Vonatok a Vág völgyében

Tizenvalahány éve különvonattal utaztam be a Vág-völgy felső szakaszának egy részét, egy másik szakaszát pedig autóval érintettem Csehországba menet, és megmaradt bennem, hogy ide vissza kellene jönni fotózni. 2017-ben végül három különböző túra során is fotóztam itt vonatokat, bár messze nem jártuk be a lehetséges fotóhelyeket. Az egyik alkalomról, amikor inkább csak érintettük a folyó völgyét, már írtam, most a második fog következni, amikor több helyen is megálltunk.

Hogy jobban visszaadjam az út hangulatát, ismét beágyazok pár zenét a múltkor említett rockrádióban hallott számok közül. Ezeket mindenki saját felelősségre fogyassza vagy ne fogyassza ;)

Egy szép augusztusi napon Esztergom felől csorogtunk fel a Túróci-medencén és Ruttkán túlra, ismerősként köszöntve minden kanyart és fát. Intersziti kitalálta, hogy ott fotózzunk, ahol néhány éve Ostrava felé menet néztük, hogy milyen klassz lenne fotózni: a jobb felső sarokban látható két hídnál. Itt a vasúti pálya a Vág egyik oldaláról átvág (én kérek elnézést:) a másikra, majd ott azonnal eltűnik egy (két) alagútban. Pontos ötletünk nem volt, hogy hol lehetne ott lehorgonyozni, ezért kicsit feljebb mentünk Sztrecsényig, ahol egy gyalogoshídon jutottunk át a túlpartra. Persze benéztük, hogy melyik utcán kellett volna elindulni, ezért hamarosan azt vettük észre, hogy a vasút fölött vagyunk. Visszafordulás helyett továbbmentünk, a domb túloldalán leereszkedve, majd ott a töltések közé felmászva. Nem kellett sokat várnunk, viszonylag hamar jött a téma: hol személy, hol teher - utóbbi kedvenc kétszekciós mozdonyommal.

Zenei aláfestés

Kristína Sabo & Leisure - Lucky You Can Pay My Bills

Én erre a számra simán azt hittem, hogy valami amerikai poszt-punk dolog, aztán kiderült, hogy szlovákok :O

Figyelem: bezárás előtt ne felejtsd leállítani a videót, különben tovább fog szólni! Az esetleges szellemi károsodásért nem vállalok felelősséget :) A zenéket a youtube-on találtam, NEM én töltöttem fel őket, a számok és klipek az előadó, a kiadó és a készítő tulajdonát képzik.

Valamiért Szlovákiában mintha az itthoninál jóval gyakrabban lehetne felsővezetékes kocsikkal találkozni - talán a nagy meleg miatt ellenőrizték folyamatosan a madzagot? Ha valaki ismeri a helyi szokásokat, írja meg nekem, érdekelne!

Balra: irtó jól nézett ki a sok zöld a szemközti hegyoldalon, alatta meg a kis piros tornyoskocsi. Jobbra: Zsolna felé tartó Búvár a másik vágányon.

Zenei aláfestés

Wanastowi Vjecy - Tak mi to teda nandey

A cseh Tankcsapda angolnak hangzó refrénjével rágta be magát az agyamba...

Figyelem: bezárás előtt ne felejtsd leállítani a videót, különben tovább fog szólni! Az esetleges szellemi károsodásért nem vállalok felelősséget :) A zenéket a youtube-on találtam, NEM én töltöttem fel őket, a számok és klipek az előadó, a kiadó és a készítő tulajdonát képzik.

Amikor ez a menet feltűnt a távolban, nem értettem, mit látok, aztán közelebb jőve már látszott, hogy egy kis mozdony vontat egy nagyobbat. Bal felső sarokban a sztrecsényi vár romjai.

Továbbra is imádom, hogy errefelé a távolsági vonatoknak rendes hossza van, nem 2-3 kocsiból állnak - ha jól tévedek, ez itt egy Pozsony - Zsolna - Kassa gyorsvonat cseh étkezőkocsival, ...

Zenei aláfestés

Slobodná Európa - Analýza dokázala hovno

Na, és akkor adjunk a kultúrának: egy újabb szlovenszká punková legendá ;)

Figyelem: bezárás előtt ne felejtsd leállítani a videót, különben tovább fog szólni! Az esetleges szellemi károsodásért nem vállalok felelősséget :) A zenéket a youtube-on találtam, NEM én töltöttem fel őket, a számok és klipek az előadó, a kiadó és a készítő tulajdonát képzik.

... ez pedig egy Zsolna - Besztercebánya gyors, Búvárral.

Hűséges (és kicsit görbe) állványom is velem tartott, így az imént látottak nagy részét videón is meg tudtam örökíteni.

Balra: megint csak tippelek, mert nem jegyzeteltem, de ez egy Prága - Kassa regiojet IC lehetett, bérelt Vectronnal. Jobbra: elvileg kocsival is átjöhettünk volna a folyónak erre az oldalára, ezen a vezetőkábeles repülőhídon. Kicsit sajnálom, hogy nem próbáltuk ki, de pont az orrunk előtt indult el.

Zenei aláfestés

Linkin Park - Numb

Ezt akár ismerhettem is volna, most mégis meglepődtem, hogy a klipjét Prágában forgatták. Azokban a napokban szomorú aktualitása volt a dalnak.

Figyelem: bezárás előtt ne felejtsd leállítani a videót, különben tovább fog szólni! Az esetleges szellemi károsodásért nem vállalok felelősséget :) A zenéket a youtube-on találtam, NEM én töltöttem fel őket, a számok és klipek az előadó, a kiadó és a készítő tulajdonát képzik.

Még mindig konkrét cél nélkül indultunk tovább. Némi tekergés után Nagyturányban álltunk meg egy rokonszenves felüljárónál. Ezen a két képen egy helyi illetőségű személyvonat (balra) és egy Kassa - Pozsony gyorsvonat (jobbra) közti különbségek láthatók. Saját tapasztalat alapján előbbiek eléggé lelakottak, utóbbiak viszont IC szintűek (legalábbis amin egy nappal korábban utaztam, azon voltak 220-as csatlakozók, a kocsik pedig tiszták voltak). A hosszú vonatok annak köszönhetőek, hogy Szlovákia két legnagyobb városa, Pozsony és Kassa kvázi az ország átellenes végeiben vannak, köztük komoly hegységekkel, ráadásul a domborzat miatt szintén kerülőt megtevő autópálya sincs még végig kész - Magyarországon át csak pár perccel lassabb az utazás a két város közt, mint végig szlovák területen! Mindezen túl a "felső kör" (mert van egy részben dízeles "alsó" is) számos további nagyvárost is felfűz: Nagyszombatot, Trencsént, Zsolnát, Poprádot, és ez szintén jót tesz a kihasználtságnak.

És egy hasonló összehasonlítás a másik irányba tartó vonatokról. A jobb oldali képen látható poggyászkocsi kiugró "zárt erkélye" mindig érdekelt, hogy mi célt szolgál; miért volt fontos, hogy akár menet közben is előre lehessen nézni a vonat mellett?

Zenei aláfestés

Horkýže Slíže - A ja Sprosta

Hát ez klippel együtt is pontosan olyan "ez meg mi a jó ég?"-hatású, mint a rádióban hallva :O

Figyelem: bezárás előtt ne felejtsd leállítani a videót, különben tovább fog szólni! Az esetleges szellemi károsodásért nem vállalok felelősséget :) A zenéket a youtube-on találtam, NEM én töltöttem fel őket, a számok és klipek az előadó, a kiadó és a készítő tulajdonát képzik.

A következő megállóhely a kerpelényi víztározó volt, ahol a sínek egy darabon gyakorlatilag átvágnak a vízen. Sajnos a szerencsénk itt uzsonnaszünetet tartott: se a fények nem voltak az igaziak, se nem jött semmi ezen a 183-as sorozat által vontatott tehervonaton kívül, amit sikeresen túlexponáltam.

Ezután kicsit feljebb próbáltunk megfelelően bevilágított helyet találni, ezt viszont a felhők nem nézték tétlenül :) Mondjuk itt legalább jöttek vonatok rendesen, különösen a kétszekciósok által vontatottaknak örültem.

Zenei aláfestés

Le Payaco - Dobrý večer priatelia

Ide is kellene valamit írni, de kiégtem :)

Figyelem: bezárás előtt ne felejtsd leállítani a videót, különben tovább fog szólni! Az esetleges szellemi károsodásért nem vállalok felelősséget :) A zenéket a youtube-on találtam, NEM én töltöttem fel őket, a számok és klipek az előadó, a kiadó és a készítő tulajdonát képzik.

Kisvártatva innen is továbbálltunk, és még keletebbre próbáltunk fotóhelyet találni. Végül Hrboltó megállóhelynél cövekeltünk le. Itt is jött teher, ...

... illetve személy is. Ahogy látható, a graffitivel itt is vannak gondok, de érdekes módon inkább személyvonatokon látni ilyet, IC-n, gyorson nem. Hogy ez azért van, mert nem megálló vonatra nehéz mázolni :) vagy azért, mert utóbbiak szerelvényéből gyorsan kisorozzák a beszennyezett kocsikat, azt nem tudom.

Zenei aláfestés: Feketében visszatérve

AC/DC - Back In Black

Na, ebbe nem tudok belekötni, ez a dal még mindig úgy tökéletes, ahogy van. Remélem, mások is így vannak ezzel, vagy ha nem, akkor is megbocsátják a zenék beágyazását :)

Figyelem: bezárás előtt ne felejtsd leállítani a videót, különben tovább fog szólni! Az esetleges szellemi károsodásért nem vállalok felelősséget :) A zenéket a youtube-on találtam, NEM én töltöttem fel őket, a számok és klipek az előadó, a kiadó és a készítő tulajdonát képzik.

Ekkorra már feladtuk a reményt, hogy jobb fotóhelyet találjunk, ezért itt vártuk be a cseh vasút Pendolinójával közlekedő Prága - Kassa SuperCity-t. Szerintem ezek a vonatok se jól nem néznek ki, se a 230 km/h-s végsebességet nem tudják kihasználni, így közlekedtetésük inkább érdekes, mint értelmes...

Az eddig látottak mozgóképen.

Bónuszként egy kép a hazaútról: Donovaly (na ennek a településnek még soha nem hallottam a magyar nevét) után a hágóról lefelé jövet láttuk ezt a megfutamodott (fékhibás) járműveket megfogni hivatott építményt. Van ennek egyátalán magyar neve? Eddig még csak fényképen találkoztam ilyesmivel, úgyhogy meghökkentem kicsit.

És itt a vége, remélem, tetszett.


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez