Bevezető Tartalom Újdonságok English version Deutsche Version Budapest elvesztett sínei
 

 

bevezető
A-Z lista
viszonylatok
forrásmunkák

régi képek

a készítőről
levél írása

blog

   
 

Villamosok Újpesten és Rákospalotán I.
Avagy a Váci út villamosok folytatása

Előzmény: A Váci úti villamosok

Az Árpád út

Németh Zoltán Ádám gyűjteményébőlA cím megtévesztő lehet: ezen az oldalon nem kívánok általánosságban az összes újpesti villamossal foglalkozni, csupán a Váci útról érkező és Újpesten áthaladó viszonylatokkal, illetve a rákospalotai Kossuth utcai végállomásról fogok írni. Aki a tipikusan újpesti 8-as villamost keresi, itt találhatja meg, a 12-es és 14-es villamosok pedig majd talán később egy külön oldalon fognak felbukkanni.

Villamoskereső túránk a Váci útnál kezdődik, az Árpád út torkolatánál, ahol a jobb oldali képen látható villamos éppen Újpest felé kanyarodik, hogy folytassa útját a víztorony felé. Az érdekesség kedvéért rögtön meg kell említeni, hogy bár egy elég nagy forgalmú csomópontról van szó, egészen '76-ig nem működött benne jelzőlámpa: az 55-ös villamos kanyarodását jelzőőr fedezte. Természetesen nem csak az 55-ös kanyarodott itt, hanem a 10-es is (Megyer felé), a 3-as pedig egyenesen haladt tovább a Váci úton.

De mielőtt továbbmegyünk, egy kis történelem: ezen az íven először 1872-ben haladnak járművek: az URLV (Újpest-Rákospalotai Lóvonatú Vaspálya Rt.) lóvasútja, mely a PKVT lóvasúti indóházától ("Bagolyvár" vagy "Vadászkastély") indult, hogy a Váci út-Árpád út-István út-Görgey Artúr utca-Szilágyi utca-Pozsony utca-Kertköz utca útvonalon érje el Rákospalotát. Ezt a vonalat 1897-ben villamosította a BVKV (Budapestvidéki Közúti Vasút Rt.). Ahogy látható, ez a járat olyan, mintha az István úttól kezdve a mai 12-es villamos vonalán mennénk tovább. Az Árpád út Rákospalota felé eső további szakaszán a BURV kocsijai jártak, egy kis, egyvágányos hídon átkelve a váci vasútvonal fölött. Ha ezt lerajzoljuk, látható, hogy lényegében a későbbi 12-es és 55-ös villamosok az István út-Árpád út kereszteződésétől útvonalat cseréltek. Persze egyenes forgalom is volt itt, a BURV megyeri vonala nagyjából úgy haladt át az említett csomóponton, mint ma a 14-es villamos (igaz, nem arra ment tovább).

Németh Zoltán Ádám gyűjteményéből

De most még csak az Árpád út elején tartunk, a képen egy 55-ös villamos kapaszkodik felfelé, Újpest belvárosának irányába. A sínek innen elég későn tűntek el, évekkel az 55-ös, majd az 1985-ig közlekedő 10-es megszüntetése után.

Németh Zoltán Ádám gyűjteményéből

Baloldalt: ez a 10-esre táblázott 1900-as iker éppen nem szállít utasokat. Jobboldalt: itt már semmi se emlékeztet a villamosra!

Németh Zoltán Ádám gyűjteményéből

Az Árpád út az Attila és a Berzeviczy Gergely utca között. Az egyik oldal szinte ugyanúgy néz ki ma is, mint régen, a másik oldalt a metróépítéssel kapcsolatban elbontották.

Németh Zoltán Ádám gyűjteményébőlNémeth Zoltán Ádám gyűjteményéből

A baloldali kép nagyjából onnan készült, ahol a fölötte levőn az úttesten álló emberek vannak, a jobboldali pedig az István út kereszteződésénél

.Németh Zoltán Ádám gyűjteményéből

Az István út kereszteződése a nyolcvanas évek elején, Bengálikkal a 10-es vonalon. A kép előterében látszanak a 12, 14-es villamosok vágányai.

Németh Zoltán Ádám gyűjteményéből

Mint már mondtam, a kereszteződés nem mindig így nézett ki: a fentebbi fotó baloldalán ugyanazt a lakóházat láthatjuk, mint az előbbieken, de a vágányelrendezés még más. Az Árpád úton a Duna felől érkező vágányok az István útra kanyarodnak, észak felé, az Istvánon délről érkezők pedig az Árpádra, Rákospalota felé. A régi kép kézepén látható "Muki" (motoros fedett teherkocsi) egyenesen halad tovább az Istvánon, észak felé. Érdekes látvány az, hogy az Árpád úti vágánypárok az út egyik szélén haladnak; vélhetően azért volt erre szükség, hogy megfelelő sugarú íveket tudjanak kiépíteni a kanyarodáshoz.

Németh Zoltán Ádám gyűjteményébőlNémeth Zoltán Ádám gyűjteményéből

A kereszteződést 1938-ban alakították át, ekkor alakult ki a nyolcvanas évek közepéig működő állapot: az 55-ös egyenesen halad tovább az Árpádon, a 12-es (és a 14-es is később) pedig egyenesen halad tovább az István úton.

Németh Zoltán Ádám gyűjteményébőlNémeth Zoltán Ádám gyűjteményéből

Persze üzemi célokra volt egy kanyarodó vágány a két út között, de ezen utasforgalom nem volt. A jobboldali kép már az utolsó időket mutatja, a metróépítés előtt: az István úti vonalakon már Tátrák járnak.

Németh Zoltán Ádám gyűjteményéből

Az Újpesti Centrum (vagy ahogy eredeti nevén emlegették: "az Állami") komor, szocialista időkre jellemző tömbje a mai napig áll, az István út Rákospalota fele eső sarkain álló földszintes épületek viszont már eltűntek. Az elég jól látszik ezeken a képeken, hogy bár akkor is ez volt Újpest funkcionális központja (a közelben levő városháza, a közlekedési járatok találkozása, és az áruház miatt), szűk utcák kereszteződéséről van szó, melyből még hiányzott a tér jelleg.

Németh Zoltán Ádám gyűjteményéből

Egy pillantás Rákospalota irányába, az előtérben jól látszik a kanyarodóvágány.

Harald Schachenhofer felvétele

Az előbbi képen is látható szakasz másik szögből.

Itt azok az emberek látszanak, akik megérkeztek Újpest Városközponthoz a metróval, és itt, mivel a metró - a villamossal ellentétben - nem megy tovább, átszállásra kényszerülnek. Véleményem szerint ez a forgalom több, mint amit a buszok egészséges körülmények közt el tudnak viselni, viszont jól tervezhető (mivel a metróval lökésszerűen jönnek az utasok), az Árpád úton én ezért meghagytam volna a villamost, Rákospalota helyett Újpalota felé továbbvezetve, de mindenképpen érintve a nagy lakótelepi részt (Rózsa utca és környéke), melynek a szélén véget ér a metró.

Németh Zoltán Ádám gyűjteményéből

Az Árpád út idáig tartó szakaszán a vágányok középfekvésűek voltak, de a Kassai utca után kimentek az út két szélére.

Harald Schachenhofer felvétele

Panelház és kockakő út két szélén haladó nagypaneles villamospálya - a hetvenes évek budapesti "anakronisztikája".

Németh Zoltán Ádám gyűjteményéből

Ugyanez a hely a Rózsa utca túloldaláról nézve, favázas villamossal. A lakótelep azóta se lett barátságosabb, és sajnos az Árpád út menti fák is eltűntek...

Németh Zoltán Ádám gyűjteményébőlHans Lehnart felvétele

További képeslap-témák. Baloldalt: favázas ikerkocsi a gyógyfürdő épülete előtt; jobboldalt: feltorlódott villamosok a Víztorony előtt. Hogy miért torlódtak fel, arról majd később lesz szó.

Az újpesti víztorony, avagy "a" Víztorony. A baloldali kép előterében a BURV "A" viszonylatán (Nyugati pályaudvar-Rákospalota) közlekedő kocsi látható. A jobboldali, 2002-ben készült fotón látható, hogy a baloldalon belógó földszintes épület falai máig változatlanok, csak a tetőrészt változtatták meg. A jobboldali kis házsor viszont már a múlté...

Garry Brookes felvétele

Érdekességképpen még egy kép ugyaninnen. Itt már a háttérben látszik egy lakótelepi épület is. A képen látható ikerkocsi egyik fele jelenleg egyébként Szegeden, másik pedig Debrecenben található.

Németh Zoltán Ádám gyűjteményéből

A 10-es villamosnak itt volt a végállomása a torony után: a szűk áteresztőképességű egyvágányos hídon csak az 55-ös ment át, illetve bizonyos időszakos járatok, például a 10B és a 7i (Fóti út-Rákospalota, Kossuth utca). Azt talán még érdemes megemlíteni, hogy a II világháború végén, a pesti oldal felszabadítása után itt indult meg először a villamosforgalom: a kocsik az angyalföldi Forgách utcáig közlekedtek.

Folytatás: Tovább Rákospalota felé


Archív felvételek és térképek: Nagy Zsolt Levente, Németh Zoltán Ádám és Mr. Cyber gyűjteménye, Tramway.com, illetve saját gyűjtés
Valamint: Gary Brookes, Hans Lehnart, Heinz Heider, Harald Schachenhofer
Jelenkori képek: Varga Ákos Endre


© Varga Ákos Endre, hacsak nincs másképp jelölve. Figyelem: az oldalakon található szövegek és képek csak szerzőik engedélyével közölhetők újra!

Vissza a tetejére Vissza a kezdőoldalra