helyi hivatalok támogatását, és nem kapták meg a remélt létesítményeket. A közlekedésbarátok egy csapata (Verein Strassenbahnmuseum Stuttgart e.V. - SMS) aztán a nyolcvanas években megvett egy vasúti mellékvonalat Stuttgartonkívük, és itt, Schönau pályaudvarán tárolta villamosait. Ez a kezdeményezés azonban sajnos csődbe ment, és a járműveket a kilencvenes években egyszerűen feldarabolták. A gondok oka egyesek szerint az volt, hogy bár az SSB új vezetése a múzeumi megőrzéstől már nem ódzkodott úgy, mint a régebbi, a közlekedésbarátok eddigre már teljesen "önjáróvá" - és ezzel együtt kontrollálhatatlanná - váltak. Éppen ezért a cég két vezető beosztású munkatársa új, az SMS-től független együttműködésbe kezdett közlekedésbarátokkal. A társadalmi munkában végzett közlekedéstörténeti tevékenység visszhangja olyan pozitív volt, hogy egy évvel később megalakult a Verein Stuttgarter Historische Strassenbahnen e.V. (SHS), '89-ben pedig a gerlingeni kocsiszínben megnyílt egy kisebb múzeum, és megindult a 23-as nosztalgia villamosvonal is. A lendületbe jött megőrzési, felújítási és nosztalgia tevékenység nyomán a gyűjtemény szépen bővült, és a kilencvenes évek közepén költözött át az akkor használaton kívül helyezett zuffenhauseni kocsiszínbe (azaz a képeken látható helyre). Közben a koncesszióban működtetett 23-as nosztalgiavonal mellett elindították a múzeumhoz vivő 19-est is, mely rendszeres különmenetként üzemelt.
A program szerint a múzeum villamosai délután ünnepélyesen átvonultak Cannstattba. Kis csapatunk vacillált egy sort azon, hogy vegyünk-e jegyet rájuk, vagy csak kívülről nézzük meg a vonulást, végül NZA és Ícé inkább elmentek Esslingenbe trolizni, mi pedig Attilával elindultunk reggelizni, mondván, hogy utána eldöntjük, merre indulunk. Csakhogy a szállásunk egy kőhajításnyira volt a múzeumtól, és miközben a legközelebbi megállóban napijegyet vettünk magunknak az automatából, elcsattogott mellettünk egy GT4-es szerelvény. Ettől persze izgatottság vett erőt rajtam, és indítványoztam az első villamospótló buszra való felvágódást a múzeum irányába. Leszálltunk, és még épp láttuk, ahogy a szerelvény a múzeumhoz közeli hurokvágányon megfordul (ez még nem a 15-ös vonal vége volt, csak egy vonalközi fordulási lehetőség). Lekattintottuk, gondoltam most már tényleg mehetünk enni. Ekkor berobogott egy újabb GT4 szerelvény, élén a tegnap még szólóban ünneplő 401-essel. Sajnos az erősen felhős ég miatt alig voltak fények, de azért kattintottam egyet rá is.
Ekkor már láttuk, hogy további nosztalgiaszerelvények közelednek a távolból: Cannstattból jöttek elbúcsúztatni a múzeumot. Személyes kedvencem ez a DoT4 jelzésű "házi csuklós" volt, melyet a hatvanas évek közepén két kéttengelyesből (T2-esből - nem Tátra, hanem Maschinenfabrik Esslingen) raktak össze. Ez gyakorlatilag egy helyi Bengáli - azzal a különbséggel, hogy ez erős, mint a bivaly: az Alexandrestrasse 85 ezrelékes emelkedőjén akár két pótkocsival is felrobog! Érdemes megfigyelni, hogy két áramszedővel halad: a másodikat a hetvenes években leszedték ezekről a kocsikról, addig is csak akkor engedték fel, ha pótkocsitvontattak. A szerelvény mögött a távolban épp egy villamospótló busz (U15E) közeledik. A jobboldali képen egy T2 kocsi látható, melynek tesóiból a DoT4-est összerakták.
Újabb öreg járgány: a 276-ost 1952-ben építették, a járműínség miatt az 1926-os 200-as sorozat tervei alapján - ez volt az utolsó faépítésű villamossorozat Stuttgartban. Azért van két kép róla, mert nem tudtam eldönteni, melyiket tegyem be - ez volt aznap az egyetlen olyan két perc, amikor rendesen sütött a nap :(
A 418-ast is láttuk tegnap. Hogy mondjak róla valami újat is: ő volt az első olyan stuttgarti villamossorozat, amit eleve sárgára festettek (korábban krémszínűek voltak a városi villamosok). A pótkocsija 1953-as gyártású, Reutlingenből - ez a kis város jellemzően a stuttgarti típusok testvéreit vásárolta, így ez a kocsi gyakorlatilag megegyezik Stuttgart háború előtti, 1200-as pályaszámú pótkocsitípusával. A jobboldali motorkocsi 1939-es gyártású, az uerdingeni gépgyár (a később DÜWAG/DUEWAG néven futó villamosgyár) készítette a Birodalmi Kertészeti Vásár alkalmából, ezért "Gartenschauwagen"-nek becézik.
A múzeum már csak egy vágányon át volt megközelíthető, befelé (a belváros irányába) menetből tolatva. Némelyik kocsi esetében karjelzéssel irányította a személyzet a járművezetőt, némelyiknek volt tolató-vezetőállása hátul. Itt éppen a T2-es rükvercel a hozzátartozó B2-es póttal, amit a heidelbergi Fuchs cég épített az ötvenes évek közepén.
A múzeum már elkezdte az összecsomagolást, ezért nem lehetett rendesen megtekinteni, csak az előre beállított kocsikat. Baloldalt a legrégebbi mozgóképes nosztalgiavillamos, a már említett 222-es (Herbrand, 1904), jobboldalt pedig az egykor itt közlekedő viszonylatokra feltáblázott GT4, DoT4 és T2.
Talán érdemes megemlíteni az 1936-ban épített csarnok tetőszerkezetét, mely fából épült, és oszlopok nélkül hidalja át a teljes csarnokot. Hogy mi lesz ezzel a műszaki műemlékkel, az még nem tiszta, de gondolom lebontani nem fogják. A jobboldali képen a DT8-as Stadtbahn-ikerkocsi három prototípusából kettőnek az egyik fele látható: a 3001-es a DT8.1 sorozathoz tartozik (gyártó: MAN/AEG, 1981), a 3006-os a DT8.3-hoz (MAN/BBC 1982). Érdekes volt a méteres nyomtávú csarnokban normál nyomtávú járgányt látni.
A "búcsúkorzó" kicsit felemásra sikeredett. Előszöris vagy nagyon lassan jöttek, vagy késve indultak, mindenesetre sokat kellett rájuk várni ;másrészt pedig mesterkélt volt az egész: ugyanazok a járművek jöttek vissza a múzeumból Cannstattba, amelyek reggel Cannstattból mentek a múzeumhoz. Az eleve a múzeumban álló kocsikat valamikor máskor vitték át, jórészt vélhetően az éjszakai üzemszünetben.
Persze így is jó volt ennyi öreg tuját mozogni látni, bár ezt jó lett volna nem az esőben állva csinálni - és esetleg kicsit korábban, amikor még van rendes fény a fotózáshoz :)
Az oldalt mi mással lehetne lezárni, mint két GT4-es képpel, hiszen ez a hétvége alapvetően az ő búcsújukról szólt. Érdekességképpen azért elmondom, hogy még december folyamán sor került az első nosztalgiamenetre a típussal...
Használt források:
a német Wikipedia oldala,
www.shb-ev.info,
www.stadt-bahn-bus.de,
Gottfried Bauer: Strassenbahnen in Stuttgart, GeraMond 2003
Vissza a tetejére Vissza a kezdőoldalra
