Tovább a Váci úton: a kocsiszíntől az Árpád útig

Előzmény: Az Árpád hídtól a kocsiszínig

Újpest kocsiszín


A kocsiszín a BKVT időkben és ma

A BKVT villamos kocsiszínje 1896-ban a cég még PKVT időkben épített lóvasúti végállomása és telephelye mellé épült. Ahogy az a régi és új felvételeket összehasonlítva látható, az épületnek eredetileg szögletes, fából készült tetőszerkezete volt a mai vasbeton helyett. A villamos végállomása ugyanoda került, ahol 1866 óta a a lóvasúti kocsik visszafogtak, azaz a "Vadászkastély" (mások szerint "Bagolyvár") néven is emlegetett épület mellé.
A hosszabb, pótkocsis szerelvények bevezetésével kiépültek a hurokvágányok, mind a vonal belső, Nyugati pályaudvari, mind az itteni végén. Ez a hurokvágány megkerülte a régi lóvasúti "indóház" épületét. A forgalmi rend innentől kezdve alapjában véve kialakult: vannak északra menő járatok, és vannak, melyek a hurokban viszafordulnak a város felé.

A balra látható vágányrajz a hatvanas évek első felében fennálló állapotokat ábrázolja. Ezen a huroknak két vágánya van (korábban csak egyet használtak), illetve van egy északról bejárható csonkavágány is a két irány megállója közt, ezen észak felé lehetett visszafogni.

1954. szeptember 6-ig a 3-as, és néha az 1-es itt fordul vissza dél felé, a 87-es pedig észak felé. 1951-től a Közvágóhídtól  induló 23-as is itt végállomásozik. '54-től a 3-as a Váci út-Fóti út kereszteződésben épült hurokvágányhoz jár, a 87-es megszűnik (a külső Váci út forgalmát a 3-as veszi át), a 23-as pedig a Keletiig rövidül. A hurok a 3A betétjáraté lett. A 15-ös villamos 1963 és 1977 között járt ide a Jászai Mari tértől.

Később átrendezték a hurok kijáratát a dél fele menő vágányra, és a csonkavágány is eltűnt, ahogy az a jobboldali rajzon is látható.

Maga a kocsiszín nem volt túl nagy, legalábbis ahhoz a kocsimennyiséghez képest, amit innen adtak ki. Bár az ezen az oldalon levő képeken többnyire csak a csarnokot lehet látni, oldalt, a vasút töltés felé levő tárolóudvaron is tömegével álltak a villamosok.

Tim Boric felvételeA kocsiállomány a hetvenes évektől kezdve túlnyomórészt a régebbi kocsikból állt - Ferencváros és Kispest mellett talán itt voltak a legöregebb kocsik, például favázas kéttengelyesek. Amikor kiskoromban nagy ritkán elmentünk mellette, mindig az az érzésem volt, hogy valami elfelejtett helyről van szó, ahol minden poros, kormos. Persze ez nagyon szubjektív benyomás volt, de - mint később kiderült - joggal, hiszen Újpest kocsiszín sok villamos számára volt a végállomás abban az értelemben, hogy itt állították le, és később itt is bontották el őket.

Amiről még érdemes beszélni, az a kocsiszín neve: ez a terület eredetileg az akkor még önálló településként létező Újpesthez tartozott - a budapesti határ az iparvasúti híd után, az időközben elbontott vámháznál volt. A terület Budapest terjeszkedésével aztán a XIII. kerülethez került, azaz Angyalföldhöz tartozott, de a neve megmaradt. Közben az egykori BUR-telepet - mely területileg a mai napig  Újpesthez tartozik - átnevezték Angyalföldre, hiszen az Újpest név már foglalt volt. Így esett, hogy az Újpest kocsiszín Angyaföldön volt, Angyalföld remiz pedig Újpesten...

Németh Zoltán Ádám gyűjteményéből
Régi fotó: BKV Archívum

A bal oldali kép az utolsó időkből való, amikor Bengálik közlekedtek a 3-ason. A szupermarket mai színe véleményem szerint nem telitalálat, valahogy hivalkodó: ez az épület nem igazán arra készült, hogy feltűnjön.

Tildy Tibor felvételeTildy Tibor felvétele
Régi fotó: Tildy Tibor

A kocsiszínben a Váci úti villamos megszüntetése körül és utána indult be a "húsdaráló"; persze már korábban, a hetvenes évek második felében sem volt ritka az "S" (selejt) betűs félreállított jármű. Tildy Tibor fentebbi képein olyan "klasszikusok" pusztulása figyelhető meg, mint az egyik UV pótkocsié (5983), egy 1500-asé, és egy 2000-esé. Nem éppen szívderítő pillanatok! A bontások befejeztével a múzeumi célokra félretett járművek pihentek itt, egészen a kilencvenes évekig. Sajnos őrizni senki sem őrizte őket, így például a leállítása után teljesen felújított 1522-es itt "nyerte" el mostani állapotát (a kék festés kivételével - azt egy háborúban játszódó film forgatásakor kapta), akárcsak a 2806-os (mely előtte már évekig állt a szabadban a tárolóudvar végében), és pár másik régiség! Azt egyébként érdemes megfigyelni, hogy a hátul álló 2000-es ikerkocsin még a táblák is rajta vannak (10A): ezeket a kocsikat, melyek az utolsó forgalomban közlekedő kéttengelyes ikrek voltak szinte abban az állapotban bontották el, ahogy az utolsó forgalmi napjukon beálltak a kocsiszínbe...

A majdnem száz éven keresztül működő villamosvasúti kocsiszín bevásárlások színhelye lett, az egykori tárolóudvaron pedig autók parkolnak

Tim Boric felvétele
Régi fotó: Tim Boric

De ne siessük ennyire el a dolgot: mi még ott tartunk, hogy a kocsiszínben sárga síndöcögények pihennek, kint a síneken pedig folyik a villamos-élet! A Váci út kifele tartó útiránya akkoriban a villamossínek és a kocsiszín közt haladt. A fentebbi képen az egy pótkocsis szerelvény olyan, mintha frissen lenne megbontva: a csatlakozó csövek és a kocsik közti átjárást megakadályozó rács lóg róla...

SzaRégi fotó: Komjáthy György gyűjteményéből
Régi fotó: Komjáthy György gyűjteményéből

Ez az 55-ös félre lett állítva, vagy valamilyen vágányzár miatt végállomásozik itt, hiszen neki alapból nem lenne keresnivalója a Vadászkastély körüli hurokban! Az egykori lóvasúti épület egyébként nagyon kellemesen fel lett újítva, ami hihetetlen, hiszen annyi mindent elbontottak errefelé a kilencvenes évek elején!

A "villanyos végállomás" a BKVT idején és ma.

A hurok bejárata a vasúti híd járdájáról fényképezve.

Szabó György felvétele
Régi fotó: Szabó György

A 3-as Nyugati pályaudvar irányú megállója. Mai szemmel nézve érdekes a szerelvény, amiben az egyik pótkocsi teleszkópajtós, a másik pedig nyitott peronos.

Németh Zoltán Ádám gyűjteményébőlNémeth Zoltán Ádám gyűjteményéből
Régi fotók: NZA gyűjteménye

Egyéb járatok a hurok környékéről: a 15-ös villamos, és vágányzár miatt a kocsiszín és Rákospalota közt járó 10-es (vagy 10É?). Utóbbi mellett látható a hurokból a Váci útra fonódó két vágány is.

Szabó György felvétele
Régi fotó: Szabó György

A vasúti híd alá kanyarogva csalinkázott be a villamos...

Németh Zoltán Ádám gyűjteményéből
Régi fotó: BKV Archívum

... hiszen ez az átjáró nem volt túlzottan széles!

Németh Zoltán Ádám gyűjteményéből
Régi fotó: NZA gyűjteménye

És már meg  is érkeztünk az Árpád út torkolatához!

Az Árpád út-Váci út torkolata

A kereszteződés a villamosok fénykorában egy szép kettős delta volt. Az 55-ösök elmentek keletnek (Újpesten át Rákospalota felé), a 3-as egyenesen továbbment a Fóti út felé, illetve a 10-es itt kanyarodott az Árpád útról a Vácira, a Megyeri csárda felé. A legkésőbb az irányok közül az Árpád útról a Vácira észak felé kanyarodó épült meg (ezen az útvonalon indult meg a legkésőbb az utasforgalom).

Egyébként forgalmilag nem volt egy egyszerű hely, még akkor sem, amikor nem volt túl nagy autóforgalom, ami akadályozhatta volna a villamosok kanyarodását: a külső Váci úton ugyanis az ötvenes évekig lezajlott vágány-középrehelyezés után is az út két szélén futottak a sínek. Ez azt jelentette, hogy a torkolat északi felén levő megállók után a villamosok rögtön újból keresztezték az úttestet, hogy a járda mellé húzódjanak. Megvolt ennek a maga (a kerékcsikorgás miatt nem annyira) csendes bája! Kiskoromban, amikor Zebegényben töltött hétvégék, vagy modnjuk nagymarosi gesztenyeszedések után hazafele tartottunk, mindig az ablakra tapadva néztem, ahogy a villamosok "behúzódtak" az út közepére.

Az Árpád út egyébként erősen lejtett (illetve lejt ma is) a Duna felé, melynek közelsége miatt páralecsapódásra kellett számítani. Emiatt (is) ez a szakasz kvázi hídnak minősült, és ahogy a hidakon szokás, itt is elő volt írva a villamosfék használata lefelé jövet..

Németh Zoltán Ádám gyűjteményéből
Régi fotó: BKV Archívum

Itt egy 1700-as ikerkocsikkal járó 55-ös éppen felkanyarodott az Árpád útra...

Németh Zoltán Ádám gyűjteményéből
Régi fotók: NZA gyűjteménye

... itt viszont már egy "normális" motor+pót+pót szerelvény kanyarodott le az ellenkező irányba.

Szabó György felvétele
Régi fotó: Szabó György

Merítkezzünk meg a hetvenes évek közepének hangulatában: rövid billenőplatós Zil, favázas villamos (a múzeumi célokra félretett 2806-os), régifajta megállótábla. A háttérben látható ostorlámpák a mai napig megvannak, csak a lámpatesteket cserélték ki rajtuk. A favázas mögött egyébként sejthető az aszfaltban a sínek folytatása az út szélén (az állólámpás Mercedes - egy újabb klasszikus - előtt).

Németh Zoltán Ádám gyűjteményéből
Régi fotó: NZA gyűjteménye

A kereszteződés északról délre nézve. Még a szembefény is hasonló, mint a régi képen :-)

Tim Boric felvétele
Régi fotó: Tim Boric

És végül egy szép Tim Boric-kép a 3-asról (acélvázasított 2800-as motorkocsival), mely a holdfényjelző szabad jelzésére vár, hogy továbbindulhasson a Nyugati felé. Mellette egy Volános Ikarus 620-as látható, a szerelvény vége után pedig az út két szélére kanyarodó vágányok. Ezt a részt egyébként a nagypanelesítéskor, a hetvenes évek végén kicsit átépítették: a vágányok kicsit távolabb, a József Attila utcánál érték el az út szélét.

Folytatás: Tovább a Váci úton a Fóti útig
Folytatás: Tovább az 55-ös villamos útvonalán Rákospalotáig


Archív felvételek és térképek: Tim Boric, Szabó György, Tildy Tibor, Nagy Zsolt Levente, Németh Zoltán Ádám és Mr. Cyber gyűjteménye, illetve saját gyűjtés
Jelenkori képek: Varga Ákos Endre


Vissza a Váci úti villamosközlekedés főoldalához


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez