Bevezető Tartalom Újdonságok English version Deutsche Version Budapest elvesztett sínei
 

 

életképek
építkezések
kocsiszínek
különmenetek
bemutatók

belföld
külföld

elvesztett sín
régi képek

közelről
múzeumok
emlékek
vasút
jegyek
hajók
egyéb

youtube

a készítőről
levél írása

énblog

   
 
Pár kép Debrecenből

2007 november 18-án ismét tömegesen indultunk meg Debrecen felé (már úgy értve, hogy Almár Ákossal ketten elég nagy tömeget képviselünk ;) ezen túl Rianna és Intersziti is jött). Mert igaz, hogy alig egy hónapja jártunk ott legutóbb, a DKV nyitott napján, de hát öreg síndöcögényekből sosem elég! A kisvasutasok erre a napra egyrészt különmenetet szerveztek a 260-as favázassal, másrészt pedig gőzvontatású szerelvény közlekedett a Zsuzsivasúton, amivel még sose utaztam azelőtt.

Sajnos az időjárás most sem fogadott kegyeibe bennünket - gyakorlatilag minden irányból fotózhatatlan volt a villamos a szórt fényben. De komolyan: még a napnak háttal fotózva is rosszak lettek a képek!

Szerencsére elég sok fotóm van erről az öreg tujáról, úgyhogy mérgelődés helyett inkább azt filmeztem, ahogy elhúzzák előttünk a Piac utca házait :)

Bezzeg miután visszaértünk a remizbe, kisütött a nap! :-/ Na mindegy! Következő úticélunk (némi csavargás és kajálás után) Debrecen-Fatelep volt, a Zsuzsivasút belső végállomása. Az 1882-ben még 950 mm-es nyomtávval megnyitott, majd 1961-ben 760 mm-re átépített vonal ma már csak rövid maradványa az eredetinek, de azért turistalátványosságnak nem a legutolsó. Tulajdonképpen az is csoda, hogy még létezik, hiszen 1977-ben megszűnt rendes személyszállító vasútnak lenni. Egy ideig a DKV kezelte, volt Úttörővasút is, majd 1996-tól önálló alakulatként működik.

Sajnos nem jegyzeteltem, így fogalmam sincs, hova valósi, kiféle-miféle ez a gőzmozdony, de nagyon tetszett. Olyan apró, mint valami kertivasúti járgány, de mégis valódi vontatójárműként vontatta a kályhatüzelésű kocsikat!

Update: Raj Gábor kiegészítése:

"Pár kép Debrecenből" c. febr. 27-i összefoglalódban említetted a Zsuzsivasútat. Mutattál pár képet a 394,023 psz-ú gőzösről. Akkor engedelmeddel kiegészíteném, h kiféle, miféle... :p

A MÁVAG gyár által nagyszámban épített 106. és 107. gyári szerkezetszámú, keskeny, 760 mm nyomközű mozdonyok úgy a MÁV, mint a Gazdasági Vasutak Igazgatósága és egyes ipari, mezőgazdasági, erdészeti vasutakon igen elterjedtek voltak. A sorozat két működőképes darabja, a 394 023 a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasúton, a 394 057 pályaszámú mozdony a Zsuzsi Erdei Vasúton működik.

Tengelynyomása: 3,4 t
Engedélyezett legnagyobb sebessége: 25 km/h

Ezt a wikipédiában találtam.

Ezúton is köszönöm neki az infót! Ezek szerint vagy a Wikipedia keverte össze a két mozdonyt, vagy már a 023-as is a Zsuzsivasútra került.

A baloldali fotó még Fatelepen, a jobboldali viszont már Hármashegyalján, a jelenlegi külső végállomáson készült. Utóbbinak se színei, se élessége nincs: ennyire nem volt itt már fény. Visszafele meg elaludtunk a vonaton - olyan bóditóan ráncigálta a kocsikat a kis gőzös. Fotómegállás nem volt, így sokkal több képet nem tudok mutatni. Azért hangulatos út volt - szerencsére Debrecen környéke csöppet sem az az "unalmas Alföld", amit a tudatlan (fő)városi ember kiskorában elképzelt: vannak itt dombok és erdők dögivel! :)

Ja igen, a végére két gumikerekűt is beteszek. A baloldali képen egy frissen leszállított Ganz-Transelektro/Skoda/Solaris troli látható, melynek ekkor még pályaszáma sem volt (vajon azóta hogy hívják?). Jobboldalt pedig egy igazi vén harcos, egy ZIU-9-es, mert azt is kell fotózni, ameddig még van.

No, ez egy ilyen rövid oldal volt, már vége is van :)


© Varga Ákos Endre, hacsak nincs másképp jelölve. Figyelem: az oldalakon található szövegek és képek csak szerzőik engedélyével közölhetők újra!

Vissza a tetejére Vissza a kezdőoldalra